Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény az egyéni céggel lényegében alig foglalkozott, néhány paragrafusa tett csak említést az egyéni cégről, kimondva, hogy a természetes személy egyéni vállalkozó (noha ez nem kötelező számára) kérheti a cégnyilvántartásba történő felvételét, és ettől kezdve egyéni cég elnevezést kap (12. §, 15. § és 15/A. §).
Sokáig vitatott volt a joggyakorlatban, hogy az egyéni cég rendelkezik-e a cégtulajdonos személyiségétől elkülönülő jogalanyisággal, van-e az egyéni cégnek perképessége. A 2005-re uralkodóvá váló álláspont szerint [lásd a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 1/2005. (V. 9.) sz. határozatával elfogadott, az egyéni cég jogalanyiságáról szóló kollégiumi ajánlását - Ítélőtáblai Határozatok, HVG-ORAC Bp., 2005. 107.] az egyéni cég önálló, az egyéni vállalkozó jogalanyiságától eltérő jogalanyisággal nem rendelkezett, a cégbejegyzéstől függetlenül azonosnak minősült az egyéni vállalkozást folytató természetes személlyel, így jogképességgel is csak a vállalkozó természetes személy bírt.
Elfogadottá vált, hogy az egyéni vállalkozó cégjegyzékbe történő felvétele csak regisztratív aktus, ami a jogalanyiságot, a jogképességet nem érinti, csak az egyéni vállalkozó üzleti lehetőségeit bővíti, például a cégnév (kereskedelmi név) használatával és az átalakulás megengedettsége révén [1990. évi V. tv. 15/A. § (1) bek.].
Az egyéni cég - önálló jogalanyiság hiányában - a polgári peres eljárásokban sem vehetett részt saját cégneve alatt; félként az egyéni vállalkozó természetes személy szerepelt. Ha az egyéni vállalkozó a cégjegyzékbe való felvételét kérte, a peres eljárásban megkövetelte a bírói gyakorlat, hogy a félként szereplő természetes személy saját ügyfélkénti megnevezése mellett az egyéni cég minőségét is feltüntesse, értelemszerűen utalva arra, hogy azonos személyről van szó. (Ennek elmulasztása hiánypótlást eredményezhetett, de a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasítását nem vonhatta maga után, és szem elől tévesztése nem minősülhetett lényeges eljárási szabálysértésnek.)
Magyarország uniós csatlakozásával kötelezettségévé vált, hogy az uniós irányelveket jogába beépítse. Ilyen kötelezettséget rótt a tagállamokra a belső piaci szolgáltatásról szóló 2006/123/EK irányelv, amelynek célja - egyebek közt - az volt, hogy a tagállamokban letelepedett szolgáltatók számára az Unió teljes területén megkönnyítsék tevékenységük szabad folytatását (elősegítve ezzel a fogyasztói érdekek érvényesítését), a szolgáltatók adminisztratív terheit csökkentse, az engedélyezési procedúrát a tagállamokban minimálisra szorítsa.
Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény ennek a feltételrendszernek nem felelt meg, időszerűvé vált az elavult szabályozás helyett új normarendszer felállítása, s ennek során a jogalkotó rendezni kívánta az egyéni vállalkozó és a cégjegyzékbe bejegyzett egyéni vállalkozó (egyéni cég) egymáshoz való viszonyát és jogi státusát is. Az új szabályozást - eltérve a 2006/123/EK irányelvnek kizárólag a szolgáltatóra vonatkozó előírásaitól - a termelőtevékenységet folytató egyéni vállalkozásokra is kiterjesztették, így a 2009. november 9-én elfogadott és november 16-án kihirdetett, az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény a szolgáltatások és a termelés bármely szektorában működő egyéni vállalkozóra irányadó. A 2009. évi CXV. törvény (a továbbiakban: Evt.) első fejezete az egyéni vállalkozóról szól, s miután a második fejezet által szabályozott egyéni céget kizárólag egyéni vállalkozó alapíthat, a két jogalany normarendszere elválaszthatatlanul kapcsolódik egymáshoz.
A törvény egyes szabályai már 2009. december 1-jétől, teljes egésze pedig 2010. január 1-jétől hatályba lépett, az alábbiakban tárgyalandó átmeneti szabályai szerint a cégjegyzékbe bejegyzett egyéni cégek 2010. július 1-jét követően már csak az új szabályok szerint létezhetnek, így időszerű az egyéni cégre irányadó előírások áttekintése.
Az Evt. 20. § (1) bekezdése értelmében egyéni céget kizárólag az egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő természetes személy alapíthat, így értelemszerűen nem lehet egyéni cég alapítója olyan személy, aki az egyéni vállalkozói tevékenységből kizárt.
Az Evt. 2. § (2) bekezdése szerint mezőgazdasági őstermelői, magán-állatorvosi, ügyvédi, egyéni szabadalmi ügyvivői, közjegyzői és önálló bírósági végrehajtói tevékenység egyéni vállalkozóként nem folytatható, így ilyen tevékenységet folytató természetes személy sem hozhat létre a fenti céllal egyéni céget.
Az Evt. 3. § (1) bekezdése - összhangban a 2006/123/EK irányelv előírásaival - belföldiek és külföldi természetes személyek széles köre számára teszi lehetővé az egyéni vállalkozói tevékenykedést Magyarország területén.
Egyéni vállalkozó lehet ugyanis a magyar állampolgár, az Európai Unió tagállamának vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államnak az állampolgára, továbbá az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes más állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján a letelepedés tekintetében az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam állampolgáraival azonos jogállást élvező személy. (A letelepedés fogalmát a 2006/123/EK irányelv implementálását - hazai jogba történő beültetését - szolgáló másik jogszabály, a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény határozza meg. Ennek megfelelően letelepedés alatt gazdasági tevékenységnek ténylegesen és tartós, huzamos jelleggel történő folytatását kell érteni erre a célra szolgáló vagy rendszeresített létesítmény, telep, iroda, üzlet vagy egyéb hely, rögzített felszerelés vagy berendezés útján.)
Egyéni vállalkozó lehet más olyan, a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény hatálya alá tartozó személy, aki e jogot a Magyar Köztársaság területén gyakorolja. Egyéni vállalkozó lehet hazánkban a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó bevándorolt vagy letelepedett jogállású személy, a keresőtevékenység folytatása céljából, családegyesítés céljából vagy tanulmányi célból kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkező befogadott és hontalan. E személyek tehát valamennyien végezhetnek egyéni vállalkozói tevékenységet az arra irányadó szabályok szerint, és így egyéni céget is létrehozhatnak. [Megjegyzendő, hogy egyéni vállalkozó a fenti előírásokból is kitűnően csak természetes személy lehet, és mivel egyéni céget az Evt. 20. § (1) bekezdése szerint csak egyéni vállalkozó alapíthat, egyéb személy (jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet) egyéni céget nem hozhat létre.]
Az Evt. 3. § (2) bekezdése sorolja fel - szintén a természetes személy érintettre koncentrálva - az egyéni vállalkozói tevékenységből kizáró okokat. Ennek megfelelően nem lehet egyéni vállalkozó, és így egyéni céget sem alapíthat olyan természetes személy,
- aki korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen;
- akit a közélet tisztasága, a nemzetközi közélet tisztasága, illetve vagyon elleni bűncselekmény miatt jogerősen, végrehajtható szabadságvesztésre ítéltek (amíg az elítéléséhez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesül);
- akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen egy évet meghaladó, végrehajtható szabadságvesztésre ítéltek (amíg nem mentesült);
- továbbá az, aki egyéni cég tagja vagy gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja.
- Fentieken túlmenően az egyéni cég alapítására az az egyéni vállalkozó sem jogosult, aki tevékenységét szünetelteti. [Evt. 21. § (4) bek.]
A kizáró okok ismeretében megállapítható, hogy az 1990. évi V. törvény hasonló rendelkezéseihez képest az egyéni vállalkozásból (s ezzel együtt az egyéni cég alapítási jogosultságából) kizáró körülmények leszűkültek.
Már nem akadály például az adó-, tb-járulék, vagy a vámtartozás, ezek megfizetését a behajtás más eszközeivel kell kikényszerítenie az államnak, és többé nem jelenthetik korlátját az egyéni vállalkozói tevékenységnek. Lényegében egyéni vállalkozói (és egyéni cég alapítási) tevékenységre csak az nem jogosult, aki cselekvőképességének fogyatékossága miatt az üzleti élet önálló folytatására alkalmatlan, akit korábbi bűnelkövetése miatt - mentesüléséig - hitelezővédelmi okból a gazdasági tevékenység ezen formáiból kizárnak; továbbá a korlátlan tagi (tulajdonosi) felelősség halmozását tiltja az Evt.
Az Evt. 25. § (1) bekezdésének második fordulata értelmében egyéni cég kizárólag üzletszerű gazdasági tevékenység végzésére alapítható, így nonprofit egyéni cég alapítására nincs törvényes lehetőség.
Az egyéni cégnek az 1990. évi V. törvény alapján meghatározható fogalma, amely szerint egyéni cégnek a cégjegyzékbe bejegyzett egyéni vállalkozót tekinthettük, többé nem tartható.
Az Evt. határozottan elválasztja a két jogalanyt, kerüli ezek korábbi egybemosódását, olyannyira, hogy szabályaiból az is kitűnik: a kettő soha nem eshet egybe. Az Evt. 19. § (1) bekezdésének b) pontja értelmében ugyanis az egyéni vállalkozói tevékenységre való jogosultság ex lege megszűnik, ha az egyéni vállalkozás - akár eredeti alapítással, akár származékos módon - egyéni céggé alakul.
Az egyéni vállalkozó az ilyen tevékenységet folytató, regisztrált természetes személy, az egyéni cég azonban, az Evt. 20. § (1) bekezdése szerint a tulajdonosától elkülönült, önálló jogalanyisággal rendelkező vállalkozás. Az egyéni cég az egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő természetes személy által alapított, jogi személyiséggel nem rendelkező jogalany, amely a konstitutív hatályú cégnyilvántartásba vétel aktusával keletkezik, státusa tehát leginkább a közkereseti társasághoz, illetve a betéti társasághoz hasonlít, azonban - szemben a kkt.-vel és a bt.-vel - csak egyetlen speciális jellemzőkkel bíró természetes személy alapíthatja, több személy illetve gazdálkodó szervezet a létrehozatalában nem vehet részt, és a természetes személy is csak akkor, ha az egyéni vállalkozók nyilvántartásába felvették.
Az egyéni cég jogképességét is a kkt.-hoz és a bt.-hez hasonlóan határozza meg az Evt. 20. § (2) bekezdése: cégneve alatt jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, így különösen tulajdont szerezhet, szerződést köthet, pert indíthat és perelhető. Ez a jogképesség olyan tágan meghatározott, hogy lényegében csaknem egybeesik a jogi személyekével, mivel a jogi személyiséggel való felruházást kivéve szinte mindenre kiterjed.
Az egyéni cégnek az Evt. 20. § (4) bekezdése szerint kizárólag egy tagja (alapítója) lehet, ez alól azonban az Evt. 32. § a tag halála, vagy cselekvőképességének elvesztése/korlátozása esetére (ideiglenes jelleggel) felmentést ad. Az Evt. 20. § (4) bekezdése azt is deklarálja, hogy egy természetes személy kizárólag egy egyéni cég tagja (alapítója) lehet.
Az Evt. 20. § (6) bekezdése tisztázza az egyéni cégre és tagjára alkalmazandó jogot is: az Evt. átal nem szabályozott kérdésekben a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvénynek (a Gt.-nek) a gazdasági társaságok közös szabályairól szóló általános rendelkezéseit, valamint a Ptk.-t kell megfelelően, az egyéni cég sajátosságait figyelembe véve alkalmazni. Az Evt. 20. § (5) bekezdése az egyszerűség kedvéért azt is kimondja, hogy ahol az egyéni cégre alkalmazandó más jogszabály legfőbb szervet említ, azon az egyéni cég tagját kell érteni [akinek jogállása ilyen módon sokban emlékeztet az egyszemélyes kft. illetve rt. egyedüli tulajdonosának (részvényesének) helyzetére].
Az egyéni cég az Evt. 20. § (3) bekezdése értelmében a cégnyilvántartásról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a Ctv.) hatálya alá tartozik. A cégeljárási, törvényességi felügyeleti és a végelszámolási szabályok az Evt.-ben írt eltérésekkel, megfelelően alkalmazandóak az egyéni cégre. [Azt egyébként - ezek után teljesen feleslegesen - az Evt. 24. § (2) bekezdése is kimondja, hogy az egyéni cég feletti törvényességi felügyeletet a cégbíróság látja el a Ctv. szabályai szerint.]
Amint azt az előző pontban kifejtettem, egyéni céget csak regisztrált és tevékenységét nem szüneteltető egyéni vállalkozó hozhat létre. Az ezt megalapozó létesítő okirat az egyéni cég működésének és gazdálkodásának alapokmányát jelentő alapító okirat (az elnevezés oka nyilvánvalóan az, hogy egyszemélyes vállalkozásról van szó, amelynél a szerződéskötés fogalmilag kizárt). Az alapító okirat tartalma - az Evt. kógens rendelkezéseinek keretei között - szabadon állapítható meg, az Evt. előírásaitól (a Gt.-hez hasonlóan) csak akkor lehet eltérni, ha ezt az Evt. külön megengedi.
Az alapító okiratot közjegyzői okiratba, vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni, és azt az alapítónak (a tagnak) alá kell írnia.
Az alapító okirat minimális tartalmi elemeit az Evt. 22. § (1) bekezdése határozza meg. Szükségképpeni tartalmi eleme ennek megfelelően:
- az egyéni cég cégneve és székhelye;
- az alapító családi és utóneve, anyja neve, lakóhelye és egyéni vállalkozói nyilvántartási száma;
- azon tevékenységei, amelyeket a cégjegyzékben szerepeltetni kíván.
[Megjegyzendő, hogy az Evt. 22. § (2) bekezdés értelmében a TEÁOR besorolásra tekintet nélkül minden olyan tevékenység megjelölhető, amit törvény nem tilt, vagy nem korlátoz. Az egyéni cég az alapító okiratban meghatározott tevékenységen belül (amelyet olyan tágan is meg lehet jelölni, hogy "ipar", "kereskedelem", "szolgáltatás" stb.) bármely gazdasági tevékenységet folytathat, amit az állami adóhatóságnak főtevékenységként, vagy ténylegesen végezni kívánt egyéb tevékenységként bejelent.]
- Szerepeltetni kell az alapító okiratban az egyéni cég jegyzett tőkéjét, a tag vagyoni betétjének összegét, valamint a jegyzett tőke rendelkezésre bocsátásának módját (készpénz vagy apport) és idejét is. (Lásd az 5. pontban írtakat is.).
- Lényeges tartalmi eleme az alapító okiratnak annak meghatározása, hogy a tag korlátlan vagy korlátolt felelősséget vállal-e az egyéni cég tartozásáért, meg kell határozni utóbbi esetben annak mértékét (vagyis a pótbefizetés összegét) is.
- Fel kell tüntetni az alapító okiratban az egyéni cég működésének időtartamát, ha azt határozott időtartamra alapítják. Ha az egyéni cég működésének időtartamát nem jelölik meg az alapító okiratban, az Evt. 22. § (3) bekezdése szerint az egyéni céget határozatlan időre létrejöttnek kell tekinteni. [Megjegyezendő, hogy a fenti szabályt felesleges volt külön deklarálni, mivel arra az Evt. 20. § (6) bekezdéséhez képest alkalmazandó Gt. 11. § (5) bekezdése alapján is el lehet jutni.]
- Ha az egyéni cég könyvvizsgálót jelöl ki, az alapító okirat lényeges tartalmi eleme a könyvvizsgáló neve (cégneve) és lakóhelye (székhelye);
- Az alapító okiratból ki kell tűnnie annak is, ha az osztalékelőleg fizetésének lehetőségét biztosítani kívánta az alapító.
Az egyéni cég létrehozható szabadon fogalmazott (legalább az előbbiekben felsorolt kötelező, és fakultatíve kötelező tartalmi elemeket megállapító) alapító okirattal, de mód van arra is, hogy az egyszerűbb gazdasági társaságokhoz hasonlóan szerződésminta (pontosabban: alapító okirat minta) alkalmazásával készítsék el létesítő okiratát. Ezt az alapító okirat-blankettát az Evt.-vel módosított Ctv. 10. számú melléklete tartalmazza, használata megegyezik a gazdasági társaságok "szerződésmintás" létesítő okiratának alkalmazási előírásaival. Értelemszerűen erre is igaz a közokiratba, vagy ügyvéd által ellenjegyzett teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalás kötelezettsége, változtatni nem lehet tartalmán, a szükségtelen blanketta-részeket üresen kell hagyni, és a "szerződésmintás" jellegnek az alapító okiratból, illetve a kérelemből ki kell tűnnie.
Szabadon fogalmazott alapító okirat esetén az általános cégeljárás, [Ctv. 45-47. §] "blankettás" alapító okirat esetén az egyszerűsített (Ctv. 48. § szerinti) cégeljárás szerint zajlik a bejegyzési eljárás.
Az egyéni cég csak konstitutív hatályú bejegyzését követően kezdheti meg egyéni cégkénti tevékenységét (természetesen az alapító egyéni vállalkozó eddig az időpontig egyéni vállalkozóként működhet), mivel az egyéni cég számára az Evt. 25. § (2) bekezdése értelmében az "előtársasági" lét tilos. A hivatkozott Evt.-rendelkezés szerint ugyanis az egyéni cég a cégnyilvántartásba való bejegyzés napját megelőzően nem kezdheti meg működését.
Az egyéni cég bejegyzésével az Evt. 19. § (1) bekezdés b) pontja értelmében az egyéni vállalkozó a cégbejegyző határozat jogerőre emelkedésének napját megelőző napon a törvény erejénél fogva megszűnik. Erről az Evt. 19. § (4) bekezdés c) pontja értelmében a bejegyzést végző (székhely szerint illetékes) cégbíróság elektronikus úton köteles értesíteni az egyéni vállalkozások nyilvántartását vezető központi szervet, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát. (Megjegyzendő, hogy ez az elektronikus kapcsolat jelenleg még nem működik, megvalósulásáig marad a papír alapú értesítés.)
Szépséghibája a szabályozásnak, hogy a cégbejegyzés megtörténtéről is csak utólag, a kötelező jogi képviselet folytán bizonyos késleltetéssel értesül csak az egyéni vállalkozó, miután a cégbíróság a Ctv. 32. § (1) bekezdéséhez képest alkalmazandó Pp. 97. § értelmében határozatát a jogi képviselőnek kézbesíti, aki ügyfelét maga köteles a bejegyzésről tájékoztatni. Ez a - jó esetben csak néhány napos - időveszteség azonban mégis azt eredményezi, hogy az egyéni vállalkozó képtelen a tevékenységét a cégbejegyzést megelőző napon beszüntetni, így - ha az egyéni cég "előtársaságként" nem is tevékenykedhet -, de az egyéni vállalkozó jogi értelemben vett megszűnése után is ebbéli minőségében működik még rövid ideig a késleltetett tudomásszerzés folytán.
Az egyéni cég alapításával kapcsolatos szabályai között említést érdemel az Evt. 25. § (1) bekezdése, amelynek értelmében egyéni cég átalakulás révén, vagyis származékos alapítással nem jöhet létre.
Az egyéni cég alapításának érvénytelenségére - hitelezővédelmi és forgalombiztonsági okokból - éppúgy csak korlátozottan lehet hivatkozni, mint a gazdasági társaságoknál.
A jogerős cégbejegyzésig bármely, a Ptk.-ban szabályozott szerződés érvénytelenségi ok megalapozhatja az érvénytelenséget, a konstitutív hatályú cégbejegyzést követően azonban csak az Evt. szabályai szerint kerülhet sor az egyéni cég alapításának érvénytelenségét állító sikeres perindításra.
Az Evt. 23. § (1) bekezdése értelmében az egyéni cég bejegyzése után az alapító okirat érvénytelenség címén történő megtámadása valamely megtámadási ok (például tévedés, megtévesztés, jogellenes fenyegetés) alapján kizárt, és semmisségre hivatkozással is csak akkor lehet eredményesen pert indítani, ha az Evt. 23. § (2) bekezdésében taxatíve felsorolt valamely semmisségi okra alapítja keresetét a felperes.
Ezek a semmisségi okok a következők:
- az alapító okirat ügyvédi ellenjegyzésére vagy közjegyzői okiratba foglalására nem került sor;
- az alapító okirat nem tartalmazza az egyéni cég cégnevét, tevékenységét (tevékenységeit), jegyzett tőkéjét, továbbá a tag vagyoni betétjének mértékét és felelősségének megjelölését;
- az egyéni cég tevékenységi köre jogszabályba ütközik;
- az alapító nem volt egyéni vállalkozó, vagy ha
- az alapító cselekvőképtelen volt.
A semmisségi pert a Ctv. vonatkozó szabályai [Ctv. 69-71. §] szerint kell lefolytatni, ami azt jelenti, hogy az egyéni cég bejegyzését követően csak a bejegyzés közzétételétől számított hat hónapon belül indítható ilyen kereset, és a határidő jogvesztőnek minősül.
Az eljárásra a cég székhelye szerint illetékes megyei bíróságnak van hatásköre, alperes az egyéni cég, felperes pedig ügyész lehet, vagy olyan személy, aki jogi érdekét valószínűsíti.
A perben az Evt. 23. § (3) bekezdése értelmében - amennyiben az alapító okirat érvénytelensége megállapítható -, a cél az egyéni cég lehetőség szerinti fenntartása, oly módon, hogy az alapító okirat érvénytelenségét okozó körülményt megpróbálják helyrehozni. A bíróságnak ilyenkor fel kell hívnia a cég egyedüli tagját, hogy az érvénytelenségi okot a bíróság által megszabott időtartam alatt küszöbölje ki. (A fentiekben ismertetett érvénytelenségi okok jó része egyébként utólag reparálható, például az alapító okirat utóbb ellenjegyezhető vagy közokiratba foglalható, tartalma kiegészíthető a hiányzó adatokkal.) Ha az érvénytelenségi ok kiküszöbölése megtörtént, a cég tovább működhet. A Ctv. 69. § (3) bekezdése értelmében a perbíróság csak az érvénytelenség tényét állapítja meg, és szükség szerint felhívja a cégbíróságot, hogy - ha kell - jegyezze be vagy törölje a cégjegyzékből az érvénytelenségi perrel érintett cégadatot, illetve hozza meg a törvényes állapot helyreállításához szükséges intézkedéseket.
Ha az érvénytelenség oka nem küszöbölhető ki, vagy az egyéni cég (tulajdonosa) arra nem hajlandó, a bíróság az érvénytelenség megállapítása mellett az ítéletében meghatározott időpontig hatályossá nyilvánítja az alapító okiratot és szükség szerint felhívja a cégbíróságot törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatására. Ez lényegében az egyéni cég megszűntnek nyilvánítását és ehhez kapcsolódóan végelszámolás elrendelését, vagy felszámolás kezdeményezését vonja maga után. [Evt. 23. § (4) bek., Ctv. 69. § (4) bek.]
Az Evt. 23. § (4) bekezdése [forgalombiztonsági okból, de a Ctv.-re való visszautalás miatt némiképpen feleslegesen] deklarálja, hogy a jogerős cégbejegyzést követően történő alapító okirat érvénytelenségének megállapítása nem érinti azon kötelezettségek fennállását, amelyek az egyéni cég terhére vagy javára az érvénytelenség megállapításáig keletkeztek.
Az Evt. 26. § (1) bekezdése szerint az egyéni cég az alapító okiratban meghatározott jegyzett tőkével alakul. Alapításához tehát valamelyes jegyzett tőke okvetlenül szükséges, de ennek minimális mértékét nem határozza meg a jogalkotó.
Az egyéni cég jegyzett tőkéje állhat készpénzből és apportból is, azonban csak akkor, ha a jegyzett tőke kettőszázezer forint feletti. Kétszázezer forintos, vagy ennél csekélyebb összegű jegyzett tőke esetén az kizárólag készpénzből állhat, apportot nem tartalmazhat. [Evt. 26. § (2)-(3) bekezdés]
Ha az egyéni cég jegyzett tőkéje kétszázezer forint feletti, és az alapító döntése szerint nem csak készpénzből, hanem nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásból (apportból) is áll, a vagyoni betét értékéről az alapítónak az alapító okiratban nyilatkoznia kell. [Értelemszerűen szerepeltetni kell az alapító okiratban a jegyzett tőke összegét akkor is, ha teljesen vagy részben készpénzből áll a jegyzett tőke, azonban, ha apport is van, ennek értékét is meg kell határozni, épp úgy, mint a gazdasági társaságoknál.]
Az egyéni cég jegyzett tőkéjének szolgáltatásánál sem a pénzbeli rész, sem az apport rendelkezésre bocsátásánál nincs helye halasztásnak. Az Evt. 26. § (4) bekezdése értelmében azt az alapításnál teljes egészében rendelkezésre kell bocsátani.
Az egyéni cég szabályozásának egyik legérdekesebb újdonsága (szemben az egyéni cég 2010. január 1-je előtti, és az egyéni vállalkozó jelenlegi szabályozásával), hogy az egyéni cég tagjának (tulajdonosának) az egyéni cég miatt fennálló felelőssége nem okvetlenül korlátlan tagi felelősség. Az egyéni cég tagja ugyanis az alapításkor választhat: korlátlanul, vagy korlátozottan kíván-e felelni a cég tartozásaiért, és e választásáról az alapító okiratban nyilatkoznia is kell.
Az Evt. 27. § értelmében az egyéni cég kötelezettségeiért elsődlegesen maga az egyéni cég tartozik helytállni, a tag felelőssége (a gazdasági társaságoknál megismerthez hasonlóan) mögöttes felelősség, amelynek alapján helytállási kötelezettség csak akkor áll be, ha az egyéni cég saját tőkéje nem elegendő a követelés kielégítésére.
Ha a tag az egyéni cég tartozásaiért csak korlátozott felelősséget vállal, akkor azt az értéket is meg kell határoznia az alapító okiratban, amelynek mértékéig korlátozott tagi felelőssége fennáll. Ilyenkor az alapító okiratban a tag által vállalt - a fenti mértéknek megfelelő - összegű pótbefizetési kötelezettségről is nyilatkoznia kell. Az ilyen korlátozott felelősségű egyéni cég esetében ugyanis, ha az egyéni cég saját vagyona a tartozást nem fedezi, előtérbe kerül a tag (addig) mögöttes felelőssége, és az alapító okiratban meghatározott korlátozott felelősségvállaláshoz kapcsolódó pótbefizetés erejéig saját vagyonával is felel. Az Evt. 27. § (3) bekezdése értelmében a tag a pótbefizetésből az adott tartozás kiegyenlítéséhez szükséges összeget köteles az egyéni cég rendelkezésére bocsátani.
Az egyéni cég cégnevében is utalni kell hitelezővédelmi okból a tag által választott felelősségi formára, az Evt. 27. § (5) bekezdése értelmében ugyanis a korlátlan felelősségű egyéni cég nevében az "egyéni cég" elnevezést, vagy az "ec." rövidítést, a korlátozott tagi felelősséggel működő egyéni cégnél pedig a "korlátolt felelősségű cég" elnevezést (vagy ennek "kfc." rövidítését) kötelezően szerepeltetni kell. A jövőben tehát 2010 januárja utáni alakulás esetén az "egyéni cég" megnevezés mindig korlátlan felelősségű egyéni céget, a "kfc." pedig korlátolt felelősségű egyéni céget takar.
Az egyéni cég tagja a működés során is változtathat az egyéni cég felelősségi formáján. Az Evt. 28. § értelmében ugyanis az alapító okirat megfelelő módosításával dönthet erről, ez azonban a tagi felelősség szabályozásán (értelemszerűen az 5 éves elévülési időn belül) nem változtat. Ha kfc.-ből módosul ec.-re a cég, akkor a tag felelőssége korlátlanná válik, de csak a változás bekövetkeztétől. Ha viszont ec.-ből alakul kfc.-vé az egyéni cég, akkor az Evt. 28. § második mondata értelmében a változást megelőző (ec.-időszakban vállalt) egyéni cégeskötelezettségekért a tag továbbra is teljes vagyonával, korlátlanul felel.
Sajnos az Evt. nem határozza meg, hogy e felelősség meddig áll fenn, ezért értelemszerűen annak csak az elévülés szabhat gátat.
(Ebben az esetben pedig a tagi felelősség sokkal súlyosabb, mint például egy kkt. vagy bt. tag esetében, ami nem túl szerencsés.)
Miután a felelősség fennállásának jogvesztő határidejéről az Evt. nem tesz említést, a helytállási kötelezettség időtartama véleményem szerint elévülési jellegű.
Az egyéni cég tagjának felelősségéről - egy más vonatkozásban - az Evt. 24. § (5) bekezdése is említést tesz. Kimondja ugyanis, hogy a tag kötelessége az egyéni cég bejegyeztetése, illetve a bejegyzett adatok változásainak cégjegyzéken történő átvezettetése. (Ez akkor is igaz, ha az egyéni cég vezető tisztségviselője nem esik egybe a tag személyével.) Az Evt. 24. § (5) bekezdése értelmében a tag korlátlanul felel az egyéni céggel szemben (tehát nem "kifelé", a hitelezők vonatkozásában!) azokért a károkért, amelyek a bejelentett adat, jog, vagy tény valótlanságából, illetve a bejelentési kötelezettség késedelméből vagy elmulasztásából erednek. (Ez a szabály értelemszerűen a tag és az egyéni cég elkülönült jogalanyiságából ered.)
Az egyéni cég legfőbb szervét az egyedüli tag "személyesíti meg", a legfőbb szerv hatáskörébe tartozó kérdésekben ő hozza meg a szükséges döntést.
Ügyvezetését az egyedüli tag - tagsági jogviszonya alapján - maga is elláthatja, de az Evt. 30. § (3) bekezdése arra is módot ad, hogy az ügyvezetést (a Gt. általános részének a vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályainak megfelelő alkalmazásával) másra bízza.
A működés körébe tartozó speciális szabályt mond ki az Evt. 30. § (6) bekezdése, amely deklarálja: ha az egyéni cég tagja az alapításkor nem felelt meg az egyéni vállalkozókra vonatkozó követelményeknek, úgy kell tekinteni, hogy az egyéni cég a működése során nem tartja be a szervezetére és működésére irányadó jogszabályi rendelkezéseket. Miután az Evt. 24. § (2) bekezdése értelmében az egyéni cég felett a cégbíróság látja el a törvényességi felügyeletet a Ctv. szabályai szerint, ilyen esetben értelemszerűen törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatására kerül sor.
[Az egyéni cégre és tagjára vonatkozó cégjegyzéki jogok, tények és adatok nyilvánosak, az alapítás illetve a bejegyzett adatok változásának bejegyeztetése a tag kötelessége. Az Evt. 24. § (4) bekezdésének ezen szabálya egyébként nem vesz tudomást arról, hogy a vezető tisztségviseléssel a fentiek szerint kívülálló személy is megbízható, és utóbbi esetben a társasági és a cégjog általános szabályai szerint ilyenkor ez a személy volna köteles a bejegyeztetési kötelezettség teljesítésére.]
Sajátos - a korlátlan felelősségek halmozásának elkerülését szolgáló - szabály, amely az ec. és tagja számára tiltja, hogy gazdasági társaságban korlátlan tagi felelősséget vállaljon. [Evt. 27. § (4) bek.]
Az Evt. 30. § (7) bekezdése szerint az egyéni cég vagyoni betétje forgalomképes, de csak korlátozottan: kizárólag egyéni vállalkozóra ruházható át.
Az egyéni cég engedélyköteles tevékenységet csak az engedély birtokában végezhet az Evt. 31. § (1) bekezdése szerint, rendezi azonban a törvény az engedélyek sorsát az egyéni vállalkozó-egyéni cég közötti "átmenet" esetére is. Ennek megfelelően, ha a vállalkozó az egyéni cég alapítását végzi, akkor a vállalkozó vonatkozásában folyamatban lévő engedélyezési eljárásban - bejelentése alapján - már az egyéni cég lesz az engedély jogosultja, ha az az engedélyezési feltételeknek egyébként megfelel. [Evt. 31. § (2) bek.] Eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában ugyanez a helyzet az egyéni vállalkozó már meglévő engedélyeivel is az Evt. 31. § (3) bekezdés alapján.
Képesítéshez kötött tevékenységet az egyéni cég csak akkor folytathat az Evt. 31. § (4) bekezdése szerint, ha a képesítési követelményeknek tagja, vagy valamely személyesen közreműködő, az egyéni cég által határozatlan időre foglalkoztatott személy megfelel. [Jogszabály az önkormányzati rendelet kivételével ez utóbbi helyzetre nézve korlátozó rendelkezést tartalmazhat.]
Az Evt. 32. § különleges szabályozást ad arra az esetre, ha az egyéni cég tagja meghal, vagy cselekvőképességét elveszíti. A tag halála esetén özvegye, özvegy hiányában (vagy egyetértésével) örököse (örökösei), cselekvőképességének elvesztése vagy bírósági korlátozása esetén pedig törvényes képviselője az egyéni cég tagjává válhat, ha az Evt.-nek az egyéni cég tagjaival szemben támasztott feltételeknek megfelel és taggá válása iránti szándékát az ok bekövetkeztétől számított 30 napon belül a cégbíróságnak bejelenti.
Ha a cselekvőképtelen (korlátozottan cselekvőképes) tag törvényes képviselője (is) taggá válik, ezen állapot időbeli korlátozás alá nem esik, azonban a képviselő tag ilyenkor a cselekvőképtelen (korlátozottan cselekvőképes) tag nevében és javára jár el. Ez az egyik olyan eset, amikor az egyéni cég nem csak egy taggal működik.
A másik - a tag halála folytán bekövetkező - kivételes esetben szintén előfordulhat, hogy az egyéni cég egynél több személy tagsága mellett működik, akkor, ha a tagnak több örököse van, ez az állapot azonban csak időlegesen maradhat fenn.
Az Etv. 32. § (2) bekezdésében írt esetben legfeljebb 3 hónapig [a határidő számítására az Evt. 32. § (3) bekezdése tartalmaz előírásokat] valamennyi örökös taggá válhat, ha ezen szándékukat a cégbíróságnak bejelentik, és egyúttal azt is meghatározzák, hogy ki látja el az egyéni cégben a vezető tisztségviselői, illetve képviselői feladatokat.
A cégbíróságnak véleményem szerint figyelemmel kell kísérnie az ilyen "rendhagyó" egyéni cég sorsát, és ha a 3 hónap eredménytelenül telt el, és az örökösök nem rendeznék ezalatt az egyéni cég tagsági viszonyait, a cégbíróságnak ezt törvényességi felügyeleti hatáskörében eljárva kell kikényszerítenie.
Az egyéni cég az Evt. 33. § értelmében jogutódlással és jogutód nélkül is megszűnhet. Jogutódlással történő megszűnésére nézve az Evt. 33. § (1) bekezdése és 34. § (1) bekezdés c) pontja tartalmaz rendelkezéseket. A jogszabály szerint az egyéni cég a Gt. szabályainak megfelelő alkalmazásával bármely gazdasági társasággá átalakulhat, az átalakulással keletkező jogutód társasági formája tekintetében nincs többé korlát.
Az egyéni cég átalakulására értelemszerűen a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény rendelkezései is irányadóak.
Jogutód nélkül szűnik meg a cég, ha:
- meghatározott időtartamra jött létre, és az időtartam eltelt, vagy a cég megszűnését valamely megszűnési feltételhez kötötték és az bekövetkezett;
- ha elhatározza jogutód nélküli megszűnését (ilyenkor önkéntes végelszámolását a Ctv. szerint le kell folytatni);
- ha a cégbíróság törvényességi felügyeleti hatáskörében eljárva megszűntnek nyilvánítja (ennek során kényszer-végelszámolásra vagy felszámolásra kerül sor);
- ha a cégbíróság hivatalból elrendeli törlését (ez vélhetőleg a Ctv. 89-92. §-ban szabályozott ismeretlen székhelyű cég megszüntetésével kapcsolatos, korábban hivatalbóli törlésnek nevezetett eljárásra utal);
- ha a bíróság felszámolási eljárás során az egyéni céget megszünteti. [Evt. 34. § (1) bek. a)-b), d)-f) pontjai]
Az egyéni cégre a felszámolás, a végelszámolás és a csődeljárás szabályait alkalmazni kell az Evt. 34. § (2) bekezdése értelmében.
Az Evt. 38. § az 1990. évi V. törvény alapján bejegyzést nyert egyéni cégek eredeti szabályok szerinti "továbbélését" nem kívánta biztosítani. Ezért a jogalkotó úgy rendelkezett, hogy a hatálybalépéstől számított hat hónapon belül (vagyis legkésőbb 2010. július 1-jéig) kötelesek ezek az egyéni cégek létesítő okiratukat az Evt. új szabályainak megfelelően módosítani, és az ezzel kapcsolatos változásbejegyzési kérelmet a cégbírósághoz benyújtani. Választható volt az a megoldás is, hogy az egyéni vállalkozó az egyéni cég megszűnéséről határozott, és a fenti idő alatt a cégjegyzékből való törlését kérte. Az Evt. 2010. januári hatálybalépésekor bejegyzett, már létező, régi szabályozású egyéni cégek (egyéni vállalkozók) gazdasági társasággá az Evt. 38. § szerint nem alakulhattak át. Más kérdés, hogy a már megindult átalakulások befejezését és cégjegyzékben való átvezetését - véleményem szerint - meg kell engedni. Ez ugyanis egy igen bonyolult és költséges folyamat, és bár az Evt. erre nézve átmeneti szabályt nem adott, tekintve azonban, hogy a kodifikáció célja egyebek közt az volt, hogy e mikrovállalkozások adminisztratív terheit csökkentsék, nincs olyan jogpolitikai cél, amely indokolná a már lefolytatott átalakulási procedurák megismételtetését.
Erre figyelemmel úgy látom, hogy helyesen jártak el azok a cégbíróságok, amelyek az ilyen "áthúzódó" átalakulásokat bejegyezték, és az Evt. 38. § (1) bekezdését akként értelmezték, hogy csak a 2010 januárja után megkezdett átalakulási folyamat alapján nincs helye a "régi egyéni cég" átalakulás bejegyzésének.
A határidő eredménytelen eltelte után a cégbíróságnak törölnie kellett a cégjegyzékből az 1990. évi V. törvény szerinti egyéni céget, mégpedig jogorvoslati lehetőség biztosítása nélkül. A jogszabály meglehetősen következetlenül "megszűntnek nyilvánításról" beszél, ami azért furcsa, mert a régi szabályozású egyéni cégre (önálló jogalanyisága hiányában) ez a speciális törvényességi felügyeleti szankció, és az azzal járó felszámolás illetve kényszer-végelszámolás nem vonatkozhatott. E szabályt véleményem szerint helyesen úgy kell érteni, hogy a határidő elteltét követően az intézkedéssel késlekedő régi szabályozású egyéni cégeket a cégbíróság nyomban jogerős végzésével törli a cégjegyzékből a jogintézmény ex lege megszűnése folytán.
Az Evt. 38. § (1) bekezdésének utolsó mondata azt is kimondja, hogy a régi szabályozású egyéni cégek megszüntetése (helyesebben: cégjegyzékből való törlése) az ilyen "céggel" egyet jelentő egyéni vállalkozói jogviszony fennállását nem érinti, ő tehát az Evt. 37. § szerint működhet tovább.
A fentiek szerint a cégbíróságok a még meglévő régi szabályozású egyéni cégeket kigyűjtve nyilvántartásukból nyomban jogerős végzéseikkel törlik, amely körülmény a cégtulajdonos egyéni vállalkozói minőségén nem változtat, csak cégjegyzéki nyilvántartása szűnik meg. ■
Visszaugrás
