A v.-i városi bíróság a jelen per felperesének a keresete alapján indult perben hozott ítéletével arra kötelezte a E. Bt.-ot, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 4 718 820 forintot, valamint ezen összegből egyes részösszegek után 1999. augusztus 30-tól, a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatát és úgy rendelkezett, hogy amennyiben a betéti társaság vagyona a felperes javára megítélt követelést nem fedezné, úgy azért H. J. - aki a jelen per alperesének házastársa - mint a betéti társaság beltagja köteles helytállni.
Az alperesek fellebbezése folytán eljárt V. Megyei Bíróság a 2002. október 24. napján kelt ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - annak helyes indokainál fogva - helybenhagyta.
Az E. Bt. ellen felszámolási eljárás indult, amelynek során megállapítást nyert, hogy a társaság vagyonában nincs fedezet a hitelezői igények kielégítésére. A felperes H. J. beltaggal szemben is végrehajtást kezdeményezett, amely azonban eredményre nem vezetett, mivel az adósnak vagyona nincs. A társaság kültagja H. J. házastársa: az alperes volt.
A v.-i társasházi lakásingatlan az alperes és házastársa tulajdonát képezte, amely 2000. július 3. napján értékesítésre került. Az alperes ezt követően családi házat vásárolt, amelynek tulajdonosa kizárólag ő lett.
A felperes keresetében 4 718 820 forint és járulékai megfizetésére kérte kötelezni az alperest a Csjt. 30. § (2) és (3) bekezdése alapján. Arra hivatkozott, hogy a követelés keletkezésekor 1999. évben H. J. beltag és az alperes házasságban éltek. Amennyiben a felek között időközben a házastársi közös vagyon megosztásra került, a felperes annak a reá jutó részével felel az életközösség fennálltakor keletkezett adósságért.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, mivel a bíróságok a felperesi követelés megfizetésére az E. Bt.-t, illetve annak behajthatatlansága esetén H. J. beltagot kötelezték. Az alperes a hivatkozott bt.-nek kültagja volt, így őt a felperesi követelés megfizetésére kötelezni nem lehet.
Az elsőfokú bíróság ítéletével 4 718 820 forint tőke és törvényes kamatának megfizetésére kötelezte az alperest.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a követelés keletkezésekor H. J. beltag az alperessel házassági életközösségben élt, a házastársak a gazdasági társaságban együttműködtek, a társaságnak az előnyeit és kötelezettségeit közösen viselték. A perbeli tartozás a betéti társaság tartozása, amelyért az 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) 101. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó 90. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a beltag korlátlanul köteles helytállni. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a Csjt. 30. § (2) bekezdése alapján a társaságban a kültag házastárs esetében a beltag házastárs által kötött ügyleteket a házastárs hozzájárulásával kötöttnek kell tekinteni, így az alperes ezen kötelezettségekért a közös vagyonból a rá eső rész erejéig helytállni köteles. A közös vagyont képező v.-i ingatlan eladásából az alperesnek jutó rész 10 000 000 forint volt, melyet az alperes sem vitatott, ennek erejéig a tartozásért felel.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezéssel élt.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Ítéletének indokolása szerint egyetértett az elsőfokú bíróság azon jogi okfejtésével, hogy a Gt. felhívott rendelkezései értelmében a társaság kötelezettségeiért elsősorban a társaság felel vagyonával. Amennyiben a társasági vagyon a követelést nem fedezi, a társaság kötelezettségeiért a tagok saját vagyonukkal korlátlanul és egyetemlegesen felelnek. A törvény értelmében a betéti társaság beltagjának felelőssége korlátlan, tehát a társaság tartozásaiért - ha a társaság vagyona elegendő fedezetet nem nyújt - saját teljes vagyonával is felel. A beltag korlátlan felelőssége mögöttes felelősség, amely csak akkor és oly mértékben áll fenn, amennyiben a társaság vagyona a követelést nem fedezi. A kültag vagyoni felelőssége korlátozott, csupán a vagyoni betétje erejéig áll fenn.
Helytálló az elsőfokú bíróság azon megállapítása is, hogy a betéti társaság tartozásának keletkezésekor az alperes házastársával életközösségben élt. Közös tulajdonukat képezte a társasházi ingatlan, amely 20 000 000 forintért értékesítésre került. Az alperes és házastársa között 2001. április 22. napján jött létre a házassági vagyonközösséget megszüntető szerződés. A 3. pont értelmében a szerződő felek a közöttük fennálló életközösség közös vagyoni részét a szerződésben foglaltaknak megfelelően rögzítik és számolják el azzal, hogy házassági életközösségük esetleges megszakadása és bírósági felbontása esetén jelen szerződésben foglaltakat tekintik irányadónak. Ezen szerződéses pontból következik, hogy a megállapodás megkötésekor a házastársak között az életközösség fennállt. Nyilatkozatuk szerint az ingatlan 20 000 000 forintos vételárából az alperes 11 750 000 felhasználásával megvásárolta a családi házat, amely az alperes különvagyonát képezi. Az alperes házastársa a részére jutó 8 250 000 forintot az E. Bt. részére, mint beltagi kölcsönt nyújtotta. A megállapodás 9. pontjában rögzítik azt is, hogy a házastársak az egymás tartozásaiért keletkezett felelősséget a Csjt. 30. §-ában foglaltakon kívül kizárják.
Az elsőfokú bíróság azonban tévedett, amikor a jogvita eldöntése során a Csjt. 30. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján járt el. Nem helytálló azon álláspontja, hogy a hivatkozott ügyletet a társaságban beltagként közreműködő házastárs esetében a kültag házastárs hozzájárulásával kötöttnek kell tekinteni. H. J. az ügyletet nem saját maga nevében, hanem az E. Bt. nevében kötötte, ezért a Csjt. hivatkozott §-a jelen perben nem alkalmazható. A gazdasági perben hozott jogerős, H. J.-t marasztaló ítéleti rendelkezés a házastársak belső viszonyában a férj adóssága, amely a peradatok és a Csjt. rendelkezései alapján közös tartozásnak minősül, és azt az erre vonatkozó szabályok szerint kell elbírálni. A házastársak egymás közötti belső jogviszonyában a Csjt. 27. § (1) bekezdése szerint nem csupán az aktív vagyontárgyak, hanem a passzív vagyontárgyak tekintetében is törvényes vélelem szól amellett, hogy amelyek az életközösség tartalma alatt keletkeztek, házastársak közös kötelezettségét képezik.
A Csjt. 28. §-ának (1) bekezdése határozza meg azon vagyontárgyak körét, amelyek a házastársak különvagyonához tartoznak. A házastársak - közös vagyonból és különvagyonokból álló - vagyona nem csupán aktív, hanem passzív elemeket is tartalmaz; ide sorolhatók az adósságok, amelyek harmadik személyekkel szemben valamelyik, vagy mindkét házastársat terhelik. Ezen adósságok rendezésével kapcsolatban a Csjt. iránymutatást nem ad. Az eljárás során az alperes hivatkozott arra, hogy az E. Bt. alapításakor a 400 000 forint értékű törzsbetétjét férje különvagyonából fedezte. Az eljárás során ezt az alperes nem bizonyította, így a törvényes vélelem alapján az közös vagyonnak minősül.
Téves az alperes azon hivatkozása, hogy H. J. tartozása akkor keletkezett, amikor megállapítást nyert, hogy a betéti társaság vagyona nem fedezi a jogerős ítéleti marasztalásban foglalt összeget.
Az alperes házastársának tartozása - amelynek megfizetésére a bíróság kötelezte - 1999. évben keletkezett, egyidejűleg jött létre az E. Bt. számlatartozásával, hiszen ugyanazon követelés teljesítéséről van szó, csupán annak mértéke és végrehajtásának időpontja függvénye a társaság teljesítőképességének.
A hivatkozott tartozás a közös vagyon körébe tartozó tevékenységgel kapcsolatban jött létre a házastársi életközösség fennállása alatt, így az alperes helytállási kötelezettsége fennáll.
Végezetül téves az arra való hivatkozás is, hogy jelen esetben a Gt. szabályai alkalmazandók kizárólagosan, amelynek alapján a kültag a bt. tartozásáért nem felel, következésképpen alperes marasztalása sem lehetséges. Való igaz, hogy a Gt. rendelkezései alapján alperes nem marasztalható, alperes marasztalásának alapja azonban nem a Gt., hanem a Csjt., az alperes felelőssége a házastársak közös tartozásáért fennálló felelősségen alapul.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt elsődlegesen a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az első-fotó bíróság ítéletének a megváltoztatása és a felperes keresetének elutasítása, másodlagosan pedig a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítása iránt. A felülvizsgálati kérelmének részletesen kifejtett indokai szerint a jogerős ítélet az eljárásjogi és az anyagi jogi szabályokat az ügy érdemi elbírálására lényegesen kiható módon sérti.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság - a következő indokok alapján - nem tartotta alaposnak.
Helyesen hivatkozik az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi XCLIV. törvény (a továbbiakban: Gt.) szabályai alapján a házastársával közösen alapított és időközben már felszámolással, tehát jogutód nélkül megszűnt E. Bt. tartozásaiért való felelőssége a felperessel szemben nem állapítható meg.
1. A Gt. 101. §-ának (1) bekezdése értelmében ugyanis a betéti társaság létesítésére irányuló társasági szerződéssel a társaság tagjai üzletszerű, közös gazdasági tevékenység folytatására vállalnak kötelezettséget oly módon, hogy legalább egy tag (beltag) felelőssége a társasági vagyon által nem fedezett kötelezettségekért korlátlan és a többi beltaggal egyetemleges, míg legalább egy másik tag (kültag) csak a társasági szerződésben vállalt vagyoni betétje szolgáltatására köteles, a társaság kötelezettségeiért azonban - e törvényben meghatározott kivétellel -nem felel.
A társaság működésének létszakában a Gt. 101. §-ának (3) bekezdése alapján alkalmazandó 90. §-a szerint a betéti társaság kötelezettségeiért elsősorban a társaság felel saját vagyonával, amennyiben pedig a társasági vagyon a követelést nem fedezi, a társaság kötelezettségeiért a beltagok saját vagyonukkal korlátlanul és egyetemlegesen felelnek, míg a 103. §-ának (1) bekezdése értelmében a beltaggal azonos módon felel a kültag, ha neve szerepel a társaság cégnevében, a (2) bekezdése pedig kimondja, hogy ha a kültag a társasági szerződésben feltüntetett vagyoni betétjét nem vagy csak részben szolgáltatta, a nem szolgáltatott vagyoni betétje erejéig saját vagyonával felel.
A társaság jogutód nélküli megszűnése esetére a Gt. 55. §-ának (2) bekezdése valamennyi társasági formára (cégformára) irányadó módon úgy rendelkezik, hogy a gazdasági társaság tagja (részvényese) a jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaságot terhelő kötelezettségekért felelősséggel tartozik. A Gt. 56. §-ának (1) bekezdése kimondja azt is, hogy ha a tag felelőssége a társaságot terhelő kötelezettségekért a társaság fennállása alatt korlátlan és egyetemleges volt, a helytállási kötelezettsége is korlátlan és egyetemleges a megszűnt gazdasági társaság kötelezettségeiért, azzal, hogy a tagok között a helytállási kötelezettségre tekintettel felmerült tartozást a felosztott társasági vagyonból való részesedésük arányában kell megosztani, míg a hivatkozott § (2) bekezdése értelmében, ha a tag felelőssége a gazdasági társaságot terhelő kötelezettségekért a társaság fennállása alatt korlátozott volt, a tag (részvényes) felelőssége a társaság megszűnésekor felosztott társasági vagyonból a tagnak (részvényesnek) jutó rész erejéig áll fenn a megszűnt társaságot terhelő kötelezettségekért.
Nem tartalmaz a fentiektől eltérő rendelkezést a Gt. a beltag, illetve a kültag felelősségére nézve a kéttagú, ún. házaspári betéti társaságokra vonatozóan sem.
Mindezekből viszont az következik, hogy a Gt. szabályai szerint az alperes és - a már perben nem álló -házastársa (tehát a jelen per korábbi I. r. alperese) által közösen alapított, és időközben jogutód nélkül megszűnt kéttagú (ún. házaspári vagy házastársi) E. Bt.-nak a felszámolás körébe eső társasági vagyon által nem fedezett tartozásaiért a felperessel, mint a társaság hitelezőjével szemben
- az alperes házastársa, mint a megszűnt társaság beltagja korlátlan helytállási kötelezettséggel tartozik, hiszen a felelőssége a társaságot terhelő kötelezettségekért a társaság fennállása alatt is korlátlan volt,
- az alperes, mint a megszűnt társaság kültagja viszont nem felelős, hiszen a felelőssége a társaságot terhelő kötelezettségekért társaság fennállása alatt is korlátozott volt, mert a neve a társaság cégnevében nem szerepelt, olyan adat pedig a perben nem merült fel, amely arra utalna, hogy az alperes a társasági szerződésben feltüntetett vagyoni betétjét nem vagy csak részben szolgáltatta volna, illetőleg, hogy a társaság felszámolása során bármiféle felosztható társasági vagyon maradt volna, és abból az alperes részesült volna.
2. Téves viszont az alperes azon érvelése, mely szerint a társasági jogi felelősségének a hiánya a felperessel szembeni helytállási kötelezettségének a Csjt. szabályai alapján történő megállapíthatóságát már önmagában is kizárná.
A Gt. 9. §-ának (2), a Ptk. 1. §-ának (1) és a Csjt. 31. §-ának (5) bekezdésében foglaltak összevetéséből az következik, hogy
- a Gt. rendelkezései kizárólag a társasági tagok és a társaság közötti (belső), továbbá a társaság, illetve annak hitelezői és a tagok közötti (külső) jogviszony okra irányadó módon szabályozzák a tagok jogait, kötelezettségeit és felelősségét,
- a más (harmadik) személlyel együtt élő társasági tag és az adott harmadik személy közötti (belső) jogviszonyra irányadó jogág szabályai határozzák meg - ezzel szemben - azt, hogy a társasági taggal együtt élő, és a társaság szempontjából külső, harmadik személynek minősülő nem tag házastárs, élettárs, illetve közös háztartásban élő más hozzátartozó felelőssége kiterjed-e a tagnak a társasági szerződés és a Gt. rendelkezései alapján,
- a társasággal vagy annak tagjaival szemben fennálló saját tartozásaira, valamint
- a társaság hitelezőivel szemben a társasági tartozásokért fennálló felelősségére.
A nem vitás peradatok szerint a kéttagú E. Bt.-t az alperes a H. J.-vel fennálló házassági életközösségének a tartama alatt, a házastársával közösen alapította és működtette. Alappal hivatkozott tehát a felperes a módosított keresetében arra, hogy az alperesnek a házastársa tartozásáért való járulékos jellegű felelőssége - az egyéb törvényi feltételek meglétében
- a Csjt. alapján akkor is megállapítható, ha a Gt. szabályai szerint a marasztalásának feltételei nem állnak fenn.
a) Nem helytálló az alperes azon érvelése, amely szerint a házastársának, mint a betéti társaság beltagjának a társaság tartozásaiért való mögöttes felelőssége alapján a felperessel szemben keletkezett tartozása nem a házastársak közös, hanem a házastársa különadósságának minősül.
A Csjt. 27. §-ának (1) és 28. §-ának (1) bekezdésében foglaltakból az következik, hogy a házastársak
- közös vagyonból és különvagyonokból álló - vagyona - a vagyon két összetevőjének megfelelően -nem csupán aktív (pozitív), hanem passzív (negatív) elemeket, tehát olyan tartozásokat és kötelezettségeket - összefoglaló elnevezéssel: adósságokat is tartalmaz, amelyek harmadik személyekkel szemben valamelyik vagy mindkét házastársat terhelik.
Ennek megfelelően mutatott rá a Legfelsőbb Bíróság a 209. számú Elvi Határozatának I. pontjában arra, hogy amennyiben a gazdasági munkaközösség, valamint a közkereseti és betéti alapítására vagy az említett társaságokbeli részesedés megszerzésére közös vagyon felhasználásával került sor, úgy házastársi közös vagyonnak minősül az az érték, amely a közkereseti társasági tag házastársat a tagsági viszonyának vagy magának a társaságnak az életközösség megszakadásának az időpontjában történő megszűnése esetén megilletné. (Pfv. II. 20. 384/1998. - BH 1999/12/553. és LB 209. sz. EH-Hiv. Gyűjt. 2000/1/209. sz.)
Ebből viszont az következik, hogy amennyiben mindkét házasfél egyaránt tagja akár ugyanannak, akár különböző gazdasági társaságoknak, úgy - az egyéb feltételek meglétében - mindkettejük gazdasági társaságbeli részesedése - az aktív és passzív vagyontárgyakból álló - vagyonközösséghez tartozik.
Nem merült fel a perben olyan adat, amely arra utalna, hogy az alperes és házastársa között - a Csjt. 27. §-ának (3) és (4) bekezdése szerinti - olyan tartalmú házassági vagyonjogi szerződés jött volna létre, amellyel a házastársak a saját betéti társaságbeli részesedéseiket kölcsönösen a saját különvagyonaikba utalták volna és az esetleges ilyen megállapodásra utaló - a Csjt. 27. §-ának (4) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettségnek megfelelő - kitételt a betéti társaság alapítására vonatkozó társasági szerződés sem tartalmaz.
b) A házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában a házastársakat terhelő vagyoni tárgyú kötelezettségek (vagyoni passzívák) alvagyoni jellegének a meghatározása, tehát a közös, illetve különadósságkénti minősítése körében a bírói gyakorlat két tényezőnek tulajdonít döntő jelentőséget:
- egyrészt a kötelezettség keletkezése időpontjának, tehát annak, hogy az adott tartozás a házassági életközösség vagy az azt közvetlenül megelőző élettársi kapcsolat tartama alatt, illetőleg azt megelőzően vagy az életközösség megszűnése után keletkezett-e,
- másrészt annak, hogy
a) az kizárólag a közös vagy a külön vagyontárgyat terheli-e, illetőleg
b) a közös vagy a különvagyon körébe tartozó tevékenységgel kapcsolatban jött-e létre,
c) kizárólag a közös vagy a különvagyonra vonatkozó rendelkezésekből adódik-e, továbbá - a Csjt. 31. §-ának (5) bekezdése szerinti méltányosság elve alapján - annak is, hogy
d) a házastársak valamelyikének a különvagyonára vonatkozó rendelkezése valamelyik házastárs különvagyonát, vagy a közös vagyont gyarapította, illetve csökkentette-e.
c) Egységes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy a közös és különvagyon egymástól való elhatárolása során nem az egyes aktív vagyontárgyakra vonatkozó tulajdonjog vagy kötelmi jogosultság tényleges megszerzésének, illetőleg a passzív vagyontárgyak (kötelezettségek) tényleges létrejöttének, hanem a szerzés, illetőleg a kötelezettség alapjául szolgáló jogcím keletkezésének az időpontját kell irányadónak tekinteni.
Nem hagynak kétséget a per adatai afelől, hogy az alperes és - a már perben nem álló - házastársa részvételével működő betéti társaságnak a felperessel szemben fennálló tartozása a kültag alperes és a beltag házastárs között fennálló házassági élet- és vagyonközösség ideje alatt keletkezett, amellett pedig a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése szerint törvényes vélelem szól, hogy a betéti társaságnak mind a kültag alperes, mind pedig a beltag házastársa által megszerzett társaságbeli részesedése a vagyonközösséghez tartozott, és mindkét társaságbeli részesedés haszna, illetve jövedelme a házastársak közös vagyonát gazdagította.
Ebből viszont az következik, hogy az alperes házastársának mint a betéti társaság beltagjának a társaságbeli részesedését terhelő, és a társaság tartozásaiért fennálló korlátlan felelősségén alapuló tartozásának jogcíme is az életközösség ideje alatt jött létre. Ennek a további következménye az, hogy az alperes beltag házastársának a vagyonközösséghez tartozó betéti társaságbeli részesedését terhelő tartozás a házastársak Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése szerinti közös adósságának minősül.
Nincs jogi jelentősége ezért a felperessel szemben fennálló tartozás közös vagyoni jellege (és a később kifejtendők szerint az alperes felperessel szembeni felelőssége) szempontjából annak, hogy az alperes házastársa felperessel szemben fennálló fizetési kötelezettségének a felfüggesztő feltétele ténylegesen csak az életközösség megszűnését követően, azáltal következett be, és a tartozása ténylegesen csak azáltal jött létre, hogy a társaság felszámolása során a társasági vagyon a felperes hitelezői igényének a kielégítésére nem nyújtott fedezetet.
3. A fentebb kifejtettek ellenére is téves a másodfokú bíróság ítéletének az a jogi okfejtése, hogy a kültag alperesnek a betéti társaság tartozásáért a felperessel, mint a társaság hitelezőjével szemben a - már perben nem álló - beltag házastársával egyetemleges felelősségét a perbeli tartozás közös vagyoni jellege mái-önmagában is megalapozná.
A Csjt. 27-28. §-ai ugyanis kizárólag a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyára irányadó módon határozzák meg az aktív és passzív közös, illetve különvagyon körét, és e jogviszonyban a közös és kü-lönadósság megkülönböztetésének csupán az a jelentősége, hogy a házastársak egymás közötti jogviszonyában az egyes vagyoni tárgyú kötelezettségek a lehetőség szerint azt az alvagyont terheljék, amelyiknek a terhére keletkeztek. A vagyonközösségi rendszer lényegéből ugyanis az következik, hogy ameny-nyiben valamely adósság kiegyenlítése nem abból az alvagyonból történt, amelyiknek a terhére keletkezett, úgy az adósság kiegyenlítésének a ténye a Csjt. 31. §-ának (2) bekezdése alapján megtérítési igényt keletkeztet az adott alvagyon javára.
Nem tartalmaznak viszont a Csjt. 27-28. §-ai semmiféle olyan rendelkezést, amely a házastársak és a harmadik személyek közötti külső jogviszonyra irányadó módon bármelyik házastársnak akár a közös, akár a különadósságért való felelősségét megalapoznák, miértis önmagában perbeli tartozás közös adósság jellege az alperes felperes javára történő marasztalására sem adhat alapot.
4. A házastársak és a harmadik személyek közötti külső jogviszonyokra a Csjt.-n belül a 27. § (4) és 30. § (2)-(3) bekezdései az irányadók.
a) A Csjt. 27. §-ának (4) bekezdése szerint a házastársak a harmadik személlyel kötött ügyleteik során kötelesek tájékoztatást adni arról, ha a szerződéssel érintett vagyontárgy valamelyikük különvagyonához tartozik. A Csjt. 30. §-ának - a házastársak belső jogviszonyára irányadó - (1) bekezdése a házastársak rendelkezési jogának a gyakorlását a vagyonközösséghez tartozó tárgyak tekintetében mind a vagyonközösség fennállása alatt, mind pedig az életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben a házastársak "közös egyetértéséhez" köti, - a házastársak és a harmadik személyek közötti külső jogviszonyokra irányadó - (2) bekezdése megdönthető törvényes vélelmet létesít arra vonatkozóan, hogy a házastársak bármelyikének a vagyonközösség fennállása alatt kötött ügyletét a másik házastárs hozzájárulásával kötöttnek kell tekinteni, hacsak a másik házastárs a vélelmet az ott írt feltételek bizonyításával meg nem dönti, a (3)-(4) bekezdései a házastársak tényleges vagy vélelmezett hozzájárulásával létrejött ügyletek vonatkozásában nem csupán az ügyletkötő, hanem a másik házastársnak az ügyletkötő harmadik személyekkel szemben fennálló felelősségét, továbbá annak feltételeit és mértékét is meghatározzák, az (5) bekezdése pedig a házastárs hozzájárulása megadásának a módjáról rendelkezik.
Nem vitás, hogy az alperes házastársának, mint a betéti társaság beltagjának a felperessel szemben fennálló másodlagos (mögöttes) helytállási kötelezettsége az általa képviselt betéti társaság, mint önálló jogalany nevében kötött olyan szerződés alapján keletkezett, amely nem a házastársak közös vagyonával, hanem a társaság vagyonával való rendelkezést tartalmazott, ezért annak megkötéséhez a kültag alperes hozzájárulása nem volt szükséges, és e szerződés alapján nem az alperes beltag házastársa, hanem - a Gt. 9. §-ának (2) bekezdése alapján alkalmazandó Ptk. 219. §-ának (2) bekezdése szerint - az általa képviselt betéti társaság vált jogosítottá, illetve kötelezetté.
Tény ugyanakkor az is, hogy az alperes beltag házastársának a betéti társaság kötelezettségeiért a saját vagyonával való korlátlan helytállási kötelezettségét nem az általa a betéti társaság helyett és nevében a felperessel megkötött szerződés, hanem a Gt.-nek a társasági szerződés részét képező - fentebb hivatkozott - kógens rendelkezései alapozzák meg, hiszen a beltag házastárs saját vagyonával való korlátlan felelőssége nem csupán a társaság szerződéses, hanem valamennyi egyéb jogcímen keletkezett tartozására egyaránt kiterjed. E rendelkezéseknek az alperes beltag házastársára való alkalmazhatóságát viszont éppen az alperes - Csjt. 30. §-ának (1) bekezdése szerinti - tényleges hozzájárulásával megkötött társasági szerződés teremtette meg, amely azonban - nem vitásan - a házastársi közös vagyonnal való rendelkezést tartalmazott. A társasági szerződés beltagként való megkötéséhez történő tényleges alperesi hozzájárulás pedig nyilvánvalóan nem csupán arra terjedt ki, hogy az alperes beltag házastársa a házastársi közös vagyon terhére vagyoni hozzájárulást bocsásson a társasági szerződéssel létrehozott betéti társaság rendelkezésére, hanem magában foglalta annak a tudomásulvételét is, hogy a Gt. kógens rendelkezései, egyebek mellett tehát a társaság üzletvezetésére és képviseletére (Gt. 102. §), a társasági döntéseknek a tagok általi (a tagok házastársainak a hozzájárulása nélkül történő!) meghozatalára, valamint a közkereseti társasági tag és a betéti társasági beltag házastársnak a társaság tartozásaiért való korlátlan felelősségre vonatkozó szabályai is a társasági szerződés részévé válnak [Gt. 90. § és 101. § (3) bek.]. E szabályok szerint viszont a "társaság tartozásáért" való felelősség nem csupán a társaság kontraktuális, hanem a deliktuális jellegű, sőt nemcsak a polgári jogi, hanem az adójogi és egyéb jogviszonyok alapján keletkezett tartozásaira is kiterjed, az ilyen társasági tartozások tekintetében viszont a házastársak közös egyetértésének a szükségessége nyilvánvalóan fel sem merülhet.
b) Helyesen hivatkozik az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyára irányadó Csjt. szabályai szerint a házastársak "saját magánvagyona" a házastársi közös vagyonnak az egy-egy házasfélre eső fele részét, valamint a saját különvagyonát egyaránt magában foglalja.
Téves viszont az a jogi okfejtése, hogy a házasságban élő beltagnak a Gt. 90. §-a szerinti "saját vagyonnal" való felelőssége a másik (nem tag, illetve a kültag) házastárs társaság tartozásaiért való beltag házastárssal egyetemleges - járulékos jellegű - felelősségének a megállapíthatóságát az egyéb feltételek meglétében is kizárná. A nem szerződő (másik) házastársnak a Csjt. 30. § (3) bekezdése alapján az ügyletkötő harmadik személlyel szemben fennálló, és a házastársi közös vagyon reá eső (másik) fele részére korlátozott felelősségének az elvi alapja ugyanis éppen az, hogy a házastárs közös vagyonnal rendelkező külön ügylete folytán keletkezett haszon, illetve elért jövedelem teljes egészében a házastársi közös vagyont gazdagítja. Az ilyen gazdagodás tehát egymás közt egyenlő arányban mindkét házastárs polgári jogi értelemben vett "saját vagyonának" a részévé válik, indokolt ezért az is, hogy az ügyletkötő harmadik személlyel szembeni - külső jogviszonybeli - felelősség is a teljes házastársi közös vagyont, tehát mindkét házasfél "saját vagyonának" a közös vagyonból reá eső részét is egyaránt terhelje.
A kifejtettekből az következik, hogy ha a társasági szerződés megkötésére mindkét házastárs részvételével kerül sor, a szerződéses kötelezettségeik tartalma és a tagsági viszonyuk alapján a társaság tartozásaiért való felelősségük mértéke - az egyéb szerződésekhez hasonlóan - egymással azonos vagy egymástól eltérő is lehet. A társasági szerződés közös megkötésének a ténye viszont mindkét házastárs esetében a másik házastárs kötelezettségvállalásához való - Csjt. 30. §-ának (1) bekezdése szerinti - kölcsönös hozzájárulás tényleges megadásának minősül. Mindezeknek a további következménye az, hogy amennyiben az ilyen társasági szerződés a közös vagyonnal való rendelkezést tartalmaz, úgy a házastársak felelőssége
- a saját kötelezettségeik tekintetében a teljes magánvagyonukra korlátlanul kiterjed,
- a másik fél kötelezettségei tekintetében pedig a közös vagyoni illetőségeik erejéig ugyancsak kölcsönösen fennáll.
Minthogy pedig ez a felelősség nem a Csjt. 30. §ának (2) bekezdése által vélelmezett, hanem a hivatkozott § (1) bekezdése szerinti tényleges hozzájáruláson alapul, nincs helye a hozzájárulás törvényes vélelme megdöntésének.
Ilyen felelősséget alapoz meg - egyebek mellett -a mindkét házastárs közös vagyoni hozzájárulásával alapított vagy mindkettejük részvételével működő kéttagú, ún. házaspári vagy házastársi betéti társaság alapítására, illetőleg az abba való belépésre irányuló társasági szerződés is (Vö. Wellmann György: A társasági törvény magyarázata, 278. old., szerk.: Sárközy Tamás, KJK Budapest, 1993.).
A kifejtettekből az következik, hogy a Csjt. 27. §-ának (1) és 28. §-ának (2) bekezdése a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában nem csupán az aktív, hanem a passzív közös és különvagyon körét is elhatárolja ugyan egymástól, nem tartalmaz azonban olyan felelősségi szabályt, amelynek alapján a harmadik személy hitelező javára a házastársak bármelyike marasztalható lenne, hiszen a házastársak és a harmadik személyek közötti külső jogviszonyra nem a hivatkozott törvényhely, hanem a Csjt. 30. §-ának
(2)-(4) bekezdései és a Ptk., a Gt, valamint az egyéb magánjogi szabályok rendelkezései az irányadók. A Csjt. utóbb hivatkozott rendelkezései szerint viszont a nem tag házastárs társaság tartozásában való marasztalását kizárólag a tag házastárs szerződéskötésének a ténye alapozhatja meg, amely a nem tag házastárs személyére nézve is kötelemkeletkeztető ténynek minősül.
A Csjt. 27. §-a szerinti közös adósságok köre és az ügyletkötésben részt nem vett (másik) házastársnak a házastársa által kötött ügyletért való felelőssége körébe tartozó vagyoni tárgyú kötelezettségek köre tehát nem azonos egymással. A közös adósságok körébe ugyanis minden olyan vagyoni tárgyú - akár kontraktuális, akár deliktuális alapon keletkezett, akár polgári jogi, akár adójogi vagy más jogviszonyon alapuló - kötelezettség beletartozik, amely a belső jogviszonyban mindkét házastárs közös vagyoni jutóját egyaránt terheli, míg a házastárs tartozásáért való Csjt. 30. § (3) bekezdése szerinti felelősség köre kizárólag a házastárs külön ügylete alapján keletkezett tartozásokra terjed ki.
c) Alappal hivatkozik ugyanakkor az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a házastársa tartozásáért a felperessel szemben fennálló felelőssége egyrészt járulékos jellegű, tehát a házastársának a főkötelezettségét feltételezi, másrészt - a házastársak együttes vagy külön perlésének a tényétől függetlenül - a házastársával való - Csjt. 31. § (5) bekezdése alapján alkalmazott Ptk. 334. §-ának (2) bekezdése szerinti - egyetemleges felelősséget jelent.
Ebből viszont az következik, hogy az egyetemlegességnek az ítélet rendelkező részében történő feltüntetésének a hiánya lényegében kétszeres marasztalást eredményezne a felperes javára.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján azzal a kiegészítéssel tartotta fenn hatályában, hogy az alperes a marasztalás összegét a korábbi perben hozott és 2002. október 24. napján jogerőre emelkedett ítéletével a házastársának, mint a megszűnt E. Bt. beltagjának: H. J. a felperessel szembeni helytállási kötelezettsége folytán, vele egyetemlegesen köteles megfizetni. (Legf. Bír. Pfv. II. 20.593/2005. szám) ■
Visszaugrás
