A jogászok és igazgatásszervezők matematikai tanulmányaikat gyakorlatilag az érettségivel befejezik. Mégis ők azok a szakemberek, akik a kriptográfusok által felfedezett, és a programozók, valamint a mérnökök által megvalósított informatikai hitelességet garantáló rendszereket a közigazgatásban használják. A cikkben azokat a kétségeket igyekszem kérdésként megfogalmazni, amelyek a jogalkalmazásban dolgozó szakemberekben rendszeresen felmerülnek. A válaszokban inkább mindennapi tapasztalatainkra, és a józan ész használatára apellálok, mintsem a pozitív egész számok maradékosztályain értelmezett diszkrét logaritmus fogalmának ismeretére. Az elektronikus hitelességet a papírra írt aláírás helyett a képernyőn megjelenő zöld pipa, vagy piros stoptábla mutatja. Ezek azok a jelek ugyanis, amelyekre a jövőben az ügyfeleink életét befolyásoló döntéseinket alapozzuk. Egy cikk erejéig szánjunk rá időt, hogy "megízleljük", mi van az elektronikus dokumentumok, és rajtuk keresztül a döntéseinket meghatározó zöld és piros ikonok hátterében! Nézzük meg, mire alapozzuk a hitelesség fogalmát a jövő közigazgatásában!
A társadalom kialakulásával egyre több olyan ügy keletkezett, ahol az emberek között egyezségre, megállapodásra volt szükség. A hitelesség kérdése nem jelentett problémát addig, ameddig az egymást ismerő felek saját nevükben, személyesen jártak el. A közösségek méretének növekedésével, illetve a köztük lévő kapcsolatok fejlődésével azonban egyre gyakrabban fordult elő, hogy egymást nem, vagy alig ismerő emberek állapodtak meg arról, hogy egy jövőbeli időpontban milyen jogaik és kötelezettségeik lesznek egymás felé. Természetes volt, hogy a megállapodást rögzíteni akarták. Erre egy vagy több hitelesnek tekintett tanú, vagy később az írásbeliség nyújtott megoldást. A helyzetet tovább bonyolította, amikor valamelyik fél egy távol lévő személy vagy szervezet képviseletében, annak meghatalmazottjaként járt el. Ezt, az egyre kifinomultabb biztonsági elemeket tartalmazó okirattal igazolta. A pecsétlenyomatok, a viaszpecsétek és fém- (általában ólom) bullák, a hitelesség intézményi kereteivel (pl.: kolostori hiteleshelyek) kiegészülve, többé-kevésbé megfeleltek az adott kor igényeinek. A pecsétek fontosságát jól jelzi, hogy a római pápák pecsétgyűrűjét, az ún. halászgyűrűt tulajdonosának halálát követően egy ezüst kalapáccsal összetörték, hogy azt többé ne lehessen hitelesítésre használni. (Talán szerepének változását mutatja, hogy II. János Pál, illetve XVI. Benedek gyűrűjét már nem törték össze, "csupán" vésővel egy keresztet beleütve használhatatlanná tették.)
Az elmúlt másfélszáz évben az írástudatlanság Magyarországon a 60%-ot meghaladó szintről[1] 0,9 százalékra csökkent[2]. Az emberek többsége képessé vált arra, hogy egyedül elolvasson egy szerződést, és az abban foglaltakat aláírásával megerősítse. Például gépjárművásárláskor okmányai alapján azonosítani képes az eladót, ellenőrizni tudja, hogy a szerződésbe az ő adatai kerülnek-e be, illetve látja, hogy az okmány tulajdonosa ír-e alá. A kézzel történő aláírás ma is a hitelesség legáltalánosabban elfogadott kelléke, annak ellenére, hogy azonnali ellenőrzésére nincs mód, ha az aláírás és hitelességének ellenőrzése térben és időben szétválik. A meghatalmazásokat tipikusan ilyen körülmények között használják. A meghatalmazó és a két tanú általában nincs jelen, amikor az okiratot felhasználják, hiszen ha a meghatalmazó ott lenne, nem lenne az okiratra szükség. Ilyenkor a meghatalmazott azonosítására van csak lehetőség, aki az okiratról azt állítja, hogy az az aláíró szándékát jeleníti meg. Ezért értelemszerűen felelősséggel tartozik. Ha a meghatalmazó a későbbiekben azt állítja, hogy az aláírás nem tőle származik, az ellenőrzés komoly szakértelmet, időt és pénzt igényel. Emellett a vélt aláíró írásszakértővel való együttműködésére is szükség van. További nehézséget jelent az aláírás időpontját, és a dokumentum tartamának érintetlenségét megerősíteni vagy cáfolni.
A hagyományos papíralapú okiratokra épített hitelességet a technika fejlődése is kikezdte. A diktatúra megszűnése a nyolcvanas évek végén azzal járt, hogy bárki hozzájuthatott másológéphez. A közigazgatás válasza kézenfekvő volt: gyakorlatilag "betiltották" a fekete tintát. Egyszerűen nem fogadták el az azzal készült aláírás hitelességét akkor sem, amikor annak tulajdonosa a helyszínen állította, hogy az az övé! Ez a szokás van ahol még ma is él, annak ellenére, hogy korunk multifunkciós másolói sokszor a feketét az alapszínekből keverik ki, azaz pontosabban és takarékosabban másolják a kéket! Az írásszakértő persze ma is meg tudja mondani, hogy másolattal van-e dolga, de ez a fent említett lassú és drága út. A bullák ugyan eltűntek, de a pecsét és a dombornyomó (szárazbélyegző) még hitelességi kellék maradt. Ma egy havi nettó átlagfizetésért olyan 3D nyomtatót vásárolhatunk, amelynek mechanikai felbontása jóval a milliméter alatti tartományban van. Ez a szárazbélyegző másolásához több mint elegendő. Mindezt otthon, a konyhaasztalon! A hitelesség hagyományos garanciáit a technika fejlődése rövidesen a levéltárak történeti értéket hordozó iratai közé száműzi. Mi jön helyette?
A hitelesség kérdéskörétől részben függetlenül az információ a papírról az elektronikai eszközökbe költözött. Napjainkban a papírra nyomtatott tartalom is előbb létezik számítógépen (vagy a téma szempontjából azzal egyenértékű mobiltelefo-
- 35/36 -
non vagy táblagépen), mint papíron, sőt jó eséllyel tovább is marad fenn ebben a formában. Az ügyfél elektronikusan előállítja a beadványát és kinyomtatja, kizárólag abból a célból, hogy a hitelességhez kötődő, mára elavult és alkalmatlan kellékekkel felszerelhesse, majd beküldi a hivatalba. Ott már rögtön érkeztetéskor megkezdődik a küldemény adatainak elektronikus formában történő rögzítése. Az iratkezelő és szakrendszerek adatbázisai folyamatosan híznak a szignálás, iktatás, majd az érdemi ügyintézés során. Végül megszületik a közigazgatási termék, pl.: a hiánypótlási felszólítás vagy a határozat. Az ezt megalapozó körülmények és maga a határozat az informatikai rendszerben jön létre, de kinyomtatják, majd elhelyezik rajta a papíralapú hitelesség kellékeit: a pecsétet és az aláírást. A lényeg a papír és a tinta, annak ellenére, hogy egy családi ebéd áráért - szinte bárhol - azonnal vehetünk olyan nyomtatót, amelynek segítségével erőfeszítés nélkül hamisítható mind a beadvány, mind a határozat - legalábbis az ügyintézőt vagy az ügyfelet megtévesztő minőségben.
Közigazgatási oldalról gyakran felmerül, hogy a kényelmetlen, lassú, drága és gyenge megbízhatóságú rendszer fenntartását az ügyfelek igénylik. Elfogadom, hogy vannak olyan ügyfelek, akik nem rendelkeznek a digitális írásbeliség minimális képességével sem. Az emberek jelentős része azonban ma már a digitális térben (is) él. Az interneten levelez, vásárol, beszélget és ápolja kapcsolatait. Pénzügyeit is elektronikusan intézi. Befizeti a számlákat, kifizeti a szolgáltatásokat. Az utcai parkolóóráknál ma már csak elvétve látni sorban állást. A központi (kormányzati) elektronikus szolgáltatásokat is tömegesen használják. Ha a házibank szolgáltatásban kezdeményezett utalás sikere esetleges lenne, mindenki inkább bankfiókba járna. A hivatali személyes jelenléttel a kiszolgáltatott ügyfél úgy érzi, hogy egy névvel és arccal rendelkező ügygondnokot is kap. Ennek híján nem bízik abban, hogy a hivatal elvileg zárt ügyviteli folyamatai "végrehajtódnak". "Gond" esetén egy hús-vér emberhez lehet visszamenni. Ez azért lehet szempont, mert gyakori a "gond".
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
