In Hungary, the issue of end-of-life decisions does not occupy a permanent place in the public consciousness, but arises periodically in connection with a major news story. This is also the case of the constitutional lawyer Dániel Karsai. The aim of this paper is to present this case in the context of the European Court of Human Rights' practice on end-of-life decisions, in order to better understand Hungarian legislation in an international perspective. The paper will briefly present some important and relevant Strasbourg cases and then apply the conclusions drawn to the case of Karsai v. Hungary, which is still pending at the time of writing.
Magyarországon az életvégi döntések kérdése nem foglal el állandó helyet a köztudatban, hanem időközönként, egy-egy nagyobb hírhez kapcsolódva merül fel. Karsai Dániel alkotmányjogász ügyében is ezt figyelhetjük meg. E tanulmány célja az, hogy ezt az esetet az Emberi Jogok Európai Bíróságának életvégi döntésekkel kapcsolatos gyakorlatának kontextusában mutassa be, annak érdekében, hogy a magyar szabályozást nemzetközi fényben jobban megértsük. A tanulmány röviden bemutat néhány fontosabb és releváns strasbourgi jogesetet, majd alkalmazza a levont következtetéseket az e kézirat lezárásakor még nem befejezett Karsai kontra Magyarország ügyre.
Kulcsszavak: életvégi döntések; eutanázia; kezelés visszautasítása; extraterritoriális hatály; emberi jogok
Az életvégi döntések kérdése Magyarországon Karsai Dániel ügyvéd, alkotmányjogász esete kapcsán újra teret nyert a magyar köztudatban. E témakör sokáig, és még most is - aktuális ide vagy oda - társadalmi tabu, így a közéleti vita csak röviden, egyes egyedi esetek kapcsán merül fel. Ez egyrészt érthető, hiszen korántsem kellemes élethelyzetekről és meghozandó döntésekről van szó, ráadásul az emberek túlnyomó része számára e kérdések elméletiek maradnak. Ezenfelül, még ha fel is merülnek e kérdések nyilvános vitákban és
- 157/158 -
beszélgetésekben, akkor komoly gondot jelent az átfogó fogalmi zavar, mely jellemzi e témakört.
E tanulmányban nem kívánok e fogalmi zavarral külön foglalkozni, de a bemutatandó jogesetek kapcsán érdemes röviden néhány kifejezést tisztázni. A tanulmányban gyűjtőfogalomként az 'életvégi döntéseket' fogom alkalmazni, melyet az aktuálisabb szakirodalom preferálni látszik, nagyjából hasonló tartalommal: egy gyűjtőfogalom mindazon döntésekre, melyek az élet befejezésének lefolyását és minőségét érintik.
Az eutanázia kifejezést a jelenlegi szakirodalom kizárólag a klasszikus értelemben vett eutanáziára alkalmazza, nem pedig az életvégi döntéseket helyettesítő általános gyűjtőfogalomként. Filó Mihály az eutanáziát az alábbiként definiálja: "Értelmezésünkben az <eutanázia> fogalomkörébe esik az orvos minden szándékos cselekménye, amellyel foglalkozása körében a beteg életét, annak kifejezett vagy vélelmezett beleegyezésével kioltja vagy megrövidíti."[2]
Az asszisztált öngyilkosság (assisted suicide) fogalma alatt az Európai Szövetség a Palliatív Ellátásért munkacsoportja által 2003-ban kidolgozott fogalmat, mely szerint "Az asszisztált öngyilkosság során az orvos szándékosan segít egy embernek öngyilkossága végrehajtásában, az illető önkéntes és kompetens kérésére biztosítja számára a gyógyszereket, amiket az saját magának ad be."[3]
Orvosilag haszontalan kezelés visszavonásáról (withdrawal of futile treatment), akkor beszélünk, amikor "a további kezeléstől eredmény nem várható, a gyógyulásra vagy a felépülésre való remény nincs, illetve, ha a beteg képtelen bármiféle javulás megtapasztalására."[4]
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB, Bíróság) fogalomhasználata során elsősorban minél nagyobb pontosságra törekszik, sok ízben nem is használ terminológiát, hanem körbeírja az adott jogintézményt. Ebben a tanulmányban azonban az egyértelműség kedvéért elsősorban a fenti definiált szakszavakat fogom alkalmazni.
- 158/159 -
Magyarországon jelenleg az egyetlen szabályozott és megengedett formája az életvégi döntéseknek a kezelés visszautasítása, melyről az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) rendelkezik.
A törvény az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására akkor ad lehetőséget, ha "a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül - megfelelő egészségügyi ellátás mellett is - halálhoz vezet és gyógyíthatatlan."[5] Ezenfelül a visszautasítást további formai követelmények mögé zárja, mind az előzetes közokirati formájában, mind pedig az akut helyzetben levő személy számára.
Az Eütv. ezen passzusai két alkalommal járták meg az Alkotmánybíróságot, először 2003-ben, majd 2014-ben. Az ún. első eutanáziahatározat a fent definiált eutanázia és az asszisztált öngyilkosság megengedhetőségének kérdésével foglalkozott, s egyértelműen - bár korántsem egyhangúan - kijelentette, hogy a magyar jog erre nem ad lehetőséget.[6] Az ún. második eutanáziahatározat a kezelés visszautasításának bizonyos formai követelményeit enyhítette, elsősorban a visszautasítás élő végrendeleti formája kapcsán, de összességében elmondható, hogy érdemi változást nem hozott.[7]
A szabályozás közel három évtizede lényegében változatlanul van hatályban. Bár nyilvános információk nem elérhetőek azzal kapcsolatban, hogy hányan éltek ténylegesen ezen lehetőséggel, arra van reprezentatív statisztikai adat, hogy a felmértek kétharmada ugyan hallott a kezelés visszautasításának lehetőségéről, de összesen 19% van tisztában annak tényleges vonzatával, körülményeivel és feltételeivel.[8] Az alacsony társadalmi ismeret ahhoz vezetett ebben az esetben, hogy ez a jogi megoldás - mely már megalkotásakor is megosztó volt - nem működik megfelelően. Ezen "nem működés' egy súlyosabb gyakorlati példáját látjuk Karsai Dániel esetében.
- 159/160 -
Mielőtt a szóban forgó esetről részletesen beszélnék, szükségesnek tartom, hogy annak némi kontextust adjak.
Általánosságban elmondható, hogy a Bíróság viszonylag kevés életvégi döntést érintő ítéletet hozott. Ennek több oka van. A téma tabujellege miatt egy ügy alapvetően ritkán kerül bíróság elé, és még ritkább, hogy felemelkedik nemzetközi fórum elé. Strasbourg elé is csupán egy maroknyi eset került, de ahhoz, hogy Karsai Dániel esetét jobban be tudjuk mutatni, még ezen esetekre nézve is érdemes némi szűkítést alkalmazni.
Az EJEB az életvégi döntésekkel kapcsolatosan három fontosabb kérdéskörrel foglalkozott.[9] Először azzal a pozitív kötelezettséggel foglalkozott, melyek alapján a tagállamoknak az életet objektív módon az Emberi Jogok Európai Egyezményének 2. cikke alapján védeniük kell. A második kérdés az öngyilkosságban való segítségnyújtásnak bizonyos esetekben való megengedése, annak részleges dekriminalizálása. A harmadik kérdéskörben pedig a bíróság azt vizsgálja, menynyiben lehetne egy tagállamnak előírni, hogy egy személy életvégi döntésének végrehajtása során abban segédkezzen vagy arra lehetőséget nyújtson.
Ezen kérdések közül érdemben csak a második merül fel Karsai Dániel ügyében, így e tanulmány ezen kérdéskör vizsgálatára fókuszál.
A következőkben szeretnék néhány esetet bemutatni az EJEB gyakorlatából, melyek az életvégi döntéseket érintették, és melyek bizonyos tekintetben kapcsolódnak az ügyhöz.
Az első olyan eset, ahol az EJEB komolyan foglalkozott az életvégi döntések kérdéskörével a Pretty kontra Egyesült Királyság volt.[10] Az eljárást egy 43 éves nő kezdeményezte, aki amiotrófiás laterálszklerózisban szenvedett, és aki az ügy kezdetekor már nyaktól lefele le volt bénulva, de szellemileg még teljesen ép volt, és egyértelműen döntésképes volt. Ez a betegség nem gyógyítható, és a fokozatos bénulás miatt segítségre már a korai stádiumokban is szükség van, azonban életfenntartó kezelésre kizárólag a betegség utolsó szakaszában van szükség, lélegeztetőgép segítségével, mely szintén nem tartható fenn sokáig.
- 160/161 -
Az asszony a kérelmében egyértelműen kifejezte, hogy méltatlan számára, hogy ebben az állapotban éljen tovább, és véget akart vetni az életének, de már fizikailag képtelen volt erre segítség nélkül. Kérelmében a fő érv az volt, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének (a továbbiakban: EJEE) 2. cikke[11] "az élethez való jogot védi, nem pedig magát az életet", és ezért azt kívánta, hogy férje végezze el a cselekményt. A Bíróság ezt egyhangúan elutasította, és kijelentette, hogy a 2. cikket nem lehet akként értelmezni, hogy az az egyéneknek "halálhoz való jogot is biztosít".[12] Ezenkívül az EJEE 3., 5., 8., 9., és 14. cikkekre is alapozott érveket, a Bíróság mindegyiket elutasította, azonban megjegyezte, hogy nem hajlandó kizárni[13] annak a lehetőségét, hogy egy ilyen döntés az EJEE 8. cikke, azaz a magánélet tiszteletben tartásához való jog által védve legyen.
Egy további releváns eset a Sanlés Sanlés kontra Spanyolország.[14] Időben ugyan megelőzi a Pretty-ügyet, azonban a Bíróság nem fogadta be, így nem is született érdemi döntés. Született azonban egy formai döntés, mely Karsai Dániel esetében releváns lehet.
Az eset rövid tényállása az, hogy egy spanyol férfi balesete miatt nyaktól lefelé lebénult, majd 30 évvel később, egy ötéves sikertelen jogi csata után, más segítségével "önkéntesen és békésen"[15] elhunyt. A jogi csatát a férfi sógornője folytatta és végül ő vitte az ügyet a Bíróság elé. A fő érvelés a 8. cikk alapján ment, azonban érdemi vizsgálatra nem is került sor. A spanyol törvények alapján csak olyan ügyekben folytathat egy örökös jogi eljárásokat, amelyeket a jog kifejezetten megenged, a spanyol alkotmánybíróság pedig határozatában azt állapította meg, hogy nincs ilyen jogi alap. Mindezek alapján a Bíróság az állapította meg, hogy a ratione personae elv alapján a sógornőnek nincs joga az Egyezmény alapján kérelmet beadni.[16]
E döntés annyiban kapcsolódik a jelen esetünkhöz, hogy ha Karsai Dániel meghal, mielőtt az Bíróság döntést hoz - mely sajnos saját elmondása szerint valószínű -, vagy esetleg a döntés meghozatala után, de a Kormány úgy dönt, hogy
- 161/162 -
él fellebbezéssel, akkor a Sanlés alapján senki sem vehetné át a helyét a Bíróság előtt, és az esetet a Bíróság automatikusan elutasíthatná. Az életvégi döntésekhez nem kapcsolódik ugyan, de az eljárásba való belépés kérdése kapcsán született egy, a Sanlés-al ellentétes határozat.
A Dalban kontra Románia[17] ügyben egy újságíró ellen folytatott eljárásokat a román állam. A tagállami bíróságok előtti sikertelenség után az EJEB-hez fordult azzal, hogy az eljárások megsértették szólásszabadságát. Mielőtt a Bíróság határozatot tudott volna hozni, a kérelmező elhunyt, azonban felesége folytatni kívánta az eljárásokat. A Bíróság ezt elfogadta, és úgy érvelt, hogy "a kérelmező özvegyének jogos érdeke fűződik annak megállapításához, hogy néhai férje elítélése sértette a véleménynyilvánítás szabadságához való jogot (...)."[18] Erre hivatkozva nem kizárt, hogy például Karsai Dániel testvérének is megadná a Bíróság az eljárásba való belépés jogát.
A következő ügy, amelyet röviden ismertetnék, az a Lambert és mások kontra Franciaország.[19] Az ügy kifejezetten az orvosilag haszontalan kezelés abbahagyásával foglalkozik. A kérelmező, Lambert úr egy közúti balesetet követően tetraplegikus - azaz nyaktól lefelé lebénult - és teljesen magatehetetlen állapotba került. Körülbelül három évvel a baleset után, és miután számos rehabilitációs kísérlet eredménytelennek bizonyult, "gondozói egyre több jelét észlelték annak, hogy a mindennapi ellátással szemben ellenállást tanúsított."[20]
Ezt követően a francia törvények szerinti eljárást, az ún. kollegiális eljárást[21] kezdeményezték, amelynek célja "a beteg táplálásának megvonása és a folyadékpótlás csökkentése". Lambert úr felesége, aki részt vett a korábbi eljárásokban, és Lambert nyolc testvére közül hatan támogatták az eljárást, azonban a család többi tagja nem, így az ügy végül az EJEB elé került. Az orvosi jelentés fő érvelése az volt, hogy "visszafordíthatatlan agykárosodása volt, és a kezelés hiábavalónak és aránytalannak tűnt, és nem volt más hatása, mint az élet mesterséges fenntartása."[22]
- 162/163 -
Ekkorra a Bíróság már elkezdte kidolgozni a saját élet befejezéséről való döntés jogával kapcsolatos követelményeket a Haas kontra Svájc ügyben, amelyben kijelentette, hogy az EJEE 8. cikke - a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog - az ilyen cselekményeket az egyén magánéletének megnyilvánulásaként védi és adott esetben egy tagállam irányban akár pozitív követelményt is jelenthet,[23] ugyanakkor rámutatott, hogy "a cikk [2. cikk] arra kötelezi a nemzeti hatóságokat, hogy megakadályozzák az egyént abban, hogy véget vessen saját életének, ha a döntést nem szabadon és az azzal járó következmények teljes megértésével hozta meg,"[24] és hogy az egyezményt egészében kell értelmezni.
Ebben az ügyben a Bíróság kritériumokat fektetett le. Először is megismételte, hogy az Egyezményt egészében kell értelmezni, ami azt jelenti, hogy "a 2. cikk esetleges megsértésének vizsgálata során hivatkozni kell az Egyezmény 8. cikkére, valamint a magánélet tiszteletben tartásához való jogra és az abban foglalt személyes autonómia fogalmára."[25]
Ezután három tényezőt ismertetett a Bíróság, amelyeket figyelembe kell venni a vizsgálat során: 1. a 2. cikkel összeegyeztethető meglévő nemzeti jogi keret; 2. figyelembe vették-e a kérelmező korábban kifejezett kívánságát (...); 3. és a bírósághoz fordulás lehetősége, ha kétség merül fel a beteg érdekeit illetően.[26]
Ezek kizárólag eljárási követelmények, mert a Bíróság az életvégi döntések kapcsán elsősorban abban látja feladatát, hogy megvizsgálja, hogy az adott ügyben a tagállam törvényei alapján folytak-e az eljárások.
További, e körben az utolsó releváns eset a Mortier kontra Belgium.[27] Az ügyben egy 20 éve krónikus depresszióban szenvedő nő, hosszas pszichiátriás kezelés és számos pszichiáter szakvéleménye alapján és segítségével a belga jogszabályi keretrendszeren belül eutanáziát vett igénybe. A kérelmet a nő fia adta be, azt állítva, hogy a belga hatóságok és a résztvevő orvosok megsértették az Egyezmény 2. cikkét az eutanázia szabálytalan végrehajtásával, és a 8. cikkét pedig azzal, hogy őt erről nem értesítették. Érdemes megemlíteni, hogy a kérelmező és édesanyja évek óta nem tartott kapcsolatot, és pár hónappal halála előtt az
- 163/164 -
édesanyja e-mail formájában megírta gyermekeinek szándékát, melyre a kérelmező nem reagált.
A Bíróság a 8. cikk sérelmével kapcsolatosan megjegyezte, hogy a belga törvények alapján nem követelmény a hozzátartozók beleegyezése, sőt teljesen kizárhatók a folyamatból, így a cikk nem sérült.
A 2. cikk kapcsán azonban már más a helyzet. A Bíróság itt hosszasan vizsgálta az eutanáziát lehetővé tévő szabályzatot és az azt körülvevő jogi garanciákat, illetve kijelentette, hogy ez az első eset, ahol az eutanázia végrehajtásának az Egyezménnyel, pontosabban a 2. cikkel való konformitását vizsgálja, hangsúlyozva, hogy nem magához az eutanáziához való jog kerül vizsgálatra.[28]
Ezzel kapcsolatban a Bíróság végül megállapította, hogy ez az egyedi eljárás ebben az aspektusban ugyan nem sértette meg a 2. cikk által állított követelményeket, azonban Egyezménysértést állapított meg azzal kapcsolatban, hogy az e törvényi folyamatokat utólagosan felülvizsgáló szervezet kapcsán hiányoznak törvényi biztosítékok az esetleges visszaélések ellen, így nem tettek eleget a 2. cikk által állított életvédelmi kötelezettségüknek.[29] A Bíróság több ízben kiemelte, hogy nem általánosságban dönt az eutanáziáról, hanem mindig csak az egyedi esetről, így e döntésével nem megy szembe a Pretty-ügyben felállított precedenssel, mert nem az eutanáziához való jogot állapította meg, hanem csupán annyit, hogy amennyiben az eutanázia az adott tagállamban legalizálva van, és annak folyamata kellő biztosítékokkal rendelkezik, nem sérti a 2. cikket.
A Bíróság ezen érvelését valószínűleg lehetne alkalmazni a többi döntéstípus kapcsán is, például az asszisztált öngyilkosság kapcsán is.
Karsai Dániel magyar ügyvédet és alkotmányjogászt 2022 augusztusában amiotrófiás laterálszklerózissal diagnosztizálták. Betegsége gyors előrehaladása miatt 2023. augusztus 10-én kérelmet adott be az Emberi Jogok Európai Bíróságához, a Bíróság a kérelmet befogadta és a meghallgatást sürgősségi eljárás keretében 2023. november 28-ára tűzte ki.[30]
Karsai Dániel saját elmondása alapján azért harcol, hogy amennyiben ő úgy dönt, hogy külföldön[31] egy őt a halálba segítő szolgáltatást igénybe vesz, akkor
- 164/165 -
az extraterritoriális hatály miatt büntetőjogi veszély fenyegetné nemcsak azt a magyar személyt, aki ő neki ebben segítséget nyújt (pl. segít neki kiutazni), hanem még azt a svájci orvost is, aki segítene neki élete méltó befejezésében. Karsai Dániel nem kíván addig öngyilkosságot elkövetni vagy élni más életvégi döntéssel ameddig még képes munkáját elvégezni, azonban amint elveszti mozgási képességeit, már képtelen lesz saját maga életének véget vetni.[32]
A releváns büntetőjogi szakaszt a Btk. 162. §-ában találjuk, mely szerint "(1) Aki mást öngyilkosságra rábír, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő" Magyarországon e passzus az öngyilkosságban való segítségnyújtás minden formáját, kivételt nem tűrve büntetni rendeli. Ezenkívül a Btk. 3. §-a beszél az extraterritoriális hatályról.
Maga a kérelem az Egyezmény 3., 8., 9. és 14. cikkeinek sérelmét állítja, és elsősorban az asszisztált öngyilkosság kriminalizálását érinti.
A 3. (kínzás és embertelen bánásmód) és 9. cikk (gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadság) alapjára helyezett érveket meglátásom szerint az eljárás ezen szakaszában nem érdemes vizsgálni, mert e tekintetben a Bíróságnak a Pretty-ügy óta töretlen a gyakorlata, miszerint ezek nem relevánsak az életvégi döntések kérdésében, egyébiránt a szóbeli meghallgatáson[33] sem esett szó ezen érvekről.
A 8. cikk alapján a Bíróság már több korábbi ügyében megállapította,[34] hogy az ilyen típusú életvégi döntések e cikk védelme alatt állnak mint az egyén magánéletének megnyilvánulásai. Valószínűtlen, hogy ebben komoly változást hozna ez az eset. A kérelmezők több ízben utaltak a Lambert-, illetve Mortier-ügyekre, állítva, hogy van precedens az eutanáziával kapcsolatban.
A 14. cikkre, azaz diszkriminációtilalomra való hivatkozás sem új, az érv hasonló módon felmerült a Pretty-ügyben. Akkor a Bíróság nem állapított meg sérelmet arra hivatkozva, hogy léteznek komoly érvek arra, hogy ne legyen
- 165/166 -
különbségtétel azok között, akik képesek és azok, akik nem képesek az öngyilkosságra.[35]
Újszerű érvelés Karsai Dániel és csapata részéről azonban az, hogy a magyar törvények alapján igénybe vehető kezelés visszautasítása nem kínál megoldást azok számára, akik olyan terminális betegségben szenvednek, melyhez nincs, vagy csak a legvégsőbb stádiumban van életmentő vagy életfenntartó kezelés. Az érvelés lényege - mely többnyire szóban került előadásra a meghallgatáson -, hogy az ALS betegek esetében egészen az utolsó stádiumig nincsen szükség életfenntartó kezelésre. Ha valaki ezen a ponton élne a kezelés visszautasításával, és feltéve, hogy túléli addig, ameddig a szigorú formai követelmények teljesülnek és a kötelező várakozási idő letelt,[36] akkor a halál számára nem békésen és méltóságteljesen állna be, hanem fulladás következtében, elviselhetetlen szenvedés és kínok között.[37] Ezért a jelenleg hatályos magyar szabályozás diszkriminatív azokkal szemben, akiknek a kezelés visszautasítása nem jelentene méltóságteljes és szenvedésmentes halált.
Gondoljuk végig, hogy vajon a Bíróság ezen érvelést elfogadja-e? Sérti-e a szenvedés elkerülhetetlensége a 14. cikket, és ha igen, elég súlyosan sérti-e ahhoz, hogy a Bíróság olyan kötelezettséget rójon a magyar államra (s így az összes többi tagállamra), hogy hozzon létre olyan jogintézményt, amely lehetővé teszi a szenvedés elkerülését olyanok számára, akiknek nem jelent megoldást a kezelés visszautasítása? Meglátásom szerint egy ilyen, a magyar állammal szembeni pozitív követelmény lehetősége valószínűtlen, mert ezáltal erősen szakítana a Bíróság eddigi töretlen érvelésével, miszerint az életvégi döntések szabályozása kapcsán a tagállamok széles mérlegelési hatáskörrel rendelkeznek, és hogy e kérdéskörben nincs konszenzus a tagállamok között.[38]
Amiből a meghallgatáson sokkal nagyobb vita született, az az asszisztált öngyilkossággal kapcsolatos extraterritoriális hatály kérdése. A 3., 8. és 9. cikkekre hivatkozva a kérelmezők akként érveltek, hogy Egyezménysértő az öngyilkosságban való segítségnyújtás olyan abszolút tilalma, mely még abban is meggátolja a személyt, hogy más országokban vegye igénybe a szolgáltatásokat, ahol egyébként legális az asszisztált öngyilkosság. Karsai Dániel a meghallgatás idején már képtelen volt egyedül utazni.
- 166/167 -
Több kérdés felvetődött a meghallgatáson, és komoly nézeteltérés volt abban, hogy a büntetőeljárás megindítása mely esetben lehetséges. Továbbá az is, hogy a Btk. 3. § (3) bekezdésében leírtak alapján a legfőbb ügyésznek van-e mérlegelési jogköre, vagy hivatalból jár-e el, illetve, hogy alkalmazható lenne-e az extraterritoriális büntetőhatály egy svájci orvosra, ha ő a halálba segítés folyamatában részt vesz.
A magyar állam képviselője az extraterritoriális hatály kapcsán mind észrevételeiben, mind a meghallgatáson megjegyezte, hogy a Btk. érintett szakaszai nemzetközi szerződésekből származó kötelezettségeket is teljesítenek, illetve a külföldi hatóságok "várhatóan nem fognak együttműködni."[39] Ezenfelül a magyar büntetőjog lehetővé teszi, hogy a körülmények figyelembevétele miatt ne legyen büntetőjogi fenyegetés olyasvalaki számára, aki segédkezik Karsai Dánielnek. Ez utóbbi érv sem az észrevételben, sem pedig a meghallgatáson nem került kifejtésre.
A kérelmezők az extraterritoriális hatály kapcsán kifejtették, hogy álláspontjuk szerint a magyar ügyészség, pontosabban a Legfőbb Ügyész nemcsak, hogy képes, de hivatalból köteles büntetőjogilag eljárni az ilyen esetekben.
Meglátásom szerint Karsai Dániel esete jól körvonalazza a jelenleg hatályos magyar szabályozás problémáit, azonban valószínűtlen, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága érdemi döntést fog hozni akár diszkrimináció alapján, akár más indokból. Általánosságban véve a Bíróság ritkán hozna ilyen, a tagállami szabályozásba ily erősen beleavatkozó határozatot, az életvégi döntések kérdésköre kapcsán pedig ilyen határozat még nem is született.
Az ügy sok hasonlóságot mutat a Pretty-üggyel, azonban vannak fontos eltérések. Egyrészt, a Pretty-ügyben inkább egy egyedi büntetőjogi immunitás volt a cél, míg itt az elképzelés az, hogy az eljárás eredményeként egy részleges dekriminalizáció történjen. Egy további fontos különbség az, hogy a Pretty-ügyben nem volt nemzetközi elem. Ott kizárólag a brit törvényi keretén belül kellett volna megoldást találni, Karsai Dániel ügyében lenne törvényi opció számára pl. Svájcban, azonban ennek igénybevételére nem lenne képes egyedül, és így a magyar büntetőjog gátolja egy egyébként a célországban teljesen legális szolgáltatás igénybevételét.
- 167/168 -
Ahogy azt korábban említettem, a Sanlés-esetre utalva esély van arra, hogy ha Karsai Dániel meghal, az eljárás eredmény nélkül megszűnik, így kérdés az, hogy a Sanlés- avagy a Dalban-ügyet veszi-e precedensként a Bíróság. Ugyan a Lambert- és Mortier- esetek mutatnak egy bizonyos irányt a Bíróságnak az életvégi döntésekhez való hozzáállásában, változatlanul igaz az is, hogy e kérdéskörökben a tagállamok széles mérlegelési hatáskörrel rendelkeznek és az is, hogy e kérdésekben nincs konszenzus a tagállamok között.
Az extraterritoriális hatály kapcsán több bíró is tett fel kérdést a meghallgatáson. Véleményem szerint, ha a Bíróság valamely kérdésben legalább részleges sérelmet állapít meg, akkor az valószínűleg ezzel kapcsolatos lesz, azonban továbbra is kevés esélyt látok arra, hogy komoly érdemi változást hozna e határozat.
E kézirat lezárásakor még nem született határozat.
Busa Csilla - Zeller Judit - Csikós Ágnes: Életvégi kívánalmakkal és döntésekkel kapcsolatos vélemények és ismeretek a magyar társadalomban. Kharón, Thanatológiai Szemle, 2018/3.
Daniel Rietiker: "From Prevention to Facilitation-Suicide in the Jurisprudence of the ECtHR in the light of the Recent Haas v. Switzerland Judgment." Harv. Hum. Rts. J. 25, 2012.
Filó Mihály: Fájdalomcsillapítás és életvédelem. Az "indirekt eutanázia" büntetőjogi kérdései. In: Filó Mihály (szerk.): Autonómia, életvédelem, jogbiztonság: az életvégi döntések szabályozása. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2022. 145-152.
Filó Mihály - Kiss Máté Jenő: Az öngyilkossághoz nyújtott orvosi segítség büntetőjogi megítélése. In: Filó Mihály (szerk.): Autonómia, életvédelem, jogbiztonság: az életvégi döntések szabályozása. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2022. 153-161.
L. J. Materstvedt - D. Clark - J. Ellershaw et al.: Eutanázia és asszisztált öngyilkosság az EAPC Etikai munkacsoportjának szemszögéből. Kharón, 2003/3.
Sheelah Connolly - Miriam Galvin - Orla Hardiman: End-of-life management in patients with amyotrophic lateral sclerosis. The Lancet Neurology, 14.4 (2015). 435-442.
Somody Bernadette - Stánicz Péter: A tények tükröződése az életvégi döntések alapjogi dogmatikájában. Fundamentum, 2020/4. 34-46.
1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről (Eütv.)
2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről (Btk.)
Code de la santé publique. (Francia egészségügyi kódex)
- 168/169 -
Karsai Dániel személyes Facebook oldalán megosztott, a Kormány által közölt hivatalos észrevétel. 9. https://drive.google.com/file/d/1xoNHuaQFDPjjsZ2iim2-LsNWK-TUqhgCE/view?usp=drive_link (Letöltés ideje: 2024. 03. 29.)
22/2003. (IV. 28.) AB határozat
24/2014. (VII. 22.) AB határozat
Pretty v the United Kingdom App no 2346/02 (ECtHR, 29 April 2002)
Sanlés Sanlés v. Spain App no 48335/99 (ECtHR, 26 October 2000)
Dalban v. Romania App no 28114/95 (ECtHR, 28 September 1999)
Lambert and Others v France App no 46043/14 (ECtHR [GC], 5 June 2015)
Haas v Switzerland, App no 31322/07 (ECtHR, 20 January 2011)
Mortier v. Belgium App. no 78017/17 (ECtHR, 4. October 2022)
Karsai v Hungary App. no 32312/23 ■
JEGYZETEK
[1] PhD-hallgató, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola.
[2] Filó Mihály: Fájdalomcsillapítás és életvédelem. Az "indirekt eutanázia" büntetőjogi kérdései. In: Filó Mihály (szerk.): Autonómia, életvédelem, jogbiztonság: az életvégi döntések szabályozása. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2022. 145-152.
[3] L. J. Materstvedt - D. Clark - J. Ellershaw et al.: Eutanázia és asszisztált öngyilkosság az EAPC Etikai munkacsoportjának szemszögéből. Kharón, 2003/3. szám, 4.
[4] Somody Bernadette - Stánicz Péter: A tények tükröződése az életvégi döntések alapjogi dogmatikájában. Fundamentum, 2020/4. szám, 36.
[5] Eütv. 20. § (3)
[6] 22/2003. (IV. 28.) AB határozat
[7] 24/2014. (VII. 22.) AB határozat
[8] Busa Csilla - Zeller Judit - Csikós Ágnes: Életvégi kívánalmakkal és döntésekkel kapcsolatos vélemények és ismeretek a magyar társadalomban. Kharón, Thanatológiai Szemle, 2018/3. szám, 6-8.
[9] A kérdéskörök részletes kifejtéséhez lásd Daniel Rietiker: "From Prevention to Facilitation-Suicide in the Jurisprudence of the ECtHR in the light of the Recent Haas v. Switzerland Judgment." Harv. Hum. Rts. J. 25, 2012. 85.
[10] Pretty v the United Kingdom App no 2346/02 (ECtHR, 29 April 2002)
[11] EJEE 2. cikk 1. "A törvény védi mindenkinek az élethez való jogát. Senkit nem lehet életétől szándékosan megfosztani, kivéve, ha ez halálbüntetést kiszabó bírói ítélet végrehajtása útján történik, amennyiben a törvény a bűncselekményre ezt a büntetést állapította meg."
[12] Pretty, Ibid. 39.
[13] Pretty, Ibid. 67.
[14] Sanlés Sanlés v. Spain App no 48335/99 (ECtHR, 26 October 2000)
[15] Sanlés Ibid. A.
[16] Sanlés.
[17] Dalban v. Romania App no 28114/95 (ECtHR, 28 September 1999)
[18] Dalban Ibid. 39.
[19] Lambert and Others v France App no 46043/14 (ECtHR [GC], 5 June 2015)
[20] Lambert Ibid. 14.
[21] A francia egészségügyi kódex alapján lehetőség van arra, hogy életfenntartó kezeléseket abbahagyják, ha azok "szükségtelennek vagy aránytalannak tűnnek, vagy ha az élet mesterséges fenntartásán kívül más hatásuk nincs". Code de la santé publique. Article L1110-5-1
[22] Lambert Ibid. 22.
[23] Haas v Switzerland, App no 31322/07 (ECtHR, 20 January 2011). Ibid. 51, 60-61.
[24] Haas Ibid. 54.
[25] Lambert Ibid. 142.
[26] Lambert Ibid. 143.
[27] Mortier v. Belgium App. no 78017/17 (ECtHR, 4. October 2022.)
[28] Mortier Ibid. 115, 125-127.
[29] Mortier Ibid. 165, 185.
[30] Karsai v Hungary App. no. 32312/23
[31] Az öngyilkosságban való segítségnyújtás abszolút kriminalizálása nem élvez konszenzust Európa szerte, például Svájcban (ahova Karsai Dániel kijelentése szerint utazna) az öngyilkosságban való segítségnyújtás büntethetősége szubjektív, az a StGB 115. cikke alapján csak akkor büntethető, ha azt valaki 'önös érdekből' teszi. Az asszisztált öngyilkosság büntetőjogi vonzataihoz részletesebben lásd Filó Mihály - Kiss Máté Jenő: Az öngyilkossághoz nyújtott orvosi segítség büntetőjogi megítélése. In: Filó Mihály (szerk.): Autonómia, életvédelem, jogbiztonság: az életvégi döntések szabályozása. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2022. 153-161.
[32] Notification of the application Karsai v. Hungary concerning the right to assisted suicide for patient with amyotrophic lateral sclerosis (ALS) https://hudoc.echr.coe.int/engpress?i=003-7756939-10741096 (Letöltés ideje: 2024. 04. 02.)
[33] https://www.echr.coe.int/w/karsai-v-hungary-no-32312/23- (Hozzáférés ideje: 2024. 04. 02.)
[34] Lásd ehhez Haas
[35] Pretty Ibid. 88.
[36] Az Eütv. 20. § (4) bekezdése alapján a kezelés visszautasítása iránti nyilatkozatot annak első megtétele után 3 nappal újra meg kell tennie.
[37] Sheelah Connolly - Miriam Calvin - Orla Hardiman: End-of-life management in patients with amyotrophic lateral sclerosis. The Lancet Neurology, 14.4 (2015), 435-442, 437.
[38] Lásd ehhez például Lambert Ibid. 78., 144., illetve Mortier Ibid. 123., 143.
[39] Karsai Dániel személyes Facebook-oldalán megosztott, a Kormány által közölt hivatalos észrevétel. 9.
Visszaugrás
