https://doi.org/10.59851/jk.81.09.6
A büntetőjog alkotása olyan absztrakciós folyamat, amely során a törvényhozó a sokezer, változatos formákban felbukkanó életbeli jelenséget - büntetőjogi kifejezéssel: történeti tényállást - egyes közös ismérvek alapján ugyanazon törvényi diszpozíciók keretei között nyilvánít büntetendővé. Az egyes tényállásokhoz rendelt büntetési tételek meghatározásával jelzi továbbá az adott bűncselekmény absztrakt társadalomra veszélyességét. A jogalkalmazás mindezt úgy teszi gyakorlativá, hogy a konkrét ügy felderítése nyomán megállapítható/bizonyítható tények alapján szubszumálja a történeti tényállást a törvényi tényállás alá. Büntetőjogi értelemben pozitív előjelű - tehát felelősség megállapításával járó - ügyekben ezt a feladatot alapvetően[1] a büntetőbíróság látja el. Amennyiben a terhelt bűnössége anyagi és processzuális értelemben is aggálytalanul megállapítható, a relatíve határozott szankciórendszer szabályainak megfelelően kerülhet sor a (tágabb értelemben vett) büntetéskiszabásra, egész pontosan, dualista szankciórendszerben büntetés kiszabására és/vagy intézkedés (főszabály szerint kombinatív) alkalmazására. E tevékenységet a szakirodalom méltán tekinti az egyik legfontosabb bírói feladatnak,[2] elöljáróban akár csupán ezért is üdvözlendő volt Pápai-Tarr Ágnes a jelen recenzió tárgyát képező, 2024-ben, a Novissima Kiadó gondozásában megjelent, több mint 400 oldalas, A büntetéskiszabás aktuális kérdései című monográfiájának elkészítése.
A témaválasztás a kérdéskör örökzöldnek tekinthető jellege miatt részletesebb indokolást ugyan nem is feltétlenül igényelne, annak alátámasztásául mégis hozhatók kiemelt jelentőségű - részben a szerző által is felvetett - érvek. A büntetéskiszabás általánosabb jellegű problémáiról, de finomhangolást igénylő részletkérdéseiről ugyancsak számos jogtudományi munka látott és lát napvilágot. Ezzel együtt is igaz azonban, hogy átfogó munka a szűkebb értelemben vett büntetéskiszabás tárgyában immár fél évszázada nem jelent meg hazánkban.[3] A legutolsó, nem oktatási anyagként szolgáló szankciótani munkák is idestova legalább 40 évesek.[4] Megjelenésük óta tehát nem csupán megszámlálhatatlan törvénymódosításra került sor, de a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: rBtk.) óta új büntetőtörvény (a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény, a továbbiakban: Btk.) is. Emellett új büntetés-végrehajtási kódex (a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény, a továbbiakban: Bv. tv.) is életbe lépett. Egyértelműen időszerű volt tehát egy teljességre törekvő mű megjelenése, amely a büntetéskiszabás témakörében koherens rendszerben mutatja be az elmúlt évtizedek szabályozási és joggyakorlati változásait. Utóbbi kapcsán különösen örvendetes, hogy a szerző nemcsak a vonatkozó szakirodalmat és a judikatúra (például BH-ként) publikált döntéseit dolgozta fel, hanem számos anonim bírósági határozat beemelése mellett mélyfúrású és reprezentatív, nemcsak büntetőjogi, hanem kriminológiai szempontokra is figyelemmel lévő aktakutatást végzett a Debreceni Törvényszék illeté-
- 405/406 -
kességi területén[5] elkövetett járművezetés ittas állapotban[6], valamint lopás bűncselekményei kapcsán.[7]
A büntetéskiszabás témaköre napirenden tartásának jelentőségét támogatja azon felismerés is, hogy a vonatkozó Btk.-beli szabályrendszer statikus mivolta[8] folytán a kapcsolódó bírói gyakorlat is csaknem kőbe vésettnek tekinthető. A 154. BK állásfoglalást 2007-ben váltó, a büntetéskiszabás során értékelhető tényezőkről szóló - egyúttal a büntetőjogi szankcionálás legfontosabb joggyakorlati dokumentumának tekinthető - 56. BK vélemény ugyanis tartalmában azonos a még az államszocializmus korszakában származó instrumentummal, és azt legújabban a 2/2023. (VII. 5.) BK vélemény is módosítás nélkül fenntartotta. Fenntartotta annak dacára is, hogy az 56. BKv több megállapításáról megállapítható, hogy eljárt felette az idő (pl. a sértett kihívó magatartása szexuális bűncselekménynél mint enyhítő körülmény, a bűncselekmény elszaporodottsága mint súlyosító körülmény stb.), máshol pedig egyszerűen dogmatikailag hibás (pl. a visszaesés kivételt nem tűrő súlyosító körülményként való értékelése, a kétkomponensű halmazat súlyosító hatásának kizárása stb.).[9]
A joggyakorlat alakulása vizsgálatának jelentőségét tovább fokozza a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvényben 2020. április 1-jei hatállyal bevezetett korlátozott precedensrendszer, amely a kúriai esetjogot gyakorlatilag kötelező erővel ruházta fel.[10]
Végül a témaválasztás mellett szólhat, hogy az utóbbi években a bíróságok gyakorlati tevékenysége iránti társadalmi érdeklődés - nem függetleníthetően a közösségi média és más digitális platformok elterjedésétől - jelentősen nőtt, így még nagyobb szükség lehet az olyan kérdések közérthető, mégis jogtudományi igényességű megválaszolására, hogy "miért ennyit szabott ki a bíró és nem annyit".[11]
Ami a címválasztást illeti, azzal kapcsolatos kritika csupán annyi hozható fel, amennyi a Btk. IX. Fejezetének (A büntetés kiszabása) címével összefüggésben is megfogalmazható, tehát nem szerzői, hanem a monista szankciórendszerek idején használatos szóhasználatot őrző, ma már pontatlannak tekinthető jogalkotási megoldásról lehet beszélni. A Btk. ugyan nemcsak a büntetéskiszabásnak, de - szemben az rBtk.-val - már magának a büntetésnek sem ad törvényi definíciót,[12] más törvényhelyek ugyanakkor a büntetéskiszabás mellett a büntetőjogi intézkedések alkalmazásáról szólnak,[13] ebből fakadóan a büntetéskiszabás szorosabb értelemben csak a Btk. 33. § (1)-(2) bekezdéseiben[14] írt büntetések és mellékbüntetés kiszabására vonatkoztatható. A Btk. IX. Fejezetének címbeli szóhasználata tehát szűkítő jellegű, egyrészt abban, hogy annak ellenére sem fedi le az intézkedéseket, hogy valójában számos ezen fejezetben található szabály - mindenekelőtt a büntetés kiszabásának elveit felsoroló Btk. 80. § (1) bekezdés - az intézkedésekre is ugyanúgy érvényes, minként a már hivatkozott 56. BK vélemény. Másrészt tartalmaz e fejezet több olyan rendelkezést is, ahol még tágabb értelemben is nehézkesnek tűnik valódi büntetéskiszabásról szólni. Így a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés szabályozása (Btk. 85-88. §) még, mintegy határesetként, büntetéskiszabási rendelkezésnek tekinthető - lévén arról, alkalmazása esetén a perbíróságnak rendelkeznie kell -, ezzel szemben az összbüntetés
- 406/407 -
(Btk. 93-96. §)[15] ehelyütt történő elhelyezése ellen szóló szempontok (pl. a bizonyítás és a kontradikció hiánya stb.) túlsúlya nyomán nem csupán más fejezetben, hanem egyenesen más törvényben - nevezetesen a Bv. tv.-ben - való elhelyezés lenne de lege ferenda javasolható.[16]
A kötet címe tehát, a büntetőjog tételes jogi jellege miatt valid, és bár a büntetéskiszabás kitétel jövőbeli jogalkotói pontosítása mellett jelentős indokok szólnak, a cím régtől fogva bevett jellege miatt a megtartása, de a differenciált tartalmi meghatározás mellett érvelő álláspont is képviselhető.[17]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
