Napjaink jogászképzésének kétségtelenül számolnia kell olyan kihívásokkal, amelyek - az európai integrációra tekintettel - a korábbitól eltérő felkészültséget, orientációt várnak el a jövő jogásznemzedékétől. E jelenségek közé tartozik a már hazánkban is érezhető nemzetközi mobilizáció hatása, amelynek következtében megnő a nemzetközi környezetben dolgozó jogászok száma. Az Európai Unióhoz való csatlakozás során kiemelendő a közösségi jog egyedi jellegének alapos ismerete, alkalmazásának fontossága, a brüsszeli jogalkotás tagállamokra gyakorolt hatása és az Európai Bíróság joggyakorlatának nemzeti jogrendszerben megnyilvánuló következménye. A gyakorlati jogászokon kívül a tudományos élet és kutatás művelőit is érintik a kihívások, hiszen ma már nehéz elképzelni tudományos munkát nemzetközi kitekintés és összehasonlítás nélkül.
A Tilburgi Egyetemen tartott konferencia a fenti problémával foglalkozott, ahol a jogász társadalom gyakorlati és elméleti kiválóságai, az EU-intézmények képviselői és jogász érdekképviseleti szervek munkatársai ismertették véleményüket. Mindezek fényében írásomban a jogászképzés és ezen túlmenően a jövő jogásztársadalma előtti kihívásokat, elvárásokat vázolom fel úgy, hogy az általános megközelítés mellett az egyes jogágakra vonatkozóan is tesz megállapításokat.
A jogászképzés különböző jogterületeket érintő vizsgálata előtt érdemes megismerni a jövő jogászképzését érintő két általános gondolatot, amely a konferencia előadóit megosztotta, és amely a konferencián hallott előadásokban is megnyilvánult.
Christian von Bar, az Osnabrücki Egyetem nemzetközi magánjogi és kereskedelmi jogi professzora és a Tilburgi Egyetem Jogi Karának Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszékéről Alis Koekkoek professzor úgy véli, hogy a jogászképzés radikális megreformálása szükséges. Véleményüket az európai közösségi jog növekvő térhódítására és a politikai, szociális, gazdasági életben beállott változásokra alapozzák. Mindezeket figyelembe véve szerintük az európai közösségi jogi fejlődésnek helyet kell adni a kurzusok nagy részében.
Az ezzel szemben álló vélemények szerint a közösségi jog hatása kétség kívül megjelenik a nemzeti jogrendszerekben, de ez a hatás csak közvetett. A nézet képviselőinek érvelései között találhatjuk arra a tényre való hivatkozást, hogy a közösségi jogalkotás eredményei nemzeti kormányzati döntést igényelnek a hazai jogrendszerbe történő beültetés során. Ez a vélemény sem tekint el az üzleti életben és a társadalomban tendenciózusan beállott nemzetközi jellegtől, és rámutat arra, hogy a jogászképzésben hagyományosan vannak olyan elemek és eszközök, amelyek a nemzetközi jellegnek való megfelelést segítik (pl. összehasonlító jog, jogbölcselet, jogtörténet), és amelyek megőrzése és fejlesztése fontos feladat. Mindezt összevetve a jogászképzés nemzeti jellege mellett foglalnak állást.
Marcel Storme, a Genti Egyetem Jogi karának professor emeritusa szerint a jogászképzés "szoba kilátással". Kijelentését arra alapozza, hogy a jogásznemzedékek képzése, és a tudás nemzedékről nemzedékre történő öröklődése határozzák meg a jövőbeli társadalom arculatát. A jogászok feladatának tekinti, hogy a társadalom élére állva irányokat határozzanak meg, ebből következően a jogászképzés funkciója kettős: a jelen jogrendszer értelmezése és a jövő normáinak megalkotása. S hogy az európai integrációnak milyen hatása van a jogászképzésre? E kérdésre vonatkozóan veti fel Storme azt a dilemmát, miszerint felruházhatóak-e a jogi karok az integráció mélyítését elősegítő szereppel? Ezt megválaszolva szögezi le azt, hogy jelenleg nincs a tagállamokban egységes jogi képzés. Ugyanakkor elveti azt az ötletet, hogy a jogi képzés egységesítésével az integrációs politikai törekvéséket szolgálják, és kiemeli a jogi kultúrák különbözőségének megőrzését, azzal együtt, hogy a nemzeti jogrendszerek egységesítés nélkül is folyamatosan hatással vannak egymásra. Állításának megalapozásaként említi meg, hogy az uniformizált jogrendszerek esetében a hallgatói mobilitás értelmét veszítené, hiszen a vendég hall-
- 171/172 -
gató saját jogrendszerének tükörképével találkozna a fogadó országban.
Véleménye szerint azonban mindez nem módosítja azt a tényt, hogy bizonyos mértékű konszenzust kell kialakítani az európai jogászképzés alapjaira vonatkozóan. Ehhez azonban szükség van a képzés tartalmának megállapítására és céljainak meghatározására. Marcel Storme professzor az európai egyetemi hagyomány szem előtt tartására hívja fel a figyelmet, amelynek átfogó jogi képzést kell adnia, és nem egyes technikai vagy speciális kérdésekre szorítkoznia. Emellett kiemelte a legrészletesebb intellektuális és filozófiai oktatás fontosságát, melyet a jogászképzés "alapköveinek" tekint. A nemzeti jog oktatásának megőrzése mellett szólt Storme a jog mint művészet és egyben tudomány jellegéről. Ennek keretében a jogot olyan tudáshalmaznak tekinti, amelynek befogadása és fejlesztése ad alapot a polgárok általi normakövetésnek.
Christian Kirchner, a Bonni Egyetem magánjogi professzorának véleménye szerint Európában a jogi praktizálás alapvetően tagállamokon belüli marad az integráció előrehaladtával is. Ezért a magánjogi tananyag nem terjedhet ki a közösségi joganyag minden részletére. Ebből következően a jogi karokról kikerült diplomások számára meghatározó a hazai jog ismerete, kiegészítve az államhatárokon átnyúló ügyek kezelésének képességével, illetve a közösségi joganyag jogharmonizációja során keletkezett normakomplexum megértésével.
Az előadó kiemelte még azt, hogy a jogászok a tevékenységüket a jogi szolgáltatást kérő ügyfélhez közel - jellemzően hazai, illetve regionális szinten - fejtik ki, azonban egyre gyakrabban fordul elő, hogy multinacionális cég, vagy államhatárokon átnyúló érdekeltségű gazdasági szereplő lép fel ügyfélként. E jelenség is alátámasztja azt a tényt, hogy új elemek épülnek be a magánjogászok gyakorlatába, ami azonban a joggyakorlatot döntően nem változtatja meg.
A magánjogi szekció következő előadója, Pierre Legrand a Brüsszeli Szabadegyetem Európai Kutatóközpontjának professzora kísérletet tett az európai magánjogi szerződések jogának oktatására vonatkozó követelmények felállítására.
Véleménye szerint általános attitűd mind a gyakorló jogászok, mind a joghallgatók körében az "ismeretlentől való félelem", amely első reakcióként lép fel, ha idegen joganyaggal találkozik. Erre a problémára az első megoldás az európai nyelvek magas szintű ismerete, különös tekintettel a jogi és kereskedelmi szaknyelv fontosságára. Ezért elengedhetetlen véleménye szerint a szaknyelvi kurzusok kötelező jellegű bevezetése valamennyi jogi karon.
Másik kihívásként vázolta fel a jogi érvelések technikájának, annak jellegének elsajátítását, kiemelve azt, hogy egyes, a jogász számára addig ismeretlen jogintézmények ily módon ismerhetők és érthetők meg. Az előbb említett kihívások eredményes megoldása érdekében pedig kiemeli a határokon átnyúló szerződések megfogalmazásában való jártasság fontosságát, hangsúlyozva a különböző jogrendszereket felépítő alapvető elvek megértését.
Összegezve tehát, az előadók a magánjog területén egyetértettek a joggyakorlat döntően nemzeti jellegében, de érzékelhetőek az országhatárokon átlépő hatások is, ezért fontosnak tartják a jogászképzés elemévé tenni a jogi és kereskedelmi szaknyelv, a jogi érvelés és a nemzetközi jellegű szerződések szerkesztésének oktatását.
Az Európai Bíróság személyek szabad mozgására vonatkozó estejogának a tagállami adójogra gyakorolt hatása Jan Wouters, a Leuveni Egyetem Jogi Karának nemzetközi jogász professzora szerint a "negatív integrációban" ragadható meg. A Római Szerződés 39. cikkelye a munkavállalók szabad mozgásáról és az üzletalapítás szabadságáról szóló 43. cikkely az Európai Bíróság esetjogával együtt leszűkíti azt a területet, amelyen belül a tagállamok adójogi rendelkezéseket hozhatnak. A fent említett rendelkezések kötelezik a tagállamokat, hogy eltüntessék azokat a gátló tényezőket, amelyek a gazdaságilag aktív személyek közös piacon belüli mobilizációját érintik. Történik ez annak ellenére, hogy az Európai Uniónak még mindig nincs kifejezett jogalkotó hatásköre a közvetlen adókra vonatkozóan. Ebben rejlik tehát az adójog területén a "negatív integrációs" jelleg. S hogy milyen hatással van ez a negatív integráció a jogászképzésre? Jan Wouters véleménye szerint az európai jogi karok feladata, hogy megoldást adjanak, és módosítsák a jogi tananyagot, ezzel biztosítva a legteljesebb interakciós kapcsolatot a közösségi jog és a nemzeti jogrendszerek között, valamint a nemzeti jogrendszereken belül.
Ennek keretében az a legfontosabb a jövő jogászai számára, hogy a közösségi jog alapvető elveit és szabályait megismerjék és megértsék, különös tekintettel az elsődleges jogforrásokra és az alapszerződésekre
- 172/173 -
vonatkozóan. Ezért kiemeli annak fontosságát, hogy a jogi tananyag tartalmazzon kötelező európai alkotmányjogi kurzusokat. Véleménye szerint az Európai Unió alapszerződései és az Európai Unió Alapvető Jogok Chartája alkotja Európa alaptörvényét. A jövő jogásznemzedékének pedig meg kell ismerkedniük ezekkel az új alkotmányjogi értékekkel a közösségi jogon belül, amely a negatív integráció megítélése helyett az európai prosperitás és béke conditio sina qua non-jaként említhető. A leuveni egyetem nemzetközi jogásza kiemeli annak fontosságát is, hogy a jogászképzésen belül a szakkurzusok nyerjenek nagyobb teret és szerepet, megemlítve a szerződésjogot, munkajogot, adójogot, kereskedelmi jogot. Ezt a módszert a tagállami joggyakorlat és jogrendszer alapján kialakult jogi problémák és szakpolitikák megértése miatt tarja fontosnak. Az összehasonlító jogi módszer alkalmazásával az oktatás konkrét problémák feltárása felé fordulna, amely kitűnő lehetőség arra - véli -, hogy a jogszabályok mögötti integrációs törekvéseket és a jogrendszer alapját képező elveket megismerjék a joghallgatók.
Az előadás összefoglalásaként elmondhatjuk, hogy Jan Wouters a jogászképzés átformálását, és a pozitív integrációban betöltött szerepét hangsúlyozta azzal, hogy kiemeli az európai alkotmányjogi elvek oktatásának és az összehasonlító jogi alapú specializált kurzusok bevezetésének fontosságát.
Konstantinos Kremalis professzor az athéni Egyetem Jogi Karának küldötteként arról beszélt, milyen tapasztalatokra tett szert az ún. "európai dimenzió" jogi tantárgyakba való integrálásával kapcsolatban a Harvard Egyetemen, párizsi jogi fakultásokon, és az ERASMUS egyetemközi együttműködés során. A professzor Európai Szociális Jogi programjai és kurzusai keretében tett megfigyelései alapján úgy véli, hogy az európai egyetemi jogászképzés feladata az európai jövőképnek megfelelően változtatni a hazai jog iránt érzett nacionalista attitűdön és mentalitáson.
A személyek szabad mozgásával kapcsolatban a görög professzor a téma veszélyeztetését látja abban, hogy a szociális jogot akár a munkajog, akár a közigazgatási jog részeként oktatják. Ezt figyelembe véve javasolja az Európai Szociális Jog, mint önálló jogág külön oktatását, és kiemeli annak fontosságát, hogy a hallgatók már tanulmányaik elején elsajátítsák a szociális jog alapvető intézményeit és elveit. A korábban szólókhoz hasonlóan Kremalis professzor is kiemeli az összehasonlító jogi módszer alkalmazását, és az általa a jogesetmegoldások kapcsán tapasztalt élénk hallgatói érdeklődést. Véleménye szerint éppen a jogesetmegoldások révén alkalmazott összehasonlító módszer az, amely csökkenti a figyelmet a saját nemzeti jog iránt, és fokozza a más nemzeti jogrendekre vonatkozó alapvető ismereteket, amely nélkül az európai (közösségi) jog vizsgálata túlságosan általános lenne.
Az Európai Unió Ügyvédi Kamaráinak és Jogászegyleteinek Tanácsa (Council of the Bars and Law Societies of the European Union) a jogászok érdekképviseletét látja el az EU-ban. A Tanács munkájára jellemző, hogy a jogi hivatás alapvető értékeinek meghatározását és megőrzését tűzte ki célul. A konferencián a szervezet képviselőjeként Valérie Bauer foglalta össze azokat az elvárásokat, kihívásokat és értékeket, amelyeket a jogászképzésnek szem előtt kell tartania a jövőben.
Az európai jogászmobilizáció tekintetében a szolgáltatások szabad mozgásáról szóló direktíva a Tanács szerint lényeges feltételeket hagy figyelmen kívül a jogász szakma gyakorlóira nézve. Ez a feltétel pedig a más tagállamból érkezett jogászokba vetett bizalom kérdése. Ezzel a problémával foglalkozik a jogászokat érintő másik közösségi direktíva, mely szerint bármely tagállamból érkezett jogász másik tagállamban további vizsgák teljesítése nélkül praktizálhat. Nyilvánvaló, hogy ez a gyakorlat a másik tagállam jogászképzésébe vetett bizalmat is megköveteli, amely a jövő jogászképzését is átformálja. Az Európai Unió Ügyvédi Kamaráinak és Jogászegyleteinek Tanácsa úgy véli, hogy magában a képzésben nem szükséges a harmonizáció, viszont a képzések minősége között meg kell teremteni az összhangot. Ez pedig olyan rendszert feltételez, ahol minden joghallgatónak legalább egy oklevelet kell szereznie az Európai Uniós tanulmányokra vonatkozóan, továbbá jogi cégnél szakmai gyakorlatot szükséges töltenie, és kötelező etikai kurzusokat teljesítenie. A programot kétéves modellben képzelik el, kezdetben 100, majd 200 óraszámmal. Valérie Bauer kiemeli még, hogy a képzésnek koncentrálnia kell a közösségi jog gyakorlati alkalmazásának problémáira, az európai jogrendszerek különbségére, jellemzőire, mely összehasonlító jogi módszert feltételez. Ehhez kapcsolódóan kiemelte az európai nyelvek ismeretét és a jogi szaknyelvi oktatást.
Újszerű kezdeményezésként az Ügyvédi Kamarák és Jogászegyletek Tanácsa a jogászképzés fontos elemének tartja az információs technológiák (IT-Information Technologies) ismeretét, számítógépek, CD rom-ok és az Internet használatát. A kezdeményezésnek alapot ad a bíróságokkal számítógépeken keresztül történő kapcsolattartás kialakuló gyakorlata, és a gyakorló ügyvédek számára is csökkenti az adminisztrációs munkát, és a költségeket a számítógépek sokoldalú használata. Angli-
- 173/174 -
ában és Walesben már a tananyag részévé váltak a számítástechnikai és kommunikációs kurzusok, példát mutatva az EU többi tagállamának. A közgazdaságtan és a jog szoros kapcsolatára tekintettel helyezi előtérbe a szervezet a gazdasági tárgyú kurzusok bevezetését a jogi képzésbe. A kereskedelmi jog és a magánjog területén elterjedt alternatív jogvitamegoldó formák közül a mediáció (közvetítés) a jövő jogászai számára komoly kihívást jelent, amelyre a felkészítés szintén az egyetemek feladata. A jogászképzésnek tehát bővülnie kell a jogvita feloldási mediációs kurzusokkal.
A jogászok érdekképviseletét ellátó Tanács tehát folyamatosan figyeli a jogász társadalom előtt álló kihívásokat, és munkájukban sokszor a közösségi joganyag előkészítőiként olyan javaslatokkal, kezdeményezésekkel élnek, amelyek az egyetemek jogi tananyagaiban is tükröződnek. Javaslataikat azért is érdemes figyelembe venni, mert vizsgálatuk alapos és széleskörű, tehát az EU egész területén megjelenő jelenségeket feldolgozzák.
Arjen Meij az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának képviseletében a közösségi jog nemzeti bíróságok általi elfogadottságáról és alkalmazásáról beszélt, melyből következtetéseket vont le a jövő bírái és jogászai számára. Előadásában olyan megfigyelésekre hivatkozik, amelyek szerint "a bírók az egyes nemzeti jogrendszerek termékei. Nemcsak a nemzeti joganyag szabályait sajátítják el, hanem a jellemző nemzeti jogi kultúra is jogalkalmazásuk részévé válik." Ennek a jellemzésnek pedig véleménye szerint meghatározó jelentősége van akkor, amikor a tagállami bíró közösségi joganyaggal találkozik. Hogyan mutatkozik ez meg a jogászképzésben? Úgy véli, hogy a bírók képzése és gyakorlati felkészítése nem megfelelő a közösségi joganyag megértésére, és számos tagállami bíróság komoly akadályokba ütközik, ha közösségi jogi kérdéssel találkozik. A legnagyobb probléma pedig az, hogy a közösségi jog még mindig különleges jogterületnek számít, mely a hagyományos bírói megközelítéseket módosítja, törvényhozási szövegeik nem teljesek és az átlagos jogalkalmazó számára nehezen elérhetők. Ebből következik, hogy a tagállami bírák vagy próbálják elkerülni a közösségi jogi jellegű aspektusokat, vagy csak nehezen tudják megfogalmazni az eldöntendő problémát.
A jogászképzés úgy adhatna megoldást erre a problémára, ha a tananyagot oly módon bővítenék, hogy az egyes fő tantárgyakba beépítenék a közösségi jogi aspektusokat. Ez módot adna annak a hangsúlyozására, hogy a nemzeti jogi rendszernek megváltozott intézményi keretekben kell működnie. Nagyon fontosnak tatja ezért, hogy a jövő jogásza alapos ismerettel rendelkezik a hazai jogrendszerét illetően, de el tudja helyezni azt az államok közötti (transznacionális) rendszerben is. A jogi felkészültség alapvető elvárása a közösségi jog intézményi és anyagi oldalának ismerete, melyből következően a jogi fogalmak mögötti elvek felismerése és megértése elengedhetetlen.
A gazdag és sok oldalról közelítő előadásokból képet kaphatunk tehát arról, milyen elképzelésekkel élnek az Európai Unió vezető jogász szervezetei, tudományos és gyakorlati szakemberei a jövő jogászképzését illetően. A vélemények teljes egészében megegyeznek abban, hogy a nemzeti jogrendszer és jogi kultúra nagy hatással van, és kell hogy maradjon az egyetemi jogászképzésre. A vélemények közötti eltérés inkább abban ragadható meg, hogy míg egyesek a nemzeti jelleg dominanciája mellett a közösségi jogi oldal kisegítő szerepét látják, addig mások a közösségi jog teljes mértékű integrálását kívánják a tantárgyakba. A közösségi jogra jellemző szupranacionalitás, mely a gyakorló jogászok számára a transznacionális jogalkalmazás során jelenik meg, elengedhetetlenné teszik idegen nyelvek elsajátítását, összehasonlító jogi módszer alkalmazását, és a jogi kultúrák közötti elvek megértését, ismeretét.
Hazánk integrációs törekvéseinek útján lényeges az, hogy hogyan készítik fel egyetemeink a jövő jogászait, akik már a közösségi jog sajátosságaival és kihívásaival találkoznak. A Tilburgi Egyetemen tartott konferencia előadásai, és azoknak bemutatására vállalkozó beszámoló pedig ezeket a feladatokat kívánta illusztrálni.
A Pécsi Tudományegyetem Jogi Karának európajogi képzése hazai viszonylatban is kiemelkedőnek nevezhető. Hosszú évek óta bevezetésre kerültek az európajogi kurzusok, és több jogágon belül jelennek meg a tantárgy európajogi vonatkozású szemináriumai, melyeket egyre nagyobb számban hallgathatnak idegen nyelven a hallgatók. Oktatóink feladatuknak érzik szakkönyvek, tankönyvek elkészítését, amely hozzájárul az Európajog terminológiájának alapos feldolgozásához. A hallgatók motiválá-
- 174/175 -
sára a közelmúltban alakult meg az Európajogi Tudományos Diákkör, melynek keretében a hallgatók segítséget kapnak tudományos munkáik elkészítéséhez, konferenciákat látogatnak, és alkalmuk nyílik az Európajog alapképzésen túli megismerésére. Az Állam- és Jogtudományi Kar ezen túlmenően helyet adott számos, az Európai Unióról szóló konferenciának, és az idei tanévtől került bevezetésre a Doktori Iskola keretein belül az európajogi doktoranduszképzés. A Kar nemzetközi hírnevét gazdagítja az is, hogy az ERASMUS-együttműködés révén egyre több tehetséges hallgató folytat európajogi tanulmányokat külföldi partneregyetemeken. Mindezek fényében elmondható, hogy a Pécsi Tudományegyetem Jogi Kara felismerte az Európajog széles körű és alapos oktatásának szükségét és igényét, és a képzés színvonala nemcsak hazai, de európai szinten is megállja a helyét. ■
JEGYZETEK
* Az ismertetés a Tilburgi Egyetemen 2000. szeptember 21-23. között megrendezett "European Lawyers in the 21[st] Century" c. konferencián elhangzott előadásokat foglalja össze.
Lábjegyzetek:
[1] A Nancy2 Egyetem európajogi posztgraduális képzésének hallgatója.
Visszaugrás
