A Jogtudományi Közlöny 2011. márciusi számában jelent meg Nagy Csongor "A csoportos igényérvényesítés gazdaságtana és lehetőségei a magyar jogban" című izgalmas tanulmánya.
Bevezetőjében a szerző - aki a szegedi tudományegyetem adjunktusa - rögzíti, hogy bár tág értelemben a csoportos igényérvényesítés az ún. közérdekű pereket is átfogja, jelen írásában kizárólag azzal az esetkörrel foglalkozik, amikor az alperessel (adóssal) szemben marasztalási, jellemzően kártérítési igényt fogalmaznak meg. Ma már számos országban alakítottak ki speciális szabályozást erre a területre, különösen a nyugat-európai államokban, és több országban folyik a társadalmi vita a bevezetéséről. A magyar Országgyűlés 2010-ben elfogadott egy, a csoportos igényérvényesítést lehetővé tévő törvényt[1], de ezt az államfő megfontolásra visszaküldte.
A szerző ezt követően rátér a fogalmi alapvetésre, és ismerteti, hogy a csoportos igényérvényesítés terén megkülönböztethetünk opt-in és opt-out rendszereket. Az opt-in rendszerben ahhoz, hogy valaki a csoport tagjává váljon - azaz a per eredményeként megszülető ítélet hatálya vagy a megkötött egyezség őt kösse, illetve rá vonatkozóan jogosultságokat, kötelezettségeket állapítson meg - kifejezetten hozzá kell járulnia a perhez, tehát meg kell hatalmaznia a társadalmi szervezetet vagy a reprezentatív felet. Az opt-out rendszerben a pert engedélyező bírósági végzéssel minden érintett, azaz a csoport összes tagja részévé válik a pernek és ki fog terjedni rá az ennek eredményeként megszülető ítélet hatálya. Nincs tehát szükség kifejezett meghatalmazásra, azonban az egyes tagok kiléphetnek a csoportból, amennyiben ilyen tartalmú nyilatkozatot tesznek. Ilyenkor a reprezentatív felek (vagy az eljáró társadalmi szervezet) perlési jogosultsága a tagok implicit meghatalmazásán alapul, amelyet az konstituál, hogy a tagokat a csoportperről értesítették, például hirdetmény útján, és ez ellen nem tiltakoztak. Ebben a rendszerben egyébként a tag az eljárás megkezdését követő meghatározott időn belül vagy az ítélethozatalig bármikor kiléphet a csoportból.
A csoportos igényérvényesítés három fő összehasonlító jogi modellje: az amerikai, az európai és a szerző által közérdekű per modellnek nevezett szabályozási mód.
Az amerikai rendszerben az eljárást a csoport reprezentatív tagjai kezdeményezhetik (csoportper) és a kereseti követelés a polgári per bármely szankciójára irányulhat, anélkül, hogy szükség lenne a csoporttagok kifejezett meghatalmazására. A csoport tagjai kiléphetnek a csoportból (opt-out). Ebben az ún. csoportper-modellben a felperes maga a csoport.
Az európai modellben nem így van, itt nem törik át a polgári perjog individualizmusának hagyományos elvét. Fő eszközként a hagyományos pertársaság jogintézménye mutatkozik, amely a felek kifejezett meghatalmazásán alapul, emellett hol sporadikusan, egyes jogterületek vonatkozásában - tipikusan ilyen a fogyasztóvédelem -, hol általánosságban jelennek meg a kontinentális jogrendszerekben olyan jogintézmények, amelyek csoportos igényérvényesítésre adnak lehetőséget. Ebben a rendszerben az a fő jellemző, hogy a per (eljárás) megindítására társadalmi szervezetek vagy állami szervek jogosultak, és pénzbeli marasztalásra csak akkor van lehetőség, ha a csoport tagjai a csoportos pertársasághoz kifejezetten hozzájárultak (opt-in). Mivel ebben a rendszerben a tagoknak ha egyszerűsített szabályok alapján is, de pertársaságot kell alakítaniuk, ezt a modellt csoportos pertársaság modellnek is nevezhetjük; itt a felperesek a csoport konkrét tagjai, vagyis ez is pertársaság, csak jelentős számú tagja van.
Európában fordul elő a harmadik, az ún. közérdekű per modell is, amikor - bár szűk körűben nyitnak erre lehetőséget - a csoport tagjainak hozzájárulása nélkül indul a per, de ez csak jogsértés megállapítására, magatartástól eltiltásra, szerződéses kikötések megtámadására vagy ítélet publikálására irányulhat. Itt preventív, nevelő hatású szankciók lehetségesek, kártérítési jogi szankció csak a tagok kifejezett hozzájárulásával alkalmazható. A tanulmány a továbbiakban nem foglalkozik ezzel az esetkörrel.
A következő részben a szerző a csekély jelentőségű ügyek és a csoportos igényérvényesítés közgazdaságtanát tekinti át a kontinentális jog talaján. A csekély jelentőségű követelések e cikk keretein belül azokat a polgári ügyeket jelentik, amelyekben a jogalany számára a pereskedésből várható előnyök nem haladják meg az azzal járó, várható hátrányokat, kiadásokat. Egy adott per kimenetele sohasem egyértelmű, a jog mindig magában hordoz bizonytalansági tényezőket. Ezért egy racionálisan gondolkodó személy a per várható hasznossága alapján dönt arról, hogy érvényesíti-e a követelését bírósági úton vagy sem. A per várható hasznossága a pernyertesség esetén várható bevétel szorzata annak az esélyével, hogy a felperes a pert megnyeri. Amennyiben a per várható hasznossága meghaladja a per várható költségeit, akkor ésszerű perelni. Itt tekintetbe kell venni azt is, hogy bár a perköltségeket a pervesztes fél viseli, ez a fél mégsem kötelezhető maradéktalanul a pernyertes költségeinek viselésére. További bizonytalansági tényező az, hogy minden pereskedés magában foglal valamilyen szintű kockázatot, így kialakulhat az a helyzet, hogy egy elhanyagolható mértékű kockázat is negatívvá teheti a pereskedés várható hasznosságát. Példával illusztrálva, ha a felperest 10.000 Ft kár érte, és perlés esetén a teljes perköltség összege 1.000.000 Ft, és feltesszük, hogy a kereset teljességgel megalapozott, azaz, hogy a szerző plasztikus megfogalmazását szó szerint idézzük: "a történeti tényállásnak a vonatkozó törvényi tényállás alá szubszumálása" során csak 1% esélyt adunk annak, hogy a pert elveszíti, és a teljes perköltséget a pervesztes fél fizeti, a per várható hasznossága: 10.000 Ft x 99% = 9.900 Ft, míg a várható költség 1.000.000 Ft x 1% = 10.000 Ft. Látható, hogy egy elhanyagolható mértékű kockázat is akadálya annak, hogy a felperes pereljen, amennyiben a perköltség összege a követeléshez viszonyítva magas. Minél nagyobb a perköltségnek a pertárgy értékéhez viszonyított aránya, annál jobban kiütközik ez a kockázat. Mivel a pereskedésnek mindig van valamilyen, akár csak csekély kockázata, ez bármikor gátat szabhat a magánjogi igényérvényesítésnek.
Mint a szerző megállapítja, három tényező bír visszatartó erővel a csekély jelentőségű követelések bírósági érvényesítésével szemben: az a körülmény, hogy nem érvényesül maradéktalanul a vesztes fizet elve, az előzetes jogi szakvélemény költsége és a perköltségviselés veszélye. A pereskedés meg nem térülő kiadásai közé tartoznak azok a költségek, amelyeket a félnek a per kimenetelére tekintet nélkül állnia kell, mint például a nem vagyoni "kiadások", azaz a perrel kapcsolatos kényelmetlenségek, időráfordítás, továbbá itt kell tekintetbe venni a nem áthárítható ügyvédi költségeket (ügyvédi költség elszámolható mértékének korlátozása a polgári perben[2]), és a pert megelőzően informálódásra, bizonyítékok összegyűjtésére fordított időt is. Nem kompenzálja a Pp. a felet az időráfordításért, ha az ügyben maga jár el vagy meghatalmazottja nem ügyvéd [Pp. 75. § (3), ilyenkor munkadíj nem állapítható meg]. A pereskedéssel kapcsolatos informálódás költségei között említhető az ún. előzetes jogi szakvélemény, amikor a jogi képviselő értékeli a tényállást és tanácsot ad a félnek, valamint értékeli a per várható kimenetelét. Elvileg ez is a vesztes fél által viselendő perköltség körébe tartozik. Figyelembe veendő, a laikus jogalanyok nem képesek felmérni, hogy az ügyvéd által adott jogi szakvéleményt ki kell fizetniük akkor is ha nincs értelme a pereskedésnek.
A fenti tényezőknek az a következménye, hogy azokban az esetekben, amikor nagyszámú károsult van, de mindegyikük kára önmagában csekély, a jogalanyok nem keresnek polgári jogi jogorvoslatot, és az egyetlen eszköz fellépni a jogsértő magatartással szemben a közigazgatás vagy a büntetőjog eszköztára (kivéve azokat az ügyeket, ahol ezek az eszköztárak sem használhatók).
Sajátos aspektust vet fel a csoportos igényérvényesítés szempontjából a próbaper. Amikor több személy követelései között közös jog- vagy ténykérdések vannak, az először perlő (egyéni igényérvényesítő) személy által elért eredmény közgazdasági kifejezéssel élve pozitív externáliát hoz magával. Ekkor jelentkezik a potyautas effektus, azaz az egyik károsult, azáltal, hogy pozitív jogerős ítéletet eredményező bírósági eljárást folytat le, jelentős mértékben csökkenti, adott esetben meg is szünteti a csoport többi tagjának pereskedéssel kapcsolatos kockázatait, és ezáltal a többi, "potyautas" tag a perlő tag erőfeszítésén és befektetésén gazdagodik.
Az együttes perlés a fentiekkel ellentétben a perköltségek mérsékléséhez, megtakarításhoz vezet, és segít elkerülni az externáliákat, amelyeket az egyéni perlés okozhat. Az egymással összefüggő ügyekben egyébként a pereskedés költségei nincsenek egyenes arányban a peres felek számával: ha egy ügyfél vonatkozásában a szükséges ügyvédi munka 10 óra, akkor száz ügyfél esetében 100, vagy akár 300, de semmiképpen nem 1000 óra. A pereskedéssel kapcsolatos kiadások, főként az ügyvédi költségek állandóak, de vannak az állandó költség mellett változó költségek is, amelyek mértéke már a képviselt felek számától függ. Az állandó és változó költségek aránya ügyenként eltérő lehet. Mindezeket figyelembe véve is megállapítható, hogy ha 10 károsult együtt perel, akkor az ügyvédi költség nem nő jelentősen (ugyanakkor a jogi képviselő tárgyalási pozíciója lényegesen kedvezőbb), és hasonlóan gazdaságos az együttes perlés a bíróságok költségei szempontjából is. Hátráltatják viszont a csoportpert a csoport megszervezésének tranzakciós költségei, és az a körülmény, hogy a csoport megszervezője nem várhatja erőfeszítései megtérítését, mivel csak a saját kárát követelheti a csoporton belül. Csapdahelyzetet teremthet, ha a csoport összes tagjának csekély összegű a követelése, mert ugyanolyan okból nem fog a csoporttag a csoport megszervezésébe invesztálni, mint amilyen okból nem perel.
A szerző foglalkozik cikkében a csoportos igényérvényesítés jogpolitikai indokaival is; ezek közül számos már az eddigiekből is látható. A kiindulópont az, hogy a csoportos igényérvényesítés lehetősége nélkül ezek a követelések nem kerülnének bíróság elé. Előfordulhat, hogy a károkozó magatartás jelentős kárt eredményez, de ez a kár nagyszámú károsult között oszlik meg oly módon, hogy önmagában mindegyik károsult kára csekély. Ilyen esetben a csoportos igényérvényesítés útjának megkönnyebbítése előmozdítja a polgári jog preventív hatását, másrészt kompenzálja a károsultakat, mindez pedig segíti a jogbiztonságot, továbbá azt, hogy azok a vállalkozások, amelyek rendszerint nagy ösz-szegű, de sok személy között megoszló kárt okoznak, magatartásuk jövőbeli alakítása során figyelembe vegyék a polgári jogi előírásokat. A jog tekintélyét is az támasztja alá, ha a jogsértésből származó hátrányos következményeket a károkozó terhére megszüntetik.
Milyen lehetőségek vannak a magyar jogban a csoportos igényérvényesítésre? - tér át a következő témára Nagy. E fejezeten belül felemlíti a perjogi eszközöket (pertársaság), a polgári anyagi jogi eszközöket (engedményezés), kitér az ügyvédekre vonatkozó etikai normákra, vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal által indítható csoportpert, végül számba veszi a csoportos igényérvényesítés alkotmányos követelményeit.
A Pp.-ben szabályozott pertársaság - a csekély értékű polgári jogi igények csoportos érvényesítése szempontjából elsősorban a harmadik típusa jöhet számításba, azaz, amikor a perbeli követelések hasonló ténybeli és jogi alapból erednek, és ugyanannak a bíróságnak az illetékessége a 40. § rendelkezéseinek alkalmazása nélkül is mindegyik alperessel szemben megállapítható - megalakításával a felek önrendelkezési joga és önállósága fennmarad, egyik pertárs cselekménye vagy mulasztása sem szolgálhat a többi pertárs előnyére vagy hátrányára; a határnapra szóló idézést, valamint az érdemi határozatot az abban közvetlenül nem érdekelt pertárssal is közölni kell.
Amikor a csoport tagjai követeléseiket egy személyre ruházzák át, aki (amely) ezt követően azt együttesen érvényesítheti, polgári anyagi jogi eszközt, az engedményezést veszik igénybe az igényérvényesítésre. Az engedményes a megállapodás megkötésekor pénzbeli ellenszolgáltatást fizet, de a fizetési kötelezettség a sikeres igényérvényesítés függvényévé is tehető. A Polgári Törvénykönyvben szabályozott engedményezési szerződéssel az engedményes a régi jogosult helyébe lép, és átszállnak rá a követelést biztosító zálogjogból és kezességből eredő jogok is. Az igényérvényesítés hatékonyságát csökkentheti, hogy a kötelezett az engedményessel szemben beszámíthatja az ellenköveteléseit; példával illusztrálva, ha a helyi kábeltévé szolgáltató túlzottan magas árakat érvényesít a fogyasztókkal szemben, és egy fogyasztói érdekvédelmi szervezet engedményesként vállalja ezeknek a követeléseknek az érvényesítését, a per során komoly problémát okozhat, ha a károsult fogyasztók egy része az engedményezésről való értesítés előtt megtagadja a szolgáltatási díj fizetését vagy annak késedelmesen tesz eleget - hiszen ebben az esetben a szolgáltató beszámítással élhet. További problémát jelent, hogy a csoport megszervezésével, illetve képviseletével kapcsolatos költségek nem vonhatók a vesztes fél által az engedményes számára megtérítendő perköltség fogalmába.
Az ügyvéd a csoport megszervezésével vagy az abban való részvétellel kiteszi magát annak a veszélynek, hogy megsérti a Magyar Ügyvédi Kamara Etikai Szabályzatát, amely előírja, hogy az ügyvéd köteles tartózkodni az ügyfélszerzés minden tisztességtelen formájától, ügynököt és felhajtót nem vehet igénybe. Az ügyvéd másnak sem anyagi, sem egyéb ellenszolgáltatást nem nyújthat azért, mert őt jogkereső személy részére ajánlotta. Ennek tükrében etikai, illetve fegyelmi vétséget követ el az ügyvéd, ha felhívja a károsultakat az igényérvényesítésre, kezdeményezi a velük való kapcsolatfelvételt. Megjegyezhető, hogy e kérdésnek - mint Nagy rögzíti - nincs gyakorlata, így jogi minősítése bizonytalan. Ha a csoport perbeli képviseletére ezen akadály miatt társadalmi szervezet vállalkozik - amely már aktívan vehet részt a csoport megszervezésében, a potenciális felperesekkel kapcsolatba léphet, felhívhatja őket a csoportban való részvételre -, újabb problémaként jelentkezik a Pp. 67. §-a (1) bekezdésének g) pontjában foglalt szabály. Eszerint a perben meghatalmazottként az érdek-képviseleti célra alapított szervezet csak saját tagja képviseletében járhat el, valamint csak olyan perben, amelynek tárgya a szervezet alapszabályában meghatározott érdek-képviseleti célok körébe vonható. Tehát a csoport tagjainak egyben az adott érdek-képviseleti szerv tagjaivá is kell válniuk a peresíthetőség érdekében.
A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) záró rendelkezései között tartalmazza a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által indítható csoportpert, amelynek azonban az az érdekessége, hogy még sohasem vették igénybe.[3] A törvény felhatalmazza a GVH-t, hogy a jogsértés bekövetkezésétől számított egy éves jogvesztő határidőn belül pert indítson valamely versenyjogsértés, illetve bizonyos fogyasztóvédelmi jogsértések által megkárosított fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése céljából, amennyiben a jogsértés egyedileg nem ismert fogyasztók széles körét érinti, akik a jogsértés körülményei alapján azonosíthatók (Tpvt. 92. §). Nem feltétel hogy a fogyasztók személye konkrétan meghatározott legyen, tehát a Tpvt. egy opt-out rendszert hoz létre, hiszen a GVH perindítása nem előfeltételezi a fogyasztók hozzájárulását, ezt a törvény vélelmezi. Amikor a jogalkotó úgy fogalmaz, hogy a GVH általi igényérvényesítés nem érinti a fogyasztónak azt a jogát, hogy a jogsértővel szemben a polgári jog szabályai szerint saját igényérvényesítéssel éljen, azzal implicite azt is kimondja, hogy a fogyasztók a csoportból kiléphetnek annak ellenére, hogy maga a törvény ennek módját, határidejét nem részletezi. (Mint a szerző megjegyzi, a "kötelező csoporttagság" súlyos alkotmányossági aggályt is felvetne.) Ha a bíróság a GVH keresetének helyt ad, ítéletében feljogosíthatja a GVH-t, hogy a jogsértő költségére az ítéletet országos napilapban közzétegye, nyilvánosságra hozza.
Nagy még részletezi e perfajtát a cikkben, azonban tekintettel arra, hogy ez az eljárás jelenleg a magyar jogban tetszhalott állapotban van, áttérünk a csoportos igényérvényesítés szabályozásával szembeni alkotmányossági aggályokra.
Alkotmányos aggályt - bár a magyar Alkotmánybíróság még nem tárgyalta kifejezetten a csoportos igényérvényesítést - a meghatalmazás nélküli képviseleti jog vethet fel, annak is a kényszerű képviseleti formája. A szerző felhívja az Alkotmánybíróság 8/1990. (IV. 23.) AB határozatát és 1/1994. (I. 7.) AB határozatát, s a fél önrendelkezési joga felől közelíti meg a kérdést. Az Alkotmánybíróság jogértelmezése nyomán megállapítja: a meghatalmazás nélküli képviselet (vélelmezett meghatalmazás) sértheti az egyén önrendelkezési jogát, azonban összhangban van az alaptörvénnyel, amennyiben azt alkotmányosan elfogadható indokok támasztják alá. A jogérvényesítésre, illetve jogai védelmének biztosítására képtelen fél alanyi jogainak oltalmazása az állam alkotmányos kötelezettsége. Ennek megfelelően egy meghatalmazás nélküli képviseleti jogon alapuló rendszer alkotmányosan akkor lehet indokolt, ha olyan követelésekre vonatkozik, amelyeket csekély értékükre tekintettel amúgy nem érvényesítenének, és ezért a fél vélelmezett hozzájárulása vélelmezhető, valamint a képviseleti jog nem kényszerű, azaz a feleket az eljárásról megfelelően tájékoztatják és a csoportból való kilépés jogát számukra biztosítják.
Összefoglalásként elmondható, hogy a hatályos magyar szabályozás a csoportos igényérvényesítés lehetőségét csekély jelentőségű polgári jogi igények esetén indokolatlanul akadályozza, és ezek az akadályok sem a jogintézmény céljával, sem a polgári eljárásjog, polgári anyagi jog alapelveivel nem magyarázhatók. A polgári eljárásjogi szabályok alapján a csoport megszervezése gyakorlati indokok miatt nehezen valósítható meg: a perbeli képviseletre vonatkozó meghatalmazás szabályai nem veszik figyelembe a csoportos igényérvényesítés lehetőségét és a csoport megszervezésének költségei nem háríthatók át. Az engedményezés, mint polgári anyagi jogi eszköz költségei és kockázatai az egyéni követelések csekély értékére és a károsultak nagy számára tekintettel magasak. Az a körülmény, hogy a csoportos igényérvényesítés mechanizmusa spontán módon nem alakult ki, arra utalhat, hogy ez piaci alapon nem megvalósítható. Magyarországon nem is ismert olyan eset, amikor csekély jelentőségű polgári jogi igényeket csoportosan érvényesítettek volna, aminek az a magyarázata, hogy a meglevő tételes jogi keretek kizárják általános csoportper megszervezését, és közgazdaságilag sem ésszerű ilyen per kezdeményezése. A csoportos igényérvényesítés szűk elvi lehetőségei a magyar jogban csak abban az esetben törhetnének utat, ha a károsultak képviselői nem piaci alapú támogatásban részesülnének, amelynek forrása a civil szféra vagy az államháztartás. Hosszú távon ugyanakkor csak a meglévő tételes jogi keretek megváltoztatásával biztosítható, hogy a csoportos igényérvényesítés civil vagy állami támogatás hiányában megvalósítható legyen. Ennek érdekében minimális követelmény, hogy a jogalkotó egyértelműen rendelkezzen a csoport képviseletének és a képviseleti jog megalapításának kérdéséről, továbbá a csoport megszervezésével járó költségek viseléséről (e költségeknek a pervesztes alperesre történő átháríthatóságáról). A szerző végül hangsúlyozza, hogy amennyiben az ügy jellege, így elsősorban a pertárgy értéke alapján ésszerűen feltehető, hogy a fél követelését nem érvényesítené, a csoportos igényérvényesítés kellene, hogy segítségül szolgáljon, és e téren a meghatalmazás nélküli képviselet alkotmányosan indokolt, a fél meghatalmazása pedig vélelmezett lehet a csoportból való kilépés biztosítása megteremtése mellett.
A Magyar Jog idei márciusi számában jelent meg Dr. Prugberger Tamás professor emeritus figyelemfelhívó írása Helye van-e a munkaszerződésnek az új Ptk.-ban és ha igen, miért?''-címmel. A szerző arra mutat rá, hogy a nyugat-európai államok polgári törvénykönyveinek az egyes szerződéseket tartalmazó (kötelmi különös) részében mindenütt szerepel a munkaszerződés. Kivételt a skandináv államok képeznek, ahol a polgári jog egységes törvénykönyvi kodifikálására nem került sor, ehelyett minden egyes szerződéstípust külön törvény szabályoz. A II. világháború végéig fennállt magyar jogfejlődés a skandináv helyzethez hasonlított, a bírói gyakorlat pedig ténylegesen az 1928. évi Mtj. alapján ítélkezett. Ez utóbbi pedig, épp úgy, mint az előző két Ptk.-tervezet a munkaszerződést beiktatta az egyes szerződések közé, a munkajogviszony egyes területeit pedig külön törvények, vagy kormány-, illetve miniszteri rendeletek rendezték. Ezt a jogfejlődést akasztotta meg az 1948-as kommunista hatalomátvétel, amelyet követően a szocialista jogelmélet ideológiai alapon kimondta, hogy a munkajogviszony nem része a polgári jognak, a munka a társadalommal szembeni kötelezettség. Ezen ideológia miatt nem került be az 1959. évi IV. törvény (jelenlegi Ptk.) egyes szerződéseket tartalmazó címébe a munkaszerződés, és ez a helyzet azóta sem változott.
Az új Ptk.-t összeállító Kodifikációs Főbizottság eredeti elképzelése szerint a munkaszerződést valamilyen formában be kellett volna dolgozni az új Ptk.-ba. A javaslat kidolgozására három munkajogász professzort kértek fel. Egyikük, Radnay József, a Legfelsőbb Bíróság volt kollégiumvezetője álláspontja az volt, hogy a munkaszerződést szükségtelen a Ptk. nevesített szerződései közé felvenni, másikuk, Kiss György, pécsi egyetemi tanár szerint az ún. "individuális munkaszerződést" kellene csak elhelyezni a Ptk.-ban, és az ún. "kollektív (munka)szerződést" a német és osztrák joghoz hasonlóan nem, míg a harmadik álláspont a cikk szerzőjének véleménye volt, aki szerint mind az individuális, mind a kollektív (munka)szerződést szerepeltetni kellene az új Ptk.-ban hasonlóan a svájci kötelmi törvényhez. A Kodifikációs Főbizottság 2000-ben Kiss György javaslatát fogadta el, azonban a Főbizottság hatásköréből kikerült tervezetet a Gadó Gábor, akkori igazságügy-miniszteri szakállamtitkár-féle új Kodifikációs Bizottság elvetette, mivel célja sebtében a régi Ptk. és az új, Vékás-féle tervezet összegyúrása volt. Ismeretes, hogy a 2010. évi áprilisi parlamenti választások után hatalomra került új kormány az új Ptk. hatályba nem lépéséről határozott[4], és visszaadta a kodifikációs munkálatok továbbvitelét és befejezését a Vékás Lajos által vezetett kodifikációs munkacsoportnak.
Ezen körülmény kapcsán állapítja meg a szerző, ismét fennáll a lehetősége annak, hogy a munkaszerződés a Ptk. kötelmi jogának részévé váljon, s írásával célja felhívni a figyelmet a koncepció e téren való újragondolására is. Prugberger Tamás szerint a munkaszerződésnek oly módon kellene - keretszabályozási jelleggel - bekerülnie a Ptk.-ba, hogy magában foglalja az individuális munkaszerződést, és annak tarifaszerződési és üzemi megállapodási altípusát is. Ezen altípusok főbb tartalmi lényegét kellene csak meghatározni az új Ptk.-ban, a részletes szabályokat az Munka Törvénykönyvére (Mt.) hagyva. De, mint megjegyzi, már az is jelentős előrelépés lenne, ha az eredeti elképzelésnek megfelelően csak az individuális munkaszerződés kerülne be az új Ptk.-ba. Zlinszky János véleményére is utalva kiemeli végül, hogy a munkavégzés bizonyos esetekben szívességi jellegű, azaz ingyenes is lehet, s ez indokolttá teheti, hogy a keretszabályozás kimondja: a munka jogviszonyait érintő egyéb kérdéseket illetően az Mt. mellett a Ptk. kötelmi jogának általános és különös rendelkezései is irányadóak. Ezzel egyidejűleg az Mt. 1. §-ából szükségesnek mutatkozik hatályon kívül helyezni azt az előírást, hogy a munkajogviszonynál a Ptk.-t nem, csak az Mt.-t lehet figyelembe venni. ■
JEGYZETEK
1 pontosabban a Pp. XXII. fejezetének módosítását, mely szerint a Pp. szabályait csoportos perindítás esetén az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Az elnöki szuszpenzív vétó alkalmazását megelőzően a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke komoly aggályait fejezte ki a normaszöveggel kapcsolatban a köztársasági elnöknek írt levelében.
2 lásd a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendeletet, a magyar jog szerint a bíróság mérsékelheti az alperes által megtérítendő költség összegét, ha az ügyvédi költség nem áll arányban a pertárgy értékével vagy a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenységgel.
3 Érdekességként megjegyezzük, hogy az új Polgári Törvénykönyv elfogadott (hatályba nem lépett) szövege szerint: "Termékfelelősségi igény - külön törvény rendelkezései szerint - a csoportos perlésre irányadó szabályokat alkalmazva is érvényesíthető." [5:537. § (5)]. A jövő tehát mindenképp a csoportos igényérvényesítés térnyerése irányába mutat.
4 2010. évi LXXIII. törvény "a Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvény hatályba nem lépéséről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról"
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Székely Erika, közjegyzőhelyettes
Visszaugrás
