Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!
ElőfizetésAz önkormányzatok által lefolytatott közbeszerzési eljárások előkészítése során az egyik legfontosabb és egyben legnehezebb feladat az alkalmassági feltételek meghatározása.
A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) 55. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a közbeszerzési eljárásban csak olyan gazdasági szereplő tehet ajánlatot, amely megfelel az ajánlatkérő által támasztott szakmai tapasztalatra és képzettségre, a műszaki és technikai feltételekre, a minőségbiztosítási és környezet-gazdálkodási szabványokra, valamint a gazdasági és pénzügyi helyzetre vonatkozó alkalmassági minimumkövetelményeknek. Az alkalmasság vizsgálatának a rendeltetése tehát az, hogy az ajánlatkérő meggyőződjön arról, hogy az ajánlattevők, illetve a részvételre jelentkezők megfelelnek-e a szerződés teljesítéséhez szükséges követelményeknek.
A közbeszerzési eljárást megindító felhívásban az ajánlatkérő köteles meghatározni azokat a feltételeket, amelyek alapján az ajánlattevők, illetve a részvételre jelentkezők alkalmasságát vizsgálja. Ennek megfelelően az ajánlatkérőnek legalább egy gazdasági és pénzügyi, valamint legalább egy műszaki és szakmai alkalmassági követelményt elő kell írnia. A Kbt. nem határozza meg az alkalmassági feltételek igazolási módját, az erre vonatkozó rendelkezéseket a 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet tartalmazza.
A Kbt. 55. §-ának (2) bekezdése alapján az alkalmassági feltételeknek pontosan meghatározottaknak kell lenniük. Ebből következően nem elfogadhatóak például az ajánlatkérő által az általánosság szintjén megfogalmazott, a "megfelelő pénzügyi helyzetre", illetve az "eredményes gazdálkodás folytatására" vonatkozó kitételek. Erre tekintettel a Döntőbizottság az egyik határozatában kimondta, hogy sérti a törvény előírásait az, ha az ajánlatkérő rendelkezéséből nem állapítható meg egyértelműen a gazdasági szereplőkre háruló kötelezettség tartalma (D.374/12/2008.).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás