Tussay Ákos[1]: Íratlan törvény és természetjog a klasszikus kori görög gondolkodásban* (IAS, 2023/4., 27-39. o.)

Manapság közhelyszerű megállapítás, hogy a természetes jogok vagy emberi jogok léte előfeltételezi egy olyan, mind a normák eredetét illető ontológiai, mind e normák megismeréséhez kapcsolódó episztemológiai értelemben véve, bármiféle emberi autoritásnál magasabb rendű, illetve előrébb való normarendszer létezését, amely képes kijelölni a mindent figyelembe véve helyes és a mindent figyelembe véve helytelen magatartásformákat. Rendszerint az így felfogott normák rendszerét nevezzük természetjognak.[1] Azért szokás természetjognak nevezni,[2] mivel normái érvényességüket a fizikai[3] és metafizikai értelemben vett emberi természetből származtatják,[4] és e normák ismerete is megelőzi bármely pozitív norma ismeretét.[5] Ezért írhatja John Finnis azt, hogy "magának a természetjognak, a szó szoros értelmében, nem lehet

- 27/28 -

története", hiszen a természetjog normái öröktől fogva érvényesek,[6] és részben ennek köszönhető az is, hogy a természetjogot gyakran az ember szívébe írt vagy íratlan törvénnyel azonosítják.[7] Jóllehet a hivatkozott források a természetjogot a helyes cselekvés alapelvének vagy normatív alapjának tekintik, és e fogalmakat semmi esetre sem történeti kategóriákként kezelik, mégis, önmagában a természetjog időtlen jellege és normáinak egyetemes érvényessége okán a természetjogról való gondolkodás történetére vonatkozó kérdések bizonyos értelemben továbbra is megkerülhetetlenek. Ez a kettősség vezet aztán oda, hogy Szophoklész Antigonéját "a természetjog örök hősnőjének" tekintsük,[8] illetve általában ahhoz, hogy a természetjogot egyfajta szellemi hagyományként kezeljük, melynek kezdete legkevesebb az antik görög filozófusokig vezethető vissza.

Mindezekre tekintettel e tanulmány keretében arra teszek kísérletet, hogy rekonstruáljam a törvények hierarchiájáról alkotott antik görög vélekedéseket, valamint meg-

- 28/29 -

vizsgáljam, hogy mennyiben és milyen megszorításokkal értelmezhető a természetjogi gondolkodás a klasszikus korban.

1. A törvény fogalma és a törvények hierarchiája a preklasszikus és klasszikus kori görög gondolkodásban

A preklasszikus és klasszikus korban számos olyan kifejezéssel találkozhatunk, melyeket valamiféle törvényeknek fordíthatnánk. Mind közül előfordulási gyakoriságában a legelterjedtebb és jelentésében a mi fogalmaink szerinti törvényekhez talán a leginkább közeli a νόμος. A kifejezést a ránk maradt források közül először Hésziodosz használja (Munkák és napok 276-280), amikor is azt állítja, hogy a törvény Zeusz ajándéka és az emberi nem sajátja, amely képessé teszi őket a békés együttélésre. Hésziodosz νόμος alatt azonban nem egyfajta normatív előírást ért, hanem olyasfajta szokásokat, amelyeket régóta követ egy adott társadalom.[12] A νόμος először tehát valamiféle társadalmi rendet jelölt. Max Pohlenz jól ismert meghatározása szerint ez egy olyan kifejezés, amely csak az emberi világra alkalmazható és abból a hétköznapi felismerésből ered és annak tudatát fejezi ki, hogy a közösségi létben bizonyos rend uralkodik.[13] E meghatározás általában alkalmazhatónak látszik a kora-klasszikus korból származó forrásokra; korszakos művében Martin Ostwald is igen meggyőzően bizonyítja, hogy a Kr. e. V. század közepéig a kifejezés olyan társadalmi gyakorlatokat és vélekedéseket jelölt, melyeket kérdés nélkül elfogadott emberek egy-egy csoportja.[14]

- 29/30 -

2. Írott és íratlan törvények

- 30/31 -

- 31/32 -

- 32/33 -

- 33/34 -

összességére utalnak a korabeli források és az így felfogott íratlan törvények természetessége, vagy változtathatatlan, egyetemes jellege is vita tárgyát képezte.

3. Természet és jog: a nomosz-phüszisz problémakör

- 34/35 -

Utóbbiak közül különösen Antiphón, illetve a Gorgiászból ismert Kalliklész[49] és Az államban szereplő Thraszümakhosz nézete érdemel külön is említést, akik mind amellett érvelnek, hogy az igazságosság csak bizonyos körülmények fennállása esetén lehet a cselekvő hasznára, de még ekkor is jobban tennénk, ha lehetőségeinkhez mérten a természet szavának engedve igazságtalanul cselekednék.

Antiphón a töredékesen fennmaradt Igazságról (DK 8744B) című művében az igazságosságot a saját poliszunk törvényének a betartásaként definiálja,[50] majd azt állítja, hogy ezzel együtt sok olyan dolog van, ami a törvények szerint igazságos, de mégis természetszerűleg ártalmas számunkra.[51] Éppen ezért Antiphón szerint az igazságossággal akkor élünk a saját érdekünknek leginkább megfelelően, ha tanúk jelenlétében betartjuk a törvényeket, de ha nincsenek jelen tanúk, a természet parancsának engedelmeskedünk.[52] Ez szerinte azért szükséges, mivel a törvények kívánalmai esetlegesek, ellenben a természet indíttatásai szükségszerűek, ami alatt azt érti, hogy a törvényekben foglalt kötelezettség megszegése esetén a kilátásba helyezett szankciók elkerülhetők, például azáltal, hogy senki sem szerez tudomást a jogsértésről, viszont a természet indította szükségletek mindentől függetlenül elkerülhetetlenek.[53]

- 35/36 -

4. Természetjog a klasszikus korban

A kifejezés a fennmaradt források között először Platónnál tűnik fel,[60] aki mellett a klasszikus korban egyedül Arisztotelésznél, illetve bizonyos megszorításokkal a tarentumi Arkhütasznál fordul elő.[61]

Platónnál két alkalommal (Gorgiász 488e, Állam 456b) találkozhatunk a "természet szerinti törvény" és egy alkalommal (Gorgiász 483e) a "természettörvény" kifejezéssel. Az utóbbi kifejezést a Gorgiászban Szókratész harmadik beszélgetőpartnere, Kalliklész idézi meg, amikor azt próbálja igazolni, hogy mindaz, ami szokás szerint a természetben végbemegy, felfogható a természet nomoszaként.[62] Kalliklész szerint a természettörvény nem más tehát, mint a természetben megfigyelhető szokásszerű-

- 36/37 -

- 37/38 -

példaként.[69] Bár azt is megtudhatjuk, hogy akárcsak az íratlan törvényeknek, a természet szerinti törvényeknek is helye van a meggyőzésben, főként akkor, ha az írott törvényekkel szemben kell érvelnünk, a Rétorikából nem olvasható ki, hogy Arisztotelész felveti-e egyáltalán az egyes és egyetemes törvények közötti hierarchikus viszony bármiféle lehetőségét.[70]

Végül Platón és Arisztotelész művei mellett érdemes e vizsgálódás keretében egy, a tarentumi Arkhütasznak tulajdonított töredéket is megvizsgálni, mely ugyan kifejezetten nem hívja fel a természetjogot mint kifejezést, ellenben részletesebben tárgyalja a törvényekkel szembeni elvárásokat, köztük azt a kívánalmat, hogy a törvények kövessék a természet igazságosságát.[71]

A kérdéses töredék egyedül Sztobaiosz V. századi Antológiájában maradt fenn, ami azt Tarentumi Arkhütasz Törvényről és igazságosságról című művéből származtatja. Noha a mű arkhütaszi eredete erősen vitatott, valószínűnek látszik, hogy jelentős mértékben támaszkodik vagy magára Arkhütaszra, vagy pedig kora-hellenisztikus Arkhütasz-testimoniumokra.[72] Ugyanakkor a mű töredékes jellege és az Arkhütasszal való kapcsolatának tisztázatlan körülményei okán nehéz részletes elemzésbe bocsátkozni, amire ezen a helyen éppen ezért nem is vállalkoznék. Helyette mindössze a forrás ismertetését tűzöm célul.

Az Arkhütasznak tulajdonított töredék nem részletezi, hogy mi történik abban az esetben, ha egy törvény nem felel meg a fenti elvárásoknak, de az első töredék azon állítása alapján, mely szerint minden közösség kormányzókból, kormányzottakból és

- 38/39 -

5. Következtetés

A fenti vizsgálódást összefoglalva, úgy gondolom, sikerült igazolni, hogy a törvények közötti hierarchia gondolata kimutatható az antik görög gondolkodásban, amit két viszonyrendszerben, az íratlan és írott törvények, illetve a természetjog és az egyes tételezett törvények viszonyában részletesebben meg is vizsgáltunk. Az íratlan törvények, mint kategória ebben a formában ugyanakkor nem létezett a klasszikus kori görög gondolkodásban; íratlan törvények alatt sokkal inkább egy-egy konkrét szabályra vagy ősi szokásra, esetleg ezek összességére utalnak a korabeli források és az így felfogott íratlan törvények természetessége, vagy változtathatatlan, egyetemes jellege is vita tárgyát képezte. Hasonlóképp a természetjog kapcsán is azt kellett megállapítanunk, hogy bár a kifejezés helyenként előfordul a korabeli forrásokban, a természetjog mégsem alkot olyan normarendszert, amely az egyes tételezett törvények érvényességének az alapjául szolgálhatna. Az antik görög forrásokból a természetjogi gondolkodáshoz egyébként oly közel álló ontológiai és episztemológiai kérdések jórészt hiányoznak és helyettük a természetjog sokkal inkább a természetes igazságossághoz kapcsolódva általában abba a nomosz-phüszisz problémakörrel rokon narratívába ágyazódik, mely szerint minden emberi közösség létének és fennmaradásának az alapja az igazságosság kölcsönös és folyamatos gyakorlása. ■

JEGYZETEK

* A kézirat az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében jött létre.

[1] Vö. Alessandro Passerin d'Entréves: Natural Law. An Introduction to Legal Philosophy. London, Hutchinson & Co. Ltd., 61961. 95., 115-116. "Natural law is the outcome of man's quest for an absolute standard of justice."; John Finnis: Natural Law and Natural Rights. Oxford, Oxford University Press, 22011. 29. "[...] a sound theory of natural law is an attempt to express reflectively the requirements and ideals of practical reasonableness [...]"; Leo Strauss: Natural Right and History. A cogent examination of one of the most significant issues in modern political and social philosophy. Chicago-London, Chicago University Press, 1965. 2-7.

[2] A természet fogalmi megragadásának kritikai áttekintését ld. d'Entréves i. m. 7-12.

[3] Ld. pl. John Finnis: Natural Law Theory: Its Past and its Present. The American Journal of Jurisprudence, vol. 57., no. 1. (2012) 85.

[4] Vö. H. L. A. Hart: A jog fogalma. Ford. Takács Péter. Budapest, Osiris, 1995. 217-224.

[5] Vö. Finnis (2011) i. m. 23.; Finnis (2012) i. m. 85.; Ernst Troeltsch: The ideas of Natural Law and Humanity in World Politics. In: Otto Gierke: Natural Law and the Theory of Society. 1500-1800. With a Lecture on The Ideas of Natural Law and Humanity by Ernst Troeltsch. Translated with an introduction by Ernst Barker. Vol. I. Cambridge, Cambridge University Press, 1934. 205.

[6] John Finnis: Természetjog és természetes jogok. In: Paksy Máté - Tattay Szilárd (szerk.): Ratio iuris. Szövegek a természetjogi gondolkodás tanulmányozásához. Budapest, Pázmány Press, 2014. 76.

[7] Ld. pl. Jacques Maritain: A személy jogai. A politikai humanizmus. In: Frivaldszky János (szerk.): Természetjog. Szöveggyűjtemény. Budapest, Szent István Társulat, 2006. 85.

[8] Maritain i. m. 85.; Maurice Lebel: Natural Law in the Greek Period. In: Alfred L. Scanlan (ed.): University of Notre Dame Natural Law Institute Proceedings. Vol. II. Notre Dame, College of Law, University of Notre Dame, 1949. 13.

[9] Vö. d'Entréves i. m. 11.

[10] Vö. John W. Martens: One God, One Law. Philo of Alexandria on the Mosaic and Greco-Roman Law. Boston-Leiden, Brill, 2003.15.

[11] Vö. W. K. C. Guthrie: The Sophists. London-New York-Melbourne, Cambridge University Press, 1971. 55-113; G. B. Kerferd: The sophistic movement. Cambridge, Cambridge University Press, 1981. 111-130.

[12] Vö. Felix Heinimann: Nomas und Physis. Herkunft und Bedeutung einer Antithese im Griechischen Denken des 5. Jahrhunderdts. Darmstadt, Wissenschaftliche Buchgesellschaft, 1987. 61-64.

[13] Max Pohlenz: Nomos und Physis. Hermes, Bd. 81., H. 4. (1953) 426.

[14] Martin Ostwald: Nomos and the Beginning of the Athenian Democracy. Oxford, Clarendon Press, 1969. 37.

[16] Ostwald i. m. 12-15.

[17] Vö. uo. 15.

[18] Vö. uo. 2-3.

[19] Ld. pl. Homérosz: Odüsszeia. 14.393.

[20] Vö. Karl-J. Hölkeskamp: Written Law in Archaic Greece. Proceedings of the Cambridge Philological Society, No. 38. (1992) 96.

[21] Vö. Plutarkhosz: Lükurgosz. 6.

[22] Ostwald i. m. 55.

[23] Ld. pl. Euripidész: Supplices. 429-437.

[25] Vo. Rosalind Thomas: Writing, Law, and Written Law. In: Michael Gagarin - David Cohen (eds.): The Cambridge Companion to Ancient Greek Law. Cambridge, Cambridge University Press, 2005. 50.

[26] Plutarkhosz: Lükurgosz. 13.3.

[27] Plutarkhosz: Szolón. 5.3.

[28] Vö. Thomas i. m. 46.

[29] Vö. uo. 49., 53-54.

[30] Vö. uo. 52.

[31] Vö. Martens i. m. 11-12.

[32] Vö. uo. 3-11.

[33] Xenophón: Emlékeim Szókratészról. 4.4.14.

[34] Uo. 4.4.19.

[35] Uo. 4.4.19-24.

[36] Démoszthenész: Beszédek. 18.275.

[37] Stobaiosz: Anthologia. 4.1.132.

Fekete Balázs - H. Szilágyi István - Kiss Anna - Ződi Zsolt (szerk.): Iustitia körülnéz. Tanulmányok a "jog és irodalom" köréből. Budapest, Szent István Társulat, 2017. 112., 27. lj., további párhuzamokkal.

[39] Platón: Törvények. 793b. Mai szemmel nézve ide sorolható az a közös értelmezési hagyomány is, amelynek kialakítását az athéni a jogrend stabilitásának egyik biztosítékaként írja le, s amelynek kulcsa a közösségi nevelés. Ez utóbbi "hatására a moralitás nyelve is egységes lesz a politikai közösségben". Könczöl Miklós: Platón a jogi rétorikáról. Budapest, Gondolat, 2015. 85.

[40] Arisztotelész: Rétorika. 1373b.

[41] Arisztotelész: Rétorika. 1374a. Vö. Könczöl Miklós: Dikologia. Törvényszéki rétorika és jogi érvelés Aristotelésnél. Budapest, Gondolat, 2015. 111., néhány párhuzammal és további szakirodalommal (155. lj.).

[42] A méltányosság jogon kívüli természetét hangsúlyozza pl. Samuli Hurri: Justice Kata Nomos and Justice as Epieikeia. In: Liesbeth Huppes-Cluysenaer - Nuno M. M. S. Coelho (ed.): Aristotle and the Philosophy of Law: Theory, Practice and Justice. Dordrecht, Springer, 2013. 149-161. Ezzel szemben foglal állást Miklós Könczöl: Legality and Equity in the Rhetoric: The Smooth Transition. In: Huppes-Cluysenaer-Coelho (ed.) i. m. 163-170. Vö. Könczöl Miklós: Az arisztotelészi rétorika és a görög jogi gondolkodás. In: Frivaldszky János (szerk.): A jogi gondolkodás mérföldkövei. A kezdetektől a XIX. század végéig. Budapest, Szent István Társulat, 2012. 13-15. A korábbi magyar szakirodalomból ld. különösen Ződi Zsolt: A görögök méltányosságkoncepciója. Publ. Univ. Miskolc. Sect. Iur. etPol., 8., 1993. 171-184.; Frivaldszky János: Arisztotelészi méltányosság: norma alóli kivétel vagy szubsztantív igazságosság? In: Szabó Miklós (szerk.): Regula iuris. Szabály és/vagy norma a jogelméletben. Miskolc, Bíbor, 2004. 173-204.; Simon Attila: A bírói tevékenység elhelyezése Arisztotelész gyakorlati filozófiájában. In: Szabó (szerk.) i. m. 205-214., újabban pedig Szabó Miklós: Rendszeres jogelmélet. Miskolc, Bíbor, 2015. 6. fej. A méltányosság kiegészítő és kiigazító funkciójának kapcsolatáról ld. Könczöl Miklós: Méltányossági érvek a Rétorikában. Iustum Aequum Salutare, 2015/1. 116-118.

[43] Részletes filozófiatörténeti elemzést ld. Felix Heinimann: Nomos und Physis. Herkunft und Bedeutung einer Antithese im Griechischen Denken des 5. Jahrhunderdts. Darmstadt, Wissenschaftliche Buchgesellschaft, 1987.; William Keith Chambers Guthrie: A history of Greek philosophy. Vol. III. Part 1: The Sophists. Cambridge, Cambridge University Press, 1971. 55-134.; George Briscoe Kerferd: The Sophistic Movement. Cambridge, Cambridge University Press, 1981. 111-130.; Pohlenz i. m. 418-438.; Szoboszlai-Kiss Katalin: A szofista nomosz/phüszisz antitézisről. Röviden. In: Takács Péter (szerk.): Unitas multiplex. Ünnepi tanulmányok Szigeti Péter 65. születésnapjára. Budapest-Győr, Gondolat-SZE DFK, 2017. 375-384.; Szoboszlai-Kiss Katalin: Alvó demokrácia. Kormányzásról, törvényekről, erkölcsről Homérosztól Szókratészig. Győr, Universitas-Győr, 2018. 57-61., 67-73. A tarentumi Arkhütasz lehetséges hozzájárulásával kapcsolatban ld. Tussay Ákos: Tarentumi Arkhütasz a nomosz-phüszisz antitézisről. In: Pongrácz Alex (szerk.): Ut vocatio scientia. Ünnepi tanulmányok a 65 éves Cs. Kiss Lajos tiszteletére. Budapest, Ludovika, 2021. 525-532.

[44] Pohlenz i. m. 426.

[45] Arisztotelész: Metafizika. 1015a.

[46] Arisztotelész: Metafizika. 1014b.

[47] Ostwald i. m. 39-43.

[48] Hermann Diels: Die Fragmente der Vorsokratiker. Herausgeben von Walter Kranz. Berlin. Weidmannsche Buchhandlung, 1960. [a továbbiakban: DK] 60A2.

[49] A Gorgiászon kívül Kalliklészről semmiféle írásos emlék nem maradt fenn, amiért könnyen elképzelhető, hogy Kalliklész mindösszesen Platón képzeletének a szülöttje és nem történelmi személy. Ezzel együtt is, az általa megtestesített vélemény nagyfokú hasonlóságot mutat a szofisták felfogásával.

[50] DK 87B44A1.

[51] DK 87B44A2. A mű részletes elemzését ld. David J. Furley: Antiphon's case against justice. In: G. B. Kerferd (ed.): The Sophists and Their Legacy. Wiesbaden, Franz Steiner Verlag, 1981. 81-91.

[52] DK 87B44A1.

[53] DK 87B44A1-2.

[54] Platón: Gorgiász. 483b-d.

[55] Uo. 484 a-b.

[56] Platón: Állam. 338d.

[57] Uo. 338e-339a.

[58] Uo. 343c.

[59] Vö. Frederick Pollock: The History of the Law of Nature: A Preliminary Study. Journal of the Society of Comparative Legislation, Vol. 2., No. 3. (1900) 418-433.

[60] Vö. Martens i. m. 14. 5. lj.

[62] Plato: Gorgias. Translated with Notes by Terence Irwin. Oxford, Clarendon Press, 1995. 175.

[63] Plato: Gorgias. A Revised Text with Introduction and Commentary by E. R. Dodds. Oxford, Clarendon Press, 1979. 268.

[64] Platón: Gorgiász. 483d-e.

[65] Uo. 483a.

[66] Uo. 488e.

[67] Platón: Állam. 456b-c.

[68] Ld. részletesen George Duke: Aristotle and Law. The Politics of Nomos. Cambridge, Cambridge University Press, 2020. 129-148.

[69] Arisztotelész: Retorika. 1373b

[70] A Retorikában olvasottakat kisegítendő rendszerint a Nikomakhoszi etika ötödik könyvét (1134b) hívják fel a modern kommentátorok, mely kézzel fogható eredménnyel azonban ugyancsak nem szolgálhat. Vö. Duke i. m. 129-139.

[71] Stobaiosz: Anthologia. 4.1.136.

[72] Vö. Phillip Sidney Horky - Monte Ransome Johnson: On Law and Justice Attributed to Archytas of Tarentum. In: David Conan Wolfsdorf (ed.): Early Greek Ethics. Oxford, Oxford University Press, 2020. 455-490.

[73] Stobaiosz: Anthologia. 4.1.136

[74] Uo. 4.1.135.

[75] Vö. uo. 4.1.135., 4.1.139.