A véleménynyilvánítás szabadsága és az emberi méltóság egymás melletti érvényesülése szükségszerűen létrehozza a szólásszabadság azon határát, mely meghatározza, hogy az egyes személyeket mely véleménynyilvánításokkal szemben illeti meg a jogrendszer által biztosított védelem. Ennek gyakorlati érvényesülése azonban két jogágban; a büntetőjogban és polgári jogban valósul meg. Jelenlegi cikkem során, arra kívánok választ adni, hogy a becsületét, illetve jó hírnevét sértett személyeknek melyik jogág által biztosított védelmet érdemesebb választaniuk. A felvetés alapját a büntető- és polgári jogi tényállások hasonlósága képezi, melyeknek közös alapjaik ellenére, szabályozásukban és bírói gyakorlatukban több differencia is fellelhető.
Koltay András megfogalmazásában a "jóhírnévhez való jog azon érdeket védi, hogy az adott személlyel kapcsolatban kialakult, vagy kialakulandó társadalmi megítélés valós tényeken alapuljon",[2] Navratyil Zoltán értelmezésében pedig, a jóhírnév "az adott személy külvilágban, véghezvitt cselekvéseivel, tevékenységével"[3] azonosítható. Hasonlóan fogalmaz a Fővárosi Ítélőtábla a 7.Pf.21.752/2010/2. és a 2.Pf.21.833/2010/5. számú határozataiban, melyek szerint: a jóhírnév védelme azt kívánja biztosítani, hogy a társadalom tagjait a valóságos értékük alapján ítéljék meg, amely úgy lehetséges, ha az adott személyről az objektív valóságot kifejező tényállítások, értékítélések jelennek meg.[4] Elfogadva a fenti definíciókat, megállapítható, hogy a polgári jogi jóhírnév védelmének célja, hogy a társadalomban kialakult kép valós tényeken alapuló következtetésekből tevődjön össze.[5] Ebből adódik, hogy a polgári jogi gyakorlat csak a valótlan, vagy a hamis színben feltüntetett, és sértő tényállításokat szankcionálja.[6] Ez azonban nem azt jelenti, hogy a valós, de becsületsértő módon közölt tényállítások szankcionálására nincs lehetőség, hanem csupán azt, hogy az ilyen módon megvalósított személyiségi jogsértések nem a jóhírnév megsértése keretében érvényesíthetők. Ennek oka, hogy a tényállás a Koltay András által megállapított valós tényeken alapuló társadalmi megítélést védi. Így pedig, a kifejezésmódjában bármilyen bántó, megalázó vagy lealacsonyító megnyilvánulással kifejtett valós tény állítása, nem eredményezi a jóhírnév megsértését, azonban a becsület csorbítására alkalmas lehet.
Ezzel szemben a rágalmazás jogi tárgya - a társadalmi megbecsülés[7] - ugyan hasonló alapokon nyugszik, azonban a büntetőjogi megoldás eltér a jóhírnévhez való jognál alkalmazottaktól. A rágalmazás deliktuma ugyanis nem a valós társadalmi képet, hanem a passzív alany jó hírnevének megfelelő társadalmi képet védi. Ahogy azt a bírói gyakorlat is megfogalmazza; "A társadalmi megbecsülés tartalmát tekintve, az emberről - pontosítva a tulajdonságairól, magatartásáról, személyes értékeiről - kialakított, illetve a környezetében róla kialakult kedvező értékítéletét, elismertségét jelenti."[8] Tény, hogy mindkét jogág védett értékének magja az emberi méltóságban, valamint a jó hírnév védelmében rejlik, azonban ezek védelmét eltérően oldották meg. Míg a polgári jogi tényállás a közvélemény valós tényeken alapuló formálódását biztosítja, addig a rágalmazás a kedvezőtlen értékítéleteket szankcionálja, és a valóság bizonyításával mindössze közérdek, vagy jogos magánérdek esetén engedi áttörni a jogi tárgy szigorú védelmét. Ezáltal, önmagában a rágalmazás deliktuma nem a valós tényállításokat védi, és a büntetőjog annak bizonyítására sem minden esetben ad lehetőséget. Ergo, a két jogág által szabályozott tényállás közt, nem csak az alapjog védelme, hanem annak terjedelme vonatkozásában is különbség állapítható meg.
A rágalmazás tényállásának jogi tárgya ugyanis a becsület sérelméből vezethető le, mely - a jóhírnév védelméhez hasonlóan - a természetes személyekre, a jogi személyekre és a jog személyösszességgel nem rendelkező személyekre kiterjedő passzív alanyi körben védi a
- 708/709 -
társadalmi megbecsülést. Ennélfogva, ha az állított tény, más személy becsületének csorbítására alkalmas, akkor a valós állításra tekintet nélkül, megállapítható a rágalmazás alap vagy minősített esete. Ezt a következtetést erősíti meg a Fővárosi Törvényszék Bf.6858/2016/7. számú határozata, mely kimondja, hogy a rágalmazás törvényi tényállása nem a valótlan tény állítását vagy híresztelését, hanem a becsület csorbítására alkalmas tény állítását vagy híresztelését rendeli büntetni. A rágalmazás bűncselekményének megvalósulása szempontjából tehát annak van döntő jelentősége, hogy az állított vagy híresztelt tény a becsület csorbítására alkalmas-e.[9] A büntetőjog ilyenkor közérdekből, vagy jogos magánérdekből a valóság bizonyítása révén, egy fordított bizonyítást tesz lehetővé, melynek sikertelenségét a terhelt viseli. A társadalomra veszélyességet kizáró ok viszont csak akkor válik alkalmazhatóvá, ha a közérdek vagy a jogos magánérdek fennáll, továbbá a terhelt bizonyítani tudja az állított vagy híresztelt tény valóságtartalmát. Ha azonban a közérdek vagy a jogos magánérdek hiányzik - és más jogellenességet kizáró ok sem alkalmazható -, akkor az elkövetett rágalmazás továbbra is büntetendő lesz, tekintet nélkül a tény valóságtartalmára.
Következésképpen, a polgári jog által nevesített jóhírnévhez való jog és a büntetőjogi rágalmazás tényállása közötti alapvető különbséget az jelenti, hogy a jóhírnév megsértéséhez szükséges, egy valótlan vagy hamis színben feltüntetett sértő tényállítás, míg a rágalmazás esetén a valós tények vonatkozásában is elkövethető a bűncselekmény. Ennek megfelelően, ha a "börtöntöltelék" kifejezéssel illetett személyt ténylegesen fogva tartották, akkor a becsületcsorbításra alkalmas kifejezésre tekintettel, a rágalmazás tényállása megállapítható,[10] a jóhírnév megsértése viszont nem, hanem helyette polgári jogi becsületsértésnek kell minősíteni.[11]
Megjegyzendő azonban, hogy mind a Ptk. 2:45. § (2) bekezdése szerinti jóhírnév megsértése, mind pedig a Btk. 226. §-a szerinti rágalmazás megengedő a valótlan, de sértőnek nem tekintendő tényállításokkal szemben. Ennek oka, hogy az ilyen jellegű cselekmények nem támadják a jó hírnevet, így a védett jogi tárgy sem sérül, és személyiségi jogsértés sem jön létre.
Az előzőekben elemzett jogágak közti párhuzamhoz képest, nagyobb kihívást jelent a polgári jogi és büntetőjogi becsületsértés tényállásai közti különbség megállapítása. A közös elemeket illetően kiemelendő, hogy a Ptk. 2:45. § (1) bekezdése szerint minősülő becsület megsértése, és a Btk. 227. §-a szerint minősülő becsületsértés védett értékét egyaránt a becsület képezi. A polgári jogi becsület fogalmát Petrik Ferenc a társadalomban kialakult értékítéletként jellemzi, melynek kedvezőtlen megváltoztatása valósítja meg a becsület sérelmét.[12] Ezzel szemben, a büntetőjogi becsületsértés jogi tárgyának vonatkozásában megosztott a jogirodalom. Egyesek a becsületet összefoglaló jogi tárgyként kezelik a rágalmazás és becsületsértés tényállására,[13] mások a rágalmazás jogi tárgyaként a társadalmi megbecsülést,[14] a becsületsértésként pedig az emberi méltóságot határozzák meg,[15] a joggyakorlatban pedig olyan meghatározás is előfordul, ahol a
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
