A tanulmány célja, hogy a New York-i Gyermekjogi Egyezmény által felállított független szakértőkből álló Gyermekek Jogainak Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság, Gyermekjogi Bizottság) szemüvegén keresztül bemutassa, miként is érvényesülnek vagy éppen sérülnek az egyes gyermeki jogok a visegrádi államokban. A közép-kelet-európai régión belül a visegrádi négyek esetén számos hasonlóságot lehet felfedezni, elegendő csak a négy állam geopolitikai elhelyezkedésére, történelmi múltjára, valamint az országok közötti szoros együttműködésre gondolni. Az említett országok a Gyermekjogi Egyezményt az elfogadását követően rövid időn belül ratifikálták és a nemzeti jogrendszerükbe átültették, ezzel is mutatva a gyermekjogok iránti elköteleződésüket. Annak dacára, hogy a vizsgált földrajzi régió országaiban az Egyezmény már több mint harminc éve hatályban van, vagyis gondolhatnánk, hogy ezen országokban "jó" gyermeknek lenni, hiszen több évtizedük volt arra, hogy a jogalkotásban, de különösen a jogalkalmazásban fellelhető hiányosságokat, problémákat kezeljék, mégis számos gyermeki jog sérül napjainkban is, amelyek között vannak sürgető, azonnali megoldásra váró problémák.
Maga a Gyermekjogi Egyezmény megalkotásának kezdeményezése is az egyik visegrádi államhoz, nevezetesen Lengyelországhoz kapcsolódik. A lengyel kormány 1978 februárjában benyújtott egy egyezménytervezetet az ENSZ Emberi Jogi Bizottságához, amely a következő évben felállított egy munkacsoportot.[1] Tíz év hosszú vitákkal tűzdelt egyeztető munkát követően, az eredeti tervezethez képest jelentős módosításokkal és bővítésekkel, végül 1989. november 20-án az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése 44/25. számú határozatával elfogadta a gyermekek jogairól szóló egyezményt (a továbbiakban: Egyezmény).[2] Kevesebb mint egy évvel később, 1990. szeptember 2-án az Egyezmény hatályba lépett. Az Egyezmény elfogadásától kezdve a cél, hogy valamennyi állam ratifikálja a dokumentumot. 2015-re 196 ország ratifikálta vagy csatlakozott a dokumentumhoz, ezzel a legszélesebb körben ratifikált emberi jogi egyezménnyé vált.[3] Egyetlen állam, az Amerikai Egyesült Államok ratifikációja hiányzik ahhoz, hogy az Egyezmény elérje az egyetemes ratifikációt. Az Egyezmény azon jogok minimumát foglalja össze, amelyet valamennyi államnak biztosítania kell a gyermekek számára. Célja, hogy kötelező érvényű nemzetközi dokumentumként felsorolja a gyermekeket megillető jogokat, ezzel az államokat arra ösztönözze, hogy e jogok gyakorlását, valamint a gyermekek jólétét biztosítsák. Az Egyezmény értelmezése és az országok általi egyszerűbb végrehajtása érdekében négy általános alapelvet rögzít: i) diszkrimináció tilalma; ii) gyermek legfőbb érdeke; iii) a gyermek élethez, túléléshez és fejlődéshez való joga; iv) gyermek véleményének meghallgatása.
Az Egyezményt, elfogadása óta, három fakultatív jegyzőkönyvvel egészítették ki, amelyekhez való csatlakozás az államok szabad döntése, vagyis az, hogy korábban az Egyezményt ratifikálták, nem kötelezi őket a jegyzőkönyvekhez történő csatlakozásra. Az első két jegyzőkönyvet: i) gyermekek fegyveres konfliktusban való részvételéről, valamint ii) a gyermekkereskedelemről, gyermekprostitúcióról és gyermekpornográfiáról szólót 2000-ben fogadta el az ENSZ Közgyűlése, amelyek 2002-ben léptek hatályba. A harmadik fakultatív jegyzőkönyv, amely 2014-ben lépett hatályba, a másik kettőtől abban különbözik, hogy nem egy-egy Egyezményben lévő jogot fejt ki részletesen, hanem egy panasztételi mechanizmust és egy vizsgálati eljárást hoz létre, amennyiben egy részes állam megsérti valamely az Egyezményben vagy fakultatív jegyzőkönyvben biztosított gyermeki jogot.[4] E hatáskörök gyakorlására a jegyzőkönyv a Gyermekek Jogainak Bizottságát ruházza fel. A hétköznapokban csak kommunikációs jegyzőkönyvként hivatkozott nemzetközi dokumentum elfogadása kiemelten fontos, mert lehetővé teszi, hogy gyermekek, gyermekek csoportjai vagy az ő képviselőik egyéni panaszokat nyújthassanak be, illetve lehetőséget teremt arra, hogy az államok egy-
- 7/8 -
mással szemben is panaszt tehessenek a Bizottságnál, amennyiben egyes jogok súlyos és rendszeres megsértését tapasztalják.
Az alábbi táblázat összegzi, hogy a visegrádi államok az Egyezményt mikor ratifikálták, illetve mely fakultatív jegyzőkönyvhöz csatlakoztak.
A panaszmechanizmus lehetőségét biztosító jegyzőkönyv kapcsán a visegrádi államok megosztottak. Míg az első két fakultatív jegyzőkönyvhöz mind a négy ország csatlakozott, addig a harmadik jegyzőkönyvhöz már csak Csehország és Szlovákia. Hazánk, illetve Lengyelország vonatkozásában a Bizottság legutolsó záró észrevételében javasolta ezen nemzetközi dokumentum ratifikálását is, amelyre egyelőre sajnálatos módon nem került sor.
Jelen tanulmány, felépítését tekintve két nagyobb szerkezeti egységből épül fel. Elsőként röviden ismerteti a Bizottság szerepét és feladatát a gyermekek jogainak érvényesítése kapcsán. Ezt követően a Gyermekjogi Bizottság Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia legfrissebb állami jelentéseihez kapcsolódó záró észrevételeinek elemzésével áttekintést ad a gyermekek jogainak érvényesüléséről az egyes államokban, kiemelve a valamennyi államban fellelhető közös nehézséget, mulasztást. Ezzel is mutatva, hogy a fentebb említett hasonlóságokon túl a gyermekek jogainak érvényesítése kapcsán tapasztalt problémák körében is mutatnak egyezőségeket a visegrádi négyek, majd az országok néhány "speciális", elsősorban rájuk jellemző hiányosságát elemzi az írás.
A Bizottság jelenleg 18 független, a gyermekjogok területén jelentős szakmai ismeretekkel rendelkező szakértőből áll, akiket a méltányos földrajzi elosztás alapján választanak a részes államok négy évre. Az Egyezmény a Bizottság kapcsán úgy fogalmaz, hogy "[a] részes államok által az Egyezményben vállalt kötelezettségek teljesítése területén elért előrehaladás vizsgálatára" megalakítják a Gyermekjogi Bizottságot.[5] Feladatai közé tartozik az Egyezmény, illetve a fegyveres konfliktusban való részvételről, valamint a gyermekkereskedelemről, gyermekprostitúcióról és gyermekpornográfiáról szóló fakultatív jegyzőkönyvek részes államok általi végrehajtásának ellenőrzése. Ennek eszköze a részes államok által készített időszakos jelentés. Az Egyezmény értelmében a részes államok kötelesek a csatlakozást követő két éven belül, majd ezt követően ötévente jelentést készíteni a gyermekjogok érvényesítése érdekében tett intézkedéseikről (ideértve a jogalkotást és jogalkalmazást is), valamint az elért fejlődésekről, előrehaladásokról, továbbá külön ki kell térniük azon nehézségekre és gátló tényezőkre, amelyek a kötelezettségeik teljesítését hátráltatják, esetleg ellehetetlenítik.[6] A Bizottság arra törekszik, hogy a jelentéstételi folyamat és a részes államokkal való párbeszéd a lehető leggördülékenyebb legyen, ezért két iránymutatást is kiadott, amelyek a jelentések formáját és tartalmi elemeit meghatározzák.[7] Emiatt valamennyi részes állam által benyújtott jelentés és a bizottsági záró észrevételek is hasonló felépítésűek. Amennyiben a jelentések hiányosak, homályosak, esetleg önmaguknak ellentmondók, kiegészítő felvilágosítást kérhet az államoktól a Gyermekjogi Bizottság, amely minden egyes jelentést megvizsgál, majd záró észrevételek formájában megfogalmazza aggályait, illetve ajánlásait a részes államnak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
