A nemzetközi jog tudományának egyik örökzöld kérdése a nemzetközi jog és a belső jog viszonya: a nemzetközi jog érvényesülésének egyik alapkérdése, hogy miként hatja át a nemzeti jogot, szükség van-e transzformációra, hogyan alakul a hierarchia és az alkalmazhatóság kérdése. Ugyanezek a kérdések felvethetőek a nemzetközi jog és az Európai Unió joga vonatkozásában. Az Európai Unió a nemzetközi közösség tagjaként részt vesz a nemzetközi kapcsolatokban, nemzetközi megállapodásokat köt államokkal és nemzetközi szervezetekkel. Az EU által kötött nemzetközi megállapodásoktól eltekintve a primer uniós jog nem rendezi a nemzetközi jog és az uniós jog viszonyát, ezért azt jelentős mértékben az Európai Bíróság gyakorlata alakította, döntően koherens módon. Az alábbiakban egy közelmúltbeli, magyar vonatkozású európai bírósági ügy ítélete alapján vizsgálom a két jogrend viszonyát, a Sólyom-ügyben született ítélet ugyanis számos értelmezési kérdést vet fel - konkrétan az ítélet érvelésére vonatkozóan, de általában a nemzetközi jog és az uniós jog viszonyát illetően is.
Az ügy tényállásának központi eleme majdhogynem közismert: Sólyom Lászlót, aki Magyarország államfőjének tisztségét töltötte be, Szlovákia nem engedte belépni a területére. Sólyom 2009. augusztus 21-én a szlovákiai Révkomáromba volt hivatalos: egy szlovákiai székhelyű, szlovákiai magyar társadalmi szervezet (a Szent István Szoborbizottság) meghívta Szent István király szobrának avatási ünnepségére, a magyar állami ünnepet követő napon. Szlovákia számára az augusztus 21-i dátum "érzékeny", mivel 1968-ban e napon szállták meg a Varsói Szerződésben részes állam fegyveres erői - köztük magyar csapatok - a Csehszlovák Szocialista Köztársaságot. Magyarország és Szlovákia nagykövetségei között több diplomáciai jegyzékváltás történt a köztársasági elnök tervezett látogatásával kapcsolatban, míg a szlovák Külügyminisztérium végül 2009. augusztus 21-én szóbeli jegyzéket közölt Magyarország szlovákiai nagykövetével, megtiltva ebben Sólyomnak, hogy Szlovákia területére belépjen. E jegyzék indokolásaként Szlovákia a 2004/38/EK irányelvre[1], valamint egyes belső jogi rendelkezésekre hivatkozott. A köztársasági elnök úton Szlovákiába értesült a jegyzékről, ezért nem lépett be a szomszédos államba. Az esetet követően Magyarország arra hivatkozott, hogy a belépést megtiltó határozat nem volt kellően megindokolva, a 2004/38/EK irányelv pedig nem képez megfelelő jogalapot a tilalomhoz, ezért a szlovák állam megsértette az uniós jogot. Az álláspontok nem közeledtek, Magyarország pedig az Európai Bizottsághoz fordult Szlovákia vélt uniós jogsértése miatt. A Bizottság úgy látta: noha Szlovákia tévesen hivatkozott az említett irányelvre, a hivatalos látogatásokat a tagállamok kétoldalú politikai kapcsolatokon keresztül rendezik, e területre az uniós jog nem irányadó, ezért nem indított kötelezettségszegési eljárást Szlovákia ellen. Erre tekintettel Magyarország közvetlenül nyújtott be keresetet az EUMSz. 259. cikke alapján. A Bizottság Szlovákia oldalán beavatkozott az eljárásba. A két tagállam közötti, az Európai Bíróság előtt zajló jogviták igen ritkák: a Sólyom-ügyben született a negyedik ilyen ítélet az integráció mintegy hat évtizedes története során.[2]
A Bíróság az ügyet az alkalmazandó jog oldaláról közelítette meg, arra a kérdésre egyszerűsítve le némileg az ügyben felmerült problémát, hogy a nemzetközi jog vagy az uniós jog alkalmazandó-e a tényállásra.[3] Magyarország álláspontja szerint Szlovákia megsértette az EUMSz. 21. cikk (1) bekezdését és a 2004/38/EK irányelvet: az EUMSz. garantálja a szabad mozgás és tartózkodás jogát az uniós polgároknak, és noha az irányelv lehetővé tesz korlátozásokat, ezek jogszerűsége azt feltételezi, hogy az intézkedés a vonatkozó eljárási és anyagi jogi feltételeknek egyaránt megfelel: az irányelv alapján a közrendi vagy közbiztonsági okokon alapuló korlátozó intézkedések kizárólag az érintett személy személyes magatartásán alapulhatnak, és csak akkor alkalmazhatók, ha az érintett személy személyes magatartása valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelent a társadalom valamely alapvető érdekére. Értesíteni kell továbbá az uniós polgárt a korlátozó intézkedések indokairól és a rendelkezésére álló jogorvoslatokról. Sólyom László belépése a magyar álláspont szerint semmiféle veszélyt nem jelentett a közbiztonságra vagy a közrendre. Magyarország az ügyben előadta továbbá, hogy amennyiben az uniós jogalkotó a nemzetközi jogtól függővé kívánta volna tenni az uniós polgárok szabad mozgását, akkor ezt minden bizonnyal
- 99/100 -
belefoglalta volna az irányelvbe. A magyar kormány ugyanakkor arra is utalt, hogy álláspontja szerint a tényállásra vonatozó nemzetközi jogi norma egyébként nem létezik. Szlovákia az uniós jog alkalmazhatósága ellen, és a nemzetközi jog alkalmazhatósága mellett érvelt, hangsúlyozva, hogy az ügyben releváns szóbeli jegyzék tévesen hivatkozott az uniós irányelvre. A Bíróság elsőként - nem is tehette volna másként - leszögezte, hogy Sólyom László uniós polgár, az uniós polgárság rendeltetése pedig, hogy a tagállamok állampolgárainak alapvető jogállása legyen[4], az uniós polgárok szabad mozgását pedig csak az uniós jogban megállapított feltételekkel lehet korlátozni. Ezután azonban a Bíróság arra is utalt, hogy az uniós jogot a nemzetközi jog releváns szabályaira tekintettel kell értelmezni, mivel a nemzetközi jog részét képezi az uniós jogrendnek, és kötelező az Unió intézményeire, ezért megvizsgálta, hogy Sólyom államfői minősége képezheti-e a szabad mozgáshoz való jog nemzetközi jogon alapuló korlátozását.[5] A Bíróság nem nyújtotta túl hosszúra a kérdés elemzését. Utalt arra, hogy "az általános nemzetközi jog szokásjogi szabályai, valamint a többoldalú egyezményekben foglalt szabályok alapján" az államfő különleges jogállással rendelkezik a nemzetközi kapcsolatokban, státusza kiváltságokkal és mentességekkel jár. A Bíróság különösen kiemelte a nemzetközileg védett személyek, köztük a diplomáciai képviselők ellen elkövetett bűncselekmények megelőzéséről és megbüntetéséről szóló, 1973. évi New York-i egyezményt, amely kimondja, hogy a külföldi állam területén való tartózkodása során valamennyi államfőt megilleti a védelem. A Bíróság értelmezésében tehát az államfői jogállás sajátos jellegű, mivel azt "a nemzetközi jog szabályozza": az államfő nemzetközi szinten tanúsított magatartására - külföldi tartózkodását is beleértve - a nemzetközi jog, különösen a diplomáciai kapcsolatok joga irányadó. A Bíróság kijelentette, hogy az államfői jogállás minden más uniós polgártól megkülönbözteti az azt viselő személyt, ezért e személy valamely más tagállam területére történő belépésére nem ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint amelyek a többi polgár belépésére irányadók - az a körülmény tehát, hogy valamely uniós polgár államfői hivatalt tölt be, igazolhatja a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásának a nemzetközi jogon alapuló korlátozását.[6] Szlovákia tehát nem sértette meg az uniós jogot.
Az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatában sokat tett azért, hogy az uniós polgári jogállást és a belőle fakadó jogokat dinamikusan értelmezve védelmezze az uniós polgárok jogait, adott esetben harmadik országbeli állampolgárságú személyek tartózkodási jogát is levezette az uniós polgár családtag e státuszából. A Bíróság gyakorlata döntően az uniós polgárság alapvető jellegét hangsúlyozza e vonatkozásban, az uniós jog alkalmazásához, az uniós polgárságból eredő jogok felhívhatóságához adott esetben a közvetett uniós jogi relevanciát is elegendőnek ítélte.[7] A Sólyom-ügyben egy eltérő árnyalatot látunk: a nemzetközi jog alkalmazása (alább még visszatértünk arra, hogy van-e konkrét releváns nemzetközi jogi norma) megelőzi az uniós polgárságot szabályozó uniós jog alkalmazását. A Bíróság ítéletének indokolása meglátásom szerint helyenként nem kellően részletes, és pontatlanul, túlságosan általánosan megfogalmazott. A kérdés további vizsgálatához el kell helyeznünk a Sólyomügyet az uniós jog és a nemzetközi jog viszonyának tágabb kérdéskörében is.
Az uniós jog a nemzetközi jogtól elkülönülő, önálló, sui generis jogrend.[8] Noha nemzetközi közjogi "eredete van", mivel az uniós alapszerződések nemzetközi szerződések, e szerződések saját szupranacionális jogrendszert hoztak létre, amely a tagállamok jogrendszerébe illeszkedik, amelyet a közvetlen hatály és az alkalmazási elsőbbség (elsődlegesség) jellemez. Az uniós jogrend autonómiája a nemzetközi joggal szembeni önmeghatározást, attól való elkülönülést is jelent, ezért is van szükség a nemzetközi jog és az uniós jog viszonyának tisztázására, mivel a két jogrend gyakorlatilag az uniós hatáskörök bármelyike területén érintkezésbe és akár összeütközésbe is kerülhet egymással. E viszonyról általánosságban a Szerződések nem rendelkeznek, leszámítva az Unió által kötött nemzetközi megállapodásokat. A Sólyom-ügyben a Bíróság igen lakonikusan nyilatkozott a két jogrend viszonyáról, amikor kijelentette, hogy az uniós jogot a nemzetközi jog releváns szabályaira tekintettel kell értelmezni, mivel a nemzetközi jog részét képezi az uniós jogrendnek, és kötelező az Unió intézményeire, hivatkozva két korábbi ítéletére.[9] A Bíróság korábbi ítéletei azonban árnyaltabb képet mutatnak a két jogrend viszonyáról. Elsőként az mindenképp kijelenthető, hogy az Unió által kötött nemzetközi szerződések kötelezőek az Unió intézményeire és tagállamaira, e megállapodások hatályba lépésük pillanatától az uniós jog "integráns részét" képezik.[10] A Bíróság a nemzetközi szokásjog kapcsán is úgy nyilatkozott, hogy annak szabályai az Unióra is kötelezőek.[11] A Sólyom-ítéletben azonban a Bíróság "a nemzetközi jog" kapcsán állítja ezt, ez a nem kellően cizellált kijelentés pedig ad absurdum olyan értelmezést is lehetővé tesz, mely szerint a nemzetközi jog teljes egésze az uniós jog részét képezi, minden egyes nemzetközi szerződés, és az általános nemzetközi jog minden eleme kötelező az uniós intézményekre és tagállamokra. A Bíróság szándéka alighanem nem ez volt, kérdés tehát, hogy miért nem fogalmazott pontosabban. Ez
- 100/101 -
a kérdés összefügg azzal a problémával, hogy voltaképpen milyen nemzetközi jogot tartott a tényállásra alkalmazhatónak a Bíróság?
A Sólyom-ítéletben a Bíróság az általános nemzetközi jog szokásjogi szabályaira, valamint a többoldalú egyezményekben foglalt szabályokra utalt, pontosabb hivatkozás nélkül azt hangsúlyozva, hogy az államfő e szabályok alapján különleges jogállással rendelkezik a nemzetközi kapcsolatokban, státusza kiváltságokkal és mentességekkel jár. Egyetlen konkrét normaként a Bíróság a nemzetközileg védett személyek, köztük a diplomáciai képviselők ellen elkövetett bűncselekmények megelőzéséről és megbüntetéséről szóló, 1973. évi New York-i egyezményt említi.[12] Az 1973-as egyezmény 1. cikke alapján pedig kétségtelenül "védett személy" az államfő is. Ettől függetlenül azonban kérdéses, hogy létezik-e a tényállásra alkalmazandó nemzetközi jogi norma. Szlovákia nem tudott olyan releváns nemzetközi jogi normát találni, amelyre az államfő belépését megtiltó jegyzékben hivatkozhatott volna, maradt az uniós irányelvre történő - később tévesnek elismert - hivatkozás. A Bíróság által említett egyezmény pedig nem rendelkezik az államfők belépéséről, mozgásáról - abban az esetben lehetett volna releváns a szerződés, ha Szlovákia arra hivatkozott volna, hogy nem képes biztosítani Sólyom László védelmét az ország területén, ám erre nem került sor, részben alighanem azért sem, mert a szlovák rendőrség olyan tartalmú közleményt adott ki, mely szerint garantálni képes Sólyom biztonságát, amennyiben belép az állam területére.[13] Sajátos módon Bot főtanácsnok indítványában szintén arra jutott, hogy nem létezik egyetlen nemzetközi megállapodás sem, amely általánosan meghatározná az államfők nemzetközi jogi jogállását, különösen pedig az államfőknek az államok területére történő belépését[14], vonatkozó szokásjogra sem utal, ennek ellenére a következtetése az, hogy az államfőkkel való bánásmódot a nemzetközi jog szabályozza.[15] Az államfőkkel kapcsolatosan az nem vitatható, hogy a nemzetközi jog, és szűkebben a diplomácia joga tartalmaz szabályokat rájuk vonatkozóan, ám a Magyarország kontra Szlovákia ügy tényállására egyik sem vonatkoztatható.[16]
A Bíróság ítélete számos kérdést hagy megválaszolatlanul. A tagállamok államfőit ezek szerint egyáltalán nem illetné meg a szabad mozgás joga? A sajátos diplomáciai jogi státusuk azzal az eredménnyel jár, hogy az uniós jog alapján kevesebb jog illeti meg őket, mint egy "egyszerű" uniós polgárt? Más, a diplomáciai jog szempontjából sajátos státuszú személyekre (így kormányfőkre, külügyminiszterekre, a diplomáciai testület tagjaira) is vonatkozik a szabad mozgás korlátozhatósága?[17] A nemzetközi jog és az uniós jog viszonya kapcsán pedig szintén sajátos helyzetet teremtett. Az Európai Bíróság gyakorlata a nemzetközi jog kapcsán bizonyos eltérésekkel, de döntően azt hangsúlyozta, hogy a nemzetközi jog kötelező az Unióra: amint láttuk, kimondta ezt az Unió által kötött szerződések vonatkozásában (bár ez nem meglepő, sőt, szükségszerű); és a releváns nemzetközi szokásjog kapcsán is. A Kadi-ügy ítéletében azonban a Bíróság megsemmisített egy olyan uniós rendeletet, amely egy ENSZ Biztonsági Tanács határozatot hajtott végre (a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem területén).[18] Természetesen itt egy uniós rendelet semmisségét mondta ki a Bíróság, de tartalmilag egy BT határozatot nem tartott megfelelőnek az alapjogvédelem szempontjából. Ez a megközelítés a két jogrend olyan viszonyrendszerére enged következtetni, amely a korábbi "befogadó" hozzáállás helyett (amely az uniós jog és a nemzetközi jog monista jellegű kapcsolatrendszerére utalhat) inkább egy dualista megközelítésre emlékeztet.[19] A Sólyom-ügyben viszont a Bíróság visszatérni látszott a monista-jellegű felfogáshoz, pontosabban áttérni egy még erőteljesebben monista koncepcióra: az uniós jogot a nemzetközi jog releváns szabályaira tekintettel kell értelmezni, mivel a nemzetközi jog részét képezi az uniós jogrendnek, és kötelező az Unió intézményeire. Azért is érdekes ez a "kilengés", mert a Bíróság ítélkezési gyakorlatában a Kadi-ítélet felülvizsgálatáról nincs szó, noha ez az ítéletfolyam, illetve a Sólyom-ügy eltérő megközelítést tükröz, és nem teljességgel összeegyeztethető.[20] Nem ad választ a Sólyom-ügyben a Bíróság arra a kérdésre sem, hogy konkrétan miért, milyen logika mentén döntött úgy, hogy a nemzetközi jogot kell alkalmazni. A nemzetközi jog hierarchikusan felette állna az uniós jognak? Az uniós joghoz képest a nemzetközi jog netán lex specialis?[21] Egy új, íratlan kimentési okról lenne szó az uniós polgárok szabad mozgása vonatkozásában? Mindegyik változat számtalan további kérdést hordoz magában, és egyik sem tűnik ebben a formában, minden további nélkül támogathatónak. Az EU által kötött szerződések az uniós jog hierarchiájában a szekunder jog felett, ám a primer jog alatt helyezkednek el, de a Bíróság szerint e szerződések nem veszélyeztethetik a szerződések által kialakított közjogi rendszert, az uniós jog alapvető alkotmányos elveit.[22] A Sólyom-ítéletben a nemzetközi jog vonatkozásában a Bíróság nem nyilatkozott a hierarchiáról. Egy lehetséges értelmezés, hogy a nemzetközi jog az uniós "alapszabadságoknak" áll felette, az uniós alapjogoknak azonban nem.[23] Ezen értelmezés problémája, hogy az a jog, amivel Sólyom László élni akart a vázolt helyzetben, nem uniós alapszabadság volt (azaz nem gazdasági célú személymozgást kívánt végrehajtani): az államfő az uniós polgárokat az EUMSz. 21. cikke szerint meg-
- 101/102 -
illető szabad mozgás jogát kívánta gyakorolni, ami nem kötött gazdasági célhoz, és amit az Alapjogi Charta is tartalmaz (45. cikk), alapjogként szabályozva azt. Ha a Bíróság azon állítást, hogy az EU által kötött nemzetközi szerződések kötelezőek, de nem veszélyeztethetik az uniós jog alapvető alkotmányos elveit, általában véve a nemzetközi jogra vetítjük, kiindulva a Kadi-ítéletfolyamból, akkor valamiféle "tartalom-alapú" viszonymeghatározási rendszerhez juthatunk. Alátámaszthatja a tartalom-alapú vizsgálat kialakulását az Intertanko-ítélet egy aspektusa is, ugyanis a Bíróság az egyéni jogok és kötelezettségek keletkeztetésének hiánya okán nem vizsgált felül egy uniós szekunder aktust az ENSZ tengerjogi egyezménye[24] alapján, azaz úgy tűnik, hogy azért nem adott hierarchikus prioritást az Unióra kötelező egyezménynek a szekunder joghoz képest, mert az egyezmény nem bírt közvetlen hatállyal.[25] A Sólyom-ügy ítélete ellenben sokkal több kérdést hagyott nyitva, mint ahányat megválaszolt, és abszurd értelmezési lehetőségeket is lehetővé tett: ha két tagállam nemzetközi szerződést köt egymással, ezáltal "kiszerződhetnének" az uniós jog alól? Nyilvánvalóan nem, de a nem kellő mértékben finomhangolt Sólyom-ítélet alapján akár ez a kérdés is felvethető lenne.[26] A Sólyom-ügy tényállása kapcsán az uniós intézmények részéről némi távolságtartás is érzékelhető volt az inkább kétoldalú politikai konfliktusnak vélt vitában[27] - a felvetett kérdések azonban a nemzetközi jognak az uniós jogban történő érvényesülése kapcsán igen nagy jelentőségűek. Az uniós jog és a nemzetközi jog viszonyát, a nemzetközi jog különböző forrásainak az uniós jogban történő érvényesülését mindenképpen egyértelműen kellene tisztázni, hiszen az Unió maga is a nemzetközi jog alanya, mi több, a tagállamainak nemzetközi jogon alapuló kötelezettségei is ütközhetnek az uniós joggal.[28] Az uniós jog autonómiájából következően a két jogrend viszonyát magának az uniós jogrendnek kell(ene) szabályoznia, a nemzetközi jognak az uniós jogrendet az Unió alkotmányos elvei által meghatározott feltételek szerint kellene áthatnia.[29] Ez a hozzáállás a Kadi-ügy ítéletében egyértelműen megmutatkozott, és noha az az ítélet is kritizálható, a Sólyom-ítélet több megkérdőjelezhető és nem kellően pontos állítást tartalmaz. A Bíróság feladata lesz a jövőben, hogy általánosságban is tisztázza a két jogrend kapcsolatrendszerének dogmatikai alapjait, hiszen a viszony jellege határozza meg azt, hogy mi történik akkor, ha a két jogrend érintkezik egymással - a teljesség igénye nélkül különösen fontos lehet e kérdés a nemzetközi ius cogens, az ENSZ Alapokmányból fakadó kötelezettségek, a WTO joga, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezménye vonatkozásában. ■
JEGYZETEK
* A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
[1] 2004/38/EK irányelv az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról (HL 2004 L 158)
[2] Filippin, Mattia: A change for future intra-European diplomatic relations? Case C-364/10 Hungary v. Slovakia. Maastricht Journal of European and Comparative Law 2013/1., 125. o.
[3] Szlovákia vitatta a Bíróság hatáskörét is az ügyben, arra hivatkozva, hogy az uniós jog nem alkalmazható az ügy tárgyát képezőhöz hasonló helyzetekre. A Bíróság azonban kimondta: annak vizsgálata, hogy az ügyre alkalmazható-e az uniós jog, teljes egészében a Bíróság hatáskörébe tartozik annak érdekében, hogy állást tudjon foglalni az EU-jog megsértésének esetleges fennállásáról. 22-26. pont.
[4] Elsőként ezt a Bíróság a C-184/99. sz. Grzelczyk-ügyben hozott ítélet [EBHT 2001., I-6193. o.] 31. pontjában mondta ki.
[5] C-364/10. sz. Magyarország kontra Szlovákia ügy [A Bíróság 2012. október 16-i ítélete, EBHT-ban még nem tették közzé], 40-45. pont.
[6] C-364/10. sz. Magyarország kontra Szlovákia ügy, 46-52. pont. Keresetében Magyarország hivatkozott még a jogsértés megismétlődésének veszélyére és a joggal való visszaélés fennállására is, a Bíróság a magyar kormány e kifogásait (melyeket tanulmányomban nem vizsgálok részletesen) is elutasította. Az ítélet ezen elemeit is részletesen elemzi: Várnay Ernő: Az Európai Bíróság ítélete a Magyarország kontra Szlovákia ügyben. Sólyom László uniós polgár és/vagy államfő? Jogesetek Magyarázata 2013/4., 80-91. o.
[7] A közlemúlt néhány fontosabb kapcsolódó ítéletének vizsgálatát lásd: Mohay Ágoston - Davor Muhvić: Az uniós polgárság jogi természete nemzetközi jogi és uniós jogi megközelítésben. In: Drinóczi Tímea (szerk.): Korszakunk jogi kihívásai: EU - Magyarország - Horvátország. University of Pécs / J. J. Strossmayer University, 2012. 99-121. o. A legújabb fejleményekhez a C-456/12. sz. O. kontra Minister voor Immigratie ügy is hozzátartozik [a Bíróság 2014. március 12-i ítélete, EBHT-ben még nem tették közzé], amelyben a Bíróság új elemként a "tartózkodás tényleges jellegét" is vizsgálja az uniós polgárságból eredő tartózkodási jog kapcsán (51-53. pont).
[8] A Bíróság nevezetes Van Gend en Loos ítéletében, amikor az uniós (akkor még közösségi) jog nemzetközi jogtól eltérő sajátosságait megállapította, úgy fogalmazott: az EU joga "a nemzetközi jog új jogrendjét" képezi, melynek javára az államok, bár szűk területeken, de korlátozták szuverén jogaikat, és amelynek alanyai nemcsak a tagállamok, hanem azok állampolgárai is. Lásd: 26/62. sz. Van Gend en Loos kontra Nederlandse Administratie der Belastingen ügy [EBHT 1963, 003. o.].
[9] C-162/96. sz. Racke kontra HauptzollamtMainz ügy [EBHT 1998., I-3655. o.]; C-402/05. P. és C-415/05. P. sz., Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyek [EBHT 2008., I-6351. o.].
[10] 181/73. sz. Haegeman kontra Belgium ügy [EBHT 1974, 449. o], 5. pont. Az Unió által kötött nemzetközi szerződésekről az Európai Bíróság kimondta, hogy azok
- 102/103 -
az uniós jogforrási hierarchiában a primer uniós jog (írott és íratlan) forrásai alatt, ám a szekunder uniós jogforrások felett helyezkednek el - lásd pl. C-61/94 Bizottság kontra Németország [EBHT 1996., I-3989. o.], 52. pont
[11] C-286/90. sz. Anklagemyndigheden kontra Poulsen és Diva Navigation ügy [EBHT 1992, I-6019. o.], 9. pont; C-162/96. sz. Racke-ügy 45-46. pont.
[12] United Nations Treaty Series vol. 1035, 167. o. Magyarországon kihirdette az 1977. évi 22. törvényerejű rendelet.
[13] Lásd Bárd Petra: Is László Sólyom a European Citizen? Hungary versus Slovak Republic. In: Szabó Marcel et al (eds.): Hungarian Yearbook of International Law and European Law 2013. Eleven Publishing, 2014. 152-153. o.
[14] Bot főtanácsnok indítványa (Az ismertetés napja: 2012. március 6.), 55. pont.
[15] Bot főtanácsnok indítványa, 56. pont. Felhívja erre a figyelmet Bárd Petra is, megfogalmazása szerint a Bíróság "fantom nemzetközi jogot" alkalmazott (Bárd: i. m., 154. o.).
[16] Szlovákia a következő nemzetközi szerződésekre hivatkozott: a diplomáciai kapcsolatokról szóló, 1961. évi bécsi egyezmény; a konzuli kapcsolatokról szóló, 1963. évi bécsi egyezmény; az általános jellegű nemzetközi szervezetekkel fennálló kapcsolataikban az államok képviseletéről szóló, 1975. évi bécsi egyezmény; a különleges missziókról szóló 1969. évi New York-i egyezmény; valamint a már említett 1973. évi New York-i egyezmény. Ádány részletesen megvizsgálja ezek alkalmazhatóságát a konkrét tényállásra, és kimutatja, hogy ez nem állapítható meg: a nemzetközi jog említett szabályai részben irrelevánsak, részben alkalmazhatatlanok, az 1973. évi egyezmény pedig nem tartalmaz szabályt az államfők belépésére vonatkozóan. Tamás Vince Ádány: International Law at the European Court of Justice. In: Marcel Szabó - Petra Lea Láncos - Réka Varga (eds.): Hungarian Yearbook of International Law and European Law 2013. Eleven Publishing, 2014. 165-179. o.
[17] Filippin is utal rá, hogy az ügy akár veszélyes precedenst is teremthetne arra, hogy a tagállamok egymás közötti viszonyaikban korlátozzák a szabad mozgás jogát a diplomáciai szempontból releváns státuszú, de akár mindenféle közhivatalt betöltő személyek vonatkozásában. Filippin: i. m. 126.
[18] C-402/05. P. és C-415/05. P. sz. egyesített ügyek, Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács [EBHT 2008., I-06351. o.]
[19] De Búrca, Gráinne: The European Court of Justice and the International Legal Order After Kadi. Harvard Law Journal, 2010/1., 2. o.
[20] A Bíróság megerősítette a Kadi-doktrínát egyebek mellett a C-399/06. P. és C 403/06. P. sz., Hassan és Ayadi kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben [EBHT 2009., I 11393. o.] (69-75. pont); a C 548/09. P. sz., Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben [A Bíróság 2011. november 16-án hozott ítélete, EBHT-ben még nem tették közzé] (105. pont); valamint még konkrétabban a T-85/09. sz. Kadi kontra Bizottság ügyben [EBHT 2010., II-05177. o.] és a C-584/10. P., C-593/10. P. és C-595/10. P. sz., Bizottság és Egyesült Királyság kontra Kadi egyesített ügyekben [A Bíróság 2013. július 18-i ítélete, EBHT-ben még nem tették közzé].
[21] Ennek adott esetben inkább a fordítottja tűnik elfogadhatóbbnak. Bruhács az Európajog és a nemzetközi jog viszonyát úgy összegezi, hogy az előbbi nem tekinthető ún. önmagában zárt rendszernek; a két jogrend számos vonatkozásban összefonódik, még akkor is, ha az EU jog - számos eltérés miatt - bizonyos körben lex specialisnak minősíthető a nemzetközi joghoz képest. Lásd: Bruhács János: Nemzetközi jog I. Dialóg-Campus, 2008. 37. o.
[22] C-402/05. P. és C-415/05. P. sz. egyesített ügyek, 285. pont
[23] Bárd: i. m. 151. o.
[24] 1982. évi Montego Bay-i Tengerjogi Egyezmény. A szerződést az Európai Közösség nevében a 98/392/EK tanácsi határozattal (HL 1998 L 179., 260. o.) hagyták jóvá.
[25] Wessel, Ramses A.: Reconsidering the Relationship between International and EU Law: Towards a Content-Based Approach? In: Cannizzaro, Enzo - Palchetti, Paolo - Wessel, Ramses A. (eds.): International Law as Law of the European Union, Martinus Nijhoff, 2011, 14-15. o. A közvetlen hatály persze az autonóm uniós jogrend egyik meghatározó sajátossága, tehát voltaképpen itt is a két jogrend különállását, az uniós jog önállóságát hangsúlyozta a Bíróság. Lásd erről: Pavoni, Riccardo: Controversial aspects of the interaction between international and EU law in environmental matters: direct effect and Member States' unilateral measures. In: Morgera, Elisa (ed.): The External Environmental Policy of the European Union - EU and International Law Perspectives, Cambridge University Press 2012, 348. o.
[26] Ádány: i. m. 179. o.
[27] Várnay: i. m. 125. o.; Bárd: i. m. 161. o.
[28] Az egyrészről egy vagy több tagállam, másrészről egy vagy több harmadik állam által egymás között 1958. január 1-je (a Római Szerződés hatályba lépése) előtt, illetve a csatlakozó államok esetében a csatlakozásukat megelőzően kötött megállapodások vonatkozásában ezt a kérdést EUMSz. 351. cikke hivatott rendezni, miszerint az e nemzetközi megállapodásokból eredő jogokat és kötelezettségeket a Szerződések rendelkezései nem érintik.
[29] Maduro főtanácsnok a Kadi-ügyben adott indítványában egyenesen úgy fogalmazott, hogy téves lenne azt feltételezni, hogy amennyiben az Uniót a nemzetközi jog valamelyik szabálya kötelezi, az uniós bíróságok kötelesek az előtt "teljes mértékben fejet hajtani és feltétel nélkül alkalmazni" az uniós jogrendben. A Bíróság, miközben nagy hangsúlyt fektet az Uniót a nemzetközi jog alapján terhelő kötelezettségek tiszteletben tartására, mindenekelőtt azért arra törekszik, hogy megőrizze a Szerződések által kialakított "alkotmányos keretrendszert." C-402/05. P. és C-415/05. P. sz. egyesített ügyek. M. Poiares Maduro főtanácsnok indítványa (Az ismertetés napja: 2008. január 16.), 24. pont
Lábjegyzetek:
[1] A szerző adjunktus.
Visszaugrás
