A nemzetközi magánjog a XIX. század második felétől kezdve nemzeti keretek között fejlődött. Magyarországon ezt a jogterületet 1979-es kodifikációig elsősorban a bírói gyakorlat alakította. A nemzetközi magánjogi Kódex három évtizeddel ezelőtt korszerűnek tekintett kollíziós szabályainak egy része mára már elavult. A modernizáció irányát és ütemét az utóbbi tíz esztendőben az európai uniós jogegységesítés határozza meg. A jogalkotó feladata, hogy a Kódexet az uniós követelményekkel összhangban fejlessze, de próbálja meg elkerülni a szabályozás megkettőződését, és akadályozza meg a kollíziós jogforrási rendszer indokolatlan szétaprózódását és áttekinthetetlenné válását.
Mádl Ferenc szerteágazó tudományos munkásságának egyik fontos területe a nemzetközi magánjog. Joggal tekinthetjük őt a Szászy Istvánt követő nemzedék egyik legmeghatározóbb alakjának, aki nem csupán a nemzetközi magánjog elméletében alkotott maradandót, hanem XX. század második felében megvalósult magyar nemzetközi magánjogi kodifikációban, az 1979. évi 13. tvr. (a továbbiakban: Kódex) megalkotásában is kiemelkedő szerepet játszott. A jogterület művelői számára közismert, hogy a több mint tíz éves kodifikációs munkálatok során az eredeti tervezet jelentősen átalakult, a végleges törvényszöveg számos kisebb-nagyobb kompromisszum eredményeképpen jött létre.[1] Nem csak a tartalom szenvedett csorbát, a jogforrási hierarchiában elfoglalt hely sem volt ideális. Alkotói a magyar nemzetközi magánjogot minden bizonnyal törvényben szerették volna szabályozni, a tervezetet azonban nem törvényként fogadták el, hanem törvényerejű rendeletként tették közzé. Az a tény, hogy a magyar nemzetközi magánjog meghatározó belső jogi jogforrása formailag ma is ez a törvényerejű rendelet, a rendszerváltozás óta különösen anakronisztikus, bár, mint tudjuk, a magyar jogrendszerben ez az anakronizmus nem egyedülálló, és nem is a legkirívóbb.
A Kódexnek természetesen megvannak a maga szellemi, tudományos előzményei a magyar jogtudományban. A Magyar Tudományos Akadémia Állam és Jogtudományi Intézetének irányításával készült első tervezetek megalkotásában még közreműködött Szászy István professzor is, aki már 1938-as Nemzetközi Magánjog c. művének előszavában felhívta a figyelmet mind az anyagi magánjog, mind pedig a nemzetközi magánjog kodifikálásának szükségességére:" [...] megingathatatlan meggyőződésemmé vált az a felfogás, hogy feltétlenül szükség volna a Magánjogi Törvénykönyv Törvényjavaslatának, a magyar jogászi géniusz e nagyszerű alkotásának törvényerőre emelésére és ezenkívül egy nemzetközi magánjogi törvény alkotására is. A bíróságoknak a nemzetközi magánjogi kérdések megoldásánál határozott útmutatásra van szükségük, mert törvény nélkül a felmerülő jogszabályösszeütközéseket helyesen megoldani nehezen tudják."[2] 1948-ban első ízben ő készített egy
- 321/322 -
igen részletes és részletes indokolással ellátott törvényjavaslatot a magyar nemzetközi magánjog szabályozásáról.[3]
A Kódex, kompromisszumos megoldásai ellenére, hatályba lépésekor megfelelt a kor színvonalának. Méltán volt párhuzamba állítható olyan kortársaival, mint például az 1978-as osztrák, vagy az 1982-es jugoszláv nemzetközi magánjogi törvény. Azt azonban már az 1980-as évek második felében is érzékelni lehetett, hogy a nemzetközi magánjog elmélete és gyakorlata olyan irányokba fejlődik, amelyek előbb utóbb szükségessé teszik a szabályozás módosítását, korszerűsítését. A hatvanas években mindinkább magára találó, és a világ élvonalához újra fölzárkózó magyar nemzetközi magánjogi elmélet időben érzékelte a fejlődés irányát és jól tapintott rá annak csomópontjaira.[4] Figyelemmel kísérte, és kommentálta a jelentős nyugat európai nemzeti kodifikációs fejleményeket,[5] bemutatta és elemezte a német nemzetközi magánjog újrakodifikálásához készült tervezeteket[6] és a méltán korszakalkotónak tekinthető 1987-es svájci nemzetközi magánjogi törvényt.[7] Foglalkozott az akkor még csak a szerződések jogában jelentkező európai közösségi kollíziós jogegységesítés fejleményeivel is. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy előbb-utóbb szükségessé válik a magyar nemzetközi magánjogi szabályozás reformja. A kollíziós jog modernizálásának igénye persze korántsem jelentkezett olyan elementáris és kényszerítő módon, mint a jogrendszernek a politikai, gazdasági és társadalmi átalakulás által közvetlenül érintett területein. Kétségtelen hogy az 1989-90-es változások egyik meghatározó jellegzetessége volt az, hogy a folyamat a politikai- és a jogrendszer békés átalakítása útján ment végbe. Az államnak és a gazdaságnak régiónkban a jog eszközeivel történt átalakulását Mádl Ferenc alaposan leírta és elemezte az International Encyclopedia of Comparative Law "State and Economy" c. kötetéhez készült írásában.[8] Ez az elemzés már a kilencvenes évek közepén, az átalakulás első szakaszának végén íródott. Szerzője azonban nem csak utólagos elemzője és külső szemlélője volt ennek az átalakulásnak, hanem annak egyik szellemi előkészítője és aktív részese is. Egy 1989 tavaszán megjelent tanulmányában "Jus Commune Europae" címmel számvetést készített arról, hogy mi Magyarország viszonya Európához, milyen teendőink vannak akkor, amikor el akarjuk érni célunkat, az egyetemes és az európai fejlődéshez való felzárkózást.[9] Ez a nagy ívű tanulmány, amely történeti áttekintéssel indult, és a magyar jogrendszer akkori nemzetközi beágyazottságát, a nemzetközi jogegységesítési folyamatokban való részvételünket elemezte, kitért a tágabb értelemben vett nemzetközi magánjogi jogegységesítés során addig elért eredményeinkre is, és felvázolta azt a lehetséges ratifikációs stratégiát, amelyet követendőnek tartott Magyarország számára a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia által addig elfogadott egyezmények tekintetében. A tanulmány eredetileg angolul, a svájci Alfred von Overbeck tiszteletére készült ünnepi kötetben jelent meg.[10] Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a szerző mind az Overbeck-kötetbe készült tanulmány, mind pedig az Enciklopédia-kötet számára írt esszé magyarra fordítására engem kért fel. A fordítás során nagyon intenzíven kellett végiggondolnom mindazt, amit Mádl Ferenc papírra vetett és a mondanivaló minden bizonnyal mélyebben megérintett, mintha csak olvasója lettem volna.
A fent említett két tanulmány egyike sem vállalkozhatott arra, hogy a szűkebb értelemben vett magyar nemzetközi magánjogot, a Kódexet is értékelje, és felvázolja az azzal kapcsolatos reformelképzeléseket. Jó alkalmat kínált volna erre az a nemzetközi magánjogi tárgyú konferencia, amit Christian von Bar Osnabrückben szervezett 1992 tavaszán "Perspektiven des Internationalen Privatrechts nach dem Ende der Spaltung Europas" cimmel. Mádl Ferenc miniszteri elfoglaltsága miatt nem tudott eleget tenni von Bar meghívásának, és engem kért meg arra, hogy tartsak előadást a megadott témában. Ez adta az apropót arra, hogy végiggondoljam, hogy milyen feladatok és kihívások előtt állt akkor, majd két évtizeddel ezelőtt a magyar nemzetközi magánjog.[11] Ennek részeként azt is megpróbáltam megfogalmazni, hogy mely területeken és milyen tendenciák figyelembevételével kellene modernizálni a magyar nemzetközi magánjogi Kódexet. Az elemzés egyik központi gondolata az, a már akkor is világosan kirajzolódó tendencia volt, hogy a modernizáció csak a közösségi jogra tekintettel történhet meg, ami akkor még elsősorban a nemzetközi szerződési jogot érintette és a Római Egyezmény szabályaihoz való önkéntes jogközelítéssel valósulhatott volna meg. Evvel összefüggés-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
