"Az apokalipszisnek sajátsága éppen az, hogy bár a szó ítél, maga a szó is ítélet alatt áll."
Hamvas Béla: Scientia Sacra I.
A szuverenitás átruházása szupranacionális szervezetekre vagy gyakorlásának korlátozása a modern közjogi jogfejlődés egyik legpregnánsabb jellemzője Európában, amely egyben az állam fogalmának egy új korszakát is jelenti.[1]
Mind az európai gazdasági és politikai integrációs szervezet, mind az emberi jogok védelmében kiemelkedő jelentőségű római konvenció nemzetközi jogi szerződésen alapulnak. Ezek betartására az állam, mint a nemzetközi jog alanya, a szuverenitás hordozója vállal kötelezettséget. Azonban mindkét szerveződés rendelkezik egy fontos közös jellemzővel, ami megkülönbözteti őket a szokványos nemzetközi együttműködési formáktól: tagállamaik polgárait ugyanis olyan jogokkal ruházzák fel, amelyekre az individuum a szerződést aláíró állammal szemben is hivatkozhat, és be nem tartásuk esetén nemzetközi fórum előtt kereshet jogvédelmet." Ezzel megszüntetik az egyén mediatizált helyzetét a nemzetközi jogban,[3] őt közvetlenül jogosítotti (és kötelezetti)[4] pozícióba hozzák.
- 165/166 -
Az Európai Emberi Jogi Egyezmény (a továbbiakban: EEJE) 46. cikke alapján a részes államok "vállalják, hogy magukra nézve kötelezőnek tekintik a Bíróság végleges ítéletét minden ügyben, amelyben félként szerepelnek." Az ítéletben foglaltak végrehajtását a Miniszteri Bizottság ellenőrzi (46. cikk (2) bek.). Az Egyezmény megsértése esetén a Bíróság az egyezmény 41. cikke alapján méltányos kártérítést ítélhet meg.[6] Az Egyezmény 5. cikk (5) bek. a jogtalan fogvatartás esetére ezen kívül egy további, vétkességtől független, kártérítési felelősségi alakzatot konstruált.[7]
Közismert, hogy az Európai Bíróság (a továbbiakban: EUB)[8] a van Gend & Loos üggyel[9] kezdődően, az effet utile elvével érvelve kialakította a közösségi jog közvetlen alkalmazhatóságának feltételrendszerét, amelyhez kapcsolódó szankciós mechanizmus: az állami kárfelelősség egyrészt az elmúlt évtized bírói jogfejlesztésének egyik legmarkánsabb jellemzője, másrészt a nemzeti jogok régi elveit kezdi ki, olyanokat, mint pl. a jogalkotó korábban nagyobb tisztelettel kezelt immunitása.
Az elmúlt évben két érdekes döntés látott napvilágot, melyek a nemzetközi kötelezettségvállalások és a nemzeti jog viszonyát érintik, mégpedig a bíróságok kontextusában: milyen módon oldható meg, ha a bírói hatalmi ág sérti meg a nemzetközi/közösségi jogi előírásokat, a bírói függetlenség ill. a jogerő védelme milyen sajátságos kérdéseket hoz felszínre. A két vizsgált ügy [10] közül az
- 166/167 -
első az Európai Bíróság Köbler kontra Ausztria ügyben hozott ítélete,[11] a másik pedig a német Alkotmánybíróság második tanácsának 2004. október 14-ei határozata az EEJE megsértésével kapcsolatban.[12]
Az Európai Bíróság az állami kárfelelősséget gyakorlatilag komolyan vehető szerződési támpontok nélkül,[15] saját jogfejlesztő tevékenységének konzek-
- 167/168 -
venciáit levonva alakította ki. A felelősség koncepcionális kereteit a Francovitch-ügyben[16] kifejtettek jelentik. Az állami kárfelelősség egy irányelv átültetésének elmaradásából pattant ki, ám az ebben a konstellációban kialakított feltételeket az EUB kiterjesztette a törvényalkotói jogtalanság azon eseteire is, melyek az elsődleges közösségi jog megsértésére vezethetőek vissza a Brasserie du Pécheur és Factortame egyesített ügyekben.[17] Még ugyanebben az évben megállapította a felelősséget az irányelvek hibás átültetése miatt is, ill. kidolgozta a tolerabilis error iurist, mint kimentési okot.[18] Szintén az 1996-os évben született döntés a Hedley Lomas ügyben, mely a korábbiak alapján a közösségi jogba ütköző államigazgatási aktusok - adott esetben ezek szisztematikus alkalmazása - nyomán is megállapította a felelősséget.[19]
A mára már figyelemre méltóvá duzzadt joggyakorlat alapvetően három kumulatív feltételt szab a felelősség megállapíthatóságához:
• alanyi jogokat biztosító, kellően pontos norma megszegése;
• "megfelelően minősített" jogsértés;
• közvetlen[20] okozati összefüggés a tagállam okozta jogsértés és a keletkezett kár között.
A Köbler kontra Ausztria ügy kiindulópontját egy, a munkavállalók szabad áramlását érintő kérdés adta. Köbler 1986. március elseje óta rendes egyetemi tanár (Ordinarius) volt az innsbrucki egyetemen, és mint ilyen, közjogi jellegű szolgálati viszonyban állt az osztrák állammal. A 15 éve osztrák egyetemen tanító professzorok az akkor hatályos jogi szabályozás szerint egy prémium összegre voltak jogosultak. Köbler sérelmezte, hogy ez az összeg számára nem jár, hiszen már 15 éve Ordináriusként tanított különböző egyetemeken, jóllehet
- 168/169 -
szolgálati idejének egy részét nem Ausztriában töltötte le. Álláspontja szerint azonban, miután Ausztria csatlakozott az Európai Közösségekhez, ez a szabályozás diszkriminatív, és sérti a munkavállalók szabad áramlását biztosító 39. cikkben foglaltakat. A vita a közigazgatási bíróság elé került, amely előzetes döntéshozatali kérelemmel kereste meg az Európai Bíróságot 1997. október 22-i határozatával. Eközben a Bíróság elvi alapjaiban hasonló összefüggésben hozott ítéletet 1998. január 15-én. A Kalliope Schöning-Kougebetopoulou kontra Freie und Hansestadt Hamburg ügyben[21] a közszolgálati jogviszonyok esetén a munkavállalók szabad mozgásával ellentétesnek tartotta, ha a jellegében azonos munkaviszonyban, ámbár más tagállamban kifejtett tevékenységet nem veszik figyelembe a fizetési fokozat megállapításakor. Ezt a diszkriminációt sem a közszolgálati jogviszony jellege, sem az nem igazolja, ha ezt a hűségjutalmaként fogják fel. Erre figyelemmel még ugyanabban az év márciusában a Bíróság megkereste az előterjesztő osztrák közigazgatási bírósági fórumot, hogy továbbra is fenntartja-e az előterjesztését, ugyanis a jogi kérdés álláspontja szerint a felperes javára eldőltnek tűnik. A bíróság a feleket nyilatkozattételre szólította fel, ezután visszavonta az előterjesztési kérelmét, és még aznap elutasította a felperesi követelést, mondván, jelen esetben különleges igazolási okok - az osztrák katedrán eltöltött professzori évek, a hűségjutalma - forognak fenn.
Az elutasítás nem szegte kedvét az innsbrucki professzornak, és a Landesgericht für Zivilsachen Wien előtt keresetet nyújtott be az Osztrák Köztársaság ellen, melyben a ki nem fizetett járandóságának megtérítésére kérte kötelezni az államot, mert a közigazgatási bíróság az Európai Bíróság döntésével teljesen ellentétesen nem állapította meg jogosultságát a 15 éves szolgálati prémiumra. Ez a bíróság szintén előzetes döntéshozatalra kérte az európai bírói fórumot.
A bírói jogtalanság miatti felelősség már a Francovich-ügy eldöntése óta foglalkoztatja az irodalmat.[23] A tagállamok ugyanis, mint nemzetközi jogi jogalanyok, cselekvési potenciáljuk összességében kötelezettek a közösségi jognak megfelelő magatartás kifejtésére, amiből következik, hogy nem lehet(ne) ez alól kivonni a judikatúrát sem.[24] Ugyanakkor megfigyelhető a bírói független-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
