Lapunk első számában, lényegében hasonló címmel igen értékes tanulmány jelent meg Pátkai Nándor tollából, melyben a szerző alapvetően az Általános közigazgatási rendtartás (Ákr.) több rendelkezésének szemszögéből vizsgálta ugyanezt a kérdést. A jelen cikkben általánosabb síkról igyekszem megközelíteni a közérthetőség jogalkotással összefüggő problematikáját.
A jogi nyelv, s a jogszabályaink nyelvezete kétségtelenül szaknyelvi kérdés, eme magyar nyelvi alágazattal szemben azonban több is, más is a közérthetőségi követelmény, mint akármelyik másik szaknyelvi területtel szemben.
A szaknyelvek a tudomány és a technika fejlődése, a társadalmi viszonyok differenciálódása révén szerezték meg viszonylagos különállásukat. Kapcsolatuk a köznyelvvel dialektikus - mindkettő hat a másikra, de saját törvényei szerint is fejlődik.
A szaknyelvek közül kétségtelenül a jogi az egyik legrégebbi. Látnunk kell, hogy az egyes régi terminusok jóval korábbiak, mint ahogy azok rendszerbe foglalva, a köznyelv keretei között csoportnyelvként vagy műnyelvként megjelentek volna. Számos jogi szakszavunk honfoglalás előtti eredetű (pl. bíró, eskü, igazság, törvény stb.), mégis - 19. századi szóhasználat szerint - a jogi műnyelv mint részönállósággal rendelkező nyelvi regiszter - az elmondottak szerint - csak jóval később jelent meg.
Értelmezésem szerint a jogi nyelv a szakmai nyelvek rendszerében sajátos - s talán nem túlzás azt mondani - kitüntetett helyet foglal el, illetve kell elfoglaljon. Természetesen minden szakmának megvan a maga sajátos nyelvezete. Az egyéb szakmai nyelvekkel szemben nem vagy legalábbis nem feltétlen követelmény, társadalmi igény a közérthetőség. Aligha lehet azt mondani, hogy az állampolgárok számára sérelmes az, hogy a társadalom túlnyomó többsége nem érti meg pl. a nyomdászok, halászok, bányászok és mások által használt nyelvezetet. Elégséges, ha ezt a nyelvhasználatot a szakmán belüliek értik. Ezzel kapcsolatosan Grétsy László helyesen megállapította, az, "hogy egészen szűk, mondhatnám bizalmas szakmai körben hogyan cserélik ki tudományos nézeteiket egy-egy szakterület legjobbjai, az tulajdonképpen az ő belügyük" (Grétsy 1964: 83).
A jogi nyelvvel nem így vagyunk.
A jogszabályok hierarchiáját tekintve a miniszteri rendelettel bezáróan az adott jogi rendelkezés az ország minden polgárára egyaránt kötelező; a polgárok számára jogokat és kötelezettségeket fogalmazhat meg. Az ez alatti jogszabályok pedig területileg és/vagy személyileg korlátozott formában tehetik mindezt. Ezalatt az értendő, hogy a helyi rendelet pl. csak egy megyére vagy településre vonatkozik, vagy pl. az építésügyi rendelkezések azokra, akik ilyen üggyel kapcsolatba kerülnek.
Talán nem félreérthető, ha azt mondom, az nem baj, ha az állampolgárok az egyéb szaknyelveket nem értik elég, ha az adott szakma művelői értik azt, ám szinte beláthatatlan társadalmi következményekkel járna az, ha a jogszabályokat csak a professzionális jogászok értenék. A jogszabályok érvényesülését ugyanis nem lehet kizárólag a jogászokra, a jogalkalmazásra bízni.
A jog kikényszeríthetőségének, állami szankcionálhatóságának eszközrendszere helyett egy demokratikus jogállamban a jog érvényesülésének fő módja az állampolgárok jogkövető magatartása, melyhez képest merőben másodlagos kell legyen a jog kikényszeríthetősége. Úgy vélem, hogy azt nem kell bővebben indokolni, hogy az állampolgárok számára érthetetlen jogszabályok önkéntes követésének elvárása több mint illúzió.
Az evidencia, hogy demokratikus jogállamban élünk, de azt kell mondanom, hogy ezzel merőben nincs összhangban a jogszabályok közérthetősége, aminek számos hátrányos következménye van, amelyekre még ki fogok térni. Az elmondottakhoz képest számomra nehezen értelmezhető az, hogy mind a nyelvészeti és a jogi szakirodalom, mind pedig a jogalkotó a rendszerváltoztatás óta nem foglalkozott - jelentőségének megfelelő súllyal - a jogszabályok közérthetősége kérdéseivel, s ehhez képest kétségtelenül örvendetes, hogy a jog- és a nyelvészeti irodalom e kérdést most felvetette.
A jogi nyelv, miként minden szaknyelv, a szakszókincsből, illetve azok összekapcsolásának szabályaiból, alkalma-
- 36/37 -
zásából áll. A terminológia követelményei természetesen kell hogy érvényesüljenek az egész jogi nyelvben, de a jogi nyelvvel szemben vannak további, "belső" elvárások is (Grétsy 1988: 85-107).
Nézetem szerint a jogi nyelv közérthetőségének problematikája több is, más is, mint terminológiai kérdés. Erősen fogalmaz Chikán Zoltánné, amikor azt írja, hogy "…valóban nem süllyeszthető le a szaknyelv vizsgálata a szókincs szintjére" (Chikán 1988: 245). Nyilvánvaló, hogy a terminológia vizsgálata csupán részfeladata a szaknyelv vizsgálatának, viszont a szakmai nyelvhasználat sem elemezhető a szókincs ismerete nélkül. Ha rossz a terminológia, szükségképpen rossz lesz a szakmai nyelvhasználat is, s a rossz szakmai nyelvhasználat a legjobb terminológiát sem hagyja érvényesülni. Mára a terminológia az alkalmazott nyelvészeten belül önálló diszciplínává nőtte ki magát, saját elméleti és módszertani háttérrel, amely elkülönül a szaknyelvkutatástól.
A jogi szókészlettel szemben fennálló követelmények nem statikusak abban az értelemben, hogy a jogi terminológia nem állandó, hanem ez is állandó változásban van. Szakszavak keletkeznek, megszűnnek és az általuk jelölt fogalmak átértékelődnek, s ezek a változások térben és időben is állandó mozgásban vannak. Kétségtelen, hogy nem könnyű megtalálni az optimumot a terminológia szakmai megfelelősége és a közérthetőség között. A jogi szaknyelv természetes módon törekszik a monoszémikus terminológiára, ám ennek túlhajtása éppen az ellenkezőjébe csaphat át, a közérthetőség abszolutizálása a jogalkalmazás ellehetetlenülését, rugalmatlanná válását eredményezheti.
A jogi terminus technicusokat a jogi, jogászi nyelv a maga saját szintaktikai szabályai szerint alkalmazza. Ennek főbb elemei a tagadó szerkezetek, a főnévi szerkezetek túlzott használata, a határozott névelő elhagyása, a személytelenség, a harmadik személyű fogalmazás, helyenként a terpeszkedő, terjengős kifejezés, a rögzült szókapcsolatok, a bonyolult, összetett mondatok, illetve ezek halmozása és az általánostól eltérő szórend stb. - Meglehet, hogy ezek a sajátosságok még szaporíthatóak, de ezekből is kirajzolódhat az a kép, hogy a jogi nyelv adott esetben bonyolult, homályos és többértelmű is lehet, úgyhogy azt hiszem, bőven van lehetőség és igény a közérthetőség javításának síkján.
Talán a legfontosabb és legáltalánosabb követelmény a jogbiztonság előmozdítása, ami a jogállamiság egyik alappillére. Az Alkotmánybíróság számos határozatában kiemelte ennek fontosságát. Ezekből talán csak a legismertebbet, illetve a legegyértelműbbet, s talán a legelsőt idézem: "Az Alkotmánybíróság elvi éllel mutat rá, hogy a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság - amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme - megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon" [26/1992. (IV. 30.) AB határozat].
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
