"Törvényhozásunk a kir. közjegyzőség behozatalával oly állami intézménynek akart létet adni, mely míg egy részről a jogbiztonságnak valódi. letéteményese legyen; más részről a magyar állameszmét kellőképpen képviselje."1
A kiegyezés hatására megszilárduló gazdasági és társadalmi viszonyok a közjegyzőség területén is változásokat követeltek meg. Mint sok más területen, az Osztrák Magyar Monarchia megalakulása következtében a modern közjegyzői törvényünk megalkotásánál is az osztrák minta szolgált alapul.2 E tanulmány célja, hogy - a lényeges kérdéseknél részletekre is kitérve - ismertesse az 1874. évi parlamenti tárgyalásokon elhangzott azon legfontosabb érveket és ellenérveket, amelyek a közjegyzőség meghonosítása mellett és ellen felmerültek.
A világosi fegyverletételt követő osztrák uralom mindenütt, így a közjegyzőség terén is éreztette hatását. A Habsburgok megszüntették Magyarország önállóságát és az osztrák birodalomba olvasztották be. Az osztrák abszolutizmus célját tekintve következetesen járt el: néhány év alatt lázas tevékenységgel léptettek életbe új intézményeket és törvényeket. Ezt a maga képére teremtett jogrendszert a modern közjegyzői intézmény meghonosítása tetőzte be. Az 1858. február 7-én kibocsátott császári nyílt paranccsal bevezették az Ausztria területén 1855-ben életbe léptetett közjegyzői rendtartást.3 Az osztrák közjegyzői rendtartás azonban nem volt hosszú életű Magyarországon: Az 1860. október 20-án kelt októberi diplomával a császár összehívta az Országbírói Értekezletet, amely úgy döntött, hogy - némi módosítással - majdnem minden téren visszaállítja az 1848 előtti magyar törvények hatályát. Az 1861. február 15-én tartott ülésén - Erdélyt és Fiumét kivéve - megszüntette a közjegyzői rendtartást.4
A régi magyar jog visszaállításával reaktivált hiteles helyek azonban nem voltak alkalmasak arra, hogy az egységesített és polgáriasított jogszolgáltatás keretében a "hiteles bizonyság" iránti szükségletet ellássák. Számuk elégtelen volt, szervezetük pedig hiányosságokat mutatott. A törvényhozás kénytelen volt tehát állami és önkormányzati hatóságnak és magánszemélyeknek, így például váltójegyzőknek is jogköröket adni a hiteles bizonyításokra. 1861-től kezdve a magyar jog visszaállítását követően ezen a téren uralkodott a legnagyobb rendszertelenség.5
Az alkotmány visszaállításával és a király megkoronázásával (1865-68) a magyar törvényhozás visszanyerte teremtőképességét. Jogéletünk sivár képét e korban Horváth Boldizsár - az akkori igazságügyminiszter - klasszikus rövidséggel így jellemezte: "Itt romok állják el utadat, ott egy roskadozó épület fenyeget beszakadással, amelylyel amott a jövő számára kell megkezdened alkotásaidat."6 Minél nagyobb volt a jogi bizonytalanság, annál nagyobb szükségét érezte a nemzet a közjegyzői intézménynek. Ez a szükséglet általános megnyilatkozást nyert. Gondolhatunk itt a Buda-Pesti Kereskedelmi és Iparkamara megnyilvánulására7, a Budapesti Ügyvédi Egylet tárgyalásaira8. A jogászkörök közjegyzői intézményt érintő ténykedései 1870-ben (az első) és 1871-ben (a második) tartott jogászgyűléseken történtek, amelyek kiindulópontját képezték az igazságügyi kormánynak.9
Annak ellenére, hogy a jogászgyűléseken teljes mértékben elfogadták, még elég sok ideig nem került tárgyalásra a képviselőházban a közjegyzőség kérdése. Horváth Boldizsár 1871-ben lemondott az igazságügyi tárcáról, majd Bittó István átmenetileg átvette a helyét, aki - elvetve Bogdány Lajos javaslatát10 - megbízta Ökröss Bálintot egy újabb közjegyzői tervezet kidolgozásával. Munkája alapjául az 1871. évi osztrák közjegyzői rendtartásnak előmunkálatai szolgáltak, mivel a mi viszonyaink - még ha sokkal előrehaladottabbak is voltak - jobban hasonlítottak az osztrákokéhoz mint a franciákéhoz. Hosszas előmunkálatok után a képviselőházban a közjegyzőség intézményesítésének legelső lépése az az interpelláció volt, amelyet Kármán Lajos országgyűlési képviselő, 1873. február 10-én Pauler Tivadarhoz, az akkori igazságügyi miniszterhez intézett. Kármán Lajos törvényjavaslatát 1873. május 3-án mutatta be a parlamentben, érdembeli tárgyalását azonban csak 1874. április 20-án kezdték meg.11
Amint azt már fentebb említettem, az 1874. évi XXXV. királyi közjegyzőkről szóló törvényjavaslat az osztrák 1871. évi közjegyzői rendtartásra támaszkodott. A beterjesztett törvényjavaslat tárgyalását Toszt Gyula nyitotta meg, aki a közjegyzői intézmény céljának és főbb elveinek ismertetése után prezentálta azokat a célszerű és hasznos indokokat, amelyek a központi bizottság számára a törvényjavaslat elfogadása alapjául szolgáltak.
Az általános vitán felszólalók közül bővebb ismertetést érdemel az imént említett előadó, Dulovics Ernő, Lázár Ádám, Máday Sándor, Várady Gábor, Pulszky Ágost, Kapp Gusztáv, Eötvös Károly, Majoros István, Matolay Ede, Horn Ede. A többi képviselő beszédeit a részletes vita során közlöm, annál is inkább, mivel az általános vita keretébe sok olyan konkrét kérdést bevontak, melyeknek tárgyalása a részletes vita során ismétlődött. Az alábbiakban ismertetem a fenti képviselők állásfoglalását, kiemelve azokat az érveket, ellenérveket, amelyeket a közjegyzőség meghonosítását illetően fölhoztak.
Igazságszolgáltatás gyorsítása, egyszerűsítése, könnyítése - Bíróságok tehermentesítése
Toszt Gyula szerint a javaslattal létrehozni kívánt közjegyzői intézmény bevezetését két fontos szempont indokolta. Az egyik ezek közül a perek számának csökkentése, s ezáltal a igazságszolgáltatás javítása, a bíróságok tehermentése.12
Dulovics Ernő is amellett foglalt állást, hogy szükséges az intézmény behozatala, viszont "nélkülözte benne azon határozottságot és világosságot, melyet minden törvénynek tartalmaznia kellene, illetve azokat az elveket, amelyek alapján a közjegyzői intézmény rendeltetésének teljesen megfelelni képes lehetne."13 Három indokot tartott fontosnak az intézmény felállítását illetően. Ezek közül az egyik az igazságszolgáltatás gyorsítása, egyszerűsítése és könnyítése, legfőképpen a jogügyletek megtámadhatatlansága és különösen az örökségi ügyeknek perenkívüli, gyors rendezése által, melyek megkövetelnék, hogy minden nemperes ügy kizárólag a közjegyző hatáskörébe tartozzon. Másodszor, kiemelte a zugírászok gazdálkodásának az intézménytől várható megszorítását is, illetve harmadik indokként hozta föl, hogy a közjegyzői okiratok végrehajthatósága a bíróságok tehermentesítését és az emberek érdekeinek védelmét segítené elő.14
Máday Sándor a Dulovics által mondottakon kívül megemlítette még a közjegyző bizalmi szerepét is, melyet külföldi mintára kívántak meghonosítani.15
Pauler Tivadar igazságügy-miniszter nézetei szerint az intézmény felállítása olyan ügyektől tehermentesítené a bíróságokat, amelyek nem bírói természetűek. Ezáltal a polgárok magánjog ügyeit gyorsabban és alaposabban intéznék el és ezáltal a törvényjavaslat olyan intézmény meghonosítására törekszik, amely az igazságszolgáltatás és jogügy egyik legfontosabb érdekének kielégítésére alkalmas.16
Financiális szempontok
Toszt Gyula úgy vélte, pénzügyi szempont is indokolja az intézmény meghonosítását, így az igazságszolgáltatási és részben a közigazgatási hatóságok működésének egyszerűbbé és olcsóbbá tétele. Az előbbi a közjegyzői okiratok végrehajthatósága által, a hagyatéki eljárások nagyobb részének, valamint a váltó-óvatolások eszközölésének a közjegyzőségre való átruházása által valósulhat meg. Továbbá a közigazgatósági hatóságok ügyvitele is egyszerűbbé és olcsóbbá válhat azáltal, ha a hatóságokhoz beadandó kérvények szerkesztése a közjegyzők hatáskörébe tartozik.17
Dulovics szerint az intézmény behozatalát indokolja a hitel helyreállítása és megszilárdítása; a telekkönyvi ügyek rendezése, valamint a hitelintézetek iránti bizalom felébresztése és biztosítása. Mindezek érdekében szükségesnek tartotta a telekkönyvi kényszer behozatalát is, amelynél fogva lehetővé válik a bíróságok és a perenkívüli eljárás közegei számának a csökkentése, ami az államra nézve lényeges megtakarítást jelent. Ezen előnyökön kívül rámutatott még arra is, hogy a közjegyzői intézmény életbeléptetése esetén a nagyobb bélyegfogyasztás és az örökösödési ügyek gyorsabb letárgyalása folytán a kincstárnak az illetékből való bevétele a korábbinál nagyobb mértékben lenne biztosítva.18
Pulszky Ágost - ellenezve a törvény behozatalát - úgy vélte, az adott pénzügyi viszonyokat tekintve az intézmény óriási kiadást jelentene az ország számára.19
Eötvös Károly a közjegyzőség mellett foglalt állást. Nézetei szerint azért okoz sok költséget az ügyfeleknek az ügyvédek, végrehajtók és bíróságok igénybevétele, mert közjegyzői intézmény még nem létezik. Azok az ügyfelek, akik a maguk társadalmi viszonyai között eddig is kötöttek szerződéseket, amelyek költséggel járnak, ezután is így fognak eljárni. A különbség azonban abban áll, hogy ha ezt közjegyző nélkül teszik meg, annak a veszélynek teszik ki magukat, hogy peres ügyekben a bírósági és végrehajtási költségeket is meg kell fizetniük. Ha viszont közjegyző által kötik meg a szerződését, akkor ezektől a költségektől megkímélik magukat.20
Horn Ede - elfogadván a törvényjavaslatot -, utalt arra, hogy a közjegyzői intézmény Franciaországban mintegy 700 éve fennáll, így lehetetlen, hogy nálunk is ne lenne nagy szerepe és jövője: "Én azt hiszem...a mi viszonyainkhoz is illik, és nem kell hosszu évekre halasztani ennek behozatalát." Ha a pénzügyi rendezetlen állapotokra, zavarokra tekintünk, akkor elmondható, hogy csak "serkentő oka" lehet annak, hogy megteremtsék ezt az intézményt. A jó pénzügyi politika, azaz a pénzügyi problémák megoldása nem csupán abban keresendő, hogy más pénzügyi törvényeket, illetve adótörvényeket hozzanak létre, hanem azáltal is, hogy növeljék "a nép szerzőképességét, adóképességét, gazdagságát". "Ezen törvényjavaslatot pedig, mint a legfontosabbaknak egyikét tekintem azok közt, melyek viszonyaink rendezésére, az igazságügy szervezésére, és az által a népszervezési és adózási képességének emelésére vannak irányozva."21
Pauler Tivadar igazságügy-miniszter véleménye szerint az intézményt pénzügyi oldalról nem lehet megtámadni, sőt előnyösnek tartotta, mert emeli az állam jövedelmét és csökkenti annak kiadásait. Eötvös maga mondta, hogy saját maga tapasztalta azokat a hátrányokat, amelyek a hagyatéki ügyeknek hátramaradásából, az illetékek ki nem szabásából az államra és pénzügyeire hárulnak. A hagyatéki tárgyalások közjegyzői hatáskörbe utalásával a bíróságok tehermentesítését lehet elérni, s ezáltal elejét lehet venni a költségek apasztásának. Úgy gondolta, hogy most is financiális terhekkel jár az okiratok, végrendeletek, szerződések elkészítése, a különbség csak abban áll, hogy most rosszul szerkesztik meg őket.22
Időelőttiség
Lázár Ádám ellentétben az előtte felszólalókkal - mindamellett, hogy elismerte: "...a közjegyzői intézménynek czélszerü alapokra fektetve, behozatala minden rendezett államban mulhatatlan szükség..."23 - időelőttinek tartotta a törvényjavaslatot és így még az általános tárgyalás alapjául sem fogadta el azt. Állásfoglalása szerint a közjegyzőség behozatalát nem az igazságszolgáltatás érdekei sürgetik, hanem sokkal inkább politikai indokok vannak előtérben. Több hiányt vélt felfedezni a törvényjavaslatban: kritizálta, hogy nincs megállapítva a díjszabás, ugyanakkor a közjegyzők számának és székhelyének meghatározásai figyelmen kívül maradt. Továbbá sérelmezte a "királyi jegyző" címet is, amely egyértelműen az alárendeltségi viszonyra mutatott, a jegyzői kar függetlenségének, önállóságának teljes mellőzésére. Hiányként vélte felfedezni azt is, hogy több egymással öszszefüggő cikk van külön fejezetben felsorolva, mint például a fegyelmi eljárás és felelősség vagy az okiratok és az ügyvitel.24
Várady Gábor - kapcsolódva Lázárhoz - szintén korát megelőzőnek tartotta a törvényjavaslatot.25 Mindemellett elfogadta általánosságban, de csupán azért, mert amennyiben törvény erejére emelkedik, egy űrt tölt majd be. Sokkal inkább szükségesnek látta az igazságszolgáltatás egyéb területeinek törvényhozását, mint például a büntető törvénykönyv, a büntető rendtartás, és a polgári rendtartás revízióját. Ezen törvények hiányában ugyanis egy új intézmény létrehozásáról tárgyalván "úgy teszünk, mint a ki egy alig épülőfélben lévő házra czifra födelet rak akkor, mikor még az oszlopok sem állnak elég szilárdan."26
A törvényjavaslat ellen fejezte ki álláspontját Pulszky Ágost. Érvelésének alapja adekvát azzal, amiből Várady kiindult, ugyanakkor más következtetésre jutott. Nevezetes arra, hogy az a javaslat, amelyet négy évvel ezelőtt terjesztettek a képviselőház elé, olyan kezekbe került, amelyek nem a kezdeményezők szellemében bántak el vele. Egyetért Csemeghy államtitkárral abban, hogy a közjegyzőség életbeléptetése az anyagi törvények nagymérvű átalakítását eredményezné. Cáfolta és a legkevésbé sem tartotta alkalmazhatónak viszont ezen intézményre nézve Csemeghynek azt az elgondolását, amely így szól: "hozzuk be ez intézményt kis körben, kis számmal, talán hozzá szokik lassanként a nép, talán megérti szükségességét, a mely most, ugy látszik nem nagyon égető; talán akkor lehető lesz szélesebb körben életbeléptetni."27 Helytelennek tartotta ezt a felfogást, mert szerinte a közjegyzőség rendeltetését csak úgy töltheti be, ha tág hatáskörrel ruházzák fel. Ha ugyanis nem biztosítunk számára olyan hatáskört, amely felvirágozására, megerősödésére nélkülözhetetlen: "romot építünk az eddigi romokhoz, szaporitjuk egygyel azon intézményeink számát, amelyeket rövid idő mulva le kell rombolnunk ismét."28
Majoros István az előtte felszólalókhoz hasonlóan szintén nem ítélte meg korszerűnek a közjegyzői törvény bevezetését: "A közjegyzői intézmény hazánkban azon korai növényhez hasonlítható, mely alig jut kikeletkor a napvilágra: máris rossz időjárás következtében elsatnyultnak és terméketlennek nevezhető..."29
Matolay Etele bár nem érezte "égető szükségnek" ezen intézményt, mégis megszavazta a törvényjavaslatot. Úgy vélte "...hiába hozunk oly törvényt, melyre nézve a közönség mintegy megérve nincs, melynek szükségét nem érzi, mely iránt vágyat nem táplál, mert az olyan törvényben mentől kevesebb lesz az életrevalóság."30
Nemzetiségi szempontok
Kapp Gusztáv nem ellenezte magát a közjegyzőséget, a törvényjavaslatot azonban nem fogadta el. A javaslat célja szerinte ugyanis a jogviszonyok megszilárdítása, a közforgalom, a kereskedelem és üzlet előmozdítása és megkönnyítése. Ezen célok azonban ezzel a törvényjavaslattal nem érhetők el, melynek okait a következőkben látta: A javaslat ugyanis igen lényeges és igen sok pontban eltér azoktól az elvektől, amelyeket az 1868-ban a nemzetiségek egyenjogúságáról szóló törvény által fölállítottak. Mert éppen ezek az elvek nem gátolják azt, hogy "az ország valamennyi polgára szerkesztessen okmányokat azon a nyelven, amelyen neki éppen célszerűnek látszik az ő viszonyaira, belföldi vagy külföldi használatra."31 Továbbá sérelmezte, hogy hiányzik a törvényjavaslatból a díjak szabályozása.32
Nemzetiségi szempontot tekintve azt mondták, hogy ez ismét egy lépéssel több a nemzetiségi törvényben biztosított jogok megszorítására, ez egy új intézkedés azon jogoknak megcsorbítására, amelyeket az 1868: XLIV. törvénycikk szentesített és biztosított. Pauler szerint e törvénycikknek két fő elve volt, amelyek közül egyiket sem sérti a törvényjavaslat. Az első elv az, hogy az állam hivatalos nyelve a magyar; a második pedig az, hogy ezen fő elv fönntartása mellett a nemzetiségeknek módjában álljon a hatóságokkal és magánügyeikben "nyelvükkel élni".33
Mondanivalójának összegzését követően elfogadta a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául azzal, hogy "Nem czélom az, hogy épen igy s abban a formában a mint én terjesztettem be, létesüljön az intézmény; czélom az, hogy minél sikeresebben, mennél tökéletesebben történjék a megállapitás és minél inkább váljék a haza és a közönség javára."34
Pauler felszólalásával befejeződött az általános vita, amelynek eredményeképpen a javaslatot nagy szótöbbséggel elfogadták a részletes tárgyalás alapjául.
Az általános vitát követően kezdődött a részletes vita, amelynek során a törvényjavaslatnak csupán azokat a szakaszait emelném ki, amelyek kiemelkedő hangsúlyt kaptak.
Pauler miniszter által bemutatott 1873. évi törvényjavaslat fejezet szerinti sorrendjét tekintve a vita során szóba került a kinevezés, képesítés, segédek, jelöltek, helyettesek kérdése, közjegyzői kamarák hatásköre, a közjegyzői állás megszüntetésének szabályai, közjegyzői hatáskör, közjegyzői okirat nyelve, tények tanúsítása, érdekeltségi akadályok és díjszabályzat kérdései.
Közjegyzők száma és székhelye
Ami közjegyzők számának és székhelyének kérdését illeti, a jól ismert, francia mintára megszerkesztett Bittó István által kidolgozott törvényjavaslat a szakbizottság hozzájárulása mellett minden egyes járásbíróság székhelyére legalább egy királyi közjegyzői állás szervezését tervezte.35 A szóban forgó kormányjavaslat azonban e kérdés megállapítását az igazságügy-miniszter részére tartotta fent, amit a képviselőház is elfogadott, kijelölte azonban az igazságügy-miniszter által követendő főbb irányelveket. Ilyenek, hogy minden járásbíróság kerületében legalább egy közjegyző legyen, továbbá az, hogy a közjegyzők érdekeit, a közvéleményt, valamint az illetékes közjegyzői kamara véleményét figyelembe kell venni.36 Sokan úgy vélték (többek között Pauler Tivadar), hogy a közjegyzők száma és a székhelyek száma csupán gyakorlati tapasztalatok alapján állapítható meg. Ezen álláspontokkal ellentétben állt Hedry Ernő, aki a közjegyzők számára vonatkozóan úgy vélte: "Én azt hiszem, hogy bármily nagy számot állapitsunk meg: mindig elegendő számu pályázókat fogunk találni, mert hogy ha valami baj van az országban, ez bizonyosan nem a legnagyobb; pályázó van elég minden hivatalra; habár kevesen vannak is hivatottak."37
Az 1874. évi XXXV. törvénycikk életbelépését követően a miniszter csupán 213 állást rendszeresített és töltött be.38
Képesítés
A képesítés tárgyalásánál a szakbizottság megvitatta azt is, hogy követeljenek-e a közjegyzőktől külön közjegyzői vizsgát vagy sem. Annak ellenére, hogy a budapesti királyi tábla, illetve több ügyvédi egylet, valamint a budapesti kereskedelmi kamara is preferálta ezt a vizsgát, a szakbizottság mégis mellőzte, így az szóba sem került a parlamentben. Ami a közjegyzői vizsga mellőzését illeti, a javaslat abból a gyakorlati szempontból indult ki, hogy a jogi foglalkozás egyik ágából a másikba való átlépést ne nehezítsék még külön vizsgák által. Egyébként a dolog természete sem kívánja meg a vizsgák elkülönítését, ugyanis az elméleti előkészület, a jogi foglalkozás különböző ágait tekintve azonos. Gyakorlati tekintetben pedig a külön vizsga egyenesen hátrányos lehet a közjegyzői karra nézve: egyrészt azért, mert azokra a hiedelmekre adna okot, hogy a közjegyzőtől kevesebb képzettséget várnak el, mint az ügyvédektől vagy bíróktól, s mindenképpen csorbítaná a közjegyzőség tekintélyét, másrészt pedig azért, mert nem egy kiváló bíró vagy ügyvéd e vizsga miatt nem vállalkoznék közjegyzőségre, ami pedig a "jó erőktől" foszthatná meg a közjegyzői kart.39
Összeférhetetlenség
Az összeférhetetlenség tárgyában több kérdés is felmerült, ezek közül az alábbiak érdemelnek ismertetést: A közjegyzői intézmény legnagyobb híve, Eötvös Károly részéről érkezett indítvány, miszerint országgyűlési képviselő se lehessen a közjegyző. "Alig tartom szükségesnek, hogy e módosítványt bővebben indokoljam. A ki az országgyülési képviselő teendőit és egy közjegyző teendőit ismeri: az csak természetesnek találja, hogy a két teendő egy személynél egy időben össze nem férhető."40 Ezt az indítványt minden további nélkül elfogadta a képviselőház.41
Az összeférhetetlenség kérdésénél vita merült fel a 4. §-nál is, amely megtiltotta, hogy a közjegyző kereskedelmi vagy ipartársulat vagy hasonló pénzvállalat vezérlő igazgatója legyen. Kármán Lajos amellett, hogy elismerte, az inkompatibilitás szigorú szabályozása a közjegyzőségnek egyik legfőbb biztosítéka, még inkább tökéletesíteni akarta azzal az indítványával, hogy - a fentiek mellett - ne legyen a közjegyző "...bármely nyereségre alapitott részvénytársulat kormányzótanácsának tagja".42 Ez ellen azonban Toszt Gyula előadó erősen tiltakozott: "annyi foglalkozástól elzárják a közjegyzőt, miszerint igazán félni lehet, hogy ezen törvény szerint nem fogunk már elegendő alkalmas egyént találni a közjegyzői állásra."43 A képviselőház - támogatva Toszt felszólalását - elvetette ezt az indítványt.
Díjszabás
A közjegyzők munkadíjának előleges szabályszerű megállapítását mind a közjegyzői kar tekintélye, mind a felek érdeke megkívánja. A kérdés csak az volt, hogy a megállapítás a törvényben, mintegy mellékletét képezve vagy pedig külön törvénnyel, illetve rendelettel történjen. Miután a díjaknak a forgalom viszonyaival és egyéb közszükségletek áraival arányban kellett hogy álljanak, s így ezek hullámzásaihoz képest változniuk kell, célszerűbbnek látszott e díja-
kat külön szabályozni. Ilyen indokokkal kerültek a törvényjavaslatba a díjakra vonatkozó alapelvek, illetve általános intézkedések, a díjtételek megállapítására pedig csak később került sor. Ezek szabályozását a javaslat az első három évben az igazságügy-miniszterre bízta és kötelezte őt egyúttal arra, hogy ezen idő eltelte után, a szerzett tapasztalatok alapján, e díjak szabályozására nézve törvényjavaslatot terjesszen elő. A díjtételek helyes meghatározására ugyanis egyáltalán nem álltak rendelkezésre adatok, a külföldi díjszabások pedig nem voltak alkalmazhatók a hazai viszonyokra.44
A vita során voltak, akik egyetértettek ezzel a felfogással, de akadt olyan is, aki kifejezetten emiatt tartotta időelőttinek a közjegyzői törvény életbeléptetését. Többek között Lázár Ádám utalt ennek a hiányára a törvényjavaslatban. Úgy vélte, ha nincs előre megállapítva ez a kérdés, akkor "a közjegyzői intézménynek a jövőjét még jósolni sem lehet".45 A hatáskör kiterjesztésénél is - majd láthatjuk a kérdés részletes megvitatásánál - rendkívül fontos tényezőnek tartotta a közjegyzők és a székhelyek számának meghatározásával együtt.46
Pauler Tivadar szerint ami a díjszabályzatot illeti, a törvényjavaslatban díjszabásra megfogalmazott alapelvek azok, ami által elejét lehet venni a visszaéléseknek. Annak okát, hogy az összegük megállapítása az igazságügy-miniszterre volt bízva, a következőkben látta: Több év tapasztalata kell ahhoz, hogy évekre kiható törvényben lehessen díjakat megállapítani. Három év alatt kötelezve van az igazságügy-miniszter, hogy eziránt törvényjavaslatot nyújtson be, amikor a díjakat véglegesen megállapítják. Az intézménynek saját érdekét szolgálja, illetve a haza polgárainak érdekei egyaránt megkívánják, hogy ezek a díjak "tulságosak ne legyenek." "Megölnők az intézményt, ha azokat igen nagyra emelnők, annyival inkább, miután a kötelezettség igen szük körre van szoritva, s igy nem lehet attól tartani, hogy a ki ezen intézmény életbeléptetését óhajtja és kivánja: oly dijszabályzatot fog megállapitani, mely mellett az intézmény alkalmazhatósága a legritkább esetekre szorittatnék, és igy a czél, melyet elérni óhajt, tökéletesen meghiusittatnék."47
Hatáskör
A törvényjavaslat 53. §-a a közjegyző hatáskörét úgy határozta meg, hogy az ahhoz tartozó ügyleteket általánosságban felsorolta.48 A következő szakasz49 pedig kijelölte azokat a jogügyleteket, amelyeknek érvényességéhez a közjegyző közreműködését kívánták meg. Ezen pontnál merült fel az általános közjegyzői kényszer, illetve annak korlátoltabb változatának, ti. az ingatlanok tulajdonjogának átruházására (ill. általában a telekkönyvi jogokkal kapcsolatos ügyletekre) vonatkozó közjegyzői kényszer behozatalának kérdése, amelyek a képviselőházban a leghevesebb vitát váltották ki.
Általános közjegyzői kényszer
A kormány - azon nyomós okok dacára is, amelyeket a közjegyzői kényszer mellett különösképpen a jogbiztonság szempontjából hoztak fel - mellőzte az általános közjegyzői kényszer alkalmazását, részint elvi okoknál fogva, részint pedig hazai viszonyokra való tekintettel. Szerinte "a közjegyzőség egész hatásköre a polgári ügyeknek s magán forgalomnak keretén belül mozog, a hol a szabadság az éltető elem és a kényszer csakis a legnagyobb óvatossággal alkalmazható."50 A vidéki viszonyok sem engedték meg ennek alkalmazását.51
Pauler Tivadar már az általános vita során kifejtette állásfoglalását a közjegyzői kényszer behozatalát illetően.52
A részletes tárgyaláson elsőként Kondorossy György szólalt fel, aki úgy vélte, annak érdekében, hogy a jóhiszemű harmadik személyek érdekeit a hitvestársak között kötött színleges magánokiratokkal szemben meg lehessen védeni, a kényszert olyan személyek ügyleteire is ki kell terjeszteni, akik rokonsági vagy sógorsági kapcsolatban állnak a házasféllel. Ezért indítványozta ennek kiegészítését. A vakok és olvasni nem tudó némák által kötött jogügyletekre vonatkozóan javasolta, hogy csak azon jogügyletek érvényességéhez kívánják meg a közjegyzői okirat alkalmazását, amelyeket gondnoksági közbenjárás nélkül kötnek meg.53
Csemeghy Károly államtitkár - már az általános vitán is - a kényszer behozatalának vagy mellőzésének kérdését nem elvi, sokkal inkább célszerűségi kérdésnek tekintette. Szerinte, ha adottak a szükséges előfeltételek mind a törvény, mind pedig az egyének tekintetében, akkor a kényszer behozatala hasznos, ellenkezőleg viszont ártalmassá válhat. Az ilyen célszerűségi kérdés pedig apriori nem ítélhető meg akként, hogy biztosan meg lehessen állapítani, vajon milyen következményeket von majd maga után.54
Lázár Ádám a közjegyzői kényszert is elutasította. Úgy vélte, hogy a közjegyzők számának, székhelyek számának és díjszabályzatnak meghatározása igen fontos tényező e kérdésben is, de miután ezek nincsenek beterjesztve a képviselőház elé, úgy a kényszer sem alkalmazható. "...még azon kényszert is, mely jogilag indokolható, mely a siket-némákra, vakokra sat, vonatkozik: csak annyiban fogadhatnám el, a mennyiben az ily testi hibákban szenvedők nem tudnak személyesen működni."55
Eötvös Károly már az általános vitán a közjegyzők hatáskörét illetően, kardoskodott a nagyobb kiterjesztése mellett.56
Telekkönyvi átruházásokra vonatkozó közjegyzői kényszer
A telekkönyvi rendszer javítása és mintegy kiegészítése végett indítványozták, hogy az ingatlanok tulajdonjogának átruházása, valamint általában telekkönyvi jogokra vonatkozó ügyletek érvényessége közjegyzői okirathoz legyen kötve. Ez az intézkedés egyrészt elejét venné az ingatlanok tulajdonjogának átruházása körül támadó bonyolult pereknek, másrészt pedig megszüntetné azokat a zavarokat, amelyek a birtok-változások be nem jelentéséből származnak, illetve azokat is, amelyeket a szóbeli szerződések és a zugírászat okoznak.57
Az előző szakasszal szemben a közjegyzői intézmény pártolóinak sikerült a képviselőházi jogügyi bizottságban a következő szakasz felvételét kieszközölni, miszerint "Közjegyzői okirat kivántatik meg az ingatlanok tulajdonjogának átruházása vagy korlátozása iránt kötött jogügyletek telekkönyvi bekebelezéséhez is, amennyiben az átruházás vagy korlátozás a bíróságok előtt felvett osztály levelekben vagy peregyezségekben nem foglaltatik." Ezt a szakaszt azonban elvetették, így nem került bele a törvénybe ennek a kényszernek a szabályozása.
A vita során Hedry Ernő ismertette a II. osztály által beadott különvélemény tartalmát, miszerint az ingatlan javak átruházása/korlátozása körüli jogügyleteknek a telekkönyvbe való bejegyzése is közjegyzői okirathoz kötött legyen. Ezt az intézkedést rendkívül fontosnak tartotta, hiszen a közjegyzői intézmény - úgy vélte - e nélkül nem felelne meg céljának, ugyanis mindenki számára ismeretes az a tény, hogy az ingatlanok körüli jogügyletekben fordulhat elő a legtöbb visszaélés, melynek elejét veheti a közjegyzői okirat. Szerinte ez ugyan kényszerrendszabály, csakhogy a kényszer a szabad akaratnyilvánítást oly formák közé sorolja, amelyek által éppen ennek a sikere biztosított. A nép pénzügyi megterhelésének szempontja pedig szóba sem kerülhetnek, mert a közjegyzői díjak csekélyebbek lesznek, mint a zugírászok díjai, s ezáltal a perek száma is csökkeni fog. Éppen ezért szerinte Csemeghy államtitkár az általános vita során "circulus vitiosusba" esett, amikor azt mondta, hogy kezdetben szűkebb körben kell megállapítani a közjegyzők hatáskörét és csak akkor tágítani, ha láthatóvá válik, hogy a közjegyzők a "bizalmat megérdemlik".58
Várady Gábor - polemizálván Hedryvel -, a kényszer ellen foglalt állást. Elismerte, hogy a Hedry által elmondottak sok esetben bekövetkeznek. De szerinte van ennek egy másik oldala is.59 Beismerte annak fontosságát is, hogy a perek száma ezzel csökkeni fog, de úgy vélte, hogy nem szabad ezt az érvet túlbecsülni. Ugyanis a tapasztalat azt mutatja, hogy a felek sehol sem járnak el több óvatossággal, mint az ingatlan vagyon átruházásánál és statisztikailag kimutatható, hogy aránylag kevesebb per származik az ingatlan vagyon átruházásáról szóló okmányok hiányos volta miatt. A különvéleményben említett érv ellen volt egy másik, sokkal nyomósabb érve, miszerint a legtöbb vagyonátruházás a szegényebb sorsú nép körében történik meg, mert ezek gyakran adják el és veszik kis földjeiket és éppen ezek az emberek a törvény mellett vonakodni fognak évek hosszú során át a közjegyzőhöz fordulni, egyrészt tudatlanság, másrészt tévútra vezetés, harmadrészt pedig a költségek miatt.60
Kármán Lajos egy rövid indokolás előrebocsátása után indítványozta a telekkönyvi átruházásokra vonatkozó közjegyzői kényszert.61
Kiemelendő Boncs Döme érvelése, aki szerint ezt a kérdést nem lehet elméletileg alaposan megítélni, csakis a mindennapi tapasztalatok alapján. Akinek volt alkalma látni, hogy a hiányos okmányok és beadványok miatt hányszor utasították vissza a telekkönyvi hatóságok az adásvételi ügyleteket, és aki tapasztalta, hogy "a nagykoru örökösök közt létrejönni szokott osztály alapján készitett átruházási okmányok mily kontárok kezeiből kerülnek ki", annak arra a meggyőződésre kellett jutnia, hogy az ilyen visszaélések korlátozására, a zugírászat kiiktatására vezessék be a közjegyzői kényszert.62
Csemeghy arra az érvelésre, amely úgy hangzott, hogy azért kell behozni a kényszert a tulajdonjogra nézve, mert a tulajdonjog nem támadható meg, ezzel szemben a zálogjog mindig megtámadható, a következő ellenérvet hozta föl (gyakorló ügyvédként, tapasztalatok szerzése alapján): soha nem találkozott még azon ellenvetéssel, hogy a tulajdonjog ne volna megtámadható. Erre szolgál a tulajdoni kereset, az actio publiciana. Sehol nincs kimondva az, hogy aki tulajdonából jogtalanul "kihelyeztetett" nem indíthat tulajdoni keresetet. A kényszer mellett tehát egyáltalán nincsenek kizárva a visszaélések.63
Lázár ok nélküli és költséges kísérletnek tartotta a telekkönyvi kényszert, amit - szerinte - egyértelműen bizonyít a szomszédos osztrák példa, ugyanis "..alig egy fél év mulva azon meggyőződésre jutottak, hogy a telekkönyvi kényszert meg kell szüntetni. Ha tehát ezen intézményt ott nem találják czélszerűenek: nem tartom indokolhatónak azt, hogy itt mi az ő közvetlen szomszédságukban csupán majmolásvágyból ugyan ilyeneknek meghonosítását kíséreljük meg."64
Eötvös szerint e kérdésében a kényszernek olyan fogalma, amelyet a kisebbségi vélemény kifejezett, egészen más. A kisebbségi vélemény ugyanis a kényszer azon feltételeit akarná megszabni, amelyeknél fogva a telekkönyvi jogok átruházásaira szolgáló okiratok alapján a telekkönyvi bejegyzés megtörténik. Erre nézve pedig már a telekkönyvi törvényben meg vannak állapítva azok a feltételek, amelyek szerint a telekkönyvi jogok átruházhatók. Úgy vélte, "ha mi a közjegyzői kényszert még olyan alakban sem fogjuk behozni, mint azt a kisebbségi vélemény akarja" annak az lesz a következménye, hogy ,ellensége lesz a gyakorlati életben a közjegyzőnek minden ügyvéd, aki véletlenül közjegyző nem lehet, ...ellensége lesz minden községi jegyző, mert kenyérkeresetének egy jelentékenyebb részétől lesz megfosztva, ...ellensége lesz minden olyan ember, amilyen nálunk sok van, aki a nép fülébe való sugdosásból él, amely részben politikai, részben társadalmi, részben juridikai természetű..."65
A parlamenti tárgyalások ezen részére - az ügy fontosságára való tekintettel - érdemes egy kissé rávilágítani. Megfigyelhető, hogy mind a jogászgyűléseken, mind a képviselőházban is azonos súllyal vették figyelembe a kényszer különféle fajtáit. Nem tettek különbséget a kényszer anyagi és alaki természete között, azaz a kényszerszabály az ügylet belső érvényességének vagy pedig külső, alaki érvényesíthetőségének kérdését szabályozza-e. Így például, ha egy adásvételi szerződésnek a tárgya ingatlan, a szerződés lehet ugyan érvényes az előírt kényszer szabályainak alkalmazása nélkül is, viszont a tulajdonjog a telekkönyvbe nem vezethető be. Ugyanakkor például a házassági szerződés a kényszer szabályainak mellőzésével érvénytelen. Ezt a distinkciót - Vidliczkay József képviselőt kivéve66 - nem vették figyelembe a kényszer tárgyalásakor.67
Megállapítható, hogy az elmondott beszédeket, felhozott érveket, ellenérveket részint alapos tudás, szakmai felkészültség hatotta át, részint pedig ott lappangott a "hazabeszélés", erős próbára téve a hallgatóság türelmét. Ami a kormány képviselőit illeti, az igazságügy-miniszternek mintegy előfutáraként szerepelt Csemeghy Károly államtitkár felszólalása a közjegyzőség mellett állást foglalók számára csalódást okozott. Beszédei kétségtelenné tették, hogy a kormánynak nem áll szándékában a közjegyzőséget meghonosítani.68 Nyilván az akkori viszonyok között nem volt egyszerű feladat, gondolván az akkori bírói szervezetre, telekkönyvek rendezetlen állapotára, a jogélet egyéb intézményeire, különösképpen az örökösödési eljárás hiányosságaira.
Jóllehet a magyar közjegyzőség története nem hazai talajon fejlődött, hanem idegen befolyások övezték, az 1874. évi XXXV. királyi közjegyzőkről szóló törvénycikkel kialakult modern magyar közjegyzőség azonban mégis egyedi vonásokkal rendelkező önálló intézménnyé alakult ki. E törvénycikket hosszú vita után 1874. december 16-án, a 310. országos ülésen kihirdették69, 1875. augusztus 1-jén pedig egy igazságügy-miniszteri rendelet életbe léptette a királyi közjegyzőséget.
"Az ország színe-java nagy várakozással nézett a közjegyzőség elé, melyet a kuszált jogi állapotokból való kibontakozás Ariadne-fonalának tekintett. S a közvélemény nem csalódott. A intézmény rövid idő alatt beválott."70
A törvény minden hibájával és hiányosságával71 együtt mérföldkő volt a magyar közjegyzőség történetében, hiszen ezzel a távoli jövőre vonatkozóan is megszilárdította annak alapjait.
A képviselőházban lefolyt vitát ismertetve látható, hogy az 1874. évben felmerült, közjegyzőséget érintő témakörök és problémák (közjegyzők számának, székhelyeknek növelése, díjazás, hatáskör bővítése) mind a mai napig aktualitással bírnak. ■
JEGYZETEK
1 Érdújhelyi Menyhért: A közjegyzőség és hiteles helyek története Magyarországon, Budapest, Pallas Részvénytársaság Nyomdája, 1899, 287.o. [a továbbiakban: Érdujhelyi]
2 Megjegyzendő azonban, hogy jelentős mértékben hatott a kialakulásában az 1803. évi ventose-i francia közjegyzői törvény, amely Bogdány Lajos által kidolgozott törvényjavaslatban igen jól megmutatkozik. Lásd részletesen a javaslat tartalmát: Osgyáni Rónay Károly: A magyar közjegyzőség megalkotása és fejlődése, Budapest, Held János könyvnyomdája, 1932, i. m. 44-46. o. [a továbbiakban: Rónay]
3 "A abszolutizmus kora a magyar história szomorú fejezetét jelenti ugyan, de a magánjog szempontjából pozitív erjesztő hatást gyakorolt a fejlettebb osztrák magánjog bevezetése. A polgári közhitelesség ekkor jelent meg hazánkban." Tóth Ádám: Polgári közhitelességünk kezdetei. Barangolás az 1858-as nyíltparancs körül, in: Közjegyzői almanach, 1992-1994, Budapest, 166. o.
4 "...a hiteles helyek iránt a hazai törvények intézkedvén, és ezek úgy a visszaállított törvényhatóságok által lévén a magyar törvény értelmében a közjegyzők fenntartandó teendői végzendők, - a közjegyzői hivatal ezennel megszüntetik." Ráth György: Az országbírói értekezlet a törvénykezés tárgyában, Pest, 1859, Landerer és Heckenast, 200. o.
5 Lásd Papp József: Kívánatos-e, hogy a bíróságok egyes perenkívüli teendői közjegyzőkre vagy ügyvédekre ruháztassanak át?, in: Az 1911-ik évi országos jogászgyűlés irományai, Első kötet, Magyar jogászegylet, Budapest, 1914.
6 Lásd Rupp Zsigmond (budapesti királyi közjegyző): A magyar közjegyzői intézmény (1874:XXXV. és 1886:VII. törvénycikk) története, in: Királyi Közjegyzők Közlönye, 6/1913, 172. o. [a továbbiakban: Rupp]
7 Lásd részletesen: Szvetenay Miklós és Kochmeister Frigyes: A buda-pesti kereskedelmi és iparkamara emlékirata, in: Jogtudományi Közlöny, 45/1870., 327-320. o.
8 Lásd bővebb ismertetését: Podrohányi Gyula: Még néhány szó a "királyi közjegyzőkről" szóló törvényjavaslatról, in: Jogtudományi Közlöny, 1/1871., 42-43. o.
9 Lásd részletesen a jogászgyűléseken elhangzott állásfoglalásokat: Siegmund Vilmos: A magyar jogászgyűlés évkönyve 1871. évre, Pest, Fanda és Fohna Könyvnyomdája, 1872. és és Tóth Lőrincz: Szemle a magyar jogászgyűlések munkássága s eredményei felett, Pest, Eggenberger-féle Akad. Könyvkereskedés, 1872.
10 Az akkori gazdasági, jogi és műveltségi viszonyaink nem voltak eléggé érettek ahhoz, hogy a rendkívül kifejlett francia közjegyzői intézményt át lehessen ültetni a magyar jogba olyan mértékben, ahogy azt Bogdány tervezte.
11 A 222. országos ülésen, Perczel Béla elnöklete alatt, 1874. április 20., in: Képviselőházi Napló 1872-1875, IX. kötet, 222. országos ülés, 385. o. [a továbbiakban: 222. o. ü.]
12 "...nézetem szerint, a közjegyző nemcsak tanácsadó, nemcsak helyes okmány-szerkesztő és teljes bizonyítékokat kiállító közeg lesz: hanem szakképzettségénél és állásának tekintélyénél fogva hiányos anyagi és alaki törvényeink mellett a feleket a kibékülés üdvös eszméjével megbarátkoztató, békéltető közeg is lesz, a mi mindenesetre megfontolást érdemlő szempont." 222. o. ü., 385. o.
13 222. o. ü., 386. o.
14 222. o. ü., 386-390. o.
15 "...valóságos bizalmi férfiu ott a közjegyző, ki minden családi eseményt és minden fontosabb dolgot, üzletet ismer, ki a családnak leghübb s legmegbizhatóbb tanácsadója. Előtte nincs titok, és nélküle nincs fontos esemény. Tekintélyes állása azon közbizalom és tisztelet, melyben részesül, melylyel iránta mindenki viseltetik, természetes kifolyása azon széles hatáskörnek, melyet a törvényhozás bölcs előrelátással neki adományozott; de mely nélkül sem a franczia, sem a porosz közjegyző nem vivhatta volna ki magának azon fényes állást és tekintélyt, melyet az jelenleg bir. Ily intézmény lebeg szemem előtt, midőn a közjegyzőség behozataláról szólok;" 222. o.ü., 390-391. o.
16 223.országos ülés., in: Képviselőházi Napló 1872-1875., X. kötet, 8-9. o. [a továbbiakban: 223. o.ü.]
17 222. o. ü., 384-386. o.
18 222. o. ü., 386-390. o.
19 "Én tehát azt hiszem, hogy a jelenlegi pénzügyi viszonyok közt, mikor nemcsak a százezreket, hanem még az ezer forintokat is megnézzük, sőt még a legüdvösebb és a culturális czélokra forditandó költségeket is megszoritani kivánjuk, ilyen kiadást, minőt ez fog az országra róni; - mert, tisztelt ház, az tökéletesen mindegy, akár az állam pénztárán keresztül fizettetnek is a közjegyzői dijak, akár a felek zsebéből egyenesen; mert a feleknek tökéletesen ugyan annyiba kerül." 222. o. ü., 398. o.
20 222. o. ü., 399-402. o.
21 222. o. ü., 405. o.
22 223. o. ü., 8-9. o.
23 222. o. ü., 391. o.
24 222. o. ü., 391-392. o.
25 "...hazánk jelen viszonya közt ez igazán csak tollfosztás" 222. o. ü., 395. o.
26 222. o. ü., 396. o.
27 222. o. ü., 397. o.
28 222. o. ü., 397. o.
29 223. o. ü., 6. o.
30 222. o. ü., 404. o.
31 222. o. ü., 399. o.
32 222. o. ü., 399. o.
33 223. o. ü., 9. o.
34 223. o. ü., 8. o.
35 A Bittó-féle javaslat idején 374 járásbíróság működött. Rónay: i. m. 66. o.
36 Indokok a közjegyzői rendtartást tárgyazó törvényjavaslathoz, 385. szám, in: Az 1872. évi september hó 1-jére hirdetett Országgyűlés Képviselőházának Irományai, VI. kötet, Buda, A Magyar Királyi Államnyomdából, 1873, 176. o. [a továbbiakban: Képvh. Iromány. 1872/75.]
37 225. országos ülés, in: Képviselőházi Napló 1872-1875, X. kötet, 1874. április 23., 34. o. [a továbbiakban: 225. o. ü.]
38 Rónay: i. m. 66. o.
39 Képvh. Iromány. 1872/75., i. m. 177. o.
40 224. országos ülés, Képviselőházi Napló, 1872-1875., 23. o. [a továbbiakban: 224. o. ü.]
41 Megjegyzendő azonban, hogy nem sokkal a törvény életbelépését követően mindenki számára egyértelművé vált, hogy a képviselőház ezzel minden indok nélkül megfosztotta magát egyik legértékesebb testület képzett egyéneinek közreműködésétől, ugyanakkor megfosztotta a közjegyzői kart érdekei megvédésének leghatékonyabb eszközétől. A felsőház azonban javított ezen a hibán és a gyakorlat is bebizonyította, hogy semmi akadálya annak, hogy a királyi közjegyzők egyúttal a törvényhozás tagjai is lehessenek. Rónay: i. m. 63. o.
42 224. o. ü., 23. o.
43 224. o. ü., 23. o.
44 Képvh. Irománya, 1872/75., i. m. 199. o.
45 222. o. ü., 393. o.
46 225. o. ü., 47. o.
47 223. o. ü., 8. o.
48 "A közjegyző hatásköre kiterjed: a) közokiratok felvételére b) végrendelkezések felvételére c) tanusitványok kiállítására d) okiratok s értéknemüek őrizetére e) eredetiek megőrzésére f) hagyatéki ügyek körüli eljárásra f) birói megbizások teljesitésére." 563. számú jelentése a képviselőház jogügyi bizottságának a kir. közjegyzőségről szóló 290.-1873. számú törvényjavaslat tárgyában, in: Az 1872. évi szeptember hó 1-jére hirdetetet Országyűlés Képviselőházának Irományai, XI. kötet, Buda, A Magyar Királyi Államnyomda, 1873, 244. o.
49 A törvényjavaslat 54. §-a: "A jogügylet érvényességéhez közjegyzői okmány megkivántatik: a) a házastársak között kötött adásvevési, csere-, életjáradéki és kölcsön-szerződéseknél, valamint egyéb okmányoknál, melyekben egyik házastárs a másik irányban adósságot vállal; b) házastársak között kötött ajándékozási szerződéseknél, ha az ajándékozott tárgy az nem adatott; c) a hozomány átvételéről kiállitott elismervényeknél, akár a házastárs, akár más részére állittatik ki; d) minden jogügyletnél, melyet vakok, siketek, kik olvasni nem tudnak, vagy némák és siketnémák, a kik irni nem tudnak, élők közt kötnek, a mennyiben a jogügylet megkötésénél személyesen közbenjárulnak. A mennyiben a törvény egyéb esetben valamely jogügylet megkötéséhez birói vagy közjegyzői közbejárulást előszab, ezen törvényszabályok érintetlenül hagyatnak." Képvh. Iromány, 1872/75., i. m. 244-245. o.
50 Képvh. Iromány, 1872/75., i. m. 184. o.
51 "A közjegyzők ugyanis - kivált a csekélyebb forgalmu vidékeken - nem fognak nagyon sürüen alkalmaztatni; és a legtöbb járásbiróságban csak egy közjegyző lesz. A közjegyzői kényszer ily vidéken roppant idő és költségbeli veszteséget róna a felekre, sőt az ügyletek kötését és ezzel a forgalmat is bizonyos évszakokban a közlekedés nehézsége miatt teljesen fennakasztaná." Képvh. Iromány, 1872/75., 184. o.
52 "Alig van valaki e házban, ki a franczia rendszert pártolná és azt akarná, hogy majdnem minden szerződése, majdnem minden okirat a notariatus, a közjegyzőség előtt szerkesztessék, egyébként érvénytelen; és ismét alig van valaki, e házban, ki az intézményt elfogadja, a ki legalább egy vagy más okirat szerkesztésére nézve a közjegyző közbenjöttét nem akarná kötelezőleg kimondani." 223. o. ü., 7. o.
53 225. o. ü., 32-33. o.
54 Példának hozta föl Franciaországot, ahol 150 frankot meghaladó ügylet nem tekinthető érvényesnek, ha az nincs közjegyzői okiratba foglalva. Ez az elv azonban több év jogfejlődés eredménye, amely a francia nemzet köztudatában mély gyökeret vert, így azt a perenkívüli eljárás egyéb ágaira is könnyű volt kiterjeszteni. De más országokban annak kimondása, hogy valamely okirat nem érvényes, tehát az abba felvett jogügylet bizonyos formaságoknak közjegyzői okiratba foglalása nélkül nem kötelező, az anyagi törvény lényeges megváltoztatása nélkül elképzelhetetlen. 222. o. ü., 393-395. o. és 225. o. ü., 44-46. o.
55 222. o. ü. 393. o. lásd még részletes kifejtését e kérdésről 233. országos ülés, 1874. május 3-án, in: Képviselőházi Napló 1872-75, XI. kötet, 142. o. [a továbbiakban: 233. o. ü.]
56 "Ha kényszer hatáskört nem adunk a közjegyzőknek: akkor ezen intézmény előre el van itélve, s akkor oly embereket, kikre a dolgot nyugodtan lehet bizni, nem fogunk kapni, s a közjegyzői intézmény nem lesz egyéb, mint politikai, financialis és socialis rokkantak kórháza; mert mivel a tisztességes emberek és általában azok, a kikre a dolgot lehetne bizni, távol fogják magukat tartani oly közjegyzőségtől, melynek határozott hatásköre nincs; ennélfogva mindazok, a kik az ügyvédi, birói vagy financialis, sőt a juridicai téren is képtelenekké váltak be: alkalmasnak fognak tekintetni a közjegyzőségre." 222. o. ü., 402. o.
57 Képvh. Iromány, 1872/75., i. m. 184. o.
58 225. o. ü., 34-36. o.
59 "...a műveltség alantabb fokán álló, különösen szegényebb soruak ellenében a kijátszás, a nyerészkedés is olymérvű mesterkedések által, közjegyző figyelmét is elkerülhetik: a különvélemény elfogadása esetében egy erős, egy hatalmas fegyver adatik épen azok kezébe, a kik e kijátszásokat elkövették. Én ugy vagyok meggyőződve, hogy ezen esetben a gyógyszer épen azon indoknál fogva, melyet Hedry Ernő tisztelt képviselő úr hangsulyozott: rosszabb lesz magánál a betegségnél, mert a műveltségnek alantabb fokán álló szegény-sorsuak azt, a mit nyernek a vámon, épen ezen a műveltség alantabb fokon álló szegényebb sorsu embereknek másik része elveszti a réven." Lásd 225. o. ü., 39. o.
60 225. o. ü., 39-40. o.
61 Ezen indokok a következők voltak: "Tekintve, hogy telekkönyvi ügyekben a nép érdekei közvetlenül s legnagyobb mértékben érintetlenek a telekkönyvi hatóságok távolsága által; tekintve, hogy ezen távolság terhei és költségei lényeges befolyással voltak arra, mikép a nép alsóbb osztályai a telekkönyvek törvényrendelete használatát elhanyagolták; tekintve, hogy a bírósági rendszer, mint a szervezkedéskor kilátásba helyezett, közelebb revisio alá fog vétetni, s mind a járásbíróságok, mind a törvényszékek száma és elhelyezése ujra rendeztetni; tekintve, hogy ekkor a járásbíróságok telekkönyvi hatósága iránt is határozatni fog..." 225. o. ü., 36. o.
62 225. o. ü., 42-43. o.
63 225. o. ü., 45-46. o.
64 222. o. ü. 393. o.
65 225. o. ü., 48-49. o.
66 Vidliczkay ugyanis módosítványt ("a jogügylet külső, azaz formai érvényességéhez megkívántatik...") tett erre vonatkozólag, amelyet a következőképpen indokolt meg: "Az érvényesség kétféle: törvény előtti és jogszerinti, belső és külső...valamely jogügyletnek külső helyessége és külső érvényessége még nem foglalja magában annak belső érvényességét. És igen veszélyes volna azt mondani, hogy ha valamely jogügylet külsőleg helyes és érvényes: már eo ipso belsőleg is az...A közjegyző hivatva van külső tények constatálására; de nem belsőleg a jog megállapitására." 236. országos ülés, in: Képviselőházi Napló 1872/75, 174.o.
67 Hogy miért lényeges ezen különbség, részletesen fejti ki Rupp Zsigmond. Rupp 6/1916, i. m. 110-114.o.
68 A helyzet megértése végett érdemes megjegyezni, hogy mindkét jogász, Csemeghy Károly és Pauler Tivadar is egyaránt nagy szaktekintélynek örvendett. Pauler pesti egyetemi tanár, kiváló elméleti jogász volt, aki az igazságügy-miniszteri tárcát 1872. szeptember 8-án vette át. Fedhetetlen jelleme, mély tudása előtt mindenki tiszteletét fejezte ki. Viszont Csemeghy amellett, hogy elméleti tudása is nagy volt, a gyakorlati életben emelkedett ki hírneves ügyvédként. Ezenkívül szoros barátság fűzte Teleszky Istvánhoz, a szintén kiváló ügyvédhez, akinek a II. jogászgyűlésen való szerepléséből láthattuk, hogy a közjegyzői intézmény és legfőképpen a közjegyzői kényszer minden formájának nagy ellenzője volt. Tehát nem ok nélkül merült fel már rögtön a vita elején az államtitkárnak a kényszer elleni felszólalása. Rónay: i. m. 60-61. o. és Rupp: 1/1915, i. m. 74-75. o.
69 310. országos ülés, Képviselőházi Napló 1872-1875, XIII. kötet
70 Érdújhelyi: i. m. 285. o.
71 Tekintettel a gyakorlati életben felmerülő problémákra, tapasztalatokra, törvényhozásunk az 1886. évi VII. törvénycikkel igyekezett a közjegyzői intézmény hiányait pótolni.
FELHASZNÁLT IRODALOM
Az 1872. évi szeptember hó 1-jére hirdetett Országgyűlés Képviselőházának Irományai, VI. kötet, XI. kötet, Buda, A Magyar Királyi Államnyomda, 1873
Érdújhelyi Menyhért: A közjegyzőség és hiteles helyek története Magyarországon, Budapest, Pallas Részvénytársaság Nyomdája, 1899
Képviselőházi Napló 1872-75, IX. kötet, X. kötet, XI. kötet, XIII. kötet
Osgyán Rónai Károly: A magyar közjegyzőség megalkotása és fejlődése, Budapest, 1932
Papp József: Kívánatos-e, hogy a bíróságok egyes perenkívüli teendői közjegyzőkre vagy ügyvédekre ruháztassanak át? (szakvélemény) in: Az 1911-ik évi országos jogászgyűlés irományai, Első kötet, Magyar Jogászegylet, Budapest, 1914
Podhorányi Gyula (köz- és váltó-ügyvéd): Még néhány szó a "királyi jegyzőkről" szóló törvényjavaslatról, in: Jogtudományi Közlöny, 1871
Ráth György: Az országbírói értekezlet a törvénykezés tárgyában, Landerer és Heckenast, Pest, 1861
Rupp Zsigmond: A magyar közjegyzői intézmény története, in: Királyi Közjegyzők Közlönye, 1913-1917
Siegmund Vilmos: A magyar jogászgyűlés évkönyve 1870. évre, Rudnyánszky A. könyvnyomdája, Pest, 1871
Szvetenay Miklós és Kochmeister Frigyes: A buda-pesti kereskedelmi és iparkamara emlékirata, in: Jogtudományi Közlöny, 45/1870
Tóth Lőrincz: Szemle a magyar jogászgyűlések munkássága s eredményei felett, Eggenberger-féle Akad. Könyvkereskedés (Hoffmann és Molnár), Pest, 1872
Tóth Ádám: Polgári közhitelességünk kezdetei. Barangolás az 1858-as nyíltparancs körül. in: Közjegyzői Almanach, Budapest, 1992-1994
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Juhász Ivett közjegyzőjelölt, Budapest
Visszaugrás
