A közszolgálat az elmúlt időszakban az új hivatásrendi törvények megjelenésével jelentős változáson ment keresztül, indokolt tehát megvizsgálnunk az egyenlő bánásmód szerepét a megváltozott közjogi szabályozásban és a közszolgálatban.
A közszolgálat meghatározó eleme volt, és ma is az a hivatásos személyi állomány, mely jogszabályokban foglalt feladatai, speciális jogviszonyai és értékkötöttsége révén, s minden más professziótól elkülöníthető. A közjognak alávetett értékkötött közszolgálatnak a közérdeket[1] kell szem előtt tartania. Ma már az emberi életnek kevés olyan területe van, ahol nem játszik szerepet a közszolgálat, és annak szabályrendszere a jog, mert "alapvető jogokat"[2] jog szabályozhat. A jogvédelem tehát objektív alapon nyugszik. A hátrányos megkülönböztetés ellen a közösségi irányelvek is védelmet nyújtanak különösen a foglalkoztatás, a szakképzés, az oktatás, a szociális biztonság és az egészségügyi ellátás terén, mert tiltják a közvetlen és a közvetett hátrányos megkülönböztetést,[3] a zaklatást, a hátrányos megkülönböztetésre adott utasítást és a megtorlást. Kötelezik a tagállamokat, hogy gondoskodjanak a diszkrimináció áldozatai érdekében hatékony jogorvoslatokról és szankciókról,[4] mert a jogállam[5] közigazgatási eljárásaiban az egyenlő elbánás elvét érvényesíteni kell.[6] Az emberi méltóság[7] alapja az egyenlő bánásmódnak, mely minden emberi lényt megillet, egyenlő és elidegeníthetetlen joga miatt. Az emberi méltóság azonban különbözik a jogtól, mert "nem kerülhet ellentmondásba önmagával, amíg az egyes szabadságjogok összeütközhetnek, addig a méltósághoz való jog bármilyen mértékű elismerése nem sértheti mások ugyanilyen jellegű jogát."[8] Az egyenlő bánásmód lényeges elv, a bíróságok döntéseiben az egyenlő megítélés folyamatában is. Kikerülhetetlen elv a "közigazgatási szolgáltatásokat fogyasztó" társadalom számára is, különösen országgyűlési és helyi választásokban, közbeszerzésekben, közszolgáltatások nyújtása során vagy közszolgáltatásokhoz történő hozzáférésben. Az egyenlő bánásmód elve létfontosságú a közszolgálatban, mert kölcsönösen függő, és elválaszthatatlan az emberi jogoktól, így azt gondoljuk, az egyenlő bánásmód előmozdítása a társadalom legfontosabb elvei közé tartozik, azonban a társadalom által korántsem súlyuknak megfelelően kezelt elvek, előírások és gyakorlatok sora.
Összefoglalva, az egyenlő bánásmód elve véleményünk szerint a közszolgálatban is legalább három területen kifejezetten fontos. Egyrészt, "minden személynek joga van egyenlő feltételek mellett saját hazájában közszolgálati állásokra való alkalmazásához."[9] Másrészt, a közszolgálat lényegi eleme a "köz" minél hatékonyabb szolgálata, melyet Wéber korrekt, társadalmi célokat elérő kalkulációnak nevez.[10] A hatékony közszolgálat elképzelhetetlen koherens személyzeti rendszer nélkül,[11] mely integritásának ellenében hat az egyenlőtlen bánásmód mint dezintegrációs tényező. Harmadrészt, a közszolgálat a jogállamiság elvéből kifolyóan nem engedheti meg a diszkriminációt a társadalom tagjai számára nyújtott szolgáltatásai tekintetében sem.
Elsősorban választ kerestünk az egyenlő bánásmód fogalmi tartalmaira, funkcióira, mely megnyilvánul a társadalmi igazságosságban, és az emberi méltóság biztosításában, különösen a közszolgálati jogviszony tekintetében. Másodszor, választ kerestünk annak a közigazgatásban betöltött szerepére, vagyis a jog által a közigazgatásra kifejtett hatatásaira, benne az állami és a munkáltató közigazgatási szerv ez irányú kötelezettségeire, és a kormánytisztviselők magatartására, valamint a tisztviselők és a szolgáltatást igénybe vevők kapcsolatára kifejtett hatásaira.
Az egyenlő bánásmód megjelenhet a négy pólusú állami, munkaadói, tisztviselői kötelezettségekben és a közszolgáltatásokat igénybe vevők viszonyában, ezért ezeket a területeket tüzetesen megvizsgáltuk.
A vizsgálat nem kerülhette meg a jogi vizsgálatot, hiszen az a közigazgatási folyamatok alapja. Ugyanakkor feltételeztük, hogy a jog a társadalom számára sötét verem marad, és a társadalom tagjai nem kötelesek felismerni annak törvényszerűségeit. Az egyenlő bánásmód a társdalom tagjai számára inkább az egyenlőség általános érvényesülését jelenti, holott az nyilvánvalóan igazságtalan lenne. A fentiekből következik, hogy az egyenlő bánásmódot igazolni szükséges a közigazgatás és a társadalom kapcsolatában, és az nem lehet csupán jogalapú vizsgálat. Mi ebben a műben azonban csak az állam, a munkaadó és a tisztviselők közötti, valamint az ügyfelek kapcsolatára koncentráltunk. A közigazgatás szempontjából a nemzetközi egyezmények és a jog nemzeti hagyományai utat mutathatnak, azonban a széles társadalom számára az ismeretlen, ők az egyenlő bánásmódot vélhetően nem a jogegyenlőség tartalma alapján, hanem a bánásmód igazságossága alapján ítélik meg.
Feltételezésünk beigazolódott, mely alapján az állam, a munkáltató és a kormánytisztviselő magatartását a jog határozza meg, a tisztviselők és a társadalom viszonyában azonban annak viszonossága miatt, ettől eltérő értékek is megjelennek. Az egyenlő bánásmód érvényesülését a társadalom és a tisztviselők kapcsolatában ezért nemcsak a tisztviselők számára nyilvánvaló jogi megközelítés mentén vizsgáltuk, hanem annak a társadalom oldaláról szélesebb értelmezését is.
Az egyenlő bánásmódot alkotó összetett jogi követelmények sorában először a "hallgattassék meg a másik fél is" elv, a törvény előtti egyenlőség szerves része, majd gyengék védelmének az elve alakult ki,[12] mely átfedésben van az emberi jogok kialakulásával, melyet több ezer év után a munkaegészségügyi előírások nemzetközileg elismert gyakorlata követett. Az elvek kialakulása párhuzamos az állam kialakulásának fogalmával, mely alakítása kezdetben az uralkodók privilégiuma volt, később azonban demokratikus államirányítási elvek és gyakorlatok tárgyává vált. A közszolgálat kialakulása megelőzte az egyenlő bánásmód elvének a kialakulását, mely azonban mind elviselhetőbbé tette azt, majd a tágabb értelemben vett közszolgálat (bíróság és a tisztviselők) vált a jogintézmény érvényesítésének letéteményesévé. A munkaegészségügyi előírások csak a XIX. század végén váltak a munkajogot nemzetközileg átható előírásokká, mely a diszkrimináció tilalma elvével, és a munkavállalók szociális biztonságra törekvésével
- 20/21 -
vált az állammal szembeni komplex követelménnyé.
A diszkrimináció tilalma előképeinek vizsgálata ma azért is fontos, mert a történelmi előképek nem megszűnésük által alakulnak védett tulajdonsággá, hanem azok folyamatosan indukálnak új védett tulajdonságokat a történelmi perspektívák változása által,[13] melyek felvetnek ezért állandóan létező értékeket, így azok nem "megszületnek", hanem felismertté válnak. Az egyenlő bánásmód kapcsán a szociális biztonság iránti igény elbírálása is teret nyert, különösen a férfiak és nők szociális rendszerhez való egyenlő hozzáférhetősége, a járulékfizetési kötelezettség és járulékszámítás, valamint a hozzátartozók ellátásai tekintetében. Véleményünk szerint, emberi méltóság mindig is létezett, azonban az emberi méltóság elismertetése csak a II. világháborút követően vált lehetővé az egyes államok intézkedései által. Az egyenlő bánásmód biztosítása elsősorban az állam kötelezettsége, melynek munkajogára és közszolgálati jogára hatással vannak a nemzetközi szerződések, a tagállami bíróságok, az ECtHR, és különösen az ECJ egyenlő bánásmód dogmatikáját kidolgozó ítéletei. Az Európa Tanács, a Bizottságok, és a Parlament által alkotott előnyben részesítő politikái is jelentős szerepet töltenek be a sérülékeny állapotban lévő, vagy többletterhet hordozó tisztviselők esélyegyenlőségének biztosításában, mert ha közvetve is, a soft law szerepe[14] is jelentős az egyenlő bánásmód területén, mert használata direkt és indirekt módon befolyásolja a közösségi jogot, melyek a belső jogban különösen úgy érvényesülnek, ha a nemzeti szabályozás felruházza kötőerővel. A soft law körében találunk véleményeket és ajánlásokat,[15] (formális soft law normák). Emellett azonban számos olyan puha uniós norma is létezik, melyekre az alapító szerződés nem tér ki, például akciótervek,[16] fehér,- és zöldkönyvek,[17] megerősítő levelek, közlemények, iránymutatások, rendszabályok (ún. informális soft law normák).[18] Léteznek azonban alkotmányosan nem kötelező erejű, szándékosan létrehozott alkotmányos szempontból jelentős normák is,[19] amelyek szintén hatással vannak az alkotmányos kapcsolatok rendezésére[20]. A puha jog az egyenlő bánásmódban jelentős lehet, mert morális kötőerővel bír.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
