20 éve vettünk végső búcsút Kállay István professzor úrtól, akit a halálos betegség nagyon korán és hirtelen ragadt el közülünk. Tudományos munkásságát jól ismerheti a jogász, egyházjogász és a levéltáros, történész egyaránt; a jogtörténészek körében is rendkívüli elismertséggel bírt és a Jogtudományi Közlönynek is rendszeres szerzője volt. Méltó, hogy halálának évfordulóján megemlékezzünk róla.
Kállay István 1931. június 16-án, Fülöpszálláson született; édesanyja, Tóth Ida polgári iskolai tanárnő, édesapja, Kállay István tanító, felesége Buzássy Márta ének- és zongoratanárnő volt, gyermekük, Prof. dr. habil. Kállay Mihály DSc, PhD, tanszékvezető egyetemi tanár, vegyész. Kállay István az orosházi elemi iskola elvégzése után a város Evangélikus Gimnáziumában folytatta tanulmányait, ahol 1949-ben kitüntetéssel érettségizett. 1953-ban történelem-levéltár szakon diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Levéltárosi, tudományos munkájának eredményeként 1958-ban védte meg egyetemi doktori disszertációját. Kiemelkedő kutatói pályája elsősorban a XVIII-XIX. századi magyar jog- és kormányzattörténetre terjedt ki; főként a Mária Terézia kori szabad királyi városok gazdálkodásával és közigazgatás-történettel (pl. bírósági eljárások, földesúri bíráskodás, az úriszék munkája, a jogintézmények története, városi és uradalmi igazgatás) foglalkozott. 1969-ben a történelemtudomány kandidátusa, 1977-ben a történelemtudomány doktora lett a Szabad királyi városok gazdálkodása Mária Terézia korában (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972. 199 old.), és A magyarországi nagybirtok kormányzata 1711-1848 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980. 337 old.) című monográfiájával.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékén, Bölcsészettudományi Karának Történelem Segédtudományai Tanszékén 1977-től oktatott. Az utóbbi tanszéknek 1980-tól 1996-ig volt a vezetője. Az állam- és jogtörténet mellett különösen levéltártörténetet, diplomatikát, genealógiát, archontológiát és német paleográfiát tanított. Mindemellett az egyetem Jogalkotás és jogalkalmazás című kiegészítő képzését, illetőleg Egyháztörténeti Műhelyét is vezette, s számos német és osztrák egyetemen is előadásokat tartott. A Fejér Megyei Történeti Évkönyv, a Levéltári Közlemények, a Levéltári Szemle és a Magyar Herold szerkesztőbizottságának tagja, szerkesztője, 1975-től az Összehasonlító Jogtörténeti Tanulmányok sorozatszerkesztője is volt. Írásai ezen kiadványokban is rendszeresen megjelentek.
Jelentős kutatói, oktatói, szerkesztőbizottsági és szerzői munkáján túl széles körű szakmai közéleti tevékenységet folytatott. 1982-ben újjáalakította az 1949-ben betiltott Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaságot, amelynek haláláig elnöke volt. Hosszú időn keresztül vezette a Magyar Történelmi Társulat Archeográfiai, Heraldikai és Genealógiai Szakosztályát. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Jogtörténeti és Történeti Demográfiai Bizottságának, Közigazgatás-történeti Albizottságának, a Tudományos Minősítő Bizottság Történelemtudományi Szakbizottságának, valamint a Jogász Szövetség Jogtörténeti Szakosztályának. 1989-ben újjáalapította a Magyar Szent Korona Szövetséget, 1990-ben létrehozta az Országos és Nemzeti Kaszinót. E két utóbbi szervezetnek is elnöke volt.
Az említett, könyv formájában is megjelent kandidátusi és akadémiai nagydoktori értekezésén túl művei közül kiemelendők az Úriszéki bíráskodás a XVIII-XIX. században (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985. 484 old.) és a Városi bíráskodás Magyarországon 1686-1848 (Osiris Kiadó, Budapest, 1996. 637 old.), továbbá az általa szerkesztett, A történelem segédtudományai (ELTE, Budapest, 1986. 346 old.) című kötet, amelyben a genealógiai fejezetnek is ő a szerzője.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
