Mintegy évtizeddel ezelőtt, amikor Debrecenben bemutatták a «Nagy barátságok» c. kiállítást, az ennek megnyitóján elhangzott előadások egyikében megkíséreltem bizonyítani, hogy J. Maritain organikus politikai és társadalom-elképzelése szervesen összefügg Aquinói Tamás államelméletével. Az «Ember - társadalom - hit» címmel megjelent kötetben (szerk. H. Deák Gy.) azóta olvashatók is megállapításaim, miszerint a De regimine principum-ban, vagyis A fejedelmek kormányzása című írásában Aquinói Szent Tamás egy olyan teóriát fogalmazott meg, amely a politikai szervezettségű társadalmat, valójában tehát nem is igazából az államot, természetelvű módon ugyanolyan eleven organizmusként fogta fel, mint amilyen az emberi test, illetve a szerinte hasonlóan felépített kozmosz, vagyis a világmindenség. A doctor Angelicus elképzelése alapján az ember politikai társadalma olyan élő szervezet, amely egyfajta közvetítő élettani funkciót lát el az organikus makro- és mikrokozmosz között.
Ehhez az elmélethez képest Maritain egy a modern társadalmakra és politikai berendezkedésekre jellemző, lényegesen bonyolultabb fogalmi rendszert használ (A témához kapcsolódó irodalom az alábbi kötetben található meg: Jacques Maritain: Dizionario De-le Opere a cura di Piero Viotto, itt külön is az Introduzione-t. Itt hangsúlyozva vannak a cartesianus eszméhez való kapcsolódás is, 1. pl.). Ebben a tekintetben tehát lényegesen eltér nagy példaképe gondolati rendszerétől, mégis felfogása organikus jellegében hű maradt hozzá.
A francia filozófus az emberi társadalom és politika szervezettségét és összefüggéseit vizsgálva, alapvetően a következő fogalmakat tartja szükségesnek egymástól elkülöníteni, hangsúlyozva a közöttük egyáltalán nem célravezető egybemosások és gyakori átfedések lehetséges kiküszöbölését és elkerülését. Így Maritain elhatárolja egymástól a «cité»-t, vagyis a városállamot, ill. a városállam jellegű politikaiszociális szervezetet - továbbá a «nation»-t, azaz a nemzetet, valamint a «corps politique»-ot, vagyis azt a politikai testet, amelyet máskor a szerző a «politikai társadalom)) megjelölésével illet - végül a filozófus külön tárgyalja az «État»-t, magyarul: az államot.
Maritain egyértelműen különbséget tesz a nemzeti közösség és a politikai társadalom között, mely utóbbi fogalmat elsősorban e közösség organikus jellegére utaló «corps politique», azaz a politikai test elnevezéssel illeti. Szerinte ez a szervezet az értelem, a tiszta értelem műve, amely az embernek is legfőbb jellemzője, s ennek megfelelően maga a politikai test is mintegy húsból és vérből van, úgyhogy megvannak a maga ösztönei, reflexei, dinamizmusa és tudatalatti lelki struktúrája. Ilyen körülmények között a politikai társadalomnak is megvan a maga létfeltétele, amely nem más, mint az igazság. E meglehetősen költői képszerűséggel megfogalmazott politikai társadalmon Maritain azt az egészként jelentkező emberi közösséget érti, amelyben minden közösségi és személyes tevékenység egyaránt a teljes politikum alkotó eleme, mert a közjót szolgálja, amit a törvény általános rendje garantál. Ebben a politikailag megszervezett társadalomban, amelyben a tekintély alulról, a népből kiindulva szerveződik, a természet révén a sokaság jó emberi életet élvez, mely egyszerre illeti meg mind az egészet, mind a részeket.
Minthogy ez a természetes politikai-társadalmi organizmus teljes egész, az állam úgy viszonyul hozzá, mint rész, úgyhogy tévesek azok a felfogások, amelyek megpróbálják azonosítani az államot a politikai testtel. Az állam azonban mint rész döntő jelentőségű életfunkciót tölt be, amennyiben jól szakosodott részként, szervként a közjó érdekében a törvény, a közrend és az igazság fenntartására törekszik. Az állam egy szuperstruktúra, amelyben a különféle intézmények együttese a társadalom csúcsán egyfajta szabályozó gépezetet formál.
Ilyen módon az állam pusztán eszköz az ember szolgálatában, vagyis: az állam az emberért van. Ám ez nem érvényes fordított irányban is, azaz míg a politikai testben az ember a politikai társadalomért van, addig az ember nem az államért van, minthogy az pusztán eszköz. Az emberi személyiség
- 69/70 -
mint egyed igazában a politikai testért van, amely viszont az emberért van mint személyért. Szerepénél fogva ezért még ha az állam a politikai test felső része is, ez nem jár együtt azzal, hogy a politikai testnek is felette állna. A rész ugyanis szükségképpen alatta áll az egésznek, s ennélfogva az állam nem lehet a politikai test feje.
Ennek értelmében visszaélés, ha az elnyomással is élő hatalmi gépezet befolyása növelésére törekedve, fölébe helyezi magát a politikai testnek. Minden totalitárius állam tehát valójában természetellenes képződmény, legyen szó akár a faj állami totalitarizmusáról, mint a német nácizmus esetében, vagy a gazdasági közösség állami ökonómiai totalitarizmusáról, mint pl. az orosz kommunizmus kapcsán. Ebből következik, hogy Maritain szerint a modern világban a legsürgetőbb cél a demokrácia, mert ez szavatolja leginkább a szociális igazságot, a gazdaság megszervezését.
A közelmúlt politikai változásai voltaképpen igazolták azt, amit Maritain mind politikai tapasztalataiból, mind filozófiai eszmefuttatásaiból, főként pedig a természetelvű Aristotelés-, ill. Aquinói Szent Tamás-féle hagyományból vont le következtetésként. Ám Maritain nemcsak ebben az egy vonatkozásban érzett rá a modern idők politikai elvárásaira. Organikus politikai felfogása nemcsak azt értette meg vele, hogy a nemzetállamok abszolutizálása túlhaladott, hanem arra is ráébredt: napjainkban immár lehetőség kínálkozik arra, hogy a politikai test az egész világra kiterjedjen. Ehhez az ENSZ nemzetállami képviseleti rendszere csak nagyon kezdetleges lépés. A világ kialakuló politikai testének valójában a népek természetes egyetértésén kell alapulnia. Ez azt jelenti, hogy a népek a maguk különbözőségével fognak majd egy olyan új politikai társadalmat, szerves egységet létrehozni, amely olyan széles, mint maga az emberiség, s benne a kereszténységnek is meglesz a maga szerepe, amelyet Maritain úgyszintén megpróbál körvonalazni.
Maritain a történelem és az állam organikus felfogását azonban nem csupán legközvetlenebb mesterétől, Aquinói Szt. Tamástól ismerte, hanem abból az ősi kútforrásból is táplálkozott, amelyből maga Aquinói Tamás is merített, azaz a klasszikus antikvitásból, ahol ez a felfogás már Platónnál és Aristotelésnél is felbukkan, éspedig az utóbbinál már egészen kidolgozott formában. Maritain mindkét görög filozófust kitűnően ismerte, akik közül különösen Aristotelésre hivatkozik nagyon sűrűn, ám mindkét esetben gyakran számolhatunk az Aquinas közvetítésén kívül egy másik közvetítővel is, aki nem más, mint Cicero. Ez utóbbinál az állam ugyanúgy élő szervezet, mint az említett görög filozófusoknál, vagy Aquinói Tamásnál, ahogy Róma is Cicero szerint megszületett, növekedésnek indult, eljutott érett férfikorába, hogy még tovább erősödjék, izmosodjék. Cicero voltaképpen ezt az érett férfikorában lévő római államot kívánja bemutatni, annak tisztázása érdekében, hogy miként lehet az eszményi római államot még tovább vinni a tökéletesedés útján. Az ideálisnak ez a keresése feltétlenül kellett, hogy hasson Maritainre, aki életművében gyakran hivatkozik is a római politikusra, szónokra és filozófusra. Cicero azonban nem csupán az ideális politikai szervezet organikus értelmezésében kellett hogy befolyással legyen a jeles francia gondolkodóra, hanem még egy másik vonatkozásban is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
