Az Európai Parlament és az Európai Tanács 2022-ben közzétette az Európai Unió tagállamaiban alkalmazni szükséges megfelelő minimálbérekről szóló 2041. számú irányelvet, amelyet a tagállamok legkésőbb 2025. november végéig lennének kötelesek implementálni. Itt jegyezzük meg mindjárt, hogy Dánia, majd hozzá csatlakozva Svédország keresettel élt az Európai Unióval (EU) szemben az Európai Bíróságnál, igényelve az irányelv hatályon kívül helyezését arra hivatkozással, hogy az irányelv megalkotásával az EU túllépte az EUMSZ 153. cikkének (5) bekezdésében megállapított hatáskörét.[1] Ugyanakkor még az irányelv előkészítésével kapcsolatos munkálatok megkezdését megelőzően már az irányelv tervbe vett tartalmának elképzelése szerint Németország akkori kancellárjának, Angela Merkell kezdeményezésére megalkotásra került a német minimálbértörvény, a "Mindestlohngesetz" (MilogG).[2] E törvény felszámolta a mintegy évszázados hagyományokkal rendelkező és az ILO 95. számú egyezményével is megerősített azon rendszert, amelyet Németországban a minimálbérek szövetségi, tartományi és körzeti szinten a munkáltatói szövetségek és a szakszervezeti szövetségek részvételével, állami beavatkozás nélkül a gazdasági ágazatok szövetségi, tartományi és körzeti bizottságokban tarifatársasági szerződésekben megállapítottak. Ehelyett bevezette az állam által, a szociális partnerekkel történő megállapodás nélküli, csak véleményük meghallgatásával történő törvénnyel, vagyis etatista jogforrási alapon megállapított minimálbért szövetségi és tartományi szinten egyaránt, amely alapján az egyes gazdasági ágazatok itt felsorolt szintjein a további bértarifákat az államilag meghatározott minimálbér-jogszabályok alapján tarifa- (kollektív) szerződésekben továbbra is megállapíthatnak.[3] Minderre azt követően került sor, hogy Obama, az USA korábbi elnöke Németországban Angela Merkellel tárgyalt, majd ezt követően meglehetős gyorsasággal liberális irányban tolódott el a CDU és a CSU kormány politikája, amely a 2010-es évek elejétől kezdve az Európai Parlament kereszténydemokrata képviselőcsoportjával együtt. Ennek eredményeként sikerült elnyomni mindazokat a kritikákat, amelyek Németországban a minimálbér megállapításának a szociális partnerek állami közreműködés nélkül történő hagyományos formájának megváltoztatásával nem értenek egyet. Nem hagyható figyelmen kívül az a helyzet sem, hogy Merkel kancellársága idején - megörökölve Helmuth Kohl és Manfred Schröder kormányzásának gazdasági és politikai sikereit - az ő idejében is Németország vezető szerepet töltött be az Európai Unióban és ezért a német megoldások kihatottak más államokra is. Ez vonatkozik a minimálbér meghatározására is.
Még mielőtt annak vizsgálatába bocsátkoznánk, hogy szükséges-e a minimálbér megállapításának irányelvi rendezése és helytálló-e az irányelv készülő szakaszában fennállt koncepciójának figyelembevételével elkészült és 2015-ben hatályba lépett németországi minimálbér-meghatározás új formája, indokolt megnézni mindazokat a megoldásokat, amelyeket e témakörben az egyes európai államok kialakítottak és alkalmaznak többségükben mind a mai napig.
Mindenekelőtt arra kell rámutatnunk, hogy a minimálbér-megállapítás szorosan összefügg a az egyes európai államokban kialakult kollektívszerződés-kötésekkel kapcsolatos országos, területi és vállalati érdekegyeztetési rendszerekkel. Az egyik megoldás szerint mind a munkáltató érdekvédelmi szervezeteknél, mind a szakszervezeteknél a többnyire négyévenként választások során kialakuló országos ágazati bizottságokban állami részvétel nélkül kerül sor a minimálbérek meghatározására, aminek figyelembevételével az
- 21/22 -
egyes területi bizottságok a maguk területén szintén kollektív szerződésekkel állapítják meg a minimálbéreket, amelyek terhesebbek nem, csak kedvezőbbek lehetnek az országos ágazati bizottságokban kialakult minimálbéreknél, és ez vonatkozik a vállalati kollektív szerződésekben megállapításra kerülő minimálbérekre is. E modell fő reprezentánsa Németország és az Egyesült Királyság. Az európai országok többségében alkalmazott másik modellnél állami részvétel mellett háromoldalú megállapodással kerül sor a minimálbér megállapításra országos szinten a valamennyi gazdasági ágazatot átölelő nemzeti/országos munkaügyi, illetve gazdasági szociális tanácsban, amelynek résztvevői a munkaügyi miniszter mellett a négyévenkénti választások során a reprezentatív feltételeknek megfelelő országos munkáltatói és szakszervezeti szövetségek. A háromoldalú megállapodással itt megkötött egyezséget a munkaügyi miniszter beterjeszti a kormánynak, amely felterjeszti a parlamentnek, egyes országokban az államfőnek, amely/aki országos szintű jogforrással szentesíti azt. Ezt követőn az így megállapított országos minimálbért az egyes területi bizottságokban az egyes területek szociális partnerei állami részvétel nélkül a "günstigkeit Prinzip" (kedvezményezési elv) alapján kétoldalú kollektív szerződésekkel maguk állapítják meg az ágazatuk alá tartozó vállalatok által követendő minimálbéreket. Magyarország ez utóbbi rendszert követi egy rövid megszakítással, amikor a 2011. évi XCIII. törvénnyel a minimálbér meghatározása diszkrecionális állami hatáskörbe került. Ebben az átmeneti helyzetben a szociális partnereknek csak véleményezési joguk volt. A 2020-as év elejére azonban az állam és az országos munkáltatói és szakszervezeti szövetségek között létrejött, kormányrendelettel szentesített háromoldalú megegyezéssel azonban visszaállt Magyarországon is a tripartit megállapodásos érdekegyeztetési rendszer. Az itt felvázolt egyeztetésen és megállapodáson alapuló két rendszeren belül kialakult konkrét gyakorlat és annak munkatudományi értékelése a következő.
A minimálbér intézményét a szakirodalom szerint először Új-Zélandon vezették be az 1980-as évek elején, amit állandósított jellegű jogi formába 1894-ben öntöttek, a visszaélések elkerülése végett a minimális havi bér mellett meghatározva a minimális heti, napi, valamint az órabért is.[4] Magyarországon 1998-ban került bevezetésre annak hatására, hogy az Európai Unió elhatározta az "Európai minimálbér" intézményének a kidolgozását és irányelvi formában történő kibocsátását. Molnár és Regős tanulmányukban utalnak arra, hogy 1992-ig nem változott annak mértéke, 1992-től kezdve azonban folyamatosan, évenként kerül meghatározásra az összege. 2006 óta a legalább középfokú iskolai végzettséggel vagy szakképesítéssel rendelkező munkavállalókat érintve bevezetésre került Magyarországon a minimálbérnél magasabb garantált bérminimum intézménye,[5] amelyet nemcsak a német minimálbértörvény nem ismer, de az EU többi tagállama sem, és ugyanígy ilyenről nem szól az irányelv sem. A minimálbér hazai bevezetését követően Kőrösi Gábor, Köllő János Kertes Gáborral valamint egyedül is foglalkozott a minimálbér bevezetésének a várható hatásaival, elsődlegesen azzal, hogy a minimálbér-emelés mennyire befolyásolja, illetve befolyásolhatja a munkaerőpiac várható hatásait.[6] Köllő János az akkori kutatásaik eredménye alapján leírja, hogy "egy hirtelen, jelentős minimálbéremelés érintetlenül hagyhatja a foglalkoztatást, ha a negatív keresleti és a pozitív kínálati hatások kiegyenlítik egymást. Elképzelhetőnek tartották ugyanis, hogy "a keresleti hatások a munkaerő csökkenésén, a szezonális és a konjunkturális alkalmazkodás felerősödésén keresztül jutnak érvényre, melynek hatását szétterítheti a kormányzati beavatkozást követő spontán béralkalmazkodás. Ennek következtében még növekedhet a képzetlen munkaerő iránti kereslet. Az azonban nem képzelhető el - állították -, hogy az akkori két számjegyű minimálbér-emelés esetén ne történjen semmi, miként ezt 2001 őszén a kormány és a szakszervezetek állították. Kőrösi, Kertesi és Köllő szerint ugyanis, ha két számjegyű emelésénél nem történik semmi, az rugalmatlan, árakra érzéketlen gazdálkodásra utal, ami nem maradhat következmények nélkül.[7] A tervek szerint e kutatások eredményei alapján indult volna meg a 2001. évi két számjegyű emeléssel összefüggő minimálbérvita, amely azonban végül is elmaradt. Többévi kihagyást követően jelent Nyerges Évától 2015-ben a gazdasági jogalkotás aktuális kérdéseit tárgyaló tanulmánykötetben meg az a tanulmány, amelyben a szerző nemcsak a minimálbérrel, hanem a garantált bérminimummal is kapcsolatos gazdaságjogi és gazdaságpolitikai hatásait és célját elemzi, figyelembe véve az itt bemutatott közgazdasági kutatások megállapításait.[8] Pontosan öt évvel később jelent meg Mélypataki Gábornak a minimálbérről és a minimáljövedelemről alapjában véve jól sikerült tanulmánya, amely a témának csak a szociális problémáival és ezzel összefüggő jelenségével ideológiai megközelítésével foglalkozik, a jogdogmatikai kérdéseivel és az uniós irányelvvel azonban nem. Mégis van az írásában két olyan kérdés, amely az általunk felvetetteket érinti, mégpedig az, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum állami részvételű tripartit megegyezéssel megállapított küszöbe alá a munkáltatónak nincs módja bért "alákínálni". Erre való tekintettel felvetjük, hogy helyes lenne kétszintűvé tenni a garantált bérminimumot, ahol a magasabb szintbe a főiskolai-egyetemi végzettségűek tartoznának. A másik lényeges észrevétele, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum rendszerbe a digitális platform-munka is bekapcsolandó.[9]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
