A perfeljegyzés egyike a modern polgári jogunk legrégebbi intézményeinek. Anyagi jogi hatása abban áll, hogy - az ingatlan-nyilvántartási feljegyzése folytán - a perindítás ténye dologi hatályúvá válik, azaz minden későbbi jogszerzőnek tudnia kell, hogy olyan eljárás van folyamatban, amelynek eredményeként meghozott határozat érintheti a bejegyzett jogát, következésképpen nem hivatkozhat szerzése jóhiszeműségére (deklaratív hatály). Emellett az ítélet jogereje kihat minden későbbi jogszerzőre, függetlenül attól, hogy a perben részt vett-e vagy sem (processzuális hatály). Perfeljegyzés után jogokat csak a per (büntetőeljárás) eredményétől függő hatállyal lehet az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezni, s az ilyen bizonytalan bejegyzésre a későbbi vevő megnyugtatóan jogot nem alapíthat.
A következőkben arra teszek kísérletet, hogy az utóbbi idők polgári jog gyakorlatában felmerült néhány vitás kérdés ürügyén e jogintézmény jelentőségére a figyelmet felhívjam, s egyidejűleg az említett kérdésekre választ is keressek.
Az Osztrák Polgári Törvénykönyvnek császári nyílt paranccsal 1851. évben történt hatálybaléptetése szükségessé tette Magyarországon az ingatlan-nyilvántartás (a telekkönyv) intézményének a kialakítását. Elsőként a helyszínelési rendeletek kiadására került sor, majd 1855. december 15-én adta ki a Telekkönyvi Rendtartásról szóló rendeletét (továbbiakban: T.R.) az osztrák igazságügyi miniszter. Ez a jogszabály - az országbírói értekezlet megerősítése után, módosításokkal és kiegészítésekkel - 1961. február 1. napjáig hatályban maradt. A telekkönyvet a járásbíróságok vezették és a telekkönyvi, perek elbírálása is eredetileg a telekkönyvi hatósághoz tartozott, e pereket az 1912. évi LIV. tc. (Ppé.) utalta a rendes bíróságok hatáskörébe.
A T.R. 148. §-a az érvénytelenségre alapított törlési perre vonatkozó rendelkezései között szabályozta a perfeljegyzés jogintézményét. Eredetileg csak a törlési (a bejegyzés eredeti érvénytelenségére, elévülésre vagy más elenyésztetési címre alapított) és a kiigazítási perek, valamint meghatározott feltételek esetében a bíróság megkeresésérére a büntetőper folyamatban léte volt feljegyezhető.
A telekkönyvbe feljegyezető perek körét vizsgálva a Kúria a 11. számú teljes ülési határozatában (TÜH) - figyelembe véve, hogy törlési perben félként csak telekkönyvi érdekelt szerepelhet - kifejtette: úgy a törlési kereset, mint annak folyamatban létének feljegyzése a már megszerzett telekkönyvi jogok oltalmát célozza. Ez a cél pedig "kizárja, hogy annak kivételes természetű intézkedése kiterjesztessék olyan keresetekre, amelyek személyes jog érvényesítésére indíttatnak és új nyilvánkönyvi jogok megszerzését célozzák...". Megengedése annak, hogy ilyen keresetek alapján a perindítás ténye "a telekkönyvbe feljegyeztessék, a nyilvánkönyvi jogok biztosságát veszélyeztetné: amennyiben a perfeljegyzés által a nyilvánkönyv szerint jogosított fél rendelkezései szabadságában korlátoztatnék".
Nem volt tehát lehetőség a perfeljegyzésre, ha a kereset nem a bejegyzés törlésére vagy kiigazítására, hanem új telekkönyvi jog bejegyzésére irányult. Ennél fogva nem voltak feljegyezhetők a tulajdoni perek, így pl. az ingatlan kétszeri eladása esetében az elsőnek birtokba lépett jóhiszemű vevő által a telekkönyvbe bejegyzett későbbi vevő ellen indított per sem. Mindazonáltal a bírói gyakorlat viszonylag rövid idő eltelte után már a feljegyezhető perek közé sorolta a vagyonközösség megszüntetése iránt indított pereket (K. 4843/84); ezt a gyakorlatot a Ppé. 12. §-a törvényerőre emelte és a tulajdonközösség megszüntetése iránti perek feljegyzését kifejezetten meg is engedte. Alacsonyabb szintű szabályozást követően a jel-zálogjogról szóló 1927. évi XXXV. tc. (Jt.) 51. §-a kimondta, hogy a jelzálogos követelés érvényesítésére irányuló pert is fel lehet a telekkönyvbe jegyezni. Végül a bírói gyakorlat az elbirtoklást pereket is feljegyezhetővé tette azzal az - önmagában sem következetes - indokicai, hogy az elbirtoklás nem szerzési cím, hanem szerzésmód, minélfogva a befejezett elbirtoklással szerzett jog nem "személyes jog" hanem "dologi jog" (lásd Kovács Marcell: A Polgári Perrendtartás magyarázata, Bp. 1930. Atheneum 1614-1621 old.).
A feljegyezhető perek körének további bővítésére irányuló kísérletek könnyen elháríthatok voltak a 11. sz. TÜH indokolásában is felhozott érveléssel, amely szerint az egyéb - különösen a kötelmi jogviszonyból származtatott követelések - érvényesítése esetében a vitás jog az 1881. évi LX. tc. (akkori Vht.) zárlatra vonatkozó szabályain keresztül biztosítható.
A már említett Ppé. 12. §-a szerint a bíróság, mint telekkönyvi hatóság a kötelezően hozzá benyújtott keresetlevelet csupán abból a szempontból vizsgálta, hogy annak tartalma eredeti telekkönyvi állapot helyreállítására vagy más feljegyezhető célra irányul-e, esetleg nincs-e telekkönyvi akadály, ezt követően pedig a pert minden további vizsgálódás nélkül azonnal feljegyezte s ennek megtörténtével a keresetlevelet - telekkönyvi kivonattal felszerelve - elbírálás végett a perbírósághoz tette át. Említést érdemel, hogy a telekkönyvi gyakorlatban a keresetlevél megvizsgálása annyira formálissá vált, hogy a Kúria kénytelen volt több döntésének közzétételére, melyek szerint felzet alapján, a keresetlevél tartalmának ismerete nélkül, a perfeljegyzés nem rendelhető el (pl. K. 4106/905).
Ezzel szemben a feljegyzésre nem alkalmas perekben - kivéve, ha a késedelem az igényérvényesítést veszélyeztette - az ellenfél meghallgatása mellett, alaposabb megfontolások után a perbíróság határozott a zárlat telekkönyvi feljegyzéséről, (Lásd mindezeket részletesebben Sági János és szerzőtársai: Telekkönyvi jog, Grill 1930., 676729. old.)
Miután a telekkönyvi hatóságként eljáró bíróság végzéssel rendelte el a perfeljegyzést, az ilyen végzés ellen az általános szabályok szerint volt helye jogorvoslatnak.
A perbíróság a jogerős ítéletet általában hivatalból küldte meg a telekkönyvi hatóságnak, amely a megfelelő bejegyzés, illetőleg a feljegyzés törlése iránt hivatalból intézkedett. Ha a felperes a keresetétől elállt, a törlés szintén hivatalból történt.
A telekkönyvről szóló 54/1960. (XI. 27.) Korm. rendelet (R) és a végrehajtására kiadott 2/1960. (XII. 27.) IM rendelet (Vhr.) 1961. február 1. napján lépett hatályba. A R. a felperes kérelemére a törlési és kiigazítási [32. § (2) bekezdés], az ingatlan tulajdonjoga, a közös tulajdon megszüntetése iránt, bármelyik házastárs által ingatlanra vonatkozóan indított házassági vagyonjogi per és jelzálogjoggal biztosított követelés iránt indított [33. §-a (1) bekezdésének a)-d) pontja perek feljegyzését (az új terminológia szerint: bejegyezését) tette lehetővé.
A jogszabály tehát a telekkönyvbe bejegyezhető perek körét bővítette tulajdoni perrel, továbbá (Csjt. vagyonjogi szabályozásának megfelelően) bármelyik házastárs által ingatlanra vonatkozóan indított perrel, és kiegészítette a büntetőeljárás megindítása bejegyzésének szabályait is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
