Tárgyszavak: biztosítási érdek, megtérítési igény, vagyonbiztosítási szerződés, a biztosító menetesülése
A kft. által a saját tulajdonú készlet biztosítására megkötött vagyonbiztosítási szerződés nem a tag üzletrészhez fűződő vagyoni érdekét biztosítja, ezért a kft. tagja nem minősül biztosítottnak. Nincs lehetőség a rPtk.-nak a biztosító mentesülését szabályozó 556. §-ának analóg alkalmazására a rPtk. 558. § (1) bekezdése szerinti visszkereseti jog érvényesítése esetén, mert e rendelkezések eltérő jellegű jogintézményeket szabályoznak. A megtérítési igény alól kizárólag a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozói minőség jelent kivételt, ahhoz nem elegendő a kárért felelős személy és a biztosított közötti egyéb jogi vagy gazdasági kapcsolat. A kárért felelős kft taggal szemben ezért a biztosítónak mint törvényi engedményesnek alapos igénye van.
rPtk. 207. § (1) bek., 339. § (1) bek., 548. §, 556. §, 558. § (1) bek.; PK 74. állásfoglalás
Az alperes és házastársa hosszabb idő óta foglalkoznak menyasszonyi ruhakölcsönzéssel oly módon, hogy a ruhákat az alperes varrja. 2011-ben erre a tevékenységre egy kft.-t hoztak létre (a továbbiakban: kft.), amelynek ők a tagjai, az alperes házastársa pedig önálló képviseleti joggal rendelkező ügyvezetője volt. A kft. nem foglalkoztatott alkalmazottat, a ruhák tervezését, szabását, varrását az alperes végezte tagsági jogviszonya keretében. 2011. június 8-án megbízási szerződés jött létre a kft. és az alperes között, amelyben a kft. megbízta az alperest a cég képviseletének eseti ellátásával (a továbbiakban: megbízási szerződés). E szerint a kft.-t az eseti megbízásos jelleg miatt nem terheli bejelentési kötelezettség, az eseti feladat elrendelését a tárgynapot megelőző napon 16 óráig közli az alperessel (3.). Az alperes felelőssége az általa elvállalt feladat elvégzésére terjed ki, egyéb káreseményekért nem felel (2.).
A kft. 2011. augusztus 27-i kockázatviselési kezdettel tűz- és elemi károk biztosítására is kiterjedő vállalkozói vagyonbiztosítási szerződést kötött a felperessel. A kockázatviselés helye a kft. által működtetett esküvői ruhakölcsönző üzlet (a továbbiakban: üzlet) volt, ahol a kft. a saját tulajdonú készletét biztosította.
2011. október 17-én tűzbiztosítási esemény következett be az üzletben. A biztosítási eseményt megelőzően ott egyedül az alperes tartózkodott, ahol használta a varrógépet és a felette elhelyezett asztali lámpát is, amit távozása előtt elfelejtett kikapcsolni. A riasztóberendezéssel ellátott épületen nem volt nyoma külső erőszaknak vagy behatolásnak. Az asztali lámpa villanykörtéje szétdurrant és meggyújtotta az alatta lévő textíliát. Ha a lámpát kikapcsolták volna, a tűz nem következett volna be. A kikapcsolás hiánya sérti az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011. (IX. 6.) BM rendelet (a továbbiakban: régi OTSZ) 588. §-át.
A felperes teljesítésének hiányában a kft. pert indított a biztosítási összeg megfizetése iránt. A bíróság jogerős közbenső ítélettel megállapította, hogy a kft. az üzletben tárolt és megsemmisült saját tulajdonú készlet után biztosítási szolgáltatásra jogosult (a továbbiakban: jogerős közbenső ítélet), majd ítéletével kötelezte a jelen per felperesét a biztosítási összeg megfizetésére (a továbbiakban: jogerős marasztaló ítélet). A Kúria ítéletével a jogerős marasztaló ítéletet hatályában fenntartotta kiemelve, a jogerős közbenső ítéletben a bíróság tényként állapította meg, hogy a kft. az árukészletet adásvételi szerződéssel szerezte meg, amit már nem lehet vitássá tenni, így a biztosítási összeg meghatározásánál az árukészlet káridőponti újrabeszerzési költségét kellett alapul venni (a továbbiakban: a Kúria marasztaló ítélete). A felperes a biztosítási összeget megfizette a kft.-nek.
A felperes az általa megfizetett biztosítási összeg megfizetésére kérte kötelezni az alperest a rPtk.) 339. § (1) bekezdése és az 558. § (1) bekezdése, valamint az Általános Vagyonbiztosítási feltételek (a továbbiakban: ÁVF) XII.1. pontja alapján. Indokolása szerint a biztosítási esemény az alperes által használt lámpa lekapcsolásának hiánya miatt következett be. A biztosítási összeget kifizette, így megtérítési igényt érvényesít az alperessel szemben.
Az alperes kérte a kereset elutasítását.
Indokolása szerint a katasztrófavédelem nála nem állapított meg semmilyen mulasztást. Vitatta a károkozás tényét és a felróhatóság fennállását. A felperesnek a marasztalás iránti perben kellett volna bizonyítania a mentesülési ok fennállását a rPtk. 556. § (1) bekezdése alapján, ez azonban nem történt meg, így fizetési kötelezettsége bekövetkezett. Ő a kft. résztulajdonosa, így biztosítottnak kell tekinteni.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest a biztosítási összeg megfizetésére.
Indokolása szerint biztosított az önálló jogi személyiséggel rendelkező kft., és nem az alperes volt. A rPtk. 558. § (1) bekezdése csak a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó esetén zárja ki a megtérítési igény érvényesítésének lehetőségét, ami jogi személy esetén nem értelmezhető.
A kirendelt szakértő aggálytalannak ítélt szakvéleménye alapján megállapította, hogy a káreseményt a volfrámszálas izzólámpa volfrámszálának elszakadása következtében fellépő izzó búra eltörése, és annak az alatta lévő textíliákra történő leesése következtében kondukció útján bekövetkezett tűz okozta. Az alperes a felperes megbízott szakértője általi meghallgatásán maga nyilatkozott úgy, hogy 2011. október 15-én még használta a varrógépet és a lámpát is, arra pedig nem emlékszik, hogy a lámpát lekapcsolta volna, valamint valószínűleg ő járt utoljára az üzletben.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a kártérítési felelősség minden eleme megvalósult. A kár bekövetkezett, a biztosítási összeget a felperes megfizette, a szakvélemény alapján az okozati összefüggés is fennáll, az alperes pedig megsértette a régi OTSZ 588. §-át és nem tudta magát kimenteni. A megbízási szerződést irrelevánsnak tekintette, mert az a kft. képviseletére vonatkozott. Ha a ruhák varrására vonatkozott volna, és a felelősséget ezzel kapcsolatban zárta volna ki, a jelen peres felek viszonylatában akkor se lenne alkalmas a felelősség kizárására.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében helybenhagyta, a tényállást pontosította és kiegészítette a kft. és az alperes személyével, tevékenységével, valamint a káresemény bekövetkezésének körülményeivel kapcsolatban. A pontosított és kiegészített tényállás alapján is egyetértett az elsőfokú bíróság jogi következtetésével és döntésével.
A kirendelt szakértő a fényképfelvételek, a felperes megbízott szakértőinek tanúvallomása, valamint az alperes és házastársa helyszíni nyilatkozata alapján készítette el szakvéleményét, amelyben egyértelműen megállapította, hogy az alperes mulasztása okozta a tüzet. Az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a károkozó az alperes volt, mert maga is azt adta elő, hogy ő járt utoljára az üzletben, arra pedig nem merült fel adat, hogy más személy is járt volna ott, behatolásra utaló nyom nem volt. Az alperes szintén maga adta elő, hogy a varrógépet és a lámpát is használta, arra pedig nem emlékezett, hogy az utóbbit kikapcsolta volna. Aláírásával elismerte a felperes megbízott szakértőinek azt a megállapítását, hogy a helyszíni vizsgálat során a lámpa billenő kapcsolóját bekapcsolt állapotban találták, égője eltörött, az izzószál el volt szakadva, a lámpa alatt pedig erősen égett anyagmaradványok voltak. A káresemény bekövetkezéséhez így az alperes mulasztása vezetett. A felperes megbízott szakértőjének nyilatkozata szerint egy átlagos fogyasztónak nem kell számítania arra, hogy a bekapcsolva hagyott asztali lámpában megszakad az izzószál, ez azonban nem szakkérdés. A másodfokú bíróság álláspontja szerint elvárható az alperestől, hogy tisztában legyen a villamos berendezések működtetésével és annak szabályaival a gazdasági jellegű tevékenysége végzése során, és felismerje a vegyi szálas, gyúlékony anyagok közelében hosszas időre bekapcsolva hagyott, felmelegedő elektromos készülékben rejlő veszélyt, valamint megtegye a kár megelőzéséhez szükséges intézkedéseket.
Biztosított a kft. volt, nem annak tagjai. Sem a kft. tagja, sem az ügyvezető házastársa nem minősül a rPtk.558. § (1) bekezdése szerinti, a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozónak. A fellebbezésben hivatkozott PK 74. állásfoglalás a rPtk. 559. §-ára és nem az 558. § (1) bekezdésére vonatkozik. A megbízási szerződés a cég eseti képviseletére szólt. Tartalma szerint sem lehet arra a következtetésre jutni, hogy a kft. érdekében végzett egyéb tevékenységre is vonatkozott volna. Az alperes a marasztalás iránti perben sem hivatkozott arra, hogy ruhakészítői tevékenységét megbízási szerződés alapján végezte volna. A megbízási szerződés szerinti felelősségszabályozás csak a kft. képviseletével összefüggésben keletkezett károkra vonatkozott.
Az alperes felülvizsgálati kérelme szerint a jogerős ítélet sérti a rPtk. 207. § (1) bekezdését, a 216. § (1) bekezdését és az 558. § (1) bekezdését.
Indokolása szerint a rPtk. 558. § (1) bekezdés szabályozásának az a célja, hogy a biztosító ne érvényesíthessen megtérítési igényt azzal szemben, aki közel áll a biztosítási összeget átvevő biztosítotthoz. Ebben az esetben a biztosító saját kötelezettsége teljesítését követően gyakorlatilag a biztosítottól kérhetné vissza a teljesített összeget. Kommentárirodalomra hivatkozva előadta, hogy a közös háztartásban élő hozzátartozó szándékos vagy súlyosan gondatlan károkozása esetén a biztosító mentesül a fizetési kötelezettség alól; enyhe gondatlanság esetén viszont teljesítenie kell, amit nem követelhet vissza a biztosított családjától. A szabályozás azt kívánja elkerülni, hogy a biztosított és családja elveszítse azt, amit a biztosítási szerződés alapján kapott. A jogszabály akkor éri el célját, ha a rPtk. 558. § (1) bekezdésének alkalmazásakor az 556. § (1) bekezdésben meghatározott valamennyi személlyel szemben kizárja a megtérítési igény lehetőségét, ezért helye van az analógia ilyen módon történő használatának. A felperesnek azért sem áll fenn visszkereseti joga, mert az alperes biztosítottnak minősül, hiszen a vagyontárgy megóvásában érdekelt, ahogy azt a felülvizsgálati kérelemhez csatolt ÁVF is tartalmazza.
A rPtk. 207. § (1) bekezdésének és a 216. § (1) bekezdésének a megsértése körében arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság helytelenül értékelte a megbízási szerződést. Ennek tárgya a cég képviseletének ellátása volt, és korlátozta az ő kártérítési felelősségét. Szerződést akár szóban, akár írásban is lehet kötni, ezért megjegyezte, hogy a megbízási szerződést a felek akár szóban is kiegészíthették. A megbízási szerződés helyes értelmezése szerint a felek az ő feladata alatt olyan tevékenységeket értettek, mint az anyagbeszerzés, a tárgyalás, a kapcsolattartás, a ruhák elkészítése. Ezt támasztják alá a pert megelőző nyilatkozatai is, amelyekben előadta, hogy a ruhákat maga varrta.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában fenntartását.
Indokolása szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapítható, hogy az alperes magatartása okozta a tüzet, amely alól nem tudta magát kimenteni. A biztosított a kft. volt, akivel az alperes nem él közös háztartásban, analógia pedig nem alkalmazható. A PK 74. állásfoglalás a felelősségbiztosítási szerződésre vonatkozik. A megbízási szerződés csak az utolsó tárgyaláson került elő, amelynek körülményei és tartalma is aggályokat vetnek fel, azt korábban vele nem közölték. A másodfokú bíróság tartalma szerint helyesen értelmezte a megbízási szerződést, ami nem érinti az alperes kárfelelősségét.
A Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatta felül, valamint érdemben csak azokat a hivatkozásokat vizsgálhatta, amelyek tartalmazzák a megsértett jogszabályhely megjelölését és a jogszabálysértés körülírását is.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a rPtk.207. § (1) bekezdésének a megsértését arra alapította, hogy a megbízási szerződés a ruhakészítésre is vonatkozott, ezért az ezzel kapcsolatos káreseményre is alkalmazni kell az abban szabályozott felelősség kizárást.
A rPtk. 207. § (1) bekezdése alapján a szerződési nyilatkozat értelmezése során figyelemmel kell lenni a szavak általánosan elfogadott jelentésére, az eset körülményeire és a nyilatkozó feltehető akaratára. A nem vitatott tényállás szerint a kft.-t az alperes és házastársa közösen működtették: alkalmazott nem volt, a ruhák kivitelezését az alperes végezte tagsági jogviszonya keretében, az ügyvezető az alperes házastársa volt önálló képviseleti joggal. A megbízási szerződés szerint annak tárgya a cég képviseletének eseti ellátása (1.), a kft.-t az eseti megbízásos jelleg miatt nem terhelte bejelentési kötelezettség (2.), az eseti feladat elrendelését a kft.-nek a tárgynapot megelőző 16 óráig kellett közölnie az alperessel (3.). Az adott tényállás mellett a szerződés tartalmából a másodfokú bíróság a rPtk. 207. § (1) bekezdésében írtakra figyelemmel helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a megbízási szerződés nem vonatkozhatott az alperes által folyamatosan végzett ruhakészítésre, az a kft. eseti képviseletét szabályozta.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a rPtk. 558. § (1) bekezdésének a megsértését arra alapította, hogy a megtérítési igény nem illeti meg a biztosítót azzal szemben, aki közel áll a biztosítotthoz, az nem gyakorolható a rPtk. 556. § (1) bekezdésében meghatározott személyekkel szemben. Indokolása szerint maga is biztosítottnak minősül.
A Kúria Pfv.I.20.097/2021/6. számú, BH2022. 74. számon közzétett határozata [36]-[37] bekezdésében már értelmezte a biztosított fogalmát a vagyonbiztosítási szerződéssel kapcsolatban. E szerint a vagyonbiztosítási szerződés tárgya nem maga a vagyontárgy, hanem az a vagyoni érdek, ami a biztosított részéről a vagyontárgy irányában fennáll. Biztosított az a személy, akinek a vagyontárgyhoz fűződő vagyoni érdekét biztosították. A vagyonbiztosítási szerződésben biztosítottként megjelölt több személy esetén annak van jelentősége, hogy a biztosítási esemény bekövetkezésekor ki szenvedett el kárként minősülő vagyoni érdeksérelmet az adott vagyontárgy vonatkozásában. A biztosított vagyona alatt nem kizárólag a biztosított tulajdonában lévő vagyontárgyat kell érteni. Nemcsak a vagyontárgy tulajdonosa lehet érdekelt annak megóvásában, hanem az is, akinek a vagyontárgyra - valamely vagyoni jogviszony alapján - olyan joga áll fenn, amely miatt annak elpusztulása vagy értékcsökkenése esetén kárként minősülő vagyoni érdeksérelmet szenvedne el (pl. a haszonélvező, a bérlő stb.).
A Kúria marasztaló ítélete alapján a vagyonbiztosítási szerződést a kft. kötötte meg, abban a saját tulajdonú készletét biztosította. A biztosítónak a biztosítási esemény alapján a kft. által adásvételi szerződéssel megszerzett árukészlet káridőponti újra beszerzési költségét kellett biztosítási összegként megfizetnie. A biztosítási szerződést így a kft. kötötte meg a saját javára, vagyis a szerződő fél és a biztosított is a kft. volt. A Gt.szabályozása alapján a kft. jogi személyiségű gazdasági társaság [2. § (2) bekezdés], amelyben a tag kötelezettsége a törzsbetét és egyéb vagyoni hozzájárulás szolgáltatása [111. § (1) bekezdés], amit a társaság fennállása alatt nem követelhet vissza [118. § (2) bekezdés]. A tag jogait és a társaság vagyonából őt megillető hányadot az üzletrész testesíti meg [121. § (1) bekezdés]. A biztosítási szerződés nem az alperesnek a kft. üzletrészéhez fűződő vagyoni érdekét biztosította, hanem a kft.-nek a saját tulajdonú készletéhez fűződő vagyoni érdekét. A másodfokú bíróság ezért helyesen jutott arra a következtetésre, hogy az alperes nem volt biztosított.
A felülvizsgálati kérelemben írtakkal szemben nincs lehetőség a rPtk. 556. § analóg alkalmazására a rPtk. 558. § (1) bekezdése szerinti visszkereseti jog érvényesítése esetén. Ezek a rendelkezések eltérő jellegű jogintézményeket szabályoznak. A rPtk. 556. §-a a biztosítónak a biztosítottal szemben fennálló fizetési kötelezettsége alóli mentesülését, annak eseteit rögzíti. A rPtk. 558. § (1) bekezdése ezzel ellentétben a biztosítottnak már teljesített biztosítási összegre tekintettel mondja ki a biztosított jogainak törvény erejénél fogva a biztosítóra történő átszállását. A biztosító kárért felelős személlyel szembeni követelése (megtérítési igénye) a biztosítási összeg kifizetésének a tényével keletkezik. A rPtk. 558. § (1) bekezdése a megtérítési igény alóli kivételként kizárólag a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó kárfelelősségét szabályozza. A közös háztartásban élő hozzátartozó fogalmát a r.Ptk. nem határozza meg, de az 578/G. §, a 685. § b) és c) pont, a 685/A. § és a 685/B. § szabályozása alapján az nem kapcsolódhat nem természetes személyhez. A megtérítési igény alól kizárólag a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozói minőség jelent kivételt, ahhoz nem elegendő a kárért felelős személy és a biztosított közötti egyéb jogi vagy gazdasági kapcsolat. A Kúria Pfv.III.21.853/2012/6. számú határozatában is arra a következtetésre jutott, hogy a társasházi lakás tulajdonosának a közös tulajdonban álló épületrész hibájával összefüggésben keletkező kárait a lakástulajdonos biztosítási szerződése alapján megtérítő biztosító megtérítési igényt érvényesíthet a társasházzal szemben függetlenül attól, hogy a társasház a tulajdonostársak közössége.
A jogerős ítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat, ezért azt a Kúria hatályában fenntartotta.
Kúria Pfv.I.21.282/2021/5. számú precedensképes határozata
Feldolgozta: Kiss Ferenc Kálmán ügyvéd
Tárgyszavak: nem vagyoni kártérítés, amputáció, munkabaleset
A nem vagyoni kártérítés összegének meghatározásakor kiindulási alapnak kell tekinteni a hasonló tényállású ügyekben kialakult korábbi bírói gyakorlatot, de ezeket az ügyeket nem lehet automatikusan alapul venni. Az egyéni körülmények, és az egészségkárosodásból származó hátrányok különbsége az, ami alapot adhat az eltérő mértékű nem vagyoni kártérítés megállapítására.
10 millió Ft nem vagyoni kárpótlás illeti a 2013. július 12-i munkabaleset bekövetkeztekor 55 éves munkavállalót, akinek a lábát bal térd alatt amputálták, majd rá három évre otthonában combcsonttörés érte, a balesetből eredően 54%-os mozgásszervi és 25%-os pszichés egészségkárosodást szenvedett, amely mindösszesen 66%-os össz-szervezeti egészségkárosodást eredményez.
Mt. 166. § (1) bek., 167. § (1) bek., 171. § (1) bek., 177. § (1) bek.; rPp. 81. §, 206. § (1), (3) bek., 220. § (1) bek., 228. § (1) bek., 271. § (1) bek., 274. § (1) bek., 275. § (2) bek.; rPtk. 355. § (1), (4) bek., 359. §
Az I. r. felperes az alperes fióktelepén műszaki ellenőr munkakörben dolgozott. 2013. július 12-én transzformátorszekrény szerelése közben a szerelőállvány eldőlt, és bal lábának többszörös törését szenvedte el, amely miatt a bal térd alatt a lábát amputálták. Az I. rendű felperes 2013. július 12-től augusztus 8-ig kórházban feküdt, majd szeptember 21-ig rehabilitációs kezelésen vett részt. A baleset következtében az I. rendű felperes lábprotézist használ, járása nehezítetté vált, önellátása korlátozott, tisztálkodásban, öltözködésben segítségre szorul. 2013 szeptemberétől 2014. februárig - a végleges protézishasználat kialakulásáig - napi 4 órában, majd ezt követően pedig napi 1 órában gondozták. Az I. r. felperes a korábban elvégzett nehezebb háztartási munkákat nem tudja elvégezni, a tömegközlekedési eszközön művégtaggal nem tud közlekedni, kísérőre szorul.
Az alperes 2015. augusztus 25-én végzett foglalkozás-egészségügyi vizsgálat alapján az I. rendű felperest ülő munkakörű, adminisztratív minőségellenőri munkakörre találta alkalmasnak, és heti 20 órában ilyen munkakörben foglalkoztatta.
Az I. rendű felperesnek a protézis használata bőrkidörzsölést és fekélyes panaszokat okozott, a megváltozott anatómiai helyzet őt sérülésre, elesésre hajlamosította.
2016. június 25-én otthonában elesett, és combcsonttörést szenvedett el. A baleset állapotrosszabbodást eredményezett. 2017 áprilisáig a társadalombiztosítás által finanszírozott protézist használt, majd ezt követően 3.020.362 forint összegben A... L... ...típusú lábszárprotézist vásárolt, amely számára egyenletes járást és a korábbiakhoz képest hosszabb gyaloglást is lehetővé tett. Közlekedőképességét azonban minőségileg nem változtatta meg, a tömegközlekedésben továbbra sem tud részt venni.
Az I. rendű felperes a balesetet követően csak automata sebességváltós gépjárművet használhatott, amely speciális ajtónyitással, csomagtartó-kialakítással rendelkezett. 4.894.835 forint összegben egy gépjárműre kapott árajánlatot. A lakásában a fürdőszobát átalakították. Az I. rendű felperes a balesetből eredően 54%-os mozgásszervi és 25%-os pszichés egészségkárosodást szenvedett, amely mindösszesen 66%-os össz-szervezeti egészségkárosodást eredményez. 2016. szeptember 30-tól rehabilitációs ellátásban részesült, ... kategóriába sorolták, foglalkoztatási rehabilitációja nem indokolt.
Az I. rendű felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 15.000.000 forint nem vagyoni kár és ennek 2013. július 12-től számított kamatának megfizetésére. Vagyoni kárként a következőket igényelte: Kórházi ápolás időszakára figyelmességi csomag 72 napra 3.500 forint alapulvételével 252.000 forint, lakás akadálymentesítésének költsége 527.522 forint plusz 15.000 forint tervezési díj, lábszárprotézis első beszerzési költsége 4.065.312 forint, lábszárprotézis tokrendszerének csereköltsége 958.850 forint, lábszárprotézis esedékes második beszerzési költsége 3.020.362 forint, lábszárprotézis tokrendszer cseréjének költsége 1.350.881 forint, protetizálással kapcsolatos utazási költség 321.750 forint, igazságügyi orvosszakértői vizsgálattal kapcsolatos utazási költség 24.120 forint, gyógytorna költsége 5.000 forint, automata váltós gépjármű beszerzési költsége 4.894.835 forint.
Véghatáridő nélkül járadékot igényelt gondozás jogcímén, háztartási kisegítő közepes és nehéz munkák tekintetében, közlekedési többletköltség, kísérő, kulturális többletköltség, bőrápoló krémek költsége, gyógytorna jogcímeken. Ezek vonatkozásában különböző időpontoktól a lejárt járadékokat és azok kamatait is kérte. Érvényesíteni kívánta még az elmaradt jövedelem és rendkívüli munka teljesítményre alapozott baleseti járadékát, az elmaradt cafeteria lejárt összegét.
Az I. rendű felperes házastársa a II. rendű felperes nem vagyoni kártérítés címén 3.000.000 forintot igényelt. Az I. rendű felperes keresete indokául előadta, hogy a nem vagyoni kártérítés körében figyelembe kell venni a baleset előtti egészségkárosodás mértékét, a jövőbeni állapotrosszabbodás lehetőségét, a lábszár elvesztésével megnyilvánuló esztétikai károsodást, valamint a 2016. június 25-ei elesés újabb állapotrosszabbító következményeit, a jövőbeni tartós foglalkoztatási rehabilitáció kizártságát, a rendkívüli munkateljesítmény mindennapi életre, életminőségre gyakorolt hatását és az önálló életvezetésre való képtelenséget.
Hivatkozott arra, hogy a baleset óta fizikai fájdalmai vannak, pszichiátriai problémákkal kell szembenéznie, az emberek között rossz érzése van, ugyanis sajnálkozva bámulják meg. Terhet jelent a rendszeres orvoshoz járás, az új protézis elkészítésével kapcsolatos eljárások. Zárt cipőt kénytelen használni, papucsot nem tud hordani, a protézis levételekor pedig csak járókerettel tud közlekedni, amely nagy erőkifejtést jelent. Elveszítette a szabadtéri szórakozás, testmozgás minden lehetőségét, környezetéhez való viszonya megváltozott, gyakran ingerült, ideges. A kórházi tartózkodása alatt hozzátartozói mindennap élelmiszert üdítőt, gyümölcsöt, vitaminokat vittek be, azonban ennek ellenére a testsúlya 72 kilogrammról 62 kilogrammra csökkent. A lakás akadálymentesítése a biztonsága érdekében szükséges volt. Megfelelő minőségű és színvonalú lábszárprotézis megvásárlása szükséges ahhoz, hogy a baleset után is emberhez méltó életet tudjon élni.
A jobb minőségű lábszárprotézis beszerzése korábban is indokolt lett volna, és ha 2014-ben megkapja, akkor 2016-ban már a tokrendszert cserélni kellett volna a kihordási idő alatt. Erre azért nem került sor, mert a munkáltató a teljesítéssel késlekedett. A használt protézisnél is szükség lesz a tokrendszer cseréjére, amelynek a költsége a jövőben biztosan felmerül. A közlekedést az automata váltós gépkocsi segíti, azonban azt a protézis alapvetően nem változtatta meg. A ház körüli munkák elvégzésében és a közlekedésben is korlátozott. A II. rendű felperes a nem vagyoni kártérítési igényét azzal indokolta, hogy a balesetet követően a kiegyensúlyozott élete megszűnt, minden olyan szórakozástól elesett, amelytől a férje, mindennapi gondjaival egyedül maradt, jelentős többletfeladatai keletkeztek. A felperesek az alperest a jogi képviselettel kapcsolatos megbízási szerződésben megállapított 10% + áfa sikerdíj megfizetésére kérték kötelezni a megfizetett kártérítés alapulvételével.
Az alperes ellenkérelmében az I. rendű felperessel kapcsolatban arra hivatkozott, hogy a nem vagyoni kártérítési igény eltúlzott, figyelembe kell venni, hogy a felperes a balesetkor 55 éves volt, könnyített munkakörben továbbra is képes munkavégzésre, és dolgozik is. A 25%-os pszichés egészségkárosodása nem kizárólag az üzemi balesettel, hanem az otthoni balesetével áll összefüggésben, amelyért a munkáltató nem felelhet, az üzemi baleset és az otthonában bekövetkezett balesetek között nincs okozati összefüggés. A figyelmességi csomag, a látogatás költsége nem indokolható, az I. rendű felperes rehabilitációja ideje alatt jelentős javulás történt, járóképessé vált könyökmankóval és művégtaggal is.
A fürdőszoba átalakításra állami támogatás is igényelhető, és az I. rendű felperes csak a szükséges átalakításokat végezheti. Egyedi engedély alapján kérelme elbírálható, megfelelőbb eszköz biztosítható. Az, hogy az I. rendű felperesnek nehézségei vannak az új protézistok illesztésével, nem róható a munkáltató terhére.
Az I. rendű felperes vagyoni kárával és a járadékkal kapcsolatos igényeire is részletesen nyilatkozott. A II. rendű felperes nem vagyoni kárigényével kapcsolatban előadta, hogy nem bizonyította személyiségi jogai sérülését, életének elnehezülése önmagában nem lehet alapja a nem vagyoni kárigénynek. Kérte 8.250.938 forint beszámítását, amelyet a bírósági eljárás során már megfizetett az I. rendű felperesnek.
A munkaügyi bíróság részítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg I. rendű felperesnek figyelmességi csomag címén 252.000 forintot, lakásátalakítás címén 527.522 forintot, lábszárprotézis költségeként 3.020.362 forintot, utazási költség címén 321.750 forintot, gyógytorna költségeként 5.000 forintot, automata váltós gépkocsi beszerzésének költségeként 4.894.835 forintot, bőrtápláló krém költségeként 49.000 forintot, gondozási díj címén 2013. szeptember 21-től 2014. februárig terjedő időszakra 500.000 forintot, gondozási díj címén 2014. június 1-től 2016. június 25-ig, valamint 2017. április 26-tól 2017. december 31-ig 825.000 forintot, háztartási kisegítő címén 2013. július 12-től 2014. februárig 105.000 forintot, 2014. június 1-től 2016. június 25-ig, valamint 2017. április 26-tól 2017. december 31-ig 330.000 forintot, ház körüli kisegítő címén 2013. július 12-től 2017. május 10-ig 469.300 forintot, közlekedési többletköltségként 2015. július 1-től 2017. december 31-ig 750.000 forintot, kísérő költségeként 2013. szeptember 1-től 2017. december 1-ig 256.650 forintot, kulturális többletköltség címén 2013. szeptember 21-től 2017. december 31-ig 256.650 forintot, valamint ezen összegek után járó törvényes kamatát. 2018. január 1-től havi gondozásként 25.000 forintot, háztartási kisegítő címén 15.000 forintot, közlekedési többletköltségként 25.000 forintot, kísérő költségként 5.000 forintot, kulturális többletköltség címén 5.000 forintot, bőrtápláló krém költségeként 12.555 forintot, gyógytorna költségeként 10.000 forintot.
Kötelezte továbbá az alperest, hogy fizessen meg az I. rendű felperesnek nyolc millió forint nem vagyoni kártérítést és ezen összeg után a baleset napjától járó törvényes kamatát. Megállapította, hogy a megítélt összegbe az alperes 8.250.938 forint beszámításra jogosult volt. Kötelezte az alperest, hogy a II. rendű felperesnek fizessen meg 1.000.000 forint nem vagyoni kártérítést és ezen összegnek a baleset napjától járó kamatát. Rendelkezett az eljárási részilletékről is. Kötelezte az I. rendű felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 1.263.650 forint perköltséget, míg a II. rendű felperes kérelmével kapcsolatos költségeiket a felek maguk viselik.
Az indokolásban rögzítette, hogy igazságügyi orvos szakértői vélemény alapján az I. rendű felperes a balesettel összefüggésben 66%-ban egészségkárosodott, a fennálló egészségi állapota 34%. Az egészségkárosodása a mozgásszervi és pszichés károsodásból tevődik össze. A 2016. június 25-én az I. rendű felperes otthonában bekövetkezett balesettel kapcsolatban rögzítette, hogy a mozgásszervi egészségkárosodás következtében mozgása súlyosan korlátozott, az állapota protézis használatát teszi szükségessé, járása nehezített, önellátásában korlátozott, segítségre szorul. A megváltozott anatómiai helyzetében hajlamos a sérülésre, így az otthonában bekövetkezett combcsonttöréssel járó állapot a baleset következtében kialakult egészségi állapotából következik annak ellenére, hogy e baleset nem értékelhető a sérülés valamely szövődményének. A szakértői vélemény is akként értékelte az otthoni balesetet, hogy az közvetlen összefüggésben a korábbi balesettel nincs, azonban az I. rendű felperes munkabalesetéből kialakult egészségi állapota sérülésre hajlamosítva az okozati összefüggést megalapozza.
Az I. rendű felperes a társadalombiztosítási ellátás keretében nem finanszírozott A... L... típusú protézis beszerzésére megalapozottan tarthat igényt. A szakértői vélemény ennek beszerzését indokoltnak találta, mert az egyenletes járást és esetleges hosszabb gyaloglást is lehetővé tesz a számára, és alkalmas a fájdalom kiküszöbölésére. Ezen protézis beszerzése azonban minőségileg a közlekedőképességet, a tömegközlekedésben való részvétel lehetőségét nem alapozza meg.
A 2017. áprilisi lábszárprotézis beszerzésének 3.020.362 forint összegű költségét a baleset körülményeinek elhárításával kapcsolatban szükségszerűen felmerült költségként fogadta el. Az I. rendű felperes által érvényesíteni kívánt lábszárprotézis első beszerzési költségét, a tokrendszer cseréjének, valamint a hozzá tartozó függesztők beszerzésének költségét nem találta a bíróság a balesettel összefüggésben állónak. Az I. rendű felperes ezt a költséget akként kívánta érvényesíteni, hogy ha 2014-ben már lehetővé vált volna a kártérítés az alperes elismerése alapján, úgy annak költségét az alperesnek kellett volna viselni. 2014-hez képest 2017-ben második lábszárprotézis beszerzése is szükségessé vált volna. Ezt az álláspontot a bíróság azért nem fogadta el, mert az alperes nem a feltételezések alapján összeállított károk megfizetésére, hanem az I. rendű felperes tényleges kárának a megtérítésére köteles, ezen költségek és kiadások azonban az I. rendű felperesnél ténylegesen nem merültek fel.
A szakértői véleményből megállapítható, hogy az I. rendű felperes számára az automata sebességváltós gépjármű beszerzése, a lakás akadálymentesítése, a fürdőszoba átalakítása indokolt. Az I. rendű felperes súlyos mozgásszervi és pszichés károsodása, a mozgás lehetőségének beszűkülése miatt megváltozott élethelyzete, a sérülés esztétikai nyoma, valamint az, hogy a korábbi munkakörének ellátására alkalmatlanná vált, és 2016. szeptember 30-tól kezdődően rehabilitált foglalkoztathatósága is kizárt, viszonylag magas összegű nem vagyoni kártérítést indokol a hátrányok kompenzálására. Az összegszerűség megállapítása során figyelembe vette a bíróság az I. rendű felperes életkorát, valamint értékelte, hogy az egyéb jogcímeken megállapított kártérítés körében gépjármű, valamint emelt minőségű lábszárprotézis beszerzése indokolt, ezek együttesen alkalmasak az I. rendű felperes életminőségének javítására, így 8.000.000 forint kártérítés áll arányban az elszenvedett hátrányokkal. A II. rendű felperest házastársként hátrányok érték, nyilvánvalóan a gondozásra szoruló, mozgásában korlátozott és pszichésen megviselt hozzátartozó mellett a házastárs életvitele is megváltozik, e változás azonban olyan mértékű, amely miatt 1.000.000 forint nem vagyoni kártérítés megfelelő ellenértékül szolgál.
Az elsőfokú bíróság a pertárgyértéket 45.648.663 forintban állapította meg, amelyből az I. rendű felperes 18.502.142 forintban pernyertes. Ez alapján az I. rendű felperes 60%-ban lett pervesztes, így az illetéket ennek figyelembevételével állapította meg. Az állam által előlegezett szakértői bizonyítással összefüggő költségek pernyertességtől függetlenül az alperes eljárásával összefüggésben merültek fel, így annak megfizetésére az alperest kötelezte. A perköltség megállapításánál figyelembe vette, hogy az I. rendű felperes 60%-ban pervesztes lett, a megbízási szerződésben 10%-os díjat kötöttek ki, továbbá az alperes munkadíját is figyelembe véve a rPp. 81. § (1) bekezdése alapján rendelkezett annak viseléséről. A II. rendű felperes perköltségéről a Pp. 81. § (2) bekezdése alapján úgy rendelkezett, hogy azt a felek maguk viselik.
Az ítélet ellen az I. rendű felperes fellebbezésében a nem vagyoni kártérítés összegét 15.00.000 forintra kérte felemelni. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe a jövőbeli állapotrosszabbodás lehetőségét, a 2016. június 25-i baleset állapotrosszabbító hatását, és azt, hogy ennek következtében az I. rendű felperes véglegesen elvesztette munkaképességét. Nem értékelte továbbá azt sem, hogy az A... L... protézis első beszerzése késett, emiatt kényszerült gyengébb minőségű protézis használatára, amely az életminőségét jelentőségében rontotta. Nem vonta mérlegelési körbe a lakás akadálymentesítésével kapcsolatos 15.000 forintos tervezési költséget, a lábszárprotézis első beszerzési költségét, és a lábszárprotézis-tokrendszer cseréjének költségét. Nem fogadta el, hogy a teljesítés elmaradása az alperesnek felróható, és ezen költségek megtakarításával előnyhöz jutott, mivel az I. rendű felperes később szerezte be a jobb minőségű és drágább protézist.
A gondozási díj, a teljes körű háztartási kisegítővel kapcsolatos járadékok felemelését kérte. A perköltséggel kapcsolatban kifejtette, hogy a pertárgy értéke helyesen 36.340.462 forint volt, az elsőfokú bíróság 21.730.149 forintot ítélt meg, így 60%-ban lett pernyertes és 40%-ban pedig pervesztes, a megbízási szerződést alapján az őt megillető díj a megítélt összeg 10%-a + áfa, és a rPp. 81. § (2) bekezdése alapján a követelt összeg nem tekinthető eltúlzottnak. A II. rendű felperes a nem vagyoni kártérítés összegét 3.000.000 forintra kérte felemelni.
Az alperes csatlakozó fellebbezésében a kártérítés összegének csökkentését kérte, valamint további 8.000.000 forint beszámítását. Kifejtette az álláspontját a figyelmességi csomaggal, a lakásátalakítási költséggel, az automata váltós gépjárművel, háztartási kisegítővel, a közlekedési többletköltséggel, valamint a kulturális többletköltséggel kapcsolatban. A perköltségről úgy nyilatkozott, hogy nincs számottevő különbség a számításokban, ugyanis állítása szerint a felperes 56%-ban lett pernyertes, így a Pp. 81. § (1) bekezdése alapján az I. rendű felperes keresetével kapcsolatban felmerült költséget a felek maguk viselik.
A törvényszék részítéletével az elsőfokú bíróság részítéletét akként változtatta meg, hogy a lakás átalakítás címén járó kártérítést 542.522 forintra, az alperes által az I. rendű felperes követelésébe beszámítható összeget 16.737.938 forintra emelte fel. Mentesítette az I. rendű felperest az elsőfokú perköltség megfizetése alól. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az I. rendű felperesnek 1.677.670 forint elsőfokú perköltséget, egyebekben az elsőfokú részítéletet helybenhagyta. Kötelezte az I. rendű felperest 246.260 forint, a II. rendű felperest 63.500 forint másodfokú perköltség megfizetésére.
A törvényszék a felperesek fellebbezését, és az alperes csatlakozó fellebbezését is kismértékben találta megalapozottnak. Az I. rendű felperes nem vagyoni kártérítésével kapcsolatban kifejtette, hogy a nem vagyoni kártérítés összegét az elsőfokú bíróság a balesetkori értékviszonyok alapján határozta meg, és az I. rendű felperest a károsodástól megilleti a késedelmi kamat is. Értékelte a károsodás következményeit, annak - a perben beszerzett szakértői véleménnyel és annak kiegészítésével megállapított - testi és lelki következményeit, az életében, a szabadidős tevékenységeiben bekövetkezett korlátozottságot, az életminőségében a baleseti egészségkárosodással összefüggő előnytelen változásokat, és az életkorát. Az így megítélt nem vagyoni kártérítés alkalmas arra, hogy az I. rendű felperest ért sérelem kiegyensúlyozására másnemű, a sérelemmel hozzávetőlegesen egyenértékű előnyt nyújtson. Az elsőfokú bíróság az I. rendű felperes életvitelének elnehezültségét figyelembe vette, a jogilag releváns tényeket helyesen értékelte. A baleset időpontjában az I. rendű felperes 55 éves volt, az életkora szerint meghatározott életviszonyai alapján mértéktartással meghatározott 8.000.000 forint nem vagyoni kártérítés arányos.
A II. rendű felperest megillető nem vagyoni kártérítést arányosnak találta a törvényszék. A lakásátalakítással kapcsolatban az elsőfokú bíróság a 15.000 forintos tervezési díjat nem vette figyelembe, ezért e vonatkozásban a fellebbezés alapos volt. A lábszárprotézissel kapcsolatban rögzítette, hogy a 3.020.362 forint összegű A... L... protézisre megalapozottan tarthat igényt az I. rendű felperes, és a ténylegesen felmerült beszerzési költségek megfizetésére kötelezte az alperest. A lábszárprotézis első beszerzési költsége címén érvényesített 4.065.312 forint összeg és a lábszárprotézis-tokrendszer cseréjének költsége címén érvényesített 958.850 forint kártérítési igény elutasítása jogszerű, mert az I. rendű felperesnél ezek a költségek nem merültek fel. A lábszárprotézis költsége akkor merült fel, amikor azt valóban megvásárolta, és ennek megfizetésére az elsőfokú bíróság kötelezte is az alperest. A törvényszék a gondozási díj, a háztartási kisegítő, közlekedési többletköltség vonatkozásában egyetértett az elsőfokú bírósággal.
A perköltséggel kapcsolatban a törvényszék rögzítette, hogy 15.00.000 forint nem vagyoni kártérítés, 20.923.917 forint vagyoni kártérítés, valamint 12 hónapra járó (havi 106.605 forinttal számolt) 1.287.060 forint járadék alapján a teljes pertárgyérték 37.210.977 forint. Az elsőfokú bíróság az I. rendű felperes részére vagyoni és nem vagyoni kártérítés címén 20.563.089 forintot ítélt meg, melyet a másodfokú bíróság 21.210.977 forintra emelt fel, így az I. rendű felperes pernyertességének aránya 57%-os mértékű. A törvényszék a rPp. 81. § (1) bekezdés alkalmazásával határozta meg a perköltség összegét, a rPp. 81. § (2) bekezdése alkalmazására nem látott lehetőséget, mert az I. rendű felperes által követelt vagyoni és nem vagyoni kártérítés összege eltúlzott volt. Ez alapján a pernyertesség-pervesztesség arányában az I. rendű felperest 1.321.000 forint ügyvédi munkadíj illeti meg, melyhez 356.670 forint áfa járul, így az I. rendű felperesnek fizetendő elsőfokú részperköltség összege összesen 1.677.670 forint.
A másodfokú eljárásban az I. rendű felperes által fellebbezett érték 7.000.000 forint nem vagyoni kártérítés és 5.979.662 forint vagyoni kártérítés, tehát a fellebbezési pertárgyérték 12.979.662 forint. Az alperes csatlakozó fellebbezésében vitatott összeg 6.153.985 forint. Az I. rendű felperes a fellebbezés vonatkozásában 15.000 forintban lett pernyertes, a csatlakozó fellebbezés vonatkozásában 5.666.985 forint összegben, így a megbízási szerződés alapján a 15.000 forintra eső 10%-os ügyvédi munkadíj 1.500 forint volt. A csatlakozó fellebbezés összegére a megbízási szerződés nem vonatkoztatható, mivel a 10%-os sikerdíj a felperesek részére megfizetett kártérítés alapján jár. Az alperes a csatlakozó fellebbezés tekintetében pernyertes lett 487.000 forintban, az I. rendű felperes fellebbezése kapcsán 12.964.662 forint összegben, így az I. rendű felperes pervesztessége folytán az alperesnek fizetendő másodfokú perköltség összesen 246.260 forint. A II. rendű felperessel kapcsolatban a 2.000.000 forint fellebbezési értékkel számolt.
Az I. rendű felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős részítélet megváltoztatásával kérte a nem vagyoni kártérítés összegét 13.000.000 forint tőkeösszegre felemelni a kamatfizetési kötelezettség változatlanul hagyása mellett, valamint kérte az I. rendű felperes részére fizetendő elsőfokú részperköltség összegét 1.677.670 forintról 2.759.729-ra felemelni. Kérte továbbá, hogy kötelezze a Kúria az alperest az I. rendű felperes részére a megbízási szerződés alapján kikötött ügyvédi munkadíj megfizetésére annak figyelembevételével, hogy a jogi képviselő 2019. január 1-től nem tartozik áfa körbe, a perköltség számításánál a Pp. 81. § (2) bekezdésének alkalmazását kérte.
Felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy sérült a nem vagyoni kártérítés körében az Mt. 166. § (1) bekezdése, 167. § (1) bekezdése, az Mt. 167. §-a, a Ptk. 355. § (1) bekezdése és a 355. § (4) bekezdése, az eljárási szabályok körében pedig a rPp. 206. § (1) és (3) bekezdése, a 220. § (1) bekezdés d) pontja, valamint a 221. § (1) bekezdése. Az elsőfokú perköltség tekintetében sérült a rPp. 81. § (2) bekezdése, valamint a rPp. 206. § (1) és (3) bekezdése. Érvelése szerint a jogszabályok célja az eredeti állapot helyreállításának kötelezettsége, a teljes kártérítés elve. Az eljáró bíróságok a döntésük során nem vették figyelembe az összes hátrányos következményt, ezért nem állították helyre az eredeti állapotot. Figyelmen kívül hagyták az A... L... protézis első beszerzésének késedelme miatti, kompenzáció nélkül maradt hátrányokat, a 2016. június 25-ei elesés állapotrosszabbító hatását. A baleset idején fennálló ár- és értékviszonyokat tévesen, az életminőséget javító, a vagyoni károk körében megítélt tényezőket pedig túlzóan értékelték, a jövőbeli állapotrosszabbodás lehetőségét viszont nem értékelték.
Az A... L... protézis első beszerzésének késedelme körében előadta, hogy az alperes a teljes kártérítési felelősségét elismerte, és az amputációt követően az ideiglenes protézis féléves kihordása után az orvos végleges protézis készítését javasolta. Már ekkor az alpereshez fordult azzal, hogy a végleges protetizálás egy korszerű A... L... protézissel történjen meg. A korszerű protézis használata jelentős előnyökkel jár. 2018. január 15-én módosított és pontosított keresetében az A... L... protézis első beszerzési költségét, és a tokrendszer cseréjét elsődlegesen önálló vagyoni kárként jelölte meg, majd kérte értékelni a nem vagyoni kár körében is. A szakértői vélemény alátámasztotta, hogy az A... L... protézis alkalmas lett volna a társadalombiztosítás által nyújtott protézis okozta egészségügyi problémák, a csonk fájdalmának és fekélyesedésének kiküszöbölése, az egészségromlás hosszú távon történő mérséklésére, valamint jobb életminőséget biztosított volna, mivel javította volna a járás minőségét, a terhelhetőséget és komfortérzetet.
Értékelni kellett volna, hogy a korszerű protézis beszerzésének 3 éves késedelméből hátrányok érték. Az elsőfokú bíróság nem vagyoni kárként ezt nem vette figyelembe annak ellenére sem, hogy a szakértői vélemény szerint indokolt a korszerű protézis. A fellebbezésben is hivatkozott a korszerűbb protézisre, valamint annak a 3 évnek a hátrányára, amelyet a gyengébb minőségű protézis hordása során elszenvedett. A másodfokú bíróság a részítéletében csupán azt rögzíti, hogy a nem vagyoni kártérítés összegét az határozza meg, hogy a hátrányoknak másnemű, hozzávetőlegesen egyenértékű előnnyel, pénzzel történő kiküszöbölésére és kiegyensúlyozására legyen alkalmas, szükséges és elegendő. A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a kárigényt a tényleges vagyoncsökkenés hiányában utasította el, és a késedelemből eredő hátrányokat nem értékelte. Figyelmen kívül hagyta, hogy 3 éven keresztül egy jóval gyengébb minőségű protézist volt kénytelen használni, és el kellett szenvedni az ebből adódó állapotromlást, a közlekedési képességben való fokozottabb korlátozottságot.
Az alperesnek haszna származott abból, hogy 2014-ben nem fizette ki az A... L... lábszárprotézis költségét. A bíróságok a döntés során figyelmen kívül hagyták a rPtk. 355. § (4) bekezdését, mely szerint meg kell téríteni azt a kárpótlást vagy költséget is, amely a károsultat ért nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. A rosszabb minőségű protézis 3 éven keresztül történő használata nem vagyoni hátrányt eredményez, és ezt az összegszerűség meghatározásánál figyelembe kell venni.
A baleset idején fennálló ár- és értékviszonyok kérdésében hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság hasonló tárgyú döntéseire, melyben a perbeli balesetet megelőző 7-8 évvel ezelőtti baleseteknél a Legfelsőbb Bíróság 8.000.000 forint nem vagyoni kártérítést látott indokoltnak. Példákat hozott fel a Legfelsőbb Bíróság, a Fővárosi Ítélőtábla és a Fővárosi Törvényszék gyakorlatából arra vonatkozóan, hogy az ügyében a bíróság nem a baleset idején fennállott ár- és értékviszonyokat vették figyelembe, hanem annál jóval korábbiakat.
A 2016. június 25-ei baleset állapotrosszabbító hatásával kapcsolatban rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság csak a perbeli munkabaleset következményeit rögzíti, ugyanis az orvos szakértő által megállapított 66%-os egészségkárosodás még nem tartalmazta a 2016. június 25-ei elesés állapotrosszabbító hatását. A bíróság a nem vagyoni kár összegszerűsége megállapítása körében a második balesetből eredő egészségkárosodás mértékét nem vette figyelembe, ezzel megsértette a teljes kártérítés kötelezettségének elvét. Az üzemi balesetből kialakult egészségi állapot sérülésre hajlamosító hatása miatt a két baleset között okozati összefüggés van, ezért a nem vagyoni kár összegszerűsége körében is értékelni kell az elesésből adódó maradandó egészségkárosodást A kormányhivatal elsőfokú orvos szakértői bizottsága az elesésből eredő egészségkárosodást az üzemi balesethez képest további 8%-ban vette figyelembe, amely egy olyan többletkár, amelyet kompenzálni kell.
Az otthoni balesetet követően 10 hónapig nem tudott protézist használni, a lakást nem tudta önállóan elhagyni, ez testileg és lelkileg is megviselte. A térde csak részlegesen gyógyult meg, ugyanis a térd hajlíthatósága korlátozott maradt. Az A... L... lábbal szerette volna elérni, hogy újra kerékpározhasson, és könnyebb erdei sétákat tegyen, de ezek a lehetőségek a térd hajlításának korlátozottsága miatt végleg elvesztek. A jövőbeli állapotrosszabbodás lehetőségét a bíróság nem vette figyelembe. A perben kirendelt igazságügyi orvos szakértő az alapszakvéleményben egyértelműen rögzítette, hogy a végtag-amputáció miatt megváltozott strukturális viszonyok következtében a jövőben az ízületekben enyhe fokú rosszabbodás, a panaszok fokozódása nem zárható ki. Ezen a jobb minőségű protézis sem változtat, tehát az állapotrosszabbodás nemcsak egy elméleti lehetőség.
Sérült a rPp. 206. § (1), 220. § (1) és 221. § (1) bekezdése, mert az eljáró bíróságok a nem vagyoni kár összegszerűségét mérlegeléssel állapították meg, azonban ez kirívóan okszerűtlen volt. Nem vették figyelembe a mérlegelésnél a baleset idején fennálló ár- és értékviszonyokat, az első A... L... protézis 2014-ben történő beszerzésének elmaradását.
Az életminőséget javító kártérítési tételekből okszerűtlenül következtettek arra, hogy a gépjárműbeszerzés és az emelt minőségű lábprotézis együttesen alkalmasak az I. rendű felperes életminőségének javítására. Ezek csak akkor jelenthetnek némi könnyebbséget, amikor azokat használja. Minden élethelyzetben azonban ezeket az eszközöket nem tudja használni, és ez nem is lehetséges. Amikor a lábprotézist leveszi, akkor szembesülnie kell a láb hiányával, és a gépjárművet sem tudja minden körülmények között használni. A gépjármű és az emelt szintű lábprotézis nem adja vissza a korábbi életét, ezek az eszközök nem teremtik meg a jövőbeli biztonságát, sem pedig a baleset előtti eredeti állapotot.
Az indokolási kötelezettséget megsértették a bíróságok azzal, hogy a nem vagyoni kártérítés összegszerűségének indokolásában szempontként említették: a súlyos mozgásszervi és pszichés károsodást (az első balesetből adódó mértékben), a mozgáslehetőség beszűkülése miatt megváltozott élethelyzetet, a sérülés esztétikai nyomát, a korábbi munkakör ellátására való alkalmatlanná válást, a rehabilitált foglalkoztathatóság kizártságát, az életkort, az egyéb jogcímeken megállapított kártérítés életminőséget javító hatását, a balesetkori értékviszonyokat (csak másodfokon ezzel kiegészítve), a szabadidős tevékenységben bekövetkezett korlátozottságot.
Ezeken kívül a módosított keresetben és fellebbezésében további figyelembe veendő körülményekre is hivatkozott, amelyeket a jogerős részítélet indokolásában meg sem említettek. Ezek a körülmények a jövőbeli állapotrosszabbodás lehetősége, a 2016. június 25-i baleset állapotrosszabbító hatása, az A... L... protézis első beszerzésének késedelme, (kifejezetten a nem vagyoni kár összegszerűségére vonatkoztatva), az életminőséget javító tényezők túlzott értékelése.
A másodfokú bíróság a 34/1992. (VI. 1.) AB határozat III/2. pontjára utalás ellenére arra nem tér ki, hogy a konkrét perben milyen módon, milyen körülményekben vette figyelembe a méltányosságot és milyen mértékben volt figyelemmel a mértéktartásra. Nem fejti ki azt sem a másodfokú bíróság, hogy az 55 éves korú károsult életkora szerint meghatározott életviszonyokon mit ért.
A fellebbezésében hivatkozott arra az I. rendű felperes, hogy 60%-ban, míg az alperes 40%-ban lett pernyertes. A Pp. 81. § (2) bekezdése értelmében, ha a kártérítési összeg bírói mérlegeléstől függ, az ellenfelet a ténylegesen megállapított marasztalási összegnek megfelelő perköltség megfizetésére lehet kötelezni anélkül, hogy ebbe az össze a bíróság az alperest a saját pernyerési arány alapján megillető perköltséget beszámítaná. A 40%-os mértékű pervesztés döntő hányadát a bírói mérlegelés körébe tartozó jogcímek teszik ki, a nem vagyoni kár fokozott mértékben bírói mérlegeléstől függ, ezért a pervesztés mértékének jelentős része mérlegelési körbe tartozik, tehát lehetőség van a Pp. 81. § (2) bekezdésének alkalmazására.
A másodfokú bíróság kirívóan okszerűtlenül mérlegelte azt, hogy az I. rendű felperes követelése nyilvánvalóan eltúlzott volt. A keresetet indító károsulttól nem várható el, hogy előre lássa, hogy a bíróság a mérlegelés körébe tartozó kérdésekben milyen szempontokat fogad el, milyen álláspontot alakít ki.
A 40%-os pervesztesség túlnyomó részét az A... L... protézis és tokrendszer költségére vonatkozó vagyoni kártérítés elutasítása, valamint a nem vagyoni kártérítés összegszerűségének aránytalanul alacsony összegben való megállapítása okozta. Utalt arra, hogy a másodfokú bíróság részítéletében tévesen számolta ki a marasztalási összeget, amikor azt 21.210.977 forintban állapította meg. A valós marasztalás ugyanis 20.563.089 forint, valamint ehhez járul még az 1 éves megítélt járadék összege, amely 12 x 97.255 forint, így a végösszeg 21.730.149 forint, amelynek a 10%-a 2.173.015 forint, amelyhez még a 27%-os áfa összege járul.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős részítélet hatályában fenntartását és az I. rendű felperes perköltség viselésére kötelezését kérte. Kifejtette, hogy az eljárt bíróságok a nem vagyoni kár összegének megállapításakor teljes körűen mérlegelték a vagyoni jellegű kompenzációkat is, amelyek az I. rendű felperes életminőségének javítását szolgálták. Az általa hivatkozott bírósági határozatokban nem volt példa arra, hogy a károsult mindezen jogcímeken kapott volna még kártérítést. Az anyagi és eljárási kifogások tartalmukat tekintve azonosak, a nem vagyoni kár mérlegelésével kapcsolatosak, és felülmérlegelésre irányultak, erre azonban a felülvizsgálati eljárásban már nincs lehetőség. Nem állapítható meg kirívóan okszerűtlen mérlegelés sem az első-, sem pedig a másodfokú részítélet alapján. A perköltség tekintetében a jogerős részítélet részletes indokolást tartalmaz, és az, hogy a törvényszék "csak" eltúlzottként értékelte az I. rendű felperes kárigényét, nem lehet alapja a felülmérlegelésnek.
A felülvizsgálati kérelem részben megalapozott. Az I. rendű felperes felülvizsgálati kérelmében a nem vagyoni kártérítés összegének felemelését, valamint az elsőfokú részperköltség összegének módosítását kérte. A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatban az Mt. 166. § (1) bekezdés, 167. § (1) bekezdés, 177. §, rPtk. 355. § (1) bekezdés, 355. § (4) bekezdés, rPp. 206. § (1) és (3) bekezdés, a rPp. 220. § (1) bekezdés d) pontja és a Pp. r228. § (1) bekezdésének megsértésére hivatkozott. Az Mt. 166. § (1) bekezdése szerint a munkáltató köteles megtéríteni a munkavállalónak a munkaviszonyával összefüggésben okozott kárt. A 177. § (1) bekezdése kimondja, hogy a munkáltató a munkavállaló teljes kárát köteles megtéríteni. A (2) bekezdése szerint meg kell téríteni a munkavállalónak azt a kárát is, amely nem vagyoni kár.
Az Alkotmánybíróság a 34/1992. (VI. 1.) AB határozatában egyebek mellett kimondta, hogy a pénzbeli kártérítésnek a nem vagyoni károknál az a funkciója, hogy az elszenvedett sérelem hozzávetőleges kiegyensúlyozásáról olyan vagyoni szolgáltatás nyújtásával gondoskodjon, amely az elszenvedett sérelemért körülbelül egyenértékű, másnemű előnyt nyújt. A nem vagyoni kártérítés összegét a bíróságok az eset konkrét sajátosságainak és a károsult személyi körülményeinek alapulvételével határozzák meg. Hosszabb ideje egységes bírói gyakorlat szerint a nem vagyoni kártérítésére irányuló igény elbírálása során azt kell vizsgálni, hogy az elszenvedett sérelem milyen mértékű, és a megítélhető vagyoni szolgáltatás mennyiben nyújt körülbelül egyenértékű másnemű előnyt (BH1993.127.).
Az I. rendű felperes a nem vagyoni kárral kapcsolatban kifogásolta az A... L... protézis első beszerzésének késedelme miatti kompenzáció nélkül maradt hátrányok, a baleset idején fennálló ár- és értékviszonyok téves értékelését, a 2016. 06. 25-i elesés állapotrosszabbító hatásának, a jövőbeli állapotrosszabbodás lehetőségének figyelmen kívül hagyását, az életminőséget javító egyéb, a vagyoni károk körében megítélt tényezők túlzó értékelését. Az elsőfokú bíróság az ítéletében figyelembe vette a 2016. június 25-i balesetet, amely az I. rendű felperes otthonában következett be, megállapította, hogy az közvetve okozati összefüggésben van a felperes korábbi balesetével. Az a körülmény, hogy a nem vagyoni kártérítés indokolásában kifejezetten ezt nem említi meg, nem jelenti azt, hogy az értékelésnél nem vette figyelembe, hiszen az indokolásban egyértelműen utalt arra. Az életminőséget javító vagyoni kár körében az elsőfokú bíróság értékelte a gépjármű beszerzését, valamint az emelt minőségű lábprotézist, amelyek alkalmasak az I. rendű felperes életminőségének javítására, azonban az nem állapítható meg, hogy ezt túlzott mértékben vette volna figyelembe.
A törvényszék szerint a nem vagyoni kártérítés összegét a balesetkori értékviszonyok alapján határozta meg az elsőfokú bíróság. Az I. rendű felperes felülvizsgálati kérelmében több kúriai, Fővárosi Ítélőtáblai határozatot jelölt meg hasonló tényállásra alapozva. A kialakult bírói gyakorlat szerint a nem vagyoni kártérítés összegét vagy a balesetkori értékviszonyok alapján kamattal, vagy pedig az elbíráláskori értékviszonyok alapján (kamat nélkül) kell megállapítani (LB.Mfv.I.10.714/1996.).
Az ítélkezési gyakorlat egységesítésének biztosítása érdekében elvárható, hogy ugyanabban az időszakban bekövetkezett hasonló káresemény által okozott hátrányok után megítélt nem vagyoni kártérítések összege egymástól kirívóan ne térjen el, azonban a hátrányoknak az egyénre gyakorolt hatása, életének további alakulása függ a személyiségétől, az adott ügy egyedi körülményeitől (Legfelsőbb Bíróság Pfv.III.22.149/2010/7.).
A nem vagyoni kártérítés összegének meghatározásakor kiindulási alapnak kell tekinteni a hasonló tényállású ügyekben kialakult korábbi bírói gyakorlatot, de ezeket az ügyeket nem lehet automatikusan alapul venni. Az egyéni körülmények és az egészségkárosodásból származó hátrányok különbsége az, ami alapot adhat az eltérő mértékű nem vagyoni kártérítés megállapítására. Minden eset különbözik, és a nagyon hasonló tényállások mellett is lehetnek olyan különbségek az adott ügyek között, amelyek indokolják az eltérő döntés meghozatalát. Az egyedi ügyekben hozott döntés nem köti a bíróságot. Az összehasonlítás alapjául szolgáló ítéletek nem bizonyítékok, és az ítéletek közötti különbség nem jelenti a Pp. 206. § (1) bekezdése sérelmét.
A perbeli esetben a bíróságoknak figyelembe kellett venni nemcsak az I. rendű felperes sérülését, egészségi állapotát, életkorát, hanem minden olyan körülményt, amely az életminőségét befolyásolja azzal, hogy a mérlegelés szempontjai az indokolásból megállapíthatóak legyenek. A bíróságok értékelték a 2016. június 25-i elesés állapotrosszabbító hatását, nem értékelték tévesen a baleset idején fennálló ár- és értékviszonyokat, továbbá nem volt túlzó az életminőséget javító, egyéb vagyoni kár körében megjelölt tényezők értékelése.
A nem vagyoni kártérítés mértékének megállapításánál a jövőbeli állapotrosszabbodás lehetőségét, valamint az A... L... protézis első beszerzése késedelme miatti hátrányokat azonban nem vették figyelembe. A kirendelt szakértő szerint az A... L... típusú protézis a csonkon körkörösen fekszik fel, és támaszkodik egy úgynevezett linerrel, és lényeges funkcionális különbség van ez és a másik protézis között. A hagyományos protézis mellett általában segédeszköz használata, bot vagy mankó szükséges. Az A... L... típusú protézisnél a klinikai és szakértői gyakorlat alapján erre nincs szükség. A modernebb típusú protézis az egészségkárosodás mértékét hosszútávon jelentős mértékben lassítja, illetve csökkenti (Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.M.163/2015/... ... oldal).
A szakértői vélemény kitért arra is, hogy a bal lábszár csonkolását követően enyhe fokú combizomsorvadás, és a bal térdmozgások hajlítás irányába történő enyhe fokú beszűkülése alakult ki. A járászavar miatt jobb oldali csípőpanaszok, és derékpanaszok jelentkeztek, a gerinc MR vizsgálata elfajulásos tünetet igazolt, porckorong-sérvesedést nem. A végtag-amputáció következtében megváltozó strukturális viszonyok következtében a jövőben a fenti ízületekben enyhe fokú állapotrosszabbodás, panaszok fokozódása nem zárható ki (Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.M.163/2015/... ... oldal). A szakértői véleményből megállapítható, hogy a felperes az első protézissel együtt bot és mankó használatára volt kénytelen, amely jelentős kényelmetlenséggel és fájdalommal járt. A 2016. június 25-i balesete közvetett összefüggésben van az előző balesetével, az orvos szakértői vélemény szerint fokozottan hajlamos elesésre, megbotlásra. A felperes 2014-től 2017 áprilisáig használta a kevésbé komfortos lábszárprotézist, amely használatával kapcsolatos negatív körülményeket a bíróságok nem értékelték.
A rPp. 206. § (1) bekezdésében foglaltak megsértése akkor állapítható meg, ha a bíróság a tényállást nem kellően tárta fel, vagy a bizonyítékokat okszerűtlenül mérlegelte, illetve a megállapított tényállás iratellenes megállapítást vagy logikai ellentmondást tartalmaz. A nem vagyoni kártérítés mértékének megállapítása miatt az ítélet akkor jogszabálysértő, ha a személyiség sérelmének meghatározása körében a bíróság elmulasztotta valamely bizonyíték értékelését vagy azt okszerűtlenül, logikátlanul mérlegelte.
Jelen esetben megállapítható, hogy a bíróságok nem mérlegelték, illetve nem értékelték az első - hagyományos - protézis használatával járó fájdalmat, kényelmetlenséget, illetve más eszköz (bot, mankó) használatát, továbbá nem vették figyelembe a felperes jövőbeli állapotrosszabbodásának lehetőségét. Mérlegelve az első- és a másodfokú bíróság által feltüntetett szempontokat, valamint az A... L... protézis első beszerzésének késedelme miatti hátrányokat és a jövőbeli állapotrosszabbodás lehetőségét is, a Kúria 10.000.000 forint nem vagyoni kártérítést tartott az I. rendű felperes sérelmével arányban állónak.
A rPp. 81. § (2) bekezdése szerint, ha a per kártérítésre irányul vagy egyéb olyan követelés iránt folyik, amelynek összegszerű megállapítása bírói mérlegeléstől függ, az ellenfelet akkor is kötelezni lehet a terhére megállapított marasztalási összegnek megfelelő perköltség megfizetésére, ha a bíróság a követelt összegnél kevesebbet ítélt ugyan meg, de a követelt összeg nem tekinthető nyilvánvalóan túlzottnak.
A nem vagyoni kártérítés összegszerűsége bírói mérlegeléstől függ, tehát nincs meghatározó jelentősége annak, hogy a felperes a követelt összeghez viszonyítva milyen arányban lett pernyertes. Ezekben az esetekben a korlátot csak az jelenti, ha a követelés nyilvánvalóan eltúlzott. A perbeli esetben a felperes részéről 15.000.000 forint nem vagyoni kártérítés - figyelemmel a sérülés jellegére és a bíróságok által mérlegelt összes körülményre - nem tekinthető nyilvánvalóan eltúlzottnak.
Az elsőfokú bíróság részítéletében 20.563.089 forint megfizetésére kötelezte az alperest, ehhez járult még minden hónap 10. napjáig havi 97.255 forintos járadék. A járadék 1 éves összegét figyelembe véve (1.167.060 forint) az elsőfokú eljárásban a felpereseknek megítélt összeg 21.730.149 forint, amelynek a 10%-a 2.173.015 forint.
A fentiekre figyelemmel a Kúria a rPp. 275. (4) bekezdése alapján a másodfokú részítéletnek az alperes 8.000.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelező rendelkezést helybenhagyó részét hatályon kívül helyezte az eljárási részilletékre és az I. fokú eljárási rész-perköltségre is kiterjedően, és az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva 10.000.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére, valamint 2.173.015 forint és 586.714 forint áfa megfizetésére kötelezte az alperest, egyebekben a II. rendű felperesre vonatkozó döntést nem érinti.
Kúria Mfv.I.10.207/2019/5. számú precedensképes határozata
Feldolgozta: Kiss Ferenc Kálmán ügyvéd
Tárgyszavak: munkabaleseti kártérítés, járadékfelemelés, általános kártérítés, minimálbér emelkedése
Ha az alapügyben eljárt bíróság a minimálbér mértékét az általános kártérítés jogcímén megállapított összeg meghatározásakor lényeges szempontként vette figyelembe, annak módosítása a járadék összegének felemelését indokolja.
rMt. 174. § (1) bek., 177. §, 183. § (1)-(2) bek., 184. § (1), (3), (4) bek., 185. §, 186. § (3) bek., Mth. 16. § (1) bek.
Az alperesnél munkaviszonyban álló felperes 1996. július 6-án földalatti lakatos munkakörben végzett tevékenysége közben balesetet szenvedett, amely következtében a bal kéz IV. ujjának roncsolódása következett be. Munkaviszonya az alperesnél 1999. január 31-ével szűnt meg, majd 2005. augusztus 25-től 2018. április 5-éig a felek között ismét munkaviszony jött létre. Ezen időszakban a felperest 2012-től ipari bányamentő munkakörben foglalkoztatták, átlagkeresete jelentősen meghaladta a földalatti lakatos munkakörben elérhető keresetét.
A járásbíróság első fokon jogerőre emelkedett ítéletében az üzemi balesettel összefüggésben általános kártérítés címén 200.000 forintban marasztalta az alperest, valamint kötelezte, hogy 1998. április 1-től általános kártérítés címén havi 10.000 forint baleseti kártérítési járadékot fizessen a felperesnek. Az ítélet indokolása szerint a bíróság együttesen, összevonva bírálta el a felperes általános kártérítés iránti igényét a havi 20.000 forint jövedelemveszteség címén előterjesztett igénnyel, és azt együttesen 10.000 forint/hó összegben határozta meg. Az összegszerűség körében kifejtette, hogy a felperes követelésének a keresetveszteséggel kapcsolatos része eltúlzott, mivel a perbeli időszakban a minimálbér nem érte el a 20.000 forintot. Ezen túlmenően a felperes a házastársa által üzemeltetett kiskereskedésbe való besegítés, illetve a ház körüli munkák címén 28.000 forintot kívánt érvényesíteni, ami messze felette van a minimálbérnek. Az alperes marasztalása a rMt. 174. § (1) bekezdésén, illetve 177. §-án alapult.
A felek utóbb egyezséget kötöttek, amelyben 2002. április 1-től kezdődően általános kártérítés címén havi 12.500 forint járadék folyósításában állapodtak meg. 2004. november 12-én a felek ismételten peren kívül kötöttek egyezséget, amelyben az általános kártérítés címén folyósított járadék összegét 15.000/hóra módosították.
A felperes keresetében az alperessel szemben baleseti kártérítés jogcímén lejárt járadékként 2016. január 1-től 2019. január 11-éig terjedő időszakra 576.000 forint megfizetését kérte, ezt követően havonta 31.000 forint általános baleseti kártérítési járadék megfizetését igényelte. Kérelmének jogalapjaként az rMt. 174. § (1) bekezdését, 177. § (1) bekezdését, 183. § (1) (2) bekezdését, 184. § (1) (3) (4) bekezdését, 185. §-át, valamint 186. § (3) bekezdését jelölte meg. Álláspontja szerint, mivel a munkakörében elérhető munkabérek körében a járadék összegének legutolsó értékkövető módosítása óta emelkedés történt, illetve az eltelt idő alatt változtak az értékviszonyok, a jelenleg folyósított 15.000 forint helyett 31.000 forint megfizetése indokolt. Érvelése szerint lényeges körülménynek minősül a bírói gyakorlat alapján, ha a kártérítés megállapítása után a járadék megállapításakor alapul vett jövedelmek összege igazolhatóan növekszik. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a kártérítési járadék indexálási kötelezettsége a jövedelempótló kártérítési járadékra vonatkoztatható, mivel ez hivatott biztosítani azt az anyagi kompenzációt, mintha nem következett volna be a baleset.
A törvényszék ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen a felperesnek 432.000 forint általános kártérítési járadék hátralékot, 2021. június 1-től pedig havi 31.000 forint általános kártérítési járadékot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az elsőfokú bíróság ítéletében utalt az rMt. 177. § (1) bekezdésére, 174.-176. §-ára, 183. § (1) bekezdésére, 184. § (1) bekezdésére, valamint az Mth.) 16. § (1) bekezdésében foglaltakra.
Az ítélet szerint nem volt vitatott, hogy korábban a bíróság összevonta a felperes általános kártérítési igényét a jövedelempótló kártérítési igénnyel, és így állapította meg a havi 10.000 forint általános kártérítési járadékot. Ennek megemelése történt a felek egyezsége alapján. A munkaügyi bíróság korábbi ítéletében megállapította, hogy az általános kártérítés címén havi 10.000 forint baleseti kártérítési járadék megfizetésére azért köteles az alperes, mert a felperesnek munkaviszonyából származó keresetvesztesége nem merült fel, ugyanakkor rendelkezett arról, hogy munkaviszonyon kívüli jövedelemvesztesége volt, amely a házastárs által üzemeltetett kiskereskedésbe való besegítés elmaradásával merült fel.
A bíróság megállapította, hogy az alperes a felperes vállalkozói tevékenységéből származó úgynevezett jövedelemveszteség körében tett tényállításait nem vitatta, csupán a részére nyújtott segítség szükségességét, azaz korlátozottságának fennálltát, azonban ezt korábban a bíróság megállapította, a felek későbbi egyezségénél is figyelembe vették, alperes a járadék emiatti csökkenését nem kérte, viszontkeresetet nem terjesztett elő.
A felperes által állított körülményváltozások meglétét, idejét, mértékét és azok hatásait kellett értékelni azzal, hogy az infláció ténye önmagában nem alapozza meg a járadék felemelését. A bíróság megállapította, hogy a korábban eljárt munkaügyi bíróság az összevont járadék összegének megállapításánál a minimálbért kifejezetten figyelembe vette lényeges szempontként, így a felperes helyesen hivatkozott arra, hogy a jövedelem összegének változása (minimálbér és munkaviszonyon kívüli jövedelem, mely minimálbérhez igazított, így annak változása) megalapozza a járadék összegének felemelését. Az elsőfokú bíróság ítéletében részletesen levezette az általa alkalmazott számítási módot, amelyet döntése meghozatalakor alkalmazott.
A felperes fellebbezése folytán eljárt ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett rendelkezését nem érintette, fellebbezett rendelkezését megváltoztatta és a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság azt vizsgálta, hogy a munkaügyi bíróság korábbi ítéletében járadékként megállapított általános kártérítés vonatkozásában a minimálbér változása olyan lényeges körülmény változásának tekinthető-e, amely a járadék felemelésének alapjául szolgálhat.
A perbeli esetben jogerősen általános kártérítésként járadék lett megállapítva, amelynek bíróság általi módosítására az rMt. 184. § (1) bekezdése értelmében kizárólag akkor lehet helye, ha a károsult felperes olyan lényeges körülménye tekintetében következik be változás, amelyet a bíróság a járadék megállapítása során figyelembe vett. A másodfokú bíróság az alperes járadékfizetési kötelezettségét megállapító jogerős ítélet alapján arra a következtetésre jutott, hogy az a minimálbér mértékét nem értékelte lényeges körülményként.
Az ítélet indokolásából nem tűnik ki, hogy az alapperben a perbeli időszakban érvényes minimálbért a bíróság milyen mértékben vette figyelembe az általános kártérítési járadék összegének megállapításakor, illetőleg, hogy a minimálbér alapján milyen módon és mértékben, mely szempontok értékelése mellett határozta meg a járadék összegét. Önmagában az, hogy az általános kártérítési járadékot megállapító ítélet indokolása szerint a felperes keresete eltúlzott volt a minimálbérhez képest, nem jelenti azt, hogy a járadék megállapítása során annak mértékét lényeges körülménynek tekintette a bíróság.
A felek peren kívül megkötött egyezségei nem tartalmaznak olyan nyilatkozatot, megállapítást, amely szerint a járadék felemelésére a minimálbér növekedése miatt került volna sor, valamint, hogy a járadék összegét a felek a minimálbér mértékéhez képest állapították volna meg az egyezségben.
Figyelemmel arra, hogy a minimálbér változása a perbeli esetben nem tekinthető az rMt. 184. § (1) bekezdése szerinti lényeges körülménynek, a felperes pedig nem bizonyította, hogy a kártérítési járadék megállapítása után lényeges körülményeiben változás következett be, a másodfokú bíróság akként foglalt állást, hogy nincs helye az általános kártérítési járadék felemelésének jogszabályi feltételek hiányában. Önmagában a minimálbér változására hivatkozott a felperes, nem volt tényelőadása arra nézve, hogy ez a körülmény milyen változást jelentett személyes körülményeiben, abban a körben, amelyen az általános járadékigénye alakult.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Érvelése szerint a másodfokú bíróság ítélete sérti az rMt. 184. § (1) bekezdésében foglaltakat. Tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a minimálbér változása nem minősül lényeges körülménynek. Álláspontja szerint ez - különös tekintettel a korábbi ítéletre - az ügy szempontjából lényeges körülmény, ennek megfelelően a másodfokú bíróság megsértette az rMt. 184. § (1) bekezdésében foglaltakat. Az alapügyben eljáró bíróság figyelembe vette a minimálbér összegét, így annak változása lényeges körülmény.
A felperes álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen tárta fel, így az eljárás megismétlése szükségtelen. A másodfokú bíróság a fent hivatkozott jogszabályhelyből tévesen következtetett, az elsőfokú bíróság döntése volt helyes a munkaügyi bíróság ítéletére is figyelemmel.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogkérdés különleges súlya, illetve társadalmi jelentősége folytán indokoltnak tartotta a felülvizsgálat engedélyezését, amelynek a Kúria helyt adott a Pp. 409. § (2) bekezdés b) pontja alapján.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévedett, amikor ítéletében megállapította, hogy a korábbi bíróság az összevont járadék összegének megállapításánál a minimálbért kifejezetten figyelembe vette lényeges szempontként. Iratellenes volt az a megállapítás, hogy korábban a bíróság a minimálbér összegéhez viszonyítottan döntött a kártérítési járadék összegéről, így tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a minimálbér összege olyan lényeges körülménynek minősül, amely megalapozza a járadék összegének felemelését. Helytállóan állapította meg a másodfokon eljárt bíróság, hogy figyelemmel arra, miszerint a perbeli esetben a járadék általános kártérítésként lett jogerősen megállapítva, így annak bíróság általi módosítására az rMt. 184. § (1) bekezdése értelmében kizárólag akkor lenne lehetősége, ha a károsult felperes olyan lényeges körülménye tekintetében következik be változás, amelyet a bíróság a járadék megállapítása során figyelembe vett.
A felülvizsgálati kérelem megalapozott.
A felperes felülvizsgálati kérelmében hivatkozott rMt.184. § (1) bekezdése alapján, ha a kártérítés megállapítása után változás következik be a sérelmet szenvedett munkavállaló lényeges körülményeiben, mind a károsult, mind a munkáltató, illetőleg felelősségbiztosítás alapján nyújtott kártérítés esetén a biztosító a megállapított kártérítés módosítását kérheti.
Az elsőfokú bíróság helyesen indult ki abból, hogy a korábban eljáró munkaügyi bíróság összevonta a felperes általános kártérítési igényét a jövedelempótló kártérítési igénnyel, így állapította meg általános kártérítés jogcímén a havi 10.000 forintos összeget figyelemmel a keresetveszteségre, illetve a felperes jövedelemkiesésére. A felek között létrejött egyezség alapján történt a járadék összegének megemelése két alkalommal is.
Fentiekből következően az alperes helytállási kötelezettsége - a már megállapított jogalapra figyelemmel - nem volt vitatott, jelen per tárgyát az képezhette, hogy a minimálbér összegének emelkedése lényeges körülményváltozásnak tekintendő-e adott esetben. Mindezt különösen a munkaügyi bíróság ítéletében kifejtettekre tekintettel kellett értékelni. Tévesen jutott a másodfokú bíróság arra a következtetésre, hogy ennek az ítéletnek a tartalmából következően a bíróság a járadék meghatározásakor a minimálbér mértékét nem értékelte lényeges körülményként.
Ezzel szemben az első fokon eljáró bíróság a mérlegeléssel megállapított általános kártérítésként meghatározott összeg rögzítésekor kifejezetten a minimálbért tekintette kiindulási alapul, ennek mértékéhez viszonyította az általa meghatározott általános kártérítés mértékét. Következetes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy az általános kártérítési járadék megállapítása a valószínűsíthetően elért minimálbér alapulvételével is lehetséges (EBH.2002.789). Jelen esetben is a minimálbér összegét tekintette az alapügyben eljárt bíróság kiindulási alapul, így annak változása lényeges körülményben történő változásként értékelendő, amely tény a jogvita eldöntése során nem volt mellőzhető.
A fentiek alapján az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a minimálbér mértékét az általános kártérítés összegének megállapításakor a bíróság lényeges szempontként figyelembe vette, így annak módosulása a járadék összegének felemelését indokolttá tette.
A Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Kúria Mfv.10047/2022/6. számú precedensképes határozata
Feldolgozta: Kiss Ferenc Kálmán ügyvéd ■
Visszaugrás
