2004. október 6-án a Magyar Tudományos Akadémia Székházának felolvasótermében tartotta Hamza Gábor professzor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Római Jogi Tanszékének vezetője, az MTA levelező tagja "A modern jogrendszerek tagozódása és a római jogi tradíció" címmel székfoglaló előadását.
Az ülést Török Ádám, az MTA Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának elnöke nyitotta meg, s miután a termet megtöltő, népes hallgatóságot köszöntötte, ismertette az előadó életútjának fontosabb állomásait, felhívta a figyelmet a római jog, a jogtörténet és az összehasonlító jog területén végzett, egyedülállóan gazdag és szerteágazó szerzői és szerkesztői munkásságára, kül- és belföldi szervezetekben végzett tevékenységére és nemzetközi elismeréseire.
Az előadás kiindulópontjául azon gondolat szolgált, miszerint a modern jogrendszerek tagozódásának alapját képezheti a szélesebb értelemben vett római jogi tradíció. Meg kell állapítani ugyanakkor, hogy a római jogrendszer belső tagozódása, illetve tudományos klasszifikációjának gondolata görög eredetű, s a ius civile partíciója nem feleltethető meg a jogrendszer mai értelemben vett jogági tagolásának. A ius civile többjelentésű kifejezés, ugyanis a civis Romanus valamennyi életviszonyát rendezi mind a római állam, mind pedig polgártársai irányában.1 A kései köztársaság korában a ius civilét elsősorban a ius praetoriummal állították szembe, Cicero pedig már két egyenrangú jogként említi a civiljogot és a praetori jogot,2 a principátus korára a ius civile és a ius praetorium összeolvadt, miután az utóbbi elvesztette a civiljogot megújító szerepét, a különbség köztük már kizárólag eredetüket illetően maradt fenn. A ius civile ettől fogva a polgárok személyi, családi és vagyoni viszonyait magába foglaló ius privatum szinonimájává vált,3 aminek ellentéteként a vallási dolgokra, a papi és az állami tisztségekre vonatkozó ius publicumot4 tartották számon. A közismert ulpianusi, a ius publicum és a ius privatum leírása kapcsán megfogalmazott, fő különbségként a köz- és a magánérdeket megjelölő szöveghelyből világosan kiderül,5 hogy az elkülönítés elsődlegesen a iurisprudentia szempontjából bír jelentőséggel, s hogy ez inkább csupán egyfajta klasszifikációnak, semmint - a római gondolkodásmódtól eleve némiképp idegen - definíciónak6 tekinthető. (Természetesen nem volna helyénvaló a ius publicumot a modern közjoggal, a ius privatumot pedig a modern magánjoggal azonosítani, egyrészt mivel e fogalmak a maiaktól teljességgel eltérő társadalmi és gazdasági környezetben jöttek létre, másrészt a modern magánjogban az állam lehet magánjogi viszonyok alapja,7 addig Rómában a római államra nem vonatkozott a ius privatum, harmadrészt pedig míg a római "büntetőjog" egyik része, a crimenek a ius publicum, másik része, a delictumok a ius priva-tum keretébe tartozott, addig a modern büntetőjog a közjog részét képezi.8) Mindezek alapján Hamza Gábor megállapította, hogy a római jogtudósok számára a jogági elválasztása nem bírt gyakorlati jelentőséggel, hanem csupán a tudományos klasszifikáció egy formájaként jelent meg; az Ulpianus megfogalmazta disztinkció nem technikus természetű, inkább az általános osztályozásnak egy, a görög gondolkodásban gyökerező formája.
A továbbélés köréből elsőként a Bulgarus-tanítvány, Placentinus9 (megh. 1192) és Azo Portius10 (megh. 1230) közti híres vitát emelte ki: Placentinus, a jogági felbontás első megfogalmazója szerint a ius publicum és a ius privatum duae resnek számít, s így a studium iuris két különálló tárgyát képezi, ezzel szemben Azo féltette a jog egységét, s a diversitas rerum vel person-arumot elutasítva csupán módszertani orientációt vélt felfedezni a ius publicum és a ius privatum között. A jogrendszer tagozódásának a rómaiak általi elu-tasítása11 ugyanakkor nem gördített akadályt a közjog fejlődése elé, amint ezt a pandektisztika révén a köztudatba bevonult helytelen locus communis révén elterjedt: a Codex Iustinianus utolsó három könyve, a Tres libri kizárólag közjogi szabályokat tartalmazott, s ezekhez írt kommentárt a Bolognai Iskola jeles tanítványa, Andrea Bonello da Barletta. Bartolus de Saxofer-rato12 (1313-1357) a iustinianusi Corpus valamennyi részét kommentálta, s ennek során számos közjogi kérdésről, valamint a világi és egyházi hatalom, az imperium és a sacerdotium problematikájáról értekezett.
Nem csekély mértékben tekinthető jelzésértékűnek a Hallei Egyetem 1694-ben felállított négy (Decretalis, Codex, Pandectae, Institutiones) professzurája, amelyek nem jogágak, hanem a kutatandó és oktatandó források szerint szerveződtek. A XIX. századi német jogtudományban a közjog dogmatikájának kidolgozói - így például Georg Jellinek - elsődlegesen a magánjogászok közül kerültek ki, s így a közjog intézményeit is leginkább a magánjog oldaláról, annak szemléletével és terminológiájával közelítették meg. Sir John Salmond szemlélete igen hasonlatos Ulpianuséhoz, miszerint a public law kiváltképp azon szabályokat foglalja magába, amelyek az állam szerkezetére, hatalmára, jogaira és tevékenységére vonatkoznak, ám a common law jogrendszereiben a public law-private law fogalompár mind a mai napig nem jelent jogági elkülönítést. Frederic William Maitland "Constitutional History of England" című munkájában a magánjog jelentőségét hangsúlyozva megfogalmazza, miszerint "our whole constitutional law seems at times to be but an appendix to the law of real property", Sir Thomas Erskine Holland pedig az "Elements of Jurispru-dence"-ben hangsúlyozza, hogy "the only typically perfect law" nem más, mint a private law. A francia jogtudományban a görög-római modellt követve Léon Duguit a "Traité de droit constitutionnel" című művében vitatta a közjog és a magánjog elválasztásának érvényességét, és kijelentette, hogy e disztinkció csak osztályozó jellegű.
Az előadó még számos példa alapján kimutatta, hogy a római jog nem ismerte a közjog és a magánjog mai értelemben vett elhatárolását, s rámutatott - amint ezt már Azo is megtette - e tagozódás esetleges veszélyeire, nevezetesen hogy a jogrendszer ezen, jórészt mesterséges alapokon álló felosztása nem feltétlenül hat ösztönzőleg a jogfejlődésre, tekintve, hogy magában hordja az egységes jogrendszer megbontásának veszélyét.
Az ülés végén Török Ádám ünnepélyesen átadta a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagságáról szóló oklevelet Hamza Gábor professzornak, s a nyilvános ülést ezzel bezárta. ■
JEGYZETEK
1 Gai. inst. 1, 1. Omnes populi, qui legibus et mori-bus reguntur, partim suo proprio, partim communi omnium hominum iure utuntur. Nam quod quisque populus ipse sibi ius constituit, id ipsius proprium est vocaturque ius civile, quasi ius proprium civitatis.
2 Cic. Caecin. 34. ex iure civili ac praetorio
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
