A közös erőfölény fogalma viszonylag újkeletű: az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) 1992-ben mondta ki először, hogy a Római Szerződés gazdasági erőfölényre vonatkozó 82. cikkelye több független vállalat közti közös erőfölényként is értelmezhető[1].
Az RSZ. 82. cikkelyében szereplő erőfölényfogalom hagyományosan az érintett piacon egyeduralkodóként létező, versenytársaitól és vevőitől önmagát jelentős mértékben függetleníteni tudó vállalatok leírására, azzal való visszaélés esetén szankcionálására szolgált. A gyakorlatban azonban a gazdaság fejlődése, a verseny fokozódása, a számos ágazatban végrehajtott liberalizáció eredményeként a piacok jelentős részében eltűntek a monopóliumok. Jellemzően többszereplős, oligopolisztikus struktúrák alakultak ki, melyek hatékonyan képesek kihasználni a méret- és választékgazdaságosság révén rendelkezésükre álló előnyöket. A világgazdaságban megfigyelhető tendencia a piaci koncentráció irányába mutat, azaz egyre inkább csak néhány, de jelentős gazdasági erővel bíró vállalat dominálja az egyes iparágakat.
Az oligopolisztikus interdependencia elmélete szerint az oligopolisztikus piacok struktúrája magában hordja a piaci kudarcot: mivel kevés versenytárs többé-kevésbé homogén termékeket nagyjából egyező költségszint mellett gyárt, emellett átlátható az árazásuk, ha az egyik vállalat árcsökkentési akciót hajt végre, a többi a saját piaci pozíciójának megőrzése érdekében kénytelen lesz azt követni[2]. A kezdeményező vállalat akciójának tervezett nyereségnövelő hatása így - az ármozgások egymáshoz igazítása révén - hiúsítható meg. Ugyanez igaz áremelés esetében is: ha az egyik szereplő emeli az árat, a többiek is hajlamosak őt követni, mivel így maximalizálhatják nyereségüket, anélkül, hogy piaci pozíciójuk veszélybe kerülne.
Elképzelhető, hogy a párhuzamos, egymást követő cselekvés a versenytárs egyedüli ésszerű reakciója, így a probléma nem a vállalatok viselkedésében rejlik, hanem a piaci szerkezetben[3]. A vállalatok piaci szerkezetből adódó egymásra utaltsága jelenti a piaci kudarcot, azaz a valódi verseny meghiúsulását, vagy legalábbis erős torzulását. A kudarc kivédése érdekében a vállalatok a teória szerint rákényszerülnek az egymást követő magatartásra, ami kívülről nézve az összehangoltság látszatát kelti. Az összejátszás azonban gyakran nem a piaci struktúrából fakadó kényszer, inkább a vállalatok kölcsönös érdeke a nyereség maximalizálása céljából. Hogyan lehet kiszűrni, hogy mikor van szó szándékos összejátszásról?
Amikor az oligopóliumok explicit egyezségeket kötnek, ezek felfedése, bizonyítása során aránylag "látható" nyomok állnak rendelkezésre, így magatartásuk az R.Sz. 81. cikkelyének kartelltilalmi hatálya alatt szankcionálható; előfordulhat azonban, hogy magatartásukat explicit egyezség hiányában koordinálják. A közös erőfölény definíciója az összejátszás e burkolt formájával hozható összefüggésbe.
A Bíróság szerint (közös erőfölény) "alakulhat ki egy olyan koncentráció eredményeként, ahol az ügyletben érintett piac jelen sajátosságait és a szerkezetében bekövetkező változásokat tekintetbe véve az ügylet eredményeként az uralmi helyzetben levő oligopóliumok, közös érdekükre ráébredvén, lehetségesnek, gazdaságilag indokoltnak, így kedvezőnek tartanák hosszú távon közös politika elfogadását a piacon, termékeik versenyár feletti áron való értékesítésével, úgy hogy erre vonatkozó, a 81. cikkely értelmezésében való megegyezés vagy egyeztetett gyakorlat nem létezne köztük, és sem jelenlegi, sem potenciális versenytársaik, nem beszélve vevőikről vagy fogyasztóikról, nem lennének képesek hatékony válaszlépésre.[4]"
A Bíróság egy fúziókérelemre reagálva alkotta meg ezt a definíciót, ez azonban a múltbeli esetekre is vonatkoztatható: amikor a piacon uralkodó vállalatok kifejezett megegyezés nélkül folytattak olyan közös gyakorlatot, amely túlzottan magas árakban vagy más módon megnyilvánulva, számukra átlagon felüli nyereséget eredményezett, és versenytársaik és fogyasztóik képtelenek voltak ezt megakadályozni, vagyis e magatartás a verseny torzulásához vezetett, akkor közös erőfölénnyel való visszaélésről beszélünk.
Dr. Boytha Györgyné az alábbiakban foglalja össze a közös erőfölény jelentőségét: "A kollektív erőfölény a Bizottság számára azért hasznos, mert eszközt ad kezébe a nem összejátszó, és az összejátszást kifejezetten nem bizonyítható oligopolista cégek ellen. [...] Ilyen joggyakorlat kifejlesztése igen alkalmas eszköz lehet arra az esetre, ha a párhuzamos magatartás kollektív erőfölénnyel való visszaélést jelentene[5]".
A közös erőfölény koncepciója az oligopolisztikus piacok esetében nyer különös jelentőséget, ezért nem véletlen, hogy fejlődéséhez az európai esetjog gyakorlatából adódó következtetések mellett nagymértékben hozzájárult a telekommunikáción belüli tipikusan szoros oligopol szerkezetű szektor, a mobil távközlés ágazati versenyjogi szabályozása.
A mobil távközlési ágazatra kétségkívül oligopol viszonyok a jellemzőek: az európai országokban jellemzően 2-6 mobilszolgál-
- 134/135 -
tató működik a piacon a rendelkezésre álló szűk erőforrásoknak köszönhetően. A szűk erőforrások a mobilszolgáltatás nyújtásához elengedhetetlen frekvencia korlátozottságában nyilvánulnak meg, ami alapjában határolja be a piacon résztvenni képes - a korlátozott számban kiadható szolgáltatási engedély megszerzésére jogosult - vállalatok számát. Hajlamos-e ez a piac a közös erőfölényre? A vállalatoknak az elmélet szerint csak akkor áll kölcsönös érdekükben az összehangolt tevékenység folytatása, ha az ebből származó haszon felülmúlja a normál piaci versengéssel elérhető nyereséget - de ez csak bizonyos tényezők, piaci sajátosságok együttes jelenléte esetén valósul meg. Patrick Rey közgazdász határozta meg azon kritériumokat, amelyek fennállása valószínűsíti a hallgatólagos együttműködést[6]. A kritériumrendszert most a mobil távközlésre vetítem ki:
a) Erőteljes belépési korlátok: az említett szűk erőforrások adminisztratíve határozzák meg a piaci szereplők számát. Ezen felül még egy jelentős, gazdasági-strukturális tényező is hozzájárul a belépés nehézségeihez: a mobilhálózat kiépítése rendkívül magas beruházást igényel, a sok fejlesztés a K+F-re allokál hatalmas költségeket, a belépés elsüllyedt költségekkel is jár, mindezek miatt a megtérülés hosszútávú. Csak stabil, nagy tőkeerővel rendelkező vállalatok képesek indulni a piacon.
b) A piaci szereplők közti gyakori kapcsolattartás: a vállalatokat jogszabály kötelezi összekapcsolási egyezmények megkötésére. Ezen felül is, a tőkeigényesség miatt célszerű bizonyos tevékenységeiket közös megállapodások keretében (pl. K+F egyezmények) végezni. A különböző tevékenységek összehangolása, az iparág hálózati jellegéből adódó sajátosságok gyakori találkozásokat, kommunikációt kívánnak tőlük.
c) Az innováció alacsony szintje: a második generációs mobilpiacok már érettek, stabilak, és itt a kutatás-fejlesztés csak kisebb jelentőségű kiegészítő szolgáltatásokra, készülékfejlesztésre szorítkozik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
