A Kúria büntető jogegységi tanácsának iránymutató állásfoglalásai a jogegységi praxis révén hivatottak kiküszöbölni azokat a foltokat, amelyek a jogrend nézőpontjából elhomályosíthatják a törvény valódi akaratát. Kérdés, hogy a leplezett eszközök alkalmazásával összegyűjtött elektronikus adatokból származó bizonyítékok felhasználása is ilyen foltnak minősül-e? A nemzetközi szakirodalomban megfogalmazódott álláspont szerint, amennyiben a vádlott nem tudja az automatikusan generált elektronikus adat megbízhatóságát értékelni, úgy a bíróság döntését sem képes hatékonyan befolyásolni. S ha az elektronikus adat utólagos hitelesítésére nincs lehetőség, csak a jogellenes bizonyíték kirekesztésével kerülhető el a tisztességes eljáráshoz való jog leglényegesebb követelményének, a fegyverek egyenlőségének a sérelme. Jelen tanulmányban erre az álláspontra reflektálok a magyar büntető eljárásjog normáinak és szakirodalmának, továbbá az Alkotmánybíróság és a Kúria gyakorlatának az értelmezésével.
The guiding decisions of the Criminal Uniformity Panel of the Curia of Hungary are intended to eliminate, through the practice of harmonization, the spots which, from the point of view of the legal order, might blur the genuine will of the law. The question arises whether the use of evidence from electronic data collected using concealed devices also constitute such a spot? According to the position expressed in the international literature, if the accused is unable to assess the reliability of the automatically generated electronic data, he or she will not be able to effectively influence the decision of the court. And if it is not possible to verify the electronic data ex-post, only by excluding the unlawful evidence can the violation of the most essential requirement of the right to a fair trial, the equality of arms, be avoided. In the present study, I reflect on this position by interpreting the norms and literature of Hungarian criminal procedural law, as well as the practice of the Hungarian Constitutional Court and the Curia of Hungary.
Jelen kutatás kereteinek a kijelölése nélkülözhetetlenné teszi a "büntető jogegység" és a "büntetőjog egységesítése" kifejezések fogalmi körének elhatárolását. A büntető jogegység fogalma képezi büntetőeljárásunk rendkívüli jogorvoslati rendszerének csúcspontját. Zöldy Miklós szóképét idézve "e hegy ormának a megjárása nem könnyű és mindenki részéről teljesíthető feladat! Annak azonban, aki [...] iparkodik följutni a magaslatra: fáradságát az a jutalom kíséri, hogy a büntetőjog birodalmának kristálytiszta levegőjét élvezheti. Ha azután az említett helyről szemléljük az életet, tapasztalni kell, hogy a jogrend egyenletes, tiszta képét felhők - kisebb-nagyobb törvénysértések - homályosítják el."[3] A büntető jogegységnek a napsugár szerepébe bújva éppen az a feladata, hogy ezeket a felhőket eloszlassa, és az anyagi jogi értelemben vett legalitás látóterét kitisztítsa. Ezzel nem csupán a törvénysértések orvoslása válik lehetővé (perjogi jogegység), hanem a vitás elvi kérdéseknek az eldöntése is (döntvényjogi jogegység) az igazságszolgáltatás egységességének megóvása végett. A büntetőjog egységesítése is a legalitás rendjének biztosítására törekszik, de módjában és eszközeiben mégis eltér a büntető jogegységtől. Előbbi ugyanis nem a joggyakorlatban, hanem a tételesjogban fejti ki hatását. És ahogy a büntető jogegység dinamikáját tekintve megkülönböztethetjük "a perjogi és döntvényjogi jogegységi perorvoslatot", úgy a büntetőjog egységesítése körében is különbséget tehetünk a büntetőjog külső és belső tartalmú összehangolása között.[4] A digitális forradalom korában ezek mindegyikére nagy szükség mutatkozik. Ambrus István szerint a mesterséges intelligenciához hasonló jelenségek "az egyes jogágak alapvető fogalmainak újragondolását is szükségessé tehetik. Nincs ez másként az egész jogrendszer szankciós zárkövét képező büntetőjog esetében sem, amelynek területén a dogmatikai hagyományokhoz való ragaszkodás, habár igen erős, az új technológiai megoldások mégis magukkal hozhatják akár az átfogó revízió igényét is."[5]
A fenti kihívásokat jómagam mégsem a büntetőjog egységesítése, hanem a büntető jogegység felől közelítem meg. Vargha Ferenc gondolataival egyetértve ugyanis "az igazságszolgáltatás jósága nem csupán a törvények jóságától, hanem a törvény s jogelvek egységes alkalmazásától is függ. Ahol jó törvények vannak, a törvény és jogi elvek alkalmazása egységes, ott biztos és
- 141/142 -
bizonyos az igazságszolgáltatás. Az ilyen társadalmi élet a jogszolgáltatás nézőszögéből ideálisan jó, de ez ritka mint a fehér holló."[6] Legalitás és igazságszolgáltatás között gyakran jön létre diszharmónia, ami abban az esetben bizonyul kedvezőbbnek, amikor a hibás törvény ellenére egységes a joggyakorlat. Elvégre a bölcs bíró még a hibás törvényt is a moralitásnak megfelelően alkalmazhatja. A legnagyobb baj akkor van, amikor a jó törvényt alkalmazzák rosszul és ötletszerűen. Ekkor ugyanis - Zöldy szóképét folytatva - ami a hegyen innen igazság, az a hegyen túl már igazságtalanság, és fordítva.[7] A Kúria büntető jogegységi tanácsának iránymutató állásfoglalásai a jogegységi praxis révén hivatottak kiküszöbölni azokat a foltokat, amelyek a jogrend nézőpontjából elhomályosíthatják a törvény valódi akaratát. Kérdés, hogy a leplezett eszközök alkalmazásával összegyűjtött elektronikus adatokból származó bizonyítékok felhasználása is ilyen foltnak minősül-e? Quattrocolo Serena szerint igen, mert "amennyiben a vádlott nem tudja az automatikusan generált elektronikus adat megbízhatóságát értékelni, úgy a bíróság döntését sem képes hatékonyan befolyásolni".[8] Álláspontja szerint, ha az elektronikus adat utólagos hitelesítésére nincs lehetőség, csak a jogellenes bizonyíték kirekesztésével kerülhető el a tisztességes eljáráshoz való jog leglényegesebb követelményének, a fegyverek egyenlőségének a sérelme. A következőkben erre az álláspontra reflektálok a magyar büntető eljárásjog normáinak és szakirodalmának, továbbá az Alkotmánybíróság és a Kúria gyakorlatának az értelmezésével.
A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) új bizonyítási eszközként definiálta az elektronikus adatot. A Be. indokolása szerint "a törvény egyik kifejezett célja olyan büntetőeljárás kialakítása, amely a jövő kihívásaira is képes választ adni".[9] A büntetőeljárási cselekmények szabályozása ugyanis a digitális forradalom korában már szükségképpen megköveteli, hogy ne a fizikai dolgok analógiájára kezeljük az elektronikus adat kategóriáját. E fogalmi distancia kétségkívül a - büntetőeljárás szerves részének tekintendő - bűnüldözési célú titkos információgyűjtés alkalmazása körében bizonyul meghatározónak. Elvégre a leplezett eszközök alkalmazására az érintett tudta nélkül, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok, a levéltitok és a személyes adatok védelméhez fűződő alapvető jogok korlátozásával kerül sor.[10]
A fenti alapjogokra az Alaptörvény az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogaiként tekint, amelyek tiszteletben tartását és védelmét az állam elsőrendű kötelezettségeként jelöli meg. [11] Az Alkotmánybíróság ugyanakkor a jogállami büntetőjog garanciarendszerét vizsgálva már számos határozatában érintette, hogy az "állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő, hogy az másik alapjog vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél érdekében történik, hanem szükséges, hogy megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen egymással."[12]
A Be. erre tekintettel a szükségesség-arányosságcélszerűség vizsgálatában határozza meg a leplezett eszközök alkalmazásának garanciális kereteit: a) megalapozottan feltételezhető, hogy a megszerezni kívánt információ, illetve bizonyíték a büntetőeljárás céljának eléréséhez elengedhetetlenül szükséges és más módon nem szerezhető meg, b) annak alkalmazása nem jár az azzal érintett vagy más személy alapvető jogának az elérendő bűnüldözési célhoz képest aránytalan korlátozásával, és c) annak alkalmazásával bűncselekménnyel összefüggő információ, illetve bizonyíték megszerzése valószínűsíthető.[13] A büntető eljárásjog tudományát régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy miként lehet kiegyensúlyozni az emberek magánéletét az állam büntetőjogi igényével. Ennek megválaszolása - Quattrocolóval egyetértve - különösen napjainkban jelent kihívást, mert a közelmúltban lezajlott digitális forradalom immaterializálta magánéletünk terrénumát, így annak jelentős része már az elektronikus adatokban is megtalálható.[14] Mezei Kitti szerint "minél több tárgy kapcsolódik a hálózatba, annál több adat gyűjthető az adott személyről, amely alapján akár részletes személyiségprofil is alkotható".[15] Digitális azonosságunk ugyanakkor nem csupán a bűnözés, hanem a bűnüldözés számára is rendkívül kedvező körülményeket teremtett, melyre Domokos Andrea is felhívja a figyelmet: "Életünk digitalizálódott. Így van ez a legális és az illegális szférában egyaránt." [16]
A Be. az Alaptörvény rendelkezéseivel összhangban teremt védelmet a hatóságok önkényes beavatkozásával szemben, amennyiben az alapjogok korlátozására - a
- 142/143 -
szükségesség és az arányosság figyelembevétele mellett - csak a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén és a törvény szerinti eljárási szabályok mentén ad lehetőséget. [17]
A magánélethez való jogot a magánélet védelméről szóló 2018. évi LIII. törvény definiálja, különös tekintettel az Alaptörvény általános kereteire, valamint az Alkotmánybíróság gyakorlatára. E szerint a magánélethez való jog a személyiség szabad kibontakoztatásához való jog része, amelynek értelmében az egyént szabadság illeti meg élete felelősségteljes, önálló alakítására, család, otthon és emberi kapcsolatok létesítésére és megóvására.[18] A magánélethez való jog lényege, hogy azt - külön törvényben meghatározott kivételekkel - az egyén akarata ellenére mások ne sérthessék meg.[19] A magánéletnek e pozitív jogi meghatározása ráirányítja a figyelmet a kivételekre, melyek között az állam büntetőjogi igénye - azaz, hogy a bűn ne maradjon büntetlenül - kiemelkedő szerepet játszik. Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) 2017-ben átfogó tanulmányt készített az Európai Unió Belügyi Főigazgatósága számára a bűnüldöző hatóságok által foganatosított hackelés jogi kereteiről, melyben azonosította, értékelte és összehasonlította a meglévő gyakorlatokat.[20] A LIBE tanulmánya két általános érvet világít meg: a) a bűnüldözés egyrészt hackelési technikákkal ellensúlyozza világszerte a bűnözés kifinomult módszereit, kihasználva az információs rendszerek sebezhetőségét és a bennük tárolt elektronikus adatok gazdagságát; b) a bűnüldözés másrészt olyan hacker eszközöket [21] alkalmaz, melyeket általában a kereskedelmi szektorban, az alapvető jogokra tekintet nélkül fejlesztenek ki.[22]
A magánélet sérelmének kiküszöbölésére Quattrocolo - az Alaptörvény és a Be. normáival, továbbá az Alkotmánybíróság határozataival egyezően - a szükségességi-arányossági-célszerűségi tesztet javasolja, amely "képes felmérni, hogy a bűnügyi eszközök összeegyeztethetők-e a magánélethez való joggal, amelyet az EJEE, a Charta, a PPJNE, és a nemzeti alkotmányok a legmagasabb normatív szinten oltalmaznak. De mi történik a büntetőeljárással, ha a magánélet sérelmét értékelik? Vajon a magánélet sérelme meghatározza annak a büntetőeljárásnak a kimenetelét, amelyben az bekövetkezett?"[23]
A fenti kérdéseket Quattrocolo már kifejezetten a magánélet sérelmével összegyűjtött elektronikus adatok felhasználhatóságával összefüggésben teszi fel, amelyre az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) ítélkezési gyakorlatában keresi a választ. Ez a megközelítés - bár rendkívül értékes, hiszen rámutat a tisztességes eljáráshoz való jog leglényegesebb követelményére - nem újkeletű, és a magyar büntető jogegység szempontjából sem bizonyul meghatározónak.
A Kúria Büntető Kollégiumának jogalkalmazó tevékenységében az EJEB határozatainak jogértelmezési kérdései mindezidáig a) a tisztességes tárgyaláshoz való jog,[24] b) a véleménynyilvánítás szabadsága,[25] c) a kínzás tilalma,[26] d) a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog,[27] e) a kétszeres eljárás alá vonás vagy büntetés tilalma,[28] valamint f) a gyülekezés és egyesülés szabadsága[29] védelmével összefüggésben merültek fel. A releváns ítélkezési gyakorlatból az alábbi elvi szintű következtetéseket emelem ki a Kúria strasbourgi esetjognak megfelelő, arra hivatkozó, egyben a hatályos magyar jogszabályokat maradéktalanul figyelembe vevő jogalkalmazására nézve.
- 143/144 -
A Kúria jogalkalmazása során a független ítélkezés külső, alkotmányos kontrolljaként veszi figyelembe az EJEB döntéseinek indokait. Az EJEB-nek ugyanis nem az a feladata, hogy a hazai joghatóságok helyébe lépjen. A hazai jogszabályok értelmezési problémáinak megoldása elsődlegesen a magyar bíróságokra tartozik. Minthogy az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló római egyezmény, és kiegészítő jegyzőkönyvei (a továbbiakban: Egyezmény) a kihirdetés folytán a magyar jog részévé váltak, azokat a magyar bíróságnak a nemzeti jog értelmezése során figyelembe kell vennie. Az Egyezmény azonban nem közvetlen jogalap, hanem az alapjogok értelmezési segítsége. Ahogy az EJEB döntése, úgy az Egyezmény sem képezi a büntetőjogi felelősségre vonás valamely anyagi jogi akadályát, büntetés, intézkedés jogcímét, büntetéskiszabás jogalapját, illetve feltételét, vagy felmentés, illetve eljárás megszüntetés valamely eljárásjogi jogcímét. Az EJEB határozata az eljárásban szereplő valamennyi félre, de csak rájuk nézve kötelező. A magyar bíróságokra az a feladat hárul, hogy a hatáskörükbe tartozó ügyekben a hatályos jogszabályok alkalmazása során az Egyezményt ne sértsék meg. A Kúriának emellett az is a kötelezettsége, hogy az egyezménysértés okán benyújtott felülvizsgálati indítvány esetén eljárjon, és ha az eljárás megismétlésére nincs szükség, akkor e rendkívüli jogorvoslatot az EJEB döntésének alapulvételével bírálja el. Az EJEB egyezménysértést megállapító döntése akkor képezi felülvizsgálati eljárás alapját, ha a törvényben kihirdetett nemzetközi szerződés valamely rendelkezésének sérelme a büntetőügyben eljárt bíróság jogerős ügydöntő határozatában, vagy az ügydöntő határozathoz vezető büntetőeljárásban valósul meg. Amennyiben a megállapított egyezménysértés a jogerős ítéletben rögzített tényállást, az ahhoz vezető okfolyamatot, a bizonyítási eljárás lefolytatását, a bizonyítási eszközök törvényességének értékelését, a bizonyítékok összevetését érinti, az kizárólag megismételt bizonyítási eljárásban, új tényállás megállapítása során küszöbölhető ki, amire a Kúriának nincs törvényes lehetősége.
Amennyiben az EJEB döntése szabályozásbéli hiányosság miatt értékeli egyezménysértőnek a támadott jogerős ítéletet, ebből nem következik feltétlenül az, hogy a bíróság által alkalmazott jogszabály, vagy annak ítéleti rendelkezésben kimondása is egyezménysértő volna. Egyedül az következik, hogy az alkalmazott jogszabály mellett további szabályozás szükséges, ami nem jogalkalmazói, hanem jogalkotói feladat. Mivel ebben az esetben nem keletkezik felülvizsgálati döntési jogkör, a hatályos és egyezménysértőnek nem minősített jogszabályi rendelkezések betartásával és az EJEB döntés alapulvételével kell eljárni. Az egyezménysértés orvoslására megalkotott új törvényi szabályozás alapján elbírált ügyekre pedig már nem lehet az EJEB vonatkozó határozatait automatikusan, minden más szempont vizsgálata nélkül, irányadónak tekinteni.
A Quattrocolo által vizsgált "mérgezett fa gyümölcse"[30] valójában semmivel sem jelent többet a leplezett eszközök alkalmazásával összegyűjtött elektronikus adatok vonatkozásában, mint bármely másik bizonyítási eszköz esetében: a jogellenes bizonyíték régi-új kérdéskörét. A jogellenes bizonyíték jelensége - Tremmel Flóriánnal egyetértve - "végigkíséri a büntetőeljárás történetét és valószínűleg soha sem fog teljesen megszűnni, kiküszöbölődni, minthogy a bűnügyekre [...] nem a bizonyítékbőség, hanem sokkal inkább a bizonyítékínség a jellemző. Következésképpen az eredményességre törekvő eljáró hatóságok bizonyos fokig késztetve vannak a szinte mindenáron való bizonyítékszerzésre."[31] Jóllehet a történeti tényállás közvetett és összetett megismerési folyamata nem szabályozható jogilag érdemben, valójában a kizárt bizonyítékok rendszerén keresztül mérhető leginkább a jogállamiság elvének kiteljesülése egy állam jogrendszerében.[32]
A hatályos Be. a bizonyítékok értékelése köréből kizár minden olyan bizonyítási eszközből származó tényt, amelyet a bíróság, az ügyészség, a nyomozó hatóság bűncselekmény útján, más tiltott módon vagy a részvevők büntetőeljárási jogainak lényeges sérelmével szerzett meg.[33] S hogy a leplezett eszközökből származó elektronikus adatok ne váljanak a mérgezett fa gyümölcsévé, a törvény hármas felosztást alkalmaz: a) bírói vagy ügyészi engedélyhez nem kötött, [34] b) ügyészi engedélyhez kötött,[35] valamint c) bírói engedélyhez kötött [36] leplezett eszközök alkalmazhatók.[37] Az engedélyhez nem kötött leplezett eszközök értelemszerűen kevésbé korlátoznak alapvető jogokat, mint az ügyészi engedélyhez kötött leplezett eszközök, míg az előbbiek kevésbé korlátoznak alapvető jogokat, mint a bírói engedélyhez kötött leplezett eszközök. Quattrocolo az EJEB ítélkezési gyakorlatának[38] széleskörű vizsgálata alapján mutat rá arra, hogy a fegyverek egyenlőségének elve valójában "olyan eszközöket hivatott
- 144/145 -
biztosítani a felek számára, amelyek segítségével ténylegesen lehetőségük nyílik az ügyük bírósági kimenetelének befolyásolására. Úgy tűnik számomra, hogy ez összeegyeztethető az EJEB ítélkezési gyakorlatának legújabb tendenciájával: a hagyományos garanciák fokozatos csökkenésével. A tisztességes eljárás leglényegesebb eleme, az eljárás általánosan méltányos jellegének minimumszabványa, a felek tényleges és érdemi lehetősége arra, hogy az érveikkel ténylegesen befolyásolhassák az ügy kimenetelét."[39] Megállapítását mégis helytelenül alkalmazza az automatikusan generált elektronikus adatokra nézve.
Maga a Szerző is elismeri, hogy valójában itt ugyanaz a helyzet áll elő, mint amit - Fenyvesi Csaba szóhasználatával élve - a "kriminalisztika mérföldkövei" [40] vonatkozásában újra és újra megtapasztalhatunk: "A tudományos ismeretek büntetőeljárásbéli felhasználása kevésbé kiegyensúlyozott, mivel az egyik fél -leggyakrabban a hatóság - állami forrásokon keresztül fér hozzá a legjobb tudományos és technológiai apparátushoz. A tudásnak ez a fajta aszimmetriája tulajdonképpen nem újkeltű jelenség a büntetőeljárásban és eltérő szinten termelődik újra a tudomány és a büntetőeljárás bonyolult kapcsolatának különböző ciklusaiban (gondoljunk csupán a DNS-profilalkotás megjelenésére a tárgyalóteremben, vagy az fMRI használatára a vádlott felelősségének megállapítása során). A digitális technológia, mint említettük, ugyancsak magasfokú aránytalanságot idézhet elő a felek között."[41] Nem véletlenül, hiszen az elektronikus adat - ezen belül is az automatikusan generált elektronikus adat - képezi a kriminalisztika legújabb mérföldkövét, ami magasabb szinten termeli újjá a "tárgyi bizonyítékok prioritásának" problémakörét. Kertész Imre sorai ezzel összefüggésben továbbra is helytállónak bizonyulnak: "Nem érthetünk egyet a bizonyítékok sorában bármelyik fajtának a másik fölé- vagy alárendelésével. Ez tulajdonképpen a formális bizonyítási elvhez való visszatérést jelentené."[42] Az automatikusan generált elektronikus adatokat a világ számos jogrendszerében a számítógépes bűnözésről szóló budapesti egyezmény[43] alapján kezdték el szabályozni, létrehozva azokat a minimumszabályokat, amelyek a megbízhatóságukat hivatottak garantálni. E folyamat során a hagyományos nyomozati formák (pl. lehallgatás, kutatás, lefoglalás) digitális protokollnak megfelelő szabványokká alakulnak át.[44] A bizonyításra viszont ettől még nem tekinthetünk egy digitális protokollként. Quattrocolo pontosan ebbe a hibába esik, amikor az automatikusan generált elektronikus adatokkal összefüggésben arra az ellentmondó álláspontra helyezkedik, hogy "a kimenet megbízhatóságát nem lehet mérlegelni és megkérdőjelezni a forráskód közzététele nélkül. [...] a nyílt forráskódok nem feltétlenül szavatolják minden esetben a felelősségre vonhatóságot. Valójában az utólagos hitelesítés gyakran elégtelennek bizonyul egy olyan szoftver tulajdonságainak a hitelesítése során, amelyet nem a felelősségre vonhatóság szem előtt tartásával hoztak létre. A szoftverfejlesztők maguk sem feltétlenül tudják elmagyarázni, hogy miért és hogyan jött létre az adott digitális kimenet, különösen akkor, ha gépi tanulási rendszerekről van szó."[45]
Ez a problematika korántsem újkeltű, és amennyiben a gyökerénél kívánjuk megragadni, az anyagi igazságosság jogállami követelményét kell mérlegelnünk. Elvégre a "nyomozónak, az ügyésznek és a bírónak minden konkrét bizonyíték vonatkozásában külön-külön kell elvégeznie azok értékelését, a konkrét bizonyíték lényege, kapcsolatai és nem fajtája alapján. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bizonyos elméleti útmutatásokat nem lehet adni a mérlegeléshez."[46]
A büntetőeljárásban - Finszter Gézával egyetértve - nem azt kell bizonyítani, ami a tudomány jelenlegi állása szerint lehetséges, hanem azt, ami a büntető törvényben definiált absztrakt tényállás alapján szükséges. A büntető anyagi jog ezirányú útmutatása nélkül ugyanis nem kerülhetnénk ki a kauzalitás végtelenségéből. S hogy a büntetőjogi megismerés ne tévedjen tévútra, arról a Be. garanciarendszere hivatott gondoskodni: "Nem elegendő a bizonyítás útján megszerzett ismeretek egyezése a múlt valóságával, hanem az is szükséges, hogy ez az ismeretszerzés az eljárási szabályok rendjének megfelelően történjék."[47]
Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben leszögezte, hogy az "anyagi igazságosság jogállami követelménye a jogbiztonságot szolgáló intézményeken és garanciákon belül maradva valósulhat meg".[48] A Be. pontosan ezt juttatja kifejezésre, amikor a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság számára előírja, hogy a döntését csak valósághű tényállásra alapozhatja.[49] S mivel az anyagi igazság a büntetőeljárásban csak az eljárásjogi normákon
- 145/146 -
keresztül érvényesülhet, a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére[50], ami egyben a kizárt bizonyítékokra[51] is vonatkoztatandó.
Quattrocolo azért nem tudja beilleszteni az automatikusan generált elektronikus adatok jelenségét a processzuális bizonyításelméletbe, mert az anyagi igazságosság jogállami követelményét figyelmen kívül hagyja: "az emberi intuíciónak aligha lehet meghatározó szerepe az ilyen jellegű bizonyítékok megbízhatóságának az értékelésében. A digitális=megbízható felvetést elutasítva ugyanis a döntés nem alapozható ezekben az esetekben pusztán a logikára: a bizonyítékot létrehozó automatizált folyamat fekete doboz, ami utólag nem rekonstruálható maradéktalanul."[52] E bizonyítási eszköz megbízhatóságának a mérlegelése viszont olyan kérdés, amely különleges szakértelmet, tudományos megismerést igényel.
A jognak ezzel összefüggésben nem az a feladata, hogy tudományos műhelyként tárja fel a tudományos megismerés vezérfonalát képező törvényszerűségeket, hiszen ez a szakértői intézetek kötelezettsége.[53] A jognak sokkal inkább az a feladata, hogy a büntetőeljárásban szükség esetén biztosítsa a tudomány és műszaki fejlődés eredményeinek a felhasználhatóságát,[54] a független és pártatlan szakértő alkalmazását[55]. S mivel a szakértőnek -Katona Gézával egyetértve - úgy kell elkészítenie a szakvéleményét, hogy " azt a szakterülete szempontjából rendszerint laikus jogalkalmazó érdemben értékelhesse", [56] nem a szabadalmazott szoftverek forráskódjainak nyilvánosságra hozatalán múlik az eljárás általánosan méltányos jellegének minimumkövetelménye, hanem az anyagi igazságosság jogállami követelménye melletti elkötelezettségen. Elvégre az automatikusan generált elektronikus adatok megbízhatóságát értékelő szakvélemény is csupán közvetett bizonyíték, ami akkor is valószínűségi ténybeli következtetéseket alapoz meg, "amikor a közvetett bizonyítékul szolgáló szakvélemény [...] önmagában is egy igen részletes és alapos szakmai bizonyítás eredménye".[57]
[1] AMBRUS István: Digitalizáció és büntetőjog, Wolters Kluwer, Budapest, 2021.
[2] Civil Liberties, Justice and Home Affairs: Legal Frameworks for Hacking by Law Enforcement: Identification, Evaluation and Comparison of Practices, Policy Department for Citizens' Rights and Constitutional Affairs, Brussels, 2011.
[3] Council of Europe: Convention on Cybercrime, ETS 185, Budapest, 23. XI. 2001.
[4] Domokos Andrea: A magyar büntető eljárás és a digitalizáció, Miskolci Jogi Szemle, 2020/11, 61-16.
[5] Fenyvesi Csaba: A kriminalisztika válaszai a társadalmi kihívásokra - a bűnüldözés fejlesztési lehetőségei, In: Pécsi Határőr Tudományos Közlemények XXII. A hadtudománytól a rendészettudományig -társadalmi kihívások a nemzeti összetartozás évében (szerk.: Gaál Gyula, Hautzinger Zoltán), Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztály Pécsi Szakcsoportja, 2020, 211-225.
[6] Finszter Géza: Valósághű tényállás, avagy az anyagi igazság megállapítása, In: Sic itur ad astra: ünnepi kötet a 10 éves Blaskó Béla tiszteletére (szerk.: Madai Sándor, Pallagi Anikó, Polt Péter), Ludovika Egyetemi Kiadó, Budapest, 119-189.
[7] Katona Géza: A kriminalisztika és a bűnügyi tudományok: Gondolatok a 21. század kriminalisztikájáról, BM Kiadó, Budapest, 2002.
[8] Kertész Imre: A tárgyi bizonyítékok elmélete a büntetőeljárási jog és a kriminalisztika tudományában, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1912.
[9] Mezei Kitti: A modern technológiák kihívásai a büntetőjogban, különös tekintettel a kiberbűnözésre, Állam- és Jogtudomány, 2020/4, 65-81.
[10] Quattrocolo, Serena: Artificial Intelligence, Computational Modelling and Criminal Proceedings. A Framework for A European Legal Discussion, Springer, Cham, 2020.
[11] TREMMEL Flórián: Bizonyítékok a büntetőeljárásban, Dialóg Campus Kiadó, BudapestPécs, 2006.
[12] VARGHA Ferenc: A koronaügyész közjogi állása a jogegység tükrében, Jogállam, 1931/3-4, 129-136.
[13] Zöldy Miklós: Adalékok a büntető jogegység és jog egységesítése problémájához, Magyar jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1942/36-31, 88-105.
[14] Alaptörvény.
[15] 2017. évi XC. törvény a büntetőeljárásról.
[16] 2011. évi XC. törvény indokolása.
[17] 2018. évi LIII. törvény a magánélet védelméről.
[18] 2016. évi XXIX. törvény az igazságügyi szakértőkről.
[19] Alkotmánybírósági határozatok: 9/1992. (I. 30.) AB határozat; 30/1992. (V. 26.) AB határozat.
[20] Kúriai határozatok: Bf.V.2.468/2000/7.;
Bfv.I.854/2001/9.; Bfv.III.1.038/2008/8.;
Bhar.II.951/2008/1.; Bhar.II.504/2010/7. szám;
Bfv.II.235/2011/5.; Bfv.I.777/2010/16.;
Bfv.I.1.145/2010/5.; 2011.El.II.E.3/6.- BKv 96.;
Bfv.III.913/2012/8.; Bfv.III.1.005/2011/5.;
Bfv.I.1302/2012/7.; Bhar.I.117/2013/7.;
Bhar.II.481/2013/11.; 4.Bkf.10.120/2012.-
EBD.2013.B.1.; Bfv.II.400/2014/8.; Bfv.I.778/2014/4.;
Bfv.I.1222/2013/4-EBH.2014.B.16.; Bkf.III.1.517/2012.-
EBH.2014.B.1.; Bfv.II.102/2015/8.; Bfv.I.403/2015/7.;
Bfv.III.549/2015/20.; Bfv.III.581/2015/6.;
Bfv.II.607/2015/14.; Bfv.I.1820/2014/8.;
Bhar.III.1.423/2014/11; Bfv.I.86/2016/6.;
Bfv.III.77/2017/23.; Bfv.I.830/2017/16.;
- 146/147 -
BfV.I.836/2017/6.; BfV.II.1122/2016/7.;
BfV.III.1.623/2016/9.; Bhar.I.520/2017/3.-
EBH.2018.B.1.; BfV.II.329/2018/5.; BfV.I.346/2018/5.-
BfV.I.373/2018/5.; BfV.II.752/2018/6.;
BfV.II.1068/2017/9.; BfV.III.1.335/2017/9.;
BfV.I.1564/2017/14.; Bt.II.357/2018/6.;
BfV.II.95/2019/8.; BfV.I.272/2019/7.; BfV.II.359/2019/7.-
EBH.2019.B.23.; BfV.II.1471/2018/6.;
Bhar.I.302/2019/20.; BfV.III.809/2019/5.;
BfV.X.276/2021/12.; BfV.I.1336/2020/17.;
BfV.I.501/2009/4.; BfV.I.1.117/2008/6.;
BfV.I.307/2011/11.; BfV.X.166/2012/5.;
BfV.III.1.213/2011/5.; BfV.III.1.187/2012/3.;
BfV.I.1304/2012/3.; Bkk.I.143/2014.-EBH.2014.B.5.;
BfV.III.334/2015/4.; BfV.III.1.612/2014/8.;
BfV.III.573/2016/5.; BfV.II.1519/2015/7.;
BfV.III.1.125/2016/6.-EBH.2017.B.11.;
BfV.III.1.408/2018/10.-EBH.2019.B.12.;
BfV.III.1.359/2018/5.; BfV.III.75/2020/13.;
BfV.I.405/2020/6.; BfV.II.611/2011/7.; BfV.I.22/2015/5.;
BfV.II.1640/2014/6.; BfV.I.1751/2014/7.;
BfV.III.124/2014.-EBH.2015.B.7.; 3/2015. BJE.-
BfV.III.914/2017.-EBH.2018.B.6.;
BfV.III.943/2019/9.; BfV.I.1395/2013/11.;
BfV.I.1757/2014/9.; BfV.III.141/2018/14.;
Bt.II.357/2018/6.; BfV.III.1.417/2012/5.;
BfV.III.1.085/2015/18.; BfV.III.1.158/2017/4.;
Bf.II.589/2018.-EBD.2019.B.16.; BfV.I.1513/2019/6.;
[21] EJEB ítéletek: 1991. augusztus 28-i Brandstetter kontra Ausztria ítélet, 11170/84, 12876/87, 13468/87,
ECLI:CE:ECHR:1991:0828JUD001117084; 2001. június 7-i Kress kontra Franciaország ítélet, 39594/98,
ECLI:CE:ECHR:2001:0607JUD003959498; 2006. április 12-i Martinie kontra Franciaország ítélet, 58675/00,
ECLI:CE:ECHR:2006:0412JUD005867500. ■
JEGYZETEK
[1] A szerző LL.M. PhD, főtanácsadó, Kúria. Az írás a szerző álláspontját tartalmazza és nem értelmezhető az őt foglalkoztató intézmény állásfoglalásaként.
[2] A tanulmány a 138965. számú NKFIH pályázat és a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium keretében készült, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával.
[3] Zöldy Miklós: Adalékok a büntető jogegység és jog egységesítése problémájához, Magyar jogászegyleti értekezések és egyéb tanulmányok, 1942/36-37, 88.
[4] Uo. 102-104.
[5] Ambrus István: Digitalizáció és büntetőjog, Wolters Kluwer, Budapest, 2021 (elektronikus: 1. Bevezetés).
[6] Vargha Ferenc: A koronaügyész közjogi állása a jogegység tükrében, Jogállam, 1931/3-4, 129.
[7] Uo.
[8] Quattrocolo, Serena: Artificial Intelligence, Computational Modelling and Criminal Proceedings, A Framework for A European Legal Discussion, Springer, Cham, 2020, 96. (ford.: Czebe András)
[9] 2017. évi XC. törvény indokolása a büntetőeljárásról, A 165. §-hoz.
[10] Be. 214. § (1) bekezdés.
[11] Alaptörvény, Szabadság és felelősség, I. cikk.
[12] 30/1992. (V. 26.) AB határozat, 2.2.
[13] Be. 214. § (5) bekezdés.
[14] Quattrocolo i.m. 43.
[15] Mezei Kitti: A modern technológiák kihívásai a büntetőjogban, különös tekintettel a kiberbűnözésre, Állam- és Jogtudomány, 2020/4, 77.
[16] Domokos Andrea: A magyar büntető eljárás és a digitalizáció, Miskolci Jogi Szemle, 2020/11, 67.
[17] Be. 2. §
[18] 2018. évi LIII. törvény a magánélet védelméről, 2. § (1) bekezdés.
[19] Uo. 2. § (3) bekezdés.
[20] Civil Liberties, Justice and Home Affairs: Legal Frameworks for Hacking by Law Enforcement: Identification, Evaluation and Comparison of Practices, Policy Department for Citizens' Rights and Constitutional Affairs, Brussels, 2017, 15.
[21] A bűnügyi hackelés legelterjedtebb eszközei a rosszindulatú szoftverek ("malware"), melyek telepítésével lehetővé válik az érintett digitális környezetének állandó felügyelete.
[22] Uo. 8-9.
[23] Quattrocolo i.m. 68. (ford.: Czebe András)
[24] Bf.V.2.468/2000/7.; Bfv.I.854/2007/9.;
Bfv.III.1.038/2008/8.; Bhar.II.951/2008/7.;
Bhar.II.504/2010/7; Bfv.II.235/2011/5.; Bfv.I.777/2010/16.;
Bfv.I.1.145/2010/5.; 2011.El.II.E.3/6.-BKv 96;
Bfv.III.913/2012/8.; Bfv.III.1.005/2011/5.;
Bfv.I.1302/2012/7.; Bhar.I.117/2013/7.; Bhar.II.487/2013/11.;
4.Bkf.10.720/2012.-EBD.2013.B.1.; Bfv.II.400/2014/8.;
Bfv.I.778/2014/4.; Bfv.I.1222/2013/4.-EBH.2014.B.16.;
Bkf.III.1.517/2012.-EBH.2014.B.1.; Bfv.II.102/2015/8.;
Bfv.I.403/2015/7.; Bfv.III.549/2015/20.; Bfv.III.587/2015/6.;
Bfv.II.607/2015/14.; Bfv.I.1820/2014/8.;
Bhar.III.1.423/2014/11.; Bfv.I.86/2016/6.;
Bfv.III.77/2017/23.; Bfv.I.830/2017/16.; Bfv.I.836/2017/6.;
Bfv.II.1122/2016/7.; Bfv.III.1.623/2016/9.;
Bhar.I.520/2017/3.-EBH.2018.B.1.; Bfv.II.329/2018/5.;
Bfv.I.346/2018/5.; Bfv.I.373/2018/5.; Bfv.II.752/2018/6.;
Bfv.II.1068/2017/9.; Bfv.III.1.335/2017/9.;
Bfv.I.1564/2017/14.; Bt.II.357/2018/6.; Bfv.II.95/2019/8.;
Bfv.I.272/2019/7.; Bfv.II.359/2019/7.-EBH.2019.B.23.;
Bfv.II.1471/2018/6.; Bhar.I.302/2019/20.; Bfv.III.809/2019/5.;
Bfv.X.276/2021/12.; Bfv.I.1336/2020/17.
[25] Bfv.I.501/2009/4.; Bfv.I.1.117/2008/6.; Bfv.I.307/2011/11.;
Bfv.X.166/2012/5.; Bfv.III.1.213/2011/5.;
Bfv.III.1.187/2012/3.; Bfv.I.1304/2012/3.; Bkk.I.143/2014.-
EBH.2014.B.5.; Bfv.III.334/2015/4.; Bfv.III.1.612/2014/8.;
Bfv.III.573/2016/5.; Bfv.II.1519/2015/7.;
Bfv.III.1.125/2016/6.-EBH.2017.B.11.;
Bfv.III.1.408/2018/10.-EBH.2019.B.12.;
Bfv.III.1.359/2018/5.; Bfv.III.75/2020/13.; Bfv.I.405/2020/6.
[26] Bfv.II.611/2011/7.; Bfv.I.22/2015/5.; Bfv.II.1640/2014/6.;
Bfv.I.1751/2014/7.; Bfv.III.124/2014.-EBH 2015.B.7.; 3/2015. BJE.-JE.2015.B.3.; Bfv.III.914/2017.-EBH 2018.B.6.;
[27] 2011.El.II.E.3/6.-BKv 96.; Bfv.I.1395/2013/11.;
Bfv.I.1757/2014/9.; Bfv.III.141/2018/14.; Bt.II.357/2018/6.
[28] Bfv.III.1.417/2012/5.; Bfv.III.1.085/2015/18.;
Bfv.III.1.158/2017/4.; Bf.II.589/2018.-EBD.2019.B.16.;
[29] Bfv.II.566/2009/5.
[30] Quattrocolo i.m. 77.
[31] Tremmel Flórián: Bizonyítékok a büntetőeljárásban, Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2006, 151.
[32] Uo. 153-54.
[33] Be. 167. § (5) bekezdés.
[34] Ilyen a titkosan együttműködő személy; a puhatolás; a bűnügyi csapda; a sértett vagy más személy helyettesítése; a rejtett figyelés és a dezinformáció.
[35] Ilyen a fizetési műveletek megfigyelése; a büntetőjogi felelősségre vonás elkerülésének kilátásba helyezése; a hozzájárulással alkalmazott megfigyelés; az álvásárlás; a fedett nyomozó alkalmazása; a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított szerv tagja és titkosan együttműködő személy alkalmazása álvásárlás érdekében; és a fedőokirat, fedőintézmény és fedőadat felhasználása.
[36] Ilyen az információs rendszer titkos megfigyelése; a titkos kutatás; a hely titkos megfigyelése; a küldemény titkos megismerése; a lehallgatás.
[37] Be. 214. § (4) bekezdés.
[38] Lásd: 1991. augusztus 28-i Brandstetter kontra Ausztria ítélet, 11170/84, 12876/87, 13468/87, ECLI:CE:ECHR:1991:0828JUD001117084, 68. pont; 2001. június 7-i Kress kontra Franciaország ítélet, 39594/98, ECLI:CE:ECHR:2001:0607JUD003959498, 72. pont; 2006. április 12-i Martinie kontra Franciaország ítélet, 58675/00, ECLI:CE:ECHR:2006:0412JUD005867500, 46. pont.
[39] Quattrocolo i.m. 89. (ford.: Czebe András)
[40] Fenyvesi Csaba: A kriminalisztika válaszai a társadalmi kihívásokra - a bűnüldözés fejlesztési lehetőségei, In: Pécsi Határőr Tudományos Közlemények XXII. A hadtudománytól a rendészettudományig - társadalmi kihívások a nemzeti összetartozás évében (szerk.: Gaál Gyula, Hautzinger Zoltán), Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztály Pécsi Szakcsoportja, 2020, 211.
[41] Quattrocolo i.m. 91. (ford.: Czebe András)
[42] Kertész Imre: A tárgyi bizonyítékok elmélete a büntetőeljárási jog és a kriminalisztika tudományában, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1972, 368.
[43] Council of Europe: Convention on Cybercrime, ETS 185, Budapest, 23. XI. 2001.
[44] Quattrocolo i.m. 73.
[45] Uo. 92. (ford.: Czebe András)
[46] Kertész i.m. 369.
[47] Finszter Géza: Valósághű tényállás, avagy az anyagi igazság megállapítása, In: Sic itur ad astra: ünnepi kötet a 70 éves Blaskó Béla tiszteletére (szerk.: Madai Sándor, Pallagi Anikó, Polt Péter), Ludovika Egyetemi Kiadó, Budapest, 182.
[48] 9/1992. (I. 30.) AB határozat, V.4.
[49] Be. 163. § (2) bekezdés.
[50] Be. 1. § (4) bekezdés.
[51] Be. 161. § (5) bekezdés.
[52] Quattrocolo i.m. 93. (ford.: Czebe András)
[53] Finszter i.m. 181.
[54] 2016. évi XXIX. törvény az igazságügyi szakértőkről, 3. § (1) bekezdés.
[55] Be. 188. § (1) bekezdés.
[56] Katona Géza, A kriminalisztika és a bűnügyi tudományok: Gondolatok a 21. század kriminalisztikájáról, BM Kiadó, Budapest, 2002, 165.
[57] Tremmel i.m. 89.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző A szerző LL.M. PhD, főtanácsadó, Kúria.
Visszaugrás
