Jelen tanulmány az önálló bírósági végrehajtó (a továbbiakban: Öbv.) adóvégrehajtásban betöltött szerepét vizsgálja. Az önálló bírósági végrehajtó - mint végrehajtást foganatosító szerv - alapvetően három módon kerülhet kapcsolatba az adóvégrehajtással.
Az első és leggyakoribb esetkör a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 4. §alapján az Öbv. hatáskörébe kerülő ügyeket öleli fel.
A második esetkörbe tartoznak az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 158. § (3) bekezdésében foglaltak alapján Öbv.-hez kerülő adóvégrehajtási eljárások.
A harmadik esetkör az adóvégrehajtás Öbv. részére történő önkéntes átadásának esete, melyet az Art. 146. § (4) bekezdése tesz lehetővé az adóhatóság számára.
A tanulmány a gyakorlatban felmerülő problémákon és az azokra adható megoldások feldolgozásán keresztül a fenti három esetkör bemutatását célozza.
Az adóvégrehajtási eljárások Öbv. általi lefolytatásának leggyakoribb oka a két végrehajtási út Vht. 4. §alapján történő összeütközése.[1] Ezen szakasz alapján nem csak az Art. alapú végrehajtások, hanem a Ket.[2] alapú végrehajtások is átkerülnek az Öbv. hatáskörébe. A jogalkotó ezzel (Vht. 4. § kimondta a bírósági végrehajtás primátusát a közigazgatási végrehajtással szemben. A jogszabályhely miniszteri indokolása szerint a Vht. 4. §azt az elvet tükrözi, hogy az egyedi vagyoni végrehajtás fő útja a bírósági végrehajtás, mert ebben érvényesülnek leginkább a törvényességi garanciák, továbbá rögzíti, hogy a párhuzamos eljárások elkerülése végett bírósági végrehajtás útján indokolt folytatni az eljárást, és az így behajtott összegből kell kielégíteni a közigazgatási végrehajtás során behajtani kívánt követelést. A Vht. 4. § (1) bekezdést módosító[3] törvényhez fűzött miniszteri indokolás szerint a Vht. 4. §-a értelmében, ha az adós vagyontárgyát bírósági és közigazgatási végrehajtás során egyaránt lefoglalták, az eljárást bírósági végrehajtás útján, a Vht. szerint kell tovább folytatni. Az írásbeli (és elektronikus) licitálás lehetővé tétele az ingóság értékesítését a meghatározott helyen és időpontban lebonyolított árverés helyett egy hosszabb időtartam alatt lezajló eljárássá tette, mely a közigazgatási végrehajtás és a bírósági végrehajtás találkozása esetén követendő eljárás tekintetében is igényli a szabályozás differenciálását. Az adóhatóságok az ingóságokat nyilvános pályázati és elektronikus árverési úton is értékesítik; melyek előkészítése adott esetben jelentős költségekkel járt, az ingóság őrzéséről is gondoskodni kell, az esetlegesen megtett érvényes licitek pedig már nagy valószínűséggel előrevetítik az értékesítés sikerét. Ezekben az esetekben - a költségek nagyságrendekkel történő megemelkedését megelőzendő - nagyobb érdek fűződik ahhoz, hogy az adóvégrehajtási ügy sikeres árveréssel fejeződjék be, ne kelljen a hirdetményt az ügy átadása miatt visszavonni. Erre az esetre - tehát az ingók értékesítésére - ezért a jogalkotó a Vht. 4. §-át úgy egészítette ki, hogy a hatásköri összeütközés esetén is megtartható és befejezhető legyen a közigazgatási végrehajtási eljárás. Amennyiben pedig az adótartozás kiegyenlítése után felosztható összeg marad fenn, akkor ezt kell a bírósági végrehajtási eljárásban befolyt összegként kezelni. A Vht. 4. § (1) bekezdésének második mondata a bírósági végrehajtás primátusának elve alóli kivételként értékelhető.
Az OptiJus jogtárban a Vht. 4. §-hoz fűzött kommentár szerint "hasonló helyzet áll itt elő, mint amikor egy szabálysértési eljárást egy büntetőeljáráshoz egyesítenek: az adott szabálysértés tekintetében a szabálysértési hatóság az eljárást nem folytatja, a szabálysértést a büntetőeljárás keretei között a bíróság fogja elbírálni. Fontos azonban kiemelni, hogy ez a rendelkezés nem feltétlenül jelenti azt, hogy a közigazgatási végrehajtás megszűnik. Az adott vagyontárgy tekintetében a továbbiakban az ingó-, illetve ingatlan-végrehajtásra (gyakorlatilag a lefoglalt vagyontárgy értékesítésére és a vételár felosztására) a bírósági végrehajtás keretei között folyik (a közigazgatási végrehajtás keretében foganatosított végrehajtási cselekmények ezért - fő szabály
- 575/576 -
szerint - a bírósági végrehajtásban is lefoglalt ingóság tekintetében hatálytalanok lesznek), de ha a közigazgatási végrehajtást például az adós munkabérére is folytatják, azt ez a rendelkezés nem érinti."
A Vht. 4. § (2) bekezdéshez[4] fűzött miniszteri indokolás szerint a törvény egyértelművé teszi, hogy ha a közigazgatási végrehajtást a Vht. 4. §-a szerint bírósági végrehajtás útján kell lefolytatni, vagy a közigazgatási végrehajtást a törvény rendelkezése alapján bírósági végrehajtó foganatosítja, a közigazgatási eljárásra irányadó szabályok szerint végrehajtható okiratnak minősülő okiratot kell a bírósági végrehajtó eljárása esetében is végrehajtható okiratnak tekinteni, nincs szükség tehát a közigazgatási eljárásban megállapított kötelezettség bírósági úton történő végrehajthatóvá tételére. "A közigazgatási eljárásra irányadó szabályok szerint kiállított okirat - amely nem egyezik meg a bírósági végrehajtási eljárásban kiállított végrehajtható okirattal - a bírósági végrehajtó eljárásának megkezdéséhez elegendő, nem kell tehát a követelésre vonatkozóan a Vht. 10. §-a szerinti végrehajtható okiratot kiállítani (annak nincs is helye): a bírósági végrehajtónak tehát az eredeti végrehajtható okirat alapján kell a végrehajtást foganatosítani."[5]
A Vht. 4. § (1) bekezdésében foglalt esetben a közigazgatási eljárás szerint jogosított fél a bírósági végrehajtás során végrehajtást kérőnek minősül, azonban élhet azokkal a jogokkal is, amit számára a közigazgatási eljárásra vonatkozó szabályok biztosítanak (lásd később). A Vht. 4. § (2) bekezdéshez fűzött OptiJus kommentár szerint "a végrehajtható okirat kiállítása nem kerül át a bíróság hatáskörébe. A közigazgatási végrehajtás elrendelése ugyanis minden esetben a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik; azért, mert azt a bírósági végrehajtó foganatosítja, illetve bírósági végrehajtás keretében foganatosítják, nem ad alapot arra, hogy a bíróság új végrehajtható okiratot állítson ki. A közigazgatási végrehajtásban végrehajtott követelés jogosultja a bírósági végrehajtási eljárásban - a törvény erejénél fogva, végrehajtható okirat kibocsátása hiányában is - a végrehajtást kérő jogállásába kerül, így megilletik a végrehajtást kérőt megillető jogok és terhelik a végrehajtást kérőt terhelő kötelezettségek, mindazonáltal nem veszíti el azokat a jogokat, amelyek a közigazgatási végrehajtásban megilletik."
A BH 2003.461. számon közzétett eseti döntés értelmében a közigazgatási végrehajtási eljárás elrendelésére és foganatosítására - eltérő rendelkezés hiányában - a bíróság nem jogosult.
A bírósági és adóvégrehajtás összeütközését bármely végrehajtó felismerheti és megteheti a szükséges lépéseket az eljárás megfelelő folytatása iránt. Amennyiben az Öbv. foglalta le hamarabb az adott vagyontárgyat, úgy az adóvégrehajtó amennyiben ezen tényt észleli megküldi a végrehajtási ügy iratait az Öbv. részére az eljárás folytatása érdekében. Amennyiben azonban az adóvégrehajtó foglalta le a vagyontárgyat hamarabb, akkor az Öbv. ezen tényt észlelve bekéri az adóvégrehajtótól a szükséges iratokat és ezt követően folytatja az adóvégrehajtást.[6] A vagyontárgyak újbóli lefoglalásának szükségességét (felülfoglalás) nem a jogszabály, hanem különböző gyakorlati megfontolások teszik szükségessé.[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
