2001. év március hó 30. napján, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Tanácstermében került sor Király Tibor akadémikus, professor emeritus "Büntetőeljárási jog"* című tankönyvének vitájára. Az esemény, a munka megjelenését övező várakozásokhoz hasonló jelentős érdeklődést váltott ki.
Az egybegyűlteket - a szakterület művelőit, dok-toranduszokat, egyetemi hallgatókat és gyakorló jogászokat - dr. Kabódi Csaba, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar tanszékvezetője köszöntötte, majd átadta a szót a vitavezető dr. Erdei Árpád egyetemi tanárnak. A felkért bírálók dr. Bárd Károly tanszékvezető egyetemi docens, dr. Tóth Mihály tanszékvezető egyetemi tanár és dr. Márki Zoltán bíró, IM főcsoportfőnök voltak.
Erdei Árpád a tankönyv megjelenését méltató rövid bevezető után elsőként Bárd Károlyt kérte fel bírálata ismertetésére.
A bíráló mindenekelőtt arról szólt, hogy a büntetőeljárási jog területén negyven esztendő óta ez az első megjelent tankönyv és az sem közömbös, hogy ennek az ELTE professzora, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Király Tibor a szerzője. Bárd Károly a tankönyvet elsősorban oktatási anyagként vizsgálta, de nem kerülte meg a tartalom szakmai bírálatát sem. Elismerően szólt arról, hogy Király Tibor műve mindenben megfelel a tankönyvek alapvető és járulékos funkcióinak, egyben azok minőségét meghatározó követelményeknek.
Ezt követően arról beszélt, hogy a tankönyv sajátos összehasonlító jogi munkának is felfogható. A jog-ösz-szehasonlítás módszerének alkalmazásához ugyanis különösen kedvező lehetőséget teremtett az a helyzet, amely az 1998. évi XIX. törvény parlament általi elfogadását követően, a már érvényes törvény hatályba lépésének halogatásából adódott. A tankönyvből, noha az az 1998. évi büntetőeljárási törvény részletes elemzését adja, az olvasó képet kap arról is, hogy milyen is a még szocialista időszakban született, de azóta jelentős változásokat megélt 1973. évi I. törvény szellemisége, szerkezete.
Bárd Károly kiemelte, hogy a szerző az 1998-as törvényt nemcsak az utóbbi években született külföldi perjogi kódexek szabályaival összevetve elemzi, hanem vizsgálja azt is, hogy mennyiben felel meg az új magyar eljárásjogi törvény a nemzetközi, kivált pedig az európai követelményeknek. Ennek során a magyar törvény szabályait összeveti az Európai Emberi Jogi Egyezmény esetjogával, és azt is tárgyalja, hogy a törvényben kifejeződő koncepció mennyiben követi Európa Tanács ajánlásaiban megfogalmazott jogpolitikai tendenciákat. Úgy vélte azonban, hogy a terjedelmi korlátok ellenére sem lett volna célszerűtlen, ha a szerző említést tett volna az Európa Tanácsnak a terhelt távollétében tartható eljárásról, továbbá a tanúk megfélemlítéséről és a tanúvédelemről szóló ajánlásairól is, tekintettel arra, hogy ezek nem kis mértékben hatottak az új kódex vonatkozó rendelkezéseinek kialakítására.
A bíráló külön méltatta a büntetőeljárás alakulását bemutató, Pusztai László által írott II. és III. fejezetet. Üdvözölte Király Tibor azon megoldását, hogy a büntetőeljárás történetét tárgyaló önálló fejezetek mellett jóformán valamennyi jogintézmény bemutatásánál kitér annak történeti előzményeire, mint mondotta, "mértéktartással és úgy, hogy az a laikus számára is érthető."
Bárd Károly szerint Király Tibor munkája szinte maradéktalanul teljesíti a tankönyvekkel szemben támasztható elvárásokat. Közérthető módon összegzi a magyar büntetőeljárási jog tudományának állását, vázolja fejlődését, és számos, az 1998-as Be.-ben szereplő új jogintézmény megértéséhez ad a jogalkalmazók számára is hasznos útmutatót. Ugyanakkor alkalmas arra is, hogy a büntetőeljárási jog iránt érdeklődő laikusoknak eligazítást nyújtson. Kiemelte, hogy "nincs olyan a közvéleményt érdeklő büntetőpolitikai kérdés, amelyet Király Tibor ne hozna szóba, kezdve a büntetéskiszabás társadalmi megítélésétől, az áldozatok állam általi kártalanításának problematikáján át egészen a sértettek csoportjait érintő jogsértések kezelésének kérdéséig." Külön hangsúlyozta, hogy a szerző a szembenálló nézetek ismertetésénél - a tankönyv műfajához illően - megőrzi semlegességét, korrekt módon ismerteti az adott jogintézmény ellen, és mellett felhozható érveket, finoman érzékelteteti ugyan, hogy szívéhez melyik elképzelés vagy érv áll közelebb, de álláspontját nem sulykolja az olvasóba.
A tankönyvvel kapcsolatos egyetlen aggasztó körülményként annak jövőbeli sorsát említette. Az 1998. évi XIX. törvény módosításai ugyanis lassan oda vezetnek, hogy az eredeti koncepcióra jóformán ráismerni sem lehet, ez pedig jelentősen megnehezítheti a tételes jognak a tankönyv segítségével történő elsajátítását. Ezért valószínű, hogy valamilyen "korszerűsítésre" hamarosan szükség lesz.
A másodikként felszólaló dr. Tóth Mihály ugyancsak rámutatott a munka megjelenésének sajátos körülményeire. E tankönyv ugyanis - szakítva az eddigi gyakorlattal - nem az alapjául szolgáló törvény hatályba lépését követően, annak bizonyos gyakorlati tapasztalatait is hasznosítva jelent meg, hanem még a törvény hatályba lépése előtt. Ez azonban nem hátrány, sőt, mint a bíráló kifejtette, "bízhatunk benne, hogy a konszolidáltabb szokásokkal dacolva megjelenő művek szellemiségét is értékelve, hasznosítva alakul majd új évezredünk elején a magyar büntetőeljárás gyakorlata." Bizakodásra pedig az ad okot, hogy ez a tankönyv jóval több, mint a már három éve elfogadott büntetőeljárási törvény magyarázata. Mintha Király Tibornak a tankönyvírás csak ürügyet teremtett volna arra, hogy tudományos életművét mintegy összefoglalva, szintézist teremtően elemezzen processzuális elveket, intézményeket. Bárd Károlyhoz hasonlóan Tóth Mihály ugyancsak kiemelte, hogy a tankönyv mégsem lezárt bölcsességek és kinyilatkoztatások gyűjteménye, a szerző ugyanis az eltérő vélemények ismertetésre és mértéktartó bírálatára is súlyt fektet, a végső döntést az olvasóra bízva.
Megjegyezte, hogy ugyan a 600 oldalas tankönyv nem csekély feladat elé állítja a joghallgatókat, az új Be. 600 szakaszt meghaladó terjedelmére figyelemmel azonban már maga a kommentárszerű feldolgozás is indokolhatná a terjedelmet, e könyvben pedig ennél jóval többről van szó.
Tóth Mihály is elismeréssel szólt a Pusztai László által írt kodifikáció- és tudománytörténeti részről. Érdekességként említette a tankönyv semmisségi törvényeket tárgyaló fejezetét. Kiemelte Király Tibor megállapítását, miszerint "a semmisnek tartott jogszabályok alapján hozott ítéletek mind semmisekké válnak akkor is, ha azokat megelőzően in concreto abszolút szabályos eljárás folyt. A semmisségi törvények elszakadnak tehát az elkövetés és elbírálás idején hatályban volt pozitív jogtól. E fölé helyeznek egy másfajta, új jogi értékrendet, amint azt megengedi - más összefüggésben - az Emberi Jogok Európai Egyezménye is. Ez a pozitív joggal szemben a civilizált nemzetek által elismert általános jogelveknek ad elsőbbséget."
A tankönyv számos fejtegetését ítélte tanulságosnak. Külön kiemelte a közvetett bizonyítás szabályainak a magyarázatát, amely a korábban hangsúlyozott mechanikus kapcsolat helyett arra helyezi a hangsúlyt, hogy a közvetett bizonyítékok száma, jellege, egymáshoz való viszonya mennyiben alkalmas a gyanút magasabb valószínűségi fokra juttatni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
