Megrendelés
Jogtudományi Közlöny

Fizessen elő a Jogtudományi Közlönyre!

Előfizetés

Kecskés Gábor[1] - Szegedi László[2]: Amikor a klímaváltozás perré válik? (JK, 2026/4., 189-191. o.)

https://doi.org/10.59851/jk.81.04.6

Bögös Fruzsina Damoklész kardja, avagy az éghajlatvédelmi perek közigazgatási jogi vonatkozásai című kötete[1] arra reagál, hogy az éghajlat védelme érdekében indított bírósági eljárások (közkeletű, de korántsem teljesen pontos elnevezéssel: klímaperek) számának növekedése egyértelmű trend az utóbbi években, akár a hazai, akár nemzetközi bírói fórumok előtt. A kérdéskör ma már a klasszikus nemzetközi bírói fórumok, emberi jogi bírói fórumok és az államok belső igazságszolgáltatási kontextusában is egyre hangsúlyosabban értelmezhető. Ezért is fontos, hogy egy kiváló összefoglalást vehet a kezébe az olvasó a 2025-ös évben magyar nyelven, mert Bögös Fruzsina munkája a belső jogra, azon belül is a közigazgatási jogra fókuszálva ugyan, de igen széles áttekintést ad a klímaperekről, amely a jogászi szakma, az éghajlatváltozási szakemberek és a legtágabb értelemben vett nyilvánosság számára is nagy figyelmet érdemelhet. Örömteli, hogy a szerző több oldalt szán a hazai szakirodalomban is egyre többet idézett jelenségnek, mégpedig az ún. szuper-gonosz problémáknak (wicked problems), amelyek közé a klímaváltozás elleni küzdelem tartozik. A "szuper-gonosz probléma" kifejezés azt jelenti, hogy a probléma pontos meghatározása is nehézségekbe ütközik, továbbá annak megoldása sem lehetséges lineáris módon vagy a megoldás további problémákat eredményez. A klímaváltozás elleni küzdelem jól leképezi eme problémakört, hiszen az államok különböző módon járulnak hozzá a globális klimatikus folyamatokhoz, és számos szükséges, hosszú távra tervezett intézkedés rövid távú negatív gazdasági vagy társadalmi problémákat okozhat.

A könyv nemzetközi aspektusból indít, hiszen a nemzetközi jogi vetületeken túl egyes mérföldkőnek számító külföldi példákat is ismertet,[2] amelyek a klímapereket illetően világszerte mintaadónak tekinthetők. A téma nemzetközi relevanciáját mi sem bizonyítja jobban, hogy a könyv megjelenése után, 2025. július elején az Emberi Jogok Amerikaközi Bírósága,[3] majd július végén pedig a Nemzetközi Bíróság hirdette ki tanácsadó véleményét[4] az államok klímakötelezettségei tárgyában. Mindezek - kiegészülve az ENSZ Tengerjogi Törvényszékének 2024 májusában hozott tanácsadó véleményével[5] - már elegendő támpontot adhatnak (a vállalt nemzetközi kötelezettségek fényében) az államok számára az éghajlatváltozással kapcsolatos teendőik tárgyában. Ezek számonkérhetősége pedig leginkább a klímaperek keretében vethető fel a bírósági rendszerben.

A szerző kiválóan elhelyezi a témát a hazai szakirodalmi közegben, annál is inkább, mert a szerző - Sulyok Katalinnal karöltve - egyfajta úttörő munkát végez hazánkban e téma kapcsán. Nagyon fontos, hogy megszületett egy ilyen munka is, amely a közigazgatási jogi vetületekre helyezi a hangsúlyt, hiszen eme kérdések vizsgálata eddig leginkább nemzetközi jogi, környezetjogi, esetleg emberi jogi aspektusban történt meg. Ami a hazai közigazgatási jogi aspektust érinti, teljes mértékben egyetértünk a szerző megállapításával, amely a kérdéskör hazai elemzésének esszenciája is egyben. Osztjuk azon nézetét is, miszerint "az Aarhusi Egyezmény alapján a társadalmi szerve-

- 189/190 -

zetek ügyféli, perindítási és kereshetőségi joga megnyugtatóan kezelhető lenne."

Noha a jelenlegi magyar szabályozási környezet nem teljesen felel meg a Magyarország és az Európai Unió által egyaránt aláírt, ratifikált Aarhusi Egyezmény elvárásainak, és bár a mulasztási per alkalmas lehetne Magyarországon a klímapereskedés céljaira, eme lehetőség - ahogy a kötet második része is mutatja - több akadályba is ütközik. A közigazgatási jogi aspektus és elemzési fókusz ugyanakkor mindvégig domináns marad a könyvben, és a szerző a következetesen ennek mentén vizsgálja a kérdéskört.

Az éghajlatvédelmi perek sokféle fogalmáról a szerző is értekezik,[6] de egyértelműen megfogalmazza, hogy a "e könyv azokat a pereket tekinti az éghajlat védelme érdekében indított peres ügyeknek, amelyeket bíróság előtt indítanak, és amelyek a bíróságok előtt ítélettel zárulnak, és amelyekben akár jogilag, akár ténybelileg az éghajlatváltozás mérséklése, vagy az ahhoz való alkalmazkodás a per szempontjából releváns kérdés."[7] Majd eme pereket csoportosítja is (alperesek szerint: kormányzat, gazdasági, szervezet, jogágak szerint, motiváció szerint, mitigációs és adaptációs célok szerint, stratégiai és nem stratégiai célok szerint, földrajzi szempontból, kimenetel szempontjából).

A klímaperek történetét, jelenét és a várható jövőbeli trendjeit is ismerteti a szerző. A szuper-gonosz problémák bemutatásán túl kifejti több korszak perlési stratégiáit, amelyet az időbeli elhatároláson túl eme perek földrajzi csoportosítása, a hivatkozott anyagi jogi rendelkezések sokfélesége és az alperesek személye (kormányok, gazdasági társaságok stb.) fémjelez. Mindemellett a szerző hosszasan elemzi az európai ítélkezés lehetséges irányait, kitérve a fiatalok által indított ügyekre (például a Duarte Agostinho-ügyre),[8] bemutatja az emberi jogi bírói fórumok ítélkezését és az ún. zöldre mosás (climate washing) jelenségét, amikor is felperesek a klímavédelem mögé bújva, alapvetően más szándékkal indítanak eljárásokat. Eme esetcentrikus megközelítés jól szemlélteti a klímaperek nemzetközi bírói fórumok előtti történetét, egyben rámutatva a jövőbeli várható trendekre. Figyelemmel mind a nemzetközi jogilag releváns bírósági dokumentumokra, tanácsadó véleményekre, valamint az Amerikai Egyesült Államokban[9] és az európai kontinensen utóbbi időben történt fejleményekre (például Duarte Agostinho-ügy, KlimaSeniorinnen-ügy[10]) a szerző gondolatai továbbra is időtállóak. Az európai emberi jogi védelmi mechanizmus, azaz az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata kapcsán rendkívül érdekes kérdés, hogy a kereshetőségi jog az Emberi Jogok Európai Egyezménye 34. cikkén túl a 35. cikkbe foglalt befogadhatósági kritériumokkal egészül ki. Itt a jelentős érdeksérelem kategóriája az, ami adott esetben kérdéses lehet, tekintve, hogy az egy erősen mérlegelési kérdés, hogy a klímaváltozás potenciális, akár jövőbeli negatív hatásai miként értékelhetők egy jelenlegi emberi jogi panaszeljárásban. Amint a szerző alaposan kifejti, erre a KlimaSeniorinnen-ügyben hozott pozitív, valamint a Duarte Agostinho-ügyben hozott negatív döntések reflektálnak is.

A hatalmi ágak elválasztása és klímaperek részletesebb ismertetése kerül előtérbe (különösen: Urgenda, Klimatzaak, ír klímavédelmi ügy) a kötet további egyik egységében; ezen ügyek közös nevezője, hogy belső jogi fórumok előtt zajlottak és nem a klímapereskedés emberi jogi vetületei kerülnek előtérbe. A szerző, megjelöli, hogy a hatalmi ágak elválasztását miért tartja kulcsfontosságúnak egy ilyen témájú elemzésben. Eszerint ugyanis - figyelembe véve az Urgenda-ügyet - kérdésként merül fel, hogy egy civil szervezet (vagy akárcsak magánszemély) kényszerítheti-e (és ha igen, milyen módon) az államot bizonyos kötelezettségei betartására, főleg, ha eme kötelezettségek többnyire ún. puhajogi (soft law) jellegűek, és maga a nemzetközi kötelezettségvállalás kevés részletes kötelezettséget ír elő.

A szerző az éghajlat védelme érdekében indított eljárásokban a keresetindítási feltételeire helyezi a hangsúlyt. Kiemeli a perbeli jogképességet, a perindítási jogot és a kereshetőségi jogot, és a hazai normatív környezet bemutatásán túl igen erős európai kitekintést is nyújt. Rendkívül értékes része a monográfiának a 157. és 161. oldalak között vizsgált témakör, azaz a releváns döntések összehasonlítása a kereshetőségi jog szempontjából, különös figyelmet szentelve az egyéni és személyes érintettségnek. A befogadhatóság jogintézménye miatt kardinális kérdés ez valamennyi ügyben, mert ahogy a szerző fogalmaz: "a bemutatott klímavédelmi perekben a felperesek természetes személyek és/vagy környezetvédelmi egyesületek voltak, jogi érdekük megegyezett: az éghajlatváltozás negatív következményeinek csökkentése iránti fellépés."[11] Végül pedig a szerző hosszasan fejtegeti, hogy a fórumok jellege és szerepe is jelentős a klímaperek vonatkozásában. Nehéz ugyanis közös megállapításokat tenni akkor, amikor egyes ügyek polgári bíróság előtt folytak (például Urgenda-ügy), míg más ügyeket közigazgatási bíróság előtt indítottak (például nor-

- 190/191 -

vég olaj-ügy), megint más ügyek alkotmánybíróság előtt folytak (például Neubauer-ügy), míg számos ügy európai emberi jogi bírói fórum előtt zajlott (például Duarte-ügy, KlimaSeniorinnen-ügy).

A kötet több fejezete a magyar és tágabb értelemben vett közép-kelet-európai éghajlatvédelmi perek bemutatására vállalkozik, egy olyan jogfejlődési irányt tárva fel, amely régiónkban még viszonylag új jelenségnek számít. A fejezetek átfogó képet adnak arról, miként jelennek meg a klímaváltozásból fakadó társadalmi és gazdasági kihívások a bírósági gyakorlatban, ahol egyre több ügyben kérdőjelezik meg az államok tétlenségét vagy elégtelen szabályozási lépéseit. A szerző elemzése egyszerre illeszkedik a nemzetközi szakirodalmi irányokhoz és tükrözi a térség sajátos jogi, intézményi környezetét, ezzel hidat teremtve a globális trendek és a helyi gyakorlat között.

A szerző újító jelleggel rámutat: Magyarországon eddig még nem indult rendszerszintű mitigációs éghajlatvédelmi per, ugyanakkor ennek jogi keretei elméleti szinten már adottak. Kiindulópontja szerint a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény hatálybalépésével bevezetett mulasztási per olyan elméleti eszköztárat kínál, amely lehetővé teszi a közigazgatási bíróságok előtti fellépést az állam nem kellően ambiciózus intézkedéseivel szemben. A szöveg hangsúlyozza, hogy e lehetőségek mindeddig kiaknázatlanok, holott hatékonyabb fellépést biztosíthatnának a klasszikus megtámadási perekhez vagy személyiségi jogi keresetekhez képest - nem is beszélve arról, hogy nemperes eljárás keretében a bíróságoknak módjuk van a vállalt kötelezettségek teljesítésének ellenőrzésére is.

A szerző elemzi az engedélyezési ügyek sajátosságait, különös tekintettel a keresetindítási és kereshetőségi jog dilemmáira, a kollektív igényérvényesítés akadályaira, valamint a meghozható ítéletek lehetséges körére. Érzékletesen mutatja be azokat az akadályokat, amelyek a klímaperek szempontjából a bíróság előtti fellépést korlátozzák. E problémák közül kiemelkedik a környezetvédelmi közigazgatási hatósági eljárások pontos meghatározásának hiánya, amely a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 98. és 66. §-ának viszonyából fakad, s egyértelműen megnehezíti a környezetvédelmi szervezetek fellépését. A 4/2010. KJE döntés fenntartása is megkérdőjelezhető, hiszen az időközben végbement jogszabályi és szervezeti átalakítások nyilvánvalóan túlhaladottá tették azt. További korlátot jelent, hogy a jelenleg hatályos szabályozás kizárja az alapvető jogok biztosának fellépését a környezet állapotával kapcsolatos közigazgatási döntésekkel szembeni perekben - ez a megoldás továbbra is a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. (a korábban hatályos Pp.) megtámadási ügyekre épülő logikáját követi, és nem veszi figyelembe a mulasztási perek megindításának új lehetőségét.

Érdekes olvasni a kézirat lezárulta idején egyetlen példaként fellelhető magyar éghajlatvédelmi ítélet értékelését, amely több ismertetett dilemma miatt is lényeges. Az ügyben egy látogatóközpont előzetes vizsgálatát lezáró határozat bírósági felülvizsgálatára került sor, civil szervezetként fellépő felperessel és alperesi érdekeltként a 4/2010. KJE-határozatban foglaltakra hivatkozó önkormányzattal. A jogerős ítélet ebben az esetben elismerte a civil szervezet perindítási és kereshetőségi jogát - függetlenül attól, hogy a szervezet korábban ügyfélként részt vett-e az eljárásban -, méghozzá az Európai Unió Bíróságának kapcsolódó esetjogára hivatkozva.

A szerző a Nemzeti Energia- és Klímaterv, valamint egy levegőminőség-javító intézkedési terv kapcsán elemzi a mulasztási perek lehetséges kimeneteleit. Ahogy utaltunk már rá, a fejezet (egyben a könyv) alapvető érdeme, hogy világosan bemutatja: a mulasztási per - bár a hazai joggyakorlatban még alig alkalmazott jogintézmény - elvben olyan eszközt biztosíthat, amellyel a közigazgatási bíróságok képesek ellenőrizni az állam éghajlatvédelmi és környezetpolitikai kötelezettségeinek teljesítését.

Ezt a szűkebb, magyar összefüggésekre koncentráló elemzést egyúttal tágabb keretbe is helyezi, amikor hipotetikus megközelítéssel három különböző esetkört vizsgál. A szerző kitér a levegőminőségi perekre, a fogyatékossággal élő gyermekeiket otthon gondozó anyák állam elleni keresetére, valamint a francia civil szervezetek által a kormány elégtelen ÜHG-kibocsátás-csökkentési fellépése miatt indított eljárásokra. Ezek a példák rámutatnak arra, hogy a mulasztási per logikája olyan ügyekben is alkalmazható lehetne, ahol a kormányzati cselekvés hiányosságai különösen súlyosan érintik az alapvető jogok érvényesülését. Az elemzés előrevetíti, hogy a klímaperek esetében mely kérdések válhatnak a legélesebb jogalkalmazási viták tárgyává.

A kötet ilyen értelemben nem jóslatokat fogalmaz meg, hanem egy következetes, hipotetikus elemzési keretet kínál, amely a későbbi empirikus kutatások számára is értékes kiindulópont lehet. A jövőbeli vizsgálatok számára több lehetséges irány is kirajzolódik: különösen annak elemzése, hogy a magyar perek miként illeszkednek a nemzetközi strategic litigation mintázataiba, valamint milyen hatást gyakorolhatnak a hazai környezetpolitika és energiaszabályozás fejlődésére. Ugyanilyen fontos kutatási terület lehet a bírósági ítéletek tényleges végrehajtásának feltárása, mivel az éghajlatvédelmi ügyekben nem elegendő a formális ítélethozatal - az állami intézmények tartós magatartásváltozását kell elérni, ami elsődlegesen szükséges e "szupergonosz-probléma" kezeléséhez.

A szerző világos szerkezetben, közérthetően és mégis tudományos alapossággal mutatja be e gyorsan fejlődő jogterületet, amelynek jelentősége a következő években várhatóan tovább nő. A munka mérföldkőként szolgálhat a hazai jogtudományban, és referenciaponttá válhat mindazon kutatók, jogalkotók és gyakorlati szereplők számára, akik az éghajlatváltozás és a jogi eszközök kapcsolatát kívánják megérteni és adott esetben a későbbiekben akár alakítani. ■

JEGYZETEK

[1] Bögös Fruzsina: Damoklész kardja, avagy az éghajlatvédelmi perek közigazgatási jogi vonatkozásai. Budapest, ELTE ÁJK - ORAC, 2025. 362. https://doi.org/10.21862/ELTEJKT71.

[2] Csak a legfontosabbakat említve, lásd például Urgenda-ügy, Klimaatzaak-ügy, ír klímavédelmi per, Neubauer-ügy, KlimaSeniorinnen-ügy.

[3] Inter-American Court of Human Rights. The Climate Emergency and Human Rights (Interpretation and scope of Articles 1(1), 2, 4(1), 5(1), 8, 11(2), 13, 17(1), 19, 21, 22, 23, 25 and 26 of the American Convention on Human Rights; 1, 2, 3, 6, 7, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17 and 18 of the Additional Protocol to the American Convention on Human Rights in the Area of Economic, Social and Cultural Rights "Protocol of San Salvador," and I, II, IV, V, VI, VII, VIII, XI, XII, XIII, XIV, XVI, XVIII, XX, XXIII, and XXVII, of the American Declaration of the Rights and Duties of Man). Advisory Opinion AO-32/25 of May 29, 2025. Series A No. 32.

[4] Obligations of States in respect of Climate Change (Advisory Opinion). International Court of Justice, General List No 187, 23 July 2025 [456].

[5] Request for an Advisory Opinion submitted by the Commission of Small Island States on Climate Change and International Law (Request for Advisory Opinion submitted to the Tribunal). International Tribunal for the Law of the Sea. Advisory Opinion, No. 31, 21 May 2024.

[6] Bögös: i. m. 27-29.

[7] Uo.

[8] Duarte Agostinho és mások kontra Portugália és mások, 2024. április 9., no. 39371/20.

[9] Lásd például a Juliana et al. vs. United States of America et al. ügyet, amelyben a felperes fiatalok kimerítették az amerikai szövetségi bíróságok előtt a hazai jogorvoslati lehetőségeket, és a 2025 végén elérhető hírek alapján várhatóan az amerikaközi emberi jogi jogvédelmi fórumok előtt keresnek majd jogorvoslatot a továbbiakban.

[10] Klímaszeniorok Egyesülete és mások kontra Svájc, 2024. április 9., no. 53600/20.

[11] Lásd 157.

Lábjegyzetek:

[1] A szerző egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem ÁJK; tudományos munkatárs, ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont.

[2] A szerző egyetemi docens, Nemzeti Közszolgálati Egyetem ÁNTK.

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére