https://doi.org/10.59851/mj.72.05.3
A tanulmány az orvosi műhiba egyes büntetőjogi (illetve részben büntetőeljárás-jogi) aspektusait elemzi, kezdve a műhiba fogalmi elemzésétől (történeti gyökerétől) egészen az eseti döntésekkel illusztrált bírói gyakorlatig. Fókuszba állítja az orvos büntetőjogi felelőssége megállapításának faktorait, kiemelve kiváltképp a diagnosztikai tévedés kontra büntetőjogi felelősség kérdését. Talán egyedülálló módon azt vizsgálja, hogy a diagnosztikai tévedéseknél van-e olyan "határ", amelyet átlépve már a büntetőjogi felelősség mezsgyéjére téved az elkövető, vagy ez a terület "határtalan"? Ezekre próbál a tanulmány választ adni.
Kulcsszavak: a veszély és a veszélyeztetés fogalmának értelmezési lehetőségei; az orvosi műhiba fogalma; a diagnosztikus tévedés mint "nem gondatlan tévedés"; a diagnosztikus tévedések sorozata mint potenciális foglalkozási szabályszegés; a megengedett kockázatvállalás
The study analyzes some criminal law (and partly criminal procedure law) aspects of medical malpractice. Starting from the conceptual analysis (historical roots) of the malpractice up to the judicial practice illustrated by case decisions. Focusing on the factors for establishing the criminal liability of the doctor, emphasizing especially the issue of diagnostic error versus criminal liability. Perhaps by examining the "limit" of the former in a unique way (does it have a limit at all? can a series of diagnostic errors "cross over" to the threshold of criminal liability or is it "limitless"?). The study tries to answer these questions.
Keywords: interpretation options for the concepts of danger and endangerment; the concept of medical malpractice; diagnostic error as "non-negligent error"; a series of diagnostic errors as potential occupational violations; the permissible risk taking
Tanulmányunk célja az orvosi műhibák büntetőjogi megítélésével kapcsolatos néhány elméleti és gyakorlati problémakör bemutatása. Ez a téma mindig is aktuális, amióta az orvostudomány kialakult, mivel életünk során különféle egészségügyi problémáinkkal szinte mindannyian orvoshoz fordulunk, azonban a helyes diagnózis felállítása, valamint a kezelés módja, jellege a további életminőségünk szempontjából nagyon hangsúlyos, fontos kérdés.
Orvosi tévedések - mivel emberekről, nem pedig egyre tökéletesedő mesterséges intelligenciákról, "robotokról" van szó - sajnos előfordulnak, hasonlóan más foglalkozásokhoz, azonban e körben a "tét" (az emberi egészség javítása, helyreállítása, de legalább "szinten" tartása) jóval nagyobb, a "károk" valójában, pénzben sokszor ki sem fejezhetők. Emiatt az orvosi hivatás és annak gyakorlása kiemelt figyelmet érdemel. E tevékenység más foglalkozással össze sem hasonlítható. Hiába dönt az ügyész a vádemelésről, a büntetőbíró pedig a bűnfelelősség megállapításáról, tehát szintén emberi sorsokról; az orvos minden intézkedése (diagnózis felállítása stb.) komoly mértékben befolyásol emberi életeket, sorsokat, itt a hibázás súlyos, esetenként vissza nem fordítható eredménnyel járhat. Ezért az orvosi szakma felelősségének mértéke miatt kiemelkedik a többi hivatás közül.
Emiatt volt szükség az orvos felelősségének jogi szabályozására, amelyet tovább csoportosíthatunk aszerint, hogy polgári vagy büntetőjogi felelősség terhelheti a tévedő, hibázó orvost. Az orvos felelősségét egyaránt megalapozhatja bizonyos feltételek mellett a diagnosztikus tévedés és az orvosi műhiba is, bár tipikusan inkább ez utóbbi esetében történik meg a büntetőjogi felelősségre vonás a gyakorlatban.
Tanulmányunk célja az ultima ratióként érvényesülő büntetőjogi felelősség egy kis szegletének bemutatása az orvosi műhiba, továbbá a foglalkozási szabályszegés fogalmain keresztül. A gyakran hangoztatott ultima ratio jellegét a büntetőjog csak akkor teljesíti be, ha betölti - ahogy Szabó András akadémikus fogalmazott - a "jogrendszer egészének szankciós záróköve" szerepet.[1] XIV. Lajos francia király ágyúin volt olvasható a következő felirat: "Ultima ratio regum" - a királyok végső érve. A büntetőjog ma ugyanilyen végső eszköz, hiszen a büntetőjog is szubszidiárius, azaz kisegítő jellegű jogág, azaz csak akkor alkalmazzuk, ha a többi jogág szankciói várhatóan nem eredményeznék a kívánt hatást az emberek viselkedésének a befolyásolásában.
Az orvosi szakmát a korábbi időszakokban jelentős társadalmi tekintély övezte a rendkívül magas felelősséggel járó munka okán, éppen emiatt a felelősségi szabályok kialakítása főként az elmúlt másfél évszázadban ment végbe, míg korábban - nagyjából a XIX. század végéig -
- 292/293 -
szinte ismeretlen volt az orvos felelősségre vonása. Ezen időpontig főként etikai alapon határozták meg az orvosi tevékenységre vonatkozó normákat, leginkább a hippokratészi eskü nyomán.[2] A XIX. század abból a szempontból is fordulópontnak bizonyult, hogy definiálták az orvosi műhiba fogalmát, és az orvos-páciens viszony innentől kezdve egyre inkább kölcsönös tiszteleten alapuló, két mellé- (és nem alá-) rendelt fél kapcsolatává alakult, ahogyan ezt napjainkban is ismerjük.
Az orvosi tevékenység kapcsán a büntetőjogot csak a leginkább kirívó esetekben szabad alkalmazni. Ha minden olyan műtét után, ami nem sikerült tökéletesen, büntetőeljárás indulhatna, akkor nem lenne orvos, aki határozottan, magabiztosan és gyorsan hozna döntéseket. Igenis számolnunk kell azzal, hogy egy orvos rossz döntést hoz, különben nem működne a gyógyító tevékenység sehol a világon. A büntetőjogra azonban szükség van, az orvosi tevékenységnek ez a végső határvonala. "A nemzetközi statisztikák az orvosi hibákat az első 8-10 halálok között említik. Ez sok országban megelőzi a gépkocsibalesetek vagy egyes rákfajták halálozási arányát. Magyarországi statisztika erre vonatkozóan nincs, de a nemzetközi adatokat a hazai viszonyokra vetítve 3400-7600 halálesetért felelősek az orvosi-ellátási mulasztások. Kritikus helyzetekben még gyakoribbak és még súlyosabbak az ilyen esetek. A halált okozó hibák leggyakrabban az intenzív osztályokon és a műtőkben fordulnak elő."[3]
A büntetőjog-tudományban általánosságban elfogadott meghatározás szerint a veszély lényege röviden abban foglalható össze, hogy az olyan helyzet, amikor fennáll az élet, testi épség vagy az egészség, illetve a vagyoni javak sérelmének objektív, reális lehetősége.[4]
A veszélyfolyamatban részt vevő feltételek megvalósulásának lehetőségét és valószínűségét a hazai büntetőjogi irodalomban Erdősy Emil dolgozta ki a "Megengedett kockázat a büntetőjogban" című monográfiájában. Vannak olyan nézetek is, amelyek a veszélyen történésfolyamatot értenek, és ennek egy-egy stádiumát tekintik veszélyhelyzetnek. Földvári József szerint a veszélyesség "a hátrányos helyzet beállásának a lehetetlensége és tényleges bekövetkezése között foglal helyet. E két határ közti vonal minden pontja veszélyes. Legtávolabbi a veszélyeztetés akkor, amikor csak igen kis lehetőség áll fenn arra nézve, hogy a hátrányos helyzet be fog következni. Ettől a ponttól kezdve a veszélyeztetés egyre közelebbi, a veszélyesség egyre nagyobb, míg elérünk addig a helyzetig, amikor a hátrányos állapot bekövetkezése szinte biztosnak vehető. E két végpont között csak mennyiségi különbség áll fenn. E kontinuumon belül éles határt húzni nem lehet. A távoli veszélyeztetés - a valószínűség fokának a növekedésével - átmegy közeli veszélyeztetésbe, majd egy ponton hirtelen ugrásszerű változással beáll a hátrányos helyzet."[5] Változásfolyamatként értékeli a veszélyt és a veszélyeztetést Erdősy Emil is. A közúti veszélyeztetés törvényi tényállásának elemzésénél a következőket írja: "...ennél a bűncselekménynél nem elegendő a veszélyfolyamat megindítása, hanem a veszélyhelyzet kialakulásának mennyiségileg előrehaladottabb stádiuma szükséges". Majd így folytatja: "...a büntetőjogi felelősség a sérelem irányába haladó változásfolyamatnak annál a pontjánál kezdődik, amikor a személyi sérülés a hasonló közlekedési helyzetek statisztikai átlagában számítva nagy valószínűséggel bekövetkezik, de nem elkerülhetetlen. Az alapeset miatti büntetőjogi felelősség végső pontja az a közúti közlekedési helyzet, amelyben egy vagy több személy nyolc napon belül gyógyuló testi sérülést szenved."[6] Pintér Jenő az alábbi meghatározást adja. "A veszély bűnös emberi magatartás folytán keletkező olyan állapot, amely a benne rejlő viszonylagos nyugalmi állapotban vagy mozgásban levő objektív tényezőkön keresztül valamely jog által védett érdek sérelmével fenyeget. A veszélyhelyzet a sérelem kisebb vagy nagyobb valószínűségét jelenti."[7] A veszély fogalma: "valamely jövőbeli változásról alkotott ítéletet fejez ki, ez a prognózis teljes egészében a cselekvési helyzet körülményeihez kapcsolódik és az okozatosság tételein alapul".[8]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
