A magyar Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) a jogi személyek általános szabályai között majd egy évtizede tartalmazza a törvény szabályaitól való korlátozott mértékű eltérés lehetőségét. Olyan munka, amely ezt a kérdést monografikusan elemezte volna, korábban nem jelent meg. Az első ilyen tárgyú kötet[1] német nyelven jelent meg és fontos állomást jelent a diszpozitív szabályozásról szóló jogtudományi vitákban, melyet a szakirodalom tanulmányokban behatóan tárgyalt már eddig is és napjainkban már több felsőbírósági eset is kijelölte egy-egy jogintézmény alkalmazásánál a privát autonómia határait.[2]
A társasági szerződés tartalmának kialakításával (Gestaltungsfreiheit, mandatory vs. default rules), a társasági jogi diszpozitivitás kérdésével kapcsolatban a jogtudománynak állandó feladata van. Egyrészt azért, mert a kérdést általában és egy-egy konkrét problémán kívül a hazai szakirodalom kevésbé elemezte, így a jövőben biztosan igény mutatkozik arra, hogy egy-egy jogintézmény diszpozitív elemeivel kapcsolatban a tudomány eszköztárát hívjuk segítségül. Másrészt azért, mert a jogalkotó is alkalmazza azt a módszert, amit a szakirodalom a téma kapcsán korán felvetett: a szabályok diszpozitivitása és kógenciája nem állandó, a jogalkotó élhet azzal a lehetőséggel, hogy a gyakorlati igények és tapasztalatok alapján módosít a szabályozáson. Erre példa a 2021. évi XCV. törvény, amely számos ponton expressis verbis a szabályok kógens vagy diszpozitív jellegét határozza meg, utalva a törvény indokolásában arra, hogy kifejezett jogalkotói akarat a szabályozás eltérést engedő jellegének meghatározása. Harmadrészt a bírói gyakorlat feldolgozása is feladat, mert a kúriai gyakorlat korlátozott precendensrendszeri változása a bírói gyakorlat folyamatos vizsgálatát és feldolgozását teszi indokolttá, hiszen egy-egy bírói döntés elvi tartalmának a hatása sokkal többrétűbb lehet, mint korábban.[3]
Dziuba Leszek monográfiája az első pontban írt munkák közé tartozik. Gestaltungsfreiheit im ungarischen GmbH-Recht címmel a Nomos Verlag által kiadott munkája hasznos forrás mindazok számára, akiket ez a téma érdekel, vagy akik a társasági jog diszpozitivitásának egyes kérdéseivel kívánnak foglalkozni. A szerző Heidelbergben megvédett doktori értekezését fejlesztette tovább monográfiává, így több éves kutatásainak eredményét veheti kézbe az olvasó. A kötet két szempontból is meghatározó jelentőségű a téma további tárgyalása kapcsán. Egyrészt a diszpozitivitással kapcsolatban értékes német adalékokat mutat be, ami a téma egyes kérdéseinek árnyalásához járul hozzá. Másrészt fontos az a kutatási irány, amely nem koncepcionálisan közelít a diszpozitivitás kérdésköréhez - bár ehhez is komoly gondolatokat tartalmaz a kötet II. nagyobb tartalmi egysége -, hanem a korlátolt felelősségű társaságok jogára fókuszál. A korlátolt felelősségű társaságra irányított kutatás véleményünk szerint több okból is indokolt. Ebben a társasági formában működik a statisztikai adatok szerint a jogi személyiségű társas vállalkozások több mint háromnegyede.[4] Továbbá a gazdasági társaságok közül a korlátolt felelősségű társaság egyszerre személy- és tőkeegyesítő
- 511/512 -
gazdasági társaság,[5] a tagok bármelyik irányba tovább tudják építeni a társaság jellegét, azaz a kft. mint jogi forma alkalmas tisztán a személy- vagy tőkeegyesítő célok kielégítésére is. Ebből fakadóan a kft. szabályozása az, ahol sok modellszabály található és a diszpozitivitás térnyerése számottevő lehet a többi jogi személlyel szemben. Fontos adalékot jelent a kft. társasági forma jogösszehasonlító vizsgálata is, mivel versenyképességi szempontból sem elhanyagolható a szabályozás és a gazdasági igények közötti kapcsolat.
A kötet öt nagy tartalmi egységből áll. Az első rész a kutatás céljait, módszereit és kereteit tárgyalja. A második nagy tartalmi egység sorra veszi a magyar társasági jog 1988 óta eltelt időszakában a témába illeszkedő változásokat és a korabeli szakirodalom és joggyakorlat bemutatásával jut el a 2013. évi V. törvény előkészítéséig. A szerző külön részt szentel annak, hogy a Ptk. 3:4. §-ának szisztematikus elemzése mellett bemutassa azt, hogy a kft.-re vonatkozó szabályokban egyáltalán mi lehet a diszpozitivitás tárgya. Többször utal arra, hogy a privát autonómia társasági jogban való térnyerése olyan lehetőséget rejt magában a kft. szabályozására vonatoztatva, amely a tagoknak széles autonómiát hagy a tagsági (például különjogos üzletrészek), szervezeti jogviszonyok (taggyűlés hatásköre) kidolgozásában.
A könyv véleményünk szerint egyik legfontosabb fejezetében (harmadik rész) a szerző arra törekszik, hogy a kft. lényegi alkotóelemeit, a kft. mint forma olyan jegyeit vegye számba, amelyek esetén az eltérés lehetősége fel sem merül. A kötetben a társasági formák numerus claususa, a formakényszer (típuskényszer) és a jellegadó ismérvek ("identitatsbildende Merkmale") kerülnek tárgyalásra, mint a tartalomszabadság (Gestaltungsfreiheit) határai. Ebben a körben érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a szerző két dogmatikai korlátot állít fel, az egyik a tartalomszabadság határai (Grenzen) a másik pedig a tartalomszabadság korlátai (Schranken). Az előbbi körében kerül tárgyalásra a formakényszer (típuskényszer), valamint az imperatív normák kérdésköre, amely a szerző és véleményünk szerint is alkalmas módszer arra, hogy a társaság alapításában részt vevők számára a tartalomszabadság határait meghatározza. A másik esetben a kft.-re irányadó jogi szabályozás egyes korlátait a Ptk. 3:4. §-a alapján ismerteti és mutatja be saját kutatásának eredményeit.
A kötet negyedik nagy tartalmi egysége a korlátolt felelősségű társaság egyes intézményeinek lehetséges diszpozitivitását vizsgálja. Szisztematikus módszertannal a kft. szabályozásán belül több témát tárgyal; az üzletrésszel kapcsolatban a szavazati jog nélküli üzletrészt, az egy tag - több üzletrészt, az üzletrész átruházását, a különjogos üzletrészt. A belső szervezettel összefüggésben az ügyvezető jogállását, a visszahívhatóság, a több ügyvezető kérdését, valamint a taggyűlés és a felügyelőbizottság egyes kérdéseit elemzi. Az utolsó részben a tőkevédelmével, tőkebevonással kapcsolatos szabályok diszpozitivitási kérdéseit vizsgálja a kötet. Összességében a szerző ebben a fejezetben nem öncélú szelektálást folytat, hanem olyan kérdéseket tárgyal, amelyek jogirodalmi szempontból vitatottak vagy gyakorlati oldalról mutatkozhat igény az alkalmazásukra.
Az egyes kérdések tárgyalása során a szerző nem elégszik meg azzal, hogy a hatályos társasági jogi normákkal ütköztesse a véleményét a diszpozitivitással kapcsolatban. Egyrészt folyamatosan reflektál a német megoldásokra - bár nem összehasonlító a dolgozat, de mindvégig jelen van a német társasági jogi megoldások ismertetése. A szabályanyag ismertetésénél pedig a társasági jog korábbi rendelkezéseinek (a korábbi három társasági törvénynek) megoldásait is alapul veszi. Ez azért figyelemre méltó, mert nemcsak egy-egy jogintézmény aktuális állapotát, hanem lényegében az utóbbi negyven évben bekövetkezett változását is ismerteti a szerző. Mindez nem egy öncélú vizsgálati módszer. Véleményem szerint nagyon is helytálló, hogy a szerző átfogóan mutatja be egy-egy jogi probléma szabályozási környezetét, mivel egyrészt így tágabb megközelítésben tudja levonni következtetéseit, másrészt a bírói gyakorlatban, a Ptk. 3:4. §-sal kapcsolatos ügyekben maga a bíróság is sokszor ilyen módon építi fel érvelését.[6] Ezzel a szerző maga is igyekszik azt megvalósítani, hogy ne pusztán egy szabály eltérést engedő vagy tiltó voltát bizonyítsa be, hanem mint jogintézményt vizsgálja az egyes kérdéseket és átfogóan fogalmazza meg következtetéseit.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
