A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság minap hozott jogerős ítélete továbbra is napirenden tartja a munkaidő irányelv hazai alkalmazásának kérdését. A bíróság helyben hagyva korábbi döntését a Luxemburgi Bíróság jogértelmezésével megegyezően az ügyelet teljes időtartamát munkaidőnek tekinti. Ennek következménye lehet, hogy az így kiszámított ügyeleti díjat a munkáltató - egészségügyi intézmény - visszamenőlegesen köteles kifizetni. A konkrét összeg megállapítása egy következő eljárás tárgya lesz, a közbenső jogerős ítélet csupán a jogalapot állapította meg. A döntést minden valószínűség szerint további hasonló megállapításra jutó ítéletek követik. A Magyar Orvosi Kamara számításai szerint év végére elérheti a hatvanmilliárd forintot a ki nem fizetett ügyelet után járó juttatások összege1.
Ezzel kapcsolatban előre kell bocsátanunk, hogy a Luxemburgi Bíróság az előzetes döntéshozatali eljárásokban nem érintette, nem is érinthette a tagállami bíróság által elétárt kérdései kapcsán az irányelv rendelkezései alkalmazásának anyagi vonzatait. A Bíróság elé került alapügyek leginkább annak eldöntésére irányultak, hogy az orvosok az irányelv által meghatározott maximális heti munkaidőt meghaladóan is kötelezhetők-e munkavégzésre. Hozzá kell tennünk, hogy az egyik ügy kapcsán, Pfeiffer és Nestvogel urak, akik korábban a Német Vöröskereszt alkalmazásában álltak, a német munkaügyi bíróságtól a heti 48 órát meghaladó munkavégzésük díjazását kérték (ld.: Pfeiffer 32. pont).
Sokkal kisebb hangsúlyt kap az ítéletek hosszú távú következménye, ti. az, hogy a magyar egészségügyi ügyeleti rendszert az irányelvnek megfelelően kell átalakítani. Az Európai Bíróság hivatkozott ítéletével az irányelv, az orvosok és más egészségügyi személyzet munkaidejét, munkarendjének kialakítását, egészségük és biztonságuk érdekében, szigorúbb keretek közé szorítja.
A magyar kormányzat - hasonlóan más tagállamokhoz - ez idáig bízhatott az irányelv a magyar egészségügyi rendszer által nehezen betartható rendelkezéseinek módosításában, azonban erre jó darabig nem kerül sor. Ennek oka a tagállamok közötti ellentét, ami elsősorban a heti maximális munkavégzés szabályaitól való eltérési lehetőség kérdésében áll fenn. A Bizottság és a Tanács valamint a Parlament egymással szemben, a Bizottság a munkaidőre vonatkozó szabályok rugalmasságát, a Parlament a munkavégzés biztonságát hangsúlyozza. A kérdés az irányelv módosítása kapcsán is az, hogy az Európai Közösség gazdasági érdekközösségként visszatér megalakulásakor megszabott keretei közé, vagy felvállalja az Unió ’70-es ’80-as éveiben megfogalmazott szociális jellegét. A Lisszaboni Stratégia versenyképességre vonatkozó céljai érdekében a munkaadókra nézve enyhébb, rugalmas és kellően tág szabályokat fogad el, vagy a munkavállalók védelmét közösségi szinten szigorúan kívánja szabályozni.
Jelen írás arra vállalkozik, hogy a hatályos irányelv szabályait összefoglalva hasonlítsa össze a munkaidőre vonatkozó magyar rendelkezésekkel, kiemelve az irányelvvel nem harmonizáló rendelkezéseket. E mellett kitérünk még az irányelv módosítására tett javaslatokra, valamint a harmonizáció elmaradásának lehetséges következményeire is.
A munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló irányelv preambulumrendelkezései között találjuk azokat a jogszabályhelyeket, amelyek meghatározzák az irányelv megalkotásának kereteit. Az irányelv utal a Szerződés 137. cikk 2. bekezdésére [ex. 118/A. cikk (2. bek.)] melynek értelmében "a Közösség támogatja és kiegészíti a tagállamok tevékenységét azért, hogy a munkakörnyezet javításával a munkavállalók egészségét és biztonságát védje" [2003/88/EK (2. pont)]. E cél elérése érdekében a Közösség irányelveket ad ki. A fentiek megvalósítása érdekében a Tanács megalkotta a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló 89/391/EGK irányelvét. Ezt a munkaidő irányelv keretjogszabályaként kell értelmeznünk, a 89/391/EGK tanácsi irányelv rendelkezéseit kell továbbra is teljes mértékben alkalmazni az ezen irányelv hatálya alá tartozó területekre, tekintettel az abban foglalt szigorúbb és/vagy konkrétabb rendelkezésekre, továbbá itt található a munkaidő irányelv értelmezése szempontjából fontos meghatározás a munkavállalókra vonatkozóan. Eszerint a munkavállaló: a munkáltató által alkalmazott személy, beleértve a gyakornokokat és szakképző iskolai tanulmányokat folytató tanulókat, de nem beleértve a háztartási alkalmazottakat.
Fontos még megemlítenünk a munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló Közösségi Chartát, melynek következő rendelkezéseit emelhetjük ki:
- Az Európai Közösségben a belső piac kiteljesítésének a munkavállalók élet- és munkakörülményeinek javításához kell vezetnie (7. pont).
- Az Európai Közösségben minden munkavállalónak joga van a heti pihenőidőhöz és az éves fizetett szabadsághoz, amelynek időtartamát a nemzeti gyakorlatok figyelembevételével fokozatosan harmonizálni kell (8. pont).
- Minden munkavállalónak joga van a megfelelő mértékben egészséges és biztonságos munkahelyi környezethez (19. pont).
- Különösen a tagállamok felelőssége, hogy összhangban nemzeti gyakorlatukkal, főképpen a jogalkotás és a kollektív szerződések segítségével biztosítsák a Chartában foglalt alapvető szociális jogokat, (...) (27. pont).
Mint ahogy az a Szerződés fent említett rendelkezéséből következik, és ahogy azt az Európai Unió Bírósága is kiemelte: az irányelv célja a minimális követelmények megállapítása a munkavállalók élet- és munkakörülményeinek javítása érdekében. Tehát célja a munkaidő megszervezésére területén a nemzeti jogszabályok közelítésével a közösségi szintű harmonizációnak a munkaidő megszervezése területén az a célja, hogy biztosítsa a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmét azáltal, ez utóbbiaknak minimális napi és heti pihenőidőt, valamint megfelelő szüneteket biztosít, illetve a heti munkaidőre felső határt állapít meg. (Jaeger 45.; 46.)
Az irányelv alkalmazási körének meghatározásakor visszautal a már korábban említett 89/391/EGK irányelvre: az irányelvet kell alkalmazni a 89/391/EGK irányelv 2. cikke szerinti valamennyi köz- és magántevékenységi ágazatban [2003/88/EK 1. cikk (3) bek.]. Ezzel kapcsolatban a Bíróság kimondta, hogy a mind a 89/391/EGK céljából (ti. a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítása), mind a munkaidő-irányelv fenti rendelkezéséből az következik, hogy az irányelv hatályát tágan kell értelmezni (ld.: Pfeiffer 52.). A munkaidő-irányelv személyi hatálya a 89/391/EGK direktíva szerinti munkavállalókra terjed ki. Véleményem szerint egyértelmű, hogy a jogalkotó szándéka szerint az irányelv mindennemű munkavégzésre alkalmazandó. Ennek a szándéknak kifejtése, pontosítása jelenik meg az új irányelvtervezet Parlament által tett szövegjavaslatában, ti. új pontban meghatározza a munkaidő számításának szabályait: abban az esetben, ha a munkavállaló egynél több munka végzésére irányuló szerződéssel (contract of work) rendelkezik, (valamint jelen irányelvnek a végrehajtása céljából) a munkavállaló munkaideje az egyes szerződések szerint létrehozott időszakok összege [ld.:P6_TA-PROV(2005)0175.].
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
