Régi adósságot törleszt a jogalkotó az új, önálló végelszámolási törvény megalkotásával.
A problémakör eleddig nemhogy elég figyelmet nem kapott, hanem igazi mostohagyereknek tekintették, aki az édes gyerekek mellett létezhet ugyan - sajnos az tény, hogy létezik - de nevelésére különösebb gondot nem kell fordítani, s elég ha ugyanazokat az elveket - kicsit lazábban ugyan - érvényesítjük vele szemben is, mint azt a másik két gyereknél tesszük.
S itt követték el az első és alapvető hibát - a csőd- felszámolás, valamit a végelszámolás között ugyanis semmiféle rokonság nincs, közös legfeljebb csak az, hogy mindhárom valaminek a végén helyezkedik el, de ez csak formai jelenség, hiszen a dolgoknak van végük, de ettől még nem lesznek azonosak, sőt az sem biztos, hogy hasonlóvá válnának.
Közös neveltetésük, főleg azonos elvek alapján, tehát több volt, mint bűn - hiba volt!
A magyar jogban a végelszámolás kifejezés, már a Polgári Törvénykönyvből ismert. Ezt a kategóriát azonban 1959-ben a Ptk. a polgári jogi társaságok megszűnésére tartotta fenn. A Ptk. 578. § (1) bekezdése szerint ugyanis, a polgári jogi társaság megszűnésekor végelszámolásnak van helye. Ez azt jelentette, hogy a társasági tevékenységből eredő tartozások kiegyenlítése után - lehetőleg természetben - vissza kell adni a tagok vagyoni hozzájárulását. A közös vagyonból kell kielégíteni a társasági tevékenységből eredő tartozásokat, be kell hajtani a közös követeléseket, illetve a használatra átengedett tárgyakat pedig vissza kell adni. Amennyiben a vagyoni betétek kielégítése nem lehetséges, akkor a tagok vagyoni betétjüket arányosan csökkentve kapták vissza. Ha pedig a veszteség meghaladta a vagyont, akkor a tagoknak ezt egyenlő arányban kellett viselniük.
A szabályozásból egyenesen következik, hogy a végelszámolás csak és kizárólag a tagok belső jogviszonyát szabályozó eszközt jelentett.
1986-ban jelent meg a felszámolási eljárásról szóló törvényerejű rendelet, amely szocialista gazdálkodási körülmények között először kísérelt meg egy egységes minden gazdálkodó szervezetre kiterjedő jogszabályt alkotni. Sajnos az előkészítés során egyre jobban háttérbe szorult a csődjogi szemlélet, és ezért is a tvr. túl "egységesre" sikerült, hiszen 7. §-ának tanúbizonyságai szerint a felszámolási eljárást akkor is le kell folytatni, ha a gazdálkodó szervezet jogutód nélküli megszűnéséről a külön jogszabályok szerint határozatot hoztak.
Összefonódott tehát a fizetésképtelenség, illetve a fizetőképesség fogalma. Nyilvánvaló, hogy az 1988-as első Gt.-t kidolgozó munkacsoport számára ez a helyzet nem jelenthetett megoldást, ezért a tervezetbe és később szerencsére a törvénybe is bekerült a végelszámolás intézménye, amely kiindulópontjaként rögzítette, hogy ha a gazdasági társaság jogutód nélkül megszűnik - a fizetésképtelenség miatt indított felszámolási eljárás esetét kivéve - , végelszámolásnak van helye.
A társasági törvény hatálya azonban csak a társaságokra terjed és terjedhet ki, ezért a tervezetet kidolgozó munkacsoport ígéretet kapott az igazságügyi vezetéstől, hogy a végelszámolás problémakörét más szervezetek esetében is rendezni fogják. Ez elég sajátos módon sikerült. Az 1988. évi 26. számú tvr. módosította az 1986. évi 11. számú tvr.-t, kivéve a gazdasági társaságok nem fizetésképtelenség miatti megszűnését a felszámolási tvr. hatálya alól. Ugyanakkor viszont ez a tvr. a nem gazdasági társasági formában működő szervezetek (állami vállalatok, szövetkezetek stb.) esetében bevezette az egyszerűsített felszámolási eljárás fogalmát, a nem fizetőképtelenségi ok miatti megszűnés esetére. Ezzel az a képtelen helyzet állt elő, hogy más szabályok, és más eljáró fórumrendszer vonatkozott a gazdasági társaságokra (végelszámolás - cégbíróság) és más a nem gazdasági társasági formában működő gazdálkodó szervezetekre [egyszerűsített felszámolási eljárás - a felszámolást végző megyei (fővárosi) bíróság)].
A rendszerváltást követően a magyar Országgyűlés átérezve a terület gazdasági jelentőségét, már 1991-ben megalkotta a Csődtörvényt. A törvény - az előbbiekben elemezett egységes szemléletből adódóan - szabályozta a végelszámolás jogintézményét is.
2006-ra a jogalkotó végre rájött, hogy a végelszámolásnak semmi keresnivalója nincs a csődtörvényben, éppen ezért, ezt most már csak és kizárólag a Ctv.-ben szabályozta. A Ctv. megalkotói nagyon komoly munkával igazán minden részletre kiterjedő szabályozási komplexumot alkottak, amelyért csak dicséret illetheti őket.
Természetesen e cikk keretei között nincs rá mód és nem is szükséges, a dogmatikai problémakör egészének feltérképezésére, ezért itt csak három általam jelentősnek ítélt és az új törvény szükségességét is megalapozó kérdéssel szeretnék foglalkozni.
Általában nem szokás a jogszabály elnevezésével behatóan foglalkozni, hiszen nem mindig fejezi ki a tartalmat, sőt néha attól teljesen eltérő (lásd például a rendszerváltás óta kormányaink által közkedvelt az ún. "salátatörvényeket"). Esetünkben ez mégis azért fontos, mert tükrözi azt a jogalkotói felfogást, amely a későbbi zavarok egyik alapvető oka.
1881-ben törvényünk a Csődtörvény nevet viselte, az 59-es Ptk. is végelszámolásról beszél, a felszámolási tvr. már eljárásként ismeri, és ugyanez jellemző mind
- 16/17 -
a 91-es törvényre, mind pedig a Cégtörvényre. A felsoroltak közül csupán az első tartalmaz külön anyagi és külön eljárásjogi részt. Lényegében az összes többi jogforrás alapfelfogása az eljáráscentrikusság, és ez mára már olyannyira átment a köztudatba, hogy azokon az egyetemeken, ahol a felszámolást, illetve a végelszámolást is oktatják, ez mindenhol a polgári nemperes eljárások stúdium keretében történik.
Teljes mértékben elsikkadt tehát mind a csődjog, mind a végelszámolás anyagi jogi része. Ez azért alapvető hiba, mert a csődjognál a bekövetkezett, vagy a várhatóan bekövetkező fizetésképtelenség olyan szabályok meghozatalát "kényszeríti ki" a jogalkotóból, amelyek mintegy elmetszik a kötelmi jog általános szabályait és speciális, csak a csődhelyzetre jellemző szabályokat állítanak helyükre. Persze az önálló anyagi jogi rész hiánya nem jelenti azt, hogy hatályos csődtörvényünk nem tartalmaz anyagi jogi rendelkezéseket, csak azok elszórva, az eljárásjogi normákkal összekeveredve jelennek meg. A végelszámolás mai gyakorlati problémái döntően abból is adódnak, hogy ezen speciális csődjogi szabályok automatikusan átvitelre kerültek a végelszámolás területére is.
Tanulságos lehet a Cstv. preambulumát mondanivalóját emlékezetünkbe idézni:
"Az Országgyűlés a fizetésképtelen gazdálkodó szervezeteknek a csődeljárás útján történő újjászervezése, ha pedig ez nem lehetséges, felszámolás útján való megszüntetése, valamint a fizetőképes, de tevékenységüket megszüntető gazdálkodó szervezetek végelszámolásának szabályozása és a hitelezői érdekek védelme érdekében a következő törvényt alkotja."
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
