Az érdekképviseleti szervezetek gyakran ismételt kritikai észrevétele az Európai Unióval kapcsolatban, hogy annak joga nem tartalmaz érdemi, a nemzeti kisebbségek jogait biztosító és azokat védő rendelkezéseket. Érdekesség ugyanakkor, hogy a csatlakozási tárgyalások során, egy 1993-ban született, és azóta "koppenhágai kritériumokként" ismert Európa tanácsi állásfoglalás alapján az EU - többek között - a nemzeti kisebbségek védelmét is megköveteli a tagjelölt államoktól. Mivel ehhez - néhány kivételtől eltekintve - jórészt nem rendelkezik saját eszközökkel, kénytelen a nemzetközi jog bizonyos vonatkozó normáit segítségül hívni. Ez nyilvánvalóan felveti a nemzetközi jog és az uniós jog más metszetekben is értelmezhető viszonyának alapvető fontosságú kérdéseit. Emellett a nemzeti kisebbségek jogvédelmét felvállaló társadalmi szervezetek is mobilizálják szimpatizánsaikat és szövetségeseiket, hogy a 2007. évi lisszaboni szerződés által bevezetett uniós polgári kezdeményezés segítségével érjék el az uniós másodlagos joganyag számukra kedvező megváltoztatását.
Tárgyszavak: nemzeti kisebbségek, emberi jogok, kisebbségi jogok, Európai Unió, az uniós jog és a nemzetközi jog viszonya, uniós polgári kezdeményezések
Az Európai Unió Statisztikai Hivatalának (Eurostat) 2020. január 1-jei becslése szerint a referenciaidőpontban megközelítőleg 448 millióan éltek az Európai Unió huszonhét tagállamának területén.[1] A lakosságszám hosszú idő után most először csökkent, igaz ennek okai nem a természetes fogyásban keresendők, hanem egész egyszerűen abban, hogy a Brexitnek is nevezett folyamat eredményeképpen a mintegy 67 millió lakosúra becsült[2] Egyesült Királyság 2020. január 31-én kilépett az Európai Unióból. Ezzel kapcsolatos érdekesség, hogy az Eurostat - a Brexitet nem számítva - 2030-ig a lakosságszám folyamatos növekedésével, ezt követően pedig egészen a század végéig csökkenéssel számol.[3] A "lakosság" kifejezést azonban a statisztikusok ma már szinte egyöntetűen egy referencia-időpontban (jellemzően január 1-jén) egy földrajzilag, közigazgatásilag körülhatárolt területen életvitelszerűen élő népesség egészére értik,[4] azaz ez a terminus nem korlátozódik az állampolgárokra, hanem magában foglalja a jogszerűen, az érintett országban élő külföldieket, illetve hontalanokat is. Szintén az Eurostat adatai szerint, az EU-tagállamok együttes lakosságának 5 százaléka volt nem uniós polgárságú külföldi 2019-ben,[5] a hontalanok számát pedig félmillióra becsülik,[6] vagyis körülbelül 425 millió uniós polgár élhet jelenleg az Európai Unió tagállamainak területén. Az EU-n kívül élő uniós polgárok száma pontosan nem ismert, de feltehetően tízmilliós nagyságrendekről beszélhetünk, míg - szintén becslések szerint - az uniós polgárok 9[7] esetleg 10 százaléka[8] tartozhat valamely nemzeti kisebbséghez.
Joggal tehető fel a kérdés, hogy mi értelme van ezen adatok felsorolásának egy a nemzeti kisebbségek Európai Unión belüli jogi helyzetével foglalkozó tanulmányban? Nos, közismert, hogy a nemzetközi jog egyetemes, illetve regionális/szubregionális szerződéses normáiban nem létezik meghatározása a "nemzeti kisebbségnek" és a vonatkozó szokásjogi szabályok elemzése után is legfeljebb csak bizonyos fogalmi elemek azonosíthatók. Kétoldalú nemzetközi szerződések esetében viszont találunk példát arra, hogy az érintettek, ha nem is alkottak egzakt definíciókat, de legalább egyértelműen megjelölték az adott egyezmény személyi hatályát, vagyis, hogy kikre nézve kerülnek alkalmazásra a szerződések. Ezek össze-
- 10/11 -
hasonlító elemzése indirekt következtetések levonására teremt lehetőséget, már ami a nemzeti kisebbség fogalmát vagy fogalmi elemeit illeti. Az Európai Unió joga azonban még ennél is kevesebb támponttal szolgál. A "2007. évi lisszaboni szerződés" 2009. december 1-jén történt hatálybalépését követően, a korábbi hallgatást illetően annyi változás mégis történt, hogy az alapító szerződésekbe bekerült a "kisebbség" kifejezés is, amellyel a kérdés az uniós elsődleges jog szintjén is megjelent. Két konkrét jogszabályhely érdemel említést ebben a körben. Egyrészt az "Európai Unióról szóló Szerződés" (EUSz) 2. cikke, amelybe a "kisebbségekhez tartozó személyek jogai" fordulat is bekerült azok közé az értékek közé, amelyekre alapozva az EU-t létrehozták. Az EUSz idézett cikke az "emberi jogok tisztelete" mint érték részeként tesz említést a kisebbségekhez tartozó személyek jogairól. Ez nagyjából megfelel a vonatkozó nemzetközi szerződések megközelítéseinek. A "polgári és politikai jogok 1966. évi nemzetközi Egyezségokmánya" (ICCPR) például az ún. első generációs emberi jogok között, a 27. "érdemi" cikkében említ bizonyos kisebbségi jogokat (vallási, kulturális, és nyelvi jogok), míg az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa (ECOSOC) által 1946-ban létrehozott Emberi Jogok Bizottsága (Commission on Human Rights/Commission des droits de l'homme), amelyet 2006-ban az Emberi Jogi Tanács váltott fel, egyik albizottsága, a Kisebbségvédelemmel és a hátrányos megkülönböztetés megelőzésével foglalkozó Albizottság már szinte az Egyesült Nemzetek kezdeti évei óta foglalkozik, illetve foglalkozott a kérdéssel. Az ENSZ Közgyűlése által "[a]z Emberi Jogok Nemzetközi Törvénye/Kartája/Paktuma"[9] részeként 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata nem tartalmaz kisebbségi jogokat, amit a Közgyűlés azzal indokolt, hogy "nehéz erre az összetett és kényes kérdésre, amelynek különleges aspektusai vannak minden olyan államban, ahol felmerül, egységes megoldást találni."[10] Emiatt a kérdés tanulmányozását a már említett Emberi Jogok Bizottságához és annak kisebbségvédelmi albizottságához utalta.[11] Ennek a folyamatnak az eredménye lett az ICCPR 27. cikke, amelyre alapozva az ENSZ Közgyűlése 1992-ben elfogadta a "[n]emzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló Nyilatkozatot."[12] Érdekesség, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát tartalmazó közgyűlési határozat tárgyalásakor a szovjet, a jugoszláv, sőt a dán delegáció is benyújtott egy-egy javaslatot a kisebbségi probléma rendezésére, az ENSZ-tagok többsége azonban ezek egyikét sem támogatta még 1948-ban.[13] Az 1992-ben elfogadott közgyűlési határozatból ("Nyilatkozat") ráadásul az is egyértelmű, hogy a kisebbséghez tartozó személyek védelme nemcsak, hogy az emberi jogok védelmének részét képezik, hanem az azokkal való esetleges kollízió esetén alárendelt szerepet játszanak, mivel "gyakorlásuk nem sérti/sértheti" ("shall not prejudice"/"ne porte pas atteinte"/"sin perjuicio") az emberi jogok élvezetét.[14] További érdekesség, hogy míg az ICCPR 27. cikkének angol, francia, vagy spanyol és orosz[15] változata, szemben például a hiteles szövegnek[16] nem minősülő hivatalos magyar fordítással, nem használja a "nemzeti" jelzőt, hanem "etnikai kisebbségekről" (ethnic minorities, minorités ethniques, minorías étnicas) beszél, addig az 1992. évi Nyilatkozat - mások[17] mellett - "nemzeti vagy etnikai kisebbségekről" (national or ethnic minorities, minorités nationales ou ethniques, minorías nacionales o étnicas) rendelkezik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
