Jelen cikk a versenytilalmi megállapodások ellenértékét nemcsak munkajogi, hanem adójogi és társadalombiztosítási kontextusból is vizsgálja, felhíva a figyelmet a lehetséges jogalkalmazási problémákra, továbbá az eltérő, sokszor jogbizonytalanságot okozó jogértelmezésekre. Számos jogintézménynél - így a versenytilalmi megállapodások esetében is - figyelemmel kell lenni a jog komplexitására, ennek megfelelően több jogág együttes értelmezésére és alkalmazására van szükség. A versenytilalmi megállapodás megkötésekor mérlegelés tárgyát képezheti, hogy rendszeresen vagy egy összegben történjen a kifizetés, erre a munkaviszony során vagy a munkaviszony megszüntetését követően kerüljön-e sor, mely körülmények befolyásolhatják az ellenérték közteherviselési kötelezettségét. Ezért célszerű a versenytilalmi megállapodás alapján kifizetett ellenérték összegének meghatározását, kifizetésének időpontját és az ezekhez kapcsolódó adó- és társadalombiztosítási kötelezettségek teljesítésének mikéntjét komplex módon áttekinteni.
1. Az ellenérték megfelelősége
2. Az ellenérték kifizetésének időpontja
3. Az ellenérték adójogi és társadalombiztosítási megítélése
3.1. Az Mt. alapján megkötött versenytilalmi megállapodások esete
3.1.1. A munkaviszony fennállása alatt kifizetett ellenérték
3.1.2. A munkaviszony megszüntetését követően kifizetett ellenérték
3.2. Az 1992. évi XXII. tv. (továbbiakban: korábbi Mt.) szerinti megállapodások esete
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) a kialakult bírói gyakorlatot beépítve kibővítette a versenytilalmi megállapodásokra vonatkozó szabályozást. A korábbi szabályozáshoz képest például rendelkezik a megfelelő ellenérték (minimális) mértékéről is. A megfelelő ellenérték meghatározása kiemelten fontos, ugyanis az a versenytilalmi megállapodás érvényességi feltétele is. A hatályos szabályok szerint a versenytilalmi megállapodás alapján kifizetett ellenérték a megállapodás tartamára nem lehet kevesebb, mint az azonos időszakra járó alapbér egyharmada.[1] Ennek oka, hogy a munkavállaló a munkaviszonya megszüntetését követően (legfeljebb két évig) nem tanúsíthat majd olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekét sértené vagy veszélyeztetné.[2] Ez azonban korlátozza a munkavállalási lehetőségeit, vagy akár a vállalkozás, a piacra lépés szabadságát, hiszen adott esetben a munkavállaló nem alapíthat a korábbi munkáltatóéval azonos vagy hasonló tevékenységet végző vállalkozást, ilyennek tagja nem lehet, illetve ilyenben részesedést sem tarthat fenn. Az ellenérték megfelelősége mindig az arányosság elvének tükrében vizsgálandó, hiszen a felek a munkavállalót terhelő kötelezettségek mértékét arányosítják a munkáltató jogos (védendő) gazdasági érdekéhez.
Amennyiben a felek nem megfelelő ellenértéket határoznak meg a megállapodásukban, a bíróság feltűnő értékaránytalanság miatt megállapíthatja a versenytilalmi megállapodás semmisségét.[3] Vagyis a munkaviszony megszűnését követően a jogkövetkezmény nem az érvénytelenséget eredményező ok kiküszöbölése, hanem az, hogy a munkavállalót nem kötik a megállapodásban foglaltak, ezáltal a munkáltató a megállapodásban rögzítettek megsértésére hivatkozva a munkavállalóval szemben igényt nem érvényesíthet.[4] Más megítélés alá esik, ha a felek a versenytilalmi megállapodás hatálybalépése előtt küszöbölik ki az érvénytelenségi okot, hiszen a felek konszenzusa alapján a megállapodás módosítására lehetőség van.
Ugyan az ellenérték nagyságrendjében a felek szabadon állapodhatnak meg - a törvényi minimum felett -, annak megfelelőségéről azonban az összes körülmény figyelembevételével kell egyezségre jutniuk. A törvényi szabályozás támpontokat is meghatároz a megfelelőség vizsgálatához arra tekintettel, hogy a megállapodás milyen mértékben akadályozza a munkavállalót. Figyelembe kell venni például, hogy a munkavállalót képzettségére és gyakorlatára tekin-
- 63/64 -
tettel, a megállapodás milyen mértékben korlátozza az újabb munkavégzésre irányuló jogviszony létesítésében, melyek és milyen mértékűek a jövőbeni szakmai és anyagi egzisztenciájára vonatkozó következmények.[5] Ennek okán érvénytelen lesz az a megállapodás, amely a munkavállaló megélhetését, a szabad piaci versenyt méltánytalanul és túlzottan korlátozza az ellenérték összegéhez képest. A képzettség tekintetében megfelelő kiindulási pont lehet a munkavállaló végzettségeinek száma, az adott tudás specifikussága, illetve hogy az adott vállalatnál milyen mértékű ismeretet sajátított el. Ezt követően mérlegelni kell az objektív körülményeket is, például a területi hatály kiterjedtségét, vagy hogy a megállapodás a munkavállaló elhelyezkedését milyen mértékben korlátozza, melyek a tilalmazott magatartások, illetve a munkáltató tevékenységi körében, a munkavállaló által végzett munka vonatkozásában mekkora a piaci verseny. Ebből következően minél nehezebb elhelyezkednie a munkavállalónak a felállított korlátok miatt, minél szűkebb az adott piaci szegmens, annál magasabb ellenértéket köteles a munkáltató biztosítani, ugyanis a versenytilalommal érintett időszakban ez szolgál a megélhetés, az életszínvonal fenntartására.
A munkáltatóknak - elvonatkoztatva a munkavállaló által birtokolt ismerettől, tudástól, azaz a szubjektív körülményektől - szem előtt kell tartaniuk, hogy egy magasabb összegű ellenérték meghatározásakor is érvénytelen lehet a megállapodás. Ugyanis a megállapodás érvényességi feltétele a munkavállaló magatartásának korlátozásához képest megfelelő ellenérték, továbbá a versenytilalom tisztességes, a munkavállaló megélhetését, a szabadpiaci versenyt méltánytalanul és túlzottan nem korlátozó feltétel meghatározása. A megállapodásban kikötött versenytilalom nem eredményezhet olyan mérvű korlátozást, amely nem az információk védelmét, a munkáltató gazdasági tevékenysége veszélyeztetésének elkerülését, hanem az adott tevékenység tekintetében széles körben és területen a piaci verseny jelentős korlátozását jelenti.[6]
Jelen cikk terjedelmi korlátozottsága okán nem bocsátkozik dogmatikai elemzésbe a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához és a munkáltató jogos gazdasági érdekének védelme érdekében kötött versenytilalmi megállapodások egymáshoz való viszonya tekintetében, de a megfelelő ellenérték meghatározásánál ezen "érdekellentét" pontos vizsgálatot igényel. A törvényi indokolás is tipikus példaként ismerteti azon eseteket, amikor a munkavállaló a munkáltatóval versenyhelyzetben levő céget alapít, illetve ilyen cég részére végez munkát, fejt ki tevékenységet.
Összegzésként megállapítható, hogy a megfelelő ellenérték meghatározásakor nincs egységes zsinórmérték, melyet alkalmazhatnánk, mindig az eset összes körülményének a mérlegelésével kell eredményre jutnunk, így mindig vizsgálnunk kell például az időbeli és földrajzi korlátozást, a tilalmazással érintett tevékenységi körök specialitását és számát, vagy akár a munkavállaló egyéb lehetőségeit a munkaerőpiacon.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
