1. Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek szempontjából a kártérítés másodlagos, konjunktív feltételű,1 általában represszív2 érvénytelenségi szankció, amely mindig feltételezi a többlettényállást: a károkozást. Az érvénytelen szerződésen alapuló kártérítési felelősség - elméletileg - objektív és szubjektív egyaránt lehet; a magyar polgári jog ebben a körben csupán a másik szerződő fél irányában fennálló vétkességi alapú kártérítési felelősséget ismeri.
Az érvénytelen szerződés alapján fennálló kártérítési felelősség két irányban vetődik fel: egyfelől az érvénytelen szerződést kötő felek felelősséggel tartoznak a szerződés érvényességében bízó harmadik személy irányában, másfelől pedig az érvénytelen szerződést kötő fél a vele szerződő féllel szemben többlettényállás esetén kártérítésre perelhető.
2. Előfordulhat olyan eset, hogy a felek által kötött érvénytelen szerződés harmadik személy jogaira és kötelezettségeire is kihat, ill. harmadik személy érdeke a szerződés megvalósulásától függ. Ilyenkor a magyar polgári jogban a szerződés érvénytelenségének objektív jogkövetkezménye lehet a kártérítés a szerződésben bízó harmadik személy irányában.3 Ha ugyanis a szerződő feleken kívül álló harmadik személy az érvénytelen szerződés érvényességében bízott, irányában a felek objektív kártérítési kötelezettséggel tartoznak. E törvényi szabályt a forgalomban részt vevő személyek érdekének védelme, ill. a forgalom biztonságának követelménye indokolja; a szabályozás célja az, hogy az érvényes szerződés látszatában bízó fél ne szenvedjen kárt azért, mert a szerződés mégis érvénytelennek bizonyult. A kártérítési kötelezettség feltétele a felek által megkötött szerződés érvénytelensége, továbbá az, hogy a feleken kívül álló személy bízzon a szerződés érvényességében. Ez a bizalom okozza a harmadik személy kárát, és ez alapozza meg a szerződő felek kártérítési kötelezettségét. A kártérítési kötelezettség a szerződéskötéssel kapcsolatos költségek megtérítésére terjed ki. Ezek a jogkövetkezmények viszont csak akkor alkalmazhatók, ha a szerződő felek jóhiszeműek voltak. Ha ugyanis a szerződő felek valamelyike rosszhiszemű volt, a kártérítés az elmaradt haszonra is kiterjedő teljes kártérítést jelent a harmadik személy irányában.
3. A biztatási kár (a német jogi terminológiában: Vertrauensschaden) megtérítésének kötelezettsége objektív és általában érvénytelen szerződéshez kötődik. Jól ismert, hogy a fogalom eredetileg Rudolf von Jhering nevéhez fűződik, aki szerint a biztatási kár azzal érte a károsultat, hogy bízott az általa kötött szerződés érvényességében, ami viszont a másik fél szerződéskötéssel kapcsolatos gondatlansága (culpa in contrahendo) miatt érvénytelen volt; a biztatási kár tehát - Benedek Ferenc4 szavaival - "a szerződés elestéből eredő kár".5 Ez a tényállás egy, a felek által kötött érvénytelen szerződést tételez fel, míg a fent említett tényállás két személy szerződéses kapcsolatát és egy további olyan személyt tételez föl, akinek kárát a szerződés érvénytelensége okozza, mégpedig azáltal, hogy bízott a szerződés érvényességében (a felek közötti "szerződéses kapcsolat" mindkét esetben érvénytelen szerződést jelent). Ugyancsak biztatási kárnak nevezi a magyar polgári jog az utaló magatartás (bizalmi elemen alapuló, objektív helytállási kötelezettséget teremtő, szerződéshez nem vezető szándékos magatartás; ld. Ptk. 6. §) következtében beállott kárt. Utaló magatartásról viszont csak akkor beszélhetünk, ha nincs szerződéses tényállás, a magyar bírói gyakorlat ugyanis szerződéses kapcsolat megléte esetén nem állapít meg utaló magatartást.6
Amint láthatjuk, a három tényállás (1. az érvénytelen szerződést kötő felek kártérítési kötelezettsége harmadik személy irányában; 2. az érvénytelen szerződést kötő egyik szerződő fél felelőssége a másik szerződő fél irányában; 3. az utaló magatartás következtében jelentkező kártérítési kötelezettség) igencsak különbözik egymástól, hiszen az első két tényállás érvénytelen szerződést tételez föl, az utaló magatartás viszont bármiféle szerződéses kapcsolat hiányát. Csupán valamely személynek egy másik személy magatartásába vetett bizalma és az ennek következtében keletkezett kára köti össze ezeket az eseteket, és ezért nevezzük az ily módon keletkezett kárt mindhárom esetben biztatási kárnak. A jogalap mindhárom esetben eltér.
A továbbiakban az érvénytelen szerződést kötő félnek a másik szerződő fél irányában fennálló kártérítési kötelezettségének mikéntjét kívánjuk vizsgálni.7
1. Ahogy már említettük, a szerződés érvénytelensége folytán - damnum emergens, ill. lucrum cessans formájában - károk is felmerülhetnek (ilyen lehet pl. a szerződés megkötésére kényszerített személy kára, vagy éppen a magyar jogban a kontárszerződés alapján elvégzett munka hibájából előállott kár); az így előállott helyzet (többlettényállás) rendezése a kártérítési jog szabályainak alkalmazását teszi szükségessé.
2. Jól ismert, hogy az érvénytelen szerződés érvényességében bízó fél irányában felmerülő kártérítési kötelezettséget már a klasszikus római jog is ismerte:
-437/438-
Qui nesciens loca sacra vel religiosa vel publica pro privatis comparavit, licet emptio non teneat, ex empto tamen adversus venditorem experietur, ut consequatur quod interfuit eius, ne deciperetur. (Mod. D. 18, 1, 62, 1)
A Modestinustól származó forrásszövegből kitűnően a klasszikus római jog kifejezetten elismerte az olyan vevő kártérítési igényét, aki nem tudta, hogy az általa magándologként (pro privatis) megvett dolog res sacra, res religiosa, ill. res publica volt. A forgalomképtelen dolog tárgyában kötött adásvételi szerződés ugyanis érvénytelen volt (az érvénytelen ügylettel kapcsolatos terminológiai sokszínűség példájaként is lehet hivatkozni a forrásszöveg szóhasználatára, amelyben Modestinus a szerződés érvénytelenségének megjelölésére a "licet emptio non teneat" kitételt használja8). Az érvénytelenség ellenére ugyanakkor a vevő azonban a szerződéskötéssel kapcsolatos költségek, azaz (modern, de közvetlenül római jogi forrásszövegekben szereplő kifejezéseken alapuló terminológiával élve) a negatív interesse erejéig mégis perelhette az eladót, hogy az érdekei ne szenvedjenek sérelmet. A forrásszövegben olvasható "interfuit" ige a (negatív) interesse modern kifejezésének direkt római jogi előzménye.9
3. Mielőtt rátérnénk az érvénytelen szerződéssel okozott károk megtérítésének kötelezettségére a magyar polgári jogra nézve, érdemes e kérdéskörre nézve egy rövid nemzetközi panorámát is nyújtanunk.
Az osztrák polgári törvénykönyv ismeri a culpa in contrahendo jogintézményét, és több helyen is szabályozza az érvénytelen szerződéssel kapcsolatos kártérítési felelősséget. Így pl. ha a szerződő fél cselekvőképességét illetően a másik felet, aki arról nem szerezhetett tudomást, megtéveszti, a megtévesztett fél irányában a biztatási kár megtérítése iránt felelősséggel tartozik (az ABGB szóhasználatában: "zur Genugtuung verpflichtet").10 A megtévesztett fél kártérítési igénye a culpa in contrahendo egyik esetét képezi az osztrák polgári jogban.11 Mint arra Peter Apathy rámutat, a kártérítési felelősség feltétele csupán az, hogy a károkozó vétőképes legyen, az a körülmény, hogy a károkozó cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes, nem releváns.12 Ebben a körben említhető az osztrák polgári törvénykönyvnek a részlegesen lehetetlen szolgáltatásra irányuló szerződéssel kapcsolatos jogi helyzetet rendező 878. §-ában foglalt szabály is, amely előírja, hogy amennyiben az egyik fél a szerződés megkötésekor tudta vagy tudnia kellett volna, hogy a szerződés lehetetlen szolgáltatásra irányul, a másik, a szerződés érvényességében bízó féllel szemben kártérítésre köteles.13
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
