https://doi.org/10.59851/mj.73.05.6
A gazdasági bűncselekmény egységes fogalmának meghatározására több megközelítés született a kurrens jogirodalomban mind dogmatikai, mind kriminológiai szempontból. Ugyanakkor e fogalom "genezise" kevésbé feltárt, csekélyebb figyelem irányult annak vizsgálatára, hogy mit jelentett a gazdasági bűncselekmény (Wirtschaftsdelikt) a két világháború közötti időszakban, amikor e fogalom önállósodása megkezdődött. A tanulmány célja annak bemutatása, hogy a vizsgált korszakban milyen módszertani megközelítéseket alkalmaztak e dogmatikai kategória meghatározására. Tekintettel arra, hogy a két világháború között a magyar büntetőjogi irodalom alapvetően a német dogmatikát követte, az elemzés feltárja, miként recipiálta a hazai szakirodalom az egyes német koncepciókat. A kutatásmódszertan középpontjában a jogösszehasonlítás áll, különös hangsúllyal a strukturális összehasonlításra és a law in context módszerre.
Kulcsszavak: gazdasági bűncselekmény; dogmatika; jogösszehasonlítás; jogtörténet
Several approaches to defining a unified concept of economic crime have emerged in contemporary legal scholarship from both dogmatic and criminological perspectives. At the same time, the ""genesis" of this concept has remained insufficiently explored, and less attention has been devoted to examining what economic criminal law (Wirtschaftsdelikt) meant in the interwar period, when this field of law began to develop into an autonomus discipline. The aim of this study is to demonstrate which methodological approaches were applied during this period in defining this dogmatic category. Given that Hungarian criminal law scholarship in the period under review basically followed German dogmatics, the analysis explores how domestic legal literature received and adapted the various German concepts. The methodological core of the research is comparative approach, with particular emphasis on structural comparison and law in context method.
Keywords: economic crime; dogmatics; comparative law; legal history
"Ma már nemcsak az útszélen és az erdőben kell óvakodnunk a haramiáktól, hanem - sajnos - a gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi élet ingoványaiban és mocsaraiban is. És joggal feltehető a kérdés: tulajdonképpen melyik veszélyesebb? Az-e, amelyik nyíltan, erőszakkal odaáll és fegyverrel a kezében veszi el tőlünk vagyonunkat, vagy pénzünket, vagy az a másik, aki mézes-mázos szóval, ügyesen, cselszövénnyel, ármánnyal, fondorlattal hálózza be áldozatát és szedi el pénzét és vagyonát, teszi tönkre erkölcsben, vagyonban egyformán?"[1] Váry Albert képviselőházi felszólalása a hitelsértésről szóló 1932. évi IX. tc. országgyűlési vitáján hűen tükrözi, hogy a két világháború közötti jogi gondolkodásban nem kizárólag a klasszikus vagyon elleni bűncselekmények jelentek meg, hanem a jogalkotó és a jogirodalom fokozatosan felismerte a modern értelemben vett gazdasági bűncselekmények társadalomra veszélyességét. A Horthy-korszakban a Csemegi-kódextől elkülönült "melléktörvényekben" szabályozott gazdasági bűncselekmények már a korszakban felszínre hozták a rendszerképzési igényt és annak nehézségeit. A gazdasági büntetőjog/bűncselekmény meghatározására több megközelítés született a kurrens jogirodalomban,[2] amelyek közül a jogtörténeti fejlődés átfogó fejlődéstörténetének feldolgozása Wiener A. Imre nevéhez köthető. Wiener a gazdasági bűncselekmények történetét az első világháború alatt és azt követően megalkotott törvényektől datálta, s két alcsoportra osztotta e kategóriát: a termelés és a fogyasztás rendjét sértő bűncselekményekre (például az 1916. évi IX. tc. és az 1920. évi XV. tc. által szabályozott árdrágító visszaélések) és a pénzügyi bűncselekményekre (például adócsalás, devizabűncselekmények).[3] Ugyan a gazdasági bűncselekmény általános fogalmát a védett jogi tárgyakon keresztül kö-
- 328/329 -
zelítette meg, e fogalom azonban alapvetően az 1980-as évek makrogazdasági szerkezetét veszi alapul, ugyanis a definíció központi eleme az állam gazdaságirányító tevékenysége.[4] Arra azonban nem ad választ, hogy fejlődéstörténetének "genezisén" mit értettek gazdasági büntetőjog alatt, milyen módszereket alkalmaztak annak meghatározására, valamint milyen külföldi minták hatottak a hazai dogmatikai felfogásra.
A tanulmány célja tehát annak bemutatása, hogy e bűncselekménytípusok fejlődésének első periódusában milyen rendszerképzési kísérletek történtek a gazdasági bűncselekmény egységes fogalmának megalkotására. A rendszerképzés fontosságát a büntetőjog egyik legfőbb alapelve, az ultima ratio indokolja. Karsai Krisztina álláspontja szerint az ultima ratio elvből következik a jogtárgysértések intenzitása közötti differenciálás, amely az egymással összemérhető jogi tárgyak tekintetében fokozatos jogtárgysértési láncolatot eredményez.
Ez azonban azt jelenti, hogy e büntetőjogi princípium kizárólag egymással összemérhető jogtárgyak vagy jogtárgycsaládok relációjában alkalmazható.[5] A kérdés innentől az, hogy gazdasági bűncselekmények esetében hogyan határozható meg e jogtárgycsoport? Az ultima ratio megfelelő érvényesülése kivételesen fontos e jogterületen, ugyanis olyan életviszonyokról van szó, amelyet számos büntetőjogon kívüli jogterület (például versenyjog, közigazgatási jog) normái bástyáznak körül.
Kutatásom során komparatív módszertant alkalmaztam, azon belül - Mark Van Hoecke tipizálását alapul véve - strukturális jogösszehasonlítást, valamint az ún. law in context módszert. A funkcionális összehasonlítással ellentétben a strukturális módszer nem mikroszintű folyamatok elemzését szolgálja, hanem átfogóbb jogi struktúrák, jelen esetben dogmatikai kategóriák összevetésére fókuszál.[6] A hazai dogmatikai kereteket a német jogfejlődés tükrében elemzem, amit a két ország gazdasági büntetőjogának két strukturális hasonlósága indokol: (1) egyfelől a jogalkotás körülményeit tekintve a gazdasági válságok által indukált büntetőjog-alkotás kulcsszerepe, (2) másfelől az e területen érvényesülő kodifikációtechnika, az ún. Nebenstrafrecht-módszer (mellékbüntetőjogi módszer). Mivel az egyik tertium comparationis a gazdaságba történő állami intervencióban ragadható meg, így nem maradhat el a dogmatikai kategóriák és jogalkotási produktumok tágabb gazdasági-társadalmi kontextusba ágyazása, azaz a law in context módszer alkalmazása.[7] A tanulmány célja nem kizárólag a német és magyar dogmatikai kategóriák egyszerű összevetése, hanem egyfajta "dogmatikai transzfer" bemutatása: vajon tisztán a német jogirodalmi kategóriák recepciója következett be a két világháború közötti Magyarországon, vagy módosult formában valósult meg a dogmatikai "jogátvétel"? A fogalomképzés feltételezi a jogi tárgy szerepének elismerését a büntetőjog rendszerében, különösen a rendszerimmanens funkciójának érvényesülését. A két világháború közötti jogirodalom megfelelő terepet képez az említett rendszerképző kérdések elemzésére, ugyanis a 19. század végétől a neokantiánus jogfilozófia hatására a büntetőjog dogmatika különválasztotta a bűncselekmények jogi tárgyát és az elkövetési tárgyát.[8]
Mint arra majd később rámutatok, a gazdasági büntetőjog mint egységes dogmatikai kategória megjelenése az 1930-as évekre tehető a német dogmatikában, Magyarországon pedig az 1940-es évek elején találkozhatunk e fogalom megjelenésével, azonban annak létrejötte nem érthető meg a gazdaságpolitikai tendenciák felvázolása nélkül. Korábban utaltam rá, hogy a strukturális jogösszehasonlítás magja a jogalkotást övező gazdasági körülményekben ragadható meg, egészen pontosan a gazdaságba történő állami beavatkozásban. E gazdaságpolitikai szemléletváltás alapját az első világháború és az azt követő gazdasági recesszió jelentette. A háború indukálta nyersanyag-, élelmiszer- és munkaerőhiány a hadigazdaság új modelljét hozta létre Németországban, amelyet a nyersanyagok központosított redisztribúciója jellemzett, s e modell alapul szolgált az Osztrák-Magyar Monarchia számára is.[9] Emellett európai szintű tendenciaként volt megfigyelhető az árviszonyokba való jogalkotási beavatkozás is.[10] Fontos azonban kiemelni, hogy a hadigazdaság és a háború utáni válságtünetek csupán az állami beavatkozás intenzitásában jelentettek változást, ugyanis már a 19. század óta megfigyelhető volt az állam gazdasági szerepvállalásának növekedése, hogy bizonyos közösségi érdekeket érvényesítsen (Interessen der Gesamtheit).[11]
- 329/330 -
Michael Kubiciel a gazdasági büntetőjog-alkotás fejlődéstörténetét egy olyan evolúciós folyamatként látja, amelynek genezise az 1800-as évek második felére megy vissza. Ennek oka, hogy az ipari társadalom kialakulásával a nagyvállalatok és a kartellek növekvő gazdasági súlya lépésre késztette az államot a gazdaság "játékszabályainak" megóvása, valamint az ipari fejlődés irányítása érdekében.[12] Példaként említhető az Északnémet Szövetség 1869. évi kereskedelmi rendtartása (Gewerbeordnung),[13] amely bizonyos engedélyköteles kereskedelmi tevékenységek szabályainak megszegése esetére büntetést helyezett kilátásba vagy az 1873. évi "érmetörvény" (Münzgesetz), ami a Szövetségi Tanács külföldi fémpénz forgalmára vonatkozó rendelkezéseinek megsértését szankcionálta.[14] A monopóliumvédelem területéről pedig kiemelhető a káliumsók értékesítéséről szóló törvény, amely kriminalizálta a káliumsók külföldi forgalmazását.[15]
A beavatkozáson alapuló gazdasági modell és a gazdasági büntetőjog fejlődéstörténetében az első világháború nyitott egy új korszakot. Ennek legfőbb jellemzője a különleges jogrendi jogalkotás volt, amelynek alapját az 1914. évi ún. Ermächtigungsgesetz képezte, amely felhatalmazta a Bundesratot törvényerejű rendeletek alkotására a gazdasági károk enyhítése céljából.[16] Annak érdekében, hogy a jogalkotás gyorsan tudjon reagálni a háborús gazdaság által generált változásokra, a Bundesrat kerettényállásokat alkotott, amelyet a végrehajtó hatalom egyes szervei (birodalmi kancellár, állami hatóságok, katonai parancsnokok) rendelkezései töltöttek ki tartalommal.[17] Nem véletlen, hogy a gazdasági büntetőjog fejlődésének ezen periódusát Achenbach az "intervencionalista gazdasági kényszerjog" (interventionistischen Bewirtschaftungszwangsrechts) elnevezéssel illette.[18] Az egyre szélesedő és folyamatosan változó büntetőjogi jogszabálytömeg elvesztette normaorientáló funkcióját a norma címzettjei körében, amelynek eredménye az 1917. évi "tévedési rendelet" (Irrtums-Verordnung) lett.[19] A rendelet büntethetőséget kizáró okként szabályozta azt az esetet, mikor az elkövető nem saját hibájából tévedett egy jogszabályi rendelkezés fennállásáról vagy alkalmazhatóságáról ("wenn er in unverschuldetem Irrtum über das Bestehen oder Anwendbarkeit einer Vorschrift"). Szükséges azonban kiemelni, hogy a rendeleti jogalkotás mellett a reichstagi törvényhozás sem veszítette el jelentőségét a büntetőjog területén, ugyanis a világháború alatt, illetve közvetlenül azt követően születtek meg a modern értelemben vett gazdasági bűncselekményeket szabályozó törvények: az 1914. évi ártörvény (Gesetz betreffend Höchstpreise), amely a hozzá kapcsolódó rendeletekkel együtt az árdrágító magatartásokat szankcionálta,[20] valamint a birodalmi adójogot és az ahhoz kapcsolódó büntetőjogi tényállásokat egységesen szabályozó Reichsabgabenordnung (a továbbiakban: RAO).[21] Utóbbi törvények azért is jelentősek, mert a weimari időszakban történő hatályban tartásuk - több más büntetőrendelettel együtt - bizonyítja, hogy a gazdasági büntetőjog nem csupán átmeneti, rendkívüli jogterület, hanem fenntartása a békegazdaság időszakában is indokolt.
A német viszonyokhoz hasonlóan Magyarországon az első világháború csupán az állami beavatkozás intenzitásában hozott változást; egyfajta korlátozott állami szerepvállalás a dualizmus időszakában is érvényesült. Ifj. Boér Elek álláspontja szerint az irányított gazdálkodás nem a hadigazdálkodás sajátja, annak előretörése az 1870-es évek óta érzékelhető volt.[22] A jeles közgazdász, Heller Farkas is megerősíti, hogy a világháború előtt sem érvényesült teljes gazdasági liberalizmus, így a "háború csak fokozati eltérést hozott magával".[23] A német gazdasági viszonyokhoz hasonlóan a gazdasági liberalizmus Magyarországon is sajátos kettősséget mutatott: ugyan létrejöttek a vállalkozás és a gazdasági verseny jogi keretei, azonban a beruházási tőkeszegénység miatt az államnak nagy szerepet kellett vállalnia, például a vasútépítés vagy az ipar támogatása esetén.[24] Azonban az első világháborús beavatkozással szemben ezek az intézkedések a magángazdaság fellendítését célozták, nem bizonyos gazdasági tevékenységek jogi keretek közé szorítását. Ez utóbbi tendencia csak - Németországgal azonos módon - az első világháborúval vette kezdetét az egyes gazdasági bűncselekmények kriminalizálásával, mint az 1916-ban pönalizált árdrágító visszaélések, az 1920. évi XXXII.
- 320/321 -
törvénycikkel Magyarországon elsőként szabályozott adócsalás vagy éppen az 1922. évi XXVI. törvénycikkel kriminalizált fizetési eszközökkel elkövetett visszaélések.[25]
Ahogy a gazdaságba történő büntetőjogi beavatkozás sem feltétlenül a világháborúval vette kezdetét, úgy a gazdasági bűncselekményekre jellemző Nebenstrafrecht kodifikációs technika sem kifejezetten háborús termék. Tiedemann álláspontja szerint a büntetőtörvény által szabályozott "központi" büntetőjog (Kernstrafrecht) és a büntetőtörvényen kívül szabályozott büntetőjogi normák (Nebenstrafrecht) kizárólag formális-technikai szempontból határolhatók el egymástól: minden, ami nem a büntetőtörvényben kap helyet, a Nebenstrafrecht terrénumába tartozik. A büntetőtörvényen kívüli szabályozást álláspontja szerint két tényező indokolhatja: (1) a szabályozás deklarált időhöz kötöttsége (zeitbedingte Regelungen); (2) az alapul fekvő szakjogi háttérnormákhoz való erős kapcsolódás.[26] A büntetőjogon kívüli szakjogi területekhez való erős kapcsolódás abból fakad, hogy a gazdasági büntetőjog történelmileg és strukturálisan egy kiegészítő jogi ágazat (akzessorisches Recht), ugyanis már létező gazdasági normákat primer normaként részesít védelemben.[27] Ennek következtében kodifikációtechnikai szempontból a jogalkotónak egyszerűbb ezeket a normákat a szakjogi törvényekben elhelyezni, mint sok utaló és hivatkozó normákkal meghatározni a törvényi tényállást. Így a gazdasági büntetőjogi tényállások gyakran "kvázi kodifikált" (quasi-kodifikatorisch) formában jelennek meg, mint például az árdrágítás elleni büntetőjog (Preistreiberei-Strafrecht) és az adóügyi büntetőjog (Steuerstrafrecht) területén, mint azt az 1919. évi RAO is példázza.[28]
A német büntetőjog-történetben egy Janus-arcú jogalkotási tendencia figyelhető meg. Az 1871. évi Birodalmi Büntetőtörvény módosításainak száma egy rendkívül stabil büntetőkódex képét festi elénk: az első világháború kitöréséig mindössze 14 alkalommal módosították a büntetőtörvénykönyvet. Ez azonban azt eredményezte, hogy az egyre fokozódó állami szerepvállalás büntetőjog-alkotási produktumai a büntetőtörvényen kívüli joganyagban nyertek szabályozást, s ezzel elkezdődött a Nebenstrafrecht expanziója. A szabályozás tartalmát tekintve rendkívül heterogén volt, a mellékbüntetőjog hatókörébe tartoztak a gazdasági büntetőjogon kívül többek között a szerzői joggal, a katonai joggal és a gyarmati ügyekkel kapcsolatos bűncselekmények.[29]
Mivel a gazdasági bűncselekmények a vizsgált korszakban főszabály szerint a mellékbüntetőjog terrénumába tartoztak,[30] így fontosnak tartom e terület általános jellemzőinek bemutatását, ugyanis a Nebenstrafrecht-technika nem kizárólag a büntetőnormák mennyiségi növekedését eredményezte. E körbe tartozó normák egyik általános jellemzője volt, hogy kiszélesítették a büntetendőség és büntethetőség körét, ugyanis elsősorban absztrakt veszélyeztető tényállások uralták ezt a területet,[31] aminek következtében a büntetőjog hatálya kiterjedt az egyéni jogi tárgyak "előterére",[32] kollektív jogi tárgyakat oltalmazva ezzel. A mellékbüntetőjog tárgykörébe elsősorban kerettényállások tartoztak, amelyek háttérnormái közigazgatási, gazdaságigazgatási, kereskedelmi jogi normák voltak. Ennek következtében a tettesi kvalifikáció szempontjából Tiedemann szerint tágabb értelemben vett különös bűncselekményekről beszélhetünk, hiszen az alapul fekvő igazgatási szabályrendszerek kijelölik a hatályuk alá tartozó személyek körét.[33] Végül szükséges kiemelni, hogy e bűncselekménycsoportok, s különösen a gazdasági bűncselekmények esetében nem mala per se, hanem mala prohibita típusú deliktumokról,[34] azaz egyfajta erkölcsileg színtelen bűncselekményekről van szó.[35]
A német jogfejlődéssel azonos módon a magyar főbüntetőjog-mellékbüntetőjog distinkció egyidősnek tekinthető az első büntetőtörvény, a Csemegi-kódex megalkotá-
- 331/332 -
sával, mi több a melléktörvények voltaképpen megelőzték a kódexet. Az 1878. évi V. tc. hatálya alatti időszakban a melléktörvények dogmatikai alapja a kódex bűncselekményfogalmából vezethető le, amelynek értelmében nem kizárólag a büntetőtörvény nyilváníthatott egy magatartást büntetendővé, hanem bármely törvény.[36] A 19-20. századi büntetőjogi irodalomban ennek következtében megjelent a "főtörvény-melléktörvény" elhatárolás, amelyet többnyire csupán kodifikáció-technikai különbségként fogtak fel.[37] Megállapítható, hogy a magyar büntetőjog történetében a melléktörvények megelőzték a büntetőjogi kodifikációt, ugyanis már a Csemegi-kódex hatálybalépését megelőzően is számos, szakjogi törvényekben elszórt büntetőnormával találkozunk. A kódex dogmatikai rendszerével összeegyeztethető korábbi büntetőjogszabályokat a magyar büntető-törvénykönyvek életbeléptetéséről szóló 1880. évi XXXVII. tc. hatályában fenntartotta, ilyenek voltak például az 1848. évi sajtótörvény sajtóvétségre vonatkozó rendelkezései, valamint az 1872. évi ipartörvényben szabályozott vétségek.[38] A kódex hatálybalépését követő időszakból pedig a korábbi fejezetben említett árdrágítás, adócsalás, fizetési eszközökkel elkövetett visszaélés mellett érdemes kiemelni az uzsorát kriminalizáló 1883. évi XXV. törvénycikket,[39] valamint az 1880-as években született adó- és illetékügyi törvényeket, amelyek egy sajátos gazdasági bűncselekmény-csoportot, a jövedéki kihágásokat szabályozták.[40]
A Csemegi-kódex indokolásából alapvetően kettő szempont olvasható ki a Nebenstrafrecht-technika elfogadása mellett: (1) egyfelől nemzetközi mintakövetés, (2) az e körbe tartozó magatartások különböző jogi karaktere, példaként említve az ipartörvényeket, az államjövedéki jogszabályokat és vízgazdálkodási törvényeket.[41] Implicite kiolvasható tehát, hogy a magyar jogalkotó a némethez hasonlóan a büntetőjogi normák saját háttérnormáikhoz való kötöttségében látta a külön törvényekben való szabályozás legfőbb indokát. A gazdasági bűncselekmények elkülönült szabályozásának igényét Angyal Pál is megerősítette. A jogtudós elsőként az adócsalás kapcsán úgy foglalt állást, hogy a büntetőtörvényen kívüli szabályozás alapja a bűncselekmény védett jogi tárgya, ami miatt nem illeszkedik a Csemegi-kódex dogmatikai rendszerébe.[42] Ugyan a szerző részletesebben nem indokolta, de vélhetően itt a jogi tárgy modern értelemben vett rendszerimmanens funkciójából indult ki, amely a büntetőtörvény fejezeti felosztásának alapjául szolgál. Későbbi munkájában hasonlóan foglalt állást az árdrágító visszaélések és a fizetési eszközzel elkövetett visszaélések "külön matériaként" való fenntartása mellett is.[43] Kérdés, hogy absztrakt szinten miben rejlik a jogi tárgy e különlegessége?
A gazdasági bűncselekmény-koncepciók eszmetörténeti hátterét illetően szükséges kiemelni, hogy weimari időszakban élte virágkorát Németországban az ún. gazdasági jogi iskola. Ennek hátterében alapvetően az előbb bemutatott állam beavatkozás állt, s tanai alapvetően több jelentésárnyalattal bírtak. Tárgyát tekintve az államilag szervezett gazdaság jogaként (Recht der staatlich organisierten Wirtschaft) határozható meg, ami nem a hagyományos jogági felosztás, hanem gazdasági szempontok szerint tagolódik (például mezőgazdaság joga, hiteljog).[44] Ez is mutatja, hogy alapvetően nem egy új jogágról van szó, hanem sokkal inkább egy új szemléletmódról, ami a tisztán jogdogmatikai kategóriák mellett közgazdaságtani szempontokat emel be a jogalkotásba és a jogalkalmazásba.[45]
A német dogmafejlődés tekintetében különbséget kell tenni a gazdasági büntetőjog (Wirtschaftsstrafrecht), illetve a gazdasági bűncselekmények (Wirtschaftsdelikt) mint elkülönült dogmatikai kategóriák létrehozására irányuló kísérletek, illetve a büntetőjogban megjelenő gazdasági szemlélet között. Utóbbi alatt egy értelmezési módot kell érteni, amelyet Max Grünhut bonni professzor 1929. évi műve vezetett be a német jogirodalomba. Grünhut a gazdasági érdekek büntetőjogi védelméről beszélt (strafrechtliche Schutz wirtschaftlicher Interessen), amely alatt azt értette, hogy gazdasági szempontokat kell bevonni a tényállás értelmezésébe azon bűncselekmények esetén, amelyeknek "támadási tárgya" (Angriffsobjekt) a gazdasági érdekek.[46] Az értelmezési módot azon deliktumok esetén
- 332/333 -
alkalmazta, amelyeknél a döntő tényállástani probléma abban a kérdésben rejlik, hogy a vagyon, illetve vagyontárgyak meghatározott személyekhez rendelése szempontjából az objektív jog normái (azaz a polgári jog szabályai) vagy a "gazdasági érdekhovatartozás" (wirtschaftliche Interessenzuhörigkeit) szabályai az irányadók. Grünhut amellett foglalt állást, hogy ezekben az esetekben nem mindig a polgári jogi fogalmakat (rendszerint a tulajdonjog szabályait) kell bevonni az értelmezésbe, hanem "gazdaságilag megbecsülhető jogosítványok" (wirtschaftlich veranschlagbare Befugnisse) alapján kell mérlegelni és a gazdasági érdekek elhelyezkedése alapján kell dönteni.[47]
A szerző ezen értelmezési támpontok szerint elemezte a hűtlen kezelés és a csalás tényállásait, azonban álláspontom szerint a végrehajtás meghiúsítása tárgyában született Reichsgericht-ítéleten keresztül mutatja be legszemléletesebben e módszert.[48] Az alapul fekvő tényállás szerint az elkövetők a végrehajtás meghiúsítása érdekében szétszereltek egy cséplőgépet, amelyet korábban a hitel fedezeteként biztosítéki tulajdonátruházással átadtak a hitelezőnek, tehát polgári jogi értelemben a hitelező tulajdonát képezte az elkövetési magatartás kifejtésének pillanatában. A kérdés az volt, hogy az elkövetők vagyoni köréhez tartozott-e a cséplőgép? A legfőbb bírói fórum álláspontja szerint a gép annak a tényleges vagy jogi hatalmi körnek a részét képezte, amelyben a végrehajtási elvek szerint tűrnie kell a végrehajtást, tehát a gazdasági hovatartozást tekintette kiindulópontnak, megállapítva az elkövetők bűnösségét.[49] Grünhut tehát lényegében gazdasági szempontokat emelt be a magánjogi és kereskedelmi jogi eredetű tényállási elemek értelmezésébe, azonban ezt elsősorban - mint a példák alapján látszik - a klasszikus vagyon elleni bűncselekmények vonatkozásában, az egyéni vagyonvédelem körében alkalmazta, mint azt Jescheck is megerősíti.[50]
A gazdasági szemlélet hasonló módszertanát képviselte Max Alsberg is, aki azonban - mint azt majd látjuk - nagy szerepet játszott a gazdasági büntetőjogra vonatkozó fogalomalkotási kísérletekben is. Alsberg elmélete szerint az ún. kereskedelmi büntetőjog (Handelsstrafrecht) esetében speciális értelmezési szabályok érvényesülnek, amelyek közül a kettő legfontosabb a "törvény célja" (Zweck des Gesetzes) szerinti interpretáció és az ún. "szociológiai-fenomenológiai alap" (soziologisch-phänomenologische Grundlage) figyelembevétele.[51] Utóbbi alatt azt értette, hogy a gazdasági élet védelmét biztosító tényállásokat nem lehet tisztán jogi úton értelmezni, hanem a gazdasági élet elveit is be kell vonni az értelmezésbe. A kettő értelmezési módszer Alsberg szerint a cél-eszköz viszonyában áll egymással, ugyanis a kereskedelmi deliktum célja nem határozható meg a norma gazdasági funkciója nélkül. Ez abból fakad, hogy ezek a fogalmak gazdasági szempontok szerint vannak formálva,[52] így erős közgazdaságtani tartalommal bírnak.
Alsberg a hűtlen kezelés egyes vitás esetein keresztül mutatta be értelmezési módszerét: a példa szerint, ha a részvénytársaság igazgatósága a felügyelőbizottsággal megállapodik a javadalmazása emeléséről, akkor fogalmilag a társaság hátrányára való cselekményről van szó, ami alkalmas volt tényállásszerű kereskedelmi hűtlen kezelés (handelsrechtliche Untreue) megállapítására az akkor hatályos szabályok szerint. Azonban a részvénytársaság egy hosszú távra tervezett "nyereségtársaság" (Erwerbsgesellschaft), ami miatt az ilyen jellegű döntések gazdaságosságát, jelesül a hosszú távú megtérülés lehetőségét is figyelembe kell venni. Tehát jelen esetben azt kell mérlegelni, hogy az igazgatóság számára megállapított magasabb személyi javadalmazás nagyobb mértékben terheli-e a társaságot, mint amennyi hasznot az igazgatóság szolgáltatásai hoznak a társaságnak.[53] Alsberg másik példájával élve, megvalósul-e a hűtlen kezelés, ha egy társaság egy versenytárs vállalatot az anyagi állapotához képest értéket meghaladó áron vásárol meg? Ebben az esetben a társaság hátrányára való rendelkezés az alapján dönthető el, hogy e gazdasági intézkedésből eredő jövőbeli előny felülmúlja-e a pillanatnyi hátrányt.[54] Látható tehát, hogy Alsberg értelmezési módja elősorban gazdasági-kockázati szempontokat emel be az általa vizsgált tényállások interpretációjába. Kérdés azonban, hogy a fenti módszertan mennyiben tekinthető önálló értelmezési módnak, ugyanis a felhozott példák alapján ezek jogellenességi kérdésként is felfoghatók, így az indokolt (megengedett) kockázat mint törvényben nem szabályozott jogellenességet kizáró ok körében is értékelhetők.
- 333/334 -
Alsberg nem kizárólag gazdasági életet védő normák speciális értelmezését vizsgálta, hanem az elsők között volt, akik kísérletet tettek a gazdasági bűncselekmény dogmatikai kategóriájának megalkotására. A fogalomalkotás során a gazdasági jog (Wirtschaftsrecht) fogalmából indult ki, amelyet minden gazdasági jelenségre kiterjedő különös jogként kezelt, személyi hatályát pedig a tartós, nyereségszerzésre irányuló tevékenységet folytató vállalkozókra terjesztette ki. Ennek a normatömegnek a büntetőjogi részét tartotta gazdasági büntetőjognak.[55] Ebből az következik, hogy Alsberg a gazdasági büntetőjog genus proximumát a gazdasági jogban látta, másfelől a tettesi kör alapján határolta le a fogalmat. Ez az álláspont több ponton is megkérdőjelezhető. Korábban utaltam Tiedemann azon gondolatára, miszerint a gazdasági büntetőjog a gazdaságigazgatási normákhoz való szoros kötődés és a keretdiszpozíciós jelleg miatt dogmatikailag maga után vonja azt, hogy csak meghatározott gazdaságigazgatási szabályok hatálya alá tartozó személyek lehetnek e deliktumok tettesi elkövetői.[56] Az alsbergi interpretáció azonban ehhez képest jelentős megszorítást von maga után, ugyanis a társasági jogi értelemben vett vállalkozói rétegre szűkíti a fogalmat. Ez álláspontom szerint dogmatikailag azért helytelen, mert kirekeszti a fogalom köréből azokat a gazdasági rend elleni jogtárgysértéseket/-veszélyeztetéseket, amelyeknek nem előfeltétele a vállalkozói minőség, így például fogyasztó által elkövetett adócsalás vagy devizabűncselekmény esetén. A másik oldalról azonban e fogalom azért sem alkalmas a lehatárolásra, ugyanis magában foglalja a vagyon elleni bűncselekmények egy részét, például az említett személyi kör által elkövetett sikkasztást vagy hűtlen kezelést. Ezt a definíciós hibát maga Alsberg is érzékelte, ugyanis kénytelen volt az általa kijelölt bűncselekménycsoportot két alkategóriára osztani: (1) azok a bűncselekmények, amelyek a gazdasági életben is előfordulnak (auch im Wirtschaftsleben vorkommen), (2) és amelyek kizárólag a gazdasági életben fordulnak elő (nur im Wirtschaftsleben vorkommen).[57] Emellett maga is elismeri, hogy a gazdasági büntetőjog többről szól, mint a gazdasági vállalkozók különös jogáról, felismerve, hogy nem kizárólag az egyéni magánérdekeket kívánja védeni, hanem a gazdasági jólétet (Gedeihen der Wirtschaft).[58] Alsberg tehát felismerte ugyan a jogi tárgy alapú megközelítés fontosságát is, azonban ő maga ezt már nem bontotta ki. Ha összevetjük az alsbergi koncepciót a kor büntetőjog-alkotási tendenciáival, érthetőbbé válik annak a funkciója: az 1930-as elején a gazdasági büntetőnormák mennyiségi szaporodása miatt a vállalkozói réteg vált leginkább kiszolgáltatottá a kerettényállások veszélyének, aminek következtében e fogalom azt a célt szolgálta, hogy iparban és kereskedelemben dolgozók egy jogszabálygyűjteményt kapjanak a reájuk vonatkozó jogi normákról.
A jogtárgycentrikus megközelítés első képviselőjének Waldemar Adler tekinthető. Álláspontja szerint a gazdasági bűncselekményeket két szempont alapján lehet elhatárolni más bűncselekménytípusoktól: (1) az elsőt a "tettes személyének különlegessége" (das Besondere in der Person des Täters), (2) a második pedig a "bűncselekmény tárgyának különlegessége" (das Besondere in dem Objekt der Straftat) adja. A tettesi kör tekintetében azonban szélesebb kört határoz meg, mint Alsberg, ugyanis álláspontja szerint e minőségét a gazdasági életben való - külsőleg nem feltétlenül felismerhető - hatékony részvétel alapozza meg.[59] Az alsbergi definíció az említett hiányosságok ellenére normatíve még körülhatárolható volt, ugyanis a mögöttes gazdasági jogi anyag alapján határozta meg a személyi kört, jelen meghatározás legfőbb problémája azonban az, hogy normatíve egyáltalán nem behatárolható, hogy mit értünk a gazdasági életben való hatékony részvétel alatt. A szerző ezt a továbbiakban sem részletezi. Adler azonban a másik fogalmi elemmel utat nyitott a jogtárgycentrikus definícióalkotás irányába: a bűncselekmény "különleges tárgya alatt" a gazdasági bűncselekmények azon közös tulajdonságát értette, hogy a gazdaságot mint jogilag védett egységet célozzák meg. Ez alapján határolhatók el a vagyon elleni bűncselekményektől, ugyanis nem egyéni értékek, hanem a közösség ellen irányulnak.[60] Ennek következtében a két bűncselekmény-kategória között lényegi (wesentlicher Unterschied), nem pedig fokozati különbség van (gradueller Unterschied).[61] Adler azonban nyitva hagyja azt a kérdést, hogy tartalmilag mit kell a gazdaságon mint jogilag védett egészen érteni, hogyan materializálható e fogalom. Csupán azt emeli ki, hogy az állam és a gazdaság egymáshoz való viszonya befolyásolja e kategória tartalmát, rámutatva, hogy ahol az állam és a gazdaság szervezeti értelemben vett egysége mutatható ki, ott a gazdasági bűncselekmények kategóriája voltaképpen nem létezik, hiszen az beolvad az állam elleni bűncselekmények csoportjába. Ez alapján mutatta ki, hogy a sztálini Szovjetunióban nem létezett e deliktumcsoport, ugyanis valamennyi gazdasági bűncselekményt (például tervbűncselekmények, állami vállalat hanyag vezetése) az állam gazdasági közhatalma elleni támadásként fogtak fel.[62]
Az Adler-féle koncepció továbbfejlesztése, s egyben a tisztán jogi tárgy alapú fogalomképzés Curt Lindemann
- 334/335 -
nevéhez köthető. Lindemann értelmezésének kiindulópontja, hogy kriminológiai értelemben ugyan minden bűncselekménynek lehet gazdasági hatása, azonban nem minden gazdasági érdek közvetett vagy közvetlen veszélyeztetése/sértése alapozza meg a gazdasági bűncselekmény minőséget.[63] A genus proximum tehát esetében a gazdasági érdekek fogalma, amelyből a gazdasági bűncselekmény fogalmának megalkotásakor ki kell rekeszteni az egyéni gazdasági érdekeket (például tulajdonjog), ez utóbbiak ugyanis a vagyon elleni bűncselekmények terrénumába tartoznak. Ennek következtében egy kollektív jogi tárgyban kell gondolkodni, amit Lindemann nemzetgazdaságnak (Volkwirtschaft), illetve teljes gazdaságnak (Gesamtwirtschaft) nevez, és egy zárt egységként ír le, melyben az egyéni gazdaságok érdekazonossága mutatható ki.[64] Kérdés, hogy melyek azok a gazdasági relációk, amelyekben a nemzetgazdaság mint jogilag védett egész ténylegesen megjelenik?
Lindemann két ilyen gazdasági helyzetet mutat ki: (1) az első érv a nemzetgazdaság önálló léte mellett, hogy a vámhatárok teljesen elválasztják egymástól az egyes államok gazdaságát, így azok egymással szemben önálló nemzetgazdaságként jelennek meg.[65] Ez az nézet álláspontom szerint magán viseli az első világháború utáni protekcionista gazdaságpolitika nyomait, ugyanis a két világháború közötti időszak töréspontot jelentett a globális gazdasági kapcsolatok fejlődésében.[66] (2) A második gazdasági tényező, amelyben kimutatható az egységes nemzetgazdaság léte, szintén egy világháborús következményhez, a jóvátételi kötelezettséghez köthető: a helyreállítási kötelezettségek (Reparationsleistungen) kérdésében ugyanis érdekazonosság mutatható ki a nemzetgazdaságot alkotó egyéni gazdasági entitások között, ugyanis minden egyes egyéni gazdaság (természetes és jogi személyek magángazdasága) közterhek formájában hozzájárul a helyreállítási adósság törlesztéséhez.[67] A második kritérium, amit Lindemann belefoglalt a definícióba, az nem más, mint nemzetgazdaság elleni támadás közvetlensége (direkter Angriff).[68] A jogi tárgy szempontjából itt arról van szó, hogy a gazdasági bűncselekménynek a szerző terminológiájában csak az tényállás minősülhet, amelynek elsődleges, s nem mögöttes jogi tárgya a nemzetgazdaság mint jogi egész védelme. Azonban, ha kifejezetten a teljes nemzetgazdaságot közvetlenül sértő vagy veszélyeztető deliktumokat tekintenénk csak gazdasági bűncselekményeknek, e fogalom meglehetősen kiüresedne, ugyanis az ilyen típusú gazdasági támadások rendkívül ritkák.[69] Ennek következtében Lindemann a fogalom "rétegezéséhez" nyúlt, s konkretizálta e támadások irányát a nemzetgazdaság egyes funkcionális ágazatai, valamint alapintézményei irányába. Mindezek alapján a gazdasági bűncselekmény (Wirtschaftsdelikt) minden olyan bűncselekmény, amely a teljes gazdaságot (Gesamtwirtschaft), annak valamely funkcionálisan fontos ágazatát (funktionell wichtige Zweige) vagy intézményét (Einrichtungen) célozza meg.[70]
Lindemannal hasonló módon a korszak neves gazdasági jogásza, Justus W. Hedemann is összgazdasági szempontokat mérlegelt a fogalomalkotás során. Hedemann a szervezett gazdaságból (organisierte Wirtschaft) indult ki, és a gazdasági bűncselekmény kategóriájába sorolta azokat a deliktumokat, amelyek a szervezett gazdaságból erednek (die von der organisierten Wirtschaft ausgehen), vagy amelyeket az ellen követnek el (die gegen sie verübt werden).[71] Az első csoport tehát inkább az elkövetés módját állítja a középpontba, addig a második a jogi tárgy elleni támadást. Lindemann ugyan elismerte, hogy a gazdaság feltételez bizonyos szervezettséget, azonban elutasította azt a nézetet, hogy a nemzetgazdaságot azonosnak tekintsük a szervezett gazdasággal, ugyanis utóbbi, álláspontja szerint, tervgazdasági struktúrát feltételez.[72] E gazdasági szerkezetben pedig - mint arra Adler is rámutatott - illuzórikussá válik a különbség az állam elleni és a gazdasági deliktumok között.[73] Lindemann emellett kritizálta a "gazdaság elleni" és "gazdaságból eredő" bűncselekmények közötti distinkciót, ugyanis véleménye szerint Hedemann ez utóbbi kategóriát az 1923. évi kartellrendelet (Kartellverdornung) büntető rendelkezéseiből vezette le tévesen,[74] amelyek a kartelltag versenytárs elleni magatartásait kriminalizálták. A támadás ugyan valóban a gazdasági helyzetből, illetve azzal való visszaéléssel történetik, ha az egyik versenytárs a saját gazdasági hatalmát használta ki a másik versenytárs üzleti vagy gazdasági előmenetelének károsítására (geschäftlichen oder wirtschaftlichen Fortkommen zu schädigen), azonban végső soron a nemzetgazdaság ellen irányul,[75] hiszen a szabad versenyt veszélyezteti.
- 335/336 -
Időben a legelső fogalomképzési kísérlet Tarnói László nevéhez köthető, aki közgazdasági bűncselekmények elnevezéssel illette ezt a deliktumcsoportot. A fogalomképzés dogmatörténeti alapját abban látta, hogy a jogi közvéleményben egyre nagyobb teret nyer az a felfogás, miszerint vannak olyan bűncselekmények, amelyek közvetlenül a közösség érdekeit sértik, s ebbe a csoportba sorolhatók be a gazdasági bűncselekmények is.[76] Ezek fogalmát a következőképpen határozta meg: "közgazdasági bűncselekmény a közösség érdekét közvetlenül sértő olyan szándékos vagy gondatlan emberi tevékenység, vagy magatartás, amely az állam közgazdasága, annak valamely lényeges intézménye ellen irányul, avagy más szociális szempontot sért és a jogrend által biztosított gazdasági helyzetnek visszaéléses használatából ered".[77] A Lindemann-által kidolgozott jogtárgykoncepció olvasható ki a fogalom első feléből, tehát a szerző elismeri a nemzetgazdaság mint kollektív jogi tárgy önálló létét. A második, konjunktív feltétel nem más, mint a Hedemann-féle definíció integrálása a fogalomba, aki - mint az előző fejezetben rámutattam - a gazdaságból eredő jelleget tartotta a gazdasági bűncselekmények fogalmi elemének.
Magyarországon az 1940-es évek elején német hatásra megtörtént a gazdasági jog (Wirtschaftsrecht) elméletének recepciója, amelynek egyik legnagyobb hazai képviselője Kuncz Ödön volt. Mint korábban említettem, a gazdasági jog nem egy elkülönült jogmatériát takart, hanem egy szemléletmódot és módszertant, amelynek során a jogdogmatikába becsatornázásra kerültek gazdasági szempontok is.[78] Kuncz szavaival élve: "[...] a Begriffsjurisprudenz fogalom-imádata, vérszegénysége, levegőben mozgó logikai játékai, a jogtudománynak - nyelvtudománnyá minősítése ellen küzd".[79] Ezen elmélet talaján alkotta meg Túry Sándor Kornél az első hazai gazdasági büntetőjogi monográfiát 1941-ben. Túry elméletében a gazdasági jogi szemléletmód keveredik a jogi tárgy alapú rendszerképzéssel, némi ellentmondással. A szerző gazdasági szemléletet állítja érvelésének középpontjába, amely alatt a gazdasági jogi koncepció büntetőjogra alkalmazását érti, deklarálva, hogy nem elsősorban ezen bűncselekmények zárt csoportját kívánja meghatározni.[80] Ezt követően azonban maga is rendszerképzésbe kezd, és kísérletet tesz a gazdasági bűncselekmény átfogó definíciójának meghatározására. Ezen a ponton a Lindemann-féle fogalmat vette át, elismerve a nemzetgazdaságot jogi tárgyként, s ez alapján a következő módon határozta meg a gazdasági bűncselekmény fogalmát: "olyan magatartás, amely a nemzeti gazdálkodást a maga egészében, [...] illetőleg annak valamely önálló ágát (ipar, kereskedelem, mezőgazdaság), avagy annak egyes oly alapintézményét (például pénzforgalom) támadja meg, amelynek megzavarása a gazdasági élet egészének nyugalmát veszélyezteti".[81] A német fogalom szinte szó szerinti átvétele mellett azonban van egy fontos különbség a két jogtudós felfogása között. Túry úgy foglalt állást, hogy a "közönséges vagyoni deliktumok nemcsak fokozatilag, de lényegileg térnek el a gazdasági bűncselekményektől",[82] tehát nem veti el teljesen az ún. fokozati teóriát. Kérdés, hogyan alkalmazható mindez a klasszifikáció során?
Túry tulajdonképpen saját maga lazítja fel a felvázolt fogalmi keretet, ugyanis álláspontja szerint a gazdasági bűncselekmény fenti definíciója keret csupán, s nem foglal magában oly kritériumokat, amelyek minden esetben lehetőséget biztosítanak annak eldöntésére, hogy egy cselekmény gazdasági bűncselekmény, vagy sem. Ennek következtében mindig egyéni értékelés függvénye, hogy egy cselekmény sérti vagy veszélyezteti a nemzeti gazdálkodást vagy annak valamely ágát. Példaként a hitelsértés bűncselekményét hozza fel, amely alapvetően vagyon elleni bűncselekmény,[83] azonban abban az esetben, ha jelentős számú hitelező áll a sértetti pozícióban, akkor átfordulhat gazdasági bűncselekménnyé. Ezt azzal magyarázta, hogy a gazdasági élet zavarát idézheti elő, ha a "tömegjelenség-szerűen" jelentkezik a hitelezők bizalmatlansága, aminek következtében a hitelnyújtási hajlandóság csökken, és a hitelforgalom megbénul, ami különösen veszélyes recesszió idején.[84] Kirajzolódni látszik tehát a különbség a német dogmatikához képest: a jogtudós fokozati különbséget lát a két bűncselekménycsoport között, másként fogalmazva a jogi tárgy elleni támadás intenzitása és mértéke képez elhatárolási szempontot a két kategória között.
Túryhoz hasonlóan Angyal Pál is a fokozati teória mellett érvelt a magyar és az olasz gazdasági büntetőjogot összehasonlító művében. Angyal érvelésének középpontjában is a gazdasági érdekek álltak, amelynek három tí-
- 336/337 -
pusát különböztette meg, három bűncselekménycsoportot elkülönítve ezzel: az egyén, a társadalom és az állam gazdasági érdekeit sértő vagy veszélyeztető tényállások.[85] Az egyén gazdasági érdekeit támadó bűncselekmények kategóriájába sorolta a klasszikus vagyon elleni bűncselekményeket (például lopás, sikkasztás), illetve a hitelsértést és az uzsorát. Álláspontja szerint ezek a deliktumok rendszerint a gazdasági bűncselekmények körén kívül esnek, abban az esetben azonban, ha "szélesebb tömegeket" érintenek, alkalmasak a nemzetgazdálkodás sértésére vagy veszélyeztetésére.[86] Angyal tehát a Túry-féle álláspontot követi, s a jogi tárgy elleni támadás legfőbb fokmérőjeként egy mennyiségi szempontot azonosít, jelesül azt, hogy a bűncselekmény milyen mértékű passzív alanyi/sértetti kört érint.
Ez az álláspont Lengyel Aurélnál is megjelent, aki a hitelezők vagyoni érdeket sértő bűncselekmények relációjában vizsgálta ezt a dogmatikai kérdést. Álláspontja szerint a hitelezők ellen elkövetett fizetésképtelenségi deliktumok alkalmasak a hitelforgalom veszélyeztetésére. E bűncselekmények elkövetése miatt ugyanis a hitelezők bizalma meginog a hitelforgalomban, és a hitelezési kockázat magasabb mértéke a hitel drágulását vonja maga után.[87] Fontos kiemelni, hogy a fenti meghatározások a nagy gazdasági világválság ideje alatt, illetve azt követően születtek, így magukon hordozzák a korszakban uralkodó hitel- és bizalmi válság jegyeit. A "fokozati elmélet" alkalmazása fogalomképzés esetén azonban kérdéseket vet fel. A felvázolt logika általános érvényű alkalmazása parttalanná tenné a fogalom határait, ugyanis ebben az esetben a sikkasztás vagy gazdasági életben előforduló korrupciós tényállások (például gazdasági vesztegetés) is beilleszthetők lennének a nemzetgazdaságot veszélyeztető tényállások körébe.
Klivényi Lajos szintén Lindemann felfogását tekintette kiindulópontnak, azonban a gazdasági büntetőjogot sokkal inkább a gazdaságpolitikai funkciók oldaláról közelítette meg. Klivényi szerint a gazdasági büntetőjog fő funkciója nem a gazdaságirányításban ragadható meg, a büntetőjog az állam gazdaságirányító tevékenységét csak támogatni tudja.[88] Ahogyan ő fogalmaz: "A gazdasági büntetőjog tehát az a gát, amely a gazdasági élet egyébként szabadon futó és szétfolyó erőit arra kényszeríti, hogy összefogva, az állam által megjelölt mederben folyjanak és az állami hatalom gazdaságpolitikai célkitűzéseinek megvalósításához eszközül szolgáljanak".[89] Ennek oka elsősorban abban rejlik, hogy a gazdasági életnek saját törvényei vannak, amelyeket a jogalkotó nem hagyhat figyelmen kívül a tényállás megalkotása során.[90] Ez a megállapítás további kérdést vet fel a jogi tárgy szempontjából a vizsgált időszakban: a gazdasági bűncselekmények voltaképpen kizárólag a gazdaságigazgatási jogszabályok és hatósági aktusok ellen támadást jelentették, vagy vannak olyan elkülönült gazdasági "törvényszerűségek", amelyeket a büntetőjog a jogi szabályozatlanság ellenére is véd? Kizárólag szabályozott formában testesül meg a "gazdasági rend", vagy materializálható a tartalma? Csak állam által alkotott gazdaságigazgatási normák, azaz az állam gazdasági jellegű közhatalmi tevékenysége ellen irányuló támadásról van szó, vagy vannak a gazdaságnak "autonóm", de büntetőjogi oltalomban részesített értékei a vizsgált időszakban? A legtöbb esetben valóban gazdaság-igazgatási normák elleni támadásról beszélhetünk. Adócsalás esetén az adójogi normák megsértésén keresztül kerül veszélyeztetésre az állam közjogi alapon nyugvó követelése, valamint közvetetten a közteherviselés elve.[91] Az 1922-ben elsőként kriminalizált fizetési eszközökkel elkövetett visszaélés jogi tárgyát képező, a "hazai valuta stabilitása" is gazdaságigazgatási normákban megjelenő gazdasági érdek, hiszen a törvény a miniszterek és a későbbi Magyar Nemzeti Bank rendelkezéseiben meghatározott devizagazdálkodási szabályok megszegését nyilvánítja büntetendővé.[92]
Az árdrágító visszaélések esetében azonban nem kizárólag szabályozott formában megjelenő gazdasági érdekekről beszélhetünk, ez csupán az ártúllépés bűncselekménye esetén igaz, ahol az elkövetési magatartás a hatósági ár túllépése,[93] tehát a tényállás az árképzés jogszabályi rendjét védi. Más a helyzet az árufelhalmozás, az árdrágító közvetítés és az áruuzsora tényállása esetében, ahol kifejezetten a nem hatósági áras közszükségleti cikkek szerepeltek elkövetési tárgyként.[94] E tényállások a piaci árképződés rendjét védték, amelyet azonban nem a hatósági és jogszabályi rendelkezések, hanem a piac "törvényei", jelesül a kereslet és a kínálat egymáshoz való viszonya határoz meg. Megállapítható tehát, hogy a piaci árképződés védelme a nemzetgazdaságnak olyan alapintézménye, amely nem jogilag szabályozott alakban je-
- 337/338 -
lenik meg, ellentétben az állam közjogi alapon nyugvó követelésével, amely adójogi jogszabályokban ölt testet, vagy a hazai valuta stabilitásával, ami devizaforgalmi normákban testesül meg. Végül akad egy további kivétel, ami alátámasztja, hogy a nemzetgazdaság mint jogi tárgy nem egyenlő az állam gazdasági jellegű közhatalmi tevékenységének védelmével, ez pedig nem más, mint a szabad verseny büntetőjogi védelme. A tisztességtelen versenyről szóló 1923. évi V. tc. kriminalizálta az ún. szédelgő feldicsérés vétségét, amely alapvetően a versenytárs által a forgalmazás során kifejtett, az áru "kelendőségének" és a versenytárs üzleti közönségének elvonása érdekében kifejtett magatartásokat foglalt magába.[95] A tisztességtelen verseny kodifikációjának nem a szabad verseny "letörése" volt a célja,[96] hanem az üzleti tisztességen és jóerkölcsön alapuló kereskedelmi gyakorlat megteremtése,[97] ami álláspontom szerint a fenti bűncselekmény jogi tárgyát képezi. A tisztességes verseny feltételeit ugyan az állam teremti meg, de tartalma metajurisztikus természetű, hiszen az annak magvát képező üzleti tisztesség mércéjét a kereskedők és iparosok mindenkori gyakorlata alakította ki.[98]
A gazdasági bűncselekmény dogmatikai kategóriája az 1930-as évek Németországában jelent meg először. Ebben az időben született fogalomalkotási kísérletek egy kodifikációtechnikai és egy eszmetörténeti okra vezethetők vissza: (1) kodifikációs szempontból a mellékbüntetőjogi normák expanziója és fragmentációja indokolta a rendszerképzés fontosságát, (2) dogmatörténeti szempontból pedig a gazdasági jogi iskola hatása volt jelentős. A gazdasági jogi iskola szemlélete tükröződik vissza Grünhut és Alsberg értelmezési módszerein, Alsberg tettesi kvalifikáción alapuló elméletén vagy Hedemann "szervezett gazdasági" koncepcióján. Álláspontom szerint a legmodernebb és leginkább időtálló koncepció kidolgozása Curt Lindemann érdeme. A jogtudós nem kizárólag a vagyon elleni bűncselekményeket határolta el a gazdasági deliktumoktól a jogi tárgyuk alapján, hanem a gazdasági bűncselekmények egységes jogi tárgyát is megalkotta a Gesamtwirtschaft formájában. A nemzetgazdaságon, illetve annak egyes ágazatain alapuló jogtárgykoncepció előnye, hogy ugyanúgy magába foglalja a szabályozott gazdasági érdekek (például állam adókövetelése) és az "autonóm" közgazdasági érdekek (például piaci árképzés) elleni támadásokat is. A Lindemann-féle fogalom elfogadottságát erősíti meg a jogösszehasonlítás, illetve a "dogmatikai transzfer" eredménye is: Magyarországon az 1930-as évek végén és az 1940-es évek első felében jelentek meg a jogirodalomban a gazdasági bűncselekmény-koncepciók, amelyek a jogi tárgy alapú megközelítést vették át. A dogmatikai recepció azonban nem azt jelentette, hogy változatlan formában történt meg a fogalom átvétele, ugyanis a német szakirodalommal ellentétben a magyar jogtudósok (leginkább Angyal Pál és Túry Sándor Kornél) nem kizárólag lényegi, hanem fokozati különbséget láttak a vagyon elleni és a gazdasági bűncselekmények között. Végül a vizsgált időszakban szabályozott gazdasági bűncselekmények áttekintése alapján igazolást nyert, hogy a nemzetgazdaság mint kollektív jogi tárgy védelme nem jelentett egyet a gazdaságigazgatás védelmével, hiszen a büntetőjogi oltalom több, jogilag nem szabályozott közgazdasági érdekre is kiterjedt, mint a piaci árképzés rendje vagy a tisztességes verseny. ■
JEGYZETEK
* Jelen tanulmány az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával a K 138618 kódszámú "A magánjog fejlődése a két világháború között" kutatócsoport keretei között valósult meg.
[1] Az 1931. évi július hó 18-ára hirdetett Országgyűlés Képviselőházának Naplója. 6. kötet. Budapest, Athenaeum, 1932. 227.
[2] Tóth Mihály különbséget tett a gazdasági bűncselekmények kriminológiai és büntetőjogi fogalma között, s utóbbi alatt az akkor hatályos Btk. (1978. évi IV. tc.) gazdasági bűncselekményekről szóló fejezetében meghatározott deliktumokat értette. Pusztai László a "gazdálkodással összefüggő bűnözés" fogalmát alkalmazta, kiemelve, hogy e kategória tágabb, mint a normatív értelemben vett, az 1978. évi IV. tv. XVII. fejezetében szabályozott bűncselekmények, így magába foglalja például a gazdálkodás körében elkövetett vagyon elleni bűncselekményeket, valamint a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó hivatali visszaélést. Gál István László és Drinóczi Tímea a gazdasági renden mint kollektív jogi tárgyon keresztül definiálták a gazdasági büntetőjog fogalmát. Ennek meghatározására a szerzőpáros egyfelől deduktív módszert alkalmazott, s az akkor hatályos alkotmányi rendelkezésekből vezették le a gazdasági rend tartalmi elemeit, másfelől induktív módszert, azaz az egyes gazdasági bűncselekmények jogi tárgyait felhasználva képeztek egy átfogó jogtárgycsoportot. Drinóczi Tímea - Gál István László: A gazdasági rend fogalmának meghatározási kísérletei. In: Tóth Mihály - Gál István László (szerk.): Gazdasági büntetőjogi tanulmányok. Pécs, PTE ÁJK, 2005. 14-22.; Pusztai László: A gazdasági bűnözés megelőzésének koncepcionális kérdései. Ügyészek Lapja, 1996. (3), 28.; Tóth Mihály: Gazdasági bűnözés és bűncselekmények. Budapest, KJK Kerszöv, 2000. 18-21.
[3] Wiener A. Imre: Gazdasági büntetőjogunk történeti áttekintése. Jogtudományi Közlöny, 1982. (10), 765-768.; Wiener A. Imre: Gazdaságigazgatás, büntetőpolitika. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1985. 18-23., 94-112.
[4] Wiener A. Imre: A gazdasági bűncselekmények. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1986. 137.
[5] Karsai Krisztina: Az ultima ratio elvről - másképpen. In: Juhász Zsuzsanna - Nagy Ferenc - Fantoly Zsanett (szerk.): Sapienti sat: Ünnepi kötet Dr. Cséka Ervin professzor 90. születésnapjára. Szeged, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2012. 258-259.
[6] Mark Van Hoecke: Methodology of Comparative Legal Research. Law and Method, 2015. (1), 11-12. DOI: https://doi.org/10.5553/REM/.000010
[7] Van Hoecke: Methodology of Comparative Legal Research. 17-19.
[8] Thomas Vormbaum: Einführung in die moderne Strafrechtsgeschichte. Berlin - Heidelberg, Springer, 2020. 152. DOI: https://doi.org/10.1007/978-3-662-59963-1. A jogi tárgy dogmatörténetéről lásd bővebben: Nagy Ferenc: A jogi tárgy német büntetőjogi dogmatörténetéről. Jogtudományi Közlöny, 2010. (7-8), 327-335.
[9] Pogány Ágnes: A nagy háborútól a nagy válságig. Budapest, L' Harmattan, 2023. 15.
[10] Pogány: A nagy háborútól a nagy válságig. 15.
[11] Benno Zabel: Wirtschaftsstrafrechtsgeschichte. Koordinaten eines Forschungsfeldes und seine gesellschaftspolitische Aktualität. In: Bernhard Kretschmer - Benno Zabel (Hrsg.): Studien zur Geschichte des Wirtschaftsstrafrechts. Methoden - Analysen - Kritik. Baden-Baden, Nomos, 2018. 16. DOI: https://doi.org/10.5771/9783845284279-11
[12] Michael Kubiciel: Zwischen Weltkrieg und Wirtschaftskrise: Das Wirtschaftsstrafrecht als Krisenphänomen? Juristen Zeitung, 2019. (23), 1116. DOI: https://doi.org/10.1628/jz-2019-0400
[13] Hans Achenbach: Grundfragen des Wirtschaftsstrafrechts. Berlin, Berliner Wissenschafts-Verlag, 2018. 31. DOI: https://doi.org/10.35998/9783830522416
[14] Robert Weber: Die Entwicklung des Nebenstrafrechts 1871-1914. Baden-Baden, Nomos, 1999. 126.
[15] Milan Kuhli: Geschichte des Strafrechts. Von der Frühen Neuzeit bis zur Gegenwart. Baden-Baden, Nomos, 2025. 56. DOI: https://doi.org/10.5771/9783845282312
[16] Vormbaum: Einführung in die moderne Strafrechtsgeschichte. 149.
[17] Kubiciel: Zwischen Weltkrieg und Wirtschaftskrise... 1117.
[18] Achenbach: Grundfragen des Wirtschaftsstrafrechts. 32.
[19] Kubiciel: Zwischen Weltkrieg und Wirtschaftskrise... 1118.
[20] Max Alsberg: Preistreibereikrafrecht. Leipzig, W. Moeser Buchhandlung, 1922. 3-5.
[21] Achenbach: Grundfragen des Wirtschaftsstrafrechts. 33.
[22] Boér Elek: A verseny és a gazdasági rend. Közgazdasági Szemle, 1943. (1-2), 601.
[23] Heller Farkas: A háború és a közgazdaságtan elmélete. Közgazdasági Szemle, 1923. (1), 18.
[24] Kaposi Zoltán: Magyarország gazdaságtörténete 1700-2000. Budapest - Pécs, Dialóg Campus, 2010. 206.
[25] Wiener: Gazdasági büntetőjogunk történeti áttekintése. 765-768.
[26] Klaus Tiedemann: Tatbestandsfunktionen im Nebenstrafrecht. Untersuchungen zu einem rechtsstaatlichen Tatbestandsbegriff, entwickelt am Problem des Wirtschaftsstrafrechts. Tübingen, J. C. B. Mohr, 1969. 63-65.
[27] Michael Kubiciel: Unentbehrliches Wirtschaftsstrafrecht, entbehrliche Tatbestände. Zeitschrift für die gesamte Strafrechtswissenschaft, 2017. (2), 474. DOI: https://doi.org/10.1515/zstw-2017-0024
[28] Az 1919. évi RAO-val a német jogalkotó egy kódexben egyesítette az anyagi adójogot, az eljárási adójogot, valamint az adójogi visszaéléseket (Steuerzuwiderhandlung), azaz az adóbűncselekményeket is. Lásd Hans Sitzmann: Das Steuerstrafrecht nach der Reichsabgabenordnung. Forchheim, Druck Streit, 1932. 1-5.
[29] Vormbaum: Einführung in die moderne Strafrechtsgeschichte. 138-140.
[30] Herbert Rauch: Werdendes Wirtschaftsstrafrecht. Zeitschrift für die gesamte Strafrechtswissenschaft. 1939. (Jahresband), 75. DOI: https://doi.org/10.1515/zstw.1939.58.1.75
[31] Rauch: Werdendes Wirtschaftsstrafrecht. 140.
[32] Weber: Die Entwicklung des Nebenstrafrechts 1871-1914. 133.
[33] Tiedemann: Tatbestandsfunktionen im Nebenstrafrecht. 65.
[34] Nagy Ferenc: Régi és új tendenciák a büntetőjogban és a büntetőjog-tudományban. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2013. 17.
[35] Vormbaum: Einführung in die moderne Strafrechtsgeschichte. 140.
[36] 1878. évi V. törvénycikk a magyar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről. 1. §: Bűntettet vagy vétséget csak azon cselekmény képez, melyet a törvény annak nyilvánit.
[37] Finkey Ferenc: A magyar büntetőjog tankönyve. Budapest, Grill, 1909. 91-94.; Irk Albert: A magyar anyagi büntetőjog. Pécs, Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó, 1928. 55-56.; Baumgarten Izidor: A codifikált büntetőjog és a külön törvények 1. r. Jogállam, 1902. (2), 113-116.
[38] 1880. évi XXXVII. törvénycikk a magyar büntető-törvénykönyvek (1878. évi V. törvénycikk és 1879. évi XL. törvénycikk) életbeléptetéséről. 7., 10. §.
[39] 1883. évi XXV. törvénycikk az uzsoráról és káros hitelügyletekről. 1-2.
[40] Finkey: A magyar büntetőjog tankönyve. 94.
[41] 1878. évi V. törvénycikk indokolása a magyar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről. A törvényjavaslat tartalma.
[42] Angyal Pál: Adócsalás. Budapest, Athenaeum, 1931. 49.
[43] Angyal Pál: A hadviselés érdekei ellen elkövetett bűncselekmények. Árdrágító visszaélések. A fizetési eszközökkel elkövetett visszaélések. Budapest, Széchenyi Irodalmi és Művészeti R.-T., 1941. 5.
[44] Hermann Haemerrle: Wirtschafstrecht als Disziplin. Zeitschrift für die gesamte Staatswissenschaft, 1937. (2), 286-288.
[45] Justus Wilhelm Hedemann: Deutsches Wirtschaftsrecht. Ein Grundriss. Berlin, Junker und Dunnhaupt Verlag, 1939. 14-15.
[46] Max Grünhut: Der strafrechtliche Schutz wirtschaftlicher Interessen. In: Otto Schreiber (Hrsg.): Die Reichsgerichtspraxis im deutschen Rechtsleben. Berlin - Leipzig, Walter de Gruyter & Co., 1929. 117.
[47] Grünhut: Der strafrechtliche Schutz wirtschaftlicher Interessen. 126.
[48] E bűncselekményt a birodalmi büntetőtörvény a 288. § alatt szabályozta, s az követte el, aki a végrehajtást megelőzően a hitelező kielégítésének megakadályozása céljából vagyonának egy részét elidegenítette vagy elrejtette. Lásd: Strafgesetzbuch für das Deutsche Reich vom 15. Mai 1871. 288. §: "Wer bei einer ihm drohenden Zwangsvollstreckung in der Absicht, die Befriedigung des Gläubigers zu vereiteln, Bestandtheile seines Vermögens veräußert oder bei Seite schafft, wird mit Gefängniß bis zu zwei Jahren bestraft. Die Verfolgung tritt nur auf Antrag des Gläubigers ein."
[49] Grünhut: Der strafrechtliche Schutz wirtschaftlicher Interessen. 128.
[50] Hans Heinrich Jescheck: Das deutsches Wirtschafsstrafrecht. Juristenzeitung, 1959. (15-16), 457.
[51] Max Alsberg: Die Auslegung der Handelsstrafgesetze. In: Felix Bondi - Rudolf Dix - Richard Graßhoff - Paul Marcuse - Ernst Wolff (Hrsg.): Handelsrechtliche und wirtschaftsrechtliche Abhandlungen II. Teil der Festschrift für Albert Pinner zum 75. Geburtstag. Berlin - Leipzig, Walter de Gruyter & Co., 1932. 6.
[52] Alsberg: Die Auslegung der Handelsstrafgesetze. 11.
[53] Alsberg: Die Auslegung der Handelsstrafgesetze. 12-13.
[54] Alsberg: Die Auslegung der Handelsstrafgesetze. 13.
[55] Max Alsberg: Wirtschaftsstrafrecht als Problem der Gesetzgebung. Berlin, Praxis und Vortrag, 1931. 306.
[56] Tiedemann: Tatbestandsfunktionen im Nebenstrafrecht. 65.
[57] Alsberg: Wirtschaftsstrafrecht als Problem der Gesetzgebung. 24.
[58] Alsberg: Wirtschaftsstrafrecht als Problem der Gesetzgebung. 25.
[59] Waldemar Adler: Wirtschaftsstrafrecht? Die Aussichtslosigkeit einer Systematik. Die Volkswirte, 1930. 8.
[60] Adler: Wirtschaftsstrafrecht? 8.
[61] Adler: Wirtschaftsstrafrecht? 9.
[62] Adler: Wirtschaftsstrafrecht? 11-12.
[63] Curt Lindemann: Gibt es ein eigenes Wirtschaftsstrafrecht? Jena, Verlag von Gustav Fischer, 1932. 12.
[64] Lindemann: Gibt es ein eigenes Wirtschaftsstrafrecht? 14-15.
[65] Lindemann: Gibt es ein eigenes Wirtschaftsstrafrecht? 15.
[66] Pogány: A nagy háborútól a nagy válságig. 17-18.
[67] Lindemann: Gibt es ein eigenes Wirtschaftsstrafrecht? 16.
[68] Lindemann: Gibt es ein eigenes Wirtschaftsstrafrecht? 13-14.
[69] Lindemann: Gibt es ein eigenes Wirtschaftsstrafrecht? 18.
[70] Lindemann: Gibt es ein eigenes Wirtschaftsstrafrecht? 19.
[71] Justus Wilhelm Hedemann: Gibt es ein eigenes Wirtschaftsstrafrecht? Mitteilungen des Jenaer Instituts für Wirtschaftsrecht, 1930. (19), 51.
[72] Lindemann: Gibt es ein eigenes Wirtschaftsstrafrecht? 23.
[73] Adler: Wirtschaftsstrafrecht? 11-12.
[74] Die Kartellverordnung Verordnung gegen Mißbrauch wirtschaftlicher Machtstellungen vom 2. November 1923. 18. §: "Wer es unternimmt, einen anderen in seinem geschäftlichen oder wirtschaftlichen Fortkommen zu schädigen [...] in der Absicht, ihn von der Ausübung dieser Befugnisse abzuhalten, wird mit Gefängnis und mit Geldstrafe bestraft."
[75] Lindemann: Gibt es ein eigenes Wirtschaftsstrafrecht? 24.
[76] Tarnói László: A közgazdasági bűncselekmények fogalma és az 1930 évi olasz Codice penale szerinti tételesjogi szabályozása. Magyar Jogi Szemle, 1938. (5), 185.
[77] Tarnói: A közgazdasági bűncselekmények fogalma... 186.
[78] Kuncz Ödön: Beköszöntő. Gazdasági Jog, 1940. (1), 3.
[79] Kuncz: Beköszöntő. 3.
[80] Túry Sándor Kornél: Gazdasági szemlélet és büntetőjog. Budapest, Attila-Nyomda Rt., 1941. 9.
[81] Túry: Gazdasági szemlélet és büntetőjog. 21.
[82] Túry: Gazdasági szemlélet és büntetőjog. 21.
[83] A hitelsértés tényállását az 1932. évi IX. tc. határozta meg: "Bűntettet követ el és három évig terjedhető börtönnel büntetendő az adós, ha kielégítési alapul szolgáló vagyonát, a valóságban vagy színlegesen, jogtalanul csökkenti, vagy hitelezője részére hozzáférhetetlenné teszi és ezzel egy vagy több hitelezőjének kielégítését szándékosan meghiusítja vagy csorbítja".
[84] Túry: Gazdasági szemlélet és büntetőjog. 28-30.
[85] Angyal Pál: A gazdasági bűncselekmények az olasz és a magyar büntetőjogban. Olasz Szemle, 1942. (1), 42-46.
[86] Angyal: A gazdasági bűncselekmények az olasz és a magyar büntetőjogban. 42-44.
[87] Lengyel Aurél: Fizetőképtelenségi büntetőjogunk reformja. Budapest, Franklin, 1929. 8
[88] Klivényi Lajos: A gazdasági büntetőjog kialakulása és a gazdasághoz való viszonya. Gazdasági Jog, 1942. (6), 348.
[89] Klivényi: A gazdasági büntetőjog kialakulása és a gazdasághoz való viszonya. 349.
[90] Klivényi: A gazdasági büntetőjog kialakulása és a gazdasághoz való viszonya. 348.
[91] Az adócsalás jogi tárgyáról bővebben: Angyal: Adócsalás. 48-49.; Baloghy György: Adódefraudáció. Az adó, 1920. (7-8), 167.
[92] Angyal: A hadviselés érdekei ellen elkövetett bűncselekmények. 137-142.
[93] 1920. évi XV. tc. az árdrágító visszaélésekről. 1. § 1.
[94] Angyal: A hadviselés érdekei ellen elkövetett bűncselekmények. 79., 93.; Balás P. Elemér: Az árdrágító visszaélésekről szóló törvény (1916: IX. t.-c.) a gyakorlatban. Budapest, Magyar Jogélet, 1917. 67-70.
[95] 1923. évi V. tc. a tisztességtelen versenyről. III. fejezet. 1. a) pont.; 1923. évi V. tc. indokolása a tisztességtelen versenyről. Részletes indokolás a 2. §-hoz és a 16. §-hoz. Balás P. Elemér: A tisztességtelen verseny büntetőjoga. Budapest, Politzer, 1924. 14-15.
[96] Beck Salamon: A tisztességtelen versenyről. Jogállam, 1924. (7), 343.
[97] Krusóczki Bence: A tisztességtelen verseny a Szegedi Királyi Ítélőtábla gyakorlatában. Acta Universitatis Szegediensis: forum: publicationes discipulorum iurisprudentiae, 2018. (1), 251-253.
[98] Bányász Jenő: A tisztességtelen verseny legújabb joggyakorlata. Budapest, Ujságüzem Könyvkiadó és Nyomda Rt., 1933. 3.; Krusóczki: A tisztességtelen verseny a Szegedi Királyi Ítélőtábla gyakorlatában. 253.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató, SZTE ÁJTK Magyar Jogtörténeti Tanszék. https://orcid.org/0009-0003-1008-7314.
Visszaugrás
