Nemzetközi téren a nyugati polgári államok kriminálpolitikájában alapvetően két irányú, illetve kettős fejlődési vonal körvonalazódott az utóbbi időszakban.
1. Az egyik irányt a büntető igazságszolgáltatáson belül egyrészt a szabadságelvonó szankciók jelentőségvesztése jellemzi. A szabadságelvonással nem járó szankciókat egyébként az egyes külföldi államokban nevezik alternatív, közösségi vagy ambuláns szankcióknak is. Nem ritka az a vélemény, hogy az alternatív (közösségi) szankciókat nem csupán a szabadságelvonás hiánya jellemzi, hanem a különféle szabadságkorlátozó és a támogató funkció együttes megléte. A nyugat-európai szankcióalkalmazást illetően a szabadságelvonással nem járó szankciók előtérbe kerülése, különösen a pénzbüntetés és részben a közérdekű munka győzelmi menete figyelhető meg.
Másrészt a büntetőjog, az igazságszolgáltatás hagyományos kontroll-rendszerén kívüli alternatívák (a különböző diverziós megoldások, tettes-áldozat kiegyezés, jóvátétel) mind nagyobb szerepet kapnak.
Ezen irány hátterében a treatment ideológia krízisét követően a növekvő bűnözés problémájának kezelése, a végrehajtandó szabadságvesztés hátrányainak nyilvánvalóvá válása, a túlzsúfolt börtönök negatív hatásai, az igazságszolgáltatás tehermentesítése, a sértett érdekeinek, továbbá az emberi szabadságjogoknak az előtérbe állítása és tiszteletben tartásának garantálása húzódik meg.
2. A kriminálpolitika másik iránya a kriminalizáció egyre gyorsuló kiszélesítésében, a törvényi büntetéssel fenyegetés és az ítélkezés szigorításában nyilvánul meg. E tekintetben háttérként szintén a növekvő bűnözés és visszaesés kezelése, a bűnszervezetek, a szervezett bűnözés jelentkezése, a nagy súlyú, komoly kihatású bűncselekmények szaporodása állapítható meg. Itt a reakció elsősorban a "law and order" ideológiája nyomán, annak hatására alakult ki. Ez a kifejezés szó szerint ugyan "jog és rend"-ként fordítható, tartalmilag azonban leginkább a "kemény kéz" büntetőpolitikájaként jellemezhető. Legújabban szokás hivatkozni a New York-i "zéró-tolerancia" elvre és gyakorlatra is, amely kifejezés már utal a tartalmi vetületre is.
Bizonyos fokú leegyszerűsítéssel ugyan, de azt állapíthatjuk meg, hogy mindkét alapvető irány több-kevesebb jellemző vonása jelen van a külföldi államok kriminálpolitikájában. Azzal a kiegészítő megjegyzéssel, hogy az Európai Unió tagállamaiban az első irány a domináns (lásd pl. a német szankciókiszabási gyakorlatot, ahol a végrehajtandó szabadságvesztés aránya mindösszesen 6%, a pénzbüntetésé viszont kb. 82-83%), míg az angolszász jogkörben, mindenekelőtt az USA-ban a második irány, azaz a law and order a meghatározó. Hazánkban is képviselt mind a két irány, de itt is megjegyzendő, hogy a legutóbbi években, elsősorban 1997-től kezdődően a kemény kéz büntetőpolitikáját, tehát a szigort, a kriminalizáció kiszélesítését, a bírói mérlegelés szűkítését kívánja érvényesíteni csaknem kizárólagos, nem ritkán eltúlzott jelleggel. Mindezt pedig a Btk. általános része módosításaival célozza elérni, azaz nem szelektíve, hanem generális jelleggel szigorít.
3. Az egyoldalúan csak a szigorítást meghirdető jelenlegi kriminálpolitikai irányt, mint célkitűzést eleve elhibázottnak ítélem. Szerintem e helyett a differenciált, azaz a bűncselekmény súlyának és az elkövető bűnösségének megfelelő, azzal arányban álló, de az egyéniesítés és a megelőzés szempontjait, sőt az áldozat (sértett) érdekeit is lényegesen jobban figyelembe vevő (a törvényhozásban és a jogalkalmazásban egyaránt megnyilvánuló) büntetőpolitika együttes követése lenne kívánatos. Ezen túlmenően a politikának és a médiának mihamarabb fel kellene hagynia a jogalkotás és az ítélkezés szigorításától, mint a megváltó megoldást váró közléseknek a lakosság tudatába sulykolásával, ami már hazánkban fél évszázada tart. Továbbá lényegesen jobban tekintettel kellene lenni a szigorítások következményeire és költségkihatásaira. A nyugat-európai államokban már korábban rájöttek ugyanis arra, hogy a végrehajtandó szabadságvesztések gyakori alkalmazása az államnak sok pénzébe kerül és igen csekély eredményt hoz. (Az 1970-es és az 1980-as évtizedben Európában Hollandia és Svédország számított progresszív szemléletű kriminálpolitikai "mintaállamnak", az utóbbi időszakban pedig Finnország - tudatos büntetőpolitikája révén - ért el komoly eredményeket a tényleges szabadságvesztés visszaszorítása érdekében.) Ellenkező oldalon viszont az USA gyakorlatára, mint elrettentő példára lehet utalni. Az USA ugyanis az európai mércével nézve igen szigorú büntető törvényhozás és ítélkezés ellenére változatlanul a világ legveszélyesebb országa, a világ egyik legmagasabb bűnözési és fogvatartotti rátájával.
1. Büntetőjogunkban a jogkövetkezmények kettőssége, azaz a dualista szankciórendszer érvényesül. Szankciórendszerünk továbbá relatíve meghatározott, amelyben a törvényi büntetési keretek az egyéniesített elbírálást lehetővé teszik. Szankciórendszerünkben a büntetés az elsődleges, a meghatározó jogkövetkezmény, az intézkedések pedig elsősorban a speciális prevenció fokozottabb érvényre juttatására hivatottak.
2. Szankciórendszerünk nem ismeri a halálbüntetést. A magyar Alkotmánybíróság 1990. október végén hozott határozatában - ismeretesen - úgy ítélte meg, hogy a Btk.-nak és a kapcsolódó hivatkozott jogszabályoknak a halálbüntetésre vonatkozó rendelkezései az élethez és az emberi méltósághoz való jog lényeges tartalma korlátozásának tilalmába ütköznek, ezért megállapította a halálbüntetés alkotmányellenességét és megsemmisítette az ide kapcsolódó jogszabályi előírásokat [23/1990. (X. 31.) AB határozat]. (Magyarországon a halálbüntetés végrehajtása utolsó alkalommal 1988 júliusában történt.)
A magyar Országgyűlés a római Emberjogi Egyezményhez csatolt nyolc kiegészítő jegyzőkönyvet - köztük a halálbüntetés eltörlésére vonatkozó hatodik kiegészítő jegyzőkönyvet is - az 1993. évi XXXI. számú törvénnyel elfogadta és kihirdetésre is került. Az 1995. évi II. számú törvénnyel pedig az ENSZ Egyezségokmányának a halálbüntetés eltörlésére irányuló második fakultatív jegyzőkönyvének a kihirdetése történt meg. Vagyis hazánk ezen nemzetközi kötelezettségek elfogadásával és teljesítésével is a halálbüntetés megszüntetése, illetve annak meg-erősítése mellett foglalt állást.
Az is megjegyezhető, hogy a volt szocialista országok többsége nem csupán a büntetőjogi szabályozásból törölte el a halálbüntetést, hanem alkotmányba is foglalták ezen büntetési nem alkalmazásának a tilalmát (pl. a horvátoknál, románoknál, szlovákoknál, szlovéneknél).
1.1. A szabadságvesztés-büntetés a hatályos rendelkezések értelmében és a jövőben is várhatóan változatlanul a legáltalánosabb büntetési nem, továbbra is ez az általános értékmérő. A büntető kódexben meghatározott összes büntetési tétel nagy része kizárólagosan szabadságvesztést ír elő, de alternatív büntetésként is szerepel. A szabadságvesztés egyik legfontosabb jellemzőjével, a tartam meghatározásával kezdődik hatályos büntetőjogunkban, de a legtöbb európai országban a szabadságvesztés-büntetésre vonatkozó törvényi szabályozás. E szerint a szabadságvesztés vagy életfogytig tartó vagy pedig határozott tartamú.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
