"Magyarországon ugyanakkor - noha 1990 elején ellenzéki személyiségek értesítést kaptak arról, hogy folyik az iratok megsemmisítése, sőt olykor az iratokat szállító járműről is tudtak - senki nem igyekezett tenni annak érdekében, hogy a megsemmisítést hathatósan megakadályozza."
"lehetőséget biztosítani a személynek arra, hogy hozzáférjen az állambiztonsági szolgálat által róla gyűjtött adatokhoz annak érdekében, hogy az állambiztonsági szolgálatnak az életére gyakorolt befolyását megismerhesse"
"A törvény megalkotásakor fennálló parlamenti erőviszonyok persze indokolhatják a téma ilyen jelleg? kezelését, ez azonban nem jelenti azt, hogy bárkinek kötelező volna megváltoztathatatlannak tekinteni ezt a helyzetet."
"Nem tartozik a törvényes felhasználás körébe az, ha például a besúgóknak az iratokból jogszerűen megismert személyes adatait bárki, bármilyen formában nyilvánosságra hozza."
A rendszerváltozáshoz vezető út fontos lépéseinek tekinthetők azok a nyolcvanas évek végén megfogalmazódott kezdeményezések, melyek az elnyomó mechanizmusnak az akkor már oszlásnak indult diktatúra keletkezésében, megszilárdításában és fenntartásában játszott szerepét, és annak a jog általi értékelését követelték. Az akkori szemmel radikálisnak tűnő javaslatok azóta vagy megszelídültek, vagy eltűntek a szabad világ süllyesztőjében. Az a sajtó által festett kép, mely szerint a pártállami titkosszolgálatok vétkeiről, irataik megsemmisítéséről beszélők unatkozó értelmiségiek, illetve a kelet-európai átlagnál üldözési mániától jobban sújtott öregemberek lennének, a mai napig uralkodó a közvélemény túlnyomó részében.
Az 1990 utáni első Országgyűlés tett kísérleteket arra, hogy törvényt alkosson az iratokhoz való hozzáférésről, valamint a diktatúra aktív szereplőinek a közéletben való részvételét - lehetőség szerint - korlátozó szabályok kidolgozásáról. A törvény azonban csak 1994 áprilisában született meg, majd az Alkotmánybíróság határozata nyomán az 1996. júliusi módosítással nyerte el jelenlegi formáját. Nem érzem feladatomnak, hogy megvizsgáljam, milyen okok és érdekek vezettek arra, hogy az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994:XXIII. törvény (Etv.) ilyen tartalommal szülessen meg. Mindössze arra vállalkozom, hogy összevessem az egykori Német Demokratikus Köztársaság állambiztonsági iratairól szóló német törvény szabályozásával, mely az érintettek számára a tapasztalatok szerint megnyugtatóan rendezi az iratok sorsát és az azokban szereplő információk felhasználását. Mivel 1997 novemberétől 1998 márciusáig a Friedrich Naumann Alapítvány ösztöndíjával részt vettem az iratok kezelésére hivatott szövetségi biztos berlini hivatalának munkájában, megismerhettem a törvény által kitűzött célok gyakorlati megvalósulását is.
Az egykori Német Demokratikus Köztársaság állambiztonsági iratairól szóló 1991 decemberében megszületett törvény[1] (StUG) nem előzmények nélküli. A szabad NDK féléves fennállása alatt, 1990. augusztus 24-én törvényt alkotott az iratok kezeléséről és további sorsáról. Alapvető célként jelölte meg ez a törvény, hogy az iratok legyenek felhasználhatóak az egykori MfS/AfNS[2] tevékenységének politikai, történeti és jogi feldolgozására, valamint arra, hogy az MfS/AfNS tevékenységével összefüggő büntetőeljárások keretén belül bizonyítékként rendelkezésre álljanak. A törvény célja az is, hogy az egyes embert megóvja attól, hogy az egykori MfS/AfNS által róla gyűjtött adatok illetéktelen felhasználása által személyiségét érintő jogai sérüljenek.
Két lényeges történelmi eseményt nem szabad figyelmen kívül hagyni, mikor a német és a magyar törvény között párhuzamot kívánunk vonni. Az első az, hogy 1989 decembere és 1990 januárja között a polgárjogi aktivisták felhívására az NDK polgárai elfoglalták az összes megyei, majd az országos Stasi-központot annak érdekében, hogy megakadályozzák az iratok elrejtését és megsemmisítését. Ezáltal lehetővé vált az anyag megcsonkításának megelőzése; az iratállomány ennek ellenére szenvedett ugyan némi kárt, de összességében alkalmas arra, hogy mind az egykori megfigyelteknek a róluk gyűjtött adatokról, mind a kutatóknak a rendszer működéséről biztos és elegendő információt nyújtson.
Magyarországon ugyanakkor - noha 1990 elején ellenzéki személyiségek értesítést kaptak arról, hogy folyik az iratok megsemmisítése, sőt olykor az iratokat szállító járműről is tudtak - senki nem igyekezett tenni annak érdekében, hogy a megsemmisítést hathatósan megakadályozza. Senki nem fordult a társadalomhoz, vagy a magukat érintettnek vélőkhöz annak érdekében, hogy - az iratokat őrző helyeket akár élőlánccal körbevéve - megakadályozza az anyag eltüntetését. Az irategyüttes megcsonkítása után megmaradt anyag a felmérések szerint szinte értelmetlenül csekély, és az elpusztított láncszemek miatt feltehetően soha nem lesz alkalmas arra, hogy betöltse azt a feladatot, melyet a diktatúra megszűnte után szolgálnia kellene.
A másik fontos és nem elhanyagolható tény, hogy nemcsak a Stasi, de maga az NDK is megszűnt, a Német Szövetségi Köztársaság titkosszolgálatai pedig
- 115/116 -
megfelelnek a kibővült szövetségben ellátandó feladatok megoldására. Idehaza azonban az állammal együtt a titkosszolgálat is átalakult, de nem szűnt, nem is szűnhetett meg.
Az 'információs kárpótlás' új és viszonylag kevesek által ismert fogalom, gyakorlati megvalósulását tekintve inkább csak tételezésnek nevezhetjük. Hogy kigondolói és hívei mit értenek alatta, arról bővebben az adatvédelmi biztos 1995/96. évi, illetve az 1997. évi beszámolójában olvashatunk. Lényegében információs kárpótlásnak azt nevezzük, amikor az állam a korábban titkos, vagy elrejtett információk megismerését lehetővé teszi polgárai számára úgy, hogy a megismerést az általános szabályoktól eltérő, kedvezőbb szabályok megalkotásával segíti elő. Ez történt Németországban, ahol a levéltári és az adatvédelmi törvénytől eltérő szabályok vonatkoznak a diktatúra titkosszolgálati iratainak nyilvánosságára. Nem ez történt Magyarországon, ahol talán még az sem egyértelmű, vajon vonatkozik-e a titkosszolgálati iratok megismerésére például az állatvédelmi törvény. Ezt a kissé fanyar humorú megállapítást kívánom a következőkben tényekkel alátámasztani. Az egyszerűség kedvéért vizsgáljuk meg sorban, tételesen a StUG által előírt szabályokat, melléjük állítva a Etv. rendelkezéseit.
A StUG céljai a következők: lehetőséget biztosítani a személynek arra, hogy hozzáférjen az állambiztonsági szolgálat által róla gyűjtött adatokhoz annak érdekében, hogy az állambiztonsági szolgálatnak az életére gyakorolt befolyását megismerhesse; a személyt megóvja attól, hogy az állambiztonsági szolgálat által róla gyűjtött információkhoz való hozzáférés által személyiségi jogai megsérüljenek; az állambiztonsági szolgálat tevékenységének történeti, politikai és jogi feldolgozását biztosítsa és elősegítse; valamint a közszolgálati és nem-közszolgálati állások számára az e törvénybe foglalt célok érdekében az információkat rendelkezésre bocsássa.[3] Ezekkel a világosan kifejtett, jogilag értelmezhető és elfogadható célokkal szemben a Etv. céljáról csak a preambulumban olvashatunk: "Az Országgyűlés a demokratikus államélet tisztaságának előmozdítása érdekében a következő törvényt alkotja."[4] Preambulumnak szép ez a megfogalmazás, másra azonban nem használható. Sem itt, sem a törvény más helyein nem ismerhető fel az arra irányuló akarat, hogy az egész társadalmat megillető információs kárpótláshoz szükséges jogi környezetet a jogalkotó megteremtse.
A StUG hatálya az állambiztonsági szolgálatnak a szövetségi, vagy tartományi közhivataloknál, magánszemélyeknél, vagy más nem közhivatalokban található irataira terjed ki.[5] Érdemes itt némi kitérőt tenni annak érdekében, hogy megismerjük, milyen iratok találhatók még az egykori Stasi irattáraiban. Az állambiztonsági szolgálat által keletkeztetett iratok mellett ugyanis jelentős mennyiségű igazságszolgáltatási akta is található az irattárban. Hansjörg Geigernek, a Gauck-hivatal[6] egykori főigazgatójának elmondása szerint az ügyészség aktaállománya, mely az állambiztonsági szolgálat levéltárában található, különböző okokból került oda. Az ügyészség aktáinak bekerülését irattári technikai okok indokolták. Az egyébként illetékes NDK állami levéltárának irattári kapacitása szűkös volt, ezért fogadta el a legfőbb ügyészség a hatvanas évek végén az állambiztonsági szolgálat ajánlatát, mely szerint az ügyészség irattári anyagát az MfS-nél fogják őrizni. Vélhetőleg döntő volt az MfS politikai-operatív érdeklődése a büntetőügyek aktái iránt. A szövetségi biztos által kezelt közel másfél millió aktának több, mint a fele ilyen ügyészségi akta. Ezekre az iratokra a StUG 18. § értelmében a mindenkori büntetőeljárási törvény szabályai vonatkoznak.
Az iratok felhasználását mindkét törvény két célból engedi meg. Egyrészt átvilágítás céljából, tehát azért, hogy a kérdéses személyről kiderüljön, részt vett-e a belbiztonsági szolgálat tevékenységében akár hivatásos, akár nem hivatásos állományú munkatársként; a Etv. azonban kiterjeszti még a vizsgálat körét a karhatalmi tevékenységre és a Nyilaskeresztes Párt tagságára is. Másrészt az információs önrendelkezési jog gyakorlásának, azaz a szolgálatok által gyűjtött információk megismerése érdekében lehet az anyaghoz hozzáférni. Az átvilágítás kérdésének problémáival nem kívánunk ehelyütt foglalkozni, vizsgálatunk csak az információs önrendelkezési jog gyakorlásának szabályaira terjed ki.
Az első és legsúlyosabb probléma a jogosultak körének meghatározása. A StUG 6. § (3) bekezdése értelmében érintett az a személy, akiről az állambiztonsági szolgálat a titkos adatgyűjtést is beleértve célirányos adatszerzés, vagy kémkedés útján információt gyűjtött. Ugyanezen bekezdés első pontja szerint nem vonatkozik ez a szabály a szolgálatok munkatársaira, amennyiben az adatgyűjtés a beszervezés, vagy a szolgálatnak végzett tevékenységük ellenőrzését szolgálta; a bekezdés második pontja ugyanígy kizárja az úgynevezett kedvezményezette-
- 116/117 -
ket is ebből a körből. A (4) bekezdés a következőképpen határozza meg a szolgálatok munkatársainak körét: főállású munkatársak[7] azok a személyek, akik hivatalos munka-, vagy szolgálati viszonyban álltak az állambiztonsági szolgálattal, ide tartoznak az állambiztonsági szolgálat úgynevezett különleges bevetésben lévő tisztjei[8] is. Nem hivatásos munkatársak[9] azok, akik magukat az állambiztonsági szolgálattal szemben információ szolgáltatására kötelezték. Az (5) bekezdés értelmében ebbe a körbe tartozónak kell értelemszerűen tekinteni azokat is, akik a szolgálat munkatársaival szemben azoknak a szolgálattal kapcsolatos tevékenységére tekintettel ténylegesen, vagy jogilag utasítási joggal rendelkeztek. Kedvezményezettek a (6) bekezdés értelmében azok, akiket az állambiztonsági szolgálat támogatott, különösen azok, akiket hivatásbeli, vagy más gazdasági előnyökben részesített; azok, akiket a szolgálat maga, vagy annak intézkedése alapján a büntetőeljárásban kedvezményekben részesítettek; valamint azok, akik a szolgálat tudtával, közvetlen, vagy megtűrt támogatásával bűncselekményt követtek el, arra előkészületeket tettek, vagy arra felhívtak. Az iratokban szereplő személyek körét tekintve harmadik személynek számít mindenki más, akiről az állambiztonsági szolgálat információt gyűjtött.[10]
Ezzel a részletesen kidolgozott és jogilag értelmezhető rendszerrel szemben a Etv. végtelenül ostoba módon érintettnek tekint minden olyan személyt, akinek személyes adata a törvény hatálya alá tartozó iratokban bármilyen jogcímen szerepel.[11] Ez az adatvédelmi törvényből átvett rendelkezés nyilvánvalóan nem alkalmazható ezen iratokra, és azzal, hogy a szabályozás egyenlőségjelet tesz megfigyelő és megfigyelt közé, gyakorlatilag alapjaiban torpedózza meg az erkölcsi igazságtételt is. E meghatározás nyomán érintett a jelentés írója, hiszen aláírása szerepelhet az iraton, és természetesen érintett a célszemély is. A törvény megalkotásakor fennálló parlamenti erőviszonyok persze indokolhatják a téma ilyen jellegű kezelését, ez azonban nem jelenti azt, hogy bárkinek kötelező volna megváltoztathatatlannak tekinteni ezt a helyzetet.
Mivel az NDK-ban önálló minisztériumi szervezetet állítottak a munkás-paraszt hatalom védelmére, ennek és a szolgálat megyei igazgatóságainak irattára fizikailag is egy helyen volt, a fentebb leírt okokból pedig ott is maradt. Nem így volt azonban Magyarországon, ahol a kérdéses anyagok a Belügyminisztérium különböző szervezeti egységei, illetve más szervek iratai között találhatók. Ez pedig azért fontos, mivel így az iratok megszerzése és összeállítása is komoly nehézségekbe ütközik. A StUG 8. §-a kötelezi a közhivatalokat arra, hogy az egykori állambiztonsági szolgálatnak birtokukban lévő iratait a szövetségi biztosnak teljes egészében adják át. A 9. § a nemközszolgálati szervek és magánszemélyek számára pedig azt írja elő, hogy a fenti iratokat a szövetségi biztosnak másolat készítése céljából rendelkezésére bocsássák. A kötelezettség megszegőit a törvény 45. §-a alapján ötszázezer márkáig, azaz mintegy hatvanötmillió forintig terjedő pénzbírsággal lehet sújtani. Különösen fontos az érintettek - érintett alatt itt természetesen a német törvény által megfogalmazott egykori megfigyelt értendő - és a harmadik személyek joga az iratokba való betekintésre, vagy azokból másolat kérésére. Indítvány alapján felvilágosítást kell adni az érintettnek a róla szóló adatokról, valamint biztosítani kell az iratokba való betekintést és azokról kérésre másolatot kell készíteni. Az iratokban szereplő többi érintett és harmadik személy adatait anonimizálni kell.
Eddig semmi olyan nincs a StUG 13. §-ában ami a Etv. 25/G. § (1) bekezdésében ne lenne benne. A StUG 13. § (5) bekezdése azonban kimondja, hogy azokban az iratokban, melyekbe az érintett betekintett, vagy melyekből másolatot kapott, kívánságára az állambiztonsági szolgálat fedőnéven dolgozó munkatársának nevét és egyéb azonosító adatait - amennyiben azok az iratokból egyértelműen megállapíthatók - meg kell adni. Ugyanez vonatkozik azoknak az adataira is, akik az érintettet írásban oly módon említették, hogy az alkalmas volt arra, hogy neki hátrányt okozzon. Ettől csak akkor kell eltekinteni, ha a szolgálat munkatársa, vagy a besúgó tevékenysége idején még nem töltötte be tizennyolcadik életévét. A törvény megfogalmazása szerint a szolgálat munkatársainak és a besúgóknak a nevük titokban tartásához fűződő érdeke nem akadálya annak, hogy nevüket az érintettek megismerhessék. A szolgálat egykori munkatársai csak személyi irataikat ismerhetik meg. Jelentéseikből csak akkor kaphatnak, ha az irat kiadásához, vagy az abba való betekintéshez fűződő jogi érdeküket igazolják. Ebben az esetben is kivételt kell azonban tenni, ha az érintettnek, vagy harmadik személyeknek adataik titokban tartásához fűződő jogos érdeke az ő érdekét meghaladja. A munkatársaknak az iratbetekintésért százötven márkát kell fizetniük, míg az érintetteknek természetesen ingyenes a felvilágosítás.
- 117/118 -
Az anonimizálás itt nem azt jelenti, hogy az iratban szereplő személy nevét kitöröljük, hanem azt, hogy az olvasó számára nem tesszük lehetővé azt, hogy az iratban szereplő adatok alapján más személyt felismerhessen. Természetesen az anonimizálást végző nem tudhatja, hogy az iratot olvasó érintett milyen információk alapján ismerheti fel az abban szereplő másik személyt, azonban főszabályként el kell ismerni azt, hogy a néven kívül más adatokat is ki kell a másik ember jogainak védelmében törölni. A StUG értelmében nem kell anonimizálni az MfS munkatársait, tehát sem a főállású, sem a nem-hivatásos munkatársak adatait nem kell olvashatatlanná tenni. Másodsorban nem kell anonimizálni a tanúk adatait, tehát azokét, akik bármilyen formális, vagy informális eljárásban tanúként szerepeltek. Hasonlóan nem kell a hivatalos személyek, például iskolaigazgatók, elöljárók vagy köztisztviselők adatait sem eltüntetni. Végezetül természetesen nem kell a kortárs közéleti szereplők adatait sem anonimizálni, kivéve, ha magánszférájukról van szó. A Etv. ebben a kérdésben sem tesz különbséget tettes, harmadik személy és áldozat között. A gyakorlat itt azonban sajnálatosan mást mutat. Megtörtént, hogy a Történeti Hivatalból másolatban kiadott anyagban a kérelmezőn kívül más személyről szóló adat, vagy minősítés is anonimizálás nélkül szerepelt.
Amint az az információs önrendelkezési joghoz hozzátartozik, mind a StUG[12], mind a Etv.[13] lehetővé teszi, hogy az iratokban szereplők kérjék személyes adataik törlését. Mint az előzőekben tapasztalhattuk, itt is van különbség a jogosultak között. A StUG 1999. január 1-jétől enged törlési jogot, de csak az érintetteknek és a harmadik személyeknek, és csak azzal a feltétellel, ha egyrészt más személynek a törlési érdeket nyilvánvalóan jelentősen meghaladó bizonyítási érdeke nem áll a kérelemmel szemben; másrészt akkor, ha nem a politikai és történeti kutatáshoz szükséges információkról van szó. A Etv. hivatkozott rendelkezése szerint azonban az iratokban bármilyen jogcímen szereplő személy jogosult 2000. június 30-át követően adatainak törlését kérni. Kivételt képeznek a maradandó értékű iratokban szereplő személyes adatok, melyeket nem szabad törölni, de az érintettnek lehetősége van rá, hogy a titkos információgyűjtő eszközök, illetve módszerek alkalmazásával rögzített adatai kutatását legfeljebb az adat keletkezésétől számított kilencven évre írásos nyilatkozatban megtilthassa.
Ismét olyan rendelkezéshez értünk, mely nem szerepel a magyar szabályozásban, nevezetesen a hozzátartozók jogaihoz. A StUG 15. § (1) bekezdése határozza meg azokat a célokat, melynek érdekében az elhunyt, vagy eltűnt közeli hozzátartozóról adatokat lehet kapni. Ezek a célok a következők: az elhunyt, vagy eltűnt személy rehabilitációja; személyiségi jogi védelme, beleértve a Stasival való együttműködéssel kapcsolatos vád tisztázását; valamint az eltűnt, vagy elhunyt személy sorsának tisztázása. Ebben tehát benne foglaltatik, hogy nem minden irat hozzáférhető a hozzátartozók számára, hanem csak azok, melyek a Stasinak az érintett sorsára gyakorolt hatását tükrözik. Természetesen nem érvényes ez a szabály abban az esetben, ha az eltűnt, vagy elhunyt személy végrendeletében másképp rendelkezett, vagy ha a tilalomra irányuló akarata más körülményekből egyértelműen kiderül. Mivel az információs önrendelkezéshez való jog mint alkotmányos alapérték igen korlátozottan nyilvánul meg a tárgyalt magyar jogszabályban, különösebb meglepetést az sem okozhat, hogy az Etv. - hasonlóan a levéltárakról szóló törvényhez - nem biztosít a hozzátartozónak semmiféle jogot az információk megismerésére; mindössze a védelmi idő lejárta előtti kutatáshoz kéri a hozzátartozó engedélyét. Ennek értelmében azokról, akik nem érték meg a Történeti Hivatal felállítását - talán éppen azért nem, mert az ÁVH-nak, vagy utódainak lettek áldozatai -, leszármazottaik sem tudhatják meg, hogy volt-e köze sorsuk alakulásához, netán halálukhoz az állambiztonsági szolgálatnak.
Történelmi okokból jelentős különbség van a Német Szövetségi Köztársaság és Magyarország jelenleg működő titkosszolgálatainak működése, gyökerei és személyi állománya között, mégis meg vagyok arról győződve, hogy a tárgyalt iratok kezelésében és az azokhoz való hozzáférésben megfigyelhető különbség nem indokolt. Amíg ugyanis a StUG 25. § (1) bekezdése kifejezetten kizárja a titkosszolgálatokat azoknak az iratoknak a felhasználásából, melyek az érintettekről, vagy harmadik személyekről szóló személyes adatokat tartalmaznak - azzal a kivétellel, hogy ha tartományi, szövetségi, vagy a szövetséges hírszerző szolgálatok munkatársa, vagy a szolgálat védelme érdekében, vagy kémelhárítási célból szükséges, akkor az iratok felhasználhatók -, addig a Történeti Hivatalba azok az iratok kerülhetnek, melyeket a törvényben meghatározott hivatalok számára, illetve a nemzetbiztonsági szolgálatok törvényben meghatározott feladatainak ellátásához nem szükségesek.[14] Mindezek mellett
- 118/119 -
nincs előírva az érintett szervek vagy magánszemélyek számára az iratok kiadásának kötelezettsége sem, ezért különösebb erőfeszítés nélkül lehet az iratokat tetszőleges érdekből elrejteni.
Az iratokban végezhető kutatás szabályainak összevetése már nem tartozik az információs önrendelkezési jog tárgykörébe, ezért ennek bemutatására ezen a helyen nem vállalkozom. Egy jelentős különbség mellett nem lehet elmenni szó nélkül: szemben a magyar szabályozással - mely csak kutatók számára biztosítja az iratokhoz való hozzáférést - a StUG bárki számára lehetővé teszi az iratokban való kutatást. Ezzel a szabályozással elejét lehetne idehaza is venni annak, hogy politikai kérdéssé váljon a közelmúlt kutatása.
Végezetül a StUG néhány speciális rendelkezésére szeretném felhívni a figyelmet. A 40. § előírja, hogy a szövetségi biztos munkatársainak minden esetben fel kell jegyezni az iratokra, hogy azok kezelése során mikor és milyen okból adták ki az irattárból. A 43. § kifejezetten kiveszi a Stasi iratok kezeléséről szóló törvényt a szövetségi adatvédelmi törvény hatálya alól. A törvény 3. §-a értelmében az iratokat és az azokból megszerzett információkat csak a törvényeknek megfelelően szabad felhasználni. Nem tartozik a törvényes felhasználás körébe az, ha például a besúgóknak az iratokból jogszerűen megismert személyes adatait bárki, bármilyen formában nyilvánosságra hozza. A magyar törvény elemzéséből az a szomorú összegzés vonható le, hogy az mint jogalkotási mű kaotikus és használhatatlan, szabályainak tartalma miatt a kívánt cél elérésére alkalmatlan; összességében pedig erkölcstelen. ■
JEGYZETEK
[1] Gesetz über die Unterlagen des Staatssicherheitsdientes der ehemaligen Deutschen Demokratischen Republik. A törvényt 1991. december 20-án fogadta el a Bundestag, és december 29-én lépett hatályba.
[2] Ministerium für Staatssicherheit/Amt für Nationale Sicherheit - Állambiztonsági Minisztérium/Nemzetbiztonsági Hivatal. Közismert nevén a Stasi, melyet a Modrow-kabinet keresztelt át az utóbbi névre, majd jogutód nélkül megszüntetett.
[3] StUG 1. § (1) bekezdés.
[4] 1994. évi XXIII. törvény preambuluma.
[5] StUG 1. § (2) bekezdés.
[6] Teljes és hivatalos nevén: Der Bundesbeauftragte für die Unterlagen des Staatssicherheitsdienstes der ehemaligen Deutschen Demokratischen Republik - az egykori Német Demokratikus Köztársaság állambiztonsági iratainak szövetségi biztosa. A tisztséget 1990 óta Joachim Gauck tölti be, akinek tevékenységét igen nagy megbecsülés és tisztelet övezi.
[7] Hauptamtliche Mitarbeiter (HM)
[8] Offiziere in besonderem Einsatz (OibE) - azok a személyek, akik főállású Stasi-tisztként például a gazdaság, a közigazgatás, vagy az oktatás területén döntő pozícióban voltak bevetve. Magyar megfelelője nagyjából a szigorúan titkos állományú tiszt.
[9] Inoffizielle Mitarbeiter (IM)
[10] StUG 6. § (7) bekezdés.
[11] Etv. 1/A. § 2. pont.
[12] StUG 14. §
Visszaugrás
