1. Ha elvárható a Polgári Törvénykönyvtől, hogy a polgárok magánjogát (a közpénzügyeik, nyilvánvalóan, minden, ami az adókkal, illetékekkel stb. és a segélyekkel összefüggő közjogi jogviszonyok) tartalmazza, elvárható-e az is, hogy magánpénzügyeik szabályait illető kérdésekre választ, eligazítást adjon a Kódex? Úgy tűnik egy ilyen elvárás - túlzó. Egyfelől azért, mert ezen a területen túl sok közjogi szabály van. Nemcsak nálunk, de más országokban is. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy nemcsak diszpozítiv szabályok vannak a polgári törvénykönyvekben. Elég legyen utalni a Bürgerliches Gesetzbuch 247. §-ára, amely az alapkamattal foglalkozik (3,62%) (amely törvényhelyet a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló az Európai Parlament és a Tanács 2000/35/EK irányelv 3. §-a után alkották meg). A francia jogban a törvényes kamat mértékét évenként rendeletben hirdetik ki. A hatályos magyar Polgári Törvénykönyv 232. § (3) bekezdésében határozza meg a kamat mértékét: az megegyezik a jegybanki alapkamattal. [A késedelmi kamatról a Ptk. 301. § (3) bekezdése rendelkezik, mértéke a jegybanki alapkamat egyharmada, a 2011. évi CXLVIII. törvény 1. § (2) bekezdése nyomán.] Másfelől azért nem teljesíthető ez az igény, mert a magánpénzügyeket érintő szerződések száma is számos; és noha a polgári joggal szemben csak annyi a kívánság, hogy legyen diszpozítiv (az egyoldalú kógencia a kivétel), és a szerződésben nem szabályozott fő- és mellékkötelezettségeket illetően, vita esetén, legyen egyértelmű. Továbbá, mert a nagyon sok szerződéstípus beemelése esetén a törvénykönyv szövege igen terjedelmes lenne. Ezen segíthet azért az absztrahálásra törekvő gondolkodás. Jó példa erre a tőzsdén és tőzsdén kívüli kereskedelem, amelynek szerződései vonatkozásában lett volna igény a Polgári Törvénykönyvben való szabályozásra a rendszerváltás után, amikor a magánszemélyek, mint befektetők megjelentek, de úgy látszik ez az ipar jól működik az adásvétellel, cserével, megbízással, a kölcsönnel, mint "nagy" szerződéstípusokkal.
A rendszerváltás után rögtön fölmerült egy probléma, nevezetesen az azt megelőzően lakásépítésre és vásárlásra adott hitelek kamatainak alacsony volta, és az ebből fakadó kamatemelés jogosságának kérdése. A pénzügyi tartalmú szerződések (hitel- és kölcsönszerződések stb.) egy részének kétségtelenül sajátja, vagy mindenesetre ilyet tulajdonítanak nekik, hogy - eltérően a többi szerződésektől - az egyik szerződő fél egyfajta dominanciája jellemző rájuk, ti. a hitelt, kölcsönt adó - túlhatalma.
Azért jegyezzük meg, hogy egy versengő piacgazdaságban, ahol a kölcsönt, hitelt nyújtók is versenyeznek egymással azért, hogy végül a hitelfelvevő őt válassza, e túlhatalom a versenyben megszűnik létezni, hiszen a hatalmaskodóktól elfordul a bölcs piaci szereplő és olyat választ, amelyik szerződéses feltételeiben igényeinek megfelel. Így végül az "közgazdasági-evolució" során kihalnak az "olvasni nem tudó" majd később a "túlhatalmaskodó" piaci szereplők. Persze mindez csak a közgazdasági logika mentén érvényesülő, racionális, jól informált és torzítatlan preferenciákkal rendelkező hitelfelvevő és valóban sok "kis" versengő hitelnyújtó mellett érvényesülő folyamat. Valójában a szabályozás kapcsán mindig ez a kérdés, ami a közgazdász fejében jár: mivel teszünk jobbat, ha szabályozunk, vagy ha hagyjuk érvényesülni a piac önszabályozó erejét. Míg az első esetben olyan tranzienseknek, torzításoknak és tranzakciós költségeknek tesszük ki a piacot, amely gyors megoldást hoz ugyan a problémára, azonban az alkalmazkodási kényszer nem a piaci kihívásokra reagáltat, hanem a szabályokra, így sok olyan szereplőt életben tart, amelyek egyébként elhullottak volna és sokszor a hatékonyság rovására is megy. A második esetben a piac sok keserű eset és szituáció megtapasztalásán keresztül aránylag hosszú idő alatt megtisztul és valóban a piaci szereplők igényeit kielégítő módon kezd működni; ebben az esetben a tranzakciós költség az idő és tapasztalat megszerzése során elszenvedett áldozatok.
2. Elvileg a kötelmi jog különös részéből kiszakíthatók lennének a pénzügyi karakterisztikájú szerződések egy része, például az olyanok, amelyekben az egyik fél pénzügyi intézmény (pénzintézet), ha hitel- illetőleg kölcsönszerződésről van szó. Kétségtelen a jog, nevezetesen a magyar jog, hosszú ideje, 1991-től tartalmaz ilyen rendelkezést, ti. a takarékbetétről szóló 1989. évi 2. törvényerejű rendelet, amikor annak szövegébe beiktatták az alábbi szabályt a 13/A. § megalkotásával: "…A pénzintézet… jogosult az 1989. február 1. napja előtt megkötött takarékbetét-szerződések esetében a takarékbetét után járó kamat egyoldalú módosítására." Megjegyezzük: az újabb magyar jog [275/2010. (XII. 15.) Korm. rendelet a szerződésekben előírt kamat egyoldalú módosításának feltételeiről] is megengedi a pénzügyi intézménynek, hogy a kamat mértékét módosítsa. Ugyanakkor a rendelet korlátozza a kamat mértéke módosítását a fogyasztóval kötött, lakáscélú hitel- és kölcsönszerződés, illetőleg pénzügyi lízingszerződés esetében. Az 1. § (5) bekezdése értelmében a pénzügyi intézmény nem módosíthatja a devizában nyújtott és forintban törlesztett hitel kamatának mértékét az ügyfél számára kedvezőtlenül, ha a kölcsön forintban meghatározott összege az árfolyamváltozás miatt emelkedik a (4) bekezdés a) pontjára hivatkozva. A (4) bekezdés a) pontja azt mondja ki: "A kamat ügyfél számára kedvezőtlen módosítására a hitelkockázat változásai esetén is sor kerülhet: a) a hitelező eszközminősítési vagy belső adósminősítési szabályzata alapján az adott ügyfél, illetve a hitelügylet magasabb kockázati kategóriába történő átsorolása esetén, ha az átsorolásra a kölcsön összegében vagy a fedezetül szolgáló ingatlan értékében bekövetkezett legalább 10%-os változás miatt került sor, feltéve, hogy ez a változás a kölcsön visszafizetését jelentős mértékben veszélyezteti…" Zárójelben: a lakáskölcsönök kamatainak emelését a 90-es évek elején az Alkotmánybíróság megengedte a clausula rebus sic stantibus elvére hivatkozva.
Nem vitás ugyanakkor, ha igaz az, hogy a gyakorlatban a szerződés megkötése után az egyik fél egyoldalúan módosíthatja a korábban megkötött szerződést, akkor kétségtelenül olyan helyzettel állunk szemben, ami a szerződések általános tanával nehezen, vagy egyáltalán nem összeegyeztethető. Az más, hogy a francia jog - külön bíróság előtt, nem polgári jogi bíróság előtt - megengedi, ha az egyik fél az állam, a közigazgatási szerződés egyoldalú módosítását a felmerülő többletköltségek megfizetése mellett. Az a szerződés egyoldalú módosításától, az arra való jogosultságtól, élesen megkülönböztetendő, ha a jogszabály arra jogosítja fel a hitelezőt, hogy az, azonnali hatállyal felmondhatja a kölcsönt. Még akkor se szabad megfeledkezni a különbségről, ha a Ptk. 525. § (1) bekezdés c) pontjának esetéről van szó ("…a kölcsönre nyújtott biztosíték értéke jelentősen csökkent, és azt az adós nem egészíti ki"); tudván, ez az eset az adós következő élethelyzetét nézve, nem nagyon tér el attól, mintha a szerződést egyoldalúan módosította volna a hitelező. Az előbb ismertetett szabályozásnak az az ésszerű magyarázata a pénzügyi intézmények esetében (amelyeket a közgazdasági szakzsargon pénzközvetítőként jelöl meg) tekintettel arra, hogy ezen intézmények nem saját pénzüket, hanem a betétesek pénzét (ún. idegen forrást) közvetítik ki a hitelt felvevőknek). Ez pedig az, hogy a hitelintézetek számára előírás: (1996. évi CXII. törvény 70. §). A hitelintézet a prudens működésre vonatkozó előírások betartásával úgy köteles a rábízott idegen és saját forrásokkal gazdálkodni, hogy folyamatosan fenntartsa azonnali fizetőképességét (likviditását) és mindenkori fizetőképességét (szolvenciáját). Vitathatatlan, amennyiben elfogadjuk, hogy a két szintű bankrendszerben ezen hitelintézeteknek alapvető szerepe van a pénz- vagy hitelmultiplikációban és ezt a szerepét a tankönyvekben tanult módon betölti, egyetlen olyan pillanat sem lehetséges, hogy fenn tudja tartani "azonnali fizetőképességét" és "mindenkori fizetőképességét" kizárólag egy megfelelően hosszú múltra visszanyúló átlagos kifizetési igény megfelelésére való képességgel közelíthető ez a szint. Nem véletlen talán az sem, hogy az adott "iparág" önálló, polgári törvénykönyvön kívüli szabályozása döntő fontosságú egy modern piacgazdaságban, hiszen a hitel szerepe a gazdasági növekedésben elvitathatatlan.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
