https://doi.org/10.59851/jk.80.10.5
2023-ban jelent meg az Akadémiai Kiadónál Gárdos-Orosz Fruzsina Az alkotmánybíráskodás átalakulása Magyarországon 2010 után című kötete.[1] A szerző az alkotmánybíráskodás elismert kutatója, aki jelentős tapasztalattal rendelkezik az Alkotmánybíróságon végzett gyakorlati munkában, valamint az alkotmánybíráskodás alkotmányelméleti és összehasonlító jogi szempontú, tudományos vizsgálatában egyaránt. Ahogy maga is utal rá új kötetének bevezetőjében, több mint egy évtizede megjelent munkájában[2] két "kívánságot" fogalmazott meg: a bírói döntésekkel szemben benyújtható alkotmányjogi panasz intézményének német mintára való bevezetését, valamint az alapjogok közvetett horizontális hatályának elismerését a magyar jogrendben.[3] Mivel mindkét kívánság teljesült, az olvasó különösen kíváncsi lehet arra, hogyan értékeli egy összegző munkában a szerző a magyar alkotmánybíráskodás elmúlt évtizedben tapasztalt jelentős átalakulását, amelyet természetesen rendkívül intenzív szakirodalmi és politikai viták is öveztek.
A vitákat figyelemmel kísérő, esetleg azokba be is kapcsolódó olvasó okkal számíthatna arra, hogy számára ismerős keretben találkozik újra a viták egy részével a kötetben, beleértve az alkotmánybírák létszámának, jelölési szabályainak megváltoztatását, a testület hatásköreinek jelentős átalakítását, a közpénzügyi tárgyú jogalkotási aktusok alkotmányossági kontrolljának korlátozását, vagy az Országgyűlés és az Alkotmánybíróság közötti, a negyedik Alaptörvény-módosításban kicsúcsosodó konfliktusokat. A szerző azonban meglepi az olvasót ebben a tekintetben: nem rekonstruálja az intézmény újabb történetéhez kapcsolódó klasszikus vitákat, hanem a változásokat tényként, az egyes vitákban kifejtett álláspontokat pedig viszonyítási alapként alkalmazva azokat a témaköröket járja körül, amelyek álláspontja szerint együtt mutatják meg a legpontosabban az Alkotmánybíróság működésének és szerepfelfogásának sajátosságait. E sajátosságok alapján mutat rá Gárdos-Orosz Fruzsina összegző megállapításában arra a kockázatra, hogy az intézmény a közeli jövőben esetleg már nem klasszikus alkotmánybíróság, hanem "jellegében inkább a bíróságok jogértelmezési gyakorlatát orientáló és az alkotmánymódosító kétharmados parlamenti többség számára intézményi biztonságot nyújtó tanácsadó testület lesz".[4]
A szerző elemzését az alkotmánybíráskodással kapcsolatos klasszikus és legújabb szakirodalmi diskurzus értő feldolgozásával kezdi, azzal a céllal, hogy az alkotmánybíráskodással kapcsolatos fogalmakat és elméleti-dogmatikai kritériumokat rögzítse a későbbi elemzés számára. Ennek keretében a szerző nagy ívet jár be egy rövid, de rendkívül alapos elemzést tartalmazó, olvasmányos fejezetben, amely a Marbury v. Madison döntéstől az alkotmánybíróságokat érő, 21. századi tipikus kihívásokig terjed. Ebben - más megközelítések mellett - elfér a kelseni alaptételek részletes magyarázata, az alkotmánybíráskodás "biztosítási logika" keretében történő értékelése, az alkotmánybíráskodás legitimitásához kapcsolódó kérdések vizsgálata és természetesen az alkotmánybírósági modellek jogi és politikai karakterének tisztázása. A szerző
- 455/456 -
világos elemzői álláspontot rögzít, amikor tisztázza, hogy a jogi modell koncepciójához igazodóan vizsgálja az Alkotmánybíróság működését.
A kötet önálló fejezete szól az Alaptörvény rendszerében kialakított alkotmánybíráskodás sajátosságairól. Ez azonban jóval több, mint intézmény- és szabályozástörténeti áttekintés. A strukturális változások összegzésén túl a fejezet olyan izgalmas részkérdések taglalását is felvállalja, mind a 2012 előtti és azt követő ügyforgalmi statisztikák összehasonlíthatóságának gyakorlati problémái, a testület saját szerepfelfogásáról szóló, a nyilvánosságban megjelent közlemények hangsúlyeltolódásai és változásai, az egyes hatáskörcsoportok és hatáskörök általános tapasztalatai, a nemzetközi és az uniós jog érvényesüléséből következő mércékhez kapcsolódó viták vagy a testület viszonyulása az Alaptörvény előtti gyakorlatához a negyedik Alaptörvény-módosítás kontextusában. A szerző minden felmerülő részkérdést kimerítő alapossággal tárgyal, pontosan reflektálva a szakirodalomban megjelenő, rivális álláspontokra és a gyakorlati aspektusokra is, anélkül azonban, hogy szükségtelenül elmerülne a részletekben. Ez a megközelítés lehetővé teszi az olvasónak, hogy megőrizze az áttekintő perspektívát, és segíti abban, hogy kellő távolságtartással, de megfelelő rálátással folytassa a vizsgálódást.
Külön fejezetben szerepel az alkotmánybíráskodást érintő, az Alaptörvény utáni legfontosabb problémák, kihívások tárgyalása. Ezek közül az első az alkotmányértelmezés, különösen az a kérdés, hogy milyen módon érintik az Alkotmánybíróság gyakorlatában alkalmazott értelmezési módszereket az Alaptörvényben szereplő, a magyar közjogi struktúrában korábban szokatlannak számító, az értelmezésre vonatkozó előírások. A cél szerinti értelmezéshez és a történeti alkotmány vívmányaihoz kapcsolódó kihívások nem csupán elméleti kérdésként, hanem gyakorlati problémaként is megjelennek a fejezetben, különösen a politikailag érzékeny ügyekben. A szerző ezzel összefüggésben azt is kimutatta, hogy az alkotmánybírósági gyakorlat változása nem kifejezetten az Alaptörvényben foglalt kapcsolódó értelmezési előírásoknak köszönhető, azok ugyanis többnyire retorikai díszítőelemként szerepelnek az érvelésben. Külön fejezetrész foglalkozik az alkotmányos identitás kérdésével, annak összefüggéseivel a "populista alkotmányossággal", a történeti alkotmánnyal és az alkotmányvédelemmel. Az elmélet és a gyakorlat alapos elemzése mellett a szerző világosan megfogalmazza saját értékelő megállapítását az alkotmányos identitás koncepciójáról: "egy előzmények nélkül meghatározott és gyorsan bevezetett mesterséges elképzelés, amelynek az a célja, hogy a hazai és az elfogadható uniós jogalkotás kereteit egyedi döntésektől tegye függővé".[5] Az Alaptörvény utáni alkotmánybíráskodás kontextusában kitér a fejezet olyan, a nemzetközi diskurzusban klasszikusnak számító, alkotmánybíráskodáshoz kapcsolódó kérdések részletes vizsgálatára is, mint a "countermajoritarian difficulty" dilemmája, az aktivizmus és a "deference" kérdése vagy az alkotmánymódosítások alkotmányossági vizsgálatának lehetősége.
A kötet egy külön fejezetben alaposan körüljárja az alkotmánybíróság és a rendes bíróságok alapjogvédelem területén felrajzolható kapcsolatát. Az értékelés lényeges orientáló pontja a szerzői alapállás, amely szerint "[a]z alapjogi rendszer dinamikus: az alapjogvédelem önérték, de hogy egyes alapvető jogoknak az egyes konkrét jogvitákra nézve mi lesz a tartalmuk ebben a rendszerben, azt nem lehet absztrakt módon előre leírni, pontosan meghatározni".[6] Ebben a nyitott, kíváncsi szemléletben vizsgálja a szerző, hogy milyen hatással volt az alapjogvédelemre a bírói döntésekkel szemben benyújtható, ún. valódi alkotmányjogi panasz bevezetése. Külön rész foglalkozik a befogadhatósággal kapcsolatos elméleti és praktikus kérdésekkel, valamint az alapjogok horizontális hatályával kapcsolatos dilemmákkal - utóbbival olyan, nagy jelentőségű ügyeken keresztül, amelyek a véleményszabadság és a tulajdonhoz való jog védelmének határait járták körül, vagy mint a rendőrképmás ügyek. Az értékelés azt mutatja, hogy a horizontális hatály kikényszerítése esetről esetre történik, továbbá alapjogonként eltérő az Alkotmánybíróság aktivitása. A szerző ebben a részben sem téveszti szem elől a tá- gabb perspektívát, amikor rögzíti: ha az Alkotmánybíróság gyakorlata abba az irányba mozdul el, hogy rendszeresen felülírja a bírói alapjogi mérlegelést, az magában hordozza a szuperbírósággá válás kockázatát.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
