Gócza Ágnes[1]: Egységes-e a büntetéskiszabás emberöléses ügyekben? - A magyar táblabíróságok büntetéskiszabási gyakorlatának összehasonlító vizsgálata* (ÁJT, 2018/1., 3-31. o.)

A büntetéskiszabás gyakorlata a jogalkalmazás olyan szegmensének tekinthető, amely különös jelentőségű a társadalom körében. Jelen kutatásban a szerző arra keresi a választ, hogy létezik-e Magyarországon aggodalomra okot adó eltérés a büntetéskiszabási gyakorlatot illetően. A téma vizsgálata különösen fontos, hiszen amennyiben ez a jelenség fellelhető az országban, az komoly alkotmányos aggályokat vet fel a bírói gyakorlattal szemben, hiszen a jogbiztonság, a jogegyenlőség és a jogalkalmazás igazságosságának egyik fő követelménye, hogy egységes jogi háttér mellett a hasonló súlyú bűncselekmények hasonló elkövetési és személyi körülményekkel rendelkező elkövetőit hasonló módon büntessék a bíróságok. A vizsgálat tárgya az országban működő öt ítélőtábla ítélkezési tevékenysége emberölés bűncselekmény vonatkozásában. A homogenitást szolgáló szempontok alapján végzett ügykiválasztás eredményeként összegyűlt százhárom vádlottat érintő ítéletet a kiszabott szabadságvesztés-büntetések szerint, illetve a büntetés kiszabása során értékelendő enyhítő és súlyosító körülményeket elemzi a szerző. Az elemzés alapján kapott eredmény minden ítélőtábla vonatkozásában külön-külön, majd az így kapott részmegállapítások összehasonlítása után az országos büntetéskiszabási gyakorlat kerül bemutatásra. A kutatásból kiderül, hogy Magyarországon a jogi szabályozókon keresztül biztosított egységes igazságszolgáltatás nem valósul meg maradéktalanul. A szerző azt a megállapítást teszi, hogy az országos gyakorlat vonatkozásában van eltérés, amely azonban a büntetés mértékét illetően nem nagyfokú. A büntetéskiszabás során értékelendő enyhítő és súlyosító körülmények vizsgálata szintén nem mondható egységesnek, értendő ez az egyes ítélőtáblákra, valamint az országos gyakorlatra egyaránt. A büntetéskiszabás körében történő egyéniesített indokolással kapcsolatban az ítélőtáblák gyakorlatában megfigyelhető, hogy ritkán fordul elő egyéniesített, az adott esetre és elkövetőre szabott indokolás.

- 3/4 -

"A büntetéskiszabás a büntetési intézmény konkrét megvalósulása. Minden egyes büntetés kiszabása alkalmával kifejezésre kell jutnia mindannak, amit a közhatalom a büntetéstől mint elvontan gondolt intézménytől vár s amire a büntető törvény ellen vétő személlyel szemben magát feljogosítottnak érzi. Minden büntetéskiszabásnál tehát dűlőre jutnak és - helyesen vagy helytelenül - megoldásra találnak a büntetési intézmény körül felvethető kérdések."[1]

A törvény előtti egyenlőség gondolata a felvilágosodással jutott el hazánkba. A Deák Ferenc által egyesített liberális párt programjában már 1847-ben megjelent a törvény előtti egyenlőség elve. Ezen kívül az Irinyi János által megfogalmazott és az Ellenzéki Kör által elfogadott forradalmi tizenkét pont negyedik pontja is a törvény előtti egyenlőséget követelte 1848 márciusában.[2] Az 1848. évi VIII. és IX. törvénycikkek eltörölték a feudális privilégiumokat, majd elindították a magyar alkotmányfejlődést a törvény előtti egyenlőséghez vezető, a 20. század diktatúrái által igencsak rögössé tett úton. A 20. század második felének a polgári és politikai jogokról szóló nemzetközi dokumentumai, és az ezeket befogadó nemzeti alkotmányok igencsak széles tartalommal töltötték meg a Márciusi Ifjak követeléseit.

A jogállamiság alkotmányos elvének egyik nélkülözhetetlen tartalmi követelménye, hogy az igazságszolgáltatási tevékenységet kizárólag állami bíróságok gyakorolják. Az igazságszolgáltatás bírói monopóliumának elvét Magyarország Alaptörvénye rögzíti.[3] Az igazságszolgáltatás alapelvei között szerepel az igazságszolgáltatás egységének elve, ami alapvetően két elemből tevődik össze. Egyrészt idetartozik a törvény előtti egyenlőség elve,[4] amely magában foglalja a bíróság előtti egyenlőség elvét, másrészt pedig ehhez kapcsolódik a bírósági szervezet egységes felépítésének elve. A bíróság előtti egyenlőség elve a törvény előtti egyenlőség klasszikus elvének a bírósági eljárásokra történő konkretizálása, ami azt jelenti, hogy mindenki ügyében ugyanazokat a jogszabályokat alkalmazzák.[5] Ezt az elvet a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. tv. fogalmazza meg.[6] Szervezeti oldalról pedig úgy értelmezendő az igazságszolgáltatás egysége, hogy mindenkinek az ügyében ugyanazok a bíróságok járnak el. E szabály alapján nincsenek kiváltságos bíróságok, amelyek privilégiumokat nyújtanak és nincsenek hátrányos megkülönböztetéseken alapuló, azaz diszkriminációs bíróságok sem.[7] A bírósági hatásköri szabályok minden jogkereső számára egyenlők.

- 4/5 -

A jogbiztonság és a jogegyenlőség alkotmányos követelménye, továbbá az igazságszolgáltatás egységének követelménye magában foglalja a kifejtetteken kívül a bírói jogalkalmazás egységességének igényét is, amelynek biztosítása Magyarországon az Alaptörvény rendelkezéseinek megfelelően a Kúria feladata.[8] Az ítélkezési gyakorlat egysége és fejlesztése érdekében a Kúria elvi jelentőségű jogegységi határozatokat hoz, valamint útmutatást ad arra vonatkozóan, hogy hogyan kell értelmezni és alkalmazni egy-egy jogszabályi rendelkezést ellentmondásosan megítélt kérdésekben. Az említett jogegységi határozatok kiemelkedő szerepét biztosítja, hogy az abban foglaltak alkalmazása minden bírói fórum vonatkozásában kötelező. A Kúria ugyanezen célok elérése érdekében jelentős elvi kérdésekben döntő ítéleteket - elvi bírósági határozatokat és elvi bírósági döntéseket - tesz közzé, amelyek ugyan kötelező erővel nem bírnak, de képesek érdemben egységesíteni a bírósági gyakorlatot.[9] Új eszközként szolgálja az egységesítést a bírósági joggyakorlat-elemző csoport működtetése.[10] Ezen alkotmányos követelményeknek szükségképpen érvényesülni kell a jogalkalmazás mint közhatalmi ágazat minden területén.[11]

Kutatásom témája az emberölés bűncselekményhez kapcsolódik, így ezen a ponton érdemes még megemlíteni, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. tv. (Btk.) általános része szintén tartalmaz szabályokat az ítélkezési gyakorlat egységességének érdekében.[12] A büntetéskiszabás elvei azokat az általános szabályokat fogalmazzák meg, amelyeket a bíróságnak figyelembe kell venni a bűncselekmény jogkövetkezményeként alkalmazott büntetési nem és mérték megállapításakor.[13]

A fentiekből láthatjuk, hogy - a jogforrási hierarchia különböző szintjein elhelyezkedő - számos szabályozó garantálja a büntetéskiszabási gyakorlat egységességét, vagyis azt, hogy a hasonló súlyú bűncselekményekre, illetve hasonló elkövetési és személyi körülményekkel jellemzett elkövetőkkel szemben - az eset egyedi

- 5/6 -

sajátosságainak figyelembevétele mellett - hozzávetőleg azonos jogkövetkezmények alkalmazását rendelje el a bíróság. Annak ellenére azonban, hogy meglehetősen fontos kérdés a törvény előtti egyenlőség és a bírósági gyakorlat közötti kapcsolat alakulásának mikéntje, a hazai tudományos irodalom nem foglalkozik behatóan a terület vizsgálatával.

1. A KUTATÁSRÓL

1.1. A KUTATÁS ELŐZMÉNYEI

A büntetéskiszabás gyakorlata a jogalkalmazás olyan szegmensének tekinthető, amely különös jelentőségű a társadalom körében. A média révén előtérbe kerülő bűncselekmények kapcsán gyakran heves viták bontakoznak ki az eljáró bíróság által meghozott ítélet, illetve kiszabott büntetés megfelelőségét illetően. Létezik egy jogászi "közhiedelem" is, amely szerint hazánkban az ország egyes földrajzi régióiban jelentősen eltérő büntetési mértékek, sőt eltérő büntetési nemek szerepelnek a bírósági döntésekben - a törvényes büntetési kereteken belül maradva -, ugyanolyan, vagy hasonló körülményekkel elkövetett cselekményeket illetően.[14] Amennyiben ez a jelenség valóban fellelhető az országon belül, az komoly alkotmányos aggályokat vet fel a bírói gyakorlattal szemben, hiszen a jogbiztonság, a jogegyenlőség és a jogalkalmazás igazságosságának egyik fő követelménye, hogy egységes jogi háttér mellett a hasonló súlyú bűncselekmények hasonló elkövetési és személyi körülményekkel rendelkező elkövetőit hasonló módon büntessék a bíróságok. Nem fordulhat elő, hogy valaki attól függően jut előnyhöz, vagy esetleg szenved hátrányt, hogy az ország melyik bírósága ítélkezik felette.[15] Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a körülményt sem, hogy a bírói gyakorlatban esetlegesen felmerülő hibák kevésbé észrevehetők, mint a más szakmákban előfordulók. Ha a szakács odaégeti az ételt, vagy az autó a javítás után azonnal ismét elromlik, nyomban felmerül a szakács vagy az autószerelő felelőssége. Az ítélkezés során elkövetett hibák nem látványosak. A pervesztes felek szűk körben rendelkeznek olyan szakértelemmel, amelyre támaszkodva megítélhetik, hogy a számukra kedvezőtlen bírói döntés mennyire jó. Továbbá abban sem lehetnek teljesen biztosak, hogy a jogi képviselőjük objektív és elfogulatlan magyarázattal szolgál a számukra. Igaz, hogy más szakmákkal ellentétben az igazságszolgáltatásban lehetőség van korrekcióra a jogorvoslati rendszeren keresztül, azonban nem feledkezhetünk meg arról, hogy a jogorvoslat a bírósági rendszeren belül marad, és a legfelsőbb szintek hibái már nem orvosolhatók rendszeren belüli eszközökkel sem.[16]

- 6/7 -

A fent említett nagyfokú közfigyelem, az ismertetett jogászi feltevés, illetve az esetlegesen felmerülő hibák laikusok előtti "láthatatlansága" is igazolja a témában végzett jogszociológiai kutatások létjogosultságát, amelyeken keresztül jobban betekintést nyerhetünk a jogalkalmazás e területébe. Az egyedi bírósági határozatok összehasonlító elemzésén alapuló kutatásokkal kapcsolatban kritikaként fogalmazódhat meg - és sokszor meg is fogalmazódik - , hogy a különböző ügyeket nem lehet összehasonlítani, hiszen minden eset más. Egyetértve azonban Belovics Ervin gondolataival, mely szerint az egyéniesítés nem sértheti a bírói gyakorlat egységének követelményét, amely a jogbiztonság és a törvény előtti egyenlőség szempontjából alapvető,[17] úgy vélem, hogy a bírói gyakorlat ilyen és ehhez hasonló módon történő elemzéséből kapott eredmények hasznosnak bizonyulhatnak mind a jogelmélet, mind a joggyakorlat számára.

Az Európa Tanács tagországai már hosszú évek óta dolgoznak az erős integráció érdekében, azon belül is jelentős erőfeszítéseket tesznek azért, hogy az államok jogrendszerei közötti különbségek csökkenjenek. Az Európa Tanács Bűnözés Kérdéseivel Foglalkozó Bizottsága már 1989-ben elhatározta, hogy létrehoz egy szakértői bizottságot, hogy tanulmányozza a büntetéskiszabásra vonatkozó empirikus kutatások eredményeit, valamint vázoljon fel olyan általános elveket, amelyek lehetővé tennék egy egységes és állandó büntetéskiszabási politika kifejlesztését Európában. A bizottság munkája egy "Ajánlásban", egy "Függelékben" és az ezekhez kapcsolódó "Magyarázó Emlékiratban" öltött testet. Az "Ajánlás" felhívja a tagállamok kormányait, hogy alkotmányos elveik, jogi hagyományaik és különösen a bírói függetlenség figyelembevételével tegyenek intézkedéseket a büntetéskiszabásban mutatkozó indokolatlan egyenlőtlenségek elkerülése érdekében.[18]

Magyarországon már több alkalommal vizsgáltak a magyar bírói gyakorlattal kapcsolatban felmerülő kérdést. A teljesség igénye nélkül említhető például Pokol Béla, aki az 1990-es évek végén, mintegy hatszáz bírói döntvény elemzésén keresztül arra kereste a választ, hogy milyen típusú jogértelmezés jellemzi a hazai ítélkezést, illetve hogyan változtak ezek a módszerek a kutatást megelőző húsz évben.[19] Az eredmények azt mutatják, hogy a magyar felsőbíróságok gyakorlatában a "nyelvtaniszószerinti" értelmezés a meghatározó, azzal kiegészítve, hogy a büntetőügyekben hozott ítéleteknél a nyelvtani értelmezés a jogdogmatikai értelmezésbe beleolvadva jelenik meg. Különbség mutatkozik a két jogterület között abban is, hogy a büntetőjogi ügyek esetében érzékelhető a szavak "általános-hétköznapi" értelméhez történő ragaszkodás, míg polgári jogi ügyekben a szavak szabadabb értelmezése a jellemző. A bírói gyakorlatra, illetve a precedensekre hivatkozó értelmezést illetően azt mutatják a kutatási eredmények, hogy büntetőügyekben már 1977-től kezdve minden ötödik tartalmazott ilyen hivatkozást. Ezzel szemben a polgári ügyek esetében ez a szám ugyanebben az évben nulla volt, csak 1998-ra érte el a büntetőügyekkel azonos mutatót. Az alkotmányos alapjogokra, az alkotmánybírósági döntésekre,

- 7/8 -

illetve a jogalkotó akaratára történő hivatkozás elenyésző számú mind a büntetőjogi, mind pedig a polgári jogi ítéletek esetében.[20]

A Magyar Helsinki Bizottság 2001-ben Loss Sándor vezetésével A törvény előtti egyenlőség érvényesülése a büntetőeljárásban cigány és nem cigány terheltek esetén címmel egy országos körű empirikus kutatást kezdett.[21] A kutatásban részt vevők a terheltek etnikai hovatartozásával kapcsolatos előítéletek feltárására törekedtek. Arra kívántak választ adni, hogy a büntetőeljárásban és a büntetéskiszabás során ugyanolyan elvek érvényesülnek-e a roma és nem roma terheltek esetében. A próbakutatás eredményeként megfogalmazták, hogy a büntetőeljárásnak vannak olyan szegmensei, ahol szociológiai és statisztikai módszerekkel mérhető, jelentős eltérés van a roma és nem roma terheltek mutatói között.[22] A végrehajtandó szabadságvesztés-büntetés mértékét illetően, a mintában szereplő bűncselekmények - lopás vétsége, lopás bűntette, rablás - esetében átlagosan fél évvel hosszabb idejű büntetést szabnak ki a bíróságok roma terheltek esetében. Amennyiben az iratanyag cigányságra utaló jelzőt is tartalmaz, az eltérés akár 9 hónap is lehet.[23]

2002-ben szintén a Magyar Helsinki Bizottság gondozásában megvalósult az ismertetett próbakutatás eredményeire építő "nagykutatás", amely 18 bíróságon összesen 1147 - szintén lopás vétsége, lopás bűntette és rablás miatt indult eljárásban keletkezett - ügyiratot dolgozott fel. A nagykutatás eredménye is hasonló képet fest, mint a próbakutatásé. A büntetőeljárás több területén eltérés mutatkozik a roma és nem roma terhelteket illetően. Differencia van a bírósági iratismertetés és az első tárgyalási nap között eltelt időtartamban, mégpedig a roma származású terheltek esetében telt el jóval több idő. Eltérés mutatkozott abban is, hogy a terheltek milyen módon kerültek az eljárásba. A kutatás következtetése szerint a nem roma elkövető nagyobb valószínűséggel kerüli el a felelősségre vonást, ha nem érik tetten, mint egy roma elkövető. Emellett pedig különbség mutatkozott a büntetéskiszabást illetően is. A vizsgált bűncselekmény-kategóriáknál a felnőtt korú cigány terheltek átlagosan 15%-kal nagyobb valószínűséggel kaptak szabadságvesztés-büntetést.[24]

Badó Attila és Bencze Mátyás nevéhez kötődik egy 2005-2006 során lefolytatott empirikus kutatás, amely a Magyarországon belül kimutatható területi eltéréseket kívánja bemutatni.[25] A kutatásban a tizenkilenc megye büntetéskiszabási gyakorlatát hasonlították össze a szerzők, és az eredmények alapján megfogalmazták, hogy nagyfokú eltérés mutatkozik az alkalmazott büntetések mértékét illetően.

- 8/9 -

2014- ben jelent meg a Magyar Helsinki Bizottság által készített Utolsók az egyenlők között - Sérülékeny csoportok törvény előtti egyenlősége a büntető igazságszolgáltatásban (2014) címet viselő tanulmány, amely a büntetőeljárásban és a büntetés-végrehajtásban jelenlévő hátrányos megkülönböztetést térképezte fel. A vizsgálat középponti kérdése, hogy van-e a büntető igazságszolgáltatás szerveinek döntéseiben jelentősége a terhelt roma származásának. Az eredményekből kiderül az is, hogy a büntető igazságszolgáltatás biztosítja-e a roma és nem roma terheltek törvény előtti egyenlőségét.[26] A büntetési nem és mérték meghatározását illetően arra a következtetésre jutottak a szerzők, hogy a mintába kerülő ügyeket tekintve nincs jelentős különbség a roma és nem roma terheltek között.[27] Az enyhítő és súlyosító körülmények figyelembevétele kapcsán sincs eltérés a vizsgált terhelti csoportok között.[28]

2015- ben jelent meg Badó Attila, Halász Edina és Nagy Erzsébet tanulmánya »Azoknak másként fáj...« Diploma és büntetéskiszabás Magyarországon[29] címmel. A vizsgálat során az a hipotézis igazolódott, hogy a diplomás és a diplomával nem rendelkező vádlottak büntetéskiszabásánál jelentős különbség mutatható ki. A tanulmány konklúziója alapján szignifikáns a különbség a szankciók tekintetében a diplomával rendelkezők és a diplomával nem rendelkezők között, az előbbi "javára".[30]

Jelen kutatás módszerének kialakításához alapul vettem még Balla Lajosnak, a Debreceni Ítélőtábla elnökének 2010-ben megjelent munkáját, amely az irányítása alatt működő bíróság büntetéskiszabási gyakorlatát ismerteti.[31] Az ügyvizsgálat során arra az eredményre jutott a szerző, hogy a mintában szereplő emberölés alapesete kapcsán hozott ítéletek 74%-ában 10 év szabadságvesztés-büntetést szabott ki az ítélőtábla. A büntetési mérték meghatározásakor a büntetési tételkeret középmértékéből indul ki ez a bírói fórum. Ezt azért fontos külön kiemelni, mert a szerző által vizsgált időszakban - 2005. január 1.-2010. április 16. - nem volt hatályban az ún. középmértékes szabály.[32] Az egyszeresen minősülő emberölés kapcsán a határozott ideig tartó szabadságvesztés-büntetés alkalmazása az irányadó gyakorlat. Attól függően, hogy a terhelt büntetlen vagy büntetett előéletű, illetve valamely visszaesői csoportba tartozik, a büntetés mértékét a büntetési tételkeret alsó határához közeli, a középmértékhez közeli, azt elérő, illetve a büntetési tételkeret felső határához közeli értékben határozta meg a bíróság.[33] Többszörösen minősülő emberölés esetén döntő többségben a határozott ideig tartó szabadságvesztés bün-

- 9/10 -

tetési tételkeretének a maximuma adta az alkalmazandó büntetés mértékét.[34] Amíg Magyarországon a büntetéskiszabás empirikus vizsgálata meglehetősen alulkutatott terület, addig a nemzetközi irodalom bővelkedik ilyen kutatásokban. John S. Martin bíró például arra vállalkozott, hogy vizsgálja az 1987-ben az USA-ban hatályba lépett Büntetéskiszabási Irányelvek (Sentencing Guideline) gyakorlatban történő érvényesülését.[35] A szerző azt a megállapítást teszi, hogy az irányelvek alkalmazása a különböző bíróságokon széleskörű eltérést mutat. A tanulmány szerint a bíróságok elismerték, hogy az irányelvek szigorú alkalmazása sem szünteti meg az ellentétes büntetéskiszabási gyakorlatot.

A bíróságok inkoherens büntetéskiszabási gyakorlatát mutatja be Alexander Bunin, New York-i ügyvéd, aki huszonhárom éves ügyvédi tapasztalataira is támaszkodik a következtetései megfogalmazásánál.[36] A szerző két fő megállapítást tesz. Az egyik szerint a büntetéskiszabási gyakorlatban fennálló különbségek oka az ügyészi döntésekben keresendő. A szerző főként drogcsempészek ügyeivel foglalkozott és azt figyelte meg, hogy az ügyészek eltérően döntöttek a váddal kapcsolatban a különböző kerületekben. A szerző kiemeli, hogy amikor a büntetéskiszabásra vonatkozó irányelvek kötelezőek voltak, akkor is volt eltérés a gyakorlatban az egyes kerületekben és körzetekben egyaránt.[37] A másik megállapítás alapján a bíróságok kevesebb inkoherenciát visznek a büntetéskiszabási gyakorlatba, mint ahogyan azt az emberek gondolják. A szerző úgy látja, hogy a bírák hatékonyabbnak tartják azt a rendszert, amelyben a büntetéskiszabási irányelvek alkalmazása nem kötelező, hanem ajánlás formájában működnek. Így a büntetések igazságosabbak, mert a bíró az eset és a vádlott sajátos körülményeihez igazíthatja a büntetést. A szerző kifejti, hogy a büntetéskiszabási gyakorlatban mind a szélsőséges inkoherencia, mind a túlzó egységesség kerülendő.[38] Egy másik amerikai kutatás a nőkkel és férfiakkal szemben alkalmazott büntetések közötti különbséget vizsgálta.[39] A kutatási konklúziója alapján eltérés van a büntetéskiszabási gyakorlatban a nők és férfiak között. A bíróságok hajlanak arra, hogy a nőkkel szemben enyhébb és rövidebb büntetéseket szabjanak ki.[40]

- 10/11 -

1.2. A KUTATÁS CÉLJA

Tanulmányomban arra keresem a választ, hogy valóban létezik-e Magyarországon aggodalomra okot adó területi eltérés a büntetéskiszabási gyakorlatot illetően. A vizsgálat tárgyává az országban működő öt ítélőtábla[41] ítélkezési tevékenységét tettem az emberölés bűncselekményének vonatkozásában. A bűncselekmény kiválasztását az indokolta, hogy ebben az esetben a jogi tárgy az emberi élet, amely egyszeri, megismételhetetlen és semmi máshoz nem hasonlítható, mással össze nem vethető társadalmi érték.[42] Ez is indokolja, hogy az emberölés bűncselekményével kapcsolatos bírói gyakorlat egységes legyen. Mivel az emberölés miatt indult büntetőügyek túlnyomó része az ítélőtáblák előtt zárul le, a kutatásban ezen ítélkező fórumok büntetéskiszabási jellemzőit kívánom összehasonlítani. A kutatásnak nem célja az esetlegesen igazolást nyert divergáláshoz vezető okok mélyreható feltárása, hiszen ezen összefüggések feltárása egy külön szociológiai vizsgálódás tárgyát képezhetné. Ellenben célom a figyelem felhívása olyan jellegű elemzések szükségességére, amelyek képesek az okok feltárására. Bár megkérdőjelezhetetlen jelentőséggel bírna a jogtudomány számára, az Európai Unióban észlelhető büntetéskiszabási gyakorlatot jellemző tendenciák vizsgálata szintén egy másik kutatás célja lehet.

1.3. A KUTATÁS MÓDSZERTANA

A határozatok kiválogatását a mindenki által hozzáférhető bírósági honlapon[43] közzétett anonim határozatok gyűjteményéből végeztem. Az ítéletek kiválasztása során törekedtem arra, hogy az ügyek minél jobban összehasonlíthatók legyenek. A kutatás tárgyát azok az esetek képezik, amelyek 2009. január 1. és 2016. június 30. között zárultak le az országban működő ítélőtáblák valamelyikén. A vizsgálati időszak alatt - 2013. július 1-jén - hatályba lépett új Büntető Törvénykönyv továbbra is öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni azt a személyt, akinek a cselekménye az emberölés bűntettének alapesetét valósítja meg,[44] így ez a körülmény nem igényelte az ügyek elkülönítetten történő vizsgálatát.

Az összehasonlíthatóság elősegítése érdekében az ügyvizsgálat kritériumaként szerepelt az, hogy csak a felnőtt korú vádlott ellen indult büntetőügyek kerültek be a kutatásba. Figyelmen kívül hagytam azokat az ügyeket, amelyek során a halmazati büntetés, vagy az összbüntetés kiszabására vonatkozó szabályokat kellett alkalmazni. Szintén nem képezik részét a kutatásnak az emberölés kísérletével kapcsolatban keletkezett határozatok. Az előzetes vizsgálatok alapján arra a következtetésre jutottam, hogy bár a törvényalkotó a kísérletre is a befejezett cselekmény bünteté-

- 11/12 -

si tételét rendeli alkalmazni,[45] a bíróságok kevésbé szigorúan ítélik meg a kísérleti szakban maradt bűncselekményeket, illetve a társadalmi megítélés is eltérő. Erre tekintettel, illetve a pontosabb összehasonlítási alap előmozdítása érdekében kizárólag a befejezett bűncselekmények elemzésével foglalkozom. A kutatásban csak a szándékosan elkövetett emberölés miatt kiszabott büntetések szerepelnek. A pontosabb eredmény elérése érdekében kikerültek az elemzésből azok az esetek, amelyekben a Btk. szabályai a korlátlan enyhítés lehetőségét engedték meg. Torzította volna a képet a többszörös és erőszakos többszörös visszaesőként elkövetett bűncselekmények vizsgálata, hiszen a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. (Btk. [régi]), valamint a jelenleg hatályos Btk. a büntetési tétel felső határának emelését rendeli el az újabb bűncselekmény megvalósítása esetén,[46] így az ilyen minőségben történő elkövetésre vonatkozó ítéltek sem képezik a vizsgálat tárgyát. A felsorolt szempontok alapján történő ügykiválasztás után százhárom vádlottat érintő ítélet került bele a kutatásba, amelyeket emberölés alapesete szerint minősülő bűncselekmény elkövetése miatt hozott az országban működő ítélőtáblák egyike. A felvázolt szempontok alapján végzett ügykiválasztás eredményeként összegyűlt ítéleteket a kiszabott büntetések tekintetében vizsgálom. A kis elemszám miatt fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a kutatás célja kizárólag a fent említett bűncselekmény vonatkozásában, a fent említett bíróságok büntetéskiszabási gyakorlatának az elemzése. Kiemelendő emellett, hogy a kutatás eredményein alapuló megállapításokat nem lehet és nem is célom kiterjeszteni a magyarországi bírói gyakorlatra, annak csak egy szűk területére vonatkoznak.

A büntetés kiszabása során értékelendő, az ügyek egyediesítését szolgáló enyhítő és súlyosító körülményeket is vizsgálom az egyes ügyekre vonatkozóan. A pontosabb eredmény érdekében a büntetési mértékek elemzése után minden ítélőtáblán megvizsgálom a legsúlyosabb, illetve a legenyhébb mértékű szabadságvesztéssel büntetett cselekményeket illetően az enyhítő és súlyosító körülményeket, hogy megtudjam azt, hogy az ítélőtáblákon belül beszélhetünk-e egységes büntetéskiszabási gyakorlatról. Ezen felül ismertetek néhány ügyet, amelyek esetében szembetűnő az eltérés a kiszabott büntetés mértékének vonatkozásában, a személyi és elkövetési körülményeket illetően azonban nagyfokú, vagy teljes egyezőség mutatkozik az ítélet indokolásában. Ezt a fajta összehasonlítást elvégzem az öt ítélőtábla vonatkozásában is.

Úgy gondolom, hogy a fent részletezett megszorítások kellőképpen szolgálják a homogenitást, és nem gátolják a tényeken alapuló, helytálló következtetések levonását.

Az elemzés alapján kapott eredményt minden ítélőtábla vonatkozásában külön-külön bemutatom, hogy az így kapott részmegállapításokat összehasonlítva kiala-

- 12/13 -

kuljon a teljes kép az országban működő ítélőtáblák büntetéskiszabási gyakorlatát illetően.

Az összehasonlításhoz statisztikai módszereket alkalmaztam. Az országos átlagokat súlyozott számtani átlaggal számoltam. Az ítéletek átlagtól való eltérésének vizsgálatához a statisztikában általánosan elfogadott és használt szórás mutatóját hívtam segítségül, ami a számtani átlagtól való eltérések négyzetes átlaga, illetve a szórás százalékos arányát, amelyek szemléletesebben, és egymással összehasonlítható módon mutatják meg a jogerősen kiszabott szabadságvesztések mértékének átlagtól való eltérését.

2. AZ ÍTÉLŐTÁBLÁK BÜNTETÉSKISZABÁSI GYAKORLATA EMBERÖLÉS ALAPESETE BŰNCSELEKMÉNY VONATKOZÁSÁBAN

2.1. DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

A Debreceni Ítélőtáblát illetően huszonegy büntetőügyben huszonegy vádlottal szemben kiszabott büntetést elemeztem, amelyben a cselekményt emberölés alapeseteként minősítette a bíróság.

A táblázat alapján megállapítható, hogy az alkalmazott szabadságvesztés-büntetéseket a nyolc évig tartó szabadságvesztés-büntetés közelében határozták meg. A táblázatból kitűnik, hogy ettől az értéktől a büntetési tételkeret felső határa felé kétszer annyi esetben tért el a bíróság, mint a büntetési tételkeret alsó határa felé. A legszigorúbb, tizenkettő évig terjedő szabadságvesztést kettő vádlott, a legenyhébb, hat évig terjedő szabadságvesztés-büntetést pedig egy vádlott esetében alkalmazták. A jogerősen kiszabott szabadságvesztések szóródásának terjedelme (a legkisebb és a legnagyobb ismérvérték különbsége) 6 év. Az összes ítéletet figyelembe véve az átlagosan alkalmazott büntetési mérték 8,60 év. A jogerősen kiszabott szabadságvesztések szórása (a számtani átlagtól való eltérések négyzetes átlaga) 1,59 év, a szórás százalékos aránya az átlaghoz viszonyítva 18,54%. Az adatok elemzé-

- 13/14 -

se alapján látható, hogy a kutatásba bevont esetek 43%-ában, azaz kilenc vádlottal szemben nyolc évig, 19%-ában, azaz négy vádlottal szemben pedig tíz évig tartó szabadságvesztés-büntetést szabott ki jogerősen a bíróság. A vizsgált ítéletek 38%-át illetően pedig megállapítható, hogy egy vádlottat hat évig, egy vádlottat hat és fél évig, két vádlottat hét évig, két vádlottat kilenc évig és két vádlottat tizenkét évig terjedő szabadságvesztés-büntetésre ítélt jogerősen az ítélőtábla.

Mindezek alapján a Debreceni Ítélőtábla büntetéskiszabási gyakorlata amellett, hogy a középmérték alatti átlaggal bír, egységesnek mondható. Kérdéses azonban, hogy az enyhítő és súlyosító körülmények is egységesen kerülnek-e értékelésre a bíróság által.

Debrecenben a vizsgált időszakban a legenyhébb büntetés hat év,[47] a legszigorúbb pedig ennek a kétszerese, tizenkettő év.[48] Súlyosító körülmények között szerepel mindkét esetben a hasonló, erőszakos jellegű bűncselekmények mind országos, mind megyei szintű rendkívüli elszaporodottsága, továbbá az enyhébb büntetéssel járó bűncselekmény elkövetése közeli hozzátartozó (fia) sérelmére történt, míg a súlyosabb büntetéssel járó egy olyan ember sérelmére, aki éveken át segítette az elkövetőt. A második esetben az ítélőtábla figyelembe vette az elkövető ittas állapotát és a sértett kiszolgáltatott helyzetét. Enyhítő körülményként értékelte az ítélőtábla mindkét elkövető vonatkozásában a büntetlen előéletet, illetve a beismerő vallomást. Az enyhébb büntetéssel járó bűncselekmény esetén enyhítő körülmény még az idős kor, a megromlott egészségi állapot, illetve a méltányolható ok, miszerint a sértett a vádlottnak többrendbeli sérülést okozott. A másik ügyben pedig enyhítő körülményként vette figyelembe a bíróság azt a tényt, hogy négy kiskorú gyermek eltartásáról kellett gondoskodnia az elkövetőnek. Látható, hogy a középmértéktől és a bíróság által átlagosan kiszabott büntetési mértéktől is nagymértékű az eltávolodás, továbbá a két vádlottal szemben kiszabott büntetési mérték között is meglehetősen magas a differencia.

Az egyik olyan esetben, amikor a Debreceni Ítélőtábla által leggyakrabban alkalmazott, nyolc évig terjedő szabadságvesztés-büntetés alkalmazását rendelte el a bíróság,[49] az elkövető kapcsán értékelt enyhítő és súlyosító körülményeket összehasonlítva a már ismertetett legsúlyosabb büntetést kapó elkövetőével, a következők mondhatók el. Nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetett elkövető esetén súlyosító körülményként értékelte a bíróság a büntetett előéletet, az önhibából eredő ittas állapotot, a közeli hozzátartozó (ikertestvér) sérelmére történő elkövetést, illetve a hasonló bűncselekmények rendkívüli elszaporodottságát. A tizenkettő évig terjedő szabadságvesztéssel büntetett elkövető esetén súlyosító körülményként értékelte a bíróság az önhibából eredő ittas állapotot, a hasonló bűncselekmények elszaporodottságát, illetve azt hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő sértett rendszeresen segítette az elkövetőt. Enyhítő körülményként az első esetben mindössze az elkövetés és az elbírálás között eltelt idő hosszát, illetve az elkövető időközben

- 14/15 -

megromlott egészségi állapotát értékelte a bíróság. Utóbbira figyelemmel egyébként az ítélőtábla a szabadságvesztés-büntetés végrehajtási fokozatát börtönről fogházfokozatra enyhítette. A második esetben enyhítő körülményként értékelte a bíróság a büntetlen előéletet, a beismerő vallomást, továbbá azt, hogy négy kiskorú gyermek eltartásáról kell gondoskodnia az elkövetőnek. Jól megfigyelhető, hogy a büntetési mértékek között magas az eltérés, azonban nem mondható el ugyanez a bíróság által értékelt enyhítő és súlyosító körülményekről.

A kutatás során megállapított tények alapján elmondható, hogy a Debreceni Ítélőtáblán a kiszabott büntetések mértéke nagyjából egységes, de a büntetéskiszabás körében értékelendő körülményeket nem minden esetben veszi egységesen figyelembe a bíróság a büntetés mértékének meghatározása során.

2.2. FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA

A Fővárosi Ítélőtáblát illetően harminckettő ítéletet elemeztem, amelyben harminckettő vádlott vonatkozásában szabott ki jogerősen büntetést emberölés alapesete szerint minősülő cselekmény elkövetése miatt a bíróság. Az ügyek mennyiség szerinti megoszlását tekintve a Fővárosi Ítélőtáblán volt a legtöbb vizsgálat alá vont ítélet.

- 15/16 -

A táblázatból kitűnik, hogy a legtöbb esetben, azaz hét-hét alkalommal az alkalmazott szabadságvesztés-büntetés tartama kilenc, illetve nyolc év. A többi esetet is figyelembe véve az állapítható meg, hogy az esetek kétharmadánál átlagos vagy átlagon felüli mértékű büntetés került kiszabásra, hiszen jelen bíróság esetében átlagosan 8,06 év a kiszabott büntetés.

A jogerősen kiszabott szabadságvesztések szóródásának terjedelme 7 év. Jól látható, hogy az esetek egyharmad részében a büntetési tételkeret alsó határához közeli büntetést állapított meg a bíróság. Tíz évnél magasabb tartam mindösszesen két esetben, viszont tíz év is csupán öt alkalommal került kiszabásra. Az összes ítélet alapján az átlagosan kiszabott szabadságvesztés mértéke alig több mint nyolc év, tehát még alacsonyabb, mint az előzőekben ismertetett Debreceni Ítélőtáblán. A jogerősen kiszabott szabadságvesztések szórása 1,79 év, ami az átlaghoz viszonyítva 22,26%-os értéket mutat. Ezek a mutatók a Fővárosi Ítélőtábla esetében magasabbak, mint Debrecenben. Ennek magyarázata vagy az lehet, hogy a fővárosban nagyobb hangsúlyt fektetnek az egyéniesítésre, vagy az, hogy a Fővárosi Ítélőtáblán sokkal több fellebbviteli tanács működik, mint bármely másik ítélőtáblán, így a gyakorlat is széttartóbb lehet.

Az enyhítő és súlyosító körülmények vizsgálata során az alábbi megállapítások igazolódtak. A legenyhébb büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, amely a büntetési tétel alsó határa. Az egyik legrövidebb tartamú szabadságvesztéssel büntetett esetben súlyosító körülményként mindössze az önhibából eredő ittas állapotot értékelte a bíróság, míg enyhítő körülményként a vádlott büntetlen előéletét, fiatal felnőtt korát, rendezett családi életét, az eshetőleges szándékot, a sértetti közrehatást és az időmúlást.[50] A legszigorúbb büntetés a Fővárosi Ítélőtábla vonatkozásában is tizenkettő évig terjedő szabadságvesztés, amely eset kapcsán súlyosító körülményként értékelte az eljáró bíróság a közeli hozzátartozó (édesanya) sérelmére történő elkövetést és az önhibából eredő ittas állapotot, illetve enyhítő körülményként

- 16/17 -

a tényállás megállapítása alapjául is szolgáló beismerést, valamint az elkövető diszharmonikus személyiségfejlődését.[51]

A másik esetben, amikor a bíróság öt évig terjedő szabadságvesztés-büntetés alkalmazását rendelte el, súlyosító körülményként értékelte a bíróság a sértettel szemben korábban tanúsított magatartását (többször megpofozta, az ágyról leejtette), továbbá a közeli hozzátartozó (édesanya) sérelmére történő elkövetést. Enyhítő körülményként értékelte a bíróság az eshetőleges szándékot, valamint a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára való tekintettel, csekély nyomatékkal a büntetlen előéletet.[52]

Úgy gondolom, hogy ha a középmértékes büntetésből indulunk ki, az enyhítő és súlyosító körülményeket figyelembe véve nem juthatunk el mindkét esetben a törvényi minimumig a büntetés mértékét illetően. Ellentmondásos az ítéletek indokolásában, hogy az egyik esetben a bűncselekmény tárgyi súlyára történő hivatkozással a büntetlen előélet csak csekély nyomatékkal került értékelésre az enyhítő körülményeknél, a másik esetben pedig egy ugyanolyan tárgyi súllyal bíró bűncselekmény esetén a büntetlen előélet értékelésénél nem találkoztam ilyen megjegy-

- 17/18 -

zéssel. Ráadásul abban az ítéletben, amelyikben nem csekély nyomatékkal vették figyelembe, fiatal felnőtt korú elkövetőről van szó, amely körülményt szintén enyhítő körülményként értékelt a bíróság, és más esetekben ilyenkor figyelembe se veszi a bíróság a büntetlenséget azzal indokolva, hogy a fiatal kor miatt elvárható a büntetlen előélet.

A Fővárosi Ítélőtábla kilenc évig terjedő szabadságvesztésre ítélte azt az elkövetőt, akivel kapcsolatban enyhítő körülményként értékelte a büntetlen előéletet és a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomást, ezzel szemben pedig súlyosító körülményként értékelte az önhibából eredő ittas állapotot, valamint azt, hogy mozgásában korlátozott közeli hozzátartozó sérelmére követte el a bűncselekményt.[53] Összehasonlíthatónak tartom a korábban már ismertetett öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetett elkövetővel, akinél enyhítő körülmény mindössze az eshetőleges szándék és a büntetlen előélet, azonban az csak csekély nyomatékkal, súlyosító körülmény pedig a sértettel szemben korábban tanúsított magatartás (többször megpofozta, az ágyról leejtette), továbbá a közeli hozzátartozó (édesanya) sérelmére történő elkövetés.

A Fővárosi Ítélőtábla vonatkozásában a kiszabott büntetési tételek mértéke, azok szórása, valamint az enyhítő és súlyosbító körülmények vizsgálata bizonyos fokú egyenlőtlenséget mutat.

2.3. GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA

Győrben tizenhét ítélet született az Ítélőtáblán a vizsgált időszakban emberölés alapesete bűncselekmény miatt, amely tizennyolc vádlottat érintett.

A teljes mintát tekintve átlagosan 8,72 évig terjedő szabadságvesztés kiszabását rendelte el a bíróság a vizsgált időszakban, ami az eddig megvizsgált átlagokhoz hasonló értéket mutat. A jogerősen kiszabott szabadságvesztések szóródásának terjedelme 7 év, ami megegyezik a fővárosban mért mutatóval. A jogerősen kiszabott szabadságvesztések szórása azonban minden eddiginél magasabb értéket

- 18/19 -

mutat, hiszen 2,47év, ami az átlaghoz viszonyítva 28,37%. Ezt két tényező okozhatja. A büntetéskiszabási gyakorlat vagy a büntetési mérték meghatározásában, vagy a büntetéskiszabás során felmerülő enyhítő és súlyosító körülmények értékelése során nem egységes. A szórás magas értéke egyben arra is utal, hogy nem csupán a fellebbviteli tanácsok nagy száma eredményezhet divergenciát a gyakorlatban.

A Győri Ítélőtábla esetében a vizsgált ítéletek között a legnagyobb arányban -38,89% - a legszigorúbb és a legenyhébb büntetési mértékek találhatóak, ami meglehetősen szélsőségesnek mondható.

A legenyhébb[54] és a legsúlyosabb[55] büntetéssel zárult ítéleteket összehasonlítva Győrben a következő eredmény figyelhető meg. Az öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetett elkövető esetében enyhítő körülményként értékelte a bíróság a büntetlen előéletet, a sértetti közrehatást, és a beismerő vallomást. A tizenkettő évig terjedő szabadságvesztéssel büntetett elkövető esetében a sértetti közrehatást leszámítva az előző esetben felsorolt enyhítő körülmények szintén értékelésre kerültek. A súlyosító körülményeket illetően mindkét esetben értékelésre került a bíróság által az önhibából eredő ittas állapot, a hasonló jellegű bűncselekmények rendkívüli mértékű elszaporodottsága, valamint a közeli hozzátartozó sérelmére történő elkövetés. A szigorúbban büntetett elítélt esetében súlyosító körülményként értékelte a bíróság az előzőkben felsoroltakon felül a sértett legyengült állapotát. Úgy gondolom, hogy a két eset vonatkozásában elmondható, hogy nagyon hasonlóak a büntetéskiszabás során irányadó körülmények, amelyeket az eljáró bíróság a vádlottak javára, illetve terhére értékelt. Megjegyzem, hogy a tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel büntetett elkövető esetében az első fokon eljáró bíróság enyhítő körülményként értékelte még az előbb ismertetetteken felül az eshetőleges szándékot, és a nem jogerős ítéletben szintén tizenkettő évig terjedő szabadságvesztés a kiszabott büntetés. Az eddigi ügyvizsgálat tapasztalatai alapján azonban elmondható, hogy eshetőleges szándék esetén a törvényi minimumhoz közeli értéket állapít meg a bíróság.

- 19/20 -

Az előzőekben elemzett legszigorúbb mértékű szabadságvesztéssel büntetett elkövető kapcsán értékelt enyhítő és súlyosító körülmények jól összehasonlíthatók a nyolc és fél évig terjedő szabadságvesztéssel büntetett elítélt vonatkozásában kiszabott büntetés körében értékelt körülményekkel.[56] Az első esetben enyhítő körülmény a beismerő vallomás és a büntetlen előélet. A második esetben a beismerő vallomás és a felzaklatott állapot. Érdekes, hogy bár a második esetben is büntetlen előéletű vádlottról van szó, az első fokú bíróság a következőképpen tért ki ítéletében erre a tényre: "A kifejezetten nagy tárgyi súlyú, jóvátehetetlen eredményű bűncselekményt megvalósító vádlott esetében a büntetlen előéletnek gyakorlatilag nincs enyhítő nyomatéka."[57] Ezzel az érveléssel az ítélőtábla is egyetértett, így ez a körülmény nem szerepel a vádlott javára értékelt körülmények között. A súlyosító körülmények teljesen azonos módon kerültek meghatározásra a két esetben, tehát a vádlottak terhére értékelte az ítélőtábla az önhibából eredő ittas állapotot, a hasonló jellegű bűncselekmények rendkívüli elszaporodottságát, a magatehetetlen, kiszolgáltatott hozzátartozó sérelmére történő elkövetést. Az egyik esetben tizenkettő évig, a másik esetben nyolc és fél évig terjedő szabadságvesztés az elkövető büntetése.

Az elemzésből kapott eredmények alapján az ítélőtáblán belüli büntetéskiszabási gyakorlat nem feltétlenül mondható egységesnek.

2.4. PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA

A Pécsi Ítélőtáblán tizenhat ítélet képezi a kutatás részét, amelyek tizenkilenc vádlott vonatkozásában rendelnek el szabadságvesztés-büntetés alkalmazását.

- 20/21 -

Az elemzés alapján hasonlóság figyelhető meg a Pécsi Ítélőtábla és a Debreceni Ítélőtábla büntetéskiszabási gyakorlata között. Nem a büntetési mérték vonatkozásában, hanem abból a szempontból, hogy itt is nagyon magas arányban született azonos ítélet, illetve a fennmaradó részben sem figyelhető meg olyan mértékű eltérés, mint például a fővárosban, vagy Győrben. A legtöbb esetben a bíróság tíz évig terjedő szabadságvesztést szabott ki, azonban az ettől eltérő ítéletek is legfeljebb két-két évvel tolódnak el, mégpedig az esetek nagy részében enyhébb irányba, három alkalommal pedig a súlyosabb büntetés irányába. A büntetési tétel minimumához közeli érték - hat évig terjedő - három esetben került kiszabásra. A vizsgált ítéletek több mint fele eléri, vagy meghaladja a büntetési tételkeret középmértékét, azonban a teljes mintát figyelembe véve átlagosan 9,11 év tartamú szabadságvesztés-büntetést szabott ki a Pécsi Ítélőtábla, ami viszont - bár nem sokkal - a középmérték alatti érték. A táblázat alapján elmondható, hogy Pécsen viszonylag egységes a büntetéskiszabási gyakorlat. Ezt támasztja alá az is, hogy a jogerősen kiszabott szabadságvesztések szóródásának terjedelme 6 év, szórása 1,72 év, a szórás százalékos aránya az átlaghoz viszonyítva 18,90%.

A büntetéskiszabás körében értékelendő körülményeket vizsgálva azonban itt is tapasztalhatók különbségek a hasonló ügyek vonatkozásában.

A két legrövidebb ideig - hat évig - tartó szabadságvesztéssel büntetett elkövető kapcsán értékelt enyhítő és súlyosító körülmények tekintetében jelentős eltérések mutatkoznak. Az egyik esetben[58] a vádlott javára értékelte a bíróság a sértetti közrehatást, illetve azt a tényt, hogy a vádlott a vádbeli magatartást követően segíteni próbált a sértettnek. Súlyosító körülményként került értékelésre az önhibából eredő ittas állapot, a közeli hozzátartozó (élettárs) sérelmére történő elkövetés, akivel szemben egyébként korábban is követett el testi épség elleni bűncselekményt. Az első fokú bíróság egyébként halált okozó testi sértés bűntette miatt öt évig tartó szabadságvesztére ítélte,[59] azonban az ítélőtábla a cselekmény minősítésének megváltoztatására, a cselekmény tárgyi súlyára, az elkövetés körülményeire és a vádlott személyében felismerhető társadalomra veszélyességre figyelemmel az első

- 21/22 -

fokú ítéletet eltúlzottan enyhének találta. Ezért egy egész évvel súlyosabb szabadságvesztés-büntetést szabott ki. A másik ugyanilyen mértékű büntetés kiszabásával végződő esetben[60] a vádlott terhére értékelte a bíróság az önhibából eredő ittas állapotot, a közeli hozzátartozó (élettárs) sérelmére történő elkövetést és a hasonló jellegű bűncselekmények rendkívüli mértékű elszaporodottságát. A vádlott javára került értékelésre a büntetlen előélet, az elkövető idős kora, a beismerő vallomás, a sértetti közrehatás és az eshetőleges szándék.

Az első ügyben értékelt enyhítő és súlyosító körülményeket összehasonlítottam egy olyan ítélettel, amikor az ítélőtábla az átlaghoz közeli, kilenc évig terjedő szabadságvesztés-büntetés alkalmazását rendelte el.[61] A hat évig terjedő szabadságvesztéssel büntetett elkövető javára értékelte a bíróság a sértetti közrehatást, illetve azt a tényt, hogy a vádlott a vádbeli magatartást követően segíteni próbált a sértettnek, terhére pedig az önhibából eredő ittas állapotot, a közeli hozzátartozó (élettárs) sérelmére történő elkövetést, akivel szemben egyébként korábban is követett el testi épség elleni bűncselekményt. A kilenc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetett elkövető vonatkozásában enyhítő körülményként merült fel a büntetlen előélet, és a sértetti közrehatás. Súlyosító körülményként értékelte az ítélőtábla az önhibából eredő ittas állapotot, a közeli hozzátartozó (élettárs) sérelmére történő elkövetést, továbbá a hasonló bűncselekmények elszaporodottságát. Látható, hogy az enyhítő körülmények szinte teljes mértékben megegyeznek, illetve a súlyosító körülmények sem térnek el nagymértékben egymástól, sőt úgy gondolom, hogy teljesen megegyeznek, mert ha az egyik eset elbírálásakor figyelembe vette a bíróság a hasonló cselekmények elszaporodottságát, akkor feltételezhető, hogy ez a körülmény egy évvel később is fennáll.

- 22/23 -

Végeredményben tehát két azonos körülményekkel jellemezhető esetben két igencsak eltérő büntetés - hat és kilenc évig terjedő szabadságvesztés - került kiszabásra.

2.5. SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA

A Szegedi Ítélőtáblán tizenhárom olyan ügyet találtam, amelyek megfeleltek a kiválasztás során támasztott kritériumoknak. A tizenhárom ítélet tizenhárom vádlott vonatkozásában rendelte el jogerősen szabadságvesztés-büntetés alkalmazását.

A Szegedi Ítélőtáblát illetően elmondható, hogy bár ennél a bíróságnál van a legkevesebb ítélet, azonnal szembetűnik, hogy a legszigorúbb büntetéseket szabta ki emberölés alapesete bűncselekmény elkövetése miatt. Átlagosan 10,85 év időtartamban határozta meg a bíróság a szabadságvesztés-büntetések mértékét, és ezzel a számmal valóban a legszigorúbban eljáró ítélőtáblának bizonyul. Elképzelhető, hogy a Szegedi Ítélőtábla illetékességi területén a büntetések kiszabásakor fokozottan jelenik meg a generális prevenció, mint a büntetés célja? A jogerősen kiszabott szabadságvesztések szóródásának terjedelme 8 év, szórása 2,54 év. Mindkét mutató értéke szintén itt bizonyult a legmagasabbnak. A szabadságvesztések kisza-

- 23/24 -

bott mértékének magas átlaga miatt azonban a szórás százalékos aránya az átlaghoz viszonyítva csak 23,46%. A mutatók magas értékéből az lenne valószínűsíthető, hogy a büntetés kiszabása során nagymértékben szerepet játszottak az enyhítő és súlyosító körülmények. Az esetek több mint a felében, ami jelen esetben hét vádlottat jelent, több mint tíz évig tartó szabadságvesztés-büntetést rendelt alkalmazni az ítélőtábla. Habár mindösszesen két esetben, de az öt ítélőtábla közül csak Szeged vonatkozásában mondható el, hogy a törvény által előírt maximális mértékű, azaz tizenöt év tartamú szabadságvesztésre ítélték a vádlottat.

Ezen a ponton érdemes kiemelni a legenyhébb és legszigorúbb büntetést tartalmazó ítéleteket. A hét évig terjedő szabadságvesztést tartalmazó ítélet[62] meghozatalakor a büntetéskiszabás körében enyhítő körülményként értékelte a bíróság a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomást, a megbánást és a beszámítási képességet nem érintő személyiségzavart, míg súlyosító körülményként került értékelésre az önhibából eredő ittas állapot, a közeli hozzátartozó (nevelőapa) sérelmére történő elkövetés, a sértett idős kora, valamint beteg állapota, a büntetett előélet, és az élet elleni bűncselekmények rendkívüli elszaporodottsága. A tizenöt évig, tehát a törvény értelmében kiszabható leghosszabb ideig tartó szabadságvesztéssel büntetett vádlott javára értékelte a bíróság a büntetlen előéletet, a beismerő vallomást, valamint a több kiskorú gyermek eltartásáról történő gondoskodást. Súlyosító körülményként került értékelésre a közeli hozzátartozó (házastárs) sérelmére történő elkövetés, a gátlástalan elkövetési mód, valamint a hasonló bűncselekmények elszaporodottsága.[63]

A büntetéskiszabása körében értékelt körülmények összehasonlítása ezen ügyek kapcsán sem magyarázza meg ezt a különösen nagyfokú különbséget.

Az átlagosan kiszabott büntetéshez közelítő mértékű szabadságvesztés-büntetés kiszabásával záruló ügyben[64] meglehetősen hasonló körülményeket értékelt a bíróság, mint az előzőkben már ismertetett legrövidebb ideig tartó szabadságvesztés-büntetés kiszabása során. A hét évig terjedő szabadságvesztést tartalmazó ítélet meghozatalakor a büntetéskiszabás körében enyhítő körülményként értékelte a bíróság a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomást, a megbánást és a beszámítási képességet nem érintő személyiségzavart, míg súlyosító körülményként került értékelésre az önhibából eredő ittas állapot, a közeli hozzátartozó (nevelőapa) sérelmére történő elkövetés, a sértett idős kora, valamint beteg állapota, a büntetett előélet, és az élet elleni bűncselekmények rendkívüli elszaporodottsága. A tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetett vádlott javára a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomást, a megbánást szintén értékelte, valamint ezeken felül még az eredmény elhárítása érdekében kifejtett vádlotti magatartást. A vádlott terhére értékelte a bíróság a büntetett előéletet, az önhibából eredő ittas állapotot, valamint a hasonló bűncselekmények elszaporodottságát.

Jól érzékelhető, hogy a rövidebb ideig tartó büntetést kapó vádlott terhére több körülményt értékelt a bíróság, a szinte azonos enyhítő körülmények fennállása mellett.

- 24/25 -

3. AZ ÍTÉLŐTÁBLÁK BÜNTETÉSKISZABÁSI GYAKORLATÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

A tanulmányban eddig az egyes ítélőtáblák büntetéskiszabási gyakorlatát külön-külön vizsgáltam, ami elengedhetetlen az ítélőtáblák gyakorlatának az összehasonlításához. Ebben a fejezetben az előzőekben ismertetett eredményeket hasonlítom össze.

A magyarországi ítélőtáblákon jogerőre emelkedett ügyekben emberölés alapesetében hozott ítéletek vizsgálata 2009. január 1. és 2016. június 30. között a főbüntetés vonatkozásában

- 25/26 -

Területi megoszlás alapján a fővárosban volt a legtöbb, szám szerint harminckettő érintett, azaz az érintettek harmincegy százaléka, míg Szegeden a legkevesebb, tizenhárom érintett, azaz az érintettek tizenhárom százaléka. A Debreceni és a Fővárosi Ítélőtábla hozott ítéletet az érintettek több mint ötven százalékának ügyében.

A jogerősen kiszabott szabadságvesztés átlagos mértéke 2009. 01. 01-2016. 06. 30. között

A büntetésként jogerősen kiszabott szabadságvesztés mértékének szórása 2009. 01. 01-2016. 06. 30. között

Az előbb említett két ítélőtábla helyzete megfordul a jogerősen kiszabott szabadságvesztés átlagos mértékének vonatkozásában, ugyanis a "legenyhébben" eljáró ítélőtábla a Fővárosi Ítélőtábla, ahol ez az érték nyolc év, míg a "legszigorúbban" eljáró Szegedi Ítélőtáblánál ez majdnem tizenegy év. Az országos átlagot tekintve ez az érték valamivel több mint nyolc és fél év, ami azonban majdnem másfél évvel elmarad a büntetési tételkeret középmértékétől, amit egyébként a Szegedi és a Pécsi Ítélőtáblán mért eredmény közelít meg leginkább. A táblázatból jól kitűnik,

- 26/27 -

hogy a legalacsonyabb és a legmagasabb területi átlag közötti különbség nem éri el a három évet.

A büntetési mérték szóródásának terjedelme Szegeden volt a legmagasabb, nyolc év, ezzel szemben a legalacsonyabb érték Debrecen és Pécs vonatkozásában mutatkozott, amely két Ítélőtábla ebből a szempontból is hasonlóságot mutat, hiszen ez a mutató mindkét bíróság esetében hat év volt.

A jogerősen kiszabott szabadságvesztés mértékének szórását vizsgálva megállapítható, hogy a szórás értéke Debrecenben a legkisebb, ami számszerűsítve több mint egy év hét hónapot jelent. A legnagyobb szórás Szegeden tapasztalható, ahol ez az érték több mint két év hat hónap. Ez az eltérés százalékos mértékben kifejezve a Szegeden jogerősen kiszabott szabadságvesztés átlagos mértékéhez képest 23,41 %-os, az országos átlaghoz viszonyítva viszont már 28,77%-os értéket mutat. Az egyik lehető legenyhébb és az egyik lehető legszigorúbb büntetéssel zárult ítéletben értékelt enyhítő és súlyosító körülmények összehasonlítását követően a következő eredmények mutatkoznak. A Győri Ítélőtábla a büntetési tételkeret alsó határával egyező mértékű - azaz öt évig terjedő - szabadságvesztéssel büntetett elkövető esetében enyhítő körülményként értékelte a büntetlen előéletet, a sértetti közrehatást és a beismerő vallomást. Súlyosító körülményként értékelésre került a bíróság által az önhibából eredő ittas állapot, a hasonló jellegű bűncselekmények rendkívüli mértékű elszaporodottsága, valamint a közeli hozzátartozó sérelmére történő elkövetés.[66] A tizenöt évig, tehát a törvény értelmében kiszabható leghosszabb ideig tartó szabadságvesztéssel büntetett vádlott javára értékelte a Szegedi Ítélőtábla a büntetlen előéletet, a beismerő vallomást, valamint a több kiskorú gyermek eltartásáról történő gondoskodást. Súlyosító körülményként került értékelésre a közeli hozzátartozó (házastárs) sérelmére történő elkövetés, a gátlástalan elkövetési mód, valamint a hasonló bűncselekmények elszaporodottsága.[67]

- 27/28 -

4. A KUTATÁSI EREDMÉNYEK ÖSSZEGZÉSE

A kutatás az ítélőtáblák büntetéskiszabási gyakorlatának összehasonlítására irányult, amelyhez azonban elengedhetetlen volt az egyes ítélőtáblák gyakorlatának külön-külön történő elemzése. Azon kitűzött célon kívül, hogy rávilágítsak, vajon van-e eltérés a büntetéskiszabási gyakorlatot illetően az egyes földrajzi területeken, azt a megállapítást is teszem, hogy még az egyes ítélőtáblák gyakorlatában is megfigyelhető egy bizonyos fokú egyenlőtlenség.

Amennyiben csak a jogerősen kiszabott szabadságvesztés-büntetések mértékének átlagtól való eltérése alapján vizsgálnánk a büntetéskiszabási gyakorlat egységességét, akkor azt állapíthatnánk meg, hogy a Debreceni és a Pécsi Ítélőtábla a legegységesebb, míg a Szegedi és a Győri Ítélőtábla vonatkozásában, ahol a szórás a legnagyobb értéket mutatja, ez már nem egészen mondható el. A bíróságok kirívóan gyakran a büntetési tételkeret alsó határához közeli értéket alkalmaznak, míg a felső határhoz közelítő értékek elenyészők. Ebből adódik az is, hogy csak a Szegedi Ítélőtábla által kiszabott büntetések átlaga éri el a büntetési tétel középmértékét.

Egységes büntetéskiszabási gyakorlatról azonban nem akkor beszélünk, ha adott bűncselekmény elkövetéséért azonos büntetéseket szab ki a bíróság, hanem fontos tényező az is, hogy hasonló elkövetési és személyi körülményekkel bíró elkövetők kapcsán legyenek azonosak, vagy hasonlóak az alkalmazni rendelt büntetések mértékei.

Az ítélőtáblák gyakorlatában is megfigyelhető a Badó Attila és Bencze Mátyás által végzett kutatásban szereplő megállapítás, miszerint ritkán fordul elő egyéniesített, az adott esetre és elkövetőre szabott indokolás.[68] A büntetés indokolása az esetek többségében kimerül az enyhítő és súlyosító körülmények felsorolásában. Emellett megjelenik egy utalás a Btk.-ban szabályozott büntetési célok elérésére, illetve a büntetéskiszabási elvek érvényesülése érdekében fennálló szükségességre, valamint a cselekmény súlyával való arányosságra.

További probléma, hogy a büntetés kiszabás körében értékelendő enyhítő és súlyosító körülmények figyelembevétele, illetve értékelése sok esetben nem következetes. Gondolok ez alatt például az élet elleni bűncselekmények elszaporodására, mint súlyosító körülményre, mert a Pécsi Ítélőtáblánál ismertetett jelenség - vagyis az, hogy az említett körülményt egyszer a vádlott terhére értékelte a bíróság, míg egy másik, azonos időszakban elbírált esetnél még említés szintjén sem fordult elő az ítéletben - nem egyedi, hanem általánosan előforduló probléma. A büntetlen előélet mint enyhítő körülmény kapcsán szintén vannak eltérő gyakorlatok, hiszen egyes esetekben a vádlott javára értékelte a bíróság, máskor azonban nem vette figyelembe azzal az indokolással, hogy az élet elleni bűncselekmény elkövetése mellett nincs különösebb nyomatéka,[69] így az nem értékelhető enyhítő körülményként, de előfordult olyan eset is, ahol egyáltalán nem került említésre.[70] Ki kell emelni azt a

- 28/29 -

megállapítást is, hogy a büntetés mértékére vonatkozó amúgy is szegényes indokolás egyetlen esetben sem tartalmazott bírói gyakorlatra történő hivatkozást, pedig a jogértelmezési kérdésekben rendszeresen előfordul utalás a korábbi bírósági döntésekre. A Badó Attila és Bencze Mátyás nevéhez fűződő kutatásból kiderül, hogy ez az indokolási gyakorlat jellemzi a megyei szintű bíróságokat is.[71]

Ez a gyakorlat aggályos lehet abból a szempontból, hogy a terhelt nem igazán tudja, hogy az adott mértékű büntetést miért kapta, ami viszont árthat a bíróságok tekintélyének, illetve csorbulhat a bíróságokba vetett bizalom. Ezen kívül, ha az érvelés valamilyen hiányosságban szenved, az akár arra is utalhat, hogy a döntéssel is van valamilyen probléma.[72] Megfigyelhető, hogy az ítélőtáblák a büntetés mértékének megválasztásánál mindig években, legfeljebb félévekben gondolkoznak,[73] azonban az utóbbi, a kutatást képező százhárom elítélt közül mindössze kilencet érint.

Összességében tehát elmondható, hogy az országban működő ítélőtáblák büntetéskiszabási gyakorlatát tekintve a büntetés mértékét illetően tapasztalható eltérés, azonban ez a differencia nem kirívóan magas. Az egységes büntetéskiszabás másik alkotóelemét, azaz a vádlott kapcsán értékelendő enyhítő és súlyosító körülmények értékelését illetően azonban már nem beszélhetünk egységes gyakorlatról. Ahhoz viszont, hogy az ítélőtáblák egységes működése megvalósuljon, mind a két szempontból egységes gyakorlat szükséges.

A kutatási eredmények alapján két lehetséges probléma fogalmazódik meg. Az egyik az, hogy az eltérő ítéletek mögött valójában eltérő elkövetési és személyi körülmények állnak, ez azonban az indokolásban rejtve marad, hiszen a büntetéskiszabást az általam vizsgált valamennyi esetben sematikus indokolás magyarázta. Továbbá elképzelhető az is, hogy a büntetési mértékek meghatározásában kell keresni a hibát, hiszen a büntetés kiszabása során értékelt és az indokolásban ismertetett személyi és elkövetési körülmények tényleg hasonlóak, azonban a kiszabott büntetések meglehetősen különbözőek.

5. ÖSSZEGZÉS

A tanulmány befejezéseként elmondható, hogy a kutatás alaphipotézise, miszerint létezik eltérés a bíróságok büntetéskiszabási gyakorlatában, igazolódott. Az ítélőtáblák büntetéskiszabási tevékenységének összehasonlítása alapján arra jutottam, hogy az országos gyakorlat vonatkozásában van eltérés, amely azonban a büntetés mértékét illetően nem nagyfokú. A büntetéskiszabás során értékelendő enyhítő és súlyosító körülmények vizsgálata szintén nem mondható egységesnek, értendő ez az egyes ítélőtáblákra, valamint az országos gyakorlatra egyaránt. A Kúria rámutatott arra, hogy a büntetés kiszabása körében értékelendő enyhítő és súlyosító körülményeket nem lehet egyszer s mindenkorra meghatározni, azonban a törvény előtti egyenlőség alapelvének az egységes ítélkezés felelne meg, és ebbe az is beletarto-

- 29/30 -

zik, hogy a büntetést befolyásoló körülmények értékelésében ne legyenek feltűnő és indokolatlan eltérések. Fontos, hogy az enyhítő és súlyosító körülményeket nem elvont általánosságban, nem mechanikusan, hanem a konkrét ügy tényeire vonatkoztatva kell értékelni és a határozatban megindokolni.[74] A büntetéskiszabás körében történő indokolással kapcsolatban az ítélőtáblák gyakorlatában megfigyelhető, hogy ritkán fordul elő egyéniesített, az adott esetre és elkövetőre szabott indokolás. E problémák lehetséges okát külföldi szakirodalmakban már korábban megfogalmazták, miszerint a posztszocialista kelet- és közép európai országokban erőteljesen jelen van egy sajátos bírói magatartás, a formalizmus.[75] Ez többek között azt is jelenti, hogy a bírák az érveléseikben csupán egy jogi normára hivatkoznak anélkül, hogy logikai kapcsolatot teremtenének a meghozott döntés és a hivatkozott jogszabály között. A formalista attitűd kialakulásában több jogon kívüli tényező is szerepet játszhat. Ide sorolható a munkateher, hiszen gyorsabban el lehet intézni egy ügyet különösebb elmélkedés nélkül egy jogszabályi hivatkozással mintsem, hogy a kérdéses ügy teljes jogi hátterét feltárva, egymással szembe állítsák az álláspont melletti és az azzal szembeni érveket. A formalizmus tökéletesen alkalmas arra is, hogy láthatatlanná tegye azt, hogy a bíró esetleg jogon kívüli, például érzelmi indokok alapján hoz döntést.[76] A formalizmus e sajátossága tetten érhető a hazai ítélkezési gyakorlatban is.

Az igazságszolgáltatás az a tevékenység, amelyen keresztül az állam a legnagyobb mértékben avatkozik be az emberek életébe. A bíróságok döntései alapjában változtathatják meg az érintettek életét. Ez az állítás különösen igaz a büntető igazságszolgáltatásra.[77] Bizonyára egyet lehet érteni abban, hogy egy szabadságvesztéssel járó büntetés esetében különösen nagy jelentősége van akár egy napnak, egy hétnek, vagy hónapnak is. Az igazságszolgáltatás alapelvei között szerepel az igazságszolgáltatás egységének elve, amely magába foglalja a bírói jogalkalmazás egységességének igényét is. A kutatásból kiderül, hogy Magyarországon ez a jogi szabályozókon keresztül biztosított egységes igazságszolgáltatás nem valósul meg maradéktalanul. Továbbá, a jogbiztonság azt is jelenti, hogy a jogszabályok, így a büntetőjogot szabályozó előírások is kiszámíthatók legyenek az állampolgárok számára. A büntetéskiszabásnál is elengedhetetlen a kiszámíthatóság és az egységesség.[78] Ez utóbbinak a szigorú érvényesülése nehezen elképzelhető, mert a büntetés kiszabásakor nagyon sok speciális körülményt kell figyelembe venniük a bíráknak. A fentebb ismertetett amerikai kutatásokból kiderült, hogy a büntetés-

- 30/31 -

kiszabási irányelvek kötelező alkalmazása mellett is fennállt az eltérés a büntetési mértéket illetően. Ahogyan Bunin megfogalmazta, a büntetéskiszabásban jelentkező különbségek lehetnek a korlátozott bírói diszkréciónak az eredményei is. Miután azonban ajánlás formájában volt része a rendszernek, igazságosabb büntetéseket szabtak ki a bíróságok.[79]

Véleményem szerint Magyarországon is szükséges lenne a jogalkotó részéről orientáló jellegű szabályok megalkotása a büntetéskiszabási gyakorlat egységesítése érdekében. Az Alkotmánybíróság döntése alapján ez a fajta szabályozás nem kérdőjelezi meg a mérlegelés jogának értékét. Nincs az Alaptörvényből levezethető korlátja annak, hogy a bírói mérlegeléshez a jogalkotó törvényi szabályozás útján az alkotmányos büntetőjogi elvekkel összhangban álló szempontokat határozzon meg, akár a büntetéskiszabási gyakorlat egységesítése, akár annak szigorítása, vagy enyhítése érdekében. A beavatkozásnak egyetlen korlátja van, mégpedig az, hogy alkotmányosan igazolható cél érdekében kell történnie, és ennek során nem sérülhetnek az Alaptörvényben szereplő büntetőjogi garanciák és a büntetőjogra irányadó további alapelvek és alapjogok.[80]

A tanulmány zárásához Király Tibor akadémikus szavai illenek:

"A büntetőeljárás olyan hatalom, amely embereket törölhet ki az élők sorából, megfoszthatja őket szabadságuktól, vagyonuktól, becsületüktől. A büntetőeljárás útján békeidőben is háborút lehet folytatni. A büntetőeljárás az emberi szenvedélyek ütköző tere. A büntetőeljárásban a bírák rosszindulata, tévedése vagy tudatlansága tragikus következményekkel járhat. Ez a magyarázata annak, hogy büntetőeljárás lefolytatását jogi normák közé szorítják, nem bízzák a mikénti lefolyást kinek, kinek a kénye kedvére."[81] ■

JEGYZETEK

* A tanulmány a jogászképzés színvonalát emelő programok (IX - 14/6/2/2017. sz. szerződés) keretében jött létre. Köszönet illeti a két anonim bírálót a szöveg elolvasásáért, illetve a lektori véleményekben megfogalmazott értékes megjegyzésekért.

[1] Heller Erik: A büntetőjogi elméletek bírálata, bevezetésül a büntetéskiszabás elméletéhez (Budapest: [k. n.] 1924) 7.

[2] Halmai Gábor - Tóth Gábor Attila (szerk.): Emberi Jogok (Budapest: Osiris 2008) 378.

[3] Alaptörvény 25. cikk (1) bekezdés: "A bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el."

[4] Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdés: "A törvény előtt mindenki egyenlő."

[5] Trócsányi László - Schanda Balázs: Bevezetés az alkotmányjogba. Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei (Budapest: HVG-Orac 2012) 310.

[6] 2011. évi CLXI. tv. 7. §: "A bíróság előtt mindenki egyenlő."

[7] Petrik Ferenc: "Az igazságszolgáltatás egysége" in Az Alkotmány a gyakorlatban (Budapest: KJK 1985) 242.

[8] Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdés: "A Kúria [...] biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz."

[9] Pozsár-Szentmiklósy Zoltán - Somody Bernadette (szerk.): Alkotmányos alapok (Budapest: HVG-Orac 2012) 125-126.

[10] 2011. évi CLXI. tv. 29.§ (1) bekezdés: "A bírósági joggyakorlat-elemző csoport feladata az ítélkezési gyakorlat vizsgálata." 30. § (1) bekezdés: "A bírósági joggyakorlat-elemző csoport a vizsgálat eredményéről összefoglaló véleményt készít. Az elkészült összefoglaló véleményt a Kúria tárgykör szerint illetékes kollégiuma megvitatja, és egyetértése esetén annak megállapításait a csoport vezetője a Kúria honlapján közzéteszi. Ezzel egyidejűleg a teljes összefoglaló véleményt a csoport elnöke a bíróságok központi internetes honlapján is közzéteszi."

[11] Herke Csongor - Fenyvesi Csaba - Tremmel Flórián: A büntető eljárásjog elmélete (Budapest - Pécs: Dialóg Campus 2012) 27.

[12] Btk. 80. §. (1) bekezdés "A büntetést az e törvényben meghatározott keretek között, céljának szem előtt tartásával úgy kell kiszabni, hogy az igazodjon a bűncselekmény tárgyi súlyához, a bűnösség fokához, az elkövető társadalomra veszélyességéhez, valamint az egyéb enyhítő és súlyosító körülményekhez. (2) bekezdés: Határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabásakor a büntetési tétel középmértéke irányadó. A középmérték a büntetési tétel alsó és felső határa összegének fele. (3) bekezdés: Ha e törvény a büntetés kiszabása esetén a Különös Részben meghatározott büntetési tételek emelését írja elő, a (2) bekezdésben meghatározott számítást a felemelt büntetési tételekre tekintettel kell elvégezni. (4) bekezdés: Ha a bíróság szabadságvesztést szab ki, a büntetés mértékét a végrehajtás felfüggesztése, illetve a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének a figyelmen kívül hagyásával állapítja meg."

[13] Polt Péter (szerk.): Új Btk. Kommentár 2. kötet, Általános rész (Budapest: Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó 2013) 121.

[14] Badó Attila - Bencze Mátyás: "Területi eltérések a büntetéskiszabási gyakorlat szigorúságát illetően Magyarországon" in Bencze Mátyás - Vinnai Edina: Jogszociológiai előadások (Debrecen: Debreceni Egyetemi Kiadó 2012) 53.

[15] Görgényi Ilona [et al.]: Magyar Büntetőjog Általános Rész (Budapest: CompLex 2014) 477.

[16] Bencze Mátyás: "A magyar felsőbírósági gyakorlat jellemző problémái" in Fleck Zoltán (szerk.): Bíróságok mérlegen II. (Budapest: Pallas 2008) 186.

[17] Belovics Ervin [et al.]: Büntetőjog I. A 2012. évi C. törvény alapján (Budapest: HVG-Orac 2012) 474.

[18] Bóoz Endre: "A büntetéskiszabás és az Európa Tanács" Magyar Jog 1992/9. 521-529.

[19] Pokol Béla: A jog elmélete (Budapest: Rejtjel 2001).

[20] Pokol (19. lj.) 251-257.

[21] Loss Sándor: "A törvény előtti egyenlőség elvének érvényesülése a büntető eljárásban cigány és nemcigány terheltek esetén" in Szabadfalvi József (szerk.): Facultas nascitur. 20 éves a jogászképzés Miskolcon (Miskolc: Bíbor 2001) 283-306.

[22] Loss (21. lj.) 283.

[23] Loss (21. lj.) 303-304.

[24] Kádár András Kristóf [et al.]: Utolsók az egyenlők között - Sérülékeny csoportok törvény előtti egyenlősége a büntető igazságszolgáltatásban (A Magyar Helsinki Bizottság kutatási jelentése) (Budapest: Magyar Helsinki Bizottság 2014) 11-12. Lásd www.helsinki.hu/wp-content/uploads/MHB_Utolsok_az_egyenlok_kozott_2014.pdf.

[25] Badó-Bencze (14. lj.) 53-65.

[26] Kádár (24. lj.).

[27] Kádár (24. lj.) 121.

[28] Kádár (24. lj.) 122-123.

[29] Badó Attila - Halász Edina - Nagy Erzsébet: "»Azoknak másként fáj...« Diploma és büntetéskiszabás Magyarországon" in Szabó Miklós (szerk.): A jog nyelvi dimenziója (Miskolc: Bíbor 2015) 117-128.

[30] Badó-Halász-Nagy (29. lj.) 128.

[31] Balla Lajos: "A büntetéskiszabási gyakorlat alakulása az emberölés miatt indult büntetőügyekben" Pro Futuro - A jövő nemzedékek joga 2011/1. (Debrecen: Debreceni Egyetemi Kiadó 2011) 113-130.

[32] Balla (31. lj.) 122.

[33] Balla (31. lj.) 123-124.

[34] Balla (31. lj.) 125.

[35] John S. Martin: "The Role of the Departure Power in Reducing Injustice and Unwarranted Disparity Under the Sentencing Guidelines" Brookly Law Review 2000/2. 259-273.

[36] Alexander Bunin: "Reducing Sentencing Disparity by Increasing Judicial Discretion" Federal Sentencing Reporter 2009/2. 81-84.

[37] Bunin (36. lj.) 81.

[38] Bunin (36. lj.) 82-83.

[39] Cassia C. Spohn: "Sentencing Disparity and Discrimination. A Focus on Gender" in Cassia C. Spohn: How Do Judges Decide? (Thousand Oaks: Sage 2009) 376. Lásd uk.sagepub.com/sites/default/files/upm-binaries/27008_4.pdf.

[40] Spohn (39. lj.) 166.

[41] Debreceni Ítélőtábla, Fővárosi Ítélőtábla, Győri Ítélőtábla, Pécsi Ítélőtábla, Szegedi Ítélőtábla.

[42] Balla (31. lj.) 129.

[43] Lásd www.birosag.hu.

[44] Btk. (régi) 166. § (1) bekezdés: "Aki mást megöl, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." Btk. 166. § (1) bekezdés: "Aki mást megöl, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

[45] Btk. 10. § (2) bekezdés: "A kísérletre a befejezett bűncselekmény büntetési tételét kell alkalmazni."

[46] Btk. (régi) 97. § (1) bekezdés 1. fordulat: "Különös visszaesővel szemben - amennyiben a törvény másként nem rendelkezik - az újabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa a felével emelkedik, de nem haladhatja meg a tizenöt évet." Btk. (régi) 98. § (1) bekezdés: "A többszörös visszaeső büntetésének kiszabására a 97. § rendelkezései irányadóak." Btk. 89. § (1) bekezdés 1. fordulat: "A különös és a többszörös visszaesővel szemben - ha e törvény másként nem rendelkezik - az újabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa szabadságvesztés esetén a felével emelkedik, de nem haladhatja meg a huszonöt évet."

[47] Debreceni Ítélőtábla Bf.I.717/2015/6.

[48] Debreceni Ítélőtábla Bf.I.679/2010/4.

[49] Debreceni Ítélőtábla Bf.I.264/2010/5.

[50] Fővárosi Ítélőtábla 2.Bf. 93/2013/15.

[51] Fővárosi Ítélőtábla 3.Bf. 237/2012/8.

[52] Fővárosi Ítélőtábla 2.Bf. 238/2010/6.

[53] Fővárosi Ítélőtábla 4.Bf.143/2013/17.

[54] Győri Ítélőtábla Bf.77/2011/4.

[55] Győri Ítélőtábla Bf.10/2011/9.

[56] Győri Ítélőtábla Bf.29/2010/4.

[57] Veszprém Megyei Bíróság 1.B.741/2009/6.

[58] Pécsi Ítélőtábla Bf.I.307/2010/3.

[59] Pécsi Ítélőtábla B.534/2010/13.

[60] Pécsi Ítélőtábla Bf.I.17/2014/3.

[61] Pécsi Ítélőtábla Bf.II.54/2009/8.

[62] Szegedi Ítélőtábla Bf.II.176/2009/5.

[63] Szegedi Ítélőtábla Bf.III.508/2013/6.

[64] Szegedi Ítélőtábla Bf.III.351/2013/7.

[65] A szórás terjedelmét országos szinten az országban kiszabott legenyhébb büntetési mérték és a legsúlyosabb büntetési mérték különbsége alapján állapítottam meg. A vizsgált időszakban Magyarországon kiszabott legenyhébb büntetési mérték 5 év (Fővárosi és Győri Ítélőtábla), a legsúlyosabb büntetési mérték 15 év (Szegedi Ítélőtábla).

[66] Győri Ítélőtábla Bf.77/2011/4.

[67] Szegedi Ítélőtábla Bf.III.508/2013/6.

[68] Badó-Bencze (12. lj.) 54.

[69] Lásd pl. Győri Ítélőtábla Bf.29/2010/4.

[70] Lásd pl. Győri Ítélőtábla Bf.96/2010/5, Debreceni Ítélőtábla Bf.I.823/2011/7, Fővárosi Ítélőtábla 4.Bf.317/2009/17.

[71] Badó-Bencze (14. lj.) 54.

[72] Bencze (16. lj.) 207.

[73] A vizsgált ügyeket illetően ez elmondható az első fokon eljáró bíróságok vonatkozásában is.

[74] 56. BK vélemény a büntetéskiszabás során értékelhető tényezőkről.

[75] Lásd pl. Denis Galligan - Marcin Matozak: Strategies of Judicial Review. Exercising Judicial Discretion in Administrative Case Involving Business Entities (Warsaw: Program Ernst & Young 2005) 28-35; Bernard Schwartz: The Struggle for Constitutional Justice in Post-Communist Europe (Chicago - London: University of Chicago Press 2000) 236-237.

[76] Bencze (16. lj.) 273-274.

[77] Hack Péter: "Az igazságszolgáltatás kudarcai. Vizsgálatok és megoldások az angolszász jogrendszerben" in Tóth Mihály (szerk.): A Magyar Büntetőjogi Társaság Jubileumi Tanulmánykötete (Budapest - Debrecen - Pécs: MBT 2011) 35-45.

[78] Jeremy Horder: Ashworth's Principles of Criminal Law (Oxford: Oxford University Press 2016) 82-86.

[79] Bunin (36. lj.) 82.

[80] 13/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002. 85., 94.

[81] Király Tibor: A védelem és a védő a büntető ügyekben (Budapest: KJK 1962) 121.