Megrendelés
Magyar Jog

Fizessen elő a Magyar Jogra!

Előfizetés

Ötvenéves a Magyar Jog (MJ, 2004/10., 577-578. o.)

A második világháborút követően viszonylag kevés, a háborús időszakban szünetelő vagy megszűnt jogi folyóirat éledt fel, illetve indult újra és új is csak elvétve jött létre.

Ez utóbbi kategóriába tartozott a névelődünk, az 1946. augusztus 5-én első számát megjelentetett Magyar Jog, amely kéthetenkénti kiadásban ".. .minden gyakorlati jogásznak nélkülözhetetlen" akart lenni. A kitűzött cél megvalósítására azonban e folyóiratnak viszonylag kevés idő állt rendelkezésére, mivel 1948. június 20-ától kezdve egybeolvadt a Jogtudományi Közlönnyel.

A Magyar Jogász Szövetség által alapított új, a névelődjéhez nem kapcsolódó folyóiratunk a Magyar Jog I. évfolyamának 1. száma ötven évvel ezelőtt 1954. október hónapban jelent meg.

Lapunk az induláskor szükségszerűen magán viselte a kor jegyeit. Nem volt ugyan hivatalos lap, ennek ellenére az akkori igazságügy-miniszter, Erdei Ferenc által írt beköszöntőnek már a címe is jellemző: "Mit vár az igazságszolgáltatás a »Magyar Jog«-tól". Ez a folyóirat feladatul kapta a pártállami jogpolitika szolgálatát, az akkori törvényhozás és állami intézkedések végrehajtásához való segítség nyújtását. A lap céljai között azonban szerencsére megjelent az is, hogy tartson lépést az igazságszolgáltatás munkájával, tartsa számon a jogszolgáltatásban felmerülő problémákat, és azok megoldásában - elsősorban a gyakorlati szakembereknek szólóan - a tájékoztatás, a vélemény-nyilvánítás és a bírálat segítségével működjék közre.

Ezek az utóbbi célok voltak azok, amelyek lapunkat a jogásztársadalom részére hasznossá tették. Fokozatosan, egyre jobban előtérbe került a törvényhozás és a joggyakorlat kérdéseinek a hagyományos jogi értékek alapján nyugvó szemlélete és bírálata, ezek az értékek kerültek előtérbe a javaslatokban is.

Ilyen előzmények után készen érte lapunkat is a rendszerváltozás, ismereteiben és szemléletében alkalmas volt arra, hogy jogi tájékoztató tevékenységét a jogállam újbóli kiépítésének jegyében és a polgári jogfejlődés igényei szerint folytassa.

Olvasóink tapasztalhatták, hogy lapunk CIKKEK, TANULMÁNYOK rovatában tudományos szintű írások foglalkoznak a jogalkotás és a joggyakorlat új jelenségeivel. Ezek között nagy súllyal vannak jelen a jogfejlődés aktuális kérdései, ide értve az uniós jog megismertetését is.

A FÓRUM rovat állandó teret nyitott a különböző álláspontok, vélemények kifejtésének, javaslatoknak és kritikáknak egyaránt, amelyek nem egyszer komoly vitákat váltottak ki.

Kezdettől fogva fontos feladata volt a lapnak a KÜLFÖLDI JOGI IRODALOM-ból vett szemelvények közzététele. A kezdeti egyoldalú tájékozódás egyre jobban megszűnt, az ismertetések köre kiszélesedett. Napjainkban az Európai Unió tagállamainak jogával és magának az uniós joggal foglalkozó cikkeknek az ismertetése került középpontba.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére