Az Igazságügyi Minisztérium által gondozott Ket.-Helpdesk (www.ket.kormany.hu) honlapon folyamatosan igyekszünk iránymutatásokkal, jogértelmezésekkel segíteni az ügyeik iránt érdeklődő ügyfeleket, állampolgárokat. Ezen honlapra érkezett egyik kérdés - amely a hatóságokkal kapcsolatba kerülő ügyfelek nagy részét érintheti - arra irányult, hogy a másodfokú hatóságnak milyen ügyintézési határidő áll rendelkezésére, amennyiben az elsőfokú hatóság eljárás megszüntető végzését helybenhagyta.
E tárgyban a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény [a továbbiakban: Ket.] szabályainak értelmezésével az alábbi, általános tájékoztatás, jogértelmezés adható.
A másodfokú hatóság a határozat ellen benyújtott fellebbezést határozatban, a végzés ellen benyújtott fellebbezést végzésben bírálja el. Ez alól kivételt jelent az a döntés, amelyben a másodfokú hatóság megsemmisíti az elsőfokú határozatot, és új eljárást rendel el az ügyben. Tekintettel arra, hogy ebben az esetben a másodfokú hatóság nem hoz döntést az ügy érdemében, ezt a döntést végzés formájában hozza meg [vö. Ket. 71. § (1) bekezdés[1], 105. § (1), (2)-(3) bekezdés[2]]. Az eljárásmegszüntető végzés elleni fellebbezési eljárás eredményeként tehát, minden esetben végzés születik.
A Ket. 95. §-a értelmében a jogorvoslati eljárásban és a döntés felülvizsgálata során a törvény rendelkezéseit a jogorvoslatokra vonatkozó fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Mindennek azért van jelentősége, mert a Ket. 33. § (1) bekezdése taxatíve meghatározza azon döntéstípusokat, melyekben az ügyintézési határidő huszonegy nap; ezek:
- az érdemi határozat (akár elsőfokon, akár másodfokon hozták),
- az eljárást megszüntető végzés (akár elsőfokon, akár másodfokon hozták), valamint
- a másodfokú hatóságnak az olyan jellegű végzése, amelyben az elsőfokú döntést megsemmisíti és az elsőfokú hatóságot új eljárásra utasítja.
Minden más esetben, ha az adott döntésre külön ügyintézési határidőt nem ír elő a kódex, azt nyolc napon belül szükséges meghozni.
Tekintettel arra, hogy a Ket. 33. § (1) bekezdése nem tesz különbséget az eljárásmegszüntető végzés tekintetében aközött, hogy azt az elsőfokú hatóság, avagy a másodfokú hatóság hozta, így a másodfokú hatóságnak is huszonegy nap áll rendelkezésre az első fokú hatóság eljárásmegszüntető végzését helybenhagyó végzésének meghozatalára.
Az Igazságügyi Minisztériumhoz 2016 novemberében megkeresés érkezett, amely kifejtette, hogy a megkereső szervezet általános szerződési feltételei körében módosította az elévülés szabályait. A módosítás az elévülést megszakító okok körében nevesíti - többek között - a megkereső szervezet által a felhasználónak küldött fizetésre történő felszólítást, valamint a felhasználó által a megkereső szervezet számára küldött felszólítást is. A megkereső által alkalmazott általános szerződési feltételekkel összefüggésben felmerülhet egyrészt az elévülést megszakító okok szerződésben való kiköthetőségének kérdése, továbbá annak kérdése, hogy általános szerződési feltételben a szerződő félre irányadó rendelkezés kiköthető-e.
- 42/43 -
1. A megszakításra vezető jogi tények közül a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) elhagyta az elévülést megszakító okok köréből a követelés teljesítésre irányuló írásbeli felszólítást, annak érdekében, hogy ösztönözze a jogosultat igénye bíróság előtti érvényesítésére és a bizonyítási nehézségek lehető elkerülésére. A Ptk. a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvénnyel (a továbbiakban: régi Ptk.) ellentétben tehát már nem biztosítja törvényben azt, hogy az írásbeli felszólítás megszakítsa az elévülést. Ezen módosítással összefüggésben merülhet fel - a megkereső által is feltett - azon kérdés, hogy a Ptk. annak ellenére, hogy törvényben nem biztosítja e lehetőségét, kizárja-e annak lehetőségét is, hogy a felek ilyen kikötést szerződésben tegyenek. Erre a kérdésre akkor kaphatunk választ, ha azt a felvetést meg tudjuk válaszolni, hogy az elévülést megszakító okok körére vonatkozó szabályozás eltérést engedő rendelkezésnek minősül-e.
A kérdés összetettségét mi sem jelzi jobban, hogy a Kúria elnöke által a Ptk. hatálybalépését követően életre hívott, az "új Polgári Törvénykönyv elnöki tanácsadó testülete" nem alakított ki egységes álláspontot, hanem két érvelést azonosított. A testület egyik értelmezése szerint, "mivel a felek az elévülési időt is meghatározhatják, ebből az következik, hogy az elévülést megszakító okok körét is bővíthetik. Az egyetlen kogens szabály a Ptk. elévülésre vonatkozó rendelkezési körében az, hogy az elévülés kizárása semmis [6:22.§ (4)]"[3]. A másik értelmezés szerint "a Ptk. rendelkezéseiből arra lehet következtetni, hogy a jogalkotó ellenőrizni kívánja a követelések érvényesítését és ezt kétféle technikával teszi. Egyfelől megadja az elévülés idejét, másfelől szabadságot ad a feleknek az elévülés idejének meghatározására, azzal a korláttal, hogy az elévülést kizáró rendelkezés semmis. Ugyanilyen szabadságot nem ad a törvény az elévülést megszakító okok bővítésére. A jogalkotói döntés mögött, amely nem tekinti az írásbeli felszólítást az elévülés megszakadását eredményező körülménynek, az áll, hogy e megszakítási ok ellentétes az elévülés intézményének lényegével, mert nem az igény érvényesítésére, hanem az igényérvényesítési idő (és az azzal járó bizonytalanság) meghosszabbítására ösztönöz".[4]
Tárcánk egyetért azzal, hogy a követelés teljesítésre irányuló írásbeli felszólítás, mint törvény által nevesített elévülést megszakító ok akár az igényérvényesítési idő meghosszabbítására is ösztönözhette a feleket. "Lehetnek ugyanakkor olyan jogviszonyok, amelyeknél az elévülés írásbeli felszólítással történő megszakítása méltányolható érdeket véd és jogpolitikailag támogatható. Ilyen lehetőséget indokolhatnak például a tömegesen jelentkező azonos jogalapon felmerülő igények. Ilyen és hasonló követelések esetében mind a két fél érdekét szolgálhatja az a lehetőség, hogy fizetési meghagyás vagy perindítás nélkül el lehessen érni az elévülés megszakítását, lehetőséget adva a kötelezettnek a békés rendezésre."[5]
Tárcánk a megkeresésre adott válaszlevélben amellett foglalt állást, hogy a Ptk. diszpozitív szabályozási alapállása nem állja útját annak, hogy a felek a szerződésben az írásbeli felszólításhoz elévülést megszakító hatást fűzzenek. A Ptk. 6:22. § (3) bekezdése ugyanis kifejezetten rögzíti, hogy az elévülési idő tartamát a felek közösen megállapodásba foglalhatják. A jogalkotó tehát már állást foglalt abban a kérdésben, hogy az elévülési idő hossza olyan rendelkezés, amely a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozik. Az elévülést megszakító okok körének bővítése vagy szűkítése szintén az elévülési idő tartamát érintő megállapodás. A fentiekre tekintettel álláspontunk szerint nem jelenthető ki, hogy a megszakítást eredményező okok nem a felek kötelezettségeire vonatkoznak. A Ptk. 6:22. § (4) bekezdése továbbá kimondja, hogy az elévülést kizáró megállapodás semmis. E rendelkezés biztosítja, hogy az elévülés joghatása, ami az elévülés intézményi jellegét adja, ne legyen módosítható, ne képezhesse megállapodás tárgyát.
Ez az értelmezés a régi Ptk. szabályaihoz képest szűkebb körben biztosítja az elévülés írásbeli felszólítással történő megszakításának lehetőségét, hiszen ez a Ptk. rendelkezéseiből nem következik, hanem erre csak a felek megállapodása vezethet.
A feleknek ez a szabadsága természetesen a szerződési szabadság általános korlátai között érvényesül, ideértve a jóhiszeműség és tisztesség elvét, továbbá a szokatlan, valamint a tisztességtelen általános szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezések érvényesülését is.
2. A megkeresésben hivatkozott, elévülést megszakító okok általános szerződési feltételekként kerülnek meghatározásra. Az általános szerződési feltétel lényege abban áll, hogy az egyedi szerződéskötési alkut az egyik fél által szerződéskötések tömegére előre elkészített szerződési feltételek váltják fel, amelyekkel kapcsolatban a másik fél közreműködése rendszerint az elfogadás szerepére korlátozódik. Ezt a korlátozott szerepet a jogalkotó úgy kompenzálja, hogy kimondja, hogy az általános szerződési feltétel csak akkor válik a felek közötti konkrét szerződés részévé, ha annak alkalmazója lehetővé tette, hogy az általános szerződési feltétel tartalmát a másik fél megismerje, és a másik fél kifejezetten vagy ráutaló magatartással elfogadta azt [Ptk. 6:77. § (1) bekezdés]. A Ptk. 6:77. § (2) bekezdése értelmében továbbá külön tájékoztatni kell a másik felet arról az általános szerződési feltételről, amely lényegesen eltér a jogszabályoktól vagy a szokásos szerződési gyakorlattól, vagy a felek között korábban alkalmazott feltételtől. Önmagában az a tény, hogy általános szerződési feltétel nem az azt előkészítő félre vonatkozóan tartalmaz előírást, annak tisztességtelenségét nem alapozza meg, hiszen e kikötés a szerződés megkötésével a szerződő felek között létrejött szerződés tartalmát fogja képezni.
A szerződési jogban a jóhiszeműség és tisztesség követelménye akként konkretizálódik, hogy a tisztességtelen szerződési kikötésekhez bizonyos körben a polgári jog az érvénytelenség jogkövetkezményét fűzi. Ez ott indokolt, ahol az ilyen
- 43/44 -
kikötések egyensúlytalan helyzetet idéznek elő, és így sértik a felek egyenjogúságának és mellérendeltségének az elvét. A megkeresésében hivatkozott általános szerződési feltétel, nevezetesen, hogy a felhasználó által a megkereső szervezetnek küldött felszólítás is megszakítja az elévülést, olyan szerződési kikötés, amely a megkereső szervezettel szerződő fél egyensúlyi helyzetét hivatott elősegíteni.
A minisztériumhoz megkeresés érkezett, amely abban a kérdésben kérte állásfoglalásunkat, hogy a felszámoló szervezet, illetve az általa kijelölt felszámolóbiztos jogköre kiterjed-e olyan ügyekben is a felszámolás alatt álló vállalkozás képviseletére, amely ügyek nem függenek össze a felszámolás alatt álló vállalkozás vagyonával, pénzeszközeivel.
A kérdés tehát arra irányult, hogy a felszámoló szervezet szervezeti képviseleti jogköre teljes körűen érvényesül-e, vagy lehetnek eltérések a főszabálytól.
A válaszunk megadásakor az alábbiakból indultunk ki:
A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) által szabályozott felszámolási eljárás olyan polgári nemperes eljárás, amelynek keretében bírósági felügyelet mellett történik meg a fizetésképtelen gazdálkodó szervezet (az adós) piacról történő kivezetése, vagyoni jogviszonyainak lezárása és jogutód nélküli megszüntetése.
A felszámolási eljárásban a bíróság által kijelölt felszámoló szervezet a Cstv. értelmében jogosult rendelkezni az adós gazdálkodó szervezet vagyonával, pénzforgalmi és befektetési vállalkozásoknál lévő pénzeszközeivel, értékesíti az adós vagyonát, képviseli az adós vállalkozást a jogi eljárásokban, így pl. érvényesíti az adós követeléseit, valamint ellátja a Cstv.-ben és a külön jogszabályokban meghatározott egyéb jellegű feladatokat is (pl. környezeti károk rendezése, bérgarancia ügyek, járadékszolgáltatási ügyek, munkavállalók feletti munkáltatói jogok, számviteli és adózási feladatok). A felszámoló továbbá fizetésképtelenségi szakértőként előkészíti és végrehajtja a bíróság döntéseit.
A Cstv. 34. § (2) bekezdése értelmében a felszámolás kezdő időpontjától - azaz a felszámolást elrendelő jogerős végzés Cégközlönyben történő közzétételétől - az adós gazdálkodó szervezet vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot csak a felszámoló tehet. Ezekben az ügyekben a felszámoló a tevékenységét az adós szervezeti képviselőjeként végzi.
Tekintettel arra, hogy a magyar jog szerint felszámoló gazdasági társaság lehet, a Cstv. 27/B. § (1) bekezdése azt mondja ki, hogy a felszámoló jogkörét a felszámolóbiztos gyakorolja. A felszámoló képviseleti joga ezekben az ügyekben önálló, ennek megfelelően kerül a névjegyzékbe.
A Cstv. mindazonáltal nem mondja ki, hogy a felszámolás elrendelését követően a törvény erejénél fogva megszűnik az adós gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjének tisztsége. Ebből is az következik, hogy a vezető tisztségviselő önálló törvényes képviseleti joga megmarad azokban az esetekben, amikor jognyilatkozata nem függ össze a gazdálkodó szervezet vagyonával. Ilyen jognyilatkozatokat tehát érvényesen csak a vezető tisztségviselő tehet, olyan keretek között, amelyet a társaság létesítő okirata, illetve a legfőbb szerv döntése lehetővé tesz a számára.
A fentiekből az is következik, hogy ha a felszámolóbiztos a jogkörét túllépi, és olyan intézkedéseket is tesz, amire jogszabály nem jogosítja fel, akkor a Cstv. 51. §-a alapján kifogást lehet benyújtani az intézkedése ellen, és a bíróság a jogszabálysértő intézkedést megsemmisíti.
Az IM a válaszlevelében mindazonáltal tájékoztatta a megkeresést író ügyfelet arról, hogy a minisztériumunk jogállását szabályozó jogi normák nem teszik lehetővé, hogy olyan jogértelmezést adjunk ki, amely azt a látszatot keltené, mintha ez a joggyakorlatot befolyásoló, az egyedi ügyekben a bírósági, hatósági eljárásokban felhasználható jogi iránymutatás lenne. Ezért a minisztérium szakmai állásfoglalása sem a bíróságokat, sem a közigazgatási szerveket nem köti.
* * * Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve kötelező ereje nincs. * * * ■
JEGYZETEK
* Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve kötelező ereje nincs.
[1] 71. § (1) A hatóság - az (5) és (6) bekezdésben meghatározott kivétellel - az ügy érdemében határozatot hoz, az eljárás során felmerült minden más kérdésben végzést bocsát ki.
[2] 105. § (1) A másodfokú döntést hozó hatóság a döntést helybenhagyja, megváltoztatja vagy megsemmisíti. Jogszabályban meghatározott esetben a másodfokú döntést hozó hatóság a mérlegelési jogkörben hozott első fokú döntésben meghatározott kötelezettségnél súlyosabb kötelezettséget nem állapíthat meg. Az erre irányuló fellebbezés hiányában is a másodfokú döntést hozó hatóság a fellebbezési eljárásban a teljesítésre új határidőt állapíthat meg, ha ez a fellebbezési eljárás miatt indokolt.
(2) Ha a másodfokú döntés meghozatalához nincs elég adat, vagy az elsőfokú döntés meghozatalát követően új tény merül fel, vagy egyébként a tényállás további tisztázása szükséges, a másodfokú döntést hozó hatóság a kiegészítő bizonyítási eljárás lefolytatását maga végzi el, és ennek alapján dönt.
(3) Ha a másodfokú döntést hozó hatóság megállapítja, hogy az eljárásba további ügyfél bevonása szükséges, az első fokú döntést végzésben megsemmisíti, és az ügyben első fokú döntést hozó hatóságot új eljárásra utasítja.
[5] Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz (Vékás Lajos/Gárdos Péter szerk.) Wolters Kluwer Budapest, 2014, 1340. p.
Visszaugrás
