A komplexitáselméletek megjelenése és kibontakozása, a digitalizáció, az új tudományterületek mint az adattudomány és a hálózattudomány jelentősen kiszélesítették a jog holisztikus, interdiszciplináris megközelítésének lehetőségeit mind empirikus, mind elméleti szempontból. Mindez az alapkutatásokon túlmenően is lehetővé teszi a jogrendszer mélyebb és kiterjedtebb kutatását, jelenségeinek mérését, akár valós idejű elemzését és megismerését, vagyis a jog fölmérését. Ez további lehetőségeket kínál mind újabb jogelméleti megközelítések megfogalmazására, mind pedig a joggyakorlatban közvetlenül hasznosítható következtetések levonására. A jogrendszer kiterjedt, minden részletére kiterjedő kutatása immár nemcsak lehetséges, de szükséges is ahhoz, hogy a jogrendszer a gyorsan változó környezeti kihívásokhoz megfelelő időben és kellő hatékonysággal tudjon alkalmazkodni, és ennek egyik záloga az intézményi kutatóintézetek megalapítása és működtetése. Az írás - amely leginkább szakmai módszertani megközelítésnek tekinthető - a komplexitáselméletekkel is összefüggésben, a technológiai fejlődési ívet felvillantva mutat rá az intézményi adatkutatás, valamint az intézményi kutatóintézetek jelentőségére.
Tárgyszavak: komplexitáselméletek, adatkutatás, mesterséges intelligencia (MI), hálózatok
A tanulmány címe utalás Daniel Kehlmann A világ fölmérése című regényére,[1] amely a világ megismerésének két útjáról, az empirikus és az elméleti megismerésről szól; jelen írás vonatkozásában a jogrendszer digitális világban tükröződő jelenségei megismerhetőségének lehetőségeire utal. Tapasztalhatjuk, hogy a rendelkezésünkre álló technológiai és tudományos fejlődés következtében az élet valamennyi területén lehetőségünk nyílt a kiterjedt és mély megfigyelésre, és ezáltal a megfigyelés által olyan területek is összekapcsolódhatnak, amelyek egyébként korábbi felfogásunk szerint egymástól távol estek, vagy összefüggéseik eddig láthatatlanok voltak. Emiatt lehetővé vált, hogy ezek a területek, akár egyszerre is, összefüggéseikben, kölcsönhatásaikban és időbeli változásukban vizsgálhatók, megérthetők és leírhatók legyenek.
A datafikáció és a komplex rendszerelmélet találkozása a jogtudomány számára is szélesre tárta a kaput e megközelítések irányába, aminek fontosságát ma különösen kiemeli az a tény, hogy a jog, a jogrendszer és azon túl az azt magába foglaló teljes humán környezet összetettsége exponenciális mértékben nő. Fontos, hogy gyorsan változó környezetünk jelenségeit elfogulatlanul megítélve alkalmazkodjunk ehhez a változáshoz. Alapkutatások már ma is szép számmal akadnak, azonban kénytelenek vagyunk közelebbről vizsgálni a társadalmi jelenségeket, megkeresve azokat a lehetőségeket és módszereket, amelyek révén az új technológiai eszközök és elméletek leginkább előnyünkre fordíthatók. Ennek megfelelően a jog teljesebb felmérése is indokolt, és indokolt ehhez a rendelkezésre álló eszközöket minél szélesebb körben igénybe venni, ennek során pedig a jogrendszer folyamatait a vele kapcsolatos adatok keletkezésének helyén, valós időben vizsgálni. E kutatások a jogrendszer teljesebb megismerésének nélkülözhetetlen eszközei.
A jogrendszer maga is alrendszere egy olyan nagyobb társadalmi rendszernek, ami ugyancsak része egy még nagyobb rendszernek, és így tovább. A társadalmi rendszerek elemei, a rendszerek és alrendszerek egymással kölcsönhatásban, kölcsönös függőségben léteznek és fejlődnek, ami szükségessé teszi, hogy a jogot is interdiszciplináris megközelítésben vizsgáljuk. E folyamatban a különböző tudományterületi dogmatikák kölcsönhatásba kerülnek egymással, emiatt kénytelenek vagyunk összekapcsolni, egymáshoz képest magyarázni a különféle
- 493/494 -
tudományterületi fogalmakat, ezáltal megtalálni a "közös nevezőket". Így például, mivel a vázolt folyamatban a digitalizációnak kulcsszerepe van, a digitalizáció pedig elképzelhetetlen számok, sorbarendezés és összehasonlítás, azaz mérés nélkül, meg kell barátkoznunk a jog mérhetőségének gondolatával is.
A humán környezeti összetettség exponenciális mértékű növekedésének fő forrása az immár egyfajta életformaként is felfogott digitalizáció, azon belül pedig különösen az "első általános célú exponenciális technológia",[2] vagyis a mesterséges intelligencia (a továbbiakban: MI vagy AI az angol megfelelő, artificial intelligence után). A digitalizáció joggal való egyre kiterjedtebb kölcsönhatásait a jogásztársadalom már a saját bőrén is tapasztalhatja, és e kölcsönhatások feltárása meghaladja ennek az írásnak a kereteit. Mindenesetre a társadalmi összetettség növekedése még inkább együttműködésre és új megközelítések alkalmazására kényszeríti a különböző tudományterületek, szakterületek kutatóit, ugyanakkor a digitalizációs forradalmak által kínált technológiák és új paradigmák a gyorsan növekvő digitális adathalmazokkal együtt biztosítják az összehangolt és kiterjedt kutatások lehetőségét, a komplexitáselméletek[3] segítségével pedig az összefüggések feltárhatóvá és leírhatóvá válnak. A címadó regényre utalással: mára kibontakozott egy másik, szintén fölmérésre váró világ, a kibertérben a fizikai világunk másaként leképezett digitális világ.
A digitalizáció révén egyre nagyobb tömegben keletkeznek digitális adatok a humán környezet minden területén (datafikáció),[4] amely adatok mozaikszerűen széttagolt adatbázisokban tárolódnak. Ha ezt a folyton bővülő digitális adathalmazt a mesék titkokat rejtő üveghegyeként képzeljük el, a valósághoz akkor állunk közelebb, ha elképzeljük, hogy éppen egy üveghegyekből álló magashegység felgyűrődésének (keletkezésének), vagy méginkább egy bolygó méretű digitális leképeződésnek vagyunk tanúi. És ebben az üveghegységben, ezen a digitális bolygón nem csupán a közvetlen környezetünk pillanatnyi jelenének felszíni képe, hanem a teljes környezetünk jelenének és múltjának felszíne és mélye egyaránt tükröződik. Ennek a képződménynek a kincsei pedig ugyanúgy a bányászat révén nyerhetők ki, mint a fizikai világ kincsei, jóllehet ez a bányászat nem nemesfémek és drágakövek, hanem a nem kevésbé értékes adatok után kutat.
Fontos kiemelni, hogy az adatoknak ez a felhalmozódása nemcsak kifejezett adatgyűjtési célt és szándékot feltételező folyamat eredménye, hanem ugyanúgy jellemző rá a kifejezett adatgyűjtésre irányuló szándék és cél nélküli adatképződés is, ami egyszerűen a digitalizáció természetéből fakad. A vizsgált adathalmazokról, különösen a rendezetlen adathalmazokról sokszor nem is tudjuk, hogy pontosan mit rejtenek, ezért sok esetben az elsődleges cél az adathalmazban felfedezhető mintázatok meghatározása, azután a felfedezett mintázatok mentén folyik tovább a kutatás.
Ugyanakkor a Big Data paradigma megjelenését követően a világon mindenütt egyértelműen tapasztalható egy olyan céltudatos adatgyűjtési törekvés, ami nem csupán egy-egy előre meghatározott terület adatait, hanem "minden" elérhető adatot céloz. Ebben a megközelítésben az adattudatos jogi gondolkodás és adatkutatás homlokterében sem az áll kizárólag, hogy meghatározza, milyen területről kíván adatokat gyűjteni, hanem az is, hogy megérti: ma már a jog minden területére jellemző a közvetett vagy közvetlen digitális adatképződés, és ennek az adatképződésnek a következményeként a digitális térben a jogrendszer képe is egyre részletesebben bontakozik ki előttünk. S egyre részletesebben is vizsgálható. Vagyis az adatokat már nem feltétlenül kell gyűjteni, mert egyre valószínűbb, hogy azok már léteznek valahol egy adatbázisban. Ellenben meg kell őket találni: erre való az adatkutatás. És hogy pontosan meg is értsük, hogy e kutatás során mit találtunk, valamint, hogy a talált adatokból helytálló következtetéseket vonhassunk le, szükséges az adatok legszélesebb értelemben vett kontextusainak ismerete, amely ismeretek nyilvánvalóan azokban az intézményekben állnak leginkább rendelkezésre, ahol a vizsgálandó adatok képződnek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
