Az Amszterdami Szerződés óta az Európai Közösségben lázas jogalkotás folyik a nemzetközi polgári eljárásjog területén.1 E lendületes jogalkotás fokozatosan egy új jogterület, az európai polgári eljárásjog kialakulásához vezet. Nyugat-Európában, a régebbi tagállamokban, így például Németországban,2 van olyan jogi kar, ahol az európai polgári eljárásjogot már önálló tantárgyként oktatják. Magyarországon a jogi egyetemek most kezdik csak felismerni a nemzetközi és - annak részeként - az európai polgári eljárásjog oktatásának a jelentőségét és szükségszerűségét - egyelőre még a polgári eljárásjog (polgári perjog) tantárgy keretében.
A kialakulófélben lévő európai polgári eljárásjog nem azonosítható a nemzetközi eljárásjog közösségi szintű jogforrásainak az összességével. Egyre inkább erősödik ugyanis az a tendencia, amely a hagyományos nemzetközi polgári eljárásjogon túllépve egységes polgári eljárásjogot kíván létrehozni a polgári eljárások olyan szabályainak az uniformizálásával, amelyek tradicionálisan nem képezik a nemzetközi polgári eljárásjog részét.3 Az európai polgári eljárásjog alapvetően a polgári peres eljárásra összpontosít, de nem kizárólagosan: az európai fizetési meghagyásos eljárás mellett, amelynek rendeleti szintű szabályozása 2009. január 1. napján lépett hatályba, 2000 óta rendelet szabályozza a fizetésképtelenségi eljárásokat is.4
Az Ulrich Magnus-Peter Mankowski szerkesztőpáros nevéhez fűződő "Brussels I Regulation" című könyv, amely a "European Commentaries on Private International Law" című sorozat részeként 2007-ben jelent meg a Sellier Kiadó gondozásában, az alakulófélben lévő európai polgári eljárásjog eddigi legjelentősebb instrumentumának, az ún. Brüsszel I Rendeletnek5 a részletes és bizonyos tekintetben egyedülálló, angol nyelvű kommentárja. Tekintettel arra, hogy a Rendelet a nemzetközi polgári eljárásjog területén az Amszterdami Szerződés által teremtett közösségi szabályozási jogkör egyik legelső konkrét megnyilvánulása, és alapvetően abból a célból dolgozták ki, hogy a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, Brüsszelben 1968. szeptember 27-én kelt egyezmény (a továbbiakban: a Brüsszeli Egyezmény) helyébe lépjen, a nemzetközi polgári eljárásjog két klasszikus területét szabályozza: a joghatóságot, valamint a határozatok elismerését és végrehajtását.
A könyv egyedülállósága abban rejlik, hogy - amint arra a bevezetőben az egyik szerkesztő, Peter Mankowski is utal - igazi "pán-európai" kommentárja a Rendeletnek. A szerzők körében Svédországtól Olaszországig, Portugáliától és Nagy-Britanniától Magyarországig és Görögországig csaknem minden tagállam képviselteti magát legkiválóbb szaktekintélyeivel. Figyelemre méltó, hogy a 2004-ben csatlakozott tíz tagállam közül egyedül hazánk vett részt a könyv megírásában Vékás Lajos professzornak, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi Tanszéke egyetemi tanárának a Rendelet 53-58. cikkeihez készített kommentárján keresztül. A szerkesztők - Peter Mankowski és Ulrich Magnus - a Hamburgi Egyetem Jogi Karának a professzorai.6
A szerzők számbavétele után Peter Mankowski rövid Előszava ("Preface") következik, amely a könyv alapvető célkitűzéseiről szól. A könyv elején található irodalomjegyzék hasznos áttekintést nyújt a Brüsszeli Egyezményre vonatkozó hivatalos jelentésekről,7 valamint a Rendeletben szabályozott témakörökben alapvetőnek tekintett, jobbára angol és német nyelvű európai polgári eljárásjogi, nemzetközi polgári eljárásjogi és nemzetközi magánjogi szakirodalomról. "Pán-európai" kommentárról lévén szó, természetesen az egyéb nyelven elérhető szakirodalmi hivatkozások sem maradnak el. Az irodalomjegyzékben magyar nyelvű szakirodalmat sajnálatos módon hiába keres az olvasó.
A jogszabályszöveg elemzése a kommentárok klasszikus stílusában történik: a szerzők cikkről cikkre végigmagyarázzák a Rendelet összes rendelkezését. Ennek megfelelően a könyv szerkezete a Rendelet szerkezetéhez igazodik. A Rendelet szövegének szó szerinti idézését az adott fejezetre vonatkozó tartalomjegyzék követi, majd irodalomjegyzék, és végül maga a jogszabály-magyarázat. A szerzők az Európai Közösségek Bíróságának (a továbbiakban: az Európai Bíróság) a Brüsszeli Egyezményre és a Rendeletre vonatkozó teljes esetjogát feldolgozták, ezenkívül a nemzeti bíróságok gyakorlata is meg-megjelenik - attól függően, melyik tagállamot képviseli az adott szerző.
A Rendelet magyarázata Ulrich Magnus Bevezetőjével ("Introduction"; 4-44. o.) indul, amely a Rendelet preambulumán (bevezető rendelkezésein) alapul. A Rendelet céljai után az európai polgári eljárásjog fejlődésének a bemutatása és a Rendelet szerepének a tisztázása következik, majd rövid "értekezés" a keletkezési körülményekről és az előzményekről - a Brüsszeli és a Luganói Egyezményről.8 A szerző külön alfejezetet szentel az Egyezmények és a Rendelet közötti apróbb eltéréseknek.
A Rendelet hatályáról szóló alfejezet és különösen az a rész, amelyben a szerző tagállamról tagállamra haladva vizsgálja a Rendelet területi hatályát, igen jól hasznosítható a gyakorlatban. Az egyetlen fejlemény, amely - tekintettel arra, hogy az egyezményt a kézirat lezárásakor még nem ratifikálták - kimaradt, a Dánia és az Európai Közösség között létrejött nemzetközi szerződés, amely alapján 2007. július 1. napja óta Dániában is alkalmazandók a Rendelet szabályai.9 A hatály és alkalmazhatóság (alkalmazandóság) kérdése természetesen később is felmerül, hiszen egyrészről a joghatósági szabályok között vannak olyanok, amelyeket - a főszabálytól eltérően - akkor is alkalmazni kell, ha az alperes lakóhelye (székhelye) nem valamelyik tagállam területén van,10 másrészről a joghatóságra, valamint a határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályok alkalmazhatóságának sem teljesen ugyanazok a kritériumai.11
A Bevezető részletesen foglalkozik a Rendelet értelmezésének elméleti kérdéseivel. Külön kiemeli azt az Európai Bíróságnak a Brüsszeli Egyezménnyel kapcsolatos gyakorlatában meggyökeresedett elvet, hogy a Rendelet szövegét autonóm módon, azaz közösségi - nemzetek feletti (szupranacionális) - nézőpontból kell értelmezni, anélkül, hogy visszanyúlnánk valamelyik tagállami jog fogalomrendszerére. A hagyományos értelmezési elvek mellett (nyelvtani-logikai, történeti, rendszertani és teleológiai) a közösségi jogértelmezésnek van néhány sajátos, a Rendelet értelmezése során is figyelembe veendő eleme: az összehasonlító értelmezés, valamint az elsődleges közösségi joggal (mindenekelőtt a Római Szerződéssel) és az emberi jogokkal (elsősorban az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én kelt egyezménnyel) összhangban történő értelmezés.
Végül a szerző külön alfejezetet szentel a Rendelet egységes értelmezését és alkalmazását biztosító előzetes döntéshozatali eljárásnak. Ennek az az oka, hogy a Római Szerződésnek az Európai Unió Tanácsát a Rendelet megalkotására feljogosító 65. cikkére vonatkozó előzetes döntéshozatali eljárásokra a 68. cikk speciális szabályokat állapít meg.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
