A választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvény (Vbt.) 47. § (2) bekezdése aa) alpontjának második fordulata értelmében a választottbírósági ítélet abban az esetben érvényteleníthető, ha a választottbírósági szerződés annak a jognak a szabályai szerint, amelynek alávetették, ilyen alávetés hiányában pedig a magyar jog szerint nem érvényes. A Vbt. 1. § (1) bekezdése alapján e rendelkezést akkor kell alkalmazni, ha a választottbíráskodás helye Magyarországon van. Ha tehát a választottbíráskodás helye Magyarországon van, akkor a választottbírósági ítélet érvénytelenítésére irányuló - a Vbt. 47. § (2) bekezdés aa) alpontja alapján előterjesztett kérelemre indult - perben a bíróság a választottbírósági szerződés érvényességét - jogválasztás hiányában - a magyar jog alapján köteles elbírálni.
Kérdésként merülhet fel ugyanakkor, hogy ilyen esetekben mit kell pontosan érteni magyar jog alatt: kizárólag a magyar jognak a választottbírósági szerződés érvényességét közvetlenül szabályozó (anyagi jogi) rendelkezéseit, vagy figyelembe lehet (kell) venni a hazai nemzetközi kollíziós normákat is?
A 2018. január 1-jét megelőzően hatályos szabályozáson (vagyis az 1994. évi Vbt.-n, illetve az 1979. évi nemzetközi magánjogi kódexen) alapuló bírói gyakorlat az érvénytelenítési perekben a "magyar jog" kitételt szűk értelemben fogta fel, tehát a választottbírósági szerződés érvényességét kizárólag a magyar anyagi jogi rendelkezések alapján bírálta el.[1] Hogy a nemzetközi magánjogi kódex alkalmazhatóságának kérdése nem merült fel, az vélhetőleg azzal (is) magyarázható, hogy az 1979. évi kódex nem tartalmazott különös rendelkezést a választottbírósági szerződések tekintetében, s így az 1994. évi Vbt. érvénytelenítési perekben irányadó kollíziós szabályával nem konkurált más kollíziós norma. Ebben a vonatkozásban azonban lényeges változást hozott a nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. tv. (Nmt.), amelynek 52. §-a speciális kollíziós normákat rendel alkalmazni a választottbírósági szerződésekre. Ezek szerint az Nmt. hatálya alá eső (tehát: külföldi elemet tartalmazó) választottbírósági szerződésre - jogválasztás hiányában - a következő jogok valamelyike alkalmazandó:
- 6/7 -
- az alapjogviszonyra alkalmazandó jog [52. § (2) bekezdés];
- a választottbírósági eljárás helye szerinti állam joga, feltéve, hogy a felek kijelölték a választottbírósági eljárás helyét, és e jog szorosabb kapcsolatban van a választottbírósági szerződéssel, mint az alapjogviszonyra alkalmazandó jog [52. § (3) bekezdés];
- a választottbírósági megállapodást alaki okból nem lehet érvénytelennek tekinteni, ha az megfelel az alapjogviszonyra alkalmazandó, a választottbírósági eljárás helye szerinti, vagy az eljáró bíróság államának joga (lex fori) szerinti alaki követelményeknek [52. § (4) bekezdés].
A 2018. január 1-jén hatályba lépett Vbt. és - a szintén ekkor hatályba lépett - Nmt. relációjában egyelőre még nem merült fel a Vbt. 47. § (2) bekezdése aa) alpontja szerinti "magyar jog" fogalmi kereteinek meghatározása. Az új nemzetközi magánjogi szabályozásra tekintettel azonban úgy véljük, hogy helyes lenne, ha az eddigi megközelítést az értelmezési keretek tágítása váltaná fel. A szűk értelmezés fenntartása ugyanis arra vezetne, hogy az érvénytelenítési perekben a választottbírósági szerződés érvényességét - jogválasztás hiányában - kizárólag a Vbt., illetve - a Vbt. által nem szabályozott kérdésekben - a Ptk. alapján lehetne elbírálni. Ez önmagában nem is okozna gondot akkor, ha i) a választottbírósági szerződésre az Nmt. alapján (is) a magyar jogot kellene alkalmazni, vagy ii) az Nmt. alapján alkalmazandó jog és a magyar jog azonos állásponton van az érvénytelenséget illetően.
Problémát jelenthet azonban a szűk értelmezés akkor, ha a választottbírósági szerződés érvényességét az Nmt. értelmében az alapjogviszonyra alkalmazandó jog alapján kell elbírálni[2], s e jog a választottbírósági szerződést érvényesnek, a magyar jog viszont érvénytelennek tekinti. Ilyen tényállás mellett ugyanis előfordulhat az, hogy a bíróság az előtte indított perben - az Nmt. 52. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó jog alapulvételével - a választottbírósági szerződés érvényességét állapítja meg, s figyelemmel a Vbt. 9. § (1) bekezdésére az eljárást megszünteti, majd az ezek után lefolytatott választottbírósági eljárás eredményeképpen hozott ítélet érvénytelenítésére irányuló perben a bíróság - immár a Vbt. 47. § (2) bekezdés aa) alpont szűk értelmezésével - a választottbírósági szerződést a magyar (anyagi) jog alapján érvénytelennek tekinti. Ebben az esetben tehát azzal szembesülhet a jogait érvényesíteni kívánó felperes, hogy
- a (rendes) bírósági igényérvényesítést a külföldi jog alapján érvényes választottbírósági szerződés,
- a választottbírósági igényérvényesítést pedig - a belföldi jog szerinti érvénytelenség miatti - potenciális érvénytelenítési per
veszélyezteti.
Megítélésünk szerint a fenti probléma megnyugtatóan kezelhető lenne azzal, ha a bíróságok az érvénytelenítési perekben a Vbt. 47. § (2) bekezdésének aa) alpontja szerinti "magyar jog" kitételt a jövőben tágan értelmeznék, s abba nem csupán a magyar anyagi jogot, hanem a magyar nemzetközi kollíziós jogot is beleértenék. ■
JEGYZETEK
[1] A bírói gyakorlat részletes elemzését lásd: Murányi Katalin: Az állami bíróságoknak a választottbíróságok működéséhez kapcsolódó gyakorlata és gondolatok az esetleg szükséges jogszabálymódosításokról. In: Kecskés László - Lukács Józsefné (szerk.): Választottbírók Könyve. HVG-ORAC, Budapest, 2012, 307-353, különösen: 342-343., valamint Boóc Ádám: A választottbírósági ítéletek érvénytelenítése. Patrocínium, Budapest, 2018, 155-167.
[2] Ez a helyzet akkor, ha a választottbírósági eljárás helyét nem a felek jelölték ki, vagy ha az alapjogviszony joga egyébként szorosabb kapcsolatban van a választottbírósági szerződéssel, mint a választottbírósági eljárás helye szerinti jog. Lásd az Nmt. 52. § (2)-(4) bekezdéseit.
Visszaugrás
