A Kormány a 2011/2000. (II. 1.) Korm. határozat mellékletében tette közzé téziseit a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és a kapcsolódó jogszabályok módosításáról.
A tézisek egyes pontjaival - illetve a törvénnyel, és a hozzá kapcsolódó fontosabb végrehajtási szabályokkal kapcsolatosan - mindenekelőtt a közigazgatási (főleg adóhatósági) végrehajtás szempontjából - az alábbiakban fejtem ki álláspontomat, amelyek megfe-lelően vonatkoznak az időközben elkészült törvénytervezet tartalmára is.
Kiindulópontnak a tézisek 1. pontját tartom, mivel itt került - széles értelemben is - megfogalmazásra az a követelmény, hogy bár a vagyoni végrehajtási eljárásnak több, konkrét "formája", "útja" létezhet, de azoknak összhangban kell lenniük egymással - s mindenek-előtt az alapjogszabállyal - jelen esetben a Vht.-val.
Álláspontom szerint a különböző szervezetek végrehajtási eljárása csak annyiban térhet el ettől - az alapjogszabálytól amennyiben a szervezeti különbségek azt indokolják. Úgy ítélem meg, hogy jelenleg ennél több a különbség.
A végrehajtási eljárások során viszonylag gyakran fordul elő a bírósági és a közigazgatási végrehajtási eljárások "találkozása", összeütközése.
A Vht. 4. §-a szerint, ha bírósági és közigazgatási végrehajtás során is ugyanazt a vagyontárgyat lefoglalták, az, eljárást a bírósági végrehajtás útján kell folytatni
A szabály kétféle értelmezésével találkozhatunk: - az egyik álláspont az, hogy nemcsak az adott ingóságra, ingatlanra kell átvenni a végrehajtást, hanem a végrehajtási eljárás egészére. Vagyis pl. ingatlan lefoglalása esetén a közigazgatási végrehajtási szervezet e vélemény szerint nem folytathatja, illetve nem fejezheti be (pl. értékesítéssel) a már megkezdett ingófoglalást, nem nyújthat be azonnali beszedési megbízást sem stb.
- A másik álláspont szerint csak az adott vagyontárggyal kapcsolatos végrehajtási eljárás kerül ál a bírósági végrehajtáshoz.
Mindenképpen szükséges lenne - amennyiben marad a szabályozás fenti formája - az eljárás pontosabb megfogalmazása, abban az értelemben, hogy a lefoglalt vagyontárggyal kapcsolatos eljárás kerül-e át a bírósági végrehajtásba (általában az önálló bírósági végrehajtóhoz), vagy az egész egyedi, vagyoni végrehajtási eljárás.
Megvizsgálandónak tartom e szabályozással kapcsolatosan többek között azt is, hogy
- kinek, milyen érdeke fűződhet a szabályozás fenntartásához, vagy elvetéséhez, illetve módosításához. Nyilvánvaló, az mindenkinek (feleknek, esetenként az egyéb érdekelteknek, a végrehajtónak is) érdeke, hogy az eljárás gyorsan, fölösleges eljárásoktól mentesen, törvényesen, a lehető legnagyobb "haszonnal" záruljon. Ugyancsak vizsgálandónak tartom azt, hogy
- hogyan lehet biztosítani azt, hogy hitelt érdemlően tudomással bírjon, illetve tudomást szerezzen a később "kényszerintézkedni" akaró végrehajtó a korábbi foglalásról? - mivel a jelenlegi szabályozásnál is ez az egyik sarkalatos pont. Ingatlannál ez nem okozhat különösebb bonyodalmat, nehézséget, hiszen a végrehajtó az ingatlan-nyilvántartásból (elvileg) naprakészen tájékozódhat az ingatlan jogi "állapotáról".
Az ingóságoknál már kissé más a helyzet, mivel azoknál nincs olyan rendszer, ami a lefoglalt ingóságokról összességében adatokat tudna szolgáltatni.
A végrehajtó a közjegyzői (Országos Közjegyzői Kamara) nyilvántartásból megtudhatja (mikor kérdezték ezt meg?) a zálogjoggal terhelt ingóságokat. EZ azonban természetesen nem teljes körű, hiszen csak a Ptk. szerinti zálogjogokat tartalmazza.
Ebből az következhetne, hogy az adós lehet(ne) í legbiztosabb adatközlő, hiszen nála elvileg meg kell lennie a foglalási jegyzőkönyv(ek)nek és egyéb olyan dokumentumoknak, amelyből az eljáró végrehajtó tájékozódhatna.
Tudjuk persze a gyakorlatból azt is, hogy nem minden esetben (vagy már későn) derül ki a megelőző foglalás. Ezért megfontolandónak tartom azt, hogy
- lehetne-e úgy szabályozni a kérdést, hogy - az értékesítési, valamint a végrehajtási kifogások benyújtására vonatkozó törvényi határidőkre is tekintettel - minimum fél évig "függő számlán" lehessen tartani a befolyt összeget, s csak ezen idő eltelte után lehetne "véglegesen" kiutalni, elszámolni stb. Mindezekre is tekintettel azonban elsődlegesei egyértelműen az az álláspontom, hogy a bírósági végrehajtói útra vonatkozó szabályt hatályon kívül (lehetne) kellene helyezni.
Ingóságra vonatkoztatva - még akkor is, ha ma már óriási értéket képviselhet egy-egy ingóság - nem tudok olyan indokot elképzelni, ami miatt a jelenlegi törvényi szabályokat fenn kellene tartani.
Az ingatlanok végrehajtása esetében talán a Vht. megalkotásának időpontjában - az adó-, és társadalombiztosítási végrehajtói szervezet "fiatal kora", az ebből következő "gyakorlatlanság" - de legfőképpen a szabályozás "kuszasága" lehetett - az ingatlan-elvonással esetlegesen okozható jogsérelem mellett az az elfogadható ok, ami miatt ez a szabályozás került elfogadásra. Ma már más a helyzet.
A ma már szinte "egységes" közigazgatási (APEH-on belüli) - végrehajtó szervezet megléte, valamint az adó- és más köztartozás beszedése hatékonyságának növelése iránti igény is felveti e szakasz felülvizsgálatát
Csak másodlagosan mondom azt, hogy (pontosítani) módosítani (is lehetne) kellene a szabályozást, mert a rendelkezés gyakran akadálya lehet a közigazgatási végrehajtás eredményességének.
Vagyis: a megelőzés elvét alkalmazhatnánk az ütközések esetében.
Megítélésem szerint
- a törvénymódosítás előkészítésének időszakában célszerű lenne összevetni a Vht. 4. és 104. §-át is, mivel a Vht. 104. § (3) bekezdése arról szól, hogy a "lefoglalt ingóságon elidegenítési és terhelési tilalom áll fenn, (......), elzálogosítása (.....) bűncselekmény." Ha ez így van (így lenne), akkor tulajdonképpen megkérdőjelezhető az újabb foglalás hatálya is, hiszen a végrehajtással terhelik, "zálogosítják" az ingóságot. Azt is lehet mondani, hogy a foglalással - mivel a végrehajtási jog a (jel)zálogjog speciális formája - zálogosítást hajt végre a végrehajtó az ingóságon, vagy ingatlanon. Ebben az esetben pedig az újabb zálogosítás, az újabb terhelés bűncselekménynek minősülne. Úgy vélem, ezeket az anomáliákat sem lehet figyelmen kívül hagyni, ha erről a kérdéskörről beszélünk.
- Megváltoznak-e, és ha igen, miként az elévülés szabályai a bírósági végrehajtóhoz való áttétellel. Közismert, hogy eltérően szabályozzák az egyes jogszabályokban (törvényekben) az elévülést.
Abban alapvetően egyeznek a szabályok, hogy "ha e törvény (vagy törvény, jogszabály) másképp nem rendelkezik, a követelések öt (három) év alatt évülnek el".
Az eltérések inkább a "megszakadás" intézményében, illetve ennek következményeiben vannak.
A bírósági végrehajtásra vonatkozóan az alapvető elévülési szabályokat a Ptk. tartalmazza (324-327. §-ok).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
