Az alábbiakban két fejezet részletét közöljük a Polgári Jogi Kodifikációs Főbizottság felkérésére, az Igazságügyi Minisztérium megbízásából készült tanulmányból.
Mind a hazai, mind pedig a külföldi jogirodalomban is találkozhatunk azzal a nézettel, hogy a telekkönyv vezetése közigazgatási feladat. Így pl. Dr. Reitzer Béla ügyvéd a közigazgatástan megalapítójára hivatkozással támasztja alá e véleményét:
"Stein Lőrincz szerint az egész telekkönyvi intézmény nem szorosan vett jogi, hanem közigazgatási intézmény, s az idevágó kérdések megoldása szerinte nem czivilistáknak, hanem közigazgatási joggal foglalkozóknak való feladat."1 Folytatva a gondolatot: "...arra nézve nem lehet kétség, hogy a telekkönyvek vezetése tiszta közigazgatási munka. A telekkönyvi teendőknek a bíróságok hatáskörébe való utalását csak a legalitás elve tette szükségessé. A legalitás elve pedig ma csak papíron van meg, s igen tekintélyes hangok hallatszanak e törvényhozási elvnek teljes kiküszöbölése mellett"2.
Érdekes nézetet vall Bölöni László bánffyhunyadi ügyvéd 1909-ben. Az időpontnak jelentősége van amikor azt írja: "Ez a mai tkv. (leszámítva az időközi határrendezések és újabb fölmérések adatait), mely tisztán közigazgatási instutitio, adózás szempontjából szorgalmazott egyoldalú intézmény; jogintézménnyé pedig csak akkor válhatik, ha szabatos fölmérés után magát a tulajdonát és a dolog tulajdonosát írja be lapjaira, ha szabályait a tulajdon rendszerére építi fel."3
Bölöni a fentieket annak kapcsán írta, hogy a telekkönyvek mögül hiányzott a telkek pontos felmérése és a vonatkozó utasítás szerint a telekkönyvbe a birtokos nevét kellett beírni, ami azonban a tulajdonjog mellett vagy ellene semmit sem bizonyított. A "jogi intézménnyé" válás előfeltétele szerinte tehát a pontosság, a pontatlan telekkönyv közigazgatási institutio nem jogintézmény. Mai megfogalmazás szerint a Bölöni-féle jogintézmény vagy jogi intézmény kritérium a telekkönyvhöz fűződő joghatályokat jelenti. Ez az, ami szerinte megkülönböztető jegye a telekkönyvnek a közigazgatási institutiokhoz képest.
A telekkönyv vezetését Grossmid Béni is közigazgatásra tartozó feladatnak tekintette: ".megjegyzendő, miként a telekkönyvi hatóságok ügyköre, mint ezt talán már érintettem is, voltaképpen csak közigazgatási ügykör lévén, azoknak a gyakorlata - s illetőleg mondjuk jobban magyarul: az ő gyakorlatuk - egyáltalában nem bírhat jogi meggyőződést kifejező bírói gyakorlatnak a jelentőségével."4
Mag. Susanne Fürst (Ausztria) nézete szerint a telekkönyv vezetése a bíróság megbízása tipikus adminisztratív tevékenységgel.5
Akár ehhez a megállapításhoz is kapcsolódhatna a Telekkönyvi Szaklap 1930. október 10-i számában megjelent kijelentés, miszerint ".a telekkönyvi bevezetés csak másolás", már tudniillik a szerződésben foglaltak bemásolása a telekkönyvi betétbe.6
Dr. Otto R. Kissel (Németország) a telekkönyvi ügyeknek a közigazgatási hatóságok részére való átadása mellett érvel. (Vele még találkozunk.)7
Az idézett, koránt sem teljeskörű felsorolásból annyi kitűnik, hogy vannak, akik a telekkönyv vezetését a közigazgatásra tartozó feladatnak tekintik. Ez teszi a témát kutatásra érdemessé, nevezetesen, hogy milyen indokok támasztják alá, illetőleg milyen érvek sorakoztathatók fel a telekkönyv közigazgatási illetőleg bírósági hatáskörbe tartozó vezetése mellett. Ha ezek az érvek összegyűjthetők, mérlegelésük vezethet el a kérdés megválaszolásához.
A bírósági hatáskört a már idézett Reitzer Béla a legalitási elvvel, Bölöni László a telekkönyvhöz fűződő joghatályokkal hozta összefüggésbe. Az egyik német szerzőnél pedig a bíróság függetlenségének motívuma jelenik meg: "A telekkönyvnek ez a hozzárendelése az igazságügyhöz jogpolitikai elvi döntés. A telekkönyvet a jogban járatos, független bíróságoknak kell vezet-niök."8
1. A legalitás (jogosság, törvényesség) jogállami alapelvének egyik aspektusa az állami szervek (ideértve a bíróságokat is) cselekedeteinek előre láthatósága és kiszámíthatósága. A telekkönyvi hatóságra nézve az elv azt jelenti, hogy a törvényből felismerhetőnek kell lennie az eljáró szervnek, az eljárásjogi lépéseknek és az ügyben folytatandó vizsgálat terjedelmének is. A telekkönyv nem mérlegelheti, hogy a kért bejegyzést teljesíti vagy sem, ha a bejegyzési kérelem (és az okirat) a jogszabályi előírásoknak megfelel, vagyis az jogos (legális), azt teljesítenie kell. A megfelelés ügyében a telekkönyvi hatóság érdemi vizsgálatot folytat, amelynek mélysége, terjedelme, eszközei országonként, a polgári anyagi jogtól is függő különbözőségeket, sajátosságokat mutathat. A legalitás elve ily módon szoros kapcsolatban van a telekkönyvi hatóság vizsgálati jogosultságával és az ismert más telekkönyvi alapelvekkel (nyilvánosság stb.) egyenrangú, jelentőségében azokkal egy sorban álló vezető alapelvről van szó.
Jelenlegi ingatlan-nyilvántartási jogunkból az alapelv elemei ugyan kiolvashatók, sajnos az Áe. hatásaként már legyengített formában léteznek a konkrét rendelkezések. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Inytvr.) és az azonos címmel jelenleg hatályban lévő 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inytv.) indokolása sem említi a legalitást önálló alapelvként, mert az 1960. évi telekkönyvi rendtartás, vagyis a háború utáni utolsó telekkönyvi jogunk [54/1960. (XI. 27.) Korm. rendelet] óta belénk ivódott felfogás szerint az már "nem sajátossága a telekkönyvi eljárásnak."9
Mindezek után nem érdektelen áttekinteni, mi mindent is jelent a gyakorlatban a legalitás alapelve, és hogy a tételes jog alakításán keresztül az alapelvnek van-e arra befolyása, hogy az ingatlan-nyilvántartást (telekkönyvet) a bíróság vagy közigazgatási hatóság vezesse.
2. A Német Polgári Törvénykönyv (BGB) az ingatlanra vonatkozó jogügyleti rendelkezéseket a felek dologi jogi megegyezése és a telekkönyvi bejegyzés, mint állami aktus együttesének rendelte alá. A tulajdonjog és más korlátolt dologi jog megegyezéssel és telekkönyvi bejegyzéssel szerezhető meg. A jelzett kettős - vagy iker tényállás mindkét elemének teljesülnie kell ahhoz, hogy a jog alapítása, megváltozása létrejöjjön. (Kivételek persze vannak.)
A kötelmi jogi alapügylettől (a jogcímet adó ügylet) független dologi jogi megegyezés önálló absztrakt jogügylet, hatályossága nem függ az alapügylet (jogcím) érvényességétől. Közvetlenül a dologi jog alapítására vagy a meglévő megváltoztatására irányul, nem puszta kötelezettséget, illetőleg igényt hoz létre a teljesítésre. Nem kizárt, hogy a dologi megegyezés a kötelmi ügylet erre utaló tényeiből olvasható ki. Valamely jog telekkönyvi bejegyzéséhez általában elegendő az érintettek egyoldalú formális engedélye (= formelles Konsensprinzip).
Ingatlan tulajdonjogának átengedésére (Auflassung) vonatkozó anyagi jogi megegyezésüket, pontosabban azt, hogy létrejött ilyen megegyezés közöttük, a feleknek alakszerű okiratban kell igazolniuk a telekkönyvi hatóság előtt. A BGB 925. §-a értelmében az átengedésre irányuló dologi megegyezésüket a közjegyző vagy a bíróság előtt egyidejűleg jelen levő feleknek kell kinyilvánítaniuk, és az erről kiállított okiratot kell a telekkönyvi hatósághoz a bejegyzési kérelem mellékleteként benyújtaniuk. Ez a bejegyzés anyagi jogi előfeltétele. A telekkönyvi bejegyzésnek eljárásjogi előfeltétele az ún. bejegyzési engedély valamennyi érdekelt részéről (nemcsak az átruházásról van szó!) akinek a pozícióját a tulajdoni lapon a kért bejegyzés befolyásolja. Gyakori persze, hogy a közjegyző (bíróság) által kiállított okiratot és a bejegyzési engedélyt azonos okiratba foglalják. Van olyan felfogás, hogy a többen benne van a kevesebb is, ezért az említett közjegyzői (bírósági) okirat egyúttal bejegyzési engedélyként is funkcionál.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
