A cikksorozat korábbi részeiben bemutattam az ún. közösségi oldalak által felvetett legfontosabb adatvédelmi problémákat. Így szó volt arról, hogy tulajdonképpen mik is azok a közösségi oldalak, milyen jogszabályok hatálya alá tartoznak, egyáltalán mely jog szabályai lehetnek alkalmazandóak rájuk. Foglalkoztam a szolgáltatói kötelezettségekkel, így az adatbiztonsággal és a tájékoztatással, utóbbi kapcsán részletesen annak feltételeivel, valamint az informált hozzájárulás fontosságával. Majd kiemelten foglalkoztam a felhasználási feltételekkel és az adatkezelési szabályzatokkal, felvillantva - ha csak röviden is - a leginkább tisztázásra, illetve szabályozásra szoruló kérdéseket. Legutóbb a felhasználói kötelezettségek és a tudatos felhasználói attitűdök kialakításának jelentősége volt a témám. Ezúttal is alapvetően ez utóbbi gondolatot folytatnám, egyúttal néhány, talán mások számára is ismert példán keresztül megkísérelném megmagyarázni magát a cikksorozat címét is.
Ebben az írásomban azt szeretném bemutatni, hogy ha az általunk megszokott, már-már mondhatni "otthonos" közösségi térben mozgunk, éljük mindennapjaink egy jelentős részét, bizony nemcsak a közelebbi-távolabbi barátaink, ismerőseink között vagyunk, hanem egyúttal egy kevésbé otthonos, sőt talán jórészt feltáratlan, kevésbé ismert környezetben is: a bizonytalanság virtuális talaján.
S hogy miért is csak e bizonytalanság az egyedüli biztos a közösségi létben?
Talán az már a cikksorozat korábbi részeiből is kiderült, hogy a közösségi oldalak által felvetett vagy a használatukkal összefüggő kérdések megoldása nem minden esetben rendezett, rendezhető megnyugtatóan jogi szempontból. Gyakran előfordul, hogy egyes jogszabályi vagy szerződéses rendelkezések ellentmondanak egymásnak, vagy ami talán még rosszabb, egy konkrét rendelkezésről több, egymásnak homlokegyenest ellentmondó értelmezéséhez lehet eljutni, attól függően, hogy épp a szolgáltató, a felhasználó vagy a hatóság szemszögéből vizsgálódunk.
Mindez elsősorban azzal magyarázható, hogy a közösségi oldalak, viszonylag új jelenségek az internet világában, s mivel a jog többnyire egy lassan reagáló, az eseményekre csak utólagos válaszokat adni képes társadalmi normarendszer.1
Kétségtelenül a vadnyugatot idéző világ ez most, a maga sajátos szereplőivel: van itt áltagos és átlagon felüli "tisztes" polgár, egyszerű farmer és szerencsevadász, lókupec és vegyesboltos, kocsmatöltelék és megértő bárpultos, fáradt kán-kán táncos és kivénhedt madám… És persze az elmaradhatatlan bárzongorista is megtalálható. Sőt, sheriff is akad, akinek dolga is van (nem is oly kevés), hiszen tisztességtelen polgárból, lókupecből és a vegyesboltot kifosztó rablóból is akad szép számmal.
Mégsem egy mindenható sheriff és az általa sziklaszilárdan betartott és betartatott jog jelenti az egyedüli és tökéletes megoldást, ha a kitörő lövöldözésben szerencsétlen zongorista kapja az első golyót. Ebben a világban a Wyatt Earp-ök kudarcra ítéltettek.
A megnyugtató megoldást a felmerült problémákra véleményem szerint az idő fogja megadni: a vadnyugati korszaknak egyszer csak vége lesz; vagy ha tetszik, a gyermekbetegségeket az ifjonc kiheveri, s szépen lassan felnőtté válik.
Az időmúlás elsősorban nem is a közösségi oldalakra vonatkozó egyértelmű jogi szabályozás valószínű létrejötte miatt fontos, hanem azért, mert ezalatt a felhasználók megtanulják vagy legalább is megtanulhatják - a saját vagy mások tapasztalatai hatására - hogyan, milyen keretek között lehet a közösségi oldalakat felelősen és tudatosan használni. Vagyis a közösségi létnek is kialakulnak előbb-utóbb a saját szabályai, viselkedési normái, melyekhez az ember vagy alkalmazkodik és tiszteletben tartja őket, vagy kénytelen lesz szembenézni azzal, ami a való életben is várna rá, ha megsérti ezen "együttélési" szabályokat: a közösség kiközösíti őt, azaz kizárja a közösségi oldal használatából.
Persze mindez kétségtelenül kicsit naiv és idealisztikus elképzelés a részemről. Hisz mi sem egyszerűbb az internet világában, mint az anonimitás vagy kvázi anonimitás mögé rejtezve, újkori Clanton-ként2, újra és újra tagjává válni egy olyan közösségnek, mely már egyszer kizárt soraiból és ismételten megsérteni szabályait, bármiféle komolyabb következmény nélkül (hogy a jogi felelősségre vonás potenciális elmaradását itt már ne is említsem).
Adódik a kérdés, hogy végső soron mi akadályozza, akadályozhatja meg, hogy sheriff híján az álarcos rabló újra és újra kirabolja a vegyesboltot?
A tudatosság. (És a megfelelően alkalmazott biztonsági óvintézkedések.)
A közösségi oldalakon a tudatos, körültekintő, a különböző felhasználási feltételekkel többé-kevésbé tisztában lévő, a nem mindenkiben feltétel nélkül megbízó, a szolgáltatók által többnyire felkínált biztonsági eszközöket, beállításokat használó felhasználót ugyanis bizonyítottan kevesebb baj éri, mint a magáról mindenkinek mindent eláruló, megosztó, felelőtlen felhasználókat. Persze ez a védettség is csak látszólagos, hisz 100%-os biztonság sehol sincs, főleg nem az interneten. A közösségi oldalak használatakor érdemes kicsit paranoiásnak lenni, vagyis tudni azt, hogy egy közösségi oldalon semmi sem feltétlenül az, aminek látszik, a biztos is inkább bizonytalan.
S, hogy mindez mennyire igaz, íme néhány példa. Vegyük alapnak az egyik legtipikusabb élethelyzetet: az ember gyermeke megismerkedik valakivel (nem feltétlenül online), s ahogy telik-múlik az idő, a valaki lassan Valakivé, Ő-vé válik, s együtt ráébrednek a Legnagyobb Végső Igazságra is, hogy Ők bizony egymásnak teremtettek. Rózsaszín köd, öröm, boldogság, felhők felett repkedés. És persze mindez jó alaposan dokumentálva: üzenetekkel, fotókkal, videókkal, sőt rendszeresen posztolva is a termést valamelyik (esetleg az összes nagyobb) trendi közösségi oldalon, vagy csak az egyik ember-gyermek profilján, vagy mindkettőjén, vagy egyenesen a Kettőnk profilján. Ebbe a nagy rózsaszín köd övezte bizalomba természetesen az is belefér, hogy olykor-olykor ezen dokumentációba bizony olyan képek, szöveges üzenetek is bele-bele kerülnek ember-gyermekről, amelyekkel szembesülve ember-gyermek felmenői nem feltétlenül vallanák magukról, hogy büszkék szemük fényére. És ekkor olyasmi történik, amit ember-gyermek sosem gondolt volna: a nagy rózsaszín ködöt egy könnyed fuvallat szertefoszlatja, a Végső Igazságról kiderül, hogy nem is igaz, sőt Ő, már nem "ő". Ember-gyermek pedig megbántódik, engesztelhetetlenül. S mivel a bosszú mindig édes, és ezenkívül megfelelő módja a Végső Igazság elvesztése felett érzett veszteség feledtetésének is, így elgondolkodik, mi is lehetne a megfelelő büntetés a már nem "ő" számára. S ilyenkor előkerül a rózsaszín köd ideje alatt született dokumentáció. S ha már előkerül, miért is ne használnánk, használhatnánk fel, hisz ezt nem tiltja semmi, vagy ha tiltja is, hát majd az internet névtelensége megvéd.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
