https://doi.org/10.59851/mj.73.09.8
A Kúria Pfv.V.20.253/2026/3. számú ítéletében kimondta, hogy a kötelesrész iránti igény elévülésének nyugvása az arról szóló tudomásszerzéshez kötődik, hogy a hagyaték végrendeleti öröklés alapján kerül átadásra, amelynek következtében a felpereseknek csak elévülés alá eső kötelesrészi igényük lehet, örökösnek azonban nem minősülnek.
Jogeset száma: A Kúria Pfv.V.20.253/2026/3. számú ítélete
Kulcsszavak: kötelesrész; elévülés nyugvása; öröklési jog; hagyatéki eljárás; végrendeleti öröklés; határon átnyúló öröklés; hagyatékátadás
In its decision No. Pfv.V.20.253/2026/3, the Curia held that the suspension of the limitation period for a claim to the compulsory share is linked to the claimant's becoming aware that the estate will be transferred on the basis of testamentary succession, in which case the claimants have only a claim to the compulsory share, which is subject to a limitation period, and do not qualify as heirs.
Keywords: compulsory share; suspension of the limitation period; law of succession; probate proceedings; testamentary succession; cross-border succession; transfer of the estate
A felperesek az örökhagyó külföldön élő gyermekei, az alperes (az eljárás során bekövetkezett halálára tekintettel a továbbiakban: II. rendű alperesi jogelőd) pedig az örökhagyó házastársa volt, akinek a házastársi életközössége az örökhagyóval 1986-tól az örökhagyó 2017. augusztus 16. napján bekövetkezett haláláig fennállt. Az örökhagyó 2002-ben Magyarországra költözött, erről a szándékáról a gyermekeit előzetesen tájékoztatta, magyarországi címét azonban nem osztotta meg velük. Ezt követően a felperesek és az örökhagyó között a kapcsolat véglegesen megszakadt.
Az örökhagyó a 2008 márciusában kelt végrendeletében a per tárgyát képező ingatlanát, valamint valamennyi ingó vagyontárgyát a II. rendű alperesi jogelődre hagyta. Tekintettel arra, hogy az örökhagyó után indult hagyatéki eljárás során a felperesek lakóhelye nem volt ismert, a közjegyző őket a hagyatéki tárgyalásra hirdetményi úton idézte, amely eredménytelen volt. Ennek következtében a hagyatéki eljárás során öröklési jogi vagy másodlagos öröklési vita nem alakulhatott ki, a közjegyző pedig a hagyatékot a végrendeleti örökös, vagyis a II. rendű alperesi jogelőd részére adta át.
A felperesek később, 2022. április 25. napján szereztek tudomást az örökhagyó haláláról, a hagyatéki eljárás iratait pedig 2022. augusztus 29. napján vették át. Ezt követően, 2023. március 8. napján benyújtott keresetükben kérték a perbeli ingatlan, valamint az ingó hagyaték egyenként ¼-¼ hányada tekintetében fennálló köteles-
- 634/635 -
részre való jogosultságuk megállapítását, és a kötelesrész pénzben történő kiadását.
A II. rendű alperesi jogelőd arra hivatkozott, hogy a felperesek kötelesrész iránti igénye már elévült. Érvelése szerint a felperesek saját magatartásuk következtében nem szereztek időben tudomást az örökhagyó haláláról, mivel hosszú időn keresztül nem tartották vele a kapcsolatot. Álláspontja szerint ez a körülmény nem tekinthető olyan, a jogosultaknak fel nem róható, menthető oknak, amely az elévülés nyugvását megalapozhatná.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a kereset a hagyaték megnyílását követő több mint öt év elteltével érkezett, valamint rámutatott, hogy a felperesek azért nem szereztek tudomást az örökhagyó haláláról, a hagyaték megnyíltáról, mert az örökhagyóval nem tartották a kapcsolatot. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:24. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, az elévülés nyugszik.
Az elévülés esetleges nyugvását vizsgálva az elsőfokú bíróság utalt arra, hogy a felperesek több mint 15 éven át nem keresték a kapcsolatot az örökhagyóval, erre pedig nem magyarázat az, hogy a néhai nem közölte velük a magyarországi lakcímét. Az elsőfokú bíróság tehát arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperesek részéről az a magatartás, hogy az örökhagyót ennyi ideig nem keresték, nem menthető, ekként nem alkalmas az elévülés nyugvásának kiváltására.
Az elsőfokú bíróság nem értékelte döntő jelentőségűnek azt a tényt sem, hogy a II. rendű alperesi jogelőd a hagyatéki eljárás során nem közölte a felperesek elérhetőségét. Álláspontja szerint ugyanis elsősorban a gyermekeket terheli az a kötelezettség, hogy szüleikkel kapcsolatot tartsanak fenn. A fentiek alapján az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperesek kötelesrész iránti igénye elévült, ezért a keresetet elutasította.
A másodfokú bíróság a felperesek fellebbezésének helyt adva megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, és megállapította a felperesek kötelesrészre való jogosultságát. Egyúttal a II. rendű alperesi jogelődöt kötelezte, hogy a felperesek kötelesrész iránti igényének kielégítéseként részükre személyenként 7 842 788 forint összeget fizessen meg.
A bíróság indokolásában kifejtette, hogy annak önmagában nincs jelentősége az elévülés nyugvása szempontjából, hogy a felperesek nem tartottak kapcsolatot az örökhagyóval. A bíróság e körben a perbelivel azonos tényállás alapján meghozott, BH 2016.62. szám alatt közzétett döntésre hivatkozott, amely szerint az a körülmény, hogy a jogosultak nem tudtak arról, hogy a hagyatékban a törvényes öröklés helyett a végrendeleti öröklés rendje érvényesül, és ebből következően őket kötelesrész iránti igény illeti meg, az igényérvényesítés akadályoztatásának, illetve az elévülés nyugvását megalapozó menthető oknak minősül. A másodfokú bíróság álláspontja szerint tehát a hagyatéki eljárás jogerős befejezése után az igényérvényesítés joga a hagyatéki iratok megismeréséig nyugodott, így a felperesek igénye nem évült el.
A jogerős ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet előterjesztő II. rendű alperesi jogelőd elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, másodlagosan pedig a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.
A felülvizsgálati kérelem központi kérdése az elévülés nyugvásának megítélése volt. A II. rendű alperesi jogelőd álláspontja szerint a felperesek csaknem húsz éven át fennálló passzivitása - vagyis az örökhagyóval való kapcsolatfelvétel teljes hiánya - nem tekinthető olyan, kimentésre alapot adó körülménynek, amely az elévülés nyugvását megalapozhatta volna. Érvelése szerint a felperesek saját mulasztása vezetett ahhoz, hogy az örökhagyó haláláról csak annak bekövetkezését követően öt évvel szereztek tudomást. E körülmény pedig megítélése szerint nem alapozhatta meg az elévülés nyugvását.
A II. rendű alperesi jogelőd előadta továbbá, hogy álláspontja szerint a jogerős ítélet a fentiekre tekintettel jogszabályba ütközik, sérti a Ptk. 6:24. §-ának (1) bekezdésében foglalt, az elévülés nyugvására vonatkozó szabályokat. Kifejtette továbbá, hogy álláspontja szerint a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésének, valamint az elsőfokú bíróság érdemben helyes döntése helybenhagyásának lenne helye.
Egyebekben a II. rendű alperesi jogelőd sérelmezte a Kúria közzétett határozatától (BH 2016.62., Pfv.V.20.087/ 2015.) való eltérést is. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság nem értékelte megfelelően azt a tényt, hogy a felperesek saját hibájuk miatt nem tudtak az örökhagyó haláláról, emiatt mulasztásuk nem menthető.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályban tartását kérték. Álláspontjuk szerint az alperes elévüléssel kapcsolatos érvelése szubjektív megközelítésen alapul. Kiemelték, hogy a kötelesrész iránti igény érvényesítésének nem előfeltétele az örökhagyó és az örökös közötti folyamatos vagy aktív kapcsolattartás, mivel a kötelesrészhez való jogosultság törvényen alapul.
A II. rendű alperesi jogelőd halála miatt az eljárás félbeszakadt, folytatását a Kúria a jogutódlás igazolása és az alperes jogutódjának perbelépése után rendelte el.
A Kúria döntése szerint a felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem alapos. A Kúria mindenekelőtt rámutatott, hogy a jogerős ítélet 2024. május 7. napján született, ezért a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX.
- 635/636 -
törvény (a továbbiakban: Pp.) 2025. december 31. napjáig hatályos előírásait kellett alkalmazni.
A felülvizsgálati kérelemben az alperes egyrészt anyagi jogszabálysértésre, a Ptk. 6:24. §-ának (1) bekezdése megsértésére hivatkozott, másrészt azt állította, hogy a másodfokú bíróság döntése eltért a Kúria közzétett határozatában foglalt jogértelmezéstől. Álláspontja szerint e körülmények eredményezték a számára hátrányos, megváltoztató másodfokú határozatot.
A Kúria ítéletében megállapította, hogy a másodfokú bíróság - az alperesi érveléssel szemben - helyesen értelmezte az irányadó jogszabályi rendelkezéseket, és döntése összhangban állt a Kúria hivatkozott határozatával. A Kúria rámutatott, hogy a másodfokú bíróság helytállóan volt figyelemmel arra, hogy a kötelesrész mint a hagyatékból a végrendelet ellenére történő részesedés a tulajdoni igénynek minősülő öröklési igénytől eltérően az elévülési szabályok hatálya alá tartozik. A perbeli ügyben lényeges körülmény volt, hogy - a referenciahatározatban foglaltakkal összhangban - a felperesek a hagyaték tekintetében nem a törvényes öröklési rend, hanem a II. rendű alperesi jogelőd javára tett végrendelet folytán, az elévülés alá eső kötelesrész iránti igény szabályai szerint érvényesíthették követelésüket. Ez a körülmény azt eredményezi, hogy a hagyatéki eljárás lezárultáig a felperesek nem lehettek bizonyosak abban, hogy - el nem évülő - tulajdoni (öröklési) vagy pedig elévülő kötelesrész iránti igényük állhat fenn. Ez pedig - a referenciahatározatban kifejtettekkel összhangban - az elévülés nyugvását eredményezi. Az alperes ezért a Kúria álláspontja szerint tévesen érvelt azzal, hogy a felperesek önhibájukból nem szereztek tudomást az örökhagyó haláláról, és emiatt nem áll fenn az elévülés nyugvását megalapozó körülmény. A nyugvás ugyanis nem az örökhagyó halálához, hanem az öröklési rendről, illetve a hagyatéki iratokról való tudomásszerzéshez kapcsolódik.
A Kúria rámutatott továbbá, hogy ha az elévülési idő már eltelt - a Ptk. 6:24. §-ának (2) bekezdése szerint - az elévülés nyugvását okozó akadály megszűnésétől számított további egy év áll a jogosultak rendelkezésére a kötelesrész iránti igény érvényesítésére. A nem vitatott peradatok szerint a kereset ezen törvényi határidőn belül érkezett az elsőfokú bírósághoz, így az igény határidőben került érvényesítésre, és nem évült el.
Figyelemmel arra, hogy az alperes felülvizsgálati kérelmében kizárólag a másodfokú bíróság elévüléssel kapcsolatos értelmezését kifogásolta, ez azonban a fentiek alapján nem bizonyult alaposnak, a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 424. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A jogeset leírásában nincs információ az örökhagyó állampolgárságára vonatkozóan, abból mindössze annyi derül ki, hogy az örökhagyó 2017. augusztus 16-án bekövetkezett halálát megelőzően 2002-ben költözött Magyarországra. Az örökhagyó elhalálozáskori szokásos tartózkodási helye tehát Magyarországon volt.
Határon átnyúló öröklési ügyekben a 650/2012/EU rendelet (a továbbiakban: EuÖR.)[1] szabályozza a joghatóság, az alkalmazandó jog és az öröklési ügyekben hozott határozatok tagállamok közötti kölcsönös elismerésének kérdéseit. Az EuÖR. 4. cikke szerint annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal az öröklés egészében történő határozathozatalra, amelynek a területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában volt. Az EuÖR. 21. cikk (1) bekezdése szerint - általánosságban - az öröklés egészére alkalmazandó jog annak az államnak a joga, amelynek a területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában volt.
Az EuÖR. 23. cikk (2) bekezdés h) pontja kifejezetten rögzíti, hogy a 21. cikk szerint alkalmazandó jog irányadó a kötelesrésszel kapcsolatos kérdések tekintetében is. Ez vonatkozik a kötelesrésszel összefüggő valamennyi jogkérdésre, így egyebek mellett arra, hogy mely személyi kör jogosult kötelesrészre, milyen sorrendben áll fenn a kötelesrészre való jogosultságuk, az milyen mértékű, valamint arra is, hogyan kell meghatározni a kötelesrész alapját.[2] Az alkalmazandó jog alapján kell megítélni a kötelesrész iránti igény elévülésének kérdését is.
Az EuÖR. hivatkozott rendelkezései alapján megállapítható tehát, hogy önmagában az örökhagyó halálkori magyarországi szokásos tartózkodási helye megalapozta a magyar hatóságok és bíróságok joghatóságát, valamint e tényre tekintettel a magyar jog volt alkalmazandó az öröklés egésze és a kötelesrésszel kapcsolatos kérdések tekintetében is.
Fontos megjegyezni, hogy az EuÖR. kollíziós és joghatósági szabályai egyaránt univerzális hatályúak. E szabályok ugyanis azon öröklési tényállásokat is lefedik, amelyeknek kapcsolódási pontjai az eljáró fórum tagállamán kívül egyetlen más tagállamhoz sem vezetnek el, hanem kizárólag valamely harmadik államhoz kapcsolódnak.[3] Az EuÖR. univerzális hatályára tekintettel, amennyiben az örökhagyó halálakor magyarországi szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett - és az EuÖR. szerinti jogválasztás lehetőségével nem élt -, abban az esetben is fennáll a magyar hatóságok és bíróságok joghatósága, továbbá a magyar jog az alkalmazandó, ha az örökhagyó kizárólag Európai Unión kívüli, harmadik állam állampolgára volt.
A Ptk. 7:76. §-a - a jogviták elkerülése érdekében - tételesen is megfogalmazza a szabályt, hogy a kötelesrész iránti igény csak az általános, ötéves elévülési időn belül érvényesíthető, amely a kötelesrészi igény kötelmi jogi ter-
- 636/637 -
mészetéből következik.[4] Ezt a bírói gyakorlatban már a Ptk. hatálybalépése előtt is uralkodó álláspontot rögzítette a Legfelsőbb Bíróság is az EBH 2004.1024. számú elvi határozatban, amelyben megállapította, hogy az öröklési jogi igények közül nem évül el az állagöröklésre és a dologi hagyományra irányuló igény, mert azok tulajdoni jellegűek. Ezzel szemben ötéves elévülés alá esik a kötelesrész és a kötelmi hagyomány, mert ezek kötelmi jellegű igények. A kötelesrész egyfajta sajátos hagyatéki tartozásként, hitelezői igényként is felfogható, amelyet hivatalból nem, hanem csak az arra jogosult kérésére lehet - főszabályként pénzben, minden tehertől és korlátozástól mentesen - megítélni, az elévülés szabályai szerinti időbeli korlátokra is figyelemmel.[5] Fontos megjegyezni azt is, hogy a kötelesrész iránti igény jogosultja - igényének kötelmi jellegére tekintettel - nem minősül örökösnek.[6]
Maga a kötelesrész iránti igény azonban öröklés tárgya lehet. Erre mutatott rá a Kúria a BH 2019.229. számú eseti döntésben, amelyben kifejtette, hogy a kötelesrész iránti követelés a hagyaték részeként átszáll a kötelesrészre jogosult örökösére mint általános jogutódra. A kötelesrészre jogosultnak az örökhagyó haláláig várománya van a kötelesrészre, majd ez a váromány - a túlélés feltételének teljesülését követően - átfordul igénnyé, ez az igény pedig a vagyonjog általános szabálya alá esik, így az igényjogosult halálával átszáll az örököseire. Általánosan érvényesül tehát az a szabály, hogy a kötelesrészre jogosultnak a kötelesrészre való igénye - akkor is, ha annak érvényesítése előtt meghal - átszáll az örököseire. A jogutódlás nem függhet attól a jogilag nem értékelhető körülménytől, hogy az eredeti jogosult tervezte-e az igényérvényesítést.
A Kúria ezzel a döntésével visszatért a régi magánjogunkban elfogadott dogmatikai felfogáshoz, miszerint a kötelesrészre jogosultnak az örökhagyó haláláig várománya van a kötelesrészre, majd ez a váromány - a túlélés feltételeinek teljesülését követően - átfordul igénnyé, ez az igény pedig a vagyonjog általános szabályai alá esik. Ennek következtében az igény a jogosult halálával - függetlenül az igényérvényesítés megkezdésétől - átszáll annak örököseire. A kötelesrész iránti igény érvényesítésének lehetősége csak abban az esetben nem nyílik meg a kötelesrészre jogosult jogutódai számára, ha a kötelesrészre jogosult kinyilvánította azt az akaratát, hogy nem kívánja az igényét érvényesíteni. Ezzel kapcsolatban Orosz Árpád azt emeli ki, hogy a jogutód kötelesrész iránti igényét el nem ismerő fél kötelessége annak bizonyítása, hogy a jogosult nem kívánta az igényét érvényesíteni. Nem a kötelesrészre jogosult jogutódjának kell tehát bizonyítania, hogy a jogelődje érvényesíteni kívánta a kötelesrész iránti igényét.[7]
A kötelesrész iránti igény nemcsak öröklés tárgya lehet, hanem kötelmi jellegéből következően engedményezhető is. A BH 1994.367. számú eseti döntésben a bíróság kiemelte, hogy mivel a kötelesrész nem öröklési jogcímen illeti meg a jogosultat, hanem kötelmi jellegű igény, ezért a kötelesrészre jogosultat kötelesrész jogcímen megillető pénzkövetelés - mint minden más kötelmi jellegű követelés - más személyre engedményezhető. Ez a követelés nem személyhez kötött, és nincs olyan jogszabályi rendelkezés sem, amely az engedményezését kizárná.
További kérdés merülhet fel a kötelesrész iránti igény vonatkozásában az elévülési idő kezdetével és az elévülés lehetséges nyugvásával kapcsolatban. A Ptk. 6:22. §-ának (2) bekezdésében foglalt általános szabály szerint az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik. A kötelesrész iránti igény kötelmi igényként a hagyaték megnyíltával válik esedékessé, amely után késedelmi kamat is jár (BH 1988.186.). A késedelmi kamat azonban csak attól az időponttól illeti meg a jogosultat, amikor az egyébként már esedékessé vált kötelesrész iránti igénye érvényesítésére irányuló jognyilatkozatot tesz. Addig ugyanis a jogosult késedelemben van, amely a Ptk. 6:156. § (2) bekezdésére figyelemmel a kötelezett egyidejű késedelmét kizárja.
Ezt mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla is a Pf.20.670/2015/ 18. számú ítéletében. Ebben a tényleges kötelezettek személyét és a követelés pontos összegét tartalmazó teljesítésre alkalmas felszólítás időpontját határozta meg a késedelmi kamat felszámíthatóságának kezdő időpontjaként, hivatkozással többek között arra, hogy a jogosult késedelembe esik, ha elmulasztja azokat az intézkedéseket vagy nyilatkozatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a kötelezett megfelelően teljesíteni tudjon. A jogosult késedelme pedig a kötelezett egyidejű késedelmét kizárja.
A magyar jog által alkalmazott ipso iure öröklési rendszerben a hagyaték megnyíltával az örökös az örökséget automatikusan, akár a tudta nélkül is megszerzi. Ezzel egyidejűleg - adott esetben - a kötelesrészre jogosultaknak a kötelesrész iránti igénye az örökössel mint az igény kielégítésére kötelezettel szemben esedékessé válik. Ezt követően a kötelesrészre jogosult igényét - konkrét és kifejezett kötelesrész iránti igény bejelentésével - akár már a hagyatéki eljárás során is érvényesítheti az örökössel szemben. Ilyenkor a feleknek lehetőségük van - akár már a közjegyző előtt folyamatban lévő hagyatéki eljárás során is - a kötelesrész iránti igény kielégítésével kapcsolatban egymással egyezséget kötni.
- 637/638 -
A megköthető egyezségeknek köszönhetően a hagyatéki eljárás nem egyszerűen deklaratív jellegű eljárás, amely azt állapítja meg, hogy a hagyatékból átszálló vagyontárgyak a halál mint jogi tény bekövetkeztével eleve kire és milyen jogcímen háramlottak, hanem a felek rendelkező cselekményei folytán jogalakító, sőt jogkeletkeztető eljárás is. Az egyezségek ugyanis lehetőséget biztosítanak arra, hogy a hagyaték ipso iure átszállásától eltérő módon és eltérő jogcímen - akár kötelesrész jogcímen - következhessen be a jogszerzés. A hagyatéki eljárásban tehát jogalakító jelleggel el lehet térni a halál tényével ipso iure megtörtént vagyonátszállás, az általános vagy különös jogutódlás jogkövetkezményeitől.[8]
Ebben az egyezségkötésben meghatározó szerepe van az eljáró közjegyzőnek. Az egyezségkötés egyfajta mediációs közvetítést is igényel a közjegyzőtől, melynek révén számos későbbi jogvita válik elkerülhetővé. Ez tehát egy fontos esete a bíróság közjegyző általi tehermentesítésének.
Végül röviden érdemes kitérni arra is, hogy ha az alapügy szerinti esetben a kötelesrészre jogosult törvényes örökösök hirdetményi idézése eredményes lett volna, és ők a hagyatéki tárgyaláson megjelentek volna, ahol kötelesrész iránti igényüket érvényesítették volna, elképzelhető, hogy annak jogalapja vagy összegszerűsége tekintetében vita merül fel az érdekeltek között. Ez természetben kiadni igényelt kötelesrész esetén a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Hetv.) 6. § (1) bekezdés m) pontja szerinti öröklési jogi vita, nem természetben kiadni igényelt kötelesrész iránti igény esetén pedig a Hetv. 6. § (1) bekezdés ja) pontja szerinti másodlagos öröklési vita létrejöttét eredményezhette volna. Az öröklési jogi vita a Hetv. 83. § (1) bekezdés b) pontja szerint minden esetben akadálya a hagyaték teljes hatályú átadásának, míg másodlagos öröklési vita esetén a Hetv. 83. § (2) bekezdése szerinti feltételek teljesülése lehetővé teszi a hagyaték teljes hatályú átadását.
A kötelesrész iránti igény ideiglenes hatályú hagyatékátadás esetén az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül megindított, a Hetv. 114. §-a szerinti hagyatéki perben is érvényesíthető. ■
JEGYZETEK
[1] Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló 650/2012/EU rendelet.
[2] Szőcs Tibor: A nemzetközi öröklési jog szabályainak kommentárja. Budapest, HVG ORAC Kft., 2021. 315.
[3] Szőcs: A nemzetközi öröklési jog szabályainak kommentárja. 55.
[4] Vékás Lajos: A Ptk. 7:76. §-ához fűzött magyarázat. In: Gárdos Péter - Vékás Lajos (szerk.): Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez. 2026. március 1. időállapotú, Jogtár-formátumú kiadás. Budapest, Wolters Kluwer Hungary Kft., 2026.
[5] Fabó Tibor: Kötelesrész. In: Osztovits András (szerk.): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok Nagykommentárja. IV. kötet. Budapest, Opten Informatikai Kft., 2014. 670.
[7] Orosz Árpád: Bírói jogértelmezés az öröklési perekben. In: Rák Viktor (szerk.): Ünnepi tanulmányok Anka Tibor 70. születésnapja alkalmából. Budapest, Közjegyzői Akadémia Kiadó, 2023. 151-153.
[8] Anka Tibor: Öröklési jog - Hagyatéki eljárás. Budapest, ORAC Kiadó Kft., 2023. 39.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőhelyettes.
Visszaugrás
